II.
II.
Szatmári birtokai s birtokszerzeményei. Kassai házai. Bányái Beszterczebányán és Nagybányán. Forró és Szikszó megszerzése. Tárczai Miklós tarkői és ujvári uradalmai, Tárczai János özvegyének birtokai Szatmári zálogában.
Míg az országgyűlésen, a királyi tanácsban, még inkább azon kivül ily hosszas tárgyalások folytak, hogy csatlakozzék-e Magyarország a cambray-i ligához: Szatmári, ámbár e tárgyalásokban oroszlánrésze volt, talált időt arra is, hogy jövedelmeit gyarapítsa.
Ismeretes már, hogy atyja és nagybátyja után gazdag örökség szállott reá. Öröklött vagyonát csakhamar növelte.
1491-ben megvette a Bognár László házát, mely Kassa főutczáján a Péter doktor háza s Burghart gyógyszertára között állott, oly kikötéssel, hogy az átvételkor fizet Bognárnak 200 magyar forintot, a legközelebbi pünkösdkor 100-at, egy év mulva ugyancsak pünkösdkor 234, a következő évben 233 s végűl ismét egy év multán 233 frtot.* A fizetésnek tehát három év alatt kellett volna megtörténnie. Szatmári már a második évben megfizette az egész összeget.
Kassa város jegyzőkönyve, 153., 158. ll. «... Welcher Kauf denn also als begriffen ist, nach loblicher gewohnheit durch eyn aldamas bestetiget und versichert würden ist...» a jegyzőkönyvi bejegyzés végső szavai.
1503-ban ismét házat vett. Az új szerzemény a krakkói Klekner Jánosnak és Gafram Istvánnak volt a tulajdona s Kassa főutczáján a Szabó Márton háza mellett állott.*
U. o. 190. l.
Csak kevés ideig volt még a királyi kanczelláriában, máris – úgy látszik – hasznos szolgálatokat tett szülővárosának, mert ez helyénvalónak tartotta érdemeit megjutalmazni. A jutalom nem volt gazdag, növeli azonban értékét az a körülmény, hogy a szülőváros adta azt érdemes fiának.
1494-ben Kassa tanácsa a város tulajdonát képező rétet, mely a szent Zsófia-egyházhoz vezető út s János kézműves rétje között a Hernád folyóig nyult, örökbirtokul Szatmárinak ajándékozta. Ugyanekkor, mert Szatmári – mint a tanács mondja – szülővárosa közjavát tartva szem előtt birtoka egy részét közúti használatra átengedte, a város egy más földrészt adott neki, mely birtokával határos volt s az átadott föld azonkori birtokosát, Weymar Kelemen vargát más úton elégítette ki.*
Kassa városi levéltár, 687. A tanács levele kelt 1494. jul. 9.én.
Bányabirtokai Beszterczebányán és Nagybányán voltak. Kétségkívül dús jövedelmet hoztak. Mikor azonban a Thurzók szövetkezve a Fuggerekkel megszerezték a beszterczei leggazdagabb rézbányákat, veszedelem fenyegette azokat a bányabirtokosokat, kik nem voltak elsősorban üzletemberek; annyira, hogy ezek előnyösebbnek gondolták, ha bányáikat magok is átadják a Thurzó-Fugger-szövetkezetnek. Így tett többek között* Szatmári is.
Ipolyi, Beszterczebánya művelődéstörténete, Századok, 1874. 605.
1495-ben megjelent a csanádi káptalan előtt s előrebocsátva, hogy nagybátyjának, Szatmári Ferencznek, a kiről e bányák rászállottak, nemkülönben összes rokonainak, a kiket ez ügy érdekelhet, terheit és kötelezettségeit magára vállalja, kijelentette, hogy «bizonyos okok és körülmények miatt» összes jogát, a melyet ő vagy rokonai a beszterczebányai Schubstein és Krottenpful nevű ezüst- s Sanctberg nevű rézbányákban, valamint az e bányákhoz tartozó lakóházakban és olvasztó helyiségekben, malmokban s más ingó vagy ingatlanokban bírnak, s a melyek egykor Kohlman beszterczebányai polgáré, majd a nagybányai Jung testvéreké voltak, átadta Thurzó Jánosnak, Krakkó városa tanácsosának és örököseinek oly feltétellel, hogy Thurzó János és örökösei az átadási szerződésben meghatározott időpontokban bizonyos összeget fognak fizetni neki és örököseinek.*
A csanádi káptalannak 1495. október 30-án kelt oklevelét közli: F. A. Schmidt, Chronologisch - systematische Sammlung der Berggesätze des königreich Ungarn, Kroatien etc. Wien, 1834. I. 59–61. Ugyanerről az ügyről a budai káptalannak 1496. junius 25-ikén és augusztus 8-án kelt okleveleit töredékesen közli: Mednyánszky Dénes, Tört. Tár, 1883. 487.; Wenzel, Okmánytár a Fuggerek magyarországi kereskedéséhez, Tört. Tár, 1882. 629.
