X.
X.
Zsigmond újabb törekvései, hogy egy német herczegasszonyt nőűl nyerhessen. Bisterfeld levelezése. Fogadtatása a pfalzi őrgrófnál. Német herczegasszonyok. Horváth csacskasága. Bisterfeld levele. Kemény votuma. Mednyánszky követsége. Fogadtatása Crossenben. Fridrik volt cseh király leánya Pfalzi Henriette. Lorántfy Zsuzsánna ajánlatai. Kniphausen Fejérvárt. Mednyánszky tárgyalásai. Oct. 16-án (1650) megigérik a leányt. Házassági szerződés. Mednyánszky haza érkezése s újabb követsége Bécsbe. A felső-magyarországiak Zsigmondot le akarják a házasságról verni. Előkészületek a menyegzőre. Jelképes házasság Krossenben. A menyasszony behozása Magyarországba. A lakadalom. György fejedelem, Kemény és Bisterfeld elmaradása. Az özvegy fejedelemasszony. Az ifju pár boldogsága. Tervek Erdély meglátogatására. Henriette halála. Temetési előkészületek. Bisterfeld és Kemény vigasztaló levelei. Zsigmond igyekezete, hogy bánatát feledje. Henriette temetése Sáros-Patakon. Zsigmond utazása Erdélybe. Fogadtatása Rhédey Ferencznél. Beérkezése. Igyekezete, hogy Wesselényi Ferencz törekvéseit meghiusíthassa. Megbetegedése. Halála. Eltemettetése. Medgyesy «Hármas jajja». Zsigmond fejérvári monumentuma.
Az özvegy fejedelemasszony egész lélekkel csüngött azon, hogy Zsigmond herczeget mennél elébb megházítsa. Maga Zsigmond óhajtotta ezt s a tervnek a fejedelem is meg volt nyerve, kinek mint családfőnek anyjával egyetértve kellett a tárgyalásokat a küludvaroknál vezetni. Dánielnek s utóbb Mednyánszkynak 1649-iki németországi utazása csak egyszerű puhatolódás volt: hivatalos megkérés, kötelező igéret egyik részről sem történt. Csak Bisterfeld folytatta a levelezést külföldi barátaival, azonban ő sem hivatalos minőségben, hanem mint a család barátja, ki inkább tudakozódott és kérdett, mint igért és biztatott. A Kozákországra vonatkozó tervek felkarolása s ezzel kapcsolatban az Irén kezéért folytatott alkudozások következménye volt, hogy a család legalább pár hónapig németországi házasságra nem gondolt s arról egyelőre lemondott. De Németországon ez újabb fordulatról nem birtak tudomással s Bisterfeld ügynökei még mindig egyengették egy ily házasság útját.
Mednyánszky legtovább tartózkodott Károly Lajos pfalzi őrgrófnál. A házasság kérdése ott szóba jött s az őrgróf nem mutatta magát idegennek az eszmétől, hogy Zsigmond valamelyik német herczegasszonyt vegye nőül. Úgy látszik ő azt látta volna szívesen, hogy Zsigmond az ő unokahugát, Pfalzi Frigyes választó fejedelemnek s az egykori cseh királynak legkisebbik leányát, Henriette-t jegyezze el. Rangra s családi összeköttetésre nézve a herczegnő megfelelt a Rákóczyak igényeinek, mert ennek atyja a már elhúnyt pfalzi Frigyes az egykori cseh király régi német fejedelmi ház sarja volt, míg anyja I. Jakab angol király leánya még most is élt. De a szegény asszonyt megtörte a balsors: férje száműzetésben halt meg s testvére I. Károly angol király a vérpadon vérzett el. Megtörve, vagyonban alászállva nagyon kevés hozományt adhatott leányával: s a hajdan oly hatalmas és kevély királylány épen nem volt idegen oly házasságtól, mely ennek rangjához mért életet biztositott.
30. KÁROLY LAJOS PFALZI VÁLASZTÓ FEJEDELEM ALÁIRÁSA.
Pfalzi Henriette mellett Bisterfeld egyik barátja* melegen ajánlotta a nassaui gróf János Lajos leányát. A gróf maga catholizált, de neje – egy lippei grófné – hű maradt protestans vallásához s leányát végrendeletében a dillbergi grófra bizta, ki őt udvarában tartotta. A gróf unokatestvére volt Vilmos oraniai herczegnek, s leánya épen ezért az oraniai herczegnő nevét viselte. A herczegnőt szépnek (de ez nem volt igaz), kitünő nevelésűnek s gazdagnak mondák – s úgy irták, hogy kezének megnyerése nem tartozik Zsigmondra nézve a lehetetlenségek sorába.
Sengel, a nassaui udvarból, Bisterfeldhez intézett levelében. Jan. 29. 1650.
De Zsigmond, a mint a moldvai vajdával megindúltak a tárgyalások, egyikre sem gondolhatott: noha az egyiknek arczképe, cserében az övéért, melyet Mednyánszkytól küldött ki, a pfalzi Henrietteé, megérkezett. A kép szép nőt mutatott, azonban Horváth, a herczeg könnyűvérű titkára, ki a múlt évben a második követséggel volt künn, azzal vigasztalta urát, kinek a kép megtetszett, hogy «nem üti az eredetit».* De mint csacska ember mások előtt is hasonló módon nyilatkozott, tele tölté azzal az udvart s végre is el kellett hallgattatni,* nehogy ennek a gyöngédtelenségnek hire menjen s a ház jó viszonyát a német udvarokkal megzavarja, a mi pedig a Fejérvárt tartozkodó ügynökök útján megtörténhetett volna.*
Zsigmond 1650 jan. 28-án Makoviczán kelt levele bátyjához. Orsz. Ltár.
BISTERFELD 1650 febr. 19-iki levele «Quaeso Exc. Vram, moneat dominum Horvath ne, ut solet, deinceps etiam apud illos, apud quos opus non est, Hassiacae puellae formam traducat. Tantae heroicae erga nos affectus id non meretur, ac talia facile ipsi innotescunt imo jam Cassellis innotuere».
Többi közt egy Reimann nevű ügynök Belgiumból, kit Kassán elfogtak s csak nehezen eresztettek szabadon. Ez Györgynek egy órába elrejtve hozott levelet.
