IV.
IV.
Surlódásai nagyczenki jobbágyaival. Az irtványföldek kisajátításának ügye. A jobbágyok panaszai földesuruk ellen. Vizsgálat. Az ügy további bonyodalmai és megoldása.
A Martinovics-féle összeesküvés fölfedezésének idejében kisebb jelentőségű, szűk körben lezajló, de Széchényit legközelebbről érintő események: súrlódásai nagyczenki jobbágyaival szintén befolyást gyakoroltak azokra az érzelmekre, a melyekkel demokratikus nevelése következtében az elnyomott, szerencsétlen jobbágyságra letekintett.
Czenken, a mióta a kastély felépült és abban a folyton gyarapodó könyvtár elhelyezést talált, Széchényi előszeretettel tartózkodván, azon volt, hogy ott földbirtokát kiterjeszsze és rendezze. Evégből nemcsak a szomszéd földbirtokosoktól jelentékeny területeket vásárolt, hanem a jobbágyok kezén levő némely irtványföldek és szőllők egy részét készpénzfizetés vagy csere útján megszerezni igyekezett, a mire az úrbéri törvények és rendeletek feljogosították.
Azonban a jobbágyok sem önkéntes eladásra, sem cserére nem voltak hajlandók, és mikor földesuruk a megyei hatóság útján készült jogait érvényesíteni, terveit valósítani: ők egyenesen a királyhoz fordultak. Két küldöttük 1793 őszén Bécsben audiencziát kért és kapott. Ezek felségfolyamodást nyujtottak be és ebben elpanaszolták, hogy a sok robot miatt, a mire őket a gróf gazdatisztjei kényszerítik, gazdaságuk tönkre megy, sőt most már földjüktől is meg akarják fosztani; esedeznek tehát, parancsolja meg «a külömben nagyon kegyes grófnak», hogy szándékától álljon el.*
1793 november 27-ikén. Ezen irat, úgyszintén az ezen ügyre vonatkozó alább idézendő többi iratok a családi levéltárban II. 2. III. szám alatt.
A király néhány nyájas és biztató szót intézett a parasztokhoz, kérvényüket pedig leküldötte Sopron vármegyének, mely vizsgálatot rendelt el, és ennek eredménye alapján a helytartótanácsnak azt jelentette, hogy Széchényi eljárása a törvényeknek megfelel, ellenben vétkesek a jobbágyok, kik az úri szék előtt megjelenni vonakodtak és földesurukat a király előtt rágalmazták.*
Az 1794 februárius 10-ikén tartott közgyűlés végzése.
A helytartótanács ezek után elrendelte, hogy a vármegye a jobbágyokat a földesurral való egyezkedésre szólítsa föl, a menynyiben pedig czélt nem érne, az irtványföldeket és szőllőket végrehajtás útján foglalja el a földesúr számára.
A megyei hatóság ehhez az erőszakos rendszabályhoz kényszerült fordulni. Az irtványföldeket a nyár folyamán, karhatalommal élvén, tényleg átadta az uradalomnak, a szőllők átvételére pedig, hogy a jobbágyok leszüretelhessenek, október 30-ikát tűzte ki határnapul. Ekkor azonban a jobbágyok felfegyverkezve ellenállottak, sőt az irtványföldeket is visszafoglalták. Ez abban az időben történt, mikor Martinovics és társai a börtönben várták itéletüket. Széchényi Ferencz most maga is a királyhoz fordult.
«Napról napra» – írja folyamodásában – «czenki alattvalóim nyugtalan szelleme mind merészebben nyilatkozik; úgy annyira, hogy ha Felséged a bujtogatók ellen szigorú rendszabályokat nem rendel el, a földesurak biztonságának vége van. Mert a kelleténél nagyobb engedékenység következtében a jobbágyok annyira mentek, hogy sem földesuruk és a vármegye parancsainak, sem a királyi rendeletek előtt meg nem hajolnak.» Ezért legalább a bujtogatók példás megbűntetését kéri.*
1794 november 12-ikén.
Az udvari kanczellária és helytartótanács a korábbi rendeletek foganatosításra és a bujtogatók megbűntetésére utasította a vármegyét.*
1794 deczember 4., illetőleg 23-iki leiratokkal.
Azonban a jobbágyok újabb felségfolyamodással éltek, s most okiratoknak az 1631-ik évvel kezdődő sorozatával bizonyították, hogy földjeik nem irtványok, hanem másfél század előtt vásárlás útján jutottak eleik birtokába.
Ennek daczára a helytartótanács 1795 deczember 15-ikén kimondotta, hogy a földek a földesúr által megválthatók, és a váltságdíjat, a mennyiben a jobbágyok el nem fogadják, a megyei pénztárba fizetheti be; egyúttal a bujtogatók szigorú megbüntetését rendelte el.
A mikor ez a rendelet Czenken kihirdettetett és a bujtogatók vasra verve Sopronba elhurczoltattak, a jobbágyok végre észre tértek és a következő kérvénynyel járultak Széchényi elé «Méltóságos s nagyérdemű Grófunk Ő Excellentiája, nekünk ides Atyánk!
