I.
I.
27. SZATMÁRI BREVIARIUMÁBÓL.
A cambray-i liga. Velencze Pasqualigót küldi, hogy Magyarországnak a ligához való csatlakozását megakadályozza. Az urak állásfoglalása. Bakócz a köztársaság mellett, Szatmári ellene van. Az urak a rendekkel együtt a liga mellett nyilatkoznak Tatán. E miatt Szatmári összetűz Bakóczczal. A nyitrai s boroszlói újabb tárgyalások. Országgyűlés. A pisai zsinat. A római zsinat.
DECZEMBER hó 10-ikén (1508) Cambray-ben szövetségre léptek Miksa császár és Xll. Lajos franczia király a velenczei köztársaság ellen. A császár le akarta mosni a szégyenfoltot, melyet hírnevén a köztársaság csapatai ejtettek s vissza óhajtotta szerezni elvesztett területeit. A két fejedelem Ulászlót is felszólította hogy csatlakozzék szövetségükhöz s foglalja vissza Velenczétől Magyarország egykori birtokát, Dalmácziát.
E törekvésekkel szemben a köztársaság sem maradt tétlen. Alig értesült a cambray-i tárgyalásokról, utasította magyarországi követét, Guidoto Vinczét: figyelmeztesse Ulászló királyt, a primást s a köztársaság iránt jó indulattal levő urakat azokra a veszedelmekre, melyek a két fejedelem szövetkezéséből az egész kereszténységre, de különösen Velenczére és Magyarországra nézve fognak származni; s lásson utána, hogy ha a fejedelmek követei megjelennének Ulászló előtt s csatlakozásra szólítanák fel, e törekvéseik ne sikerüljenek.
Guidoto feladata eleinte nem is járt nehézséggel. Súlyosbodott azonban helyzete, mikor a következő év márczius 23-ikán II. Julius pápa is csatlakozott a fejedelmek ligájához, majd mikor XII. Lajos hadai döntő győzelmet arattak a signoria seregei felett s a fejedelmek ismételten megkeresték Ulászlót, hogy csatlakozzék hozzájuk, a pápa pedig egyenesen felszólította, hogy haladéktalanúl indítsa meg hadait s foglalja el Dalmácziát s Ulászló ezek hatása alatt a főpapokat és főurakat tanácskozásra hívta össze Budára. Azonban Bakócz Tamás védelme még most is megmentette a köztársaság ügyét. A tanácskozáson éppen a pápától kilátásba helyezett török háború lehetőségét használta fel, hogy meggyőzze az urakat a béke fentartásának szükségességéről. Nem akarván azonban a pápa s a vele szövetkezett hatalmak felhívását egyenesen visszautasítani, közvetítő indítványt tett, melyet úgy Velencze barátai, mint ellenesei elfogadtak. Elhatározták ugyanis, hogy követeket küldenek a pápához, a német, franczia és spanyol uralkodókhoz oly czéllal, hogy a törökök ellen indítandó hadjáratra nézve határozott tudósításokat hozzanak.
A signoria megelégedéssel értesült az eredményről s ugyanakkor egy kiváló diplomatáját, Pasqualigo Pétert küldötte Budára olyan megbizatással, hogy akadályozza meg Magyarországnak a ligához való csatlakozását s eszközölje ki, hogy Ulászló követeket küldjön a liga tagjaihoz a háború megszüntetése s a béke helyreállitása érdekében.
Közben azonban a külhatalmak követei oly eredménynyel működtek Ulászló udvarában, hogy a köztársaság elleneinek száma tetemesen megnövekedett. Miért is Bakócz azt tanácsolta a november 15-ikén Zágrábba érkező Pasqualigonak, hogy maradjon ott, míg a körülmények kedvezőbbre fordúlnak. «Mikor az időviszonyok nem hódolnak meg előttünk, mi hódolunk meg előttök» – írta Bakócz a Pasqualigo fogadtatásán fáradozó Guidoto Vinczének.
Meg kell mondanunk, hogy Bakócz ez alkalommal, bármenynyire a signoria hívének vallotta is magát, nem volt őszinte Guidotoval szemben. Mert, hogy időt nyerjen, Pasqualigo távoltartását maga is kivánta. Meg akarta ugyanis várni azon tárgyalásoknak az eredményét, melyek Velencze s a pápa között a béke érdekében ekkor már folyamatban voltak. De figyelemmel volt azon tervre is, mely újabban merült fel a signoria elleneseinek a táborában, s mely ha nagyszabásúnak nem is nevezhető, leleményesnek mindenesetre mondható: ki kell használni a köztársaság szorongatott helyzetét s arra birni a signoriát, hogy vagy önként mondjon le Dalmácziáról, vagy ha erre nem volna hajlandó, más előnyökben részesítse Magyarországot.*
Fraknói: Magyarország s a cambray liga. Budapest, 1883. 8. l.
28. XII. LAJOS FRANCZIA KIRÁLY ÉRME.*
XII. Lajos franczia király érme (75. l.) Friedländer: «Die ital. Schaumünzen des XV. Jahrhunderts» cz. műben jelent meg.
Ulászló király, ki a Magyarországon dúló pestis elől Csehországba menekült, végre engedett a magyar urak sürgető kéréseinek, megigérte, hogy visszatér Magyarországba s országgyűlést hí egy be, hol határozni fognak, hogy milyen állást foglaljon el Magyarország a ligával szemben.
«Csudálatos az összes keresztény fejedelmek egyetértése mondja Ulászló meghivójában – kiváló tettek végrehajtására, kik mindnyájan, s első sorban szentséges atyánk, szent Péternek méltó utódja, ezekben az időkben, míg Magyarországtól távol voltunk, követeikkel s buzgó kéréseikkel ostromoltak, hogy Isten dicsőségére, az összes keresztények üdvére s országaink boldogítására s növelésére, az ő szövetségükhöz csatlakozzunk. Ehhez járul, hogy a törökök császárával kötött s esküvel ünnepélyesen megerősített békekötés már rövid idő alatt letelik. Mi azonban, kik az ország közjavát érdeklő fontos ügyekben híveink tanácsa nélkül semmit sem szoktunk cselekedni, eddigelé a válaszunkat elhalasztottuk s a ti egyetemes elhatározástokra biztuk.» A királyi meghivó szerint a rendeknek márczius 12-ikére kellett összegyűlniök Esztergomban.*
Kovachich: Supplem. ad vest. com. Buda, 1800. II. 351.
Ekkorra azonban csak a főpapok és főurak jelentek meg Esztergomban, kik is a márczius 21-ikén körükbe érkezett Ulászlóval együtt megkezdték a tanácskozást. A pápától hangoztatott török elleni hadjárat terve szíves fogadtatásban részesült. Annál is inkább, mert a kik az urak közül eddig is Velencze ellen foglaltak állást, azt hitték, hogy a törökök ellen felfegyverezendő hadakat Dalmáczia visszafoglalására fogják vezetni.
Javában folyt a tanácskozás, mikor hire jött, hogy Julius pápa kibékült a köztársasággal s kilépett a fejedelmek ligájából. Ez a körülmény lényeges fordulatot idézett elő. Bakócz most már bátrabban léphetett fel Velencze érdekében s kivitte Ulászlónál, hogy a még mindig Zágrábban tartózkodó Pasqualigot maga elé bocsássa. De ugyanekkor a fejedelmek is fokozottabb tevékenységet fejtettek ki. Miksa császár követet küldött Ulászlóhoz, hogy meggyőzze a velenczei hirek alaptalanságáról. Mert a pápa, bár feloldotta a köztársaságot az átok alól, a ligából nem lépett ki. Miksa – mondta a követ – és szövetségesei minden erejükkel készülnek Velencze ellen. Csatlakozzék tehát Ulászló is a szövetséghez, használja fel a kedvező alkalmat, hogy csekély áldozattal visszaszerezhesse Dalmácziát. Mert, ha Magyarország nem tart igényt Dalmácziára, a szövetséges hatalmak fogják elfoglalni. A török ellen is hathatósabb segítséget várhat Ulászló a szövetségesektől, mint Velenczétől. Pár nappal ezután pedig a franczia követ értesítette Ulászlót, hogy ura, a franczia király, szövetséget kötött az angol, spanyol és portugál királyokkal, csatlakozik hozzájuk több olasz fejedelem, s addig nem hagynak fel a háborúval, míg Velenczét teljesen meg nem törik.
A császár és a franczia király eme tudósításai azt eredményezték, hogy a köztársaság követének hivatalos fogadása újból halasztást szenvedett s Pasqualigo csak május 17-ikén jelenhetett meg Ulászló előtt az esztergomi várban.* A fogadtatás fényes volt. A királyt Bakócz Tamás, Szatmári György, továbbá a váczi püspök, a kincstartó, a főudvarmester s az udvari személyzet környezte.
Eredetileg Visegrádon kellett volna Ulászlónak fogadni Pasqualigot, minthogy azonban Bakócz betegsége miatt nem mehetett Visegrádra, a király ment át Esztergomba, hol az érseki vár egy része a királyi udvar számára volt fentartva.
Pasqualigo átnyujtva a királynak megbizó levelét, előbb általánosan szólt a Magyarország és Velencze között fenálló szövetségről; majd, az udvari személyzet távoztával, különösen hangsúlyozta, mennyire igazságtalan a köztársaság ellenségeinek az ügye. Kérte a királyt, működjék közre a béke érdekében a szövetkezett hatalmaknál, első sorban a császárnál s engedje meg, hogy a signoria ezer lovast fogadhasson magyar területen. A köztársaságnak elhatározott szándéka – mondotta – a Magyarországgal fennálló szövetséget híven megtartani.
A követ szavaira a király nevében kanczellárja, Szatmári György felelt: Ő felsége az előadottakat meg fogja fontolni s azok iránt tárgyaltatni fog a követtel.*
Pasqualigo jelentése Esztergomból, 1510. május 17-éről.
A kihallgatás után Pasqualigo látogatást akart tenni a király gyermekeinél, azután az uraknál. De míg a király gyermekeinek meglátogatását későbbre halasztották, az urak is nagy tartózkodással voltak vele szemben.
Maga Bakócz Tamás, a kiben pedig a követnek minden reménysége volt, azt üzente neki, hogy előbb, mint őt felkeresné, látogassa meg a kanczellárt. Pasqualigo így is tett. Május 18-ikán az esti órákban meglátogatta Szatmárit. Üdvözölte a signoria nevében s kérte a támogatását. Szatmári válasza rövid volt. A mit becsülettel megtehet, – mondotta – mint jó szolgája a köztársaságnak, érdekében mindent meg fog tenni. Szükséges azonban, – tette hozzá – hogy a köztársaság az eddigi szövetséget még szorosabbra fűzze. Pasqualigo erre hangsúlyozta, hogy a köztársaság minden hatalmak között a magyar király iránt van a legnagyobb tisztelettel és ragaszkodással. Szatmári azonban nem bocsátkozott hosszabb tárgyalásba, a részletes megbeszélést máskorra halasztotta.*
Pasqualigo 1510. május 19-iki jelentése.
Pasqualigo ezután Gosztonyit, az éppen ekkor Váczról Győrbe áthelyezett püspököt, akarta meglátogatni, de ez nem fogadta. Üzenete úgy szólt, hogy miután már Szatmárival, az ő urával, beszélt, úgy tekinti, mintha őt is meglátogatta volna. Ne menjen hozzá, mert könnyen megszólnák. Majd találkozhatnak és beszélhetnek alkalmasabb helyen és időben.*
Pasqualigo május 20-iki jelentése.
Pasqualigo Szatmári ama szavainak a magyarázatát, hogy a köztársaság az eddigi szövetséget szorosabbra fűzze, Bakócztól nyerhette volna. Bakócz azonban napokon át vonakodott őt fogadni, részint külső tekintetekből, részint azért, mert Szatmári állandóan a közelében tartózkodott. A mi rá nézve – mondta Bakócz – inkább terhes, mint kellemes. Szívesen fogadta azonban Guidoto Vinczét, kivel szemben valóban feltünő közlékenységet tanusított. S igy, ha nyiltan nem is, de Guidoto útján mégis összeköttetésben állott Pasqualigoval.
