III.
III.
Az új rendszer alapvonalai. A kerületi beosztás. A királyi biztosi jelöltek. Széchényi a zágrábi kerület élére van kiszemelve. Habozása. Törekvése az alkotmányos formák megmentésére. Széchényi elfogadja a kerületi biztosságot. A zágrábi kerületet a pécsivel cseréli fel. Hivatalfoglalása és a közvélemény. Forgách Miklós gróf szemrehányó levele. Hajnóczy válasza; az új rendszer védelme. Az alkotmány átalakításának szüksége. A Széchényi egyéniségében rejlő biztosítások. Első biztosi ténykedése.
Az ország közigazgatásának új rendszerét állapította meg. Tiz kerületre osztotta a magyar korona kerületét oly módon, hogy mindegyik élén egy királyi biztos álljon, a ki egyúttal a kerületéhez tartozó vármegyékben a főispáni helytartó tisztét viselje; a kiváltságos városokra és községekre is kiterjedvén hatósága.
Hatáskörének körvonalozásánál a római köztársaság legatusai, a franczia intendansok, a porosz kerületi elnökök lebegtek szemei előtt. A vallás, iskola, adó, katona-összeirás és beszállásolás, úrbér, kereskedés, telepítés, lótenyésztés, folyótisztítás, vizkárok elleni védelem, hajózás, utak, posták ügykezelése a biztosok alatt áll. Saját felelősségükre rendelkeznek a katonasággal. A büntetőjog terén a királyi jogok egy részét gyakorolják.
A titkos tanácsosi méltóságot elnyerik; 6000 rajnai forint évi fizetést élveznek.
Egyedül a királynak felelősek, a megye közönsége nem illetékes az ő működésüknek sem megbirálására, sem ellenőrzésére. A vármegye az alispánt a királyi biztos által megnevezett három jelölt közül, a többi tisztviselőket pedig ezentúl is szabadon választja; de az utóbbiakat a biztos fel van jogosítva állásától elmozdítani és a legközelebbi választásig helyettesíteni.
A császár a következőket jelölte ki a királyi biztosi tisztre: gróf Apponyi Antalt, gróf Csáky Jánost, gróf Győry Ferenczet, Izdenczy Józsefet, Jankovics Antalt, Majláth Józsefet, báró Prónay Lászlót, gróf Széchényi Ferenczet, Szlávy Pált, gróf Teleki Sámuelt.
Széchényit a főkanczellár február 11-ikén értesítette, hogy a zágrábi kerület királyi biztosává van kijelölve és fölhivta, hogy a mennyiben az állást elfogadni hajlandó, jőjjön Bécsbe.
A tiz jelölt közül mégis négyen visszautasították a magas hivatalt: gróf Apponyi, gróf Csáky, Izdenczy és Szlávy Pál. Az első közülök kijelenté, hogy: a közigazgatás törvényes rendszerének megsemmisítésében közreműködve, honfitársai bizalmát elvesztené, és az ellenhatás leküzdésére magában a kellő erőt nem találja föl; mint minden jó hazafi, ő is meg van győződve ő felsége szándékainak tisztaságáról, de azért elveit, melyeket szenteknek tart, nem adhatja föl.
Széchényi – ki február közepén jelent meg az udvarnál – habozott. Bizalmas embereihez intézett leveleiben azt irja, hogy kisérletet tett a császári kegy elhárítására; de az uralkodó akarata előtt meghajolni kényszerűlt.*
Bécsből 1785. márczius 4-ikén Barcsayhoz Tournayba, 9-ikén Dolovácznak Zágrábba, 15-ikén gróf Draskovics Jánosnak írt leveleiben tesz említést erről. – Feltűnő, hogy huszonkét esztendővel utóbb, a történtekről megfeledkezvén, a következőket jegyezte naplójába: «1785 den 11. Februar erhielt ich ein Schreiben des Canzlers, ... in welchem er mir ... berichtet, dass ich zum K. Commissar des Agramer Districts bestimmt sei. Das gesetzwiedrige und gefährliche dieses Amtes ... bestimmte mich selbes zu depreciren. Sker lecz ward also anstatt meiner ernannt und ich verlor die Statthalterswürde, die ich unter Maria Theresia (!) erhielt». – Gessner «Memorabilien der Zeit» czím alatt 1804-ben, egy almanachszerű kis könyvet bocsátott közre, a melyben az év mindegyik napja számára üres lap van hagyva, feljegyzések fölvétele végett. Ennek egyik példányát használta föl Széchenyi 1812–19. között naplószerű feljegyzésekre.