Ez pedig igen kellemetlenné tehette volna a helyzetet akkor, midőn a moldvai vajda leányával tervbe vett házasság már elejtetett s az özvegy fejedelemasszony a németországi udvarokkal múlt évben kezdett tárgyalások fonalát újra fel akarta venni. Az «orániai» felől Bisterfeld újabban kapott hireket: az özvegy anya – irá neki Van Dyck – bár leányát több felől kérik, jobb szeretné Zsigmondot s maga a választó is e mellett van. Épen ezért Van Dyckot el is akarta küldeni Patakra, de ennek útja elmaradt, mert neje megbetegedett.* Zsigmond azonban erre nem akart, legalább egyelőre nem akart gondolni: «belgiumi felől most is irták, ha kell, nem leszen másé; kellene is pedig egyébképen – csakhogy rút, az mint mondják».* Azután sápkóros. «Hát aztán? kelt ki az öreg Bisterfeld, ebből meggyógyítja a férjhezmenetel. Az én menyasszonyom is sápkóros volt s a mint elvettem, úgy kivirított mint a rózsa. Nem illik fejedelmi s közjóra született emberhez mindent, arczot, kort, szokást, öltözetet apróra kutatni: az közsorsú ifjak dolga.»*
BISTERFELD 1650 ápril 12-iki levele.
Zsigmond május 24-iki levele Klobusiczkyhoz.
BISTERFELD 1650 aug. 20-iki levele Zsigmondhoz.
Zsigmondot szíve nem ehez, a gazdagabbhoz, hanem a szebbhez, bár szegényhez vonzotta. Ennek pedig sok volt az ellensége. Nem volt elég a Horváth pletykája, hogy nem hasonlít a beküldött képhez – utóbb már azt irták róla, hogy áldott jó teremtés ugyan, de bolond a ki benne bizik, mert a mit tesz, csak kényszerítve teszi.
Ennek a sok mindenféle hiresztelésnek pedig az volt az oka, mert a dúsgazdag magyar herczeget épen úgy, mint az özvegy cseh királyné, az oraniai herczegné is szerette volna megfogni, s ezek ketten és a hesseni grófné, a harmadik, kinek beleszólása volt ezekbe a dolgokba, irigykedtek egymásra.* Egész eseményt képezett az anyák közt ez a házassági tervezet s mindenik igyekezett annak eldöntésére érvényesítni befolyását, sőt az oraniai részéről egy ügynök, Kniphausen lovag, le is jött Fejérvárra, míg Henriette érdekében sógora, a kurlandi herczeg küldötte oda követét.
Kniphausen aug. 5-iki levele György fejedelemhez.
Maga a család is sokat tárgyalt Patakon a fejedelemasszony fiával s bizalmas embereivel, Fejérvárt a fejedelem Keménynyel, Bisterfelddel és Bethlen Ferenczczel. Ha az oraniai s pfalzi udvaroknál nagy volt az érdeklődés, nem kisebb volt a fennirt két helyen is: hisz nemcsak egy élet boldogságáról, hanem a fejedelmi család nimbusának emeléséről is volt szó. S Fejérvárt inkább ezt tekintették. Bethlen és Bisterfeld az oraniai felé hajoltak, kitől jóval nagyobb hozományt s a családi összeköttetéstől is többet vártak: míg Kemény, Fridrik leányát javallotta s votumát nyomós okokkal támogatta. Ez uton nagyobb családokkal jön a ház összeköttetésbe, kik «szabados dispositiójú fejedelmek», s vészes időkben összetartanak s a ház bukott tagjait «ennyi számtalan expensa, pusztulás, sok milliónyi számu embereknek elveszése által is ugyan restituálák, intra exilium pedig gondjukat viselék», míg az oraniai a hollandi respublicától függ. Aztán Friderik leánya «függőségben neveltetvén inkább remélhető, hogy magát alkalmaztatni fogja az ő nagyságok akaratjához és kivánságához: ellenben a másik boldogságban született, neveltetett» s így igénye is több lesz. Ezt ajánlotta a hesseni fejedelemasszony is, ezt a kurlandi herczeg, Henriettának sógora az udvarnál levő követ által, kit Kemény közvetítőnek ajánlott az esetre, «ha Fridericus leányához kezdene kedve lenni» a herczegnek.*
KEMÉNY János kelet nélküli s elég terjedelmes votumában, melynek maga Kemény által írt fogalmazata báró Skrbensky levéltárában őriztetik Rovnán (hol azt Thaly Kálmán találta meg), tüzetesen tárgyalja a kérdést s nyilatkozik arra nézve is, hogyan kell a tárgyalást megkezdeni. Kiemeli, hogy minő kikötéseket kell a szerződésbe befoglalni (melyek a tervezetbe be is foglaltattak), hogy tisztába kell hozni, hogy a leendő herczegnét minő rangfokozat illeti meg az udvarnál s végre hogy aláhozásában minő «rendet» kell követni. Szó volt arról is, hogy ez útban a herczeg Berlinig menjen, de Kemény ezt «noha az esmerkedés és látás szép dolog volna», nem ajánlotta. Ha azonban a herczeg az orániaiban nyugodnék meg, az épen ott levő kurlandi követre nézve azt ajánlja, hogy «csak azzal kell bocsátani, az jó akaratot meg kell köszönni, annak continuatióját kévánni s halasztani magok nagyságok emberének beküldésére és ez dologban egyik felé elresolválván magokat ő nagyságok, ahoz képest kell tudósítani az kurlandit is, ez alatt ő nagyságok embere eljárhat dolgában». Egy más külföldi, talán Kniphausentől származó pontozatok sem ajánlják a herczeg Berlinbe menetelét.
31. JAKAB KURLANDI HERCZEG ALÁIRÁSA.
S első sorban ebben nyugodtak meg a herczeg és anyja s György is szivesen járult e megállapodáshoz. Erre czélzott, midőn Zsigmond egy kiválóan szép gyöngyöt engedett át neki. «Ne adja isten, válaszolá köszönete mellett, az kegyelmed gyöngye – érti alatta leendő menyasszonyát – találtassék az tengerben, hanem jelen kéznél kegyelmednél találtassék inkább.»* Meg is találta – augusztus elejére már meg lett állapítva a küldöttség, mely annak fölkeresésére indult.
György máj. 28-iki levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.
