VI.
VI.
Franczia és német könyvek fordítására tett áldozatai. Debreczeni Bárány Péter. Röpirat a nők alkotmányos jogai érdekében. Ewald munkájának fordítása. Széchényi fáradozásai a tudós társaság létesítése érdekében. Horváth Ádám terve. A pesti tanácskozás. Széchényi mint irodalmi Meczénás. A «Hadi történetek»-ben felsorolt jótékonyságai. A Magyar Múzeum támogatása. A Debreczeni Grammatica. Vályi András, Magyarország leírása. Révai segélyt kérő levele. A Horváth Ádámnak, Bacsányinak adott segélyek. Décsy Sámuel panasza. Kovachich Márton György a grófot bőkezűsége mérséklésére inti.
Széchényi az 1789 nyarán elvállalt kötelezettségnek, hogy «egy nemes ifjat sub titulo secretarii tart maga mellett, a kinek egyéb dolga ne legyen, hanem a jó francz és német könyveket forgassa magyarra», – eleget tett.
Debreczeni Bárány Péter, miskolczi születésű nemes ifjút, ki a budai egyetemen végezte volt tanulmányait, vette maga mellé. Ez már a következő (1790) évben kezdette meg fordító munkásságát. Legelső dolgozata Vertesz Frigyes egyik drámájának fordítása: «Korvinus Mátyás, egy vitéz nemzeti szomorúval elegyes vígjáték öt szakaszban», a mely a czenzura engedélyét a kinyomatásra el nem nyervén, kéziratban maradt.*
A censor «non admittitur»-jával ellátott kézirat a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. V. ö. Szinnyei, Magyar írók élete és munkái, I. k. 554. 1.
Az 1790-ik év végén Bárány elnyerte azt a 30 darab aranyból álló pályadíjat, melyet egy magát meg nem nevező «jószívű hazafi» a bécsi «Hazai és Külföldi Tudósítások» czímű hírlap útján a psychologia magyar kézikönyvének megírására kitűzött.*
Ezt a jutalmat ünnepélyes módon nyujtották neki át a lap kiadói 1791 januárius 22-ikén, a miről lapjukban részletes tudósítást tettek közzé.
Az 1790/91-ik évi országgyűlés folyamán pedig – névtelenül – egy röpiratot adott ki, mely a nők érdekében szólal föl.*
De csak azzal a szerény javaslattal áll elő, hogy a «főbb renden levők» mint nézők, az országbíró, illetőleg a személynök engedelmével, részt vehessenek az országgyűlésen. «Mi, kedves férjeink,» – így szólaltatja meg őket – «szintoly nemes jussal bírunk mint ti; nincs is világos törvény arról, hogy a nemes magyar asszonyságok szintoly szabadok ne legyenek mint ti; tehát miért ne engedhetnétek meg, hogy szabad létünkre egy szabad hazának szabad országgyűlésén, az igaz szabadságnak jelén, meg ne jelenhetnénk?»
De csak azzal a szerény javaslattal áll elő, hogy a «főbb renden levők» mint nézők, az országbíró, illetőleg a személynök engedelmével, részt vehessenek az országgyűlésen. «Mi, kedves férjeink,» – így szólaltatja meg őket – «szintoly nemes jussal bírunk mint ti; nincs is világos törvény arról, hogy a nemes magyar asszonyságok szintoly szabadok ne legyenek mint ti; tehát miért ne engedhetnétek meg, hogy szabad létünkre egy szabad hazának szabad országgyűlésén, az igaz szabadságnak jelén, meg ne jelenhetnénk?»
A röpirat czíme: «A magyar anyáknak az országgyűlésre egybegyűlt nagyjai a magyar atyák elejébe terjesztett kérések.» Pest, 1790.
64. BÁRÁNY PÉTER ALÁÍRÁSA.
A nők – szerinte – szellemi tehetségeiknél fogva meg tudják ítélni, mi előnyös és mi káros az országra. Felemlíti, hogy Francziaországot több mint kétszáz esztendőn át titokban asszonyok kormányozták.
A szerző a magyar nők nevében ígéri, hogy a közterhekben szívesen részt vesznek. «A hadnak könnyebb s boldogabb elviselésére örömestebb odaszánnánk asszonyi arany-, ezüst-, gyöngy-drágaságainkat; ha a dolognak szorgos ügye úgy hozná magával, magyar vitézséggel magunk is fegyverhez kaphatunk s gyenge karjainkkal öregbíthetjük kedves férjeinknek s fiainknak a hoszszas ütközetben már-már csüggedező erejeket.»*
Ballagi Géza, A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig, (Budapest. 1888.) 508. 1.