29. A PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ.*
A pécsi székesegyházat (79. l.) Baranski emil festőművész rajzolta.
Közben Móré Fülöp kereste fel Pasqualigot. Színre azért, hogy a király nevében megkérdezze, mennyire megy az a kár, melyet Both András a köztársaságnak okozott; mert a király – mondotta Móré – hajlandó kárpótlást adni, úgy hogy ez az összeg levonandó volna abból a segélypénzből, melyet a köztársaság különben is fizet; tényleg azonban azért, hogy jó szolgálatait felajánlja a signoriának. A magyar urak – így szólt többek között – mind jó indulattal vannak Velencze iránt. Nagy titokban közölte azt is, hogy legutóbb jelen volt a királyi tanács ülésén s innen tudja, hogy Ulászló hajlandó a béke érdekében Velencze javára közbenjárni s az ezer lovas fogadását is megengedni, ha nem is Magyarországban, de Morvában és Sziléziában.*
Pasqualigo május 20-iki jelentése Esztergomból.
Nem lehet kétség az iránt, hogy Móré szavai okozták, hogy Guidoto legközelebbi látogatása alkalmával egyenesen felkérte a primást a köztársaság érdekében való közbenjárásra s az ezer zsoldos fogadhatásának kieszközlésére. Bakócz úgy nyilatkozott, hogy a királynak tekintettel kell lenni a szövetséges hatalmakra, kikhez rokoni kötelékek fűzik. Éppen ezért Ulászló nyiltan nem adhat segítséget, de módot fog találni, hogy azt ne kelljen megtagadnia. «Nem tudom, – így szólt – vajjon a követ ő nagyságának van-e utasítása tovább vezetni a tárgyalásokat azoknál, a miket előadott; ha igen, úgy jól tenné, ha előterjesztésével nem késlekednék. A mint látjátok, a szövetséges hatalmak nem szűnnek meg minden képzelhető módon azon lenni, hogy Magyarországot Velenczétől elvonják. És sokan vannak itt, kik erre hajlandók. Véleményem szerint igen előnyös volna Velencze ügyére, ha valamely módon még szorosabbra tudná fűzni a fenálló szövetséget. Mert, míg az ember bizonytalanságban van, igen könnyen hajlik majd ide, majd oda. Erre alkalmas mód volna, ha a köztársaság bizonyos összeget fizetne Dalmácziáért «per formam contributionis.» Guidoto válasza úgy hangzott, hogy, ha Pasqualigonak tovább menő megbizatása volna, nem késett volna azt a primással közölni, mint a ki a köztársaságnak ebben az országban egyedüli jóakarója és pártfogója.*
Pasqualigo május 21-iki jelentése Esztergomból.
Ulászló király május 23-ikán Esztergomból Tatára, a magyar királyok egyik legszebb és legfényesebb nyári tartózkodási helyére, tette át udvarát. Bakócz Esztergomban maradt, míg az urak, köztük Szatmári is, követték a királyt.
30. A VELENCZEI PIAZETTA XVI. SZÁZADI KÉPE.*
A velenczei piazetta XVI. századi képe (81. l.) Philippus bergomensis «Supplementum suppl. chronicarum» (Venetiis, 1513) cz. munkájából való.
Így semmi sem akadályozhatta már Bakóczot, hogy végre fogadhassa Pasqualigot. A követ látogatása alkalmával először köszönetet mondott a primásnak a köztársaság iránti jóakaratáért. Biztosította, hogy a signoria sohasem fogja e becses szolgálatokat elfeledni; s ha a körülmények úgy alakúlnak, nem fog habozni minden hatalmát s összes vagyonát Bakócz dicsőségére s felmagasztaltatására érvényesíteni. Majd arra kérte a primást, hasson oda, hogy Magyarország ne csatlakozzék a fejedelmek szövetségéhez, Ulászló járjon közbe a béke helyreállítása érdekében s a signoria nyerjen felhatalmazást az ezer lovas fogadhatására.
Bakócz azt felelte, hogy a signoria érdekeit eddig is mindenkor egész erejével támogatta. Ő eszközölte ki, hogy az Esztergomba egybehívott országgyűlés elhalasztatott. A köztársaság érdekében kifejtett buzgalmáért ellenségei részéről gyűlöletet s üldözést vont magára. Reméli, hogy Magyarország nem csatlakozik a ligához s fentartja a szövetséget Velenczével. De bizonyosat nem igérhet, mert nem mindenki gondolkozik úgy, mint ő. Sőt többen vannak, kik, mert tapasztalatlanok a nagy politikai kérdések megitélésében, hisznek a hatalmak kecsegtető ajánlataiban. Minthogy pedig általános nyilatkozatokkal nem lehet a rendeket kielégíteni, tanácsolja, hogy, ha a signoria czélt akar érni, az eddig fizetett évdíjon felül ajánljon valamit. Bár szokatlan e kivánalom, ne ütközzék meg rajta a követ. Nehéz idők járnak; mindenki úgy segít magán, a hogy tud. Az országgyűlés az ügyet tárgyalni fogja s ha a ligához való csatlakozás ellen nyilatkozott, Ulászló közbejárhat a hatalmaknál Velencze érdekében. Zsoldost pedig annyit fogadhatnak, a mennyit akarnak.*
Pasqualigo május 25-iki jelentése Esztergomból.
Pasqualigo a nélkül, hogy érdemleges választ adott volna, ismételten köszönetet mondott a primásnak s kérte továbbra is a támogatását. Igérte, hogy mindenben az ő tanácsa szerint fog eljárni, mert utasitása is úgy kivánja, hogy mint atyjára, úgy hallgasson reá. Nyilatkozatát közölni fogja a signoriával.
Pasqualigo a tárgyalások folytatása végett királyi engedelemmel szintén Tatára utazott, hová junius 3-ikán érkezett meg. Ámbár jól tudta, hogy Szatmári Velencze ellenségei közé tartozik, sietett őt felkeresni. Kérte, hogy az ezer zsoldos fogadhatása tárgyában minél előbb eszközöljön ki határozatot s hasson oda, hogy a Magyarország és Velencze között fennálló szövetség megszilárdíttassék. Habozás nélkül jelentette ki, hogy mindenben az ő tanácsát fogja követni, jól tudván, – mondotta – hogy az udvarnál neki van a legnagyobb tekintélye.
Mikor pedig erről jelentést tett Pasqualigo a dogenak, különösen hangsúlyozza, hogy mégis tartózkodó lesz Szatmárival szemben s csak Bakócz iránt lesz feltétlen bizalommal, mert tudja, hogy az történik, a mit ő akar. Nem árt azonban – teszi hozzá – másokat is jó szóval tartani.
Bizonyos, hogy Pasqualigo ügyes diplomata volt. Csakhogy az volt Szatmári György is, ki éppen úgy gondolkozott, mint Pasqualigo, hogy nem árt másokat is jó szóval tartani s ezt a nézetét éppen Pasqualigoval szemben követte is.
A király különös meghagyása nélkül – így felelt Szatmári Pasqualigo szavaira – tárgyalásokba nem bocsátkozhatik. Mint magánember Velencze iránt a legjobb indulattal van. A köztársaságnak, mihelyt a liga létrejöttéről értesűlt, igyekezni kellett volna magának Magyarország támogatását biztosítani. «Mert higyje el, követ uram, hogy a magyarok jó emberek s ha néha-néha valamiben összekülönbözünk is egymás közt, mégis hasonló dolgokban egyetértők vagyunk.» S mert Velencze a támogatás biztositását elmulasztotta, most magára van hagyatva. Sok pénzt költött, mégis elvesztett egy szép tartományt, a mi elég ok a siránkozásra s most kér csak segítséget. Ha mindnyájan olyanok volnának – mondotta – mint ő, minden könnyen menne. Ő saját vérét is szivesen ontaná a köztársaságért. «De ezek a mi magyarjaink végtelenül barbár nép s inkább követi a szenvedélyét, mint a józan eszét.»* A köztársaság ellenségei, a szövetkezett hatalmak minden követ megmozdítanak, fényes ajánlatokat tesznek. Ezekkel szemben pusztán szavakkal nem lehet boldogúlni. Ti szavakkal akartok valamit elérni – mondotta mosolyogva; – mi szintén szavakkal fogunk titeket kielégíteni. Ha Velencze Magyarországgal szövetséget kötne, a melybe talán a pápa is belépne, már ennek a dolognak a puszta hire is nagy hasznára volna a köztársaságnak. Ha azután Magyarország jelentékeny segélyt is nyujtana, Velencze nemcsak megvédhetné területét, de még az elveszetteket is visszaszerezhetné, vagy fegyverrel vagy béke útján. A köztársaság már sok pénzt költött kevés haszonnal. Még most is, ha akarná, nagy eredményeket várhatna kevesebb pénzzel, ha azt Magyarországnak adja. Mert ily módon úgy a királytól, mint az országgyűléstől még többet lehetne kieszközölni, mint a mennyit a követ kér.
«Ma questi nostri hungari sono zente molto barbara et ducuntur potius furore quam ratione.»
Pasqualigo meleg szavakban mondott köszönetet Szatmárinak jóakaratáért. Hogy a köztársaság – így felelt – veresége előtt nem kérte Magyarország támogatását, annak az volt az oka, hogy a signoriának elégséges serege volt s ezért nem akarta szükség nélkül is igénybe venni barátai segítségét. Kétségtelen, hogy Magyarország segítsége nagy hasznára volna a signoriának. De viszont Velencze támogatása is igaz érdeke Magyarországnak. Vajjon Magyarország érdeke azt követeli-e, – kérdezte – hogy az olasz félszigeten Francziaország terjeszkedjék, avagy a császárnak a hatalma gyarapodjék, ki különben is, a magyar koronára áhítozván, kétszer tört be ellenséges sereggel Magyarországba? Ismételve kérte, siettesse a szövetség létrejövését, a signoria kész mindent megadni, a mit a király szükségesnek fog itélni.
Szatmári azt felelte, hogy mindezekről rögtön értesíteni fogja a Siklóson tartózkodó nádort.*
Pasqualigo jelentése 1510. június 5-éről Tatáról.
Két nap múlva pedig magához hivatta Pasqualigot s egyenesen kérdést intézett hozzá: Mit várhat Magyarország a köztársaságtól, ha a régi szövetséget fentartaná és megújítaná? A követ azt válaszolta, hogy erre nézve nincs utasítása. De úgy véli, hogy Magyarországnak a régi barátságnál és a saját érdekénél fogva minden további ajánlat nélkül is támogatni kellene a köztársaságot.
Szatmári ekkor értésére adta, hogy tudomása van arról, hogy mily ajánlatokat tett a köztársaság más hatalmaknak, köztük a császárnak is. Miért nem tehetne ilyen ajánlatot Magyarországnak, melytől különben is legtöbbet várhat. Azt se hagyja figyelmen kivül, hogy a szövetkezett hatalmak igen előnyös ajánlatokat tesznek Magyarországnak. Így tetemes pénzsegélyt igérnek, felajánlják Dalmácziát.
31. A VELENCZEI TANÁCS.*
A velenczei tanács (85. l.) és
Ha Velencze a császárnak ajánlatot tett – mentegette Pasqualigo a signoriát – ezzel nem volt más czélja, mint hogy elvonja őt a franczia királytól. Magyarország pedig ne bízzék a hatalmak igéreteiben, mert csak hiú ajánlatok azok.
Szatmári mit sem válaszolva e szavakra, tovább fejtegette terveit. A magyarok készek a köztársaságot segíteni, – mondotta – ha ez Dalmácziát átengedi Magyarországnak. Ha lemond Dalmácziáról, úgy sikerülhet a szövetség. Vagy ha erre nem hajlandó a signoria, nyujtson más előnyöket, hogy ez az egész ügy Magyarország méltóságához illően legyen megoldható.