Abban történt megállapodás, hogy a küldöttség, melynek élére Mednyánszkyt nevezték ki, legelébb pfalzi Henriette kezének megnyerésére tegyen kisérletet, s csak ha ez nem sikerülne, menjen az oraniaihoz. Utasítással az özvegy fejedelemasszony látta el Mednyánszkyt. Sietve menjen Krossenbe Elisabetha Carlotta pfalzi választó-fejedelemasszonyhoz. Adja elő, «hogy mind magának electornénak, mind pedig a hesseni fejedelemasszonynak és kurlandi herczegnek» legközelebbről tett ajánlatától indíttatva «elménket és gondolatunkat arra vöttük, hogy ha istentől lészen s oly lehetséges conditiókkal lehet meg, az Fridericus kisebbik leányát, melyet maga electorné cormmendált s az képit is megküldötte, szerelmes fiunknak Rákóczy Zsigmondnak örök házastársul eljegyezzük.» Kérje meg, hogy amint ő volt e dolog fő indító oka, vegye is azt kezébe, – s ha ő nem igérheti meg a lány kezét, tárgyalja a dolgot anyjával. A mi a föltételeket illeti, elébb tudja ki az övékét, s ha ezek tisztességesek lesznek, leköthet Zsigmond halála esetére oly uradalmat, mely évenként 30,000 frtot jövedelmez, pl. Munkácsot, Makoviczát, Sárost, amig ura nevét viseli, de ha azt megváltoztatná, másfélszázezer tallérral elégítik ki. Évenként ötezer tallér zsebpénzt kap, tizenkét német szolgát tarthat; fejedelmi módon fog élni, de királyi pompát nem űzhet, «mert csuffá nem akarjuk magunkat tenni az emberek előtt». Legyen a lakodalom Krossenben, honnan a leányt Magyarország határáig hozzák: Zsigmond itt fogja várni. De a lakodalom határnapját siettessék.* A megbizó leveleket az özvegy fejedelemasszony s Zsigmond herczeg külön-külön állították ki. A szokásos udvariassági kifejezések mellett nyomatékkal hivatkoztak az elhunyt fejedelem barátságos viszonyára a brandenburgi választóhoz s kérték ki ennek közbenjárását.*
A Mednyánszkynak adott utasítás s a Padányinak adott pótutasítás 1650 aug. 2-ról a vörösvári levéltárban. Az utasítás második fele arról az eshetőségről szól, ha tovább kellene menni az oraniaihoz.
A brandenburgi választónak s a pfalzi fejedelemasszonynak Lorántfy Zsuszánna s Zsigmond herczeg részéről írt levelek a báró Skrbensky-féle rovnai ltárban, melyeket Thaly Kálmán volt szíves velem közölni.
32. ELISABETHA CARLOTTA VÁLASZTÓNÉ ALÁIRÁSA.
33. ERZSÉBET VOLT CSEH KIRÁLYNÉ.
Még jóformán el sem indult a követség, midőn Kniphausen, az oraniai ügynök Fejérvárt neszét vévén a Patakon történő dolgoknak, emlékiratot intézett a fejedelemhez, melyben kifejté, hogy Mednyánszkyt ne küldjék egyszerre Krossenbe s Hágába. Mert ha Krossenben kedvezőtlen választ kap s utját egyenesen az oraniaihoz veszi – az ott bizonynyal rosz vért fog szülni.* Későn jött tanács volt: a dolgon már nem lehetett változtatni: de nem is volt szükség rá. Kölnben aug. derekán fogadták Fridrik Vilmos brandenburgi választó s az özvegy brandenburgi választóné Mednyánszkyt – de tárgyalásra csak négy nap mulva került a dolog, mikor őt a föltételek bemutatására szólíták fel. A cancellárral folytatta a tanácskozásokat s már ekkor tisztába jöttek arra nézve, hogy magát a házasságot illetőleg lényeges akadály nem forog fenn. Sőt újabb három nap mulva már a legnevezetesebb pontokat is elintézték, s csak az özvegyi ellátás és rangfokozati kérdés maradtak megoldatlanúl. De a dolog lényegére nézve mégis utasíták, hogy menjen el Károly pfalzi választóhoz, mint a család fejéhez:* azonban a választó aug. 24-én meleg hangon válaszolt Lorántfy Zsuzsánnának s Zsigmond herczegnek.* «Én azért – irá Mednyánszky, Zsigmondnak – isten segítségéből oda is elmegyek.» El kellett még Krossenről Berlinbe is mennie Elisabetha Carlottához:* ott hasonlag szívesen fogadták, s a leány kezét aug. 28-án ünnepélyesen megigérték a herczegnek, aki annyi gazdagságot promittált, hogy az királyok közül is kevés praestálhatná.»* Mednyánszky a kedvező választ gyors postával megküldé a fejedelemasszonynak, ki Baksa Istvánt azonnal fia nevében gazdag ajándékokkal visszaküldé: utasítván őt, hogy a Patakon tartandó lakadalom napját máj. 8-ra tűzze ki, a lakadalomhoz szükséges előkészületek rendjét tudja meg, s az ő nevében is üdvözölje a menyasszonyt.*
Kniphausen aug. 5-iki levele. Orsz. Ltár.
Mednyánszky levele Zsigmondhoz mely mostan egész terjedelmében még lappang. Csak titkos jegyekkel írott részléteinek Rákóczy Zsigmond által készített megfejtését ismerem Thaly Kálmán szívességéből, ki azt a rovnai levéltárból hozta el.
Levele eredetiben az Orsz. Ltárban.
Rákóczy Zs. levele anyjához 1650 szept. 10. Orsz. Ltár.
Történelmi Tár, 1879. évf. 607. l.
A Fogarason szept. 14-én kelt utasítás a vörösvári ltárban.
