VII.
VII.
Csokonai viszonya Széchényihez. Az új Mindenes Gyűjtemény terve. Költői műveit Széchényinek ajánlva készül kiadni. Verses ajánlása. Széchényi feltételei. A Tavasz. A Széchényinéhez írt ajánlóvers. A tűzkárosult költő megsegítése. Biztatás a jövőre. A Széchényi ezüst menyegzőjére írt óda. A grófné adománya. A költő hálája a grófi pár iránt.
Csokonai egyik levelében azt írja, hogy Széchényi Ferencz és neje «valának a legelsők, kik kegyes tekintetökkel neki erőt adni s (őt) nagyobb igyekezetekre felbátorítani méltóztattak.»*
Schedel kiadása, 890. 1.
Így tehát, mikor 1798 elején azzal a tervvel foglalkozott, hogy a Péczeli József halálával félbeszakadt «Mindenes Gyűjtemény» folytatására vállalkozik, Széchényi pártfogását kérte ki.
«Mivelhogy» – írja neki – «minden közjóra czélozó plánuma a magyarnak vagy a költség, vagy a pártfogók nem léte miatt hol az irigység, hol más szerencsétlenség miatt még eddig részint füstbe ment, részint szikrát sem kaphatott: ehezképest, hogy a számos példákat az enyém is egygyel ne szaporítsa, az Új Mindenes Gyűjtemény homlokára kívántam a haza-szerette Széchényi nevet függeszteni és azt teljes megalázkodással Excellentiádnak oltalmába ajánlani; sóhajtva könyörögvén Excellentiádnak, hogy azt hatalmas szárnyai alá venni s a világra leendő kijöhetésre felsegélleni méltóztassa. A mely kérelmemnek jó válaszszal való meghallgattatása felől nem hagynak engem azok a sok nemes áldozatok kételkedni, a melyek az Excellentiád nevét a haza és a múzsák oltárán már elhelyezgették a halhatatlanságra.»*
Komáromból, 1798 januárius 26-ikán. Eredetije a családi levéltárban I. 9. III. 56. b.
Az 1798-ik évi somogyi installáczió alkalmával írt ünneplő ódáját már ismerjük.
Három évvel utóbb Csokonai összes költői műveinek kiadására készülvén, felhatalmazást kért Széchényitől, hogy neki ajánlhassa a munkát.
68. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY.*
Csokonai Vitéz Mihály arczképe (193. 1.), Rauh J. által Bécsben készített kőnyomat, a Nemzeti Könyvtár Schedel-féle Csokonai-kiadásának élén jelent meg Pesten, 1844-ben.
Noha ismerte a dicsőítő ajánlólevelek iránti ellenszenvét, ennek leküzdésére új kísérletet tesz. Megküldötte neki a versbe foglalt «Ajánlást», a mely tagadhatatlanul a legszellemesebb módon próbálja kijátszani Széchényi szerénység-sugallta szándékát, és költői szépségekben sem szűkölködik.
«Nagy lélek! te a ki fényt hintesz
A homály vak rejtekibe
.....................
Hogy kivánhatod, hogy ne dicsérjük
Vagy a napot vagy tégedet?
Én ugyan, ki parancsolásod
Szent törvényemnek esmérem,
Névszerint a te pártfogásod
Előbeszélni nem merem.
De a violák kilehelik,
Ki e törpe versek magok,
Hogy a te fényedtől díszellik
Uj életök, színök, szagok
.....................
Néz, nézd ama kisded pacsirta
Hogy kel fel a göröngy alól,
Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta,
De most repül s vidúlva szóll;
.....................
A napnak örömmel beszélli
Eláradott jótéteit
.....................
Menj kis madár, menj, hogy szívhassad
A felsőbb abroncsok hevét,
Csakhogy vigyázz és elhallgassad
Gróf Széchényinek nagy nevét.»*
A homály vak rejtekibe
.....................
Hogy kivánhatod, hogy ne dicsérjük
Vagy a napot vagy tégedet?
Én ugyan, ki parancsolásod
Szent törvényemnek esmérem,
Névszerint a te pártfogásod
Előbeszélni nem merem.
De a violák kilehelik,
Ki e törpe versek magok,
Hogy a te fényedtől díszellik
Uj életök, színök, szagok
.....................
Néz, nézd ama kisded pacsirta
Hogy kel fel a göröngy alól,
Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta,
De most repül s vidúlva szóll;
.....................