Nagyon különös volna, – felelte Pasqualigo – ha Magyarország azzal kezdené a köztársaság védelmét, hogy Dalmácziát elveszi tőle. De ha Magyarország meg is tenné ezt, Dalmácziát hat hónapig sem volna képes megtartani. A törökök éppen úgy elfoglalnák azt is, mint a hogy Horvátország legnagyobb részét hatalmukba kerítették. Dalmáczia megtarthatása nagy költségekkel járna s ráadásul Magyarország elvesztené azt a harminczezer aranyat, melyet Velencze minden évben fizet. Nézete szerint legjobb volna végleg elejteni a dalmácziai kérdést. Mert Dalmáczia még most is, mikor a köztársaság birtokában van, több hasznot hoz Magyarországnak, mint Velenczének.
Szatmári most más térre vitte a beszélgetést. Felemlítette, hogy a hatalmak azzal vádolják a köztársaságot, hogy elárul mindent a törököknek, hogy a keresztény hatalmak szövetkezését a törökök ellen mindenkor a signoria hiúsította meg. Pasqualigo mindezt rosszakaratú rágalomnak nyilvánította.*
Pasqualigo 1510. június 7-iki jelentése Tatáról.
Pasqualigo e beszélgetésből azt a meggyőződést merítette, hogy a magyar urak előtt a harminczezernyi évdíj felemelése s más előnyök biztosítása a fődolog s Dalmácziát, a melynek ügyét véleménye szerint Szatmári hozta szőnyegre, ki nem nagy jóakarattal van Velencze iránt – csupán azért emlegetik, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a signoriára.
Ebben a meggyőződésében megerősítette őt a váczi püspök is, kit másnap felkeresett. Ez ugyanis úgy nyilatkozott, hogy, ha a követ a közelgő országgyűlés idejében fel lesz hatalmazva a signoria részéről új előnyök biztosítására, mindent el fog érni. Különben, ha a szövetséges hatalmak követei megjelennek s eget-földet fognak igérni, nehéz dolog lesz bármit is kieszközölni Velencze javára. A fődolog most – mondta a váczi püspök leplezetlen őszinteséggel – valami új haszonnak a biztosítása. S miként előbb Szatmári, úgy most ő állítja oda ijesztő rémnek a köznemességet. «Ez a nép, a mely az országgyűlésre jő, – így szólt – teljesen barbár és értelem nélkül való. Érvekkel nem lehet rá hatni.»
Pasqualigo röviden annyit mondott, hogy a harminczezer évdíj elég nagy előny s még ettől is elesik Magyarország, ha a ligához csatlakozik.*
Pasqualigo június 7-iki (az előbbitől különböző) jelentése Tatáról.
32. A VELENCZEI DOGE-PALOTA RÉGI KÉPE.*
A velenczei doge-palota régi képe (87. l.): mindkettőt G. Franco: «Habiti d’huomeni Venetiani» cz. művéből vettük.
Pár nap múlva újra felkereste Pasqualigo Szatmárit. Ez most is az új előny szükségességét hangoztatta, már csak azért is, – mondotta – hogy így ezeknek a magyaroknak esztelenségét és barbárságát lefegyverezzék. Ha hajlandó erre a köztársaság, ő kész a signoria minden kivánatát diadalra segíteni; sőt igéri, hogy meg fogja nyerni Velencze részére a nádort is s a hatalmaknak már útban levő követei semmit sem fognak elérhetni.*
Pasqualigo június 12-iki jelentése.
Ezalatt mind jobban közeledett az Esztergomban elhalasztott országgyűlés megnyitásának napja, június 24-ike. A császár és a franczia király követei már útban voltak. A mint ez Ulászló tudomására jutott, kérte őket, hogy az országgyűlés megnyiltáig maradjanak Bécsben. Szatmári aztán úgy tűntette fel ezt Pasqualigo előtt, mint az ő saját érdemét. Ezáltal – mondotta – kevesebb időt akar nekik engedni a megbizatásuk mellett való munkára, míg ők annál kényelmesebben elintézhetik az ügyüket.
A császár és a franczia király követei előtt érkezett Tatára De Grassis Achilles püspök, a pápa követe. Megbizatása kettős volt: rábirni Ulászlót egy a törökök ellen indítandó hadjáratra s arra, hogy járjon közbe a császárnál a béke érdekében.
Ő szentsége teljes szívéből óhajtja – mondotta a pápai követ a király előtt – a hadjárat megindítását. Számos ok teszi azt szükségessé, s az idő kedvező. Az angol, spanyol, portugál fejedelmek megigérték részvételüket. Sőt megigérte Miksa császár is, mihelyt Velenczével szemben helyreáll a béke. Ez pedig Ulászló közbenjárásával könnyen elérhető. Ő szentsége felajánlja a hadjáratra összes vagyonát s kész személyesen is részt venni benne.
Ulászló nevében Szatmári felelt: Magyarországnak mindenkor legfőbb óhajtása volt közreműködni a keresztény hit fentartásában és terjesztésében. E miatt élénk fájdalommal tölti el a királyt a keresztény hatalmak visszavonása, mely lehetetlenné teszi az egyesült erővel való fellépést a törökök ellen. A király kész összes népeivel síkra szállani, csak nyujtson ő szentsége megfelelő segítséget a hadsereg ellátására, mert a folytonos háborúk kimerítették az ország erejét. Különben a hadjárat terve felől ő felsége és az urak tanácskozni fognak a követtel.
Kevéssel ezután megérkeztek a császár és a franczia király követei is, gróf Nogarola Lénárd, Spieszhammer (Cuspinianus) János a császár, Louis Helie a franczia kiráhy megbízásából.* Velük egy időben érkezett Tatára Velencze újabb hadi vereségének a hire. Mindez kedvező volt a köztársaság elleneseire nézve s Dalmácziát újra emlegetni kezdték. Buzlai Mózes, a főudvarmester, egyenesen ezzel a kérdéssel fordult Pasqualigohoz: Követ úr, mi lesz a mi Dalmácziánkkal, a melyről már a gyerekek is beszélnek.* Szatmári pedig a pápa követét kereste fel s arról igyekezett őt meggyőzni, hogy Dalmáczia visszabocsátása a béke érdekében felfétlenül szükséges s megkérte, hogy ez irányban hasson közre ő is a velenczei követnél. De Grassis azonban azt felelte, hogy ez nem tartozik az ő feladatához s nem is tartja időszerűnek ily követeléssel fordulni a szorongatott Velenczéhez. Csak arra volt hajlandó, hogy beszélni fog ez ügyben Pasqualigoval. Ezt meg is tette. A mikor is a velenczei követ azt ajánlotta De Grassisnak, hogy Szatmárinak ily választ adjon: Minthogy Velencze Dalmácziáról nem fog lemondani, a pápa pedig teljes erejével fáradozik azon, hogy a keresztény hatalmasságok között békét hozzon létre, Dalmáczia ügyét el kell ejteni.
Pasqualigo június 16-iki jelentése.
Pasqualigo június 18-iki jelentése.
33. A VELENCZEI DOGE-PALOTA MOSTANI KÉPE.*
A velenczei doge-palota mostani képe (89. l.) eredeti fénykép után készült.
Ilyen körülmények között Pasqualigonak nagy volt az öröme, mikor mintegy ezer lovas kiséretében Bakócz Tamás is Tatára érkezett. Még a megérkezés estéjén sietett felkeresni, hogy értesítse a helyzetről. És valóban maga Bakócz is súlyosnak találta azt. A király bizonyára már értesült Velencze legújabb vereségéről, – mondotta Bakócz – melynek híre a legrosszabb időben érkezett meg. A külföldi követek mindent megmozdítanak; a követ pedig még mindig nem kapott felhatalmazást a signoriától új előnyök igérésére; neki magának sok az ellensége, kik Velencze iránti jóakaratáért gyanúsitják. A siker érdekében azonban mégis mindent meg fog tenni.
Ulászló király, első tanácsosaitól környezve, június 23-ikán fogadta a császár s a franczia király követeit.
A franczia követ szólt először nagy szenvedélylyel, indulatosan. A velenczeieket bestiáknak, csőcseléknek nevezte. Két sárkány fenyegeti a kereszténységet – mondotta: – a porta és a velenczei köztársaság. Mind a kettőt ki kell irtani, meg kell semmisíteni. Buzlai, a főudvarmester, kötelességének tartotta figyelmeztetni a szónokot, hogy ki előtt áll és beszél: Szerényebben szóljon követ úr, mondotta. A császári követek halk hangon szintén mérsékletre intették. «Hagyjatok beszélni, – felelte nekik – jól tudom, hogy mit akarok mondani.» Beszédje végén felszólította Ulászlót és tanácsosait, hogy csatlakozzanak a ligához, a szövetkezett hatalmak hajóhada készen áll Dalmáczia elfoglalására. Mert ha Magyarország erre nem volna hajlandó, a hatalmak fogják elfoglalni. A császári követek ez alkalommal nem tettek előterjesztést.*
A velenczei követ jún. 23-iki jelentése. Marino Sanutonál. M. Tört. Tár, XXIV. 192. l.
A franczia követ szavaira Szatmári felelt: Ő felsége tanácskozni fog híveivel s annak idején közölni fogja határozatát. Pasqualigo előre sejtvén a történendőket, nem jelent meg e kihallgatáson. Ennek végeztével azonban sietett a primáshoz s tanácsot kért tőle, hogy mit tegyen a franczia követ szavainak ellensúlyozására? «Semmit, – így felelt a primás – sőt köszönettel tartozik a franczia követnek, mert beszédjével sokat ártott ügyének. Általános ellene az ingerültség.»* És a primás igazat mondott. Mert maga Szatmári is a pápai követtel távozván a kihallgatásról, ily szókra fakadt: A szónok rosszul szólott a velenczeiek ellen; ez egy fecsegő ember; izgatni akart, de ez nem sokat fog használni neki.*
Pasqualigo június 23-iki jelentése Tatáról.
Marino Sanutonál id. jel. és h.
Pasqualigo már égett a vágytól, hogy a király előtt megjelenhessen. De az újabb utasítás, melyet úgy Bakócz mint Szatmári szükségesnek mondottak, még mindig nem érkezett meg Velenczéből. E nélkül pedig nem sok jót remélhetett, mert Bakócz éppen e napokban ismételten hangsúlyozta annak a szükségességét, hogy a köztársaság az eddigi segélynél többet ajánljon, hogy «elég tétessék e barbár nemzet étvágyának».* Pasqualigo azonban még most is csak azt felelhette, hogy újabb ajánlat tevésére nincs felhatalmazva.*
«... per satisfare al appetito de sta barbara gente.»
Pasqualigo június 25-iki jelentése Tatáról.
A mikor azonban megérkezett a várva-várt válasz, azonnal kihallgatást kért a királytól. Ez a kihallgatás június 26-ikán ment végbe. Pasqualigo a kapott utasítás szerint a signoria meleg köszönetét tolmácsolta a királynak azon szives fogadtatásért, melyben követét – Pasqualigot – részesítette. Teljesen megfelelt ez a két állam közt fennálló baráti viszonynak és szövetségnek, melyet a signoria továbbra is fenn akar tartani, azon reményben, hogy Ulászló király is hasonló szándékban van; sőt kész e szövetséget, a mennyiben kivánná, még szorosabbra fűzni. Figyelmeztette a királyt, hogy ne adjon hitelt Velencze ellenségeinek. Mert a milyen hűtelenek voltak azok a köztársasággal szemben, éppen olyanok lennének Ulászlóval szemben is. A hadi eseményekről adott hirek nem felelnek meg a valóságnak. A pápa napról-napra jobb indulattal van Velencze iránt, sőt remény van arra is, hogy békére birja a franczia királyt. Végezetűl ismételten kérte Ulászlót, ne halogassa közbenjárását a signoria érdekében Miksa császárnál.
