IV.
IV.
Betegsége, ennek hatása kedélyére. A császár újabb fellépése az alkotmány ellen. Összeütközés a hivatalos s hazafiui kötelességek között. Széchényi betegségére hivatkozva lemond állásáról. A lemondás igazi okai. A Széchényiek közös jellemvonása, a törekvés minden irányban megőrizni függetlenségüket. Ellenzéki vezérek hiánya II. József alatt.
Az 1786-ik év elején Széchényi hivatalos működését hosszú időre megszakította súlyos betegsége, forró láz, a mely arra késztette, hogy titkárát Hajnóczyt, kit szerémi alispánná neveztetett ki, oldala mellett tartsa és lassú gyógyulása alatt a legsürgősebb teendők intézésével bízza meg.*
A kanczellária 1786. februárius 27-ikén kelt jegyzékében áll : «Graf Széchenyi berichtet, dass er in einem hitzigen Fieber liege, bittet daher wen etwa die wichtigen Geschäfte etwas zurückbleiben sollten, solches seinen kränklichen Zuständen zuzuschreiben.» 2582 szám. – Hajnóczy (ki már 1786. januárius 30-ikán neveztetett ki) márczius 1-én Pécsről jelenti, hogy Széchenyi annyira gyenge, hogy az aláirásokat sem tudja végezni.
Vajjon ez a betegség tisztán a testi szervezetben beállott rendellenes változások folyománya volt-e? Vagy pedig lelki küzdelmek is szerepeltek benne mint tényezők? Olyan kérdések, a melyek önkénytelenül fölmerülnek, de biztos választ a fenmaradt emlékekben nem kapnak.
Érzékeny lelke gyenge testi szervezetben lakott. Ebben az időben kiállított orvosi bizonyítvány «veleszületett ideggyengeségéről és ingerlékenységéről szól», egyúttal fölemlíti, hogy több év óta egészsége meg volt rongálva.
Ily körülmények között az a konfliktus, a melyet József császárnak mind merészebb föllépése az ő hivatalos kötelességei és hazafiúi érzése között felidézett, szükségképen megrendítő hatást gyakorolt idegrendszerére.
Alighogy felgyógyúlt, azzal a gondolattal kezdett foglalkozni, hogy hivataláról lemond. Elhatározása lassan érlelődött meg.
Augusztus 1-én Sopronyban a városi főorvos által, ki több ízben gyógyította volt őt, bizonyítványt állíttatott ki, a melyben elmondatik, hogy «a nem rég kiállott betegség után, a fokozódott ideggyengeség miatt, attól lehet tartani, hogy ő nagyméltóságának korlátokat nem ismerő buzgalma következtében, hivatalos teendői és fáradságos utazásai egészségét még inkább meg fogják rendíteni; minélfogva életének és szolgálatképességének meghosszabbítása érdekében tanácsos eddigi nehéz államhivatalát mielőbb egy olyannal cserélni föl, a mely lelket és testet kevésbbé erőlteti meg.»
Ezzel a bizonyítványnyal felment Széchényi Bécsbe, a hol azt az egyetem egyik orvostanárával is aláiratta.
Mégis csak mintegy három hét mulva szánta el magát lemondásának benyujtására. Német nyelven szerkesztett, augusztus 26-ikán keltezett kérvénye így hangzik:
«Felség!
«Az ide csatolt (orvosi) bizonyítvány szóljon helyettem.
«Sajnálatomra, legjobb akaratom mellett sem lehetek többé annak a szerencsének részese, hogy csekély tehetségemmel Felségednek és hazámnak szolgáljak. Erre a rám nézve nagyfontosságú legalázatosabb kijelentésre kényszerít egészségi állapotom, mely természetes gyengeségénél fogva napról-napra mindinkább érezi az érdemem nélkül rám ruházott hivatal súlyát és jelentőségét.
«Ez a körülmény, továbbá a tiz év óta különféle hivatalokban és megbizatásokban becsületesen és buzgón kifejtett hivatalos munkásságom, végre az a feledhetetlen atyai jóság, melylyel Felséged engem királyi biztossá kineveztetésem alkalmával bátorítani méltóztatott: megengedik-e remélhetnem merész lépésemért Felséged bocsánatát? Ha igen, némi kárpótlást nyerek azért a veszteségért, a mely rám abból származik, hogy korlátolt erőmet az állam javára irányuló magas czélzatokkal többé nem egyesíthetem.»
38. II. JÓZSEF CSÁSZÁR.
Most azonban miután ezt a lépést megtette, türelmetlenűl sürgette a császári döntést.
Még ugyanazon napon, a melyen a kérvényt megírta, kellett azt gróf Pál Károly alkanczellárnak a császárhoz eljuttatni.
