XX. A nápolyi ügy befejezése.
XX. A nápolyi ügy befejezése.
MINDEZEK 1352. évi február hava első felében történtek, s a pápa már azt hitte, hogy mindent a legjobban elvégzett, midőn Lajos magyar király levélben értesíté Guido bíborost, hogy követei, a veszprémi püspök és Ulrik főispán, kiket a nápolyi ügyek befejezésére küldött az apostoli szent-székhez, oly egyezséget kötöttek, mely iránt se tőle, a királytól, sem a királyi tanácstól utasítva nem voltak, és erről előlegesen nem is értesítették őt. Ennek következtében új követeket küldött a siciliai részekbe és meghagyta ottani híveinek, hogy a kezeikre bízott városokat és várakat át ne szolgáltassák, mielőtt magának a békeügy állásáról bővebb tudomást nem szerez.
Képzelhető, mily zavart okozott e levél Avignonban. A pápa nem akarta hinni, hogy oly szilárd jellemű férfiútól, mint a magyar király, ilyen levél érkezhetett. Ő, a pápa, maga látta a nagy, függő pecséttel ellátott okiratot, melyben kellő és elégséges meghatalmazás foglaltatik a veszprémi püspök és a főispán, mint királyi megbizottak részére.
Ép azért a pápa tántoríthatatlanúl bízik Lajosban a magyar királyban. De minthogy a fogoly herczegek még nincsenek szabadon, a siciliai várak sincsenek még átadva, a magyarság még mindig bennök ül; az Isten irgalmára kéri őt, álljon szavának. (1352 május 28.)
Mi volt Lajos akadékoskodásának oka, arról egyenes tudósításunk nincsen. De aligha csalódunk, állítván, hogy Lajos nápolyi hívei személyét és vagyonát a bosszúálló nápolyi udvar elől biztosítva nem látta; sőt fordulhattak elő esetek, midőn ezeket tényleg már bántalmazták. Mind erről Orsillo Minutulo kanonok által értesülhetett Lajos. Ugyanis VI. Kelemen pápának levele fekszik előttünk, melyből arról értesűlt Lajos király, hogy jóllehet a szentszék már írt a siciliai királynak, miszerint az ő volt híveit ne bántsa, most még különösen közben járt Orsillo Minutulo nápolyi kanonok érdekében, kit a magyar király iránti tiszteletből pápai káplánynak nevezett ki.
Valóban, a siciliai királyi pár több rendű okleveléből látjuk, hogy ismételve általános bűnbocsánatot biztosítanak azok számára, kik az utóbbi háborús időben ellenök harczoltak. Föl vannak számosan név szerint említve. Lallo Camponesco is tovább bírta az abruzzoi grófságot, melyhez húsz várad tartozott.
A tarantoiak számára, kik e várost a magyar király erdekében ostromolták, külön kegyelemlevelet adtak ki. A pápa a bíborosok tanácsából még egy bullát állíttatott ki, melyben fogadja, hogy a magyar-nápolyi hadjárat miatt compromittáltakat sem ő, sem utódai se megidézni, se másként zaklatni nem fogják.
Ezek után indíttatva érezte magát Lajos magyar király még egy követet küldeni Avignonba Pál gurki választott püspök személyében. Ez meghatalmazásánál fogva megerősítette mindazt, amit János veszprémi püspök és Wolfhardt Ulrik főispán megígértek, és azon biztosítást adta, hogy a fogoly herczegeket szabadon fogják bocsájtani. Különösen szóba kerűlt még a 300,000 arany forintnyi kárpótlás is, melyet Lajos szavához híven a pápa kedveért elengedett. Ennek – úgy tetszik – viszonzásáúl történt, hogy a gurki püspök megjelenvén a consistoriumban, arra kérte a szent-atyát, miszerint a magyar királynak azon költségei födözésére, melyeket a tatárok és más hitetlen népek ellen viselt háborúi igényelnek, engedje át a magyarországi egyházi jövedelmeknek, egyébként a pápai kincstár javára szedetni szokott tizedét. – A pápa készségesen hajolt a magyar király követe kérésére és megengedte, hogy az 1352. évi november hó első napjától számítandó négy évig az összes magyarországi egyházi javak tizedét a mondott czélokra fordíthassa. Egyúttal megbízta a zágrábi, váradi és csanádi püspököket, hogy e tizedet a pápai dézsma-szedőktől behajtván, a királynak szolgáltassák át.
Ezek után a pápának még csak egy kívánsága maradt fönn: a herczegek megszabadulása. Ismételve esdette tehát Lajost, hogy ezeket bocsássa szabadon és tisztességgel kísértesse el őket az aquiléjai patriarchához. Lajos végre a pápa ezen óhajtását is teljesítette.