Ekkor Bécsben levő hivatal-társaival azon volt, hogy a magyar alkotmányos intézményeket legalább részben megmentsék. Azt kivánták, hogy hivatali esküjöket «a hazai törvények értelmében» tehessék le; hogy a megyei gyűlések régi jogköre, a mely szerintök «a magyar alkotmány lelke», névszerint az alispán-választás szabadsága föntartassék.
Miután fölterjesztésökre elutasító választ kaptak, még egyszer a császárhoz fordultak. Belátják – így szólnak – hogy atyai érzelmek lelkesítik ő felségét; de súlyos felelősség nehezedik rájok; az országgyűlés kétségkívül hálásan fogadná el ő felsége rendelkezéseit, a melyek így általános aggodalmat fognak támasztani; a megyegyűlés, a mely előtt a királyi biztosoknak meg kell jelenniök, nem fosztható meg attól a jogtól, hogy kérelmeivel, panaszaival ő felségéhez fordulhasson.
Azonban erről a császár hallani nem akart. Válaszában kijelentette, hogy minden egyes embertől elfogad fölterjesztéseket, gyűléstől nem; az államot képviselő uralkodó és az egyes alattvaló között nem engedhet közvetítőt.*
Ezen tárgyalásokat ismerteti Marczali: II. József és kora, II. k. 444–460. 1.
Mielőtt ezen tárgyalások befejeztettek volna, márczius 9-ikén Széchényi letette a császár kezeibe az esküt, mint titkos tanácsos, a zágrábi kerület biztosa, Pozsega vármegye főispánja, Kőrös, Szerém, Varasd, Zágráb és Zala megyék főispáni helytartója.
Bécsből Czenkre ment s családját is Zágrábba szándékozván magával vinni, a Vojkfi grófok házát évi 1600 forintért bérelte ki. Mindjárt megtette előkészületeit, hogy a rábizott feladatokat sikeresen oldhassa meg. Hogy magának a gondjaira bizott terület állapotáról tiszta képet alkothasson, nagy szakértelemmel és mindenre kiterjedő figyelemmel összeállította a kérdőpontokat, a melyekre az alispánoktól kimerítő jelentéseket szándékozott bekivánni.*
Ez a munkálata megvan a Nemz. Múzeum könyvtárában, 1080. folio lat. jelzet alatt.
Azonban már néhány nappal utóbb más rendeltetést nyert. Jankovich Antal, a pécsi kerület biztosa, a hét személyes tábla birájává neveztetvén ki, a császár (április 18-ikán) ezt a kerületet, a mely Baranya, Somogy, Szerém, Tolna és Verőcze vármegyéket foglalta magában, bizta Széchényi kormányzására. Igy tehát most Pécs lett székhelyévé.*
Fentebb jelezett naplójegyzeteiben kineveztetéséről szólván, említi «Ein werter und unter Kaiser Josef II. gefährlicher Wirkungskreis. Aber Gott half und ich erfüllte meine Pflicht mit Ehre.»
Széchényi királyi biztos állásának elfoglalásával a magyar alkotmányos intézményekkel nyílt ellentétbe helyezte magát.
Találkoztak, a kik ezért nyíltan megrótták. Igy tett gróf Forgách Miklós, noha a szabadelvű irány híveihez tartozott.