Pasqualigo beszédjére Szatmári válaszolt: Ő felsége kedvesen fogad minden örvendetes hírt Velenczéről, mint barátságos, szövetséges viszonyban álló államról. Előterjesztései felett tanácskozni fognak. Ulászlónak is volt szava a követhez: Követ úr – mondotta – semmit se gondoljon a franczia követtel, mert az bolond ember.*
Pasqualigo június 26-iki jelentése.
Közben a rendek már egybegyűlekeztek Székesfejérvárott, hová az országgyűlés június 24-ikére össze volt híva.
A főpapok és az urak is átmentek Tatáról Székesfejérvárra, de a még mindig dúló pestis miatt a városon kivül felállitott sátrak alatt vettek szállást. A király és a külhatalmak követei Tatán maradtak.
Minthogy azonban ilyen körülmények között a tanácskozás felette nehéz lett volna, a király biztosai arra kérték a rendeket, hogy válaszszanak teljes hatalmú képviselőket, kik a királylyal s az urakkal együtt Tatán tanácskozzanak. Az indítvány, nem minden ellenzés nélkül, elfogadtatott. A nemesek negyven képviselőt választottak s megszavazván telkenkint fél forintnyi adót, békésen széjjeloszlottak.*
A Székesfejérvárról Tatára tért Szatmári közölte ezeket Pasqualigo titkárával. Pasqualigo június 30-iki jelentése.
Június 30-ikán az urak s a rendek képviselői már Tatán voltak.*
Pasqualigo július 2-iki jelentése.
Pasqualigo, még mielőtt a tanácskozások megkezdődtek, felkereste a primást, majd a pápa követét s ez utóbbit arra kérte, hogy, ha megjelenik a gyűlésben, határozottabban tüntesse fel a szentszéknek a köztársasággal való jó viszonyát s buzdítsa a királyt a béke érdekében kivánatos közbenjárásra. A pápa követe mindkét kérelem teljesítését megigézte; ha a császár és a franczia király követei nem lesznek jelen. Pasqualigo ezután Szapolyai Jánost; majd Szatmárit látogatta meg s jóakaratába ajánlotta a köztársaság ügyét. Szatmári megigérte támogatását, de csak azon esetre, ha Dalmácziát illetőleg kedvező előterjesztést fog hallani.*
U. o.
Az első tanácskozás július 2-ikán tartatott a primás elnöklete alatt a ferencziek kolostora előtti téren.* Első sorban a pápa követét hallgatták meg, kit küldöttség hívott a gyűlésbe. De Grassis a törökök elleni hadjárat mellett szólott. A pápa kész – mondotta – mindegy erejével támogatni a vállalatot, melynek megvalósíthatása érdekében kéri a rendeket a császár és a köztársaság közötti közbenjárásra.
Ugyanazon napon kelt más jelentés.
A pápa követe után a császár és a franczia király követei jelentek meg a gyűlés előtt. A franczia követ beszélt most is, éppen oly szenvedélyesen, mint napokkal előbb a király előtt, hitszegőknek, komédiásoknak, rókáknak nevezve a velenczeieket. Beszéde végén arra kérte a rendeket, hogy csatlakozzanak a szövetkezett hatalmakhoz Dalmáczia visszafoglalására. A császári követek hozzájárultak követtársuk előterjesztéséhez.
34. A SZENT MÁRK-TÉR VELENCZÉBEN.*
A Szent Márk-tér Velenczében 93. l.) Heiss A. «Les medailleurs de la renaissance» cz. művéből való.
Most a velenczei követ kihallgatása következett. Szatmári titkárával hívatta a gyűlésbe. Útközben a titkár Bakócz és Szatmári meghagyásából kérte a követet, hogy ne válaszoljon a franczia követ kiméletlen vádjaira, szerény magaviselettel a legnagyobb tetszést fogja aratni.*
Pasqualigo július 2-án kelt jelentése.
Pasqualigo a gyűlés elé járulva magasztalással szólt a magyar király állhatatosságáról, kit semmiféle kecsegtető ajánlatok nem birhattak arra, hogy a Velenczével fennálló szövetséges viszonyt felbontsa. Kérte a rendeket, ne higyjenek a köztársaság ellenségeinek, kik hiú ajánlatokkal akarják Magyarországot a hozzájuk való csatlakozásra birni, Dalmácziát igérvén a magyaroknak. Dalmáczia csak úgy Magyarországé, – mondotta – mint a köztársaságé. Legyenek a rendek Velencze segítségére első sorban azzal, hogy közreműködnek a béke megteremtésében, azután, hogy legalább ezer magyar vitézt küldenek a köztársaság támogatására, mely örökre hálás lesz a magyarok segítségeért.*
Ugyanannak július 2-án kelt másik jelentése.
A rendek majd tanácskozni fognak követ úr előterjesztésén – szólt az elnöklő primás.
A gyűlés, mielőtt a külhatalmak követeinek előterjesztését tanácskozás tárgyává tette, ugyanezen ülésben úgy határozott, hogy bizottságot küld ki kebeléből, mely Pasqualigoval az iránt fog tanácskozni, vajjon lehetséges volna-e, hogy a köztársaság Dalmácziát önként átengedje Magyarországnak. A bizottság tagjaivá Szatmári György, Thurzó Zsigmond váradi püspök, Szapolyai János erdélyi vajda, Ráskai Balázs tárnokmester, Buzlai Mózes főudvarmester s Beriszló Péter fehérvári prépost választtattak.
Másnap már a kora reggeli órákban értesítette Bakócz Pasqualigot a gyűlés e rendelkezéséről s tudatta azt is, hogy a bizottság őt maga elé fogja hívatni s Dalmáczia átengedéséről fog vele tárgyalni. Ne tartson semmi rossztól, – üzente a primás – ragaszkodjék állhatatosan azon már tett kijelentéséhez, hogy erre nézve nincs felhatalmazása a signoriától.
Minden úgy történt, a mint a primás mondotta. Az esti időtájban Pasqualigot Szatmári lakására hívták, hová a bizottság teljes számban gyűlt össze.
A tárgyalást Szatmári vezette, ő intézte Pasqualigohoz a szót: Nagyságos követ úr – így szólt – ő felsége tanácsosainak és az országgyűlésnek egyező akarata választotta ezeket a nemes urakat velem együtt, hogy követ úrral bizonyos ügyeket tárgyaljunk. Ön, követ úr, Magyarország hadi segítségét és közbenjárását kéri; óhajtja továbbá, hogy a signoriával fennálló szövetséget még szorosabbra fűzzük és utasítsuk vissza a köztársaság ellenségeinek ajánlatait. Ő felsége kész mindent, sőt még többet is megtenni; de viszont méltányosnak tartja, hogy a signoria bocsássa vissza Dalmácziát, mely jogilag a magyar koronát illeti meg. Vessen tehát véget követ úr tartózkodó magatartásának, nyilatkozzék őszintén, hogy határozatot hozhassunk. Ha ugyanis Dalmácziát nem adja át önként a signoria, kénytelenek leszünk fegyverrel lépni föl; a mi aligha kivánatos a köztársaságra nézve, mely, mint ellenségei állítják, közel áll végromlásához.
A követ nyugodtan válaszolt: A veszélyben forgó jó barátot támogatni illik, nem bajait növelni. Magyarország abban a hírben áll, hogy híven ragaszkodik szövetségeseihez. A köztársaság a szövetség megkötésekor; a harminczezer évi segély megajánlásakor* azt hitte, hogy örök időkre biztosította magának Magyarország barátságát és mindenkor számíthat segítségére. Már pedig Dalmáczia elvesztése a köztársaság romlását idézné elő. Egyébként erre a tárgyra nézve nincs utasítása, mert a signoria nem is álmodhatta, hogy itt ily követeléssel fognak fellépni. Ne higyjenek Velencze ellenségeinek. A köztársaság nemcsak hogy nincs oly nagy veszélyben, mint ellenségei állítják, sőt ellenkezőleg, mióta a pápa is a francziák ellen fordult, ügyei mind jobbra fordulnak.
A signoria, jóllehet békét kötött a törökökkel, 1504. febr. 15-én kötelezte magát, hogy évente harminczezer aranyat fog fizetni Ulászlónak, különös hadviselési kötelezettség nélkül.
Az urak egy kissé elhallgattak. Majd Buzlai Mózesnek a köztársaság ellen tett heves kifakadása után Szatmári fordult Pasqualigohoz: Ha a követ úrnak nincs megbizatása Dalmácziára nézve, akkor miért jött ide? Hogy szavakkal tartson minket? Istenemre! Ezek az urak meg fognak haragudni, és meglátja a követ – és olyan határozatot fognak hozni, milyenre nem is gondoltatok. Istenemre, nem tetszik ez nekem!
Pasqualigo még válaszolt, végre is Szatmári e szavakkal bocsátotta el az ülésből: Követ úr, legyen okos s gondolja meg jól a hazája ügyét.*
Pasqualigo július 3-án tett jelentése Tatáról.
A követ egyenesen Bakóczhoz sietett s előadta a történteket. Hagyja őket beszélni – mondotta a primás – s legyen nyugodt lélekkel, semmi sem fog történni.
Ugyanebben az időben Pasqualigo jó hireket vett Velenczéből, hogy az ellenséges hadak a köztársaság területéről visszavonultak s megkapta a választ is még Esztergomból tett előterjesztéseire. Ebben a doge tudatja, hogy a signoria az eddig fizetett évi segélyösszeget nem emelheti fel. Pasqualigo nem késett ezeket közölni a primással s ugyanekkor a doge nevében kérve-kérte, ne hagyja támogatás nélkül a köztársaság ügyét. A míg ő életben van, – felelte a primás – Velencze nem fog kárt szenvedni Magyarországtól. A követ tovább folytatta a beszélgetést: a signoria ismerni óhajtja a primás véleményét az iránt, hogy ha a segélyösszeg valóban felemeltetnék, mily arányú segítséget várhatna a köztársaság ezért Magyarországtól és mennyivel kellene a segélyt felemelni?
Nincs többé arra idő, – felelte Bakócz – hogy ily kérdések szőnyegre hozassanak, minthogy az országgyűlés három-négy nap múlva eloszlik.
Pasqualigo megjegyezte, hogy nagyon jól ismeri ugyan a primás nagy tekintélyét, de mégis fél, hogy az ellenséges hatalmak követeinek igyekezetei nem maradnak hatás nélkül. S e félelme annál alaposabb, mert tapasztalta a tanácskozások alkalmával, mily sokan vannak, kik ellenséges indulatot táplálnak a köztársaság iránt. Miért is a signoria kész volna a segélyösszeget felemelni, ha viszont Magyarország legalább ezer vitézt küldene a saját költségén Velencze támogatására.
35. BAKÓCZ BIBORNOKI PECSÉTJE.*
Bakócz bibornok pecsétje (97. l.) Dörre rajza megj. Bakócz életrajzában is.
Bakócz a követ e szavaira így szólt: Ne várjatok innen hadakat a mi költségünkön. Nincs pénzünk. Már pedig ezer embernek a felszerelésére legalább öt-tízezer aranyra volna szükségünk. Nem is kell e dologról szólni. Ne féljetek semmitől, én minden jót remélek. Szatmárinak pedig izenjétek meg, hogy, minthogy Dalmácziára nézve nincs utasítástok, ez irányban fel fogjátok keresni a signoriát. Ezt tegyétek meg, hogy elkerüljétek a rendek haragját. S azután ne is írjatok az utasítás iránt.*
Pasqualigo jelentése július 3-áról.
Pasqualigo követte a primás tanácsát. Titkárát azzal az üzenettel küldötte Szatmárihoz, hogy Dalmáczia tárgyában előterjesztést fog tenni a signoriának s utasítását fogja kérni. Ezt korábban kellett volna megtenni – hangzott a Szatmári válasza – most már késő, a rendek rövid idő alatt határozatot fognak hozni és szétoszlanak. Mikor a primás ezt meghallotta, nagy haragra fakadt és hevesen tört ki Szatmári ellen: Óh a k... a fia! No ez ugyan szép dolog, de ne törődjék vele a követ úr.
