IV. A processus generalis.
IV. A processus generalis.
A PROCESSUS GENERALIS, melyről ismételve történt említés, pápai közirat, nyílt levél, melyet kihirdetés végett kiaggattak az avignoni főtemplom ajtajára, elküldöttek az esztergami és kalocsai érseknek, bizonyára Nápolyba is. Elhagyva a hosszas bevezetést, a pápa ez elhatározásával általában böcstelennek nyilvánított mindenkit, a ki részes volt Endre halálában. Az ily böcstelennek nem volt szabad végrendelkeznie, örökséget elfogadnia, tanúskodnia; házát lerontsák és romban hagyják, javait elfoglalják, hivatalától, méltóságától megfoszszák, jobbágyait hűségi esküjök alól fölmentsék; kerűlje őt minden ember; a helység, hol ily tettes lappang, ha azonnal ki nem adja őt, egyházi tilalom alá esik; még utódai is másodízig eltiltatnak minden egyházi és világi méltóság viselésétől.*
THEINER, Monum. Hung. I, 1067. szám.
A processus generalis megtermé keserű gyümölcsét.
De Beaux Bertrand, az ország főbírája nagy híve volt néhai Endre királynak. Emlékszünk, hogy Erzsébet magyar királyné az ő biztatására, mintegy kezességére hagyta vissza fiát Nápolyban. Kimondhatatlan volt e derék ember fájdalma ura halálán és keserű szemrehányásokat tett magának, hogy a legjobb szándékkal ugyan, meggátolta Endre távozását. Ez okból is, nemcsak tiszténél fogva, melyet mindig lelkiismeretesen töltött be, égett a törvény szigorát éreztetni a bűnösökkel.
De az országbíró egyúttal óvatos ember volt, ki méltóságát is csak a pápa megerősítése után fogadta el. Óvatosabbnak kellett lennie most, midőn minden jel arra mutatott, hogy az ország leghatalmasabbjai követték el vagy palástolják a megbüntetendő cselekményt.
Azonban, hogy a szent-szék kiadta a Processus generalist, a parancsot a vétkesek megfenyítése iránt, elérkezettnek látta az országbíró, hogy tisztében eljárjon. Tehette ezt annál bátrabban, minthogy a királyi herczegek egy része, nevezet szerint Durazzoi Károly herczeg (alább kifejtendő okokból) ellenzéket képezett a bűnpártoló királynővel és pártjával szemben.
Elment tehát a herczeghez, és előadta neki, hogy megbízható adatai vannak, melyek szerint Endre király meggyilkolásában nagy részök volt: Tamásnak és Miklósnak; a néhai király kamrásának és ajtónállójának; kérte tehát, nyújtson segélyt ezek elfogatására. A herczeg fölvidúlt, hogy módja van megboszúlni magát ellenségein és készségesen megadta a karhatalmat a nevezettek elfogatására. A vádlottakat, minthogy jó szerén vallani nem akartak, kínpadra vonták; miután pedig a vallatás e nemét tovább kiállani nem tudták, lekéredzettek igérvén, hogy mindent igazán megmondanak. Jelen vala csaknem egész Nápoly, számos nemes, köztük Terlizzi gróf, ki szintén bűnrészes lévén, félt a következő vallomástól. Erőszakkal bevitte tehát Tamást a szomszéd kunyhóba és kivágta nyelvét.* Miklós azonban megvallá, hogy Terlizzi gróf volt a gyilkosság tervezője, Artus Károly fia Bertrand a főgyilkos; részt vettek a gaztetten Sancha és Filippa aszszonyok másokkal együtt, kiket majd kivallanak a nevezettek. Ők ketten esetleg maradtak a királyi kastélyban és vettek részt a gyilkosságban. A törvényszék bitóra ítélte őket. Az ítéletet legott végre hajtották rajtok.