45. KRAKKÓ A XVI. SZÁZADBAN.*
Krakkó a XVI. században (125. l.) Szádeczky: Békés Gáspár életrajzából vétetett.
Világos, hogy ez úton Szatmári szoros üzleti összeköttetésbe jutott a Thurzókkal, illetőleg a Fuggerekkel. Mikor pedig Thurzó Elek feleségül vette a Szatmári hugát, az anyagi érdekekhez, melyek őt e szövetkezethez fűzték, erkölcsi kötelékek is járultak. S az összeköttetés mindkét félnek előnyöket biztosított; Szatmárinak anyagiakat, a Thurzóknak és Fuggereknek támogatást a királyi udvarban. «Csak Isten és szent György tudja, – kiáltott fel Szatmári egy alkalommal, mikor egy saját szavai szerint ezer frtot érő új drágaköves gyűrűt mutatott az asztalánál ülő Tárczai Miklósnak – mennyire le vagyok kötelezve nekik (t. i. a Fuggereknek).* De éppen így lekötelezettje volt neki is a Thurzó-Fugger-szövetkezet.
Lajos király levele. Wagner: An. IV. 86.
Mikor híre járt, hogy Thurzó Elek a bányavállalatból ki akar válni, Balbi ezeket írta Fugger Jakabhoz: Szerfölött kivánatos, hogy Thurzó Elek a vállalatban maradjon. Nemcsak azért, mert érti a magyar nyelvet s otthonos a királyi udvarban; hanem azért, mert ha a pécsi püspök, kinél van ez időben minden hatalom, látni fogja, hogy az ő sógora, a kire való tekintetből vette pártfogásába a vállalatot, abból kilépett: vagy teljesen felhagy a vállalat támogatásával, vagy kevésbbé fogja érdekeit elősegíteni. Már pedig mindkét eset veszedelmes volna.*
Balbi Jeromosnak 1517. május 27-ikén kelt levelét közli Wagner: An. Scep. IV. 81.; Koller: i. m. V. 18.; Wenzel: Tört. Tár, 1882. 657. Ez utóbbi ezt a czímet adja – tévesen – a levélnek: Csáktornyai Ernuszt János levele Fugger Jakabhoz a beszterczebányai városi és bányabirtokoknak haszonbérbeadása tárgyában.
Thurzó Elek nem lépett ki a vállalatból s Szatmári sem vonta meg támogatását. Kiviláglik ez Beszterczebánya városának a turóczi prémontrei konvent előtt tett nyilatkozatából.
A Thurzó-Fugger-társaság ugyanis a város szabadalmain és kiváltságain könnyű szerrel túltette magát s azzal, hogy a réztermelést s a kereskedést csaknem teljesen kezében tartotta, a kis üzemben dolgozó polgárság jólétét alapjában támadta meg. A város 1519-ben Lajos király előtt óvást emelt a társaság ellen. De eredménytelenül, mert – mint az említett konvent előtt panaszolják Beszterczebánya megbízottai – a főpapokból és főurakból álló bíróság itéletet mondott a nélkül, hogy meghallgatta volna az érdekelt város véleményét; még pedig a város kárára, kiváltságos jogainak nagy sérelmére. Ennek pedig az volt az oka, – teszik hozzá – mert ebben a törvényülésben Szatmári György elnökölt, ki rokona a Thurzóknak, s a sérelmes határozat egyenesen az ő befolyására hozatott.*
Wenzel: Okmánytár, i. h. 667.
