III.
III.
A jezsuiták sorában Pázmány volt az első, ki könyvet magyar nyelven bocsátott közre. Főnökei természetesen méltányolni tudták azon előnyöket; melyek a Jézustársaság által fölkarolt érdekekre Pázmány irodalmi munkásságából származhatnak. Ennek könnyítése, elősegítése; nem pedig, megakasztása lehetett czéljok, mikor kevéssel a Magyari ellen írt könyv megjelenése után; az 1603-ik év őszén, Pázmányt Gráczba visszahívták, és ott a főiskolán az úgy nevezett scholasztikai hittudomány tanszékét bízták rá.
A hittudomány rendszeres tanítása alkalmat nyújtott néki még mélyebben beavatni magát azon tudományos ismeretek körébe, melyek a vallási polemia fegyvertárát képezték. E mellett nyugodtabban szentelhette magát a tudományos és irodalmi foglalkozásnak, mint ha a missionarius mozgalmas életét folytatja. Végre a főiskola gazdag könyvtárában rendelkezésére állottak mindazon segédeszközök, melyeket hazájában nélkülöznie kellett.
Hogy állásának mindezen előnyeit kellően értékesíteni tudta, bizonyítja azon harmadfélezer lapra terjedő kézírati munkája, mely négy esztendő alatt tartott iskolai előadásait tartalmazza* s melyekben a hittudományi irodalom legkiválóbb forrás-munkáit és legújabb termékeit is gondosan fölhasználja; mint például 1607-diki előadásaiban olyan könyveket is idéz, mélyek ugyanazon esztendőben láttak napvilágot.
A Theologia Scholastica kéziratát a budapesti egyetem könyvtára őrzi.
A Jézus-társaság tanulmányi rendje szerint; Aquinói szent Tamás rendszerét követte. Tantárgya négy részre oszlott, melyek Istenről és a teremtésről, az ember végczéljáról, az erények és bűnökről, a megváltásról és a szentségekről értekeztek. Egyenlő súlyt fektet a szentírás, a szent-atyák és az egyháztörténelem emlékeinek tanúlmányozására, hogy így a kath. vallás hitágazatait, a protestantismus támadásaival szemben, a kinyilatkoztatás , és hagyomány kettős védfalával vegye körül.
Az iskolai foglalkozás és a theologiai tanulmányok mellett, Pázmány irodalmi munkásságának folytatására is talált időt. Minden évre egy könyv megjelenése esik.
Legelsőben lefordította Kempis Tamásnak « Krisztus követéséről» írt könyvecskéjét, mely a szent-írás után a legelterjedettebb nyomtatvány; négy század óta minden keresztény népnél közkézen forog, a nélkül, hogy érdekessége elévült, hatása csökkent volna. Az emberi lélek bajainak és gyógyszereinek alapos ismeretével, gyakorlati életbölcseséget és minden túlzástól ment humánus szellemet egyesít.
Pázmány üdvös munkát végezett, mikor a magyar közönségre nézve megnyitotta a keresztény tökéletesbülés ezen üde forrását, melyből hazánkban is – a számos kiadás tanusága szerint – bőven merítettek a hivők.* Ezt jó részben a fordítás jelességének kell tulajdonítanunk. Pázmány nagy gonddal végezte azt. « Igyekeztem azon – írja ő maga – hogy a deák betűnek értelmét híven magyaráznám, a szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna mintha először magyar embertől magyarul íratott volna. »
Az első kiadásból, mely 1604 Bécsben jelent meg, egy példány sem maradt fönn. Későbbi kiadásai meg 1624, 1638, 1648, 1709 stb. jelentek meg.
A jó fordításnak ezen szabatosan formulázott elvét nem volt könnyű alkalmazni Kempis Tamás könyvénél, melynek rövid, tömör mondatai gazdag eszme-tartalommal és mély értelemmel bővelkednek. Mindazonáltal föladatát oly szerencsésen oldotta meg, hogy a legújabb időkig a kiadók Pázmány szövegéhez ragaszkodtak.