«A gróf barátai és tisztelői» – írja német levélben Hajnóczy Józsefnek, Széchényi titkárának – «nem győznek eléggé csodálkozni a fölött, hogy ő miképen vállalhatott el olyan méltóságot, melyet az ország törvénye nem ismer. Ha ugyanis mint patrióta jár el, a kinek a törvény ad irányt, elmozdíttatását várhatja, mert nem teljesítheti a császár szándékát. Ha ellenben törvénytelenűl és erőszakosan lép fel, hazáját bántja meg és magának is árt. De a méltóságnak elfogadása nem egyeztethető meg azokkal a szép, hatásos és megható költeményekkel sem, melyeket a gróf szerzett ... Ilyen esetekben sokan azzal nyugtatják meg magukat, hogy szerencse, ha a közhivatalokat olyan férfiak viselik, kikben az állam javának előmozdítására alkalmas ismeretek jóakarattal párosulnak. Szép szavak ezek, a melyeknek nincs értelmök ... A kik belátják, hogy a közbecsülést jó tettekkel, nem czímekkel és méltóságokkal kell kiküzdeni, és mégis, noha szükség nem kényszeríti rá, hivatalt vállalnak, lelkiismeretök furdalásai elől nem fognak menekülni.»*
Találkoztak, a kik ezért nyíltan megrótták. Igy tett gróf Forgách Miklós, noha a szabadelvű irány híveihez tartozott.
«A gróf barátai és tisztelői» – írja német levélben Hajnóczy Józsefnek, Széchényi titkárának – «nem győznek eléggé csodálkozni a fölött, hogy ő miképen vállalhatott el olyan méltóságot, melyet az ország törvénye nem ismer. Ha ugyanis mint patrióta jár el, a kinek a törvény ad irányt, elmozdíttatását várhatja, mert nem teljesítheti a császár szándékát. Ha ellenben törvénytelenűl és erőszakosan lép fel, hazáját bántja meg és magának is árt. De a méltóságnak elfogadása nem egyeztethető meg azokkal a szép, hatásos és megható költeményekkel sem, melyeket a gróf szerzett ... Ilyen esetekben sokan azzal nyugtatják meg magukat, hogy szerencse, ha a közhivatalokat olyan férfiak viselik, kikben az állam javának előmozdítására alkalmas ismeretek jóakarattal párosulnak. Szép szavak ezek, a melyeknek nincs értelmök ... A kik belátják, hogy a közbecsülést jó tettekkel, nem czímekkel és méltóságokkal kell kiküzdeni, és mégis, noha szükség nem kényszeríti rá, hivatalt vállalnak, lelkiismeretök furdalásai elől nem fognak menekülni.»*
Az 1785. június 15-kén kelt levél Hajnóczy lefoglalt irományai között.
37. HAJNÓCZY JÓZSEF ALÁÍRÁSA.
Hajnóczy erre a levélre kétségkívül főnökének sugalmazására írta meg a választ, mely tehát Széchényi lelki világába is enged bepillantanunk.
A kiindulási pont az, hogy közönyös dolog, vajjon az egész nemzet vagy egy ember alkotja a törvényeket. Mivel az emberek soha sincsenek egy véleményben, mindig az erősebb emeli a magáét érvényre és szabja meg a törvényeket. A ki tehát az általa alkotott törvényeket végrehajtatni képes, ezzel már bebizonyította, hogy mellette van a nép többsége. Ez a tény a törvények helyességét nem igazolja ugyan; de kétségtelenné teszi, hogy azokhoz alkalmazkodnunk kell.
Az általános reflexiók után a magyarországi állapotokra tér át. Feleslegesnek látja hosszasan bizonyítani, hogy a magyar alkotmány átalakítása mellőzhetetlen; annak kimutatására szorítkozik, hogy a magyar alkotmányt csak hatalmi ténynyel lehet megjavítani. Ugyanis az országban negyvenezer nemes törvényhozó és ötmillió rabszolga él; azt pedig nem várhatni, hogy amazok jogaikról, melyeket meggyőződésök szerint törvényesen birnak, lemondjanak; a nemesség soha sem fogja önként elfogadni azt az elvet, hogy a természet nemest és parasztot egyenlő jogokkal ruházta föl, sem azt, hogy az alkotmány szilárdnak csak akkor tekinthető, ha áldásaiban a paraszt is részesül.
Továbbá fölhivja a gróf figyelmét arra, hogy a negyvenezer nemest mintegy ötszáz egyén képviseli az országgyűlésen, s itt tényleg alig tizen folynak be a törvények alkotására, de ezek sem a közjót tartják szem előtt.