Ez összeköttetés révén történt, hogy mikor Szolimán szultán 1521-ben Sabáczot és Nándorfejérvárt elfoglalta s a főpapok kincsesládáikat sietve külföldre szállították, Szatmári kincseit a Fuggerekhez vitette Németországba.*
A velenczei követ jelentése. Századok, 1869. 237.
Nagybányai bányáját megtartotta Szatmári. Vezetésével s a jövedelmek kezelésével egy időben Balbi Jeromost bízta meg.* Tudjuk már, hogy kiterjedt szőlőbirtokai voltak a Hegyalján, Tállyán, Tokajban, Liszkán s a szomszédos helyeken. 1493-ban és a következő évben bérbe vette Bakócz Tamásnak liszkai bordézsmáját is évi 68 frtért. Kétségtelen, hogy Bakócz nem annyira hasznot akart e bérletből, mint inkább szíves szolgálatot tenni Szatmárinak. Mutatja ezt az is, hogy az egyik évben ennek a csekély összegnek a megfizetését is elengedte.*
XVI. századi kézirat a primási levéltárban, Esztergomban.
Az egri püspökség számadásai két évről. Fraknói V. oklevélgyüjteményében.
Mint jó gazda, szőleinek gazdag termését értékesítette, a finom borokat kereskedői forgalomba hozta. A vevő nem egyszer éppen szülővárosa volt.*
Kassa városi levéltár.
Nagyobb arányú birtokszerzéseit a cambray-i liga ügyében folyt tárgyalások idejében kezdi meg. Készséggel segít olyanokon, kik, bár nagy birtokok urai, szükségben szenvednek s kölcsönért hozzá folyamodnak. Biztosítékul a kölcsönvevő birtokait köti le, melyek zálog czímén ideiglenesen, nem egyszer véglegesen birtokába jutnak. A szükségben szenvedők közt találjuk Ulászló királyt is. S a gazdag Szatmári, mint hű alattvalóhoz illik, mindenkor készséggel nyitja meg kincstárát szegény királya előtt.
Zálog utján szerezte meg Szatmári a forrai birtokot, mely egykor a diósgyőri királyi uradalomnak képezte kiegészítő részét. Forrót első ízben Mátyás király özvegye, Beatrix királyné adta zálogba titkárának, Staniol – Scribanus – Gábornak ezer arany forintért 1498-ban.* Két év mulva, 1500-ban, maga Staniol Gábor adta zálogba ugyancsak ezer frtért Tótselymesi Tárczai Jánosnak, a máramarosi sóbányák ispánjának. Ulászló 1502 augusztus 22-én megerősítette Tárczait Forró birtokában;* egy héttel utóbb pedig maga is ezer frtot vett fel tőle ugyancsak erre a birtokra.*
Beatrix királynénak Esztergomban, 1498 deczember 28-ikán kelt levele Kassa város titkos levéltárában, ad Forro 2.
Ulászló oklevele, mely magában foglalja az egri káptalannak 1500. november 26-án kelt levelét is, kelt Budán, 1502. augusztus 22. Kassa város titkos levéltárában, ad Forro 3.
Ulászló oklevele, kelt Budán, 1502. augusztus 29-ikén. U. o. 4.
Haladt az idő, változtak a viszonyok. Maga Tárczai János is kénytelen volt kölcsönhöz folyamodni s a kölcsönadó ezúttal Szatmári György volt. Szatmári – 1510 körül – megfizette Tárczainak mind a két ezer frtot, melyet ez Beatrix királyné titkárának, illetőleg Ulászlónak adott s a zálogképen így reá szállott forrai birtokot Kassa városának engedte át oly rendeltetéssel, hogy e birtok jövedelméből a kassai szent Erzsébet-egyházban tett kegyes alapítványainak költségei fedeztessenek.
46. BEATRIX NÉVALÁÍRÁSA.*
Beatrix névaláírása (128. l.) az Orsz. levéltár 1490 jul. 18. kelt (Dipl. 19.662. sz.) okleveléről.
