VI. Lajos király bolgár hadjáratai.
VI. Lajos király bolgár hadjáratai.
MENNYIRE való, amit a savoyai krónika után elmondottunk, nehéz eldönteni. Ténynek vehetjük, hogy a savoyai gróf a magyar király hívására jött Bolgárországba, unokatestvérét a császárt megszabadítandó. Valószínű, hogy Lajos király, a szent-szék késedelmes eljárása miatt is, elkésett a találkozótól, melyet a savoyai herczegnek, ki hadjáratát hamarosan bevégezte, adott. Lehet az is, Lajos király mind e mellett még ezen 1366. évben hadat járt Bolgárországban, és nyer valószínűségben azok véleménye,* kik Lajos győzedelmét, melynek következtében a mária-czelli templomot építtette és gazdagon megajándékozta; 1366-ra teszik.
KATONA, Hist. Crit. X, 393. s utána Fessler, Fejér, Szalay, Krones stb
Hogy Lajos király komolyan foglalkozott a török és hűbérese, a bolgár Sisman ellen indítandó háborúval, arra vall, hogy a minden kedvezésben részesített Velenczével folytatta alkudozásait a fölszerelendő gályák iránt, melyek számát elvégre is csak kettőben állapította meg a signoria. Lajos király köszönettel fogadta e megállapodást is, csak azt kérte még, hogy e gályák eléggé hosszúak és szélesek legyenek, a miért szakértőket küldött a hely színére, minthogy szüksége van – úgymond – e gályákra. (1366 szeptember 20. – 1367 márczius 5.)*
Anjouk. dipl. Eml. II, 485–8. sz.
Biztosra vehetjük tehát, hogy Lajos király 1367-ben is hadat járt a törökök ellen, habár ezen állításunk megokolására nincs más adatunk, mint hogy Carrarai Ferencz Padova ura, mint Lajos király szövetségese, 1367 elején háromszáz gyalogost küldött Velenczén és Zengen át a magyar király seregéhez.*
Anjouk. dipl. Eml. II, 490. sz. de dato: 1367 február 9.
Hogy e hadjárat szerencsés volt, hozzávethető abból, minthogy megtérések is jó szerencsével folytak.
V. Orbán pápa örömét fejezi ki a zetai Balsićoknak Stracimir, György és Balsa zsupánoknak, hogy népeikkel együtt a római egyházba visszatérni szándékoznak. (1368 május 25.)* – Valamint, hogy a bolgár, rácz és bosnya vidékről érkező barátoktól, nevezetesen Rajnai Jánostól és Perugiai Jánostól úgy értesült a pápa, hogy Lajos király buzgó intézkedése következtében sok ezer, mindkét nemű nép a katholikus egyház egységére tért. Utasítja tehát a kalocsai érseket, meg a csanádi püspököt, küldjenek papokat a mondott tartományokba, kik a megtérők gondját viseljék. (1368 julius 13.)*
THEINER, Monum. Hung. II, 163. sz.
THEINER, Monum. Hung, II, 166. sz. – Hogy a törökökön és bolgárokon vett győzelem hatása kiterjedt az egész Balkán félszigetre, könnyen fölfogható.
Szerencsésebbek vagyunk tudósításunkkal az 1368. és 1369. évekre nézve. Kétségtelen, hogy Lajos király 1368. évi októberben Bolgárországban, közel Szokol várához, november 12-én pedig ugyancsak Bolgárországban, a Duna mellett Szörényvár átellenében, tartózkodott. Vele voltak László (valószínűleg Uppelni László herczeg és Magyarország nádora) a sereg vezére, Hahóti Miklós, a sereg egyik kapitánya,* továbbá Nagy-Mihályi György fia János és a László fia, Jakab,* Vetési János és László, és Pakáni Antalfia Kopasz. E hadjárat vagy a következő év végeig folyt, vagy – ami valószínűbb – hogy 1369-ben újra kezdődött, mivel a bolgárok ellen működött had oszlása 1369. évi deczember 7. napjára volt meghatározva.*
Az Alsó-Lindvai Bánfi-család tagja, néhai Miklós szlavon bán fia, a Buzád-Hahót nemzetségből.
Mindkettő a Kaplyon-nemzetségből; amaz a Tyba-Vajnatinai ágból, ez a Gelyénesiből.
Századok, 1869. évf. 127. l. – Sztáray Oklt. I, 354 361. V. ö. Turul, II, 19.
