I.
I.
31. A NAGY-SZOMBATI EGYTEM.
A kath. egyház állapota Magyarországon 1616-ban. Pázmány tevékenysége az egyház fölvirágoztatása ügyében. A bécsi és nagyszombati papnöveldék alapítása. A római német-magyar collégium. A nagyszombati convictusok alapítása. A pozsonyi jezsuita-collegium alapítása. A jezsuiták tevékenysége. Az újvári szentferencz rendű zárda alapítása. A pozsonyi apáczák. Pázmány egyházi látogatásai és zsinatai. Pázmány püspök társai. A főpapok végrendelkezési jogának biztosítása. Az elidegenített egyházi birtokok visszaváltása. Pázmány bíbornokká neveztetése.
AZON időben, mikor Pázmány a prímási széket elfoglalta, a magyarországi kath. egyház, melynek vezérévé lett, elődje nagyhatású tevékenysége daczára, még mindig szomorú állapotban volt. A három részre földarabolt ország legnagyobb és egykor leggazdagabb területe, a Duna és Tisza által öntözött termékeny síkság a félhold uralma alatt állott. A lakosság túlnyomó többsége Kálvin felekezetéhez tartozott. A szent Ferencz-rend szegedi és gyöngyösi zárdái gyéren voltak népesítve. Időnként jezsuiták álöltözetben keresték föl az elhagyatott katholikus híveket. Az áldozárok hiányát az úgynevezett licentiátusok pótolták; buzgó világi férfiak, kik nyomtatott könyvekből szent beszédeket olvastak, kereszteltek, házasságokat áldottak meg és temettek.
Erdélyben és a hozzácsatolt magyarországi részekben a Báthori István pártfogása alatt sikerrel megindúlt mozgalom, a jezsuiták száműzésével elfojtatott. Csak két-három kath. főúr kastélyában maradhattak meg kath. papok, és a csíki székelyek között ferencz-rendi népszerű papjaik. Bethlen Gábor megszüntette az üldözéseket, melyeknek előde alatt a katholikusok ki voltak téve, és türelmet, sőt jóakaratot tanusított a jezsuiták iránt is; de a kath. clerus ellen alkotott törvényeket fentartotta.
Török területen és Bethlen országában egyetlen főpap sem maradhatott meg. A kalocsai érsek, az erdélyi, váradi, csanádi, bosniai, szerémi püspökök csak a czimet viselték, és más egyházi hivatalokban működtek.
Az ország harmadik része – Pozsonytól Kassáig, a Duna mentén Komáromig, délre Buccariig – a király kormánya alatt állott. Itt a főurak között a katholikus elem gyors léptekkel foglalt tért, és 1622-ben már túlsúlyra jutott.* De sokkal lassabban ment a hódítás a köznemesség és a nép rétegeiben, a hol a protestánsok még roppant többséget képeztek.*
Ekkor a katholikusok 44 főurat és 15 főrangú özvegyet, a protestánsok 40 főurat és 13 főrangú özvegyet mutattak ki. Egykorú névsor az Országos Levéltárban.
PÁMÁNY alább említendő emlékiratában azt mondja, hogy a katholikusok a lakosságnak alig tizedrészét képezik: mi úgy szólván hihetetlen.
Az esztergomi érsek, a nyitrai, győri, veszprémi és zágrábi püspökök, kiknek a király területére estek egyházmegyéik, ezeket közvetlenűl kormányozhatták; de javaik, jövedelmeik nagy része idegen kezekre jutott, és joghatóságuk gyakorlatában sok akadályra találtak. Protestáns földesurak kath. egyházi javadalmakat prédikátoraiknak adományoztak, a főesperesek látogatásait és a szent-székek ítéleteinek végrehajtását nehezítették.
Mivel az egész országban nem létezett magasabb kath. tanintézet, és csak egy papnövelde állott fönn, a papok száma rendkívül megfogyott. Az esztergomi megye területén a XVI. század közepe táján mintegy 900 plébános működött. A XVII. század elején alig 100 plébánost találunk. Ezek is nagy részt műveltség vagy erkölcsiség tekintetében kifogás alá estek. És a főpapok nagyobb veszélyek elhárítása végett a feslett életű papokat el nem mozdíthatták, mert nem volt kiket küldjenek helyökbe, és félniök kellett, hogy az elmozdított papok híveikkel együtt a protestantismushoz pártolnak, vagy maga a nép protestáns predikátorokhoz fordúl.
A lelkészek anyagi helyzete is kedvezőtlen. A plébániák jövedelme a lelkész tisztességes ellátására elégtelen volt; többnyire alig haladta meg 50 forintot. Oly javadalom, mely évenkint 100 forintot jövedelmezett, előkelőnek tartatott. A tízedek fizetését a legtöbb helyen megtagadták, s a panaszok eredménytelenek maradtak. A templomok nagy részt ellenséges támadások, vagy a lelkészek és hívek hanyagsága következtében pusztulás és elhagyatottság jeleit viselték magukon, s gyakran még a legszükségesebb egyházi edényeket és öltönyöket is nélkülözték.*
PÁZMÁNYnak 1621-iki fölterjesztését, melyben az újvári őrség fizetésétől fölmentetni kér – összevetve LÓSY és DUBOWSZKY idézett emlékirataival.