Ez alatt a menyasszony képviselői s a követek folytatták a tárgyalásokat a házassági szerződés pontjaira nézve s okt. 16-án megállapodásra jutottak. A menyasszony részéről Elisabetha Carolina s Károly Lajos pfalzi gróf, a vőlegény részéről az özvegy fejedelemasszony, György és Zsigmond állították ki. A Rákóczyiak az első szerződésben mint római szent birodalmi herczegek szerepelnek: félreértésből s elsietésből egyaránt. A testvérek ugyanis megtették a lépéseket a nyáron Bécsbe küldött Bethlen Ferencz utján, hogy megnyerjék ezen 1645-ben atyjuknak megigért czímet:* úgy látszik volt is hatásuk s ezt az erről tudomással biró pfalziak irattak be a szerződésbe. A Rákóczyak valóban királyi bőkezüséget tanusítottak: a Krossenben tartandó menyegző napjára fényes követséget küldenek, melynek fejével az esketés megtörténik 1651 márcz. 25. (új n. ápr. 4). Másnap beadják a menyasszonyi ajándékokat, s azután elindúlnak. A menyasszonyt Boroszlóig az özvegy brandenburgi választóné saját költségén viszi – de ennek két hat lovas kocsija ezután is övé marad. A menyasszony kiséretét teszik az udvarmester három segéddel, két bejáró két segéddel, udvari lelkész egy segéddel, orvos egy segéddel, titkár egy segéddel, két nemes apród, három kengyelfutó, egy szabó, négy kocsis, két lovászlegény, egy fullajtár, egy szakács két kuktával. Az udvarnál lesz egy udvarmesterné két szobaleánynyal, négy udvarhölgy két szobaleánynyal, két szolgáló, egy varrónő, két mosónő – az udvari személyzet főbbjei két és négy lovat tarthatnak. A menyasszonyt az ünnepélyeken a fejedelemasszony utáni hely illeti meg, hozománya 32,000 frtot teend, mely apróbb részletekben fizettetik le. Ellenben Zsigmond évenként hatezer frt tűpénzt ad a menyasszonynak s ugyanannyit a vele levő személyzetnek teljes ellátáson kívül. Egy pont intézkedett a herczegnő gyermektelen halála esetére hozománya visszaadásáról, s az ő ellátásáról, ha a herczeg halna előbb meg. Ha aztán nevét megváltoztatná, százezer tallérral elégítik ki, míg mint özvegynek huszonötezer tallért jövedelmező uradalom biztosíttatott.*
BISTERFELD jun. 4-iki s okt. 6-iki levele: pervellem haberemus antea titulum, vereor ne postmodum ex invidia negant». Orsz. Levéltár. THALY Kálmán «II. Rákóczy Ferencz ifjusága» czímű munkájában (270–300. l.) nagy szorgalommal összegyüjtött s eddig nagy részben nem ismert adatok alapján összeállítá a Rákóczy-ház jogigényeit a római szent birodalmi herczegi czímre s annak érdekes történetét, hogyan ismerte el azt végre is Leopold császár. Itt a 278–279. lapon Rákóczy Zsigmond római szent birodalmi herczegi czíméről is tesz említést – mely tudtomra hiteles okmányban csak egyben, s épen abban, melyről Thaly tesz említést, fordúl elő: t. i. az első az 1650 okt. 26-iki házassági szerződésben. De már a második 1650 decz. 5-dikén kelt és az elsőt kiegészítő pótszerződés már e czímet nem említi. Ebben Zsigmond «ex serenissimorum celsissimorumque Transsylvaniae principum Rakociorum domo natus, dux Munkacsiensis et Makovicziensis, necnon comitatum Zathmariensis et Szabolcsiensis dominus»-nak van czímezve. I. György követelte e czímet, meg is igértetett neki; sőt egy diploma-tervezetben mint negyedik pont benne is van – de magában az eredeti linzi példányban, mely Vörösvárt őriztetik, már nem fordúl elő. György nem sok súlyt fektetett rá s nem – is élt vele. Érdekes volna Bethlen Ferencz tárgyalásainak e czímre vonatkozó részleteit feltalálni – de sem a bécsi titkos ltárban, sem az Orsz. Ltban nem sikerült nyomára akadnom.
Három példányban hivatalos másolata a vörösvári ltárban.
Zsigmond herczeg szeptember óta Erdélyben volt. Könnyebben esett neki, hogy itt várja be a követeket s családjával egyetértve határozzon a szerződés egyes pontjai felett, melyek ratificálása mindkét félre nézve fenn volt tartva. A szerződés részleteiről futárjai már értesítették s az első levelet menyasszonyának deczember 2-án irta: «irigylem e levél sorsát, mely kedveltséged arczát hamarabb fogja szemlélni; bár nincs szó, mely érzelmeimet igazán tudná tolmácsolni, vigasztalom magam azzal, hogy ezek lesznek szerelmem tolmácsai».* Ekkor tájt kapta az első szerencsekívánatokat: sógorától a kurlandi herczegtől meleg hangon írt sorokat* s Radzivill herczegtől.* Mednyánszky decz. 5-én megérkezett* s most módjában állt a családnak a pontok felett határozni.
Kelt 1650 decz. 2. Eredetije Orsz. Ltár.
1650 nov. 25. U. o.
1650 decz. 29. Ugyanott.
Rákóczy Zs. 1650 decz. 4-én Fogarason kelt levele. U. ott.
Mednyánszkynak nemsokára ujra útra kellett indulnia. Újabb és igen kényes természetű megbizatás várt rá. Ezekről a tárgyalásokról a császár hivatalos értesítést még nem kapott: bár arról széltében beszéltek ott és Felső-Magyarországon. Már tudomása van a dologról a császárnak – irta a primás a fejedelemnek* – «melynek hogy kegyelmed elejét vegye és dissvadeálja, igen jónak ítélem». Figyelmezteti, hogy a pfalzi ház ellensége a császárnak s ha meg is kegyelmezett neki, maradt még a régi gyülöletből. Zsigmond pedig a császár szárnya alatt áll. Vegyen példát Bethlen Gábor házasságáról: ki költi most «vagyona seprejét?» Ez ellenséges indulatot, mely bizonynyal Bécsben is megvolt, enyhíteni s megszerezni Györgynek a kimehetési engedélyt a magyar király területére, ez volt a Mednyánszky feladata. «Nem az mi jónkért difficultálják kegyelmed házasságát – irja a fejedelem testvérének – hanem erősödni látván, neheztelik».
Nagy-Szombat, decz. 14-én írt levele Orsz. Ltár. V. ö. Családi Levelezés 1651 jan. 3. 425. l.
Mednyánszky jan. 8-án 1651. indult el Fogarasból* magával vivén az özvegy fejedelemasszony és Zsigmond leveleit, s útközben Szamosujvárt Györgytől is átvevén az övéit. Ő most csak az előleges tárgyalásokkal volt megbizva: mentse a késő értesítést azzal, hogy a törvények nem tiltják el a magyarországi embert attól, hogy külföldre ne küldjön követeket s «hogy bizonytalan levén a dolog, nem illett idő előtt czégért tenni benne»,* azután kérjen útleveleket a Krossenbe küldendő követek számára* s végre Györgynek engedélyt, hogy magyar területre kimehessen.* Bármennyire kellemetlenül érintette is ez ügy az udvart, azt épen nem árulta el, de György kijövetelére nézve azt jegyezte meg a császár, hogy a kozákok ez idő szerinti mozgalmaival szemben nem tanácsos az országot gondviseletlenűl hagynia.*
Zsigmond jan. 8-iki levele Györgyhöz. Orsz. Ltár.
Zsigmond 1651 február 4-iki levele. Ugyanott.
Ugyanannak jan. 8-iki levele. U. o.
György január 16-iki levelének latin fordítása. Orsz. Ltár. Erdélyi acták.
A császár márczius 15-iki levelének fogalmazványa ugyanott. Hasonlót írt a nádor is. U. o.