113. STRACIMIR IVÁN ÉRMEI.
Ugyanezen évben, junius 22-én megjutalmazta Lajos király bolgárországi bánját, Hém Benedeket, testvéreit és rokonait, a miért Bodonyt és Bolgárországot sok veszélynek közepette megoltalmazták,* és alig szenved kétséget, hogy röviddel utóbb mentette fel őt e terhes hivatalától, minthogy 1370 márczius 18-án már bodonyi ex-vajdának czímeztetik,* – és átadta előbbi gazdájának Stracimirnek Bodonyt és Bolgárországot, azonban csak «bizonyos feltételek és szolgálatok mellett, hogy az országot az ő neve és czíme alatt kormányozza».* Stracimir megtartotta a mit igért. A pénzeken is, melyeket veretett, míg a többi bolgár fejedelmek fényes koronát viselnek, az ő fején közönséges süveg van, ékítmény nélkül; míg a többi bolgár czárok jogarát kereszt ékíti, az övén liljom, az Anjouk virága díszlik. Nem is szűnt meg mostoha testvérét megtámadni. Egy időre Sophiát is elvette tőle. Hogy pedig népe se közlekedjék öcscse népével, egyházilag is a trnovoi patriarchától is elszakította őket.*
FEJÉR, CD. IX/IV, 172.
Hazai Okmt. V, 155. l.
Küküllei főesperes a már idézett helyen.
JIRECEK i. m. 338. 383.
Azonban a törökök foglalásai a Balkán félszigeten mind nagyobbat haladtak. Elfoglalták – írja XI. Gergely pápa – nemcsak az egész kelet-római birodalmat és adófizetőjökké tették, sokakat rabszíjra fűzvén és magokkal hurczolván, hanem Konstantinápoly városa és annak császárja nem is adófizetője a töröknek, de ez – úgy szólván – kezében tartja őket; Kis-Örményország a saracenusoknak és törököknek, amúgy is rég hatalmokba esett már. Jelennen (1372 május 14.) Ráczország nehány főurát leigázták, ama vidéken sok földet elfoglaltak és hatalmok immár Magyarország, Ráczország, Albánia és Szlavonia határaig terjed. Félő és e miatt nagy az aggodalom, hogy uraságok a tengerig kiterjedvén, Adria kikötőit is elfoglalják.
114. XI. GERGELY ÉRME.
115. IV. ANDRONICUS ÉRME.
Minthogy pedig mostanság, gonosz idők lévén, keresztes hadat gyűjteni nem lehet, és minden remény egyedül a magyar király roppant hatalmában egyesül: buzgón kéri ő szentsége Lajos magyar királyt, ki ez idő szerint fő üldözője a hitetleneknek és fővédője a katholikus népeknek, szálljon szembe az iszonyú veszélylyel és tartsa távol hatalmas karjával az istenátkozta ellent. Ő, a pápa szívesen részesíti őt minden kedvezésben, és már fölhívta a velenczei dogét, hogy annyi hajót bocsásson a magyar király rendelkezésére, a mennyire szüksége van.
Persze sajátságos ellentétet képez a föntebbi ajánlkozással a pápa levele, melyet ugyanezen 1372. évi deczember 18-án íratott Lajos királyhoz, ki értesülvén a törökök győzelméről egyik hűbérese fölött,* elhatározta, hogy országos hadat indít a török ellen, és bízva a pápa kecsegtető ígéreteiben, arra kérte őt követe és jogtudósa, BREDENSCHEID János által, mentené föl a főpapságot a pápai tizedadó alól egy évre, hogy az könnyebben részt vehessen a hitetlenek ellen indítandó hadjáratban.
Itt a szerbek: Vlkasin király, Ugljesa despota és más boljárok értendők, kik hatvanezer ember élén (Jireček «pompás sereg»-nek nevezi) a törököt Europából kiverni szerették volna. Minthogy Murad szultán Ázsiában vala foglalatos, elérkeztek a szerbek Drinápoly közelébe. Lalasahin beglerbég, ki ott csekély hadi erővel állott, Hadsi Ilbekit négyezer emberrel küldé kémszemlére ellenök. A szerbek Csernomen körűl táborozának és erejök tudatában vígan éltek, midőn a vitéz Hadsi a tizenötszörte nagyobb seregen rajt üte s azt teljesen tönkre tevé. (Jireček, Gesch. d. Bulg. 329. l.)
De ő szentsége a kérelem fölött igen megbotránkozott, azt egyenesen megtagadta, okúl adván egyebek közt, hogy a magyar papok amúgy is gazdagok; és jól megszidta őket, a miért Lajos király közbenjárását effélékre fölhasználni merészelték. Hisz ha a német és cseh főpapok e rossz példát látnák, szintén megtagadnák a tized fizetését, pedig pénzre a szent-széknek, mely kénytelen a Viscontiak ellen háborút viselni, szüksége van. Különben, ha végez ellenségeivel a pápa, minden erejét a török ellen fordítandja.