Úgy értesülünk, 1353 januárban a herczegek már Padovába megérkeztek s innét nagy örömmel útaztak tovább Nápoly felé.*
THEINER, Monum. Hung. I, 1241. 1246. 1248–1253. sz. – Anjouk. dipl. Eml. II. 344– sz. – FEJÉR, CD. IX/II, 67. – Hist. Cortusior. MURATORI, XII, 925. – CAMERA, Giovanna I, 130.
A nápolyi ügyek utójátékáúl tekintendő, hogy Durazzoi Róbert herczeg, a legifjabbik a fogságból megszabadult királyi herczegek között, kit a pápa leveleiben gyermeknek nevez, alig szabadult ki Visegrád várából, a rajta megtörtént méltatlanság tudatában párviadalra hítta ki a magyar királyt, ki e vakmerőségen annyira fölindúlt, hogy majdnem új hadjáratot indított Sicilia ellen. De még inkább fölháborodának e merészségen Lajos a siciliai király és Róbert, a király bátyja, ki a konstantinápolyi király czímét viselte. Ezek ketten bocsánatot kértek Lajos magyar királytól és a királyi családtól, minthogy nekik e vakmerőségről tudomások nem volt, és mindenképen azon voltak, hogy a fékevesztett herczeg kihívását visszavonja. A magyar király megengesztelődött. Ellenben II. János franczia király, noha nem rossz viszonyt tartott a magyar udvarral, kedvét lelte a Durazzoinak e hóbortján, lovaggá ütötte és háromezer franczia lirát rendelt évdíjúl (e különben is közeli rokona) számára.*
NICOLA D’ALIFE, Arcani Historici di Giovanna I. az Anjouk. dipl. Eml. II, 350. sz. – Megjegyzem e helyt, hogy némi, ha nem is egészen világos adataink vannak arra nézve, hogy a két durazzoi herczeg hamarabb szabadúlt ki visegrádi fogságából, mint a két tarantoi. Ez esetben még inkább megfejthető volna az ok, mely miatt Lajos királyunk, a mint előadtuk, a békeművet, közvetlenűl befejezése előtt még egyszer megakasztotta.
Egy más utójátéka is volt a nápolyi hadjáratnak. 1361. év elején megjelent Magyarországon egy ember, ki magát Endre királynak, Lajos király öcscsének mondotta, állítván, hogy őt nem gyilkolták meg, mert jókor értesülvén az ellene szőtt ármányról, idején megmenekűlt, helyette aztán kamarása szenvedett halált. Ő félelmében a tengeren túl, idegen földre költözött, hol akkorig rejtőzék.
Ez ember minden mozdulatában hasonlitott Endre királyhoz elannyira, hogy sem a király, sem az urak, sem az anyakirályné nem volt tisztában az iránt, csalóval van-e dolgok. Lajos király elfogatta az illetőt és Budán őriztette, míg végre bevallotta a nyomorúlt, hogy egy tímár fia.*
Anjouk. dipl. Eml. II. 415.
Hogy ily expeditió, mint a nápolyi, jó és rossz értelemben termékenyítőleg hatott a magyar szellemre, kétségtelen.
Lajos király katonái közűl többen visszamaradtak vagy visszamentek Itáliába, közöttük Toldi Miklós a regeszerű hős, és ott a condottierek közé állottak.*
Anjouk. dipl. Eml. II, 463. 464. számok. V. ö SZILÁDY Áron szép értekezésével, mely a Régi m. költők tára IV. kötetében (341. és kk. ll.) megjelent.
Mások zárdákba vonúltak s ott jó cselekedetek közt töltötték el éltöket, mint a szent-ferenczrendű boldog Antal, ki Folignoban, 1371-ben a szentség hírével halt meg s e városban maig is a vallásos tisztelet tárgya.*
(PRILESZKY,) Acta sanctor. Ung. I, 284. l.
Különösb viszontagsága volt Kriszafánfia György vitéznek, ki I. Lajost Nápolyba követte volt, ott előkelő tisztségeket viselt és iszonyú kegyetlenségeket követett el. A bűntudattól kínoztatván, a hadjárat végeztével a pápai udvarba ment, hogy föloldozást nyerjen s innét peletenczeképen elzarándokolt Irlandba szent Patrik purgatoriumához.*
Több eddig kiadatlan kézirat szól György vitéz viselt dolgairól, melyeket érdekesen ismertet TOLDY Ferencz a Századokban. (V, 229.)