Zsigmond pedig szorgalmatosan tette a menyegzőre az előkészületeket. Gondoskodott leveles-színek, «paloták» emeléséről a tömérdek meghivandó számára. Padányi, Dalmady, Jakabfalvy, Baksa, Ispán és több kamarások szerte jártak bevásárlások eszközlésére Krakóba, Bécsbe; ez utóbbi helyre küldte az özvegy fejedelemasszony német szabóját is hasonló czélból.
Épen ez időben érkezett Krossenből egy titkár Fejérvárra, magával hozván a mult évi decz. 15-én (r. n. 5.) ratificált szerződést. A választóné s a pfalzgróf jelentéktelen pótlásokat tettek hozzá: «a menyasszony az summát kezéhez vévén, többet nem fog kívánni az bátyjától, a birodalmához sem tartja közit, mig az fiúág leszen,»* s a 26,000 tallér jövedelmet az özvegynek saját javaikból is biztosítják.* A családnak nem sok kifogása volt e pontok ellen: febr. 16-án magok is ratificálták, de a pfalziak példáján indulva, magok is nehány pontot tettek belé, hogy pl. a menyaszszony hozománya ne olyan hosszú időközben fizettessék ki, s ezenkívül leginkább olyanokat, melyek a pfalziak követeléseit a magyar törvényekkel összhangba hozták.*
Zsigmond febr. 10-iki levele anyjához. Orsz. Ltár.
Ez a ratificatio be van igtatva a Rákóczy-család febr. 15-iki ratificatiójába. Amaz kelt Krossen 1650 deczember 5-én ó szerint.
Ezen ratificatio eredeti példánya az Orsz. Ltárban őriztetik.
A Krossenben tartandó jelképes házasság napjáúl márcz. 25-ike volt kitűzve. Az oda küldendő követség tagjaivá Rhédey Ferencz, Berényi Ferencz és Mednyánszky György voltak kinevezve oly módon, hogy a jelképes esküvést az első hajtsa végre. Ugyanakkor elküldettek a meghivók a császárnak, nádornak* a lengyel királynak és főuraknak, magyarországi főuraknak, városoknak s Erdélybe is minden felé.* Külön követeket küldtek a Kurlandihoz, Hessenihez; Zsigmond és György külön írtak a menyasszonynak, az anyának, a pfalzinénak, a választónak a többi rokonoknak – szóval a fejérvári és pataki irodák caligraphjainak elég dolguk akadt.* De alig indultak el Rhédeyék, midőn a a fejedelemnétől levél érkezett, mely «lehetetlennek irja lenni, hogy most lakodalmazzanak» egy rokonuk halála miatt – s ezért új határidőt kelle kitűzni. Május 9-ében állapodtak meg s most a haladékot a császártól elkezdve a többi meghivottakkal mind kellett tudatni:* miután ennek következtében az Erdélyben tartandó mennyegző napja is későbbre, junius 26-ára halasztatott, értesítni kellett Rhédeyt is, ki a ratificált szerződést magával vitte, hogy ne nagyon siettesse útját: inkább Rovnán álljon meg nehány napig, nehogy korán érkezzék ki.
Orsz. Ltár erdélyi acták: márczius 18-iki válasz fogalmazványa.
Zsigmond febr. 10., 17., 27-iki levelei Orsz. Ltár.
Fogalmazványok a Nemzeti Muzeumban.
Zsigmond márcz. 6. és 10-iki levelei Orsz. Ltár. Fogalmazványok ápril 18. és máj. 6. U. o. Erdélyi acták.
34. A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS UTOLSÓ LAPJA.
Márcz. derekán maga Zsigmond is kiindult Erdélyből Patakra, hogy az előkészületeket személyesen vezethesse,* s az üdvözlő iratokat – melyek egész halmazzal érkeztek – átvehesse.*
Balázsfalván, márcz. 10-én kelt levele Orsz. Ltár.
Márcz. 23. a lengyel királytól, márcz. 24. a kulmi püspöktől stb. a vörösvári levéltárban.
A menyegzői követség gazdag ajándékokkal Györgytől, Zsigmondtól, az özvegy fejedelemasszonytól a menyasszonynak, testvéreinek, anyjának kiérkezett Krossenbe s a benyomás, melyet a követség fellépése s az ajándékok tettek, egészben igen kedvező volt. Az esketésnél május 14-ikén Rhédey képviselte Zsigmondot s ugyan ő foglalt helyet a menyasszony mellett e czélra felkészített ágyon a házasság végbemenésének jeléül. Az anya, a pfalzi grófné, Károly Lajos személyesen jelen voltak: a brandenburgi választót két tanácsosa Knesebeck Tamás és Kleist Ewald képviselték.* A nászszerződést máj. 14-én látták el hitelesitő záradékkal, a menyasszony nővére s a pfalzi grófné meleg hangú leveleket irtak a vőlegénynek s rokonaiknak, hogy a két ház: a pfalzi és Rákóczy ház ez új frigyét tegye a mindenható tartóssá s a maga dicsőségére szolgálóvá.* S aztán a menyasszony s ennek kísérete jun. 12-én megindultak a szerződésben megállapított mód szerint 8 kocsin 300 lóval az anhalti herczeg kíséretében Boroszlón át a magyar határszélre.*
Tangermund máj. 7-én kelt levele Zsigmondhoz. Orsz. Ltár.
Ezek május 18. és 19-diki levelei Orsz. Ltár.
A Theatrum Europxum VII. kötete 143. l. b. hasáb olvassuk: Gleichfals wurde den 4. 14. hujus, dem Jungen Printzen Ragoczy in Siebenbürgen, weyland Pfaltzgrafen Friederichs hinterlassenes Fräulein Elisabeth, Pfaltzgräfin von Heydelberg, zu Crossen in der Marck Brandenburg vermählet; mit welcher Fürstl. Braut die Siebenbürgische Herren Abgesandte am 2. 12. Junii, in Begleitung eines Fürsten von Anhalt, 300 Pferden, 8 Gutschen, und etlichen Rüstwagen, durch Breszlau nach Siebenbürgen passirt.
A lakodalom jun. 26-ra tüzetett ki:* de nem lehetett teljes családi ünneppé, úgy mint Zsigmond szerette volna. Testvére György nem vehetett személyesen részt abban. Épen ez időben folytak a tárgyalások a kozákok és Chmelnicki követeivel, kik azzal a szándékkal jöttek udvarába, hogy a kozák királyságot felajánlják neki. Ők hajlandók – mondá a főkövet – még megalázó békét is elfogadni a lengyelekkel, csakhogy ő vegye a közvetítést kezébe. A fejedelem Kemény, Bisterfeld s Csulay a püspök votumait kérte ki s bizodalmasan Zsigmondnak is írt: «nem emelkedésünket nézzük, mint inkább Lengyelországról akarjuk elfordítni a romlást, meggátlani a keresztyén vér ontását. Mondja meg ő is mint szeretett és meghitt testvér őszintén, mutassa ki ezzel ragaszkodását – különben nagy számadással tartozik istennek, hazájának».* Maga Zsigmond s az özvegy fejedelemasszony jó eleve belenyugodtak Rákóczy Györgynek s vele együtt nehány főurnak otthon maradásában.* De nejét junius 14-én útnak indítá György igen szép nyusztbéléssel, «nyereségnek tartanók – irá – ha kegyelmednek kedvét találnánk vele».*
Thaly K. Történelmi Kalászok, 104. l. Dániel János meghivója.