Ulászló ehhez az átruházáshoz 1510-ben hozzájárult s ugyanekkor a maga részéről is újból zálogba adta Forrót Szatmárinak, illetőleg általa Kassa városának. Meg akarja ezzel hálálni – mondja Ulászló – Szatmári áldozatkészségét, a mennyiben többször volt segélyére különböző összegek kölcsönzésével s legutóbb is, míg Csehországban tartózkodott, kérésére kétezer frtot juttatott Jajcza s több dalmácziai város – köztük Clissa – segélyezésére, a mely helyek a pénzhiány miatt már-már végső szükségbe jutottak. Minthogy azonban ez idő szerint – folytatja Ulászló – úgy a saját, mint az országnak különféle és súlyos más szükségletei miatt más módon kielégíteni nem tudja, Forrót úgy a Tárczainak adott, mint a most említett két-kétezer, összesen négyezer forint fejében zálogba adja neki s általa Kassa városának, igérvén, hogy sem ő, sem királyi utódjai Forrót mindaddig nem fogják visszavenni, míg ezen négyezer frtot meg nem fizették.*
Ulászló levele, kelt Prágában, 1510. jan. 20. U. o. 5.
A következő évben Perényi Imre nádor meghagyása szerint Liszkai Tamás mester, a szepesi káptalan tagja, Gönyői Lénárt nádori emberrel zálog czímén beiktatta Szatmárit és Kassa városát Forró birtokába, a nélkül, hogy ellenmondó találkozott volna.* Ennek daczára kétségessé vált a beiktatás érvénye.
A szepesi káptalan levele. U. o. 7.
A forrai birtokban ugyancsak zálog czímén érdekelve volt Gagyi Bátori János is, ki bár később, de még a törvényengedte időn belül, értesülvén a beiktatásról, bírói úton készült igényeinek érvényt szerezni. Szatmári azonban a bírói eljárás megelőzésével megfizette Bátori János minden követelését s így a beiktatás érvényben maradt.*
Szentgyörgyi Péter országbíró levele, kelt Budán, 1512. július 12-ikén. U. o. 8.
Körülbelül ebben az időben egy más birtokot is szerzett. 1511. nov. 21-én sajátkezüleg írt levélben értesíti Kassa városa tanácsát, hogy a közelmult napokban bizonyos összeget kölcsönzött Perényi Gábornak, királyi kamarásmesternek, ki is ezen összeg fejében egyik abaujmegyei birtokát, Szikszó városát kötötte le zálogul, kijelentvén, hogy kész azt azonnal átadni Kassa városa tanácsának. Felszólítja tehát a tanácsot, hogy megbízható embereket küldjön Szikszó átvételére s ennek megtörténte után mindaddig tartsa kezében, míg ez irányban másképen nem fog intézkedni.*
Szatmári levele, kelt Budán, 1511. november 21. Kassa városi levéltár, 892.
Ily módon körülbelül egy időben két tekintélyes birtoknak lett ura Szatmári, illetőleg Kassa városa. Mindkét birtokot a kassai tanács kezelte; a jövedelemben azonban a város osztozott Szatmárival. Így 1517-ben a tanács megbízása folytán Szaiczlich János tanácsos a forrai és szikszai birtokok jövedelméből 2500 frtot adott át Fülöp áldozárnak, Szatmári gazdasági intézőjének;* két évvel utóbb pedig 233 frt 20 dénárt ugyancsak Szaiczlich János, ekkor már Kassa város bírája, magának Szatmárinak.*
Szaiczlich János levele, kelt Kassán, 1517. május 2. U. o. 972.; Fülöp áldozár nyugtája kelt Kassán, 1517. május 3. U. o. 973.
Szatmári levele, kelt Budán, 1519. február 14-ikén. Kassa városi levéltár: 996.
1512-ben nem birtokok, de hatalmas uradalmak jutottak zálog czímén Szatmári kezére.