Szent Patrik vagyis Patricius (377–459) Irland apostola volt. Hanem apostolkodása kezdetén a vad ireket a túlvilági kínok és örömek előadásával se tudta a keresztény életnek megnyerni. Ezek kijelentették, hogy nem hisznek szavának, csodatételeinek sem, hacsak valamelyikök a gonoszok kínjainak s az igazak örömeinek tanúja nem lesz. Isten tehát maga vezette ki szentjét egy magányos helyre, s egy kívűlről sötét, kerek barlangot mutatott neki, mondván: A mely igazhitű és őszinte vezeklő e barlangba leszáll, abban egy nappalt s egy éjjelt időzni fog, az minden bűnétől feloldatik, s azon átmenvén, nemcsak a gonoszok kínjait, de a jók örömeit is látandja». Ekkor az Úr eltűnvén szent Patrik szemei elől, ez örvendezve a kinyilatkoztatásnak, azon a helyen legott templomot épített, melléje szent Ágoston szabályait követő szerzetes kanonokokat telepített, ama barlangot fallal vétette körűl, az ajtóra zárt vetett, nehogy abba valaki könnyű elmével behatoljon, a kulcsot pedig a templom perjelére bízta. – Még szent Patrik idejében sok bűnbánó leszállott e barlangba, kik visszajövén, iszonyú kínszenvedésekről hoztak hírt, melyeket láttak és tapasztaltak. Mivel pedig sok ember tisztult e barlangban bűneitől, a hely szent Patrik purgatoriumának neveztetett.*
Acta Sanctor. Martii tom. II, Antv. 1668. 588. l. – Fekszik pedig e purgatorium a Szent-Szigeten (Holy-Island), mely a Derg-tó nyugati partja közelében terűl el. Ma már nyoma sincs rajta se zárdának, se barlangnak; mind a mellett évenkint számos ájtatoskodó látogatja a szigetet a nyári hónapokban ma is.
59. HOLY ISLAND, MELYEN SZ. PATRIK PURGATORIUMA ÁLLOTT.
Itt járt tehát György vitéz – aligha az első, semmi esetre sem az utolsó földiei közűl.*
Tót Lőrincz-ről, I. Lajos király tárnokmesteréről, tudjuk, hogy ott járt a pokolban, mint sz. Patrik purgatoriumát nálunk nevezték. – III. Edward angol király 1358 okt. 24. bizonyságot tesz arról, hogy «nobilis vir Malatesta Ungarus de Armenio miles… nuper a terra sua descendens… Purgatorium s. Patricii… visitavit, ac per integrae diei et noctis unius spacium, ut est moris, clausus manserat in eodem.» (Ez a Rimini Malatesták közől való. RYMERI, Foedera III, 174.) – Tar Lőrincz (1406. királyi főpinczemester) ily útjáról Tinódi Sebestyén értesít. (Régi m. költők Tára, III, 357. lap.)
Mit tartsunk Villani Máté (lib. II., cap. 29.) azon állításáról, hogy a szent-szék fölmentette Johanna királynőt az Endre halálában való bűnrészesség alól, miután Johanna azt vallotta, tanúkkal megbizonyította, hogy varázslat alatt állott, mely férjétől elidegenítette és hallván Endre jajveszéklését, fogva tartotta: nem tudjuk.
Történetbúvárok előtt hitele nem mindig van Matteo Villaninak;* más részt pedig föntebbi adatát se más krónikások, sem oklevelek nem hitelesítik.
«Man darf nicht immer dem Matthäus Villani trauen, wenn seine Nachrichten nicht durch andere historische Data und Urkunden bestätigt werden,» úgymond egyebek közt Lebret.
Tudjuk, hogy a pápa Johannát és a királyi herczegeket De Beaux országbíró illetékessége alól kivette és a vizsgálattal ellenök Bertrand bíborost bízta meg, ki azonban nem találta időszerűnek e kérdéssel foglalkozni. Tudjuk továbbá: mikoron Johanna Avignonban tartózkodék (1348), három bíborost bíztak meg kihallgatásával; de midőn a pápa peremtorius határidőt szabott megjelenésére, annyira megneheztelt, hogy bucsúszó nélkűl távozott Avignonból.
Tovább nem hallunk törvényes eljárásról a királynő ellen, noha pápai leveleknek e kérdésre bővében vagyunk.* A történelem azonban soha se fogja Johannát fölmenteni a férjgyilkosság vádja alól.
Legközelebb úgy értesűltem, hogy a vatikáni gazdag levéltár még sok, eddig kiadatlan okiratot rejt, melyek Lajos király korára vonatkoznak; minthogy ez okiratok kiadása mentűl előbb megtörténik, lehet, ott találunk bővebb fölvilágosítást.
60. CSATAJELENET AZ ANJOU-KORBAN.