II. Rákóczy Gy. Okmánytára 73. l.
Zsigmond május 2-iki levele Családi Levelezés, 430. l.
Családi Levelezés, 432. l. Ugyanott. 435 l.
35. CSULAI ÉS BISTERFELD VOTUMÁNAK ALÁIRÁSA.
Azok közt, kik nem mehettek ki s kiknek távolmaradását sajnálta Zsigmond, volt Bisterfeld és Kemény János. Mindkettőt a kozák tárgyalások tartották vissza: ez utóbbi már el is indult, midőn a fejedelem visszahivatta. «Bár ne tánczolhattam, csak beszélhettem volna – irá ez utóbbi – Nagyságoddal és ott leendő becsületes rendekkel, noha a lábom fortélyoskodik». «Nagyságodat alázatosan kérem távolról ismerkedtessen meg a herczegasszonynyal, kinek szolgálatára fekete köntösben indultam mind feleségestől». Maga helyett fiát küldte: «ottan csak a frauczimereknek tányérok törlésében szolgáltasson Nagyságod vele».*
KEMÉNY János junius 15-iki levele. Orsz. Ltár.
36. KEMÉNY JÁNOS ALÁIRÁSA.
A császár Kisdy Benedek egri püspököt küldte mint képviselőjét a lakadalomra.* A lengyel király, ki már ekkor maga is táborban volt, Pleszenicei Fredro Andrást küldte helyetteséül.* De maguk a lengyel főurak közül is alig mehetett el valaki: az ország szine-java a sokoli táborban volt, felkészülve várva a kozákok és tatárok támadását. Ulászló Ostrogi herczeg krakkai palatinus,* Lubomirski a marsal,* a kulmi püspök,* Potocki Miklós a krakkai várnagy,* Wielopolski János* üdvözlő iratokat küldtek: ez utóbbiak a táborból, sajnálatukat fejezve ki, hogy nem lehetnek jelen, a haza iránti kötelesség s fejedelmi parancs tartja őket vissza.
Lorántfy Zsuzsánna mái. 6-án írt válaszának fogalmazványa. Országos Levéltár.
Sokal május 16-án Lorántfy Zsuzsánnához s jun. 14-én Zsigmondhoz írt levelei a vörösvári ltárban.
1651 május 16-ról.
1651 május 17-ről.
1651 május 26-ról.
1651 május 28-ról.
1651 junius 5-én, mindannyi az Erdődyek vörösvári ltárában.
De azért rengeteg nép volt Patakon jelen. Jun. 26–28. közt három napig tartott a menyegző, s a felékesített termekben, frissen emelt leveles házakban a vidám ebédeket, melyeken folyt a jó hegyaljai, tánczok váltották fel. Bizonynyal Kemény János fia sem szorult a Frauzimmerek közé – ott lehetett ő az apródok közt, kik a menyasszony-táncznál a szövétneket tartották. Az ajándékok bemutatása s viszonzása mintegy emlékeztetőül a víg napokra, zárta be a mulatságok sorát, mire a vendégek szétoszlása következett.*
Magáról a lakodalomról semmi részletes jelentés sem maradt fenn.
Zsigmond magára maradt nejével, kit amint megismert, őszintén és bensőleg megszeretett. Megszerette a szelid, engedelmes odaadó nőt az özvegy fejedelemasszony is, aki pedig némi bizalmatlansággal fogadta, valószínűleg a házassági szerződés megkötésének peripatetiái miatt. «Német humorú», nagyravágyó, fényűző nőt várt, s talált egy szerény, engedelmes, kedvét kereső leányt.* Egészen felvidult ő is, látva gyermekei boldogságát. Nemsokára magukra hagyta őket, hogy élvezzék együtt a mézes heteket. De a szegény fiatal asszony csakhamar betegeskedni kezdett. Lázt kapott, mely eleinte nem volt erős:* de utóbb nagy erővel lépett fel. Tervbe volt véve, hogy Zsigmond kiviszi Erdélybe bemutatni Györgynek, de már aug. végén el kelle az utazást halasztania. «A mi bemenetelünk édes bátyám uram mikor, merre légyen, semmi bizonyost nem tudok irni, kiváltképen addig, mig az én betegem meg nem gyógyúl. Mert nincsen úthoz való ereje, néha egy nap kétszer is leli a hideg».* Azután ismét jobban lett, s az Erdélybe menetel tervét újra felvették. Abban állapodtak meg, hogy György és neje Tasnádig jőjjenek ki s október közepére ott várják be Zsigmondot és nejét:* «az áerváltoztatás – irá György – bizonnyal higyje kegyelmed, használ ő kegyelmének».*
SZALÁRDY, 256. l.
Zsigmond aug. 23-iki levele.
Zsigmond aug. 28-iki levele. Orsz. Ltár.
György szept. 11-iki levele az Orsz. Ltárban. V. ö. Családi Levelezés, 437. l.
György szept. 24-iki levele. Csal. Lev. 438. l.
A fiatal asszony betegeskedése az özvegy fejedelemasszonyt visszavezette Patakra. Együtt tettek kirándulásokat a szomszéd falvakba,* Henriette ilyenkor egész kedvteléssel nézte azokat a szép és kies helyeket, melyek már az ő birtokai is. Utolsó ilyen kirándulásuk volt egy mulékony jobbanlét után Somlyódra: de a mint onnan visszajöttek, a láz még rohamosabban lépett fel, mígnem teljesen erőt vett a fiatal asszony gyönge egészségén. Szeptember 28-dikán, a víg és zajos lakodalom utolsó napjának harmadik havi fordulóján, reggel 8–9 óra közt, hosszas szenvedés után, de csendes halállal kimúlt. «Mely nekünk – irá Lorántfy Zsuzsánna – minemű nagy keserűségünkre és szomorúságúnkra legyen, meg nem tudjuk írni Kegyelmednek, holott mi szintén elégségesképen megnyugodtunk vala mind egymás között való istenes életekben s mind egymáshoz való szeretetekben.»* Azonnal gyors postával értesíté az elhúnytnak anyját s többi rokonait, kiktől rögtön jött is vigasztaló válasz: «ne zavarja meg e váratlan halál – irák – a két ház frigyét».*
SZALÁRDY 256.