Ez évben Tárczai Miklós, királyi kamarásmester, egyfelől hálából, hogy Szatmári gyermekkora óta mindenkor jóakarattal és szeretettel támogatta, sok és nehéz dolgában megsegítette, másfelől azon 1500 frt fejében, melyet nem régen vett tőle kölcsön, sárosmegyei tarkői és ujvári uradalmait, nevezetesen Tarkő helységet, Héthárs városát, Lucska, Veresalma, Jakabfalva, Libitin, Jesztreb, Cserne, Venecze, Malczó és Gerlavágása falvakat más hét faluval Sárosmegyében, melyek Tarkőhöz tartoznak; úgy szintén Ujfalut, a vámszedés jogával, Litinyét, Olajpatakot (Olejnok), Hangóczot, Krucsót, Böglért ugyancsak Sárosmegyében mint Ujvár tartozékait; nemkülönben Tárczát Kriva, Szécs, Viszoka falvakkal; Leibiczot és Hunsdorfot Szepesmegyében, Makrancz, Csécs és Szakál falukat Abaujmegyében, végül Kömlőd falut zálogba adta Szatmárinak, illetőleg hugának, a Thurzó Elek feleségének s Thurzó Eleknek.
Adta pedig olyan feltétellel, hogy ha ő maga fiutódok nélkül halna meg, a nevezett uradalmak Thurzó Elekre és feleségére, Annára, illetőleg ezek mindkétnemű utódaira szállnak. Ha pedig Annának Thurzó Elektől nem volnának gyermekei s utódok nélkül halna el, akkor ez uradalmak nem Thurzó Elekre, hanem Kassa városára maradnak. De ha ő, Tárczai Miklós, fiutódot kapna, köteles az 1500 frtot megfizetni Annának, illetőleg – halála után – Kassa városának. Addig, míg e fizetés megtörténik, Anna, vagy utána Kassa városa, az elsorolt birtokok közül Héthárs városát és Kömlőd falut, az ottani kuriákkal, elfoglalhatja s mindaddig birtokában tarthatja, míg Tárczai Miklós avagy utódjai az 1500 frtot teljesen meg nem térítik. Ha úgy történnék, hogy Tárczai Miklósnak esetleg születendő fiutódjai előbb meghalnának, mint e kötelezettségnek eleget tehettek, az összes felsorolt uradalmak a magok teljességében ismét Thurzó Elek feleségére, illetőleg Kassa városára fognak szállani.
47. II. ULÁSZLÓ PECSÉTJE.*
II. Ulászló pecsétje (131. l.) Fahrnbauer J. G. rajza a bécsi állami levéltár eredetijéről.
Ezen, a váczi káptalan előtt 1512. október 1-én eszközölt megállapodásokat ugyanezen év deczember 24-ikén Szatmári kérésére Ulászló is megerősítette.*
Ulászló király Budán kelt, függő pecsétes oklevele, mely magában foglalja a váczi káptalan levelét is, Kassa város titkos levéltárában: V. l.
Pár hónappal később már más, szintén tekintélyes birtokok megszerezhetése kecsegtette Szatmárit, ugyancsak zálog utján. 1513. február havában a forrai zálogügyletből ismert Tótselymesi Tárczai János özvegye, Sára asszony – Tárczai Jánost már 1510-ben néhainak mondja Ulászló király, – valamint fia György kétezer forintot vettek kölcsön Szatmáritól, azzal az igérettel és kötelezettséggel, hogy ugyanezen év június 24-ikén hiány nélkül vissza fogják fizetni. Azon esetre pedig, ha ekkor nem tudnának kötelezettségüknek eleget tenni, Sára asszony, valamint nagykorú fia György, többi gyermekei, illetőleg testvérei mint Leuszták, Ferencz, Gergely, János, Borbála és Luczia nevében is, kijelentik, hogy Szatmári György, vagy az, kinek a kétezer frtot átadni rendeli, ugyanezen szerződés erejénel fogva, királyi, káptalani vagy konventi kiküldött mellőzésével, bevezethető a következő birtokaikba: Budamér, Abos, Zsegnye, Ábrány, Kőszeg, Bogdány, Bolyár, Terebő, Pekelnik, Erdőcske, Kiskassa, Merk és Várgony sárosmegyei falvakba, a budaméri nemesi lakba; a Budamér határában, a Tárcza folyón levő malomba; nemkülönben Zbugyai István özvegyének, Margit asszonynak s Lúczia és Dorottya nevü leányainak abaujmegyei birtokaiba, Felsőcsájba és Bogdányba, mely utóbbiak zálogképen ez időszerint Tárczai János özvegyének és gyermekeinek birtokában voltak.