A napnak örömmel beszélli
Eláradott jótéteit
.....................
Menj kis madár, menj, hogy szívhassad
A felsőbb abroncsok hevét,
Csakhogy vigyázz és elhallgassad
Gróf Széchényinek nagy nevét.»*
Csokonai Vitéz Mihály munkái. Közli Kelemföldy. (Lipcse. 1845.) III. k. 47. 1.
A gróf a következő jellemző érdekes levélben válaszolt:
«Bizodalmas jó Uram! Valamint mindenkor a magyar literaturának szíves előmozdítója voltam, úgy most is azon érdemes hazafiaktul, kik anyanyelvünkön készült munkájokkal kívánnak az hazának használni, különös tisztelője lévén, fáradozásokat nagyra becsülvén, részemről elősegítő készségemet meg nem vonom. Ugyanazon okra nézve, esmérvén az Úrnak is több rendbeli jeles munkáit, új poemáját hírlelő levelét örömmel vettem. De hogy az Úrnak bennem helyheztetett bizodalmának voltaképen megfelelhessek, három pontot kívántam az Úrtól kikérni. Először: Minthogy tartanék, hogy netalán azon szíves indulatom, mellyel viseltetem a magyar literatura és az által hazám java eránt sok hazafiaktul balnéven magyaráztatnék, azt állítván, ha az Ur munkáját nevem alatt országgyűlésekor napfényre bocsátja, hogy csak fitogtatásbul vagy dicsőség okáért billegeltetném a könyveket nevemmel, ezen gyanunak eltávoztatása kedvéért tehát, megbocsásson az Úr kérésemnek, melylyel arra bírni óhajtanám, hogy munkáját tartandó országgyűlésére ki ne nyomtatná. Másodszor: hogy kiadandó munkáját, mellyet, mivel nekem ajánlani tetszett, és nevem czímje alatt az országnak bemutatni kíván, hogy tudhassam, mire adom nevemet, vélem, annak tökéletes megesmértetése végett, előre közleni ne terheltessék; ámbár nem kételkedném, hogy az Ur bölcs általlátása szerint annak foglalatjában és minden részeiben mindeneket a mostani haza környülállásaihoz képest vigyázó szemmel alkalmaztatott légyen.
«Bizodalmas jó Uram! Valamint mindenkor a magyar literaturának szíves előmozdítója voltam, úgy most is azon érdemes hazafiaktul, kik anyanyelvünkön készült munkájokkal kívánnak az hazának használni, különös tisztelője lévén, fáradozásokat nagyra becsülvén, részemről elősegítő készségemet meg nem vonom. Ugyanazon okra nézve, esmérvén az Úrnak is több rendbeli jeles munkáit, új poemáját hírlelő levelét örömmel vettem. De hogy az Úrnak bennem helyheztetett bizodalmának voltaképen megfelelhessek, három pontot kívántam az Úrtól kikérni. Először: Minthogy tartanék, hogy netalán azon szíves indulatom, mellyel viseltetem a magyar literatura és az által hazám java eránt sok hazafiaktul balnéven magyaráztatnék, azt állítván, ha az Ur munkáját nevem alatt országgyűlésekor napfényre bocsátja, hogy csak fitogtatásbul vagy dicsőség okáért billegeltetném a könyveket nevemmel, ezen gyanunak eltávoztatása kedvéért tehát, megbocsásson az Úr kérésemnek, melylyel arra bírni óhajtanám, hogy munkáját tartandó országgyűlésére ki ne nyomtatná. Másodszor: hogy kiadandó munkáját, mellyet, mivel nekem ajánlani tetszett, és nevem czímje alatt az országnak bemutatni kíván, hogy tudhassam, mire adom nevemet, vélem, annak tökéletes megesmértetése végett, előre közleni ne terheltessék; ámbár nem kételkedném, hogy az Ur bölcs általlátása szerint annak foglalatjában és minden részeiben mindeneket a mostani haza környülállásaihoz képest vigyázó szemmel alkalmaztatott légyen.
