VI.
VI.
Bakócz hazaérkezik Rómából. Szatmári üdvözli. A pórlázadás. Szatmári véleménye a pórok törekvéseiről.
Bakócz Tamás 1514 márcziusában haza érkezett. A czélt, melyért az örök városba utazott, nem érte el. A bibornokok egyhangú szavazással Medici Jánost ültették Szent Péter székébe.
Az új pápa, kit X. Leó néven ismer a történelem, a primást Magyar- és Lengyelország, valamint Porosz-, Orosz-, Dán-, Svéd- és Norvégországok területére teljeshatalmú követévé nevezte ki s megbízta, hogy Magyarországban keresztes hadjáratot hirdessen a törökök ellen.
Bakócz előbb székhelyén, Esztergomban pihenőt tartott s csak márczius 23-ikán indúlt Budára. Buda határánál, a b. Szűz Fejéregyházánál elhagyta kocsiját, biborba öltözött és lóra ült. Az ifjú Lajos király előkelő, fényes kisérettel ment eléje. Ott voltak Frangepán Gergely kalocsai érsek, Gosztonyi János győri, Podmaniczki István nyitrai, Szalkai László váczi, Keserű Mihály boszniai püspökök, Budának és Pestnek összes világi és szerzetes papsága, számos főúr s nagy sokaságban a nép. Az üdvözlő beszédet Szatmári György mondotta. Örömét fejezte ki, hogy újra láthatják a primást; kinek megérkezése kétségkivül hasznára lesz az országnak úgy a belső rend megszilárdításában, mint a törökök megfélemlítésében. A primás válasza után harangok zúgása s himnuszok éneklése mellett érkeztek Budavárába.*
Bakócz fogadtatásáról szól Szerémi Emlékiratában, 1. h. 56–57. l.; továbbá Stephanus Taurinus Stauromachiájában, Engelnél: Monumenta Hungariae, Viennae, 1809. 127–128.
Már a következő napon Ulászló elnöklésével királyi tanács tartatott, melyen Bakócz előterjesztette megbizatását és felhatalmazását keresztes háború hirdetésére. Az urak örömmel hallották a tervét. Úgy gondolkoztak, hogy így maguk megszabadulnak a fegyverfogástól. Egyedűl Telegdi István, a kincstartó, emelte fel íntő szózatát. Veszedelmes dolog – mondotta –fegyvert adni most a nép kezébe, mikor éppen az urak erőszakossága, törvény nem tisztelése miatt különösen érzi elnyomatását, jogtalan voltát. De az okos szó süket fülekre talált. A királyi tanács a hadjárat megindítását határozta el.
Országszerte kihirdették a pápa bulláját, mely lelki javakat igért mindazoknak, kik felveszik a keresztet s szent hitükért fegyvert fognak a törökök ellen.
Bakócz a vezért Dósa György székely nemesben, nándorfejérvári lovasszázadosban találta meg, ki ez idő szerint éppen Budán tartózkodott, hogy, mert párviadalban megölte a szendrei spáhik vezérét, jutalmát vegye Ulászló királytól. Április 24-ikén a szent Zsigmond templomában átadta neki a pápától megáldott, s vörös kereszttel ékesített fehér zászlót s reá, valamint mindazokra, kik felveszik a keresztet, áldását adta.
X. LEÓ PÁPA.*
II. Julius (100.) és X. Leo pápa 168. l.) arczképeit Raphael festette. Mindkettő Flórenczben a Pitti-galleriában őriztetik. A duczot Alinari fényképe után Weinwurm Antal műintézete készítette. V. ö. a «Tört. Életrajzok»-ban és a Szilágyi-féle Millennaris történetben régebben megjelent reproductiókkal. Itt X. Leo környezete (Giulio Medici és Luigi Rossi) elmaradt.
A nép, a lelkészek és szerzetesek buzdító szavára, tömegesen jelentkezett a kitüzött helyeken. Egy hónap alatt már százezeren voltak. Azonban csakhamar az ingerültség jelei mutatkoztak a jobbára jobbágyokból, kézművesekből s elszegényedett nemesekből összeverődött táborokban. A főurak és főpapok nem fogtak fegyvert; sőt most már rossz szemmel nézték, hogy jobbágyaik éppen a legsürgősebb mezei munkák idején hagyják oda őket. Azért eleinte visszatartani iparkodtak; majd, hogy a már eltávozottakat visszatérésre birják, erőszakos eszközökhöz nyúltak. Ehhez járúlt, hogy nem gondoskodtak előre a harczosok élelmezéséről. Találkoztak aztán izgatók, kik e körülményeket kihasználták s a népet uraik ellen lázították. S szavaik termékeny talajra hullottak. Az elnyomott pórnép fegyverét nem a törökök ellen vitte, hanem saját urai ellen fordította, kikben megrontóit látta. Nem a keresztény hitért akart már harczolni, hanem a maga nyomorúságos helyzetén változtatni, jogokat szerezni.