«Nagy kár» – írja fölterjesztésében az alkanczellár – «hogy olyan férfiú, ki a legelfogulatlanabb gondolkodással és becsületességgel sok ismeretet és tevékeny buzgalmat kapcsol össze, a kitől a jövőben is hasznos szolgálatokat lehetett várni, gyenge egészsége miatt Felségednek tovább nem szolgálhat.» A lemondásnak, a császári elismerés kifejezése mellett, elfogadását javasolja.
A császári resolutio így hangzik:
«Sajnálom, hogy körülményei ezt követelik. Elbocsátásához tehát hozzájárulok, és kedves lesz nékem, ha egészsége helyreállítása után, hivatalos buzgósága és becsületessége ismét a közszolgálatban értékesíttetni fog.»*
«Mir ist es leid, dass seine Umstände solches erfordern. Ich verwillige Ihm also seine Entlassung und wird es mir lieb sein wenn er seine Gesundheit wieder herstellt und sodann nach seinem Diensteifer und Rechtschaffenheit wird wieder verwendet werden können. Joseph.» – A lemondásra vonatkozó irományok az országos levéltár kanczelláriai osztályában, 10035 sz. alatt.
Óhajtásának teljesűlése után Széchényi Ferencz türelme kemény próbára volt téve. A kanczellár augusztus 29-ikén értesítvén a császári elhatározásról, felhívta, hogy utódja kinevezéseig hivatalában maradjon. Csak október 23-ikán neveztetett ki báró Splényi József, a pécsi kerület királyi biztosává. És ezután is Széchényinek még be kellett várnia, míg az hivatalát tőle átvette.*
Az országos levéltár kanczelláriai osztálya, 11999. szám.
A hivatalos iratokban e szerint megrongált egészsége szerepel mint a lemondás és a fölmentés oka. Azonban legbizalmasabb hívének, Hajnóczynak egyik levele világosan megérteti velünk, hogy «lelke megzavart nyugalmának» helyreállítása végett vonult vissza Széchényi.*
1786 augusztus 29-ikén Bécsből Széchényihez írt levelében említi : «Da es zu Euer Excellenz Gemütsruhe nothwendig ist sich für diesmal von den Geschäften zu entfernen»; ő is megnyugszik elhatározásában.
Ő maga egy negyedszázad mulva naplójegyzeteiben úgy nyilatkozik, hogy «egy súlyos betegség, főképen pedig azok a törvénytelen és alkotmányellenes intézmények, a melyeket II. József az ő hozzájárulásával életbeléptetni kivánt, késztették arra, hogy hivataláról lemondván, egészsége helyreállításának ürügye alatt a spaai fürdőbe menjen».*
Az ismertetett naplóban, 1786 május 23-ikára.
A legkiválóbb magyar publicisták egyike, báró Kemény Zsigmond a Széchényiek hagyományos sorsát látta abban, hogy mindig «a két pad közti helyzet kellemetlenségeit» kellett szenvedniök.*
Csengeri Antal kiadványában: Magyar szónokok és státusférfiak. (Pest, 1851.) 369. 1.
Egy másik jeles publicista pedig, Falk Miksa, utal arra, hogy egy «nevezetes családi hasonlatosság valamennyi Széchényit egész a legnagyobb magyarig – jellemez: roppant becsvágy mellett az a megmagyarázhatatlan törekvés, hogy minden párttól elszigeteljék magokat, föl és lefelé egyformán megőrízzék függetlenségöket.»*
Széchenyi Ferencz rövid életrajzában, mely a Magyarország és Nagyvilág 1867-iki évfolyamában jelent meg.
Csakugyan Széchényi Pál nyomaiba lépve Ferencz is, szintúgy mint később István, habozás nélkül koczkáztatták és feláldozták mind az udvar kegyeit, mind a népszerűség kedvezéseit, valahányszor lelkiismeretök sugallata követelte. Lehetséges, hogy más úton haladva még nagyobb szolgálatokat tehetnek hazájuknak; de nemes önzetlenségöket és hazaszeretetöket tisztább fény nem övezhette volna a történelem lapján.
Figyelemreméltó tünete a nemzeti szervezet elgyengülésének az, hogy míg előbb és később soha sem szükölködött vezérekben, kik a közszellem tolmácsaivá és irányítóivá tudtak lenni, maguk köré csoportosították az elégületlen elemeket és eszményeik valósítására a harczot merészen megindították: II. József alatt ilyen nem találkozott. Ezért mintegy apró guerilla-harczban érvényesítette erejét a nemzeti ellenállás.
Széchényi sem érezett lelkében elég erőt arra, hogy ellenzéket szervezzen, vagy akárcsak kisérletet tegyen a császárt útjáról letéríteni.