Lorántfy Zs. szept. 28-diki levele Történeti Lapok 1879. évf. 432. l.
Erzsébet Heidelberg 1651 okt. 22-ki levele Orsz. Ltár.
A csapás Zsigmondot egészen leverte. «A jó istennek – irá Klobusiczkynak egy hónappal a halál után – így tetszett s így kell lenni. Én, tudja isten, éltemet már semminek tartam.»* Hijában vigasztalta testvére: «mivel nem ember, hanem isten vette el, nincs kivel tusakodni. Kérjük is a felettébb való szomoruságnak hagyjon békét, avval semmi hasznot nem szerez, fel sem támaszthatja»;* hijában írt hozzá Kemény gyöngéden, tartózkodva: «szomorú állapotjának meggondolásából»;* hijában szólt keményen, feddőleg öreg barátja Bisterfeld: «félek, hogy az én szomorúságom Nagyságodat is el fogja lepni, de azt, mit bánatom enyhítésére felhozhatok, magam megerősítésére sorolom elő. Tudja Nagyságod, hogy az Atya akarata nélkül hajszálunk se görbül meg; tudja, hogy a kegyesnél a rosz is jóra változik s isten kegyelméből nyomorúságunk dicsőségünkre fordúl. Irigyeink örüljenek sebeinknek, ellenségeink diadalmaskodjanak, – de él még az, ki őket meg fogja zavarni. Mérsékelje hát bánatát s tartsa meg magát a keresztyén világnak: az a szent és buzgó lélek lesz isten előtt szószólója.»* «Mérsékelje Nagyságod bánatát, az nekünk, az egyháznak, a hazának kárunkra lehet – szükségünk van életére».* Hijában intették anyja, környezete, – mélyebb, fogékonyabb kedélye mellett, csak az időtől s munkától várhatott enyhülést.
Zsigmond okt. 25-iki levele Orsz. Lt.
Okt. 1-ei levele Családi Lev. 441. l.
Nov. 4-iki levele Orsz. Ltár.
Okt. 3-iki levele Orsz. Ltár.
Okt. 18-iki levele Orsz. Ltár.
RÁKOCZY ZSIGMOND EGYIK UTOLSÓ LEVELÉNEK HASONMÁSA.
37 ERZSÉBET VÁLASZTÓNŐ ALÁIRÁSA.
S valóban egész lélekkel munkára adta magát. Felvette levelezései fonalát, bejárta uradalmait. Egy Svédországból jött követtel, Schüttevel tárgyalt s azt testvéréhez, Györgyhöz utasítá:* «csak mint privatus úgy megyen, irá ennek, vagyon commendatoriája királytól, nagy ember Svecziában, Konstantinápolyba akar menni».* Gondoskodott, hogy a pataki iskola a maga idejében megnyittassék.* Figyelemmel kisérte a felső-magyarországi urak törekvéseit György ellen, a lengyel-kozák háború újabb fordulatát, ezek legyőzetését s a gyalázatos békét, melyre a lengyelek a kozákokat kényszerítették s mindezekről pontosan értesíté a fejedelmet. De mind ez inkább kábítá, mint megnyugtatá s egy-egy odavetett szó mutatta erős bánatát. «Ha olyan bolond, istentelen, átkozott ember volnék is, mint azok, kik üdvözült feleségem megétetését gondolták, másokon probáltam volna azt a mesterséget, nem ő rajta szegényen» – irá Klobusiczkynak, ki e hiresztelésekről értesíté.*
Családi Levelezés 442. BISTERFELD nov. 20-iki levele. Később is megfordult Erdélyben.
Zsigmond okt. 31-iki levele Györgyhöz Orsz. Ltár.
Tálya okt. 28-án irt levele Országos Ltár.
Nov. 24-iki levele Orsz. Ltár.
A mi mégis leginkább érdekelte, a mi el tudta foglalni, az a temetési előkészületek vezetése volt. Ő és anyja úgy akarták, hogy rangját megillető fénynyel menjen a szertartás véghez. Gondoskodtak, hogy az összes német cselédség gyászruhát kapjon, elegendő bársonyt s selymet hozattak e czélra Krakóból, valamint koporsóra, s két castrum dolorisra. Két egyházi beszédet, négy alkalmi szónoklatot tűztek ki s szétküldték a gyászjelentéseket mind azokra a helyekre, hová fél év előtt lakadalmi meghívót irtak.*
BISTERFELD nov. 2-iki s Zsigmond nov. 24-iki levele Orsz. Ltár.
A milyen víg volt a lakodalom egy fél év előtt, olyan szomorú volt a temetés Patakon decz. 10-én. Lorántfy Mihály, a fejedelemasszony atyjának hamvai mellé temették* a szegény, korán elköltözött Rákóczy Zsigmondnét. Egyszersmind gondoskodtak, hogy hamvai fölé a sárospataki templomban díszes emlék emeltessék, melyet Krakóban rendeltek meg. A német cselédséget pedig mindjárt temetés után visszaküldték tisztességesen, a szükségesekkel ellátva.*
SZALÁRDY 257. l.
Erzsébet 1652. febr. 26-án kelt köszönő levele, melyben az utolsó tisztesség fényes megtartásáért köszönetet mond s a rokonság fentartását jövőre is ajánlja. Orsz. Ltár.
Zsigmond lelkében mélyen meg volt rendűlve. Amint a kábultságból, melyet e váratlan csapás ejtett rajta, magához tért, igyekezett összeszedni erejét, de ez nehezen ment, Addig, míg ott helyben van, hol minden tárgy eszébe juttatja azt kit elvesztett, gyökeres fordulatot nem is lehetett várni kedélyállapotában. Ezt be is látta a család, s épen ezért teljes igyekezetével azon munkált, hogy mennél elébb eltávoztassák onnan, lehetőleg a temetés után; aztán hogy munkával, a közdolgokban való részvétellel úgy elfoglalják, hogy ne jusson ideje bánatára gondolni. A váradi kapitányság, Erdély első hivatala nem volt véglegesen betöltve: György – mint láttuk – korábban fel is ajánlotta azt neki, de ő nem vállalkozott hosszabb időre kimenni Erdélybe s elfogadni a kapitányságot.