56. EGYKORÚ ÚJSÁGLAP A DÓSA PÓRLÁZADÁSÁRÓL.*
Egykorú ujságlap Dósa pórlázadásáról (169. l.) a Magyar Nemzeti Muzeum példányáról.
Mikor a primás látta a veszedelmet, melyet kevés előrelátással, könnyelműen felidézett, alig egy hónappal azután, hogy Dósának átadta a keresztes zászlót, május 23-ikán visszavonta a hadjáratot hirdető pápai bullát s átkot mondott mindazokra, kik parancsát megvetve vonakodnának a fegyvert letenni és otthonukba visszatérni; átkot még azokra is, kik a lázadókkal együtt ennének, innának; az ilyenek lelkészeik által illetőségi templomaikban nyilvánosan lévén kiközösítendők.
Kassa városával Szatmári közölte a bulla visszavonását. Azt kérditek, – irja – hogy minő állapotban van a keresztes hadjárat ügye s mennyiben kelljen csatlakoznotok hozzája. Tudjátok meg tehát, hogy a keresztes hadjárat visszavonatott s felfüggesztetett, miként az esztergomi bibornok úrnak leveléből, melyet mi magunk is láttunk s jelen levelünkkel nektek is megküldünk, látni fogjátok. Miért is azok, kik a keresztes hadjárat neve alatt annyi és oly nagy rosszat elkövetnek, minden felhatalmazás, tekintély és igazság nélkül cselekednek és nem tudjuk, mily gonosz, már magában véve is hamis szellemtől vezéreltetve a keresztesek nevét bitorolják és saját vakmerőségükből és féktelenségükből cselekednek. Tehát hogy mit és mennyit tartsatok erről a keresztes mozgalomról, meg fogjátok érteni a bibornok úrnak leveléből.*
Szatmárinak Budán, 1514. junius 1-én kelt levele Kassa város levéltárában, 990. Közölte Podhraczky József, Új M. Múzeum, 1856. 582.; újabban Kemény. Tört. Tár, 1894. 184.; Márki: Dósa György és forradalma, 1883. 109. (magyarúl).
Kitetszik e levélből, miként itélte meg a pórok törekvéseit abban az időben még az oly nagyműveltségű ember is, mint Szatmári György.
A primás átka hatástalannak bizonyúlt. A vérszemet kapott pórok a főváros környékéről távozva pusztító árként vonultak át az Alföldön, míg Temesvár falai alatt Szapolyai János döntő csapást mért rájok. A pórsereg megsemmisült, a vezérek Dósával együtt foglyúl ejtettek.*
Dósa György forradalmát részletesen leírja Márki I. m.
A nagy küzdelemben állítólag hetvenezer ember pusztult el. Az áldozatok közt volt Telegdi István, neve a pórok előtt különösen gyűlöletes, mert táborba hívásukat ellenezte; ott volt Csáki Miklós csanádi püspök, kit Dósa parancsára karóba húztak. Egykorú feljegyzés szerint ugyanezt a sorsot szánták a keresztesek Szatmári kanczellárnak, valamint Bakócznak s Perényi nádornak.*
Új Magyar Múzeum, 1857. 451.
A forradalom elnyomása után Ulászló október 18-ikára országgyűlést hirdetett.
Országszerte hangzott a panasz a király ellen, hogy tétlenül nézte a nemesség veszedelmét; Bakócz és Szatmári ellen, hogy meggondolattanúl s talán éppen gonosz szándékkal idézték elő a lázadást. Nem hiányoztak, kik az előbbit egyenesen azzal vádolták, hogy a hadjáratot a nemesség kiírtására indította meg s Dósa az ő tudtával és beleegyezésével tört az urak ellen. Kapva kaptak e vádon különösen azok, kik eddig is ellenségei voltak Bakócznak, Szatmárinak s az egész udvari pártnak; s míg minden baj forrását ezekben keresték, Szapolyait mint az ország megmentőjét ünnepelték. De haraggal fordúlt a nemesség a főpapság s általában a papság ellen azért is, mert Dósához számos lelkész és szerzetes is csatlakozott.
Az országgyűlésen a rendek szigorú végzéseket hoztak a pórokat illetőleg. Többi között elvették tőlük a szabad költözködés jogát, eme legjobb orvosszert a rossz földesurak ellen. Kimondották, hogy pórszületésű pap püspöki méltóságra nem emelhető; s ha mégis megtörténnék, hogy a király pórszületésűt püspökké nevezne, az ilyennek senki sem köteles tizedet fizetni. A törvény forrása az imént mondottakban keresendő; éle azonban kétségkivül Bakócz ellen irányúl, ki parasztsorból jutott a primási székbe.
Ulászló e végzéseket november 19-ikén erősítette meg. Az aláirók között van Bakócz Tamás és Szatmári György is.*
Katona: Hist. crit. XVIII. 792.