Úgy látszik, Gravina két eseményt köt itt össze, mert Tamás kivégzése Terlinzi által a Chronicon Siculum szerint 1345 szeptember 20-án történt, míg az elbeszélendők ugyanezen Chronicon szerint 1346 márczius 6-ára, 9-ére, augusztus 2-ára és 7-ére esnek.
A Terlizzi gróf, nevén Sasso vagy Gasso di Dinisiaco, az ország főlovászmestere igen gyanússá tette magát azzal, hogy a vallani kész Tamás mester nyelvét kivágta. Az országbíró tehát őt, valamint De-Cabannis Sanchát Mureoni grófnét, a királynő társalkodónéját, nem különben Cataniai Filippát, a királynő mesternőjét (mastrissa) tanácskozván e fölött a durazzoi herczeggel, elfogatni rendelte. Éjnek idején fogták el mind a hármat a herczeg fegyveresei s a herczeg gályájára hurczolták, hogy vallatások annál akadálytalanabbúl folyjon. A hajó parancsnoka egymás után az árboczra köttette őket vallomásaikat jegyző által íratván föl. E biztonsági rendszabály helyesnek bizonyult, mert alig értesűlt a királynő udvarnépe elfogatásáról, legott elküldé a herczeghez s az országbíróhoz követekűl Cataniai Rajmundot, a királyi szállás udvarmesterét és De Cabannis Róbertet Eboli grófját azon üzenettel: bocsássák tüstént szabadon a megkínzott foglyokat, különben éreztetni fogja velök királyi haragját. Kiknek a herczeg felelé, hogy igen gyalázatos dolognak tartja, ha a királynő maga gátolja férje halálának megtorlását. Erre a követek szitkozódva távoztak, de nem voltak még a durazzoi herczeg jól őrzött palotáján kívűl, midőn a herczeg elrendelé, hogy mint gyanúsakat őket is el kell fogni s a gályára szállítani. Rajmund urat szintén kifeszítették az árboczra, és a jegyző tollába töredelmes vallomást tett mindenről. – Éjjelre szoros felügyelet alatt a herczeg börtönébe zárták a foglyokat. Itt egymásnak tettek szemrehányást. A mindnél gonoszabb Sancha ellenben kigúnyolta őket: «Mit czivakodtok még itt is, monda; mit használ mentségtek? Meg fogtok halni; meg is érdemeltétek. Én legalább éltem világomat. Vén csont, kötődék udvarlójával, a Terlizzi gróffal, tudd meg, hogy én okoztam Ágnes durazzoi herczegasszony halálát, kit fia szégyene miatt elpusztítanom engedett. Legyünk vígak haló óránkig!» Reggelre elmondották ezeket Károly herczegnek, ki igen röstellette, hogy anyja halála körűlményei nyilvánosságra jutottak.
AVERSA.
1. Az arragoniai kastély.
2. A kaszárnyául átalakított arragoniai kastély mostan.
3. Az Anjou-kastély részlete.
4. Részlet az Anjou-kastély belsejéből.
Azután a foglyokat a törvényszéki épületbe vitték, s míg a törvényszék űlésezett, hogy’, hogy’ nem, sikerült megszabadúlniok s egyik királyi kastélyba menekülniök. A nápolyi nép ezért annyira fölháborodott, hogy Róbert tarantói, Károly durazzoi herczeg ez utóbbi testvérei, hadi népe, cselédjei és csatlósai vezérlete és támogatása mellett a királyi kastély elé vonúlt s a gonosztevőket kiadatni követelte. Mivel pedig a királynő azonnal nem hallgatott szavokra, kövekkel, téglákkal és nyilakkal ostromolták a palotát, utóbb a kaput is felgyújtották, s addig zakatoltak, míg a gonosztevőket ki nem adták.
Másnap mind halálra ítélték s az ítéletet rajtok végre is hajtották.
Miközben Durazzoi Károly mindinkább neki hevült Endre gyilkosai üldözésében, az alatt Tarantoi Lajos, eszköz anyja kezében, zsoldosokat fogadott és hozott Nápolyba, azokat lesbe állította, hogy a durazzoi herczeget és az országbírót elfogassa, s ez által a további üldözésnek véget vessen. Azonban tervét elárúlták és kelepczébe csalt hadi népét majd egy szálig fölkonczolták.