Pasqualigo sok gondjához ekkor egy újabb is járult, alkalmas arra, hogy Velencze ügyének sikerét nagyon is veszélyeztesse. A modrusi püspök, a ki a pápa nevében és megbizásából szentelt kardot és föveget hozott Ulászlónak, azt mondta a váradi püspöknek, Thurzó Zsigmondnak, ez pedig Pasqualigo titkárának, hogy a pápa kész Dalmácziát a magyar király rendelkezésére bocsátani. Ha Ulászló elfoglalja, ő nem fog ellenmondani.
A velenczei követ e hír vétele után sietett felkeresni De Grassis püspököt, hogy a hír valódiságára felvilágosítást kérjen. A pápa követe Pasqualigo kérésére haladék nélkül Bakóczhoz ment, s kijelentette előtte, hogy a modrusi püspök vagy nem volt felhatalmazva ilyen nyilatkozatra, vagy ez az utasítás régebbi keletű. Mert a pápának nagyon is kedve ellen volna a Dalmáczia elleni hadjárat, mikor éppen a békén fáradozik a török hadjárat érdekében. Bakócz osztotta a pápai követ véleményét.*
U. o.
De mindez hiábavalónak látszott. Az események azt mutatták, hogy a Szatmári álláspontja győzedelmeskedik s a signoria elveszti ügyét.
Július 3-ikán és 4-ikén az urak s a nemesi képviselők Ulászló király elnöklésével ismételten ülést tartottak. Szatmári tüzetesen ismertette a tárgyalásokat, melyeket Pasqualigoval folytatott. Többen felszólaltak, hevesen kikelve a köztársaság ellen. Sokan azt kifogásolták, hogy a Magyarországnak fizetett évdíj a signoria könyvében zsold és nem adó czimén van bevezetve. Gyalázat volna az országra, – mondották – ha valami kevés posztóért és ékszerért, a mit Velencze az évdíj fejében értékén felül számítva ad, Dalmáczia visszafoglalásáról lemondanánk. A primás megpróbálta, hogy szót emeljen a köztársaság védelmére. De csakhamar el kellett hallgatnia, mert az egész gyűlés előtt a szemébe mondták, hogy «meg van fizetve a köztársaságtól.»* Mindjobban hangzott a fejedelmek ligájához való csatlakozás vágya s a tanácskozás második napján a gyűlés elé hívták a császári és franczia követet s megkérdezték tőlük, el vannak-e látva teljes hatalommal arra nézve, hogy a tőlük előterjesztett ügyekben tárgyalhassanak és határozhassanak. A követek válasza úgy hangzott, hogy más meghatalmazásuk nincs, mint a már bemutatott megbizó levél; de ha a rendek ezt nem tartják kielégítőnek, készek küldőiktől új meghatalmazó iratot kérni.*
«que era pagato da quella republica» Július 6-iki jelentés.
Július 4-iki jelentés.
36. LOOREDANO DOGE ARCZKÉPE.*
Loredano doge arczképe (99. l.) a drezdai képtárban van; Giovanni Bellini festménye.
Pasqualigo szorongatott helyzetében a pápai követhez fordult. Hasson ő a kanczellárra, «mert ez a főoka minden bajnak, csupán versengésből a primással szemben». Panaszosan mondja, hogy Szatmárira nem lehet szavakkal hatni. Pedig a napokban is értékes ajándékokkal próbálta jóindulatát megszerezni, jól ismervén a természetét, mely nagyon is hajlik a haszon felé.*
«Natura sua esser molto inclinata al guadagno.» Pasqualigo július 5-iki jelentése.
A pápa követe felkereste Szatmárit. S mikor ez egyre fokozódó hévvel beszélt Velencze ellen, De Grassis nyiltan a szemébe mondta, hogy látja immár, hogy valóban ő az egyedüli, ki a pápa akaratát meghiusítja s erről jelentést is fog tenni ő szentségének. Szatmárira azonban nem hatott e fenyegetés. «Nemcsak én egyedül, – felelte – de még a gyerekek, sőt a megholtak is lármáznak Dalmáczia miatt.»*
Pasqualigo július 4-iki jelentése.
És valóban már a következő napon, július 5-ikén, az esti ülésben kimondották a határozatot, hogy Ulászló király Dalmáczia visszafoglalására hadjáratot fog indítani, a szövetség megkötése s a hadjárat tervének megállapítása végett pedig a császárhoz s a franczia királyhoz követeket küld.
A határozat kihirdetése után a nemesi képviselők az országtanácsra bizván a tárgyalások folytatását, távoztak Tatáról.
II. JULIUS PÁPA.*
II. Julius (100.) és X. Leo pápa (168. l.) arczképeit Raphael festette. Mindkettő Flórenczben a Pitti-galleriában őriztetik. A duczot Alinari fényképe után Weinwurm Antal műintézete készítette. V. ö. a «Tört. Életrajzok»-ban és a Szilágyi-féle Millennaris történetben régebben megjelent reproductiókkal. Itt X. Leo környezete (Giulio Medici és Luigi Rossi) elmaradt.
A kétségbeesett Pasqualigot a primás iparkodott megnyugtatni. «Csak lármázzanak a rendek – mondotta – és határozzák el a dalmácziai hadjáratot, de valójában semmi sem fog történni.» A váczi püspök pedig úgy magyarázta a gyűlés határozatát, hogy ez csupán mérkőzés akar lenni a primással és – őszintén megmondotta – nyomást akarnak gyakorolni a signoriára, hogy új előnyt nyújtson. Jelentőségnélkülinek mondotta a határozatot Moré Fülöp is Pasqualigo előtt: Mindenki csak Dalmácziát kiabálja, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. A királynak egy dukátja sincs; a rendek pedig azt mondják, hogy haderőt adnak, de pénzt nem. Tépjenek szét darabokra, lelkem szálljon a pokolra, ha meglátjátok valaha, hogy ezek a hadak átkelnek a hegyeken Dalmácziáért. S mindjárt megjelölte a módot is, miképen lehetne a határozatot élétől megfosztani: a signoria fizesse meg a hátralékos nyolczvanhatezer aranyat. Ebből ki lehetne elégíteni az urakat, kik a király hitelezői s azonnal elhallgatnának. Hatezer arany elegendő lett volna Szatmári, a nádor és Bornemisza megnyerésére. Pasqualigo azt felelte, hogy a signoria kincstára most nagyon ki van merítve, de ha a béke helyreáll, minden áldozatra kész.*
Pasqualigo julius 6-iki jelentése.
A királyi tanács július 9-ikén kezdte tárgyalni Dalmáczia ügyét. Szatmári, Perényi nádor, s velök a főudvarmester, miként előbb az országgyűlésen, úgy most is síkra szálltak a dalmácziai hadjárat mellett.
Azonban ugyanezen tárgyalások közben meggyőződhetett Pasqualigo arról is, hogy Bakócznak, Móré Fülöpnek igazuk volt, mikor úgy nyilatkoztak előtte, hogy a harczias határozatnak gyakorlati jelentősége nincsen s a czélja csupán anyagi haszon szerzése az ország, illetőleg egyes urak részére a signoriától.
Alig indultak meg ugyanis a tárgyalások a királyi tanácsban, Móré Fülöp, ki már előbb is oly világos magyarázattal szolgált, meglátogatta Pasqualigot s ajánlotta neki, kérje meg a pápai követet, hogy ez járjon közbe Szatmárinál Velencze érdekében. De még mást is tanácsolt. Azt, hogy ajánljon fel néhány ezer aranyat Buzlai Mózesnek, mert ő a köztársaság leghevesebb ellensége. Pasqualigo azonban az utóbbira nem mutatott hajlandóságot. Nincs erre felhatalmazása a signoriától, – mondotta – vagy inkább azért, mert a főudvarmestert nem tartotta oly veszedelmes ellenségnek, kinek megnyerésére ezer aranyat áldozhatott volna. A pápai követet azonban meglátogatta. S a látogatás eredménynyel kecsegtetett.
Szatmári még ugyanazon nap estéjén titkárát, Balbi Jeromost küldötte Pasqualigohoz. Ne csudálkozzék azon a követ, – így szólt Szatmári üzenete – hogy ő (Szatmári) nem mutatott annyi jóakaratot Velencze iránt, mint a követ óhajtaná. De neki mindenekelőtt a saját hazája díszét és javát kötelessége tőle telhetőleg előmozdítani. És azután meg akarja mutatni, hogy neki is van annyi, sőt nagyobb hatalma, mint az esztergomi érseknek, ki mindenhatónak tartja magát az országban. Ha Pasqualigo legalább a régi tartozás rendezését igérte volna, mindent rendbe lehetett volna hozni. De jöjjön Pasqualigo most a királyi palotába, mikor az urak mind együtt lesznek, tegyen ajánlatot a szövetségnek örök időkre való megkötésére, kötelezvén a signoriát, hogy az évi harminczezer aranyat örök időkre «in perpetuum» fizetni fogja.
A kanczellár hazájának díszét és javát úgy mozdítja elő legjobban, – felelte Pasqualigo – ha a Velenczével való barátság megszilárdulását előmozdítja. Gondolja meg, – így szólt – vajjon tisztességes dolog volna-e, csupán annak bebizonyítására, hogy Bakócz nem mindenható az országban, ezen barátság felbontását okozni. Velencze a jelen körülmények között nem képes a hátralékos összeget kifizetni. De már az is érdemeűl tudandó be, hogy nem tagadja el tartozását s kész azt az idők jobbra fordultával megfizetni. Arra, pedig, hogy a harminczezer arany évdíjat örök időkre megigérje, nincs felhatalmazva.*
Pasqualigo július 10-iki jelentése.
Másnap reggel, július 10-én, a fejérvári prépost a királyi tanácsba hívta Pasqualigót. A kalocsai érsek fogadta a győri püspök, Ujlaki Lőrincz s Buzlai Mózes jelenlétében. Az elmúlt napokban – így szólt az érsek – ő felsége azt az óhaját nyilvánította, hogy a signoria adja vissza Dalmácziát Magyarországnak. A követ akkor azt válaszolta, hogy erre nincs felhatalmazása. Minthogy most végre is határozni akarnak, ő felsége megismétli óhaját. Ha ez teljesül, Magyarország mindent meg fog tenni a signoria érdekében. Ha pedig valóban nincs a követnek erre felhatalmazása, úgy mondja meg, hogy tulajdonképen mire van felhatalmazva.
Pasqualigo erre elmondta, hogy utasítása három irányban szól: kérni a királyt, hogy járjon közbe a császárnál a béke érdekében s engedje meg ezer lovas fogadását magyar területen s végül figyelmeztetni ugyanazt, hogy ne hallgasson a köztársaság ellenségeinek igéreteire, de tartsa fenn a szövetséget a signoriával. Késznek nyilatkozott különben küldőinek jelentést tenni.*
Pasqualigo július 10-iki jelentése.
Minthogy a kalocsai érsek úgy nyilatkozott, hogy a királyi tanács dönteni készül Dalmáczia ügyében, Bakócz meg éppen úgy értesítette, hogy a döntés másnap délig okvetetlenül megtörténik, a velenczei követ, hogy semmit se hagyjon megkísérletlenűl, még ugyanezen napon újra felkereste Szatmárit. Kérve kérte, ne hallgasson Velencze ellenségeire. A signoria sietni fog háláját bebizonyítani. Legalább addig halaszszák el a döntést, míg jelentésére Velenczéből választ nyer.