1791-ben jelent meg Báránytól fordításban Ewaldnak «A köznép megvilágosodásáról» írt munkája.*
1791-ben Bécsben névtelenül jelent meg. Némelyek Nagy Mihálynak tulajdonítják a fordítást. Szinnyei, id. m. I. k. 554. 1.
A felvilágosodás – szerinte – nem egyéb, mint «az embernek azon álláspontja, melyben, a milyen messze csak szeme szolgálhat s látása kiterjed, a körülötte levő dolgokat mindaddig tisztán megismerheti». E végből a legfőbb feladat: a köznépet a tanítás áldásaiban részesíteni. A felvilágosodás abban áll, hogy a legutolsó ember ismerje a vallás és morál elveit, és legalább az elemi ismeretekben jártas legyen. Azt hirdeti, hogy ott «vagyon legnagyobb felvilágosodás, a hol a keresztény vallás uralkodik, ott legboldogabbak az emberek, legerősebbek a királyi székek, legvirágzóbbak az országok. Általjában vévén a dolgot, tagadhatatlan az, hogy nagyobb a megvilágosodás a protestáns, mint a katholikus tartományokban, s hogy szorgalmatosabb s boldogabb a nép a protestáns tartományokban». Az államok hatalma a felvilágosodás terjedésével növekedik. Tévedés azt hinni, hogy felvilágosodott nép idézi elő a forradalmakat. Ellenkezőleg, azzal együtt jár a közmegállapodás, mely a forradalmat kizárja. A despotismus szüli a forradalmat. Így szól a fejedelmekhez: «Soha se is tarthattok számot ezen felséges nevezetekre: fejedelmek, királyok, embereken uralkodók, ha úgy bántok az emberekkel mint a hidlásba zárt vagy járomba fogott barmokkal. Hatalmatok alatt van az ember; de bizonyára nem uralkodtok rajta.»*
Ballagi, id. m. 624. 1.
1792-ben Brühl után közzétette Bárány «A talált gyermek» czímű öt felvonásos vígjátékot, mely május 5-ikén a budai színpadon adatott.*
Ezután felhagyott az irodalmi munkássággal. Csak 1802-ben adott ki egy ünnepi éneket, Széchényi Ferencz leányának menyegzője alkalmával. Titkári állását időközben gazdatiszti hivatallal cserélte föl a Széchényieknél. Bretzenheim herczegnél és a pécsi püspöknél volt alkalmazva. 1829-ben halt meg. Szinnyey, id. h.
Széchényi ez alatt nem szűnt meg foglalkozni a magyar tudós társaság felállításának gondolatával. Az országgyűlés alatt Horváth Ádámot bízta meg a terv kidolgozásával. Az ő munkálata könyvkiadó társulat létesítését vette czélba, oly módon, hogy írókból alakult «areopag» döntene a benyujtott munkák kiadása fölött; a költségekre «maecenások» évenként ezer forintot ajánlanának föl, míg ugyanannyit hozhatna be a kiadott munkák elárúsítása.*
Szinnyey, IV. k. 1122. 1.
Ezen szerény terv megvitatása végett Széchényi 1790 október 3-ikán pesti lakására «litterarius consessust» hívott össze. Megjelentek: gróf Esterházy Károly egri püspök, gróf Perényi Gábor, báró Podmaniczky István, báró Vay István; továbbá Balog Péter, Máriássy István, Spissics János, Vay István országgyűlési követek; végre az írók sorából: Horváth Ádám, Kazinczy Ferencz, Nagyváti József és a háziúr titkára, Bárány Péter.*
Ezt Kazinczynak 1790 november 2-ikán Arankához írt leveléből tudjuk. Kazinczy levelezése, II. k. 120. 1.
A tanácskozások, a melyekről részletes tudósítással nem bírunk, eredményre nem vezettek. Csak harminczöt esztendővel utóbb létesítette a fiú áldozatkészsége, a mit az apa tervezett.