Pedig még hátra volt nehány ember, kikhez alapos gyanú fért, hogy Endre halálán részesek, és akik Katalinra és Johannára vallhattak volna: Artus Károly az ország kincstartója, tudniillik, fia Bertrand, továbbá Catenzario Konrád és Umfredo Konrád. Ezeket megsemmisíteni, még mielőtt az igazság kezébe kerülnek; annál kívánatosb föladatának tekinté Katalin császárné, mert ez úton Artus tömérdek kincséhez is jutni reméllett. Ármánynyal fogott e, jelleméhez mért, de nehéz föladat kiviteléhez, miután látta, hogy erőszakkal mitsem végezhet.
Artus és fia Santa Agata nevű erősségében, egy jól védelmezett hegytetőn vonta meg magát azon föltett szándékkal, hogy életét, ha kell, lehető drágán adja el. Katalin mindent lealkudott a nagy árból. Hatalmas sereggel indult ki Nápolyból és Santa Agatát ellenség módjára körűl kerítette. Nem tudta mire venni az öreg Artus, hogy épen czinkostársa követi el rajta e hálátlanságot és szemrehányást tétetett a császárnénak. «Barátim, válaszolá ez kegyesen, mondjátok meg uratoknak, az én kedves öregemnek, hogy e színes játék ne agaszsza. Közös javunkra történik. Elmondom én neki ennek okát négyszem közt. Tudom, hogy a szegény podagrás nem jöhet le hozzám; hisz lejött volna tiszteletemre, ha tehetné. Majd feljövök én hozzá Acciajoli kedves tanácsosom és nehány vitézem kíséretében, és mindent fölfejték előtte, ha neki úgy tetszik.» Megnyugodott e válaszon az ágyőrző Artus, és leküldé fiát a ravasz császárné üdvözletére, hogy híjja föl őt. A bizalmasság annyira megvesztegeté a fiút is, hogy megnyitá mentsvárok kapuit. A császárné pedig fölméne a beteghez és kedélyesen elbeszélgetett vele egy rövid óráig. Ez alatt serege is vígan és gyanútlanúl belopódzott a várba, miről midőn értesüle a császárné, torkon ragadtatta a vén gonoszt; elfogatta fiát és elfoglaltatta várát. Fiát aztán Melfi várába záratta, az öreget pedig megfosztotta szabadságán kívűl töméntelen kincsétől. Valószínűleg akkor került Umfredo Konrád is a császárné hatalmába.
Ennek következtében De-Beaux országbíró, kit időközben (1346. junius 3.) a pápa különösen is megbízott Endre gyilkosai büntetésével, Johanna királynő pedig meghatalmazott (julius 6.), hogy a pápai megbízásnak a divó perrendtartás mellőzésével is feleljen meg, október 7-én megkérte a királynét: miután a néhai Terlizzi és Eboli grófok, kataniai Rajmund lovag, Miklós ajtónálló és Sancha grófnő vallomásaiból, egyéb adatokból, gyanuokokból és jelekből kétségtelen, hogy Artus Károly és fia Bertrand, nem különben Catenzario és Umfredo részesek Endre király halálán, rendelje el, miszerint Katalin császárné és fia Lajos herczeg a nevezetteket szolgáltassa át neki. Noha a királynő mindenekben helyeselte főbírája fölterjesztését, még is úgy esett, hogy a császárné a pápai hatóságoknak szolgáltatta ki a két Artust. Az öreg Artus immár biztosabban érezvén magát azonnal föllebbezést intézett a szent-székhez az ellen, hogy a nápolyi törvényszéknek kiszolgáltassák. A pápa e fellebbezésnek helyt adott: kifogástalan bírót rendelt volna amúgy is a föllebbező számára, ha eddig talált volna. Bertrandot azonban átküldeni szándékozott De Beaux grófnak, noha találkoztak, kik a fiút is pártolták, valaminthogy atyját a pápa is bűntelennek tartotta… Nem hallunk többé a két Artusról, s elhihetjük a korírónak, hogy az agg és beteg Artus bánatában halt meg, fia, Johanna királynő egykori szeretője pedig megtébolyodott és dühkórban «mint az eb úgy veszett el».*
GRAVINA az 564. hasábtól. – Anjouk. dipl. Eml. II, 141. 162. 168. 191. sz. – THEINER. Monum. Hung. I, 1100. sz.