Szatmári válasza azonban nem volt biztató. Kár volt – így szólt – hogy a signoria nem hatalmazta fel a követet Dalmáczia visszaadására, vagy legalább a segélyösszegnek oly felemelésére, mely Dalmáczia jövedelmével felér. De még ha nem is volt a követnek ilyen felhatalmazása, ily ajánlatot kellett volna tennie. Most az urak nem hajlandók várni a válasz megérkezéséig, mert nem akarják a kedvező alkalmat elszalasztani, a külhatalmak követei pedig egyre sürgetőbben lépnek fel.*
Ugyanazon napról (estei) jelentés.
Így Pasqualigo semmit sem érhetvén el, ismét a pápai követhez fordult, járjon közbe érdekében Szatmárinál.
A Dalmáczia ügyében való döntés nem következett be oly hamar, mint mondották. Pasqualigo nem késett ezt a körülményt felhasználni. Meglátogatta Perényi Imre nádort, ki eddig egyike volt a köztársaság leghevesebb ellenségeinek s kérte, hogy legyen jóindulattal Velencze iránt; a signoria nem lesz iránta háladatlan.
37. PERÉNYI IMRE PECSÉTJE.*
Perényi Imre pecsétje (104. l.) Dörre Tivadar rajza az Országos levéltár eredetijéről.
Perényi meglepő őszinteséggel válaszolt. A kik a Dalmáczia elleni hadjáratot sürgetik, – így szólt – azokat nem a köztársaság elleni gyűlölet vezeti; de meg akarják mutatni, hogy a primás nem oly hatalmas, mint ő maga képzeli s az országnagyok nem az ő feje után indúlnak. Ha a signoria tekintettel lett volna rá és Szatmárira, a jelen nehézség elkerülhető lett volna. De a signoria mindig csak a primás kegyét kereste, míg őket mellőzte. Egyébbiránt rajta lesz, hogy ez az ügy jó véget érjen; csakhogy aztán a signoria neki tulajdonítsa ezt érdeműl és nem a primásnak. Ajánlotta végül a követnek, hogy látogassa meg Szatmárit is s közölje vele a nyilatkozatát.
38. SZAPOLYAI JÁNOS ARCZKÉPE.*
Szapolyai János arczképe (105. l.) Ő Felsége hitbizományi könyvtárában őrzött eredeti metszetről.
Ezt Pasqualigo még ugyanazon napon megtette s Szatmári most már engedékenyebbnek mutatkozott. Meg fog tenni mindent – mondotta – a köztársaság javára, a mi hatalmában áll, csak végül a signoria rá is helyezzen valami súlyt.*
Pasqualigo július 11-iki jelentése.
Perényi a következő nap már így szólt Pasqualigo titkárának: Mondd meg a követ úrnak, hogy nyugodt lélekkel legyen. Én magam fogom megmenteni a ti uratokat és tudom, hogy ezért nagyon is hálás lesz irántam.
Szatmári is úgy nyilatkozott az őt meglátogató pápai követ előtt, hogy a signoriára nézve minden jót remél. – Hogy mégis oly hosszúra nyúlnak a tárgyalások, annak egyedül az az oka, mert módot keresnek a pápa kivánságának teljesítésére.
Jó reménységgel tartotta a velenczei követet a prímás is. De ez a jó reménység nem sokáig tartott.* A királyi tanács befejezte tárgyalásait s a császár és a franczia király követei oly válaszszal hagyták el Tatát, hogy Magyarország kész a dalmácziai hadjáratra négyezer gyalogost s kétezer lovast felszerelni, kik is Perényi Imre fővezér, Balassa Ferencz, Corbaviai János, Korlátkövi Osvát s Szapolyai János vezérek alatt indúlnak a hadjáratra; s hogy Ulászló a hatalmak részéről nyújtandó segélynek, nemkülönben a hadjárat tervének megállapítása végett követeket fog küldeni a császárhoz s a franczia királyhoz. Ha ez megtörtént, Magyarország belép a ligába.
Július 12-iki jelentés.
A magyar urak leleményessége nyilatkozik meg e válaszban, mert, mint nyilvánvaló, úgy van fogalmazva, hogy Magyarország számára nyitott ajtót hagyott. «Miért kellene elveszíteni azt a hasznot, melyet Velenczétől élvezünk, – az ő üres szavok miatt», mondotta Ulászló, mikor elhagyta a királyi tanácsot.
A császár és a franczia király követeinek távozása után, július 15-ikén, a pápa követe jelent meg a királynál búcsúkihallgatáson. A király nevében Szatmári szólott: A királyi tanács a török hadjáratban való részvétel mellett határozott. De mert az ország erejét a folytonos háborúk kimerítették, csak úgy képes fegyvert fogni, ha a pápa pénzzel támogatja. A részletek megbeszélése végett követet küldenek ő szentségéhez, közben a törökökkel rövid időre meghosszabbítják a fegyverszünetet. A király kész közbejárni a császár és Velencze között, oly föltétellel, hogy, miután a szövetkezett hatalmak megnyerték azon területeket, melyekre igényt tartottak, Magyarország is megkapja Dalmácziát, békés úton, fegyverfogás nélkül, a mire nézve viszont kéri a pápa közbenjárását a signoriánál.*
Pasqualigo július 15-iki jelentése.
A pápai követ után Pasqualigot fogadta a király. Vele Bakócz tudatta a határozatot. Ő felsége – mondotta – mindig kiváló szeretetet tanusított a köztársaság iránt s mindezideig fenntartotta a két állam között fennálló szövetséget, visszautasítva a hatalmak fényes igéreteit. E jó szándékához most is ragaszkodik. Minthogy azonban a császár és a franczia király követei az utóbbi országgyűlésen ismételten felszólították Dalmáczia visszafoglalására, kijelentvén, hogy különben ők foglalják el azt, – ő felsége felszólítja a signoriát, hogy önként mondjon le Dalmácziáról s engedje vissza Magyarországnak. Ha a köztársaság erre nem volna hajlandó, ő felsége más eszközökhöz fog nyúlni. Minélelőbb elvárja ez irányban a signoria válaszát.
Pasqualigo még a kihallgatás napjának éjjelén felkereste a primást s heves szemrehányásokkal illette, hogy mindig jó reménynyel kecsegtette s mégis kudarczot szenvedett a köztársaság ügye. Kijelentette, hogy Velencze Dalmácziát önként sohasem fogja visszaadni. A primás «hihetetlen jóakarattal» felelt. Soha életében nem fáradott annyira, – mondotta – mint most, hogy az urakat Velencze ügyének megnyerje. «De ezek az urak jobbára német szelleműek és megvesztegethetők, és talán már meg is vannak vesztegetve.»*
«Li piu principali sono tedeschi per natura et corruptibili per danari et fors anche corrupti.»
Haragja különösen Szatmári ellen irányúlt s kemény szavakban nyilatkozott. Ő támogatta gyermekkorától fogva, – mondotta – ő adta neki a püspökségét, ő tette azzá, a mi, az ő teremtménye, és most ennyire hálátlan, hogy az ő vetélytársa és legnagyobb ellenfele. Figyelmezteti is már most a signoriát, ha értésére esnék, hogy a pápa Szatmárit bibornokká akarja kinevezni, ezt tekintélye és befolyása teljes súlyával akadályozza meg.*
Pasqualigo július 17-iki jelentése.
Mikor pedig a követ a teendőkre nézve Bakócz tanácsát kérte, így felelt neki: A követ tegyen jelentést a signoriának, a mint ezt a király válasza is javasolta, a Dalmácziára vonatkozó kivánalom felől. A signoria pedig úgy körvonalozza válaszát, a mint az események alakulni fognak. Ha a szerencse kedvez a köztársaságnak, akkor úgy nyilatkozzék a signoria, hogy nem várt volna ilyen előterjesztést; de ha az események balúl alakulnak, akkor nyilatkoztassa ki, hogy az évi segélyt kész felemelni. Ha jobb idők állanak be, – tette hozzá – a signoriának módjában lesz visszavonni ajánlatát. Közölte a követtel, hogy a császár és a franczia király követei éppen az ő fáradozásai folytán kaptak oly határozatlan nyilatkozatot, mely szabad kezet enged a magyaroknak. Ő mindig Velencze érdekében küzdött; s kész volna a sajátjából is pár ezer aranyat áldozni, ha azzal a nádort és Szatmárit a köztársaság érdekeinek megnyerhetné.
A nádornál tett is ez irányban lépéseket. Kevéssel utóbb ugyanis értésére adta Pasqualigonak, hogy Perényivel titkos egyezségre lépett, mely szerint ez bizonyos jó szolgálatok fejében megigérte, hogy az ő tudta nélkül semmit sem fog tenni. Helyén való volna tehát, ha a signoria két-háromszáz dukát értékű ajándékkal kedveskednék a nádornak.*
Pasqualigo július 17-iki jelentése.
De ugyanekkor a maga számára is jutalmat kért, ámbátor csak kevéssel előbb jelentette ki, hogy a sajátjából is kész volna áldozni néhány ezer aranyat a signoria érdekeért. Nem volt megelégedve érsekségének s rengeteg magánbirtokainak jövedelmével, még az egri püspökséget szerette volna megszerezni, mely ez idő szerint Estei Hippolit birtokában volt. Ez által nem csak birvágyát akarta kielégiteni, de hitte, hogy kijátsza Szatmárit is, kinek Ulászló megigérte, hogy az egri püspökséget legközelebbi üresedése esetén el fogja nyerni.
Bakócz e czélját a signoria közbenjárásával vélte elérhetni. De bár a signoria a szentszéknél tett is ez irányban lépéseket, s ugyanekkor készségét is kifejezte Szatmári esetleges bibornokságának megakadályozására, Bakócz az egri püspökséget sohasem nyerte el; de Szatmári is hasztalanúl várta a bíbort.
Így Pasqualigo rövid idő alatt meggyőződhetett, a miről különben Bakócz és mások ismételten biztosították, hogy Magyarország részéről a határozatok kimondása után sem fenyegeti veszély a köztársaságot.
Az urak sorra távoztak Tatáról, a nélkül, hogy a követek a pápához s hatalmakhoz útnak indultak volna. Elhagyta Tatát a prímás is, ki búcsúlátogatása alkalmával buzgón intette a királyt, hogy ne hagyja magát Szatmáritól félrevezettetni.
Különben Bakócz és Szatmári között a történtek miatt heves szóváltások is voltak s annyira összekülönböztek, hogy az utóbbi napokban egymást ellenségként kerülve, már szót sem váltottak. Szatmárit azonban Bakócz szemrehányása nem félemlítette meg. Ellenkezőleg, hogy neheztelését a maga részéről is megmutassa, jóllehet az összes távozó urakat kikisérte a városból, Bakócz távozásánál nem jelent meg.* Sőt annyira bizott az általa védett álláspont győzelmében, hogy Bornemiszával együtt már most néhány dalmácziai várost kért adományúl a királytól.*
Pasqualigo július 22-iki jelentése.
Ugyanannak július 25-iki jelentése.
39. ESTEI HIPPOLIT ÉRME.*
Estei Hippolit érme (109. l.) a M. Nemz. Muzeum birtokában levő eredetiről készített főszöntvény után.
Július 26-ikán éjjel, egész váratlanul, maga Szatmári is elutazott Tatáról. Pasqualigo örült ennek a legjobban, ki az urak távozása után is Tatán maradt, kedvező alkalomra várva, hogy hazája ügyét jóra fordíthassa. Sietett minden kedvező hírt, melyet Velenczéből kapott, a királylyal közölni és serény kitartásával elérte, hogy a császárhoz és a franczia királyhoz kiszemelt követek utazásukat elhalasztották.
Közben a pestis nem szünt meg, sőt már Tatán is volt áldozata. E miatt a király is távozott onnan s előbb Komárom mellé a Duna egyik szigetére vonult, majd augusztus végén Nyitrára utazott. Itt kereste fel Bakócz Tamás primás s ide hívta a király Szatmárit is, oly czélból, hogy két legfőbb tanácsosát kiengesztelje egymással.*
Pasqualigo augusztus 20-iki jelentése.