A szerzetes-intézményekből csak a pálosok és ferenczrendűek néhány kolostora élte túl a közromlást; ezek is gyéren voltak benépesítve és falaik között, a zavarteljes időviszonyok hatása alatt, a fegyelem fölbomlott.*
Ezen vázlatos rajzhoz a fővonásokat PÁZMÁNYnak fölterjesztései és emlékiratai nyújtják.
És alig kezdette meg Pázmány a katholika egyház sokféle bajai orvoslására czélzó terveinek keresztülvitelét, mikor azt Bethlen támadása ismét még nehezebbé tette. A prímás és püspöktársai, a jezsuitákkal, sok más egyházi férfiúval, Bécsbe menekültek. Két esztendő lefolyása alatt az egyházmegyék kormány nélkül állottak, minek következtében a zavar tetőpontját érte el.
De Pázmány szívós lelke a csüggedés érzését nem ismerte. Alig tért vissza hazájába, erélylyel és bizalommal fogott a restauratió munkájához. A soproni országgyűlés alatt (1622 tavaszán) a főpapokkal értekezleteket tartott, melyekben jövendő tevékenységének tervrajzát megállapította. A kath. egyház fölvirágoztatásáról tanácskozva: a helyzet és a körülmények világosan kijelölték az eszközöket. A hatalom pressiójának, erőszaknak alkalmazása lehetetlen volt, s czélhoz sem vezetett volna. Szükségkép az erkölcsi hatás eszközeivel kellett lehetővé tenni, hogy a papság a tudományos képzettség és példás élet varázsa által környezett vallásos buzgalommal hódítsa vissza az elvesztett hatalmat.
Ezen eszközök sorában a kath. szellemű nevelés és tanítás foglalta el az első helyet. Pázmány, a pápához és a királyhoz intézett írataiban, fönnen hirdette, hogy alig van nemzet, mely gyermekeinek szivesebben ad tudományos kiképzést, mint a magyar; ebből a tényből magyarázta a nagy hatást, melyet a jezsuiták kolozsvári tanintézete a XVI. század végén gyakorolt. Iskolák, valamint szegény tanulók és papnövendékek befogadására rendelt intézetek fölállítását tartotta legsürgetőbb teendőnek.*
PÁZMÁNYnak 1622 június 20-diki fölterjesztése PRAY gyűjteményének XXXII. kötetében.
És el volt határozva, hogy áldozatkészség tekintetében példát fog adni másoknak. Már a fölkelés előtt (1619) megvásárolta a házakat, melyeknek egyike Nagyszombatban a szegény nemes ifjak növeldéjét, másika Bécsben a magyar papnöveldét volt hivatva befogadni. És az utóbbit már 1623-ban megalapította, 115,000 forintnyi alapítványnyal biztosítva fönnállását. A császári székvárosra azért esett választása, mert ott az egyetem hittudományi kara nagy hírnévnek örvendett, és a magyarországi növendékeknek alkalmat nyújtott, hogy a legkitünőbb tanárok vezetése alatt képezhessék ki magokat.
Pázmány folytonosan atyai gondosságot tanusított ezen első alkotása iránt. Alig hogy megnyílt 1624-ben, és befogadott tizenhét növendéket, már a következő évben jelentékeny jótéteményben részesíté. Épülete alkalmatlannak bizonyúlván, négyezer forint árán új házat vásárolt,. melynek falai között mai napig fönnáll az intézet. Egyébkint is bőkezű támogatásával lehetővé tette, hogy a növendékek száma 1629-ben 36-ra, 1631-ben 40-re gyarapodott.
Mikor hivatalos teendői a császári udvarhoz hívták, gyakran meglátogatta az intézetet. Kormányzójával sűrű levelezést folytatott. A legcsekélyebb eseményekről értesítést kívánt és maga rendelkezett. A fegyelem fönntartására kiváló gondja volt. E tekintetben az engedetlenek irányában olyan szigort tanusított, melyet ma kegyetlenségnek neveznénk.
32. A PAZMANEUM BÉCSBEN.
De egyszersmind atyai gyöngédséggel karolta föl a jókat. Így példáúl 1627-ben két betegeskedő növendékét a szünidőkre sellyei nyári lakába magához vette.*
PÁZMÁNY 1627 szept. 1. A PRAY-gyűjteményben.
Az intézet, melyet Pázmány szeretettel és áldozatkészséggel felkarolt, ma is fönnáll, ugyanazon czélnak szolgál, melyet ő tűzött ki, és nevét dicsteljesen viseli. (Pazmanćum.)