A mint vége volt a temetésnek, anyjával elindult Erdélybe. Útközben Rhédey Ferencznél töltött egy éjt s, fogadta a váradiak vigasztaló követségét. Onnan Váradot oldalt hagyva, a Kőrös útjára ment, Bánffi-Hunyadra, Örményesre, Görgénybe s végre Fogarasba.* Belenyugodott abba, mit eddig nem akart elfogadni, hogy felveszi a váradi kapitányságot, s a fejedelem ki is hirdette 1652. febr. 8-ra az országgyűlést, melyen azt felajánlotta volna neki. Csak úgy, mint Patakon, Zsigmond Erdélyben is munkában keresett elszóródást. A közigazgatás sajátsága volt, hogy minden fontosabb közügyről a tanácsurak irásban küldték be votumaikat. György ezek felől eddig is levelezett Zsigmonddal s bár szavára sokat tartott, levélváltásuk nem volt hivatalos szinezetű. Most már tüzetesebb votumokat küldött, s oly kimerítően nyilatkozott, mint akár egy tanácsúr. De ez időbeli levelein bizonyos keserűség, sötét világnézlet vonult el. Azoknak a felsőmagyarországi uraknak, kik családja régi ellenségei voltak, jóhiszemüségében soha sem bizott – most a valónál is sötétebbnek látta a jelent: «bizony dolog jó Klobusiczky uram valóban romlásra indult az szegény Magyarország, minden felől pusztúl, nincsen oltalmazója».* S viszont testvérének: «az oda való dolog miben legyen, már érti kegyelmed édes bátyám uram s nyilván kitetszik, azon mesterkednek, miképen kaphassanak belénk, s arra pedig mi adnánk alkalmatosságot, elunván sokára az sok illetlen s törvénytelen cselekedeteket».* Hogy Wesselényi fonta a hálót a Rákóczy ház megbuktatására, abban igaza volt s tárgyalásairól az egri és budai basával tudott is valamit – de máskor aligha tette volna ennek meghiusítására azt, mit most tett: egyenesen számon kérte Wesselényitől, «ki akaratjából cselekszi, császár hírével-e?»
Decz. 25-én Kolozsvártt, 29-én Balásfalván s 1652. jan. 12-én Fogarason voltak. Levelei Orsz. Ltár.
Decz. 29-iki levele u. o.
Jan. 12-iki levele u. o.
Ez az ő utolsó eddig ismert levele: 1652 jan. 12-ről. Ekkor már benne volt a végzetes kór: hiában fáradozott, benne volt már az. A munka, bár mennyire erőltette is magát, nem adott elszóródást s a könyvek, melyeket Bisterfeld által folyton hozatott, nem tudták elfordítni gondolatát a kedves halottól. Eleinte csak szemfájásról panaszkodott, utóbb azonban láz támadta meg, mely leverte lábáról s csakhamar himlővé fejlődött ki, de anélkül, hogy kiüthetett volna. Így a betegség rohamosan erőt vett rajta. Február 4-én déli 12 órakor, még az országgyűlés összeülése előtt «megadta lelkét az ő teremtő istenének».*
SZALÁRDY, 258. l.
Anyja is Fogarasban időzött. Azzal a páratlan lelki erővel, mely e rendkívüli asszonynak tulajdona volt, fogadta ezt a legnagyobb csapást, mely anyai szívét érhette s hozzá látott a temetési előkészületek megtételéhez. De a szegény anyának «isten keserves lövöldözése kitött tárgyának»* nem volt elég e próba – míg Zsigmond a terítőn feküdt, azon kelle remegnie, hogy másik fiát, Györgyöt is elveszti. A fejedelem is elkapta a himlőt s mire a rendek Fejérvárt összeültek, a betegség súlyos jelleget öltött. Néhány napig aggodalom és várakozás közt szünetelt a tanácskozás – de lassankint György baja enyhülni kezdett. Hozzá fogtak tehát a tanácskozáshoz s mindenek előtt részvéttel emlékeztek meg az elhunyt Zsigmondról, azután hálát adtak istennek, hogy a fejedelmet «mint amaz istenfélő Ezekiás királyt, majd a koporsónak ajtajáról megfordítá»* s fiát, Ferenczet, megválaszták utódjává.
MEDGYESY Hármas Jajja. 42. l.
Erd. Orsz. Eml. XI. 139. l.
Ez alatt az özvegy fejedelemasszony, a bánatos anya, fáradni nem tudó lelki erővel folytatta a temetési előkészületek rendezését s a temetés napját ápril 28-ra tűzte ki.* Fejérvárt azon a helyen, hol az öreg fejedelemé állt, emelkedett kedves fiának, Zsigmondnak is castrum dolorisa. A temetés a kitűzött napon megtartatott, s a szegény oly ifjan elhalt herczeg a «fejérvári öreg egyházban édes atyja temetőhelyében, az egész ország jelenlétében nagy solennis pompával temettetett vala el»* gyermekkorában elhúnyt testvére Ferencz mellé.
Lorántfy Zs. (Akad. Évkönyvek XIII.) 65. l.
4 SZALÁRDY 260. l. Bon Péter «Hungarus Tymbaules continuatusá»-ban a 81-ik lapon közli a síriratot, mely a gyula-fehérvári templomban elhelyezett monumentumon állott.
Az egyik gyászbeszédet felette Medgyesy mondta. A szent leczkében, melyet felvett, szomorú jóslat volt «takaríttattál te atyáidhoz a te koporsódban békességben, hogy ne lássák meg a te szemeid azt a gonoszt, melyet én hozandó vagyok e hely ellen». Az egész egy intés volt a nemzethez, hogy térjen meg bűneiből, ha nem akarja magára zudítani isten méltó haragját. «Gyenge épületünk mellől – végzé szavait – elvétetett a jó támasz, nekünk már csak a sok félelmet, remegést, szerelmesidnek a nagy kívánságodat, mindeneknek boldog jó emlékezetedet hagyod».
38. A HÁRMAS JAJ CZÍMLAPJA.
Valóban jó emlékezetet hagyott maga után s egy ürt, melyet senki sem tudott a családban betölteni. A jóslat, mely a Medgyesy által felvett szent igékben foglaltatott, szomorúan beteljesedett. A monumentumok, melyeket Lorántfy Zsuzsánna férjének s fiának emeltetett, hat év mulva a tatárok által kiraboltattak, utóbb a XVIII-ik század elején kivetették a fejérvári templomból. Az a harmadik monumentum pedig, melyet Zsigmond nejének a pataki templomban készíttetett, már elébb 1671-ben kidobatott. Sírköveiket összetörték, zászlaikat összetépték – emlékeiket nem semmisíthették meg. Megőrzé az idő: mert híven szolgálták a haza s a nemzet ügyét.
39 MONUMENTUM TÖREDÉKEK A FEJÉRVÁRI TEMPLOMBAN.