Pasqualigo nyomon követte a királyi udvart. A mint alkalma nyilt, jelentést tett a királynak a Velenczéből kapott hirekről. S e hirek oly kedvezők voltak, hogy Pasqualigo már Komáromban bátor volt a királyt felszólítani, hogy csatlakozzék Velenczéhez. Ulászló azonban elegendőnek tartotta, hogy e hirek közöltessenek Bakóczczal, Szatmárival s Perényi Imrével.*
Pasqualigo augusztus 23-iki jelentése Komáromból.
Nyitrán meg éppen a legjobb reménységgel nézhetett a velenczei követ az események fejleménye elé. A primás buzgalma elérte, hogy Lónyai Albert, a franczia királyhoz küldött követ, útjából visszahivatott; a császárhoz útban levő követek pedig oly utasítást kaptak, hogy csupán a béke helyreállításán fáradozzanak s szerződéskötéstől tartózkodjanak.
Nem tetszett a dolgok ilyen fordulata Szatmárinak, ki, bár távol volt az udvartól, az ott történtekről pontos értesítéseket kapott.* Hogy Bakócz számításait megzavarja, cselt gondolt ki. Horvátországból Both Andrástól olyan üzenetet küldetett a királyi udvarba, hogy a köztársaság ügyei rosszul állanak, tanácsos volna tehát Dalmáczia elfoglalására a hadjáratot megindítani. A hatás azonban csak pillanatnyi volt. A cselvetés hamar napfényre került. Both András híradása után ugyanis két nappal velenczei futár érkezett Nyitrára s jelentette, hogy a signoria csapatai egyesülve a szentszék hadaival, ismételten diadalt arattak. A primás öröme nem ismert határt.
Pasqualigo szeptember 3-iki és 10-iki jelentése Nyitráról.
40. KOMÁROM XVI. SZÁZADI KÉPE.*
Komárom XVI. századi képe (111. l.) Forlani: «Cittŕ de mondo» cz. művéből.
Szeptember 9-ikén Szatmári is Nyitrára érkezett. Másnap már megkezdődtek a tanácskozások, melyekben Bakócz elnöklete alatt Szatmári, a győri, váczi, nyitrai püspök s több főúr vett részt. Mikor Pasqualigo megjelent az urak körében, Bakócz Tamás szólott: Ő felsége kész a császár és a franczia király szövetségétől elpártolni s a Velenczével fennálló szövetséges viszonyt szorosabbra fűzni oly feltétellel, hogy a köztársaság, ha már Dalmácziát átengedni nem hajlandó is, tisztes és hasznos ajánlatot tesz. Mert abban áll az igazi barátság, – mondotta – hogy kölcsönösen adunk és kapunk.
A tárgyalások folyama alatt Pasqualigo meglátogatta Szatmárit. Átadta a doge üdvözletét s kérte a támogatását. Szatmári egy óránál tovább tartó beszéddel válaszolt. Ő mindig Velencze javára működött – mondotta, – mindig a háború ellen volt. S éppen ezért reméli, hogy a signoria hálás lesz vele szemben is. Végezetül azt a tanácsot adta a követnek, hogy ha a signoria Magyarország barátságát biztosítani akarja, ajánljon valami új előnyt.
S hogy megmutassa, mennyire igaz barátja a signoriának, meglátogatta Bakócz primást, hogy magyarázza, mentegesse eddigi eljárását. Igérte, hogy ezentúl őszinte barátja lesz, azt fogja akarni avagy nem akarni csak, a mit ő.
Bakócz nem minden öröm nélkül beszélte el ezt Pasqualigonak, de ugyanakkor hozzátette, hogy tudomása van arról, hogy mikor a király a velenczei követ jegyzékét* átadta Szatmárinak, ez nevetve így szólt: Felség, ez a követ nagyon röviden járt el velünk. Higyje el felséged, hogy ezt egy a királyi udvarban otthonos utasítására tette.*
A primás nyilván azon jegyzéket érti, melyet Pasqualigo a bizottságnak bemutatott, mikor ez felszólította, hogy a Velenczével megújítandó szövetségre vonatkozó nyilatkozatát írásban nyújtsa be.
Pasqualigo szeptember 14-iki jelentése Nyitráról.
E képmutató, csalfa játék teljességéhez tartozik az is, hogy éppen ebben az időben utasította a doge Velencze római követét, hogy Bakócz Tamás primás kivánsága szerint akadályozza meg Szatmárinak a biborral való felékesítését.*
Pasqualigo egy későbbi (október 15.) jelentése Nagyszombatból.
Szeptember 18-ikán harmadízben gyűltek össze az urak. Pasqualigo ezúttal is, miként az előbbi tanácskozásokon, állhatatosan azt hangoztatta, hogy újabb előnyök megajánlására nincs felhatalmazva; különben is a signoria jelen körülményei között nem is képes újabb előnyöket biztosítani. Mikor pedig Pasqualigo megigérte, hogy az urak kivánatáról jelentést fog tenni a signoriának, a válasz megérkeztéig a tárgyalásokat elhalasztották.
Két héttel e tárgyalások befejezése után a magyar követek megkötötték a szerződést Miksa császárral Constanzban. A Nyitráról küldött utasítás, hogy tartózkodjanak a szerződéskötéstől, későn jutott hozzájuk. A szerződés szerint Magyarország belép a ligába s a mint Velenczétől visszaszerezték azon területeket, melyekre úgy a császár, mint a franczia és magyar király igényt tartottak, közös erővel a törökök ellen fognak fordulni. De a szerződés hatályba lépését annyi feltételtől tették függővé, hogy a sikeres eredmény már eleve is kizártnak tekintetett. Annál inkább, mert mikor a követek a szerződéssel megérkeztek, már itthon a török szultánnal is meghosszabbíttatott a fegyverszünet. Mikor pedig az őszön felkeresték Ulászlót Miksa császár követei, hogy a Constanzban kötött szerződés megerősítését szorgalmazzák, a magyar urak különböző ürügyek alatt egyre halasztották a határozott választ, ritka türelemmel várva a signoria feleletét, melyet a nyitrai tárgyalásokra fog adni.
A signoria válasza azonban most sem volt kedvező. A köztársaság jelen viszonyai között – így hangzott a válasz – képtelen bármily összeget fizetni a magyar királynak. Igéri azonban, hogy a viszonyok jobbrafordultával eleget fog tenni a szövetséges viszonyból folyó kötelezettségének.
A király ekkor már nem volt Nyitrán. November elején Nagyszombaton át Bródba költözött s itt maradt a kővetkező év januárjának végéig. Pasqualigo Bródban akarta a királylyal közölni a signoria válaszát. Egyelőre azonban, míg a signoria egyenes utasítása szerint az ekkor Esztergomban tartózkodó primással is közölhette a választ s ennek a tanácsáról értesülhetett, Ulászlónak csupán a háborúról szóló hireket adta elő. Meg is jegyezte a győri püspök, hogy a király nagy csodálkozással látja, hogy a követ éppen a lényeges kérdésről hallgat.
Január végén Ulászló Boroszlóba tette át udvarát, hol megjelentek a magyar urak, köztük, február végén, Szatmári is; nem különben Miksa császár követei, sürgetve a constanzi megállapodások végrehajtását. A magyar urak azonban most is el tudták halasztani a feleletet s közben a szintén Boroszlóba érkezett Pasqualigoval kezdtek tárgyalást.
A velenczei követ márczius 17-ikén jelent meg a király előtt. Miután a Velenczéből érkezett kedvező hadi hireket elmondta, Ulászló egy mellékterembe küldötte s ezalatt az urak tanácskoztak. Mikor újra megjelent, a király nevében Szatmári szólt hozzá: Ő felsége örömmel értesült a Velenczére kedvező eseményekről. Őszintén kivánja a köztársaság javát, minthogy jelentékeny szolgálatokat is tett neki. Késznek nyilatkozott megujítani és szorosabbra fűzni a két állam közötti szövetséget és éppen ezért hívta fel a signoriát, hogy feltételeit és ajánlatait közölje. Módfelett csodálkozik azonban, hogy a signoria erről eddigelé hallgat. Ha tehát van valami közlendője a követnek a szövetség megújítására, nevezetesen a pénzsegély ügyében, halogatás nélkül adja elő.
Pasqualigo azt válaszolta, hogy a signoria változatlan jóindulatot táplál Magyarország iránt. De mióta a pápa és mások is a franczia király ellen fordultak, a helyzet lényegesen megváltozott, miért is leghelyesebb bevárni az események fejlődését. A pénzsegély ügyében pedig a signoria súlyos helyzetére utalt, kifejezte azonban reményét, hogy, a mint a béke helyreáll, a köztársaság képes lesz kötelezettségeinek eleget tenni.
41. BOROSZLÓ.*
Boroszló képe (115. l.) Schedel Krónikájából vétetett.
A mikor az urak látták, hogy a követ most is csak üres szavakkal akarja őket kielégíteni, zugolódni kezdtek. «Ezek az emberek – mondotta az egyik – mindig csak ujsághirekkel töltik meg felséged gyomrát és semmit sem tesznek»; «a velenczeiek csak szavakkal tartanak minket» szólt a másik; míg volt olyan, ki egyenesen a királynak tett szemrehányást: Ha felséged megtenné kötelességét velök szemben, ők is megtennék, a mivel tartoznak.
Az elégedetlenség hangja csak akkor csillapult le, mikor Szatmári, rövid ideig értekezvén a királylyal, vette fel a szót. Minthogy a császár és a franczia király erélyesen sürgetik, hogy ő felsége csatlakozzék ligájokhoz, melybe különben már belépett, – a köztársasággal való tárgyalásokat nem lehet tovább halasztani. Miért is ő felsége értesíti a signoriát, hogy a jövő országgyűlésig függőben fogja hagyni a két uralkodóval folytatott tárgyalásokat, ekkorra azonban határozott választ kér, mert ezen az országgyűlésen a kérdést végleg be kell fejezni. A királynak is volt szava a követhez, de csak egyetlen egy: facite – cselekedjetek.*
Pasqualigo márczius 19-iki jelentése Boroszlóból.
A történtek arról győzték meg Pasqualigot, hogy a magyar urak közül ismét azok vannak túlsúlyban Ulászló körül, kik a köztársaság ellenségei. Miért is most már maga is tanácsolta a signoriának a sokat emlegetett új előny megajánlását, mert – írja jelentésében – bár a primás és – az ajándékokkal teljesen megnyert – nádor Velencze mellett állanak most is, sokkal többen vannak azok, kik Szatmárival az élükön a köztársaság ellen foglaltak állást.*
Pasqualigo márczius 19-iki jelentése Boroszlóból.
A Szatmáritól jelzett országgyűlés május 3-ikán nyilt meg. Csak pár nappal előbb érkezett Budára Ulászló a vele volt urakkal együtt. A nemesek azonban a nélkül, hogy csak alkalmuk is lett volna a már oly régóta húzódó ügyben nyilatkozni, miután megszavazták a hetven dénár adót telkenkint s intézkedtek az adónak behajtási módjáról, nemkülönben, határozták, hogy az ország végvárai megvizsgálandók, vajjon jókarban vannak-e s ha javításra szorulnak, ki kell javítani, – hazamentek.
Nem lehetetlen, hogy az volt ennek az oka, hogy a nemesek nem nagy kedvet mutattak a Velencze elleni háborúra; de az is lehetséges, hogy Bakócz óvatosságból nem tartotta időszerünek a kérdés felvetését.
42. MIKSA CSÁSZÁR CSALÁDJA KÖRÉBEN.*
Miksa császár családja körében (117. l.) Strigel Bernát festménye a bécsi cs. és kir. műtört. gyüjteményben. Löwy eredeti fényképe után.