A Bécsben Görög és Kerekes által kiadott «Hadi történetek» czímű hírlap 1791 május 1-én emelkedett hangulatú, hazafias ömledezéssel szólván az országgyűlés jelentékeny vívmányairól, a nemzeti élet felújulását biztosan kilátásba helyezi. Ennek kezességét látja a fejedelem jóindulatában, a törvényhozás üdvös intézkedéseiben s különösen a hazafiúi áldozatkészség örvendetes jelenségeiben. Bemutatja díszes koszorúját azon fenkölt lelkű honleányoknak és honfiaknak, kik a magyar irodalom pártolásában kitűnnek mint: Gróf Bánffy erdélyi kormányzó neje, gróf Bethlen László özvegye, gróf Teleki Sámuelné, gróf Viczayné, Marczybány királyi tanácsos, gróf Koháry Ferencz udvari titkár. Azután áttér Széchenyi Ferenczre:
«Hát ama hozzá hasonlíthatatlan buzgóságú nagy Mecenásról hallgatnánk e itten, kinek örökös példa gyanánt szolgálható hazafiságát csak titkon áldottuk még ekkoráig és a kivel lett megajándékoztatásáért kedves hazánknak csupán magános hálaadásinkat bocsátottuk fel eddig, örömnek könyhullatásai között az egekre, – értjük gróf Széchényi Ferencz ő kegyelmességét. És a nagylelkű hazafi azzal kívánta közelebb éleszteni közjóra czélozó igyekezetünket, hogy 100 forintokat rendelt esztendőnként való segítségül Berkeny nevezetű rézmetszőnknek további taníttatására; más rendbeli 100 forintokat ismét egy közönséges hasznú munkának kinyomtattatására adott, a mely ki is fog néhány hetek alatt kerülni a prés alól; udvari orvosának az érvágásról írt és már prés alatt levő könyvére elegendő summát rendelt; Korabinszky úrnak 300 forintokat ígért magyarországi termések mappájának kimetszettetésére, azonkívül még ötszáz darabot fog maga költségén nyomtattatni; egy abaújmegyei tudósnak 200, Budára pedig másnak 450 forintokat küldött, munkáiknak kiadására; egy épületesen dolgozó tudóssal végtére azt cselekedte, hogy munkájának nyomtatványait egy keményszívű könyvnyomtatótól ezerhétszáz tizennyolcz forintokon kiváltotta. Az előszámlált summákat részszerént ajándékozta a nagy Mecenás, részszerént pedig a lehetséges visszatérítés feltétele alatt adta. Nevelje az ég az ily példa követőinek számát!»*
IV. k. 541. 1.
Néhány hónappal utóbb a Kassán megjelenő «Magyar Múzeum» kiadója jelentette, hogy részvét hiánya miatt az irodalmi folyóiratot be kellett volna szüntetni, ha a költségek fedezését Széchényi nem ajánlotta volna föl.*
II. k. 57. 1.
A «Hadi Történetek» imént említett kiadói egy tudományos magyar nyelvtan megírására pályadíjul húsz aranyat tűztek ki, a melyhez Nunkovics György pécsi prépost harminczat csatolt. A beérkezett öt pályamunka bírálói arra a sajátszerű ötletre jutottak, hogy azokat egybeolvasztva kell közrebocsátani. Így jelent meg 1795-ben a «Debreczeni gramatika». Ennek kiadását, mint a bevezetésben olvassuk, Széchenyi háromszáz forint adományozásával segítette elő.
Vályi Andrásnak, ki «Magyarország Leírása» czímű munkájának harmadik kötetét neki ajánlotta 1798-ban, száz forintot küldött tiszteletdíjul.
Ugyanezen munka számára a saját arczképét rézbe metszettette a Bécsben dolgozó, magyarországi származású Czetter Sámuel által, ki sikerült művel igazolta a várakozást.*
Ennek 1798 augusztus 23-ikán kelt levele a levéltárban.
Az imént említett Vályi egyik segélytkérő levelében megjegyzi: «Jól tudom én azt, hogy Excellentiád az ilyen esedezésekkel mindenfelől ostromoltatik, s mint a méhek, úgy tolongnak a szűkölködők az Excellentiád könyörülő kasához.»*
1798 márczius 10-ikén.
65. VÁLYI ANDRÁS MUNKÁJÁNAK CZÍMLAPJA.
Csakugyan, a családi levéltár a kérvények tekintélyes gyűjteményét őrzi. Ezek között lehetetlen megindulás nélkül olvasni az Esztergomban tanárkodó Révai Miklós 1797-iki levelét.
«A kegyelmes úrnak olly sok ízben hozzám mutatott hajlandóságát csak azzal az egyel érdemelhettem, hogy Magyar szívemet, mellyet különösen a Magyar Literaturának előmozdításában buzgodó igyekezetemmel mutattam, betsülte bennem a kegyelmes úr.»
Elmondja, hogy minden baja onnan származik, hogy hajlandósága ellenére szerzetbe lépett; mert ettől fogva ezer felé kellett küzködnie, hogy olyan életpályára jusson, a melyen «nyugalomban és jelesebben szolgálja hazáját». Míg azonban ezt elérte, más mindenféle nyomorúságba keveredett. Dolgozott az irodalom terén és belebukott. Győrött kilencz esztendeig tartott fenn egy rajzoló iskolát, a mire szintén ráfizetett. Ilyen adósságokkal jött Esztergomba is, éppen téli időben. Fizetését úgyszólván teljesen elnyelték tartozásai, úgy hogy alig bírt tengődni. Sőt nem volt elég, hogy rongyokban járt, hogy a szükséges könyvekre nem tudott szert tenni, hanem még hitelezőinek szidalmait is el kellett tűrnie.