Felhatalmaztatott tehát Szatmári, hogy a mondott esetben mindeme birtokokba minden további eljárás nélkül bevezettessék s ezek jövedelmét addig élvezhesse, míg a kölcsönadott összeget meg nem kapja.
Arra is kötelezték magukat Tárczai János özvegye és fia, hogy, ha különös szükségtől kényszerítve emez elsorolt birtokok valamely részét eladni szándékoznának, elsőbbséget adnak Szatmárinak vagy annak, a kit ő meg fog nevezni. Ha pedig Szatmári vonakodnék Zbugyai István özvegyének birtokait átvenni, az egész teher a Tárczai-birtokokra háramlik.
A szerződés végső pontja úgy hangzik, hogy, ha Sára asszony és fia, György, a fizetésre kitűzött idő elmultával nem engednék Szatmárit vagy azt, a kit megnevez, e birtokokba bevezettetni; vagy, ha már bevezettetett, azok békés birtoklásában megtartani vagy, ha az említett esetben e birtokok valamelyikét vagy annak egy részét vonakodnának Szatmárinak vagy az ő kijelöltjének a megfelelő árban és értékben eladni vagy örökérvényűen beírni: Sára asszony és fia György e birtokok becsértékében marasztaltatnak el.*
Szentgyörgyi Péter országbiró Budán, 1513. február 25-én kelt levele Kassa város titkos levéltárában: c. 2.
Junius 24-én Tárczai János özvegye nem tudta megfizetni a kétezer forintot s így Szatmári bevezettethette magát a nevezett birtokokba. Engedett azonban az özvegy esdeklő szavának s az egyik ezer forintra halasztást adott szent Mihály napjáig (szept. 29.); a másik ezer forintot illetőleg pedig követelte, hatalmaztassék fel, hogy Felsőcsáj és Bogdánfalvak birtokaiba örökvétel czímén (perpetue empcionis titulo) beiktathassa magát.
Szatmári tudósít ezekről a kassai tanácshoz adott levelében: A jelen levelünkbe zárt, Tárczai János özvegyétől, Sára asszonytól leteendő vallomásból teljesen meg fogjátok érteni, hogy Sára asszony kérésére a kétezer frt megfizetését elhalasztottuk. Erre indított minket kegyességünk, valamint Sára asszony és árva gyermekei gyámoltalan helyzetének meggondolása. Úgy azonban mégis, hogy a kölcsönadott összeg fele részére két birtok, Felsőcsáj és Bogdány, örökvétel czímén elfoglaltassék a mi számunkra. Felhivunk tehát titeket, hogy jelen soraink vétele után az említett két birtokot, ha ezer forinttal egyenértékünek találjátok, foglaljátok el. A másik ezer forintért pedig várakozzatok szent Mihály napjáig. Ha pedig az a két birtok nem érne ezer frtot, akkor várni fogunk mind a két ezerért a mondott napig. Legyetek óvatosak és körültekintők ama két birtok megbecsülésében, nehogy, ha, jóllehet ezer forinttal nem érnek fel, mégis ilyen értékben fogadjuk el, kárt szenvedjünk. Mindenekelőtt azonban szükséges, hogy Sára asszony ezt a vallomást, melynek formuláját ide zárva küldjük, személyesen megtegye a jászai konvent előtt.*
Szatmárinak Budán, 1513. július 11-ikén kelt levele u. o. V. 4.
Sára asszony szorongatott helyzetében teljesítette Szatmári követelését. Július 24-én megjelent Pál jászai prépost és konventje előtt s megvallotta mindazokat, a mikre nézve már megegyezett Szatmárival, s felhatalmazta őt, hogy Felsőcsájt és Bogdányt «örökvétel czímén» birtokába vehesse.*
A jászai konvent 1513. július 24-én kelt levele Kassa város titkos levéltárában, c. 3.
Kassa város tanácsa már megtette az előkészületeket Felső-Csáj és Bogdány elfoglalására. De a buzgalom hiábavaló volt. Sára asszony megfizette mind a kétezer forintot. «Így tehát – írja Szatmári rövid sorokban a kassai tanácsnak – nincs semmi tennivalótok.»*
Szatmárinak Budán, 1513. november 11-ikén kelt levele Kassa város levéltárában, 911.