Melysiges alázatosságal folamodunk minyájan az egisz helysig miltoságos kegyes Excellentziájához nékünk édes Atyankhoz, megkövetyek mélto alázatossággal kegyes Excellentiajat, mivel emberi gyarloságbul engedetlensiggel enyiszer meg sértettek közakaratal mint Excellentziajat, mint pedig az nemes varmegyet, ne tulaidonitsa ezt nékünk vitkes cselekedetnek, mert mi Excellentziadnak térd fej hajto jobágyi mindenben mindenkor voltunk, leszünk s lettünk volna, ha ezen sorsunkban Ő Fölysige nem biztatott volna, bár Isten hirivel már regen kiadott volna rajtunk, hatt mi Excellentziajaval rigen meg egyesültünk volna. Kerjek s könyörgünk töredelmes szivel, könyörüllön rajtunk és bezárt embereinken, nem külömben ide haza bujdosókon, botsássa meg Excellentziája ellen tett engedetlensigünket, mert ők nem maguk akaratjábul, hanem egísz kössig elszánt szandikabul és Ő Excellentziaja engedelmibül folamodtak Fölsigihez, és hogy ezen emberek sem indíttók, sem okay engedetlensigünknek, ha szükség líszen, hűttel is megbizonyitjok. Csókólok tehát kezeit s lábait kegyes Excellentziajanak, miltóztassik ezen bezárt embereinket sérelem nélkül ki botsátanyi és ithon bujdosóknak bikessiges nyukodalmat adnyi, igirjek s fogadjuk, ha ezek ki szabadulnak, mingyárt egyessigre megyünk. Kristus Urunk is meg botsátott ellensigeinek és könyörgöt Szent Atyának ellensigeiert, bótsásson meg Excellentziája nékünk és embereinknek, mely kegyes nékünk megmutantando irgalmaságat az Ur Isten meg fizeti, meg sem szününk könyörgísünket, még az Ur Isten ő szent fölsige meg nem halgatja kirisűnket, hogy az Ur Isten iltesse, szerentseltesse mint Ő Excellentziaját, mint kegyes Grófne aszonyunkat, minden magzatival együt. Vesse kegyes és irgalmas szemeit nagy szeginsigünkre Excellentziaja, tekintse sok farodságunkban tölt tavali munkánkat és elkiszitett tavaszi vetéshez földeket, méltóztassek megengedni Excellentziaja, hogy elvethessek az tavaszit, mivel még az kiraly contributio azon földekrül reánk vagyon tive, bizony meg szolgállok Excellentziajanak, ha mással nem is, mindennapi imadsaginkal.
Az mely erős fogadásunkat és irásunkat ez szokot helysig pötsetunkel megerősityek.
Nagy-Czenki lakosok mindenben mindenkor térd fey hajto jobbagyi közönségessen.»
Széchényi válasza így hangzott:
«A mint hogy az emlétett lakosoknak eddég való viseletek vakmerő volt, olly istentelen ezen utólsó lépések is, mellyel hozzám bé nyuitott instantiajokban a Felséget, kinek érdemetlenül sok kegyességét tapasztalták és következendő szókkal a falú nevével és petsétjével árulni vakmerően merészelik, mondván: «ha ezen sorsunkban Ő Felsége nem biztatott volna, fejhajtó jobbágyi, a mint mindenkor voltunk, leszünk, lettünk is volna, bár Isten hirével már régen kiadott volna rajtunk. – Ezen hallatlan vakmerőséghez jött az is, hogy midőn már bizodalmokat az Uraság, Vármegye és Felségek előtt elvesztették, lelkeket is Istenek előtt veszteni kivánják avval, hogy instantiájokban lett kitételek szerént hüttel is meg akarják bizonyéttani, hogy engedetlenségeknek se indéttói, se okai lettek volna foglár társai; holott tudatik, kikhez jártak még a kertek sövénnyein által is, kikkel tanátskoztak lappangva és sötétekben, és kikhez küldöttek nagyobb ingerlés kedvéért. – Mégis ezen vakmerő instantiájokban lett kinyilatkoztatásokhoz járúl az is, hogy instantiájokban tsak akkor igérik és fogadják, hogy eggyességre mennek, ha az foglárok kiszabadulnak, mintha ezzel azt kivánnák mondani, hogy külömben vakmerők maradnak és mintha a Felség utólsó rendelése után az igazságot félbe hagyván egyesülni.
Azon egynéhany Czenkiekre, kikben még isteni és királyi félelem vagyon, bizom ezen vakmerő és istentelen instantianak megfontolását, hogy valjon nem érdemelnék-é meg, hogy gonoszságainak utólsó kifejezésére instantiajokat az felség szine eleibe terjesszem és az által nyilvánságossá tegyem megátalkodásokat, de mivel a boszúállást szivem utálja, elhalasztom most (azon reménységnek fejében, hogy az Felség utólsó parantsolatjának fejet hajtani fognak) instantiájoknak Bétsben való küldését és atyai gondoskodással intem őket az engedelmességre és a foglárok utóbbi sorsainak tsendes elvárására, bizván a felségnek és törvénynek igaz elrendelésében.
Én az emlétett foglárokon részemről annál kevessebbet segéthetek, mennél kevessebb jussom van a vármegye rendeléseit (mellyek után a tömlötzben tétettek) vagy megváltoztatni, vagy annál inkább semmivé tenni, igérem mindazonáltal, hogy részemről, ha sorsok nehezzebbedni talál és a többi Nagy-Czenki lakosok lelkiesméretekben szállanak, azokért könyörögni fogok.»
A bonyodalmak azonban még több évig tartottak. A jobbágyok kénytelenek voltak megnyugodni abban, hogy földjeik az uradalomhoz csatoltattak, s most már csak azon fáradoztak, hogy a becsértéken felül az oklevelekkel igazolt értéknek megfelelő összeget kapjanak értök.*
Ez ügyben 1802 márczius 4-ikén intéznek Széchényihez folyamodást.