A biztonság érzete nem kapatta el az aggódó császárnét. Ellenkezőleg; talán épen az eredmény, melyet alakoskodásának köszönhetett, indította arra, hogy a kevélységét, jelleme egyik fővonását, alá rendelje ravaszságának, s amit erőszakkal kivívni nem bírt, azt engedékenységgel igyekezzék elérni: a királyi herczegek egyetértését.
Intett erre a pápa, intett a veszedelem, mely Magyarország felől fenyegetett; intett az ellenséges áramlat; mely a nápolyi főurakban is észlelhető volt, kiknek élére a durázzoi herczeg állott. A herczeg szövetkezett az elégületlenekkel és egyenesen meghítta a magyar királyt Sicilia elfoglalására.
Az egyenetlenségnek pedig és szétvonásnak, mely a királyi család tagjai közt uralkodott, oka ez volt: Endre király halálával a császárné tervei megértek; czélnál volt. Johanna minden akaratát már előbb hatalmába kerítette; a bűnközösség még inkább hozzá csatolta a könnyelmű királynőt. Hogy szeme elől ne téveszsze, hozzája költözött a királyi palotába. Ide költözteté fiát, Róbertet is, hogy itt lakjék addig is, míg a házasság közte s a királynő közt megköthető lesz. Nem a gyász; Johanna nehézkes állapota állott az egyesülés útjában. Ez állapotnak 1345 deczember 25-én szakadt vége Károly-Martel születésével, kit a pápa nevében a cavailloni püspök, Johanna királynő kanczellárja tartott keresztvízre.* Később ugyan új akadályt gördített az egyesülés elé Lajos magyar király ellenmondása; de közben egy harmadik akadály is fölmerült, az t. i., hogy Johanna inkább hajolt Róbert öcscséhez, Lajoshoz.
Chrom. Siculum 7.
Durazzoi Károly mint mindenben, úgy a házasság kérdésében is ellenkezett a császárnéval és királynővel. Ellenkezésének oka az volt, hogy Calábriát kívánta neje hozománya pótlásáúl. De a kalábriai herczegség a trónörököst illette; tehát a császárné e kívánságot megtagadandónak véleményezte, s a királynő megtagadta azt. Viszont, midőn Johanna Lajos után vágyakozék, a császárné annál kevésbbé merte megtagadni e kivánságát, minthogy Acciajoli is neveltjét; Lajost szerette volna látni a királyi trónon. Siettek tehát valamennyien a jó alkalmat fölhasználni midőn Róbert herczeg a királyi palotából eltávozott, a durazzoi herczeggel sétalovaglást tegyen. Acciajoli Lajos herczeget a királyné megegyeztével a palotába hozta és a palotába bejáró hidat fölvonatta. A lovaglásból visszaérkezett Róbert pedig a felvont hid elől, ha nem akart a szabad ég alatt hálni, kénytelen volt saját szállására költözni.* Ebben leljük megfejtését annak, hogy nem csupán Durazzoi Károly és fivérei, hanem Róbert tarantoi herczeg is azok közt volt, kik – mint említők – támadást intéztek a királyi palota ellen.
GRAVINA, ap. Muratori XII, 562–4. – Vita Nic. Acciajoli u. o. XIII, 1207.