66. VÁLYI ANDRÁS AJÁNLÁSA SZÉCHÉNYIHEZ.
«Kesergés, inség és tsaknem kétségbeesés az életem,» olvassuk levelében. «A Magyar Literaturának űzésében naponként hűl buzgóságom, elhal minden elevenségem. Kegyelmes Úr! esedezem alázatosan, méltóztassék ezen inséges állapotomat kegyesen érző szívére venni. Elveszek egészen, ha tsak ollyan Nagyságok nem segítenek rajtam, kiket a Hazaszeretés a közjóért buzgódó jámbor fiakon való könyörületességre szokott indítani. Ezeknek számokban főképen a Kegyelmes Úrban vetem bizodalmamat. Méltóztassék kegyes jószántából valami segedelmet nyújtani, hogy tsak vagy egy részében is könnyebbüljön olly igen megszorult és elkeseríttetett állapotom. A Kegyelmes Úrnak nemesen gondolkodó Nagy-Lelke abban fogja gyönyörűségét találni, hogy Édes Hazájának bennem egy buzgón és hasznosan munkálkodó szolgáját fogja holtából ezen kegyes adakozásával új életre támasztani. Lekötelez magának egy olly jámbor szívet, a ki a háláadatosságot mind magában, mind nyilván holtig fogja legédesebb és legszentebb kötelességének tartani» stb.*
A családi levéltárban: I. 9, III. 56.
Nem ismerjük Széchényi válaszát, de nem merülhet föl kétség az iránt, hogy meghallgatta szavát.
Ellenben mosolyt kelt Pálóczi Horvát Ádám levele, a melyben, miután háromezer forintot kapott volt gróftól vetőmag vásárlására kölcsön, «könyörög», – úgymond – «hogy maga Excellentiád méltóztasson benne módot mutatni, hogy a kölcsönt eszemmel és két kezemmel leszolgálhassam».*
1793 szeptember 24-ikén.
Bacsányi a költő szintén kölcsönért folyamodván, megtérítését csak abban az esetben igéri, ha «valaha boldogabb állapotba jutna». És hozzáteszi: «Ha előbb el kellene mennem az élők közül, hogysem eleget tehetnék kötelességemnek, enyhítse meg Excellentiádnak valamennyire ebbéli kárát az a gondolat, hogy, a mint tőlem kitelhetett, én is igyekeztem szolgálni annak a Hazának, a melyért áldozatokat tenni Excellentiádnak szokássá vált.»*
1796 szeptember 27-ikén.
Ily kölcsönök nem egyszer kellemetlen levélváltásra szolgáltattak alkalmat. Így, mikor Décsy Sámuelt, a Magyar Kurir szerkesztőjét, a kölcsönzött jelentékeny összeg visszafizetésére szólította föl Széchényi, ezt a választ kapta: «Felettébb megszomorodom, hogy Excellentiád, a ki másokkal az irigységig szokott jót tenni, másoknak ingerlésekre velem, mint a hazának leghaszontalanabb tagjával, úgy akar bánni. Míg élek, mindenkor bánom, hogy nemzeti nyelvünknek előmeneteléért csak pennát is fogtam kezembe.»* Később a kölcsön egy részét letörlesztette. De hét év mulva könyörög, hogy mivel az előfizetők évről évre fogynak, a bécsi élet pedig mindinkább drágul, a még fönmaradt, ezer forintot meghaladó összeget a gróf engedje el;* a mit az meg is tett.
1793 deczember 6-ikán, Bécsből.
1800 április 15-ikén.
67. A MAGYAR KURIR CZÍMLAPJA.
Hogy milyen mérveket ölthetett Széchényinek az irodalom munkásaival szemben tanusított nagylelkűsége, megítélhetjük abból a körülményből is, hogy a nagynevű Kovachich Márton György 1796 nyarán indíttatva érzi magát arra őt, hogy az íróemberekkel szemben eddig tanusított bőkezűségét ha nem is szünteti be teljesen, legalább szorítsa bizonyos határok közé, mert kevesen vannak köztük olyanok, a kik tanulmányaikkal előbbre haladnak, még kevesebben, a kik a kiválók közé emelkednek; és sokkal jobb lenne azt a pénzt, a mit néhány ismeretlen ember így elvon tőle, a saját gyűjteményeire fordítani. Eltekintve attól, hogy minden ilyen kezdő könnyen azt képzelheti majd magáról, hogy joga van ezekhez a segélyekhez, és ha azt tapasztalja, hogy más talán nagyobb mértékben részesül ebben mint ő, csupa irigységből még rágalomra is vetemedik.*
Kollányi alább idézendő értekezésében.