Harmadszor: hogy a hozzám intézett praefatio gyanánt szolgálandó levelet, mellyet az Úr könyve eleiben bocsátani szándékozik, vagy megmásolná, vagy pedig annak helyében csak egy rövid dedicatiót állítana. Többnyire pedig, midőn munkájáért érdemlett jutalmát, diéta után is, annak bőv kelendősége mellett várhatná az Ur, mellyet mind a könyvnek érdeme, mind az írónak esméretes neve ajánlanak, reménylvén az első pontra nézve kérésemnek teljesítését, vagyok igaz tisztelettel az Úrnak kész köteles szolgája
Pesten, 29. januar 1802.
Gróf Széchényi Ferencz.»
Csokonai kész volt Széchényi kívánságait teljesíteni. Munkái kiadását az országgyűlés utánra halasztotta és ígérte, hogy kiadásra szánt eredeti költeményeit, a melyekben «minden obscenitást és pajkosságot kerül», kéziratban a grófnak be fogja küldeni.
A mikor ezt februárius 13-ikán Komáromból megírta, egyúttal bejelenté, hogy előlegesen és külön sajtó alá bocsátja Kleist német költő «Tavasz» czímű versgyűjteményének fordítását, amellyel a grófnénak február «névnapi alázatos ajándékul kíván udvarolni». Ugyanakkor a grófnéhoz intézett levél kíséretében megküldötte «mély főhajtással és kézcsókolással az ajánló kis versecskét».*
Mindkét levél eredetije a családi levéltárban.
69. A «TAVASZ» AJÁNLÓ-VERSÉNEK KÉZIRATA.
GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ CSALÁDJA KÖRÉBEN.
(Egykorú vízfestmény a Magyar Tud. Akadémia Széchényi-Múzeumában.)*
A gróf Széchényi Ferenczet családja körében ábrázoló (197. 1.) vízfestmény 1794 körül készülhetett, a grófi mátkapárt ábrázoló kép pendantjául. Eredetije a Magyar Tudományos Akadémia Széchényi-múzeumában őriztetik.
Ezt éppen a grófné nevenapján (februárius 16-ikán) írta meg; hódolatának ecsetelésére túlzottan kirívó színeket használva.
Nagyságodnak kárpitokkal
Keresztekkel, csillagokkal,
Ez napon udvarlanék,
Tisztelkedném kösöntyűkkel
És reá smaragd betűkkel
Juliánát metszenék.
Keresztekkel, csillagokkal,
Ez napon udvarlanék,
Tisztelkedném kösöntyűkkel
És reá smaragd betűkkel
Juliánát metszenék.
Concertekkel echóztatnám,
És ágyúkkal durrogtatnám
A Dunának partjait
..........................
De sem tőlem ki nem telnék
Ilyen pompa, ilyen kincs,
Sem Nagyságod...
Ilyeneknek híával nincs.
Én bővölködöm versekben;
Nagyságod pedig ezekben
Mindég nemes kedvet lél.
És ágyúkkal durrogtatnám
A Dunának partjait
..........................
De sem tőlem ki nem telnék
Ilyen pompa, ilyen kincs,
Sem Nagyságod...
Ilyeneknek híával nincs.
Én bővölködöm versekben;
Nagyságod pedig ezekben
Mindég nemes kedvet lél.
De azután önérzettől duzzadozó sorokban jellemezi a költői dicsőítés értékét:
Sok gyémánt jelek elvesztek,
Léthét úszszák sok keresztek,
Sok oszlop a porba dűl;
Ellobban Stuwer remekje,
S a Haydn bájos énekje
A szellőkön elrepül.
Léthét úszszák sok keresztek,
Sok oszlop a porba dűl;
Ellobban Stuwer remekje,
S a Haydn bájos énekje
A szellőkön elrepül.
De a Músáknak szózatja
A sírt is megrázkódtatja
S életet fuvall belé.
........................
Nagyságod kegyelmes férje
És méltóságos testvérje,
Kik hazánk Músáinak
Oltárokat építettek,
Részesivé ekkép lettek
Olympus tornáczinak.
A sírt is megrázkódtatja
S életet fuvall belé.
........................
Nagyságod kegyelmes férje
És méltóságos testvérje,
Kik hazánk Músáinak
Oltárokat építettek,
Részesivé ekkép lettek
Olympus tornáczinak.
Hogy pedig e dicső tájon
Az ő húgok is sort álljon
A heroinák között,
Nagyságod tisztelt fejére
A Clio egyik testvére
Egész tavaszt költözött.*
Az ő húgok is sort álljon
A heroinák között,
Nagyságod tisztelt fejére
A Clio egyik testvére
Egész tavaszt költözött.*
Schedel kiadása, 323. 1.