Katalin császárné visszatérvén S.-Agata ellen intézett amazon expeditiojából, az érintett okoknál fogva mindenképen azon volt, hogy a visszavonást a királyi családban megszüntesse, s ez által egyszersmind a belső zavaroknak, melyeket az elégületlen herczegek szítottak, véget vessen.
Tanácsára elsőben is általános kegyelmet hirdettek mindazoknak, kik a királyi kastély megtámadásában részt vettek; e miatt nem szabad soha senkit felelősségre vonni. Aztán a durazzoi herczegnek oda ígérték Calabriát, s ezért elpártolt a magyar királytól, cserben hagyta szövetségeseit s a királyné szolgálatába állott. – Természetes, hogy a durazzoinak tett engedményhez képest a többi herczegek is kisebb-nagyobb jószágokat nyertek, mi hogy nem történt nagymérvű pazarlás nélkűl, kitűnik a pápa leveléből; melyben ez eljárást esztelennek nevezi. – Tarantoi Lajosnak is vissza kellett lépnie. Vígasztalásúl kinevezte a királynő kedves unokaöcscsét «mintegy helytartójának» és országos főkapitánynak. Róbert herczeget pedig visszahelyezték előbbi jogaiba; melyek biztosítására nyiltan fölhatalmazta a pápa nápolyi követeit, a padovai és casinoi püspököket, hogy Róbert és Johanna számára kiadhatják az engedelmet, azonképen minden isteni törvénybe nem ütköző házassági akadály alól való fölmentést; titkon azonban arra utasította követeit a pápa: minthogy jelennen Lajos magyar királylyal az iránt tárgyal, hogy a folyó évben seregével Siciliába ne törjön, a mondott engedélyt ki ne adják. Ellenben ha Lajos megtámadná Siciliát, nehogy Johanna természetes védő nélkűl maradjon, nyilt utasításokhoz képest járjanak el. – Róbert vissza is költözött Johannához, s együtt oly botrányos életet kezdettek, hogy a pápa folytonosan integette őket tiszteségesebb életre; végre egyenesen meghagyta Johannának, rögtön távolítsa el palotájából Róbertet, hogy a sok gyalázatos mendemondának, melyek híre a magyar királyi udvarban is elterjedt, vége szakadjon. Követeit pedig megbízta, hogy ha szükséges, egyházi fenyítékkel is szerezzenek tekintélyt parancsainak.
Az ország főbíróját is igyekeztek megnyerni. Némely elítéltek javait adták neki. A pápa ezután ismételve panaszkodik, hogy a jó öreg Bertrand gróf semmit sem tesz Endre gyilkosai kipuhatolása és büntetése tárgyában. – Még Izabellának, a magyar komornának és Miklós udvari embernek is kivetettek harmincz arany uncia évdíjat azon hű szolgálatokért, melyeket néhai Endre királynak teljesítettek és most elsőszülöttjének nevelése körűl végeznek. Ha észbe veszszük, hogy ezen Izabella egy személy Izoldával, nagyon megértjük e kegyelmes gondoskodást. – Sőt hogy boldogúlt Endre szelleme is kiengesztelődjék, hat uncia aranyat rendeltek Sergius Gaytus papnak, hogy a nápolyi székesegyház kápolnájában, hol Endre király tetemei nyugosznak, lelke üdveért naponkint szent misét mondjon.
A kiengesztelés e megkísérlett műve Valois Katalinnak alighanem utolsó műve volt, minthogy 1346 szeptember 20-án megszűnt élni. Emlékét úgy tisztelte Johanna királyné, hogy midőn fia Róbert, ki még mindig nála lakott, október 8-án anyja exequiáira ment, kiparancsolta cselédjeit palotájából, a kapukat bezáratta azzal, hogy Róbert császárt ne bocsássák többé be, és a kulcsot magához vette.*
THEINER, Monum. Hung. I. 1084. 1091–1094. 110. sz. Anjouk. dipl. Eml II, 141. 146. 151–3. 157. 176. sz. – GRAVINA, i. h. az 570. hasábtól. – Chron. Sicul. 10. lap.