Még sürgetőbb közszükséget elégített ki Pázmány: magyar imádságos könyv szerkesztésével és kiadásával; mert a magyarországi kath. hívek addig a nemzet nyelvén nyomtatott ájtatossági könyvet nélkülöztek. Pázmány, midőn ezen hiány pótlására irányozta figyelmét, azon volt, hogy könyvével egyéb igényeknek is megfeleljen. Az imádságok elé terjedelmes értekezéseket állított, melyekben a hitélet és az isteni tisztelet fontosabb mozzanatait magyarázza. Imádságokat pedig dús választékosságban tartalmaz könyve. Az egyházi évkör különböző alkalmai, a lélek sokféle szükségei közől egy sem kerűli el figyelmét. Legnagyobb részben maga készítette azokat. Meleg hang érzelgősség nélkül, magas szárnyalás az üres páthosz kerülésével: jellemvonásuk. Rendszerint abból indúl ki, hogy az ember gyarlóságát Isten fönnségével állítja szembe; a vétkesség tudatával az önmegalázást, az isteni irgalom dicsőítésével a mennyei segélyben való bizalmat kelti föl. A félelem és remény együttes érzelmeiben találja föl a javulás föltételeit.
Énekeket nem vett föl a könyvbe. Mindazáltal a Mária-antiphonákat és az úgynevezett poenitentiális zsoltárokat versbe foglalva adja.
Pázmány maga írja, hogy a könyv «minden rendektől nagy kedven fogadtaték». Négy év lefolyása alatt a példányok mind elfogytak; a miért új kiadást bocsátott közre, melyet legújabb időkig a kiadások hosszú sora követett.*
Az első kiadás 1606 Gráczban jelent meg. 1711-ig nyolcz további kiadást ismerünk. Néhány év előtt is megjelent még a Szent-István Társulat kiadásában.
Azon ténynél, hogy a katholikus híveknél kedvező fogadtatásban részesült, Pázmány nem kisebb megtiszteltetésnek tarthatta azt, hogy az eperjesi prédikátor, saját neve alatt, felekezete használatára, az imádságos könyv nagy részét kiadta.*
PÁZMÁNY beszéli imádságos könyve 1610-ik évi kiadásának előszavában.
11. NYITRA A XII SZÁZAD ELEJÉN.
Míg ekként Pázmány, a világ zajától távol; a gráczi collegium falai között élte napjait, Magyarország válságos mozgalmak színhelye lett. A protestáns rendek fegyvert ragadtak, vallásuk szabad gyakorlatának kiküzdésére. Vezérök. Bocskay István Magyarország és Erdély fejedelmévé kiáltatott ki. Diadalmas hadai elárasztották az ország nagy részét. A jezsuitákat elűzték kolostoraikból, Forgách Ferencz püspököt nyitrai várában ostrom alá vették. Úgy látszik, hogy a magyarországi kath. egyházat végső veszedelem fenyegeti.
Ez események hírére Pázmány szívét a fájdalom és boszú érzete tölték el; s tollának hatalmas fegyverével vesz elégtételt az egyházán és szerzetén ejtett sérelmekért. «Az mostani tudományok hamisságának tíz nyilván való bizonysága», czím alatt könyvet bocsát közre, melyben összefoglalja mindazon érveket, melyeket a kath. polemia nyolcz évtized folyamán, a hitújítás létjogának, alapítói tekintélyének és tanítása igazságának megtámadására fölhasznált. Merészen, az élethalál-harcz kiméletet nem ismerő hevességével intéz a protestantismus legerősebb bástyái ellen támadást. *
A 126 negyedrétű lapra terjedő könyv 1605 Gráczban nyomatott
Ellenben egészen nyugodt hangulat, helyenként bizonyos derült humor jellemzi egy későbbi polemikus munkáját, melyet a szentek tiszteletéről szóló katholikus tanítás védelmére, gráczi tartózkodásának utolsó hónapjaiban, bocsátott közre.*
A könyv czíme: «Keresztyén felelet. A megdicsőült szentek tiszteletéről, értünk való könyörgéséről és segítségül hivásukról. A Gyarmati Miklós helmeczi prédikátornak a boldog emlékezetű Monoszlói András veszprémi püspök és pozsonyi prépost könyve ellen írt csacsogására». 1607-ben Gráczban, 218 negyedrétű lapon jelent meg.