Csokonai szándéka, hogy ezzel a verssel élén bocsátja közre a «Tavasz»-t, – nem talált kedvező fogadtatásra. Széchényi ez alkalommal nem érdemesítette őt közvetlen válaszra. Kultsár Istvánt, ki a Festetich-családnál mint nevelő működött, bízta meg, hogy üzenetét közvetítse. Ez gyengéd módon járt el a megbízatásban. Februárius 20-ikán így ír a költőhöz: «Épen ő excellentiájánál voltam, midőn az úr levele érkezett Julianna napjára. Kegyesen vették ugyan mind gróf Széchényi maga ő Excellentiája, mind a grófné. De emennek szemérmetes és fényleni nem akaró szíve mégis arra vette a grófot, hogy az ajánlást mellékelné el. Azért ő Excellentiája általam kívánta az úrnak tudtára adni, hogy mind maga, mind grófnéja eránt viseltető tiszteletét nagyrabecsüli és a költségbeli segítséget a Tavasz kiadására sem tagadja meg az úrtól, hanem az ajánlást méltóztassék elhagyni.»*
Schedel-féle kiadás, LIII. 1.
Ennek daczára a «Tavasz» az ajánlóverssel élén látott napvilágot. Csokonai később azzal mentegetőzött Kultsár előtt, hogy levelét elkésve kapta meg, a mikor a vers már ki volt nyomatva.
«Azon nem szükség sokat törődni», – írja válaszában Kultsár – «hogy megesett már az ajánlás kinyomtattatása. Ez nem fájlalható sérelem arra nézva, ki megtiszteltetett. Ha mindig így vétünk, bocsánandó lészen. Tessék az igazat megírni azoknak, a kiket illet.»*
1802 augusztus 4-ikén. Ugyanott, LVII. l.
Csokonai, noha már augusztus első napjaiban kapta ezt a megnyugtató biztosítást, csak szeptember második felében küldötte meg a grófnak a «Tavasz» egy példányát, azzal mentegetvén magát, hogy «édes hazánk ügyében való fontosabb fáradozásait oly csekélységekkel megháborítani» nem akarta; egyúttal felhozza azt a szerencsétlenséget, a mely őt június havában érte, a mikor debreczeni háza lángok martaléka lett. «Méltóztasson Excellentiád kegyelmesen megbocsátani parolátlanságomnak, és ily szomorú történetnek tulajdonítani azt leginkább, hogy poemáimnak felküldésével az egész nyáron elmúlattam tisztelkedni.»*
1802 szeptember 16-ikán. Id. m. 873. 1.
70. A «TAVASZ» CZÍMLAPJA ÉS AJÁNLÁSA.
Széchényi késett a válaszszal; mire november 19-ikén száz forintot küldött néki. A kísérő levélben így ír:
«Bánom és szégyenlem, hogy részszerint az országgyűlése, részszerint és leginkább beteges voltom miatt, hogy jó uramnak hozzám bocsájtott több ízbeli leveleire elébb nem felelhettem, feltévén magamban egyáltalában, hogy más kézre, ha csak lehet, nem szorúlok azon igaz szívességemnek kimutatására, melyet ezen rendeim által az úrnak kinyilatkoztatni szándékozok. Ez pedig abból áll, hogy elfogadja barátságosan azon csekélységet, melyet most Pestre menetelemmel Kulcsár úrnak kezében, azon szomorú kárainak néminémű kipótolására adni fogok, melyeknek elszenvedésével az Úr terhelte. Nem több ugyan ezen adomány száz forintnál; hanem az ország muzeumára fordítandó költség és a catalogusoknak kinyomatása tartóztat nagyobbaknak szolgáltatásátúl még egy ideig, míglen hazám múzeumát rendben szedhetem. Fogadom, hogy annak szerencsés elintézése után nagyuramnak magam nyújtok szolgálatjára alkalmatosságot.»*
Id. m.
A bíztatás Széchényi ajkain nem volt üres frázis. A költő joggal tekintett bizodalommal az ígéret teljesülése elé. Csokonai a levélre, melyet «boldogsága diplomájának» nevezett, a túláradó hála kifejezéseivel válaszolt.