Pázmány hő óhajtása volt, hogy a trienti zsinat végzése, mely szerint minden egyházmegyében papnöveldének kell fönnállani, Magyarországban is foganatot nyerjen. De a körülmények ezt lehetetlenné tették. Ezért országos papnöveldék létesítését tervezé, a melyekbe az összes főpapok küldenének növendékeket. Az egyiket Bécsben, a másikat Nagyszombatban tervezte.
Mindkét helyen maga ajánlotta föl az épületeket. Az intézetek föntartására különféle jövedelmi forrásokat nyitott meg. Mikor 1625-ben a főpapok végrendelkezési jogának szabályozását II. Ferdinándtól kieszközlé, a királyi oklevélbe azon megállapodást vétette föl, hogy a hagyatékok fele része papnöveldék czéljaira tőkésíttessék. Az 1630-dik évi nemzeti zsinaton a jelenlevő főpapokat rábírta, hogy, jövedelmeik arányában, évenkint fizetendő (2 és 150 forint között váltakozó) járulékokat ajánljanak meg. Ugyanekkor a királyhoz folyamodott, hogy a megürült buda-fölhévízi prépostságot a nagyszombati papnöveldének adományozza. « Oly nagy a szükség papokban – írja, – hogy ha még egyszer annyival rendelkeznénk, mint a mennyi van, akkor sem volna elég. Én ugyan telhetőleg számos ifjakat nevelek az egyházi pályára, de a szükség nagysága erőimet fölülmúlja. Felséged trónjához fordulva esedezem, méltóztassék törekvéseimet támogatni».*
PÁZMÁNYnak 1630 nov. 22-én kelt fölterjesztése. Az Országos Levéltárban.
A király teljesitette kérelmét s ekként biztosította a papnövelde fönnállását. Pázmány maga is hozzájárult fölvirágoztatásához. Oda adományozá a liszkai tizedeket, melyeket megvásárolt és a szepesi káptalannak bérbe adott, megállapítván, hogy az 1500 forintnyi bérletösszeg ezentúl a papnövelde részére fizettessék. A papnöveldét az esztergomi érsek és káptalan fölügyeletére bizta, s ezeket fölhatalmazta, hogy ha valamikor az érsekség székhelye Esztergomba visszahelyeztetnék, a papnöveldét oda átvihessék; a mi a jelen század elején történt meg.
35. PÁZMÁNYNAK SZELEPCSÉNYI ÁLTAL METSZETT ARCZKÉPE.
Pázmány érvényesíteni igyekezett azon jogokat is, melyeket a magyar püspöki kar a XIII. Gergely pápa által alapított római magyar-német collegium tizenkét helyére bírt. Alig kezdettek a Bethlen első hadjárata által támasztott zavarok csillapúlni, találkoztak jeles ifjak, készek tudományszomjuk kielégítését az örök városban keresni. 1621 őszén egy magyar és egy horvát ifju zarándokol Rómába. Amaz Lippai György, küldőjének a prímási széken utóda. Hat évvel utóbb Pázmány tizenegy növendéket bocsátott útnak Rómába; köztük volt Szelepchényi György, utóbb szintén az ország prímása, ki mikor tanulmányai végeztével a hittudori babérért versenyezett, thesiseit nyomtatásban közrebocsátva, a czímlapot Pázmánynak ékes keretbe foglalt arczképével, melyet maga rajzolt és metszett rézbe, diszítette.* A következő négy év tartama alatt ismét öt magyar küldetett az időközben megürült helyekre; közülök kiemelhetni Bosnyák Istvánt, utóbb Veszprém, majd Nyitra lelkes főpapját, meg Jakusics György bárót, előkelő főúri család sarját, ki elhagyva a császári udvart, hol az ifjabb király kedvelt kamarása volt, az egyház szolgálatába lépett, s néhány év múlva a pozsonyi prépostságra emeltetett, melyet utóbb a bosniai, majd a veszprémi püspökséggel cserélt föl.
Egy példánya ő felsége a király bécsi házi könyvtárában. Hasonmását itt láthatja az olvasó.
Pázmány ezen intézettel is éreztette bőkezűségét. 1627-ben 1333 arany forintból álló alapitványt tett, oly czélból, hogy kamataiból a hazájukba visszatérő növendékek úti költségét födözzék.
Később Pázmányt újabb kapocs még szorosabban fűzte az intézethez. Szokás volt, hogy a bíbornoki collegiumnak a pápa által kijelölt négy tagja a collegium protectorának czímét viselje. Mikor Borghese bíbornok halálával egy hely megürült, a Jézus-társaság előljárói befolyásukat fölhasználták, hogy az Pázmánynyal töltessék be. Kívánatuk teljesült. A rend generalisa sietett szerencsekívánatait kifejezni. «Az intézet – írja többi között – nem félhet enyészettől vagy romlástól, míg Eminentiád védnökségének tekintélye alá van helyezve, és bölcs tanácsaival fog kormányoztatni.»*
Mutius Vitellescusnak 1624 augusztus 26-dikán PÁZMÁNYhoz intézett levele. A PRAY-gyűjteményben.