Éppen az országgyűlés megnyitását megelőző nap délutánján ugyanis, mikor az urak nagy számban gyűltek össze a primás palotájában, Szatmári, bizonyára nem minden czél nélkül, nagy titokban tudtára adta Bakócznak, hogy bizonyos leveleket fogtak el, melyek őt becsületében nagyon közelről érintik s kétségen kivül helyezik, hogy a köztársasággal titkos összeköttetésben áll. Bakócz sietett ezt közölni Pasqualigoval, ki azonban megnyugtatni iparkodott őt, úgy nyilatkozván, hogy alighanem az útközben meghalt futárra bízott levelekről van szó. A leleplezés veszedelmétől azonban nem kell tartani, mert a levelek siffrirozva voltak.* A követ, legalább részben, igazat mondott. Szatmári ugyanis pár nap mulva tudatta a primással, hogy az elfogott levelek Pasqualigonak október 8., 15. és 23-iki jelentéseit tartalmazzák, melyek a futár halála után Miksa császár kezébe jutottak, a ki a leveleket lesiffrirozta s így küldte el Ulászlónak. Pasqualigo most sem jött zavarba. Nem hiszi – mondotta az aggódó primásnak, – hogy lesiffrirozták volna; de, ha csakugyan megtörtént volna, csak hárítson mindent ő reá, ki fogja menteni.
Pasqualigo május 3-iki és 9-iki jelentése Budáról.
Az sem kerülhette el Bakócz figyelmét, hogy Bornemisza János, a köztársaság elleneseinek egyik legtevékenyebbje, már régebben fennen hirdette, hogy a primás Velenczétől meg van vesztegetve; de a legközelebbi országgyűlésen bünhődni fog árulásáért.*
Pasqualigo május 7-iki jelentése Boroszlóból.
A nemesek tehát eltávoztak. Az urak azonban együtt maradtak Budán s újból megkezdték a tárgyalásokat a velenczei követtel, de, mint már annyiszor, úgy most is eredmény nélkül.
Július 2-ikán a király fogadta kihallgatáson Pasqualigot. Hosszasan fejtegette, hogy a signoria mostani helyzetében képtelen olyan szolgálmányokat tenni Magyarországnak, a milyeneket megtenni legnagyobb vágya volna; de reméli, hogy a közeljövőben úgy alakulnak a viszonyok, hogy a szövetséges Magyarország kivánalmainak eleget tehet.
A követ szavaira Szatmári válaszolt: A császár sajátkezüleg írt levélben értesítette ő felségét az olaszországi eseményekről, a köztársaság vereségeiről; hogy ő és szövetségesei teljes erejükkel folytatni fogják a háborút s felhívja ő felségét, hogy ne késedelmeskedjék ő is fegyvert fogni Dalmácziáért. Ha azonban a signoria teljesíti ő felsége kivánatát, kész a régi barátságot fenntartani és megujítani.
Pasqualigo azonban megmaradt előbbi nyilatkozatai mellett s figyelmeztette a királyt, hogy ne adjon hitelt a császár közléseinek.*
Pasqualigo július 2-iki jelentése Budáról.
Mindezen eredménytelenség nem sértette a magyar urak önérzetét; sőt készek voltak egy újabb megalázó lépésre is.
Július 9-ikén ugyanis a fehérvári prépost, Ráskai Balázs és Battyáni Benedek a király megbízásából felkeresték Pasqualigot. A fehérvári prépost előadta, hogy a szultán megneheztelvén követének hosszas visszatartása miatt, mit Velenczének azon kivánata okozott, hogy a békekötésbe ő is befoglaltassék, fiát erős sereg élén Szendrőbe küldte s félni lehet, hogy Nándorfejérvárt is megvívja. Ennek meggátlására Ulászló királynak hadat kelleme küldeni s e czélra posztóra s más felszerelésre volna szüksége, melyeket egy budai kereskedőnél akar beszerezni. Minthogy azonban a kereskedő csak készpénzfizetés mellett hajlandó a szükséges árukat kiszolgálni, a király általok arra kéri a követet, hasson a kereskedőre, hogy nyisson hitelt, biztosítva őt, hogy a signoria az évdíj számlájára ki fogja fizetni az árukat.
Pasqualigo először is kétségét fejezte ki az iránt, hogy a törökök támadása a követ visszatartásának volna a következménye. A békekötés óta ugyanis csak harmincz nap telt el s ez idő alatt a szultán arról tudomást sem vehetett, nem hogy hadakat gyüjthetett volna. Majd kijelentette, hogy másnak az áruival nem rendelkezik s nincs is ily irányban felhatalmazása. Mint magánember azonban kész közbenjárni a kereskedőnél.
Az urak ezzel megelégedtek s másnap a kereskedő kiszolgáltatta a kért árúkat.*
Ulászló még ugyanezen napon futárt küldött Velenczébe, hogy a signoria a kereskedő számláját az évi segélyből egyenlítse ki. Pasqualigo julius 13. jelentése.
A török veszedelem híre valóban koholt volt. Egy hónap múlva Budára érkeztek a török követek a szultán oklevelével, melyben az 1503-ban hét évre kötött békét újabb öt évre meghosszabbítja.*
Pasqualigo szept. 15-iki jelentése Budáról.
Míg a magyar király tanácsosai, megfeledkezve a nagy államérdekekről, anyagi hasznokat hajhászva ilyen kicsinyes politikával töltötték az időt, a világpolitikában nagy változás állott be, mely visszahatássol volt hazánkra is, a nélkül azonban, hogy azt nagyobb tettek végbevitelére sarkalta volna.
Miksa császár ugyanis és XII. Lajos franczia király az eddig a csatamezőn folytatott harczot átvitték az egyházi élet terére s itt akarták megtörni előbb szövetséges társukat, most ellenségüket, II. Julius pápát. Sikerült szakadást előidézniök a bibornokok testületében s öt bibornokot részükre vonni. 1511. szeptember első napjára egyetemes zsinatot hivtak össze Pisába, hogy ott a keresztény fejedelmek közötti béke helyreállítása, a hitetlenek ellen intézendő hadjárat, az egyház reformácziója, a szakadások, eretnekségek megszüntetése s a vétkek kiírtása felett tanácskozzanak. Szándékuk volt továbbá, bár nyiltan be nem vallották, megfosztani trónjától a pápát, ki szerintök méltatlannak bizonyult a pápai korona viselésére, mert a helyett, hogy a béke apostola volna, a harcz hirdetője, ki szakált eresztett s közkatona módjára fegyverkezve lóháton vezette seregét ellenök, a keresztények ellen, a császár ellen, ki «az egyház védnöke, ügyvéde és elsőszülött fia».
A két fejedelem súlyt helyezett arra, hogy Magyarország is elküldje képviselőjét a pisai zsinatra. E czélból a császár Ulászlót, az öt bibornok Bakóczot kereste meg, mindkét fél azzal a reménynyel kecsegtetvén őt, hogy Július letétele után őt fogják a hármas koronával felékesíteni.
Bakócz, bár szent Péter székének elnyerhetése régi vágya volt, egyelőre tartózkodó állást foglalt el. Ezt az eljárást tartotta helyesnek Szatmári is, kivel Bakócz a kettős meghívást közölte. Csakhamar kitünt, hogy helyesen gondolkoztak. Julius pápa a pisai zsinatot lázadó merényletnek nyilvánította és ugyanekkor, hogy a fejedelmek és népek régi óhajának eleget tegyen, egyetemes zsinatot hirdetett Rómába, a melyre Magyarország bíbornokprimását külön követ, Bernardus Cardulus útján hívta meg.
Bernardus Cardulus már a mult évben is megfordult Magyarországon. Mikor ugyanis Julius pápa nagyobb erővel lépett fel a császár és a franczia király ellen s személyesen állott seregei élére, hogy biztosítsa a maga számára Magyar- és Lengyelország támogatását, Bakócz Tamást Rómába hívta. A pápa követe ez alkalommal is Bernardus Cardulus volt, ki közölte a primással a bibornokok ama titkos üzenetét is, hogy a pápa halála esetén őt fogják a pápai trónra emelni. Bakócz már ekkor szívesen engedett volna a meghívásnak, mégis itthon maradt. Mert míg a pápa halála bizonytalan s a pápaválasztás eredménye kétséges volt, ugyanakkor bizonyosnak látszott előtte, hogy, míg távol lesz, Szatmári teljesen meg fogja szilárdítani hatalmát Ulászló felett s ha tervei meghiusultával vissza kellene térnie, türhetetlen volna rá nézve tekintélyben és befolyásban alább állani Szatmárinál.*
Pasqualigo 1510. október 15-iki jelentése Nagyszombatból.
43. CARDULUS BERNARDUS NÉVALÁÍRÁSA.*
Cardulus Bernardus névaláírása (121. l.) az Orsz. levéltárban őrzött 1495 febr. 25-én kelt eredeti oklevélről (Dl. 20.270. sz.).
Egy év alatt azonban a helyzet minden tekintetben lényegesen megváltozott s Bakócz most kész volt a Rómába utazásra, erősen hivén, hogy elnyerheti a pápai tiarát. Ezt a hitét s reménységét azonban nagyon is megingatta az a váratlanul jött hír, hogy Julius pápa meghalt. Félhetett ugyanis, hogy ha a pápaválasztáson nem lesz jelen, a bibornokok mellőzni fogják. Nagy aggodalmát Szatmári oszlatta el. Megmutatta neki Rómában tartózkodó unokaöcscse levelét, mely azt tartalmazta, hogy a pápa súlyos beteg ugyan, néhány óráig eszméletlenül feküdt, úgy, hogy halottnak vélték, de rövid idő mulva magához tért.
44. RÓMA A XVI. SZÁZADBAN.*
Róma a XV. század végén [így javítandó a kép aláírása] (122. 2.) Müntz idézett művéből való.
Közben megérkezett a pápa követe, Bernardus Cardulus. Bakócz a legnagyobb örömmel fogadta. Vele, továbbá a velenczei követtel, Pasqualigoval, a fejérvári préposttal és Szatmárival hosszasan, egész leplezetlenül tanácskozott, hogy a pápai trón elnyerése érdekében mit kellene tenni.* Az volt az egyező véleményük, hogy a primás haladék nélkül Rómába utazzék. Szatmári annál is inkább tanácsolta ezt, mert hitte, hogy ha Bakócz elnyeri szent Péter székét, megnyilik előtte az út a primási méltósághoz.
Pasqualigo 1511. szeptember 21-iki jelentése Budáról.
Bakócz október 2-ikán indult a római útra. Elutazása előtt értésére adta a velenczei követnek, hogy Szatmárival teljes megegyezésre jutott; a követ teljesen nyugodt lehet affelől, hogy Szatmári nem fog többé ellenséges állást elfoglalni a köztársasággal szemben.*
Pasqualigo szeptembera 24-iki jelentése.
Körülbelül ugyanebben az időben a külső politikában újabb fordulat történt. Julius pápa katholikus Ferdinánd spanyol királylyal s a velenczei köztársasággal megkötötte az ú. n. szentszövetséget oly czélból, hogy a szentszék érdekeit elleneivel szemben megvédelmezze, valójában pedig azért, hogy a francziákat Olaszországból kiverje. A három szövetkezett hatalom csatlakozásra szólította fel a magyar királyt is.
A velenczei követ november 27-ikén közölte Ulászlóval, a doge megbízásából, a szentszövetség létrejöttét. Ulászló örömmel fogadta a hirt: Valóban nagyon jó hirek és nagy fordulata a sorsnak. De mikor Szatmári megjegyezte, hogy Magyarországnak is be kellene lépni a szövetségbe, a király hallgatott.* Pár nap mulva azonban, mikor a pápa követe megérkezett Budára, Ulászló hajlott Szatmári szavára s csatlakozott a szentszövetséghez.* De ugyanekkor el is vált a cambray-i ligától.*
Ugyanannak november 27-iki jelentése.
Ugyanannak deczember 6-iki jelentése Budáról.
Pasqualigo tüzetes jelentéseit Fraknói úr bocsátotta rendelkezésemre. Fogadja a püspök úr e helyen is őszinte köszönetemet szívességéért.