E visszautasítás után is Lajos király kénytelen volt vele, hogy a török ellen nagyobbszerű hadjáratot indítson, minthogy ezek már húsz hónap óta a kelet-római és bolgár birodalomnak, nem különben a szerb királyságnak részeit elfoglalták, elpusztították és – úgy látszik – a tatárokkal szövetkezvén, új támadásra készülnek.
Hogy a folytonos háborúk által kimerült kincstáron segítsen, Katofia Beriszlót (Vratislaus Catonis), az erdélyi prépostot és Gereni Drugeth Miklós ungi főispánt küldötte XI. Gergely pápához, kérvén ő szentségét, miután elhatározta, hogy 1373. évi májustól számítva egy év lefolyása alatt, hatalmas sereggel személyesen indúl a török ellen, és ha a tatárok velők szövetkeznek, ezek ellen is hirdettessen Magyar-, Lengyel- és Dalmátországban, valamint birodalma egyéb tartományaiban keresztes hadjáratot.
A pápa készséggel engedett Lajos kérelmének, és meghagyta a magyar-lengyel birodalom összes érsekeinek, hogy egyházi tartományaik minden városában és egyéb alkalmas helyeken hirdessék a szent keresztet. Bőséges bucsúkat enged a hozzájárulóknak, teljeset azoknak, kik a kereszt jelét fölveszik és hat hónapra saját költségökön táborba szállanak. Kiközösítés fenyegetése mellett általános békét rendel az egész magyar-lengyel birodalomban és fölhívja a papokat, hogy a pörlekedőket kiegyeztessék. Hogy továbbá a szükséges költség is egybegyűljön, minden templomban tönköt (perzselyt) állítsanak föl, hova a hívek alamizsnájokat tehessék. Az összegyűlt pénzt az esztergami és kalocsai érsekek, továbbá a pécsi püspök takarítsák egybe és adják át a királynak, ki esküvel ígérje meg, hogy egy év alatt a hadjáratot megindítja, és hogy a pénzt másra, mint az előírt czélra, nem költendi. Kívánná azon felül ő szentsége, hogy Lajos király a törököt a konstantinápolyi tengerszorosig, melyet szent György karjának is hívnak, űzze. (1373 márczius 23.) – Egy másik levelében (1373 május 15.) meghagyta a pápa az esztergami érseknek és az erdélyi püspöknek, hogy mind azokat, kik a töröknek vagy oláhnak (s ez által közvetve az ellenségnek) vasat eladnak, egyházi átok alá vegyék.
Volt-e eredménye e készülődésnek; megindította-e Lajos király a tervezett hadjáratot; ha igen, mily sikerrel? E kérdésekre adatok híában nem felelhetünk. Talán, a következők után ítélve, inkább nem, mint igen. Ugyanis a pápa fölszólította Lajos királyt, vegyen részt a tanácskozmányokban, melyek 1373. évi október 1-én Theba városában a pápai követ elnöklete alatt megerednek, és melyek czélja a keresztény fejedelmek szövetségét hozni létre a törökök ellen. De Lajos e szövetséghez nem lépett és nem akart járulni ama gályák föntartásához sem, melyek a törököt folyton háborítanák. Min a pápa annál inkább csodálkozott, minthogy Magyarország a törökök szomszédságában lévén, veszélyben forog. Kéri tehát Lajos királyt, változtassa meg szándékát, nehogy rossz példája által más fejedelmek is kivonják magokat e szövetségből.*
THEINER, Monum Hung. II, 230. 262. 266–7. 270–4. 280. 292. 300. 309. sz.
Mind a mellett, hogy Lajos király figyelmét azután a velenczei háború igényelte, szemét a törökről és a bolgárról le nem vette. Hitelesen értesülünk, hogy 1377. évi szeptember havában tudósította barátját, Carrarai Ferencz Pádova urát, hogy nagy diadalt aratott a törökön és a bolgár királyon. A diadal sok vérbe kerűlt, minthogy a hitetlenek háromszor annyian voltak, mint a keresztények. Ez örömhírt Carrarai közzé tétette, mire nagy ünnepségeket tartottak Padovában.*
L. GATARO András padovai krónikáját és a CORTUSIak krónikájának II. Additamentumát MURATORI SS. XVII, 231. és XII, 984.
Van adatunk arra is, hogy 1380-ban is készült keresztes hadjárat a török ellen. A mondott év február 16-án a bátai apát és a pécsi őrkanonok, mint Aragoniai János bíboros és pápai követ biztosai, tanúságot tesznek ugyanis arról, hogy Karánsebesi Garalyscha Jakab betette a tönkbe, melyet a hitetlen török ellen indítandó hadjárat költségei födözésére fölállítottak, a kellő összeget.*
PESTY, Szörényi bánság, III, 8. l.