«Jobban meg vagyok lepve» – írja – «Excellentiádnak példátlan nagylelkűségével, mintsem eláradott indulatimnak kifejtésére elég és illendő szavakat találhatnék. Egy oly nemes szív, mint az Excellentiádé, érti és érzi a mesterkézetlen szívnek néma ékesenszólását. – – – – – E pausajelek tegyék ki tehát magok mind azt, valamit talán más, nálam udvariasabb, de nem érzékenyebb ember, a kifárasztott rhetoricával kivánt volna kierőlködni.»*
1812 deczember 19-én. Id. m. 886. 1.
Háláját egyébiránt gyors egymásutánban két ódájával tolmácsolta.
Az egyiket Széchényi ezüst menyegzője alkalmából írta. Czíme: «A szélhez». A mythos országába vezet s ennek lakóinak, «koszorús pásztoroknak» ajkaira adja üdvözlő verseit:
Az egyiket Széchényi ezüst menyegzője alkalmából írta. Czíme: «A szélhez». A mythos országába vezet s ennek lakóinak, «koszorús pásztoroknak» ajkaira adja üdvözlő verseit:
«Jóltévő Osiris, életadó atyánk!
Isis nyájas anyánk éljetek, éljetek!
És a boldog aranykort
Óh kezdjétek elől megint.»
Isis nyájas anyánk éljetek, éljetek!
És a boldog aranykort
Óh kezdjétek elől megint.»
Majd Venusz Uraniával mondatja:
«Félszázadra fogom nyújtani lánczotok,
Hív lelkek nemesek; majd unokáitok
Fogják ősz korotokban
Számosbítni ez ünnepet.»*
Hív lelkek nemesek; majd unokáitok
Fogják ősz korotokban
Számosbítni ez ünnepet.»*
Id. m. 393–95. 11.
A következő (1803) év tavaszán a Debreczenben időző Csokonai Pestről 50 forintot kapott, azzal az értesítéssel, hogy az ajándékozó ismeretlen akar maradni. Később megtudta, hogy Széchényi grófnétól származik az ajándék. Ekkor köszönő levéllel kereste fel őt. «Jussom van» – írja egyebek között – «mind a magam, mind édes hazámra nézve a grófot ő excellentiáját minden soromban a Naphoz hasonlítani, mely ragyog és éltet; nincs-e jussom akkor Excellentiádat az aetherhez hasonlítani, mely noha nem kívánja magát mutatni, mégis terjesztője a fénynek és melegségnek? Excellentiád is csak jóltevő s élesztő munkáiban érezteti velünk nemes voltát».*
1803 július 17-ikén. Eredetije a családi levéltárban.
Csokonai hátrahagyott iratai között töredékesen, befejezetlenül fönmaradt egy Széchényihez írt levél. A hála legmelegebb érzelmei lengik át az iratot.
«A Széchényi- és Festetics-név – ezek a kezdő sorok – Istenem és királyom után, legtiszteltebb én előttem. Tartozom ezzel, sokképen tartozom, mint magyar (hála szüleimnek), mint ember (hála az égnek), mint én önnönmagam (hála Nagyságtoknak.)»
Hálája leróvására legnagyobb kincsét, szívét, ajánlja föl neki. «Csak ennyit kérek, hogy szabad legyen azt a méltóságos Festetics névvel, egyedül magával, megközösíteni.»
Ott szakad meg a levél, a hol Bécsben sajtó alatt levő «Anakreoni dalok» czímű könyve ügyében készül kérelemmel fordulni a grófhoz. Ugy látszik, a levél nem jutott el rendeltetési helyére. De teljesült az abban kifejezett óhajtás: «Vajha ez a levelem, mely boldogabb századnak kezébe kerülhet, elég bizonysága lehetne az én Excellentiád érdemei iránt való mázatlan tiszteletemnek s annak maradandó jeléül szolgálhatna.»*
Id. h. 800–892. 1.
A költőnek 1805 január 28-ikán, élete harminczegyedik esztendejében bekövetkezett kora halála megfosztotta Széchényit az alkalomtól, hogy irányában tiszteletét jelentékeny szolgálattal bizonyítsa be.*
Csokonainak Széchényihez intézett utolsó levele 1804 június 15-dikéről van keltezve. A könyvtárból egy könyvet kér kölcsön kiadatni. A családi levéltárban, I. 9. III. 56 b. alatt.
71. A SZENT-JANUÁRIUS-REND CSILLAGA.