Mindezekből azt a következtetést vonja le, hogy nem arra kell fontosságot helyezni, vajjon az uralkodók vagy az itélőmesterek szerkesztik a törvényeket; hanem arra, vajjon a törvények alkalmasak-e a közjó előmozdítására. A polgárok jellemét nem a szerint kell megitélni, hogy milyen politikai elveket vallanak és melyik államformát tartják a legjobbnak; hanem a szerint, a mint kötelességeiket teljesítik és a közjót előmozdítják.
«Ha tehát» – úgymond – meg vagyok arról győződve, hogy az alkotmány a nemesek és nem nemesek között gyűlöletet támaszt, és a nemesség erőszakosan magához ragadott jogait másokkal megosztani soha sem fogja: kötelezve vagyok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy embertársaim elévülhetetlen jogaik birtokába jussanak. Ily módon emberbarát leszek, a nélkül, hogy megszünném jó hazafi lenni. De ha a kettőt megegyeztetni nem lehet, inkább emberbarát mint patrióta akarok lenni.»
A levél végén említi, hogy Széchényi azt a biztosítást nyerte bécsi barátaitól, hogy a törvényekkel nem fog összeütközésbe jönni, és a hivatalt elfogadván, több jót tehet mint azelőtt; e szerint nem követett el hazafiatlan vagy törvénytelen cselekedetet; ha pedig netán azért, mert kötelességét híven teljesíti, hivatalától elmozdíttatnék, ezt dicsőségének tartaná.*
Dátum-nélküli fogalmazása Hajnóczy lefoglalt irományai között.
Széchényit a Forgách Miklós megrovásáért kárpótolhatták a nagyszámú üdvözlő iratok, melyeket kineveztetése alkalmából kapott. Ezek sorában az öreg gróf Gyulai Sámuel altábornagyé, a költőé kiválóan figyelemreméltó, mert jelezi, hogy a harminczegyéves államférfiúnak máris milyen súlya volt az ország legkiválóbb férfiainak körében. Soká – úgymond – a kétség súlya nehezedett lelkére, a mely azonban megkönnyebbült, a mikor tudomására jutott, hogy Széchényi is azok között van, kik az uralkodó és a haza javára vannak hivatva munkálkodni. «Igy látom most már, hogy uralkodónk bölcs eljárása hazánk javára irányúl.»*
1785. április 10-ikén Pestről.
Széchényinek mint kerületi biztosnak legelső teendője volt: a kormányzására bizott vármegyéket bejárni, azokban közgyűléseket tartani és a császári rendeletek végrehajtása iránt rendelkezni.
Mindenütt tiszteletteljesen fogadtatott.* Tapintatos föllépésének hatását fokozta ékesszólása melyről barátai magasztalásokkal emlékeznek meg. Barcsay Ábrahám éppen ezen gyűlések idejében írja neki egyik levelében: «Nem kétlem, hogy akármily ige is mézzel folyó ajkaidról származván, kedves ne legyen figyelmetes hallgatóidnak. Bízom is azért benned, hogy a természetnek ily kellemetes ajándékával vissza nem élsz, hanem inkább Orpheus módjára jóra oktatod és szelidebbé tévén, boldogságra hajtod gondviselésre bizott nyájaidat. Mert úgy ismerem igenis nemes szivedet, hogy elejétől fogva ezt szabta zsinórmértékül magának: Propter se petitur virtus non propter honorem.»*
1785. június 16-ikán Széchenyi Szekzárdról értesíti a kanczellárt, hogy a tolnamegyei közgyűlés «bis auf einige von ein paar Fiscalen gemachte doch sehr leicht gehobenen Einwendungen friedlich zu Ende gemacht wurde». A somogymegyei közgyűlésről szóló jelentését a kanczellár július 11-ikén terjeszti föl a császárnak. A szerémmegyei közgyűlésről július 22-ikén tett jelentést Széchenyi. Országos levéltár, kanczelláriai osztály 8164, 8456 szám.
1785 július 21-ikén Tournayból.
