I.
I.
A czenki könyvtár rendszeres gyarapodása. Kéziratai Kovachich Márton Györgynek forrásúl szogálnak. Kovachich terve a történetkutatás rendszeresítése felől. E terv hatása Széchényire. Az első érintkezések Széchényi és Kovachich között. Széchényi felkéri Kovachichot a történelmi források másoltatására. A nyilvános nemzeti könyvtár eszméje. Megállapodás Széchényi és Kovachich között ennek gyűjteménye megvétele felől. Kovachich sürgeti a szerződés megkötését. Az első szállítmány. Széchényi a Budai Krónikára és Turóczira vágyik. Nehézségek a szerződés megkötése körül. Kovachich jogtörténeti munkái egyikét Széchényinek ajánlja. A Budai Krónika egy példánya Jankovich tulajdonában. Hiú kisérletek megszerzésére. Jankovich duplumai. Kovachich közvetítő szerepe Széchényi újabb kézirat-vásárlásainál. A franczia háború miatt a könyvgyűjtésben szünet áll be. Kovachich aggodalmai. Széchényi sürgeti a kéziratok átadását. Az áldozataiért őt megillető dicséreteket elhárítja magáról.
SZÉCHÉNYI czenki könyvtára folytonosan gyarapodott és gazdagodott nemcsak nyomtatványokban, hanem kéziratokban is, a melyek túlnyomó részben oklevelek és országgyűlési irományok másolataiból állottak.* Ezeket készséggel bocsátotta a magyar történetbúvároknak rendelkezésére. Legelsőnek Kovachich Márton György, a magyar alkotmány- és jogtörténet megalapítója merített ezen forrásból. A horvát származású pozsonymegyei tudós, ki 1774-ben az egyetemi könyvtár tisztviselője és hét év multával a magyar királyi kamaránál lajstromozó lett, szerény és szegény javadalmazású állásában széleskörű könyv- és levéltári kutatásokat tett, másolatokból nagy gyűjteményt szerzett össze, és 1790-ben a magyar országgyűlési emlékek kiadását megindította. E mellett a történeti forrástanulmányok rendszeres előmozdítása végett egy tudományos intézet létesítését tűzte ki czéljául.
Az itt következő fejezet megírásánál azon nagybecsű dolgozatra támaszkodtam, a melyet Kollányi Ferencz a Magyar Könyvszemle 1902. évi III–IV. füzetében »A Széchényi országos könyvtár megalapítása» czím alatt közzétett, és megjelenése előtt rendelkezésemre bocsátani szíves volt és a melynek egyes részeit munkámba átvettem.
Az 1791. évben a hazai történettudomány művelése érdekében annak az eszmének toborzott híveket, hogy az erre hivatottak lépjenek szövetségre és irodalmi társaságot alkossanak, a mely összegyűjtené a hazánkat érdeklő összes okleveleket a mohácsi vészig. Útalt arra, hogy számtalan forrás kinálkozik a különféle levéltárakban, külföldi kiadványokban, a Kollár-, Hevenesy-, Kaprinay-féle kéziratokban, Batthyány József primásnak, Batthyány Ignácz erdélyi püspöknek, Széchényi Ferencz grófnak stb. gazdag gyüjteményeiben, a melyekből hazánk múltját felderítő számos kiadványt lehet szerkeszteni; evégből a haza múltjának felderítésére szükséges a társulat könyvtárába összegyűjteni a Magyarországra vonatkozó összes kéziratokat és nyomtatványokat.
Mindezt bőven és részletesen kifejtette egy nagyobb munkában,* melyet az 1791-ik év nyarán szétküldött az országban a mágnásoknak, főpapoknak, megyéknek, városoknak.
Institutum Diplomatico Historicum Inclyti Regni Hungariae. Pest, 1791. 8r. XVIII+221 1.
A következő év kezdetén pedig egy rövidebb emlékirattal népszerűvé akarta tenni tervét.*
1791 márczius 1-jén. Kovachich levelezése a Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában Quart. Lat. 43. VII. k. 56. 1.
Tüzetesen szól a társulat létesítendő könyvtáráról, melybe elsősorban az összes hazai írók munkáit kellene összegyűjteni és a külföldiekéiből mindazokat, a melyekben valami magyar vonatkozás van, továbbá hasonló természetű kéziratokat, okleveleket és földabroszokat is. A gyűjtemény nyilvános jelleggel birna. Ezen könyvtár alapját képezhetné az a könyv- és kézirat-gyűjtemény, a mely az ő tulajdonát képezi s a melyet ő e czélra készséggel átengedne.
Azonban Kovachich eszméje nem talált pártolásra, a tervbe vett irodalmi társaság nem alakult meg.
Ezek a tervezgetések nagy mértékben megragadták Széchényi figyelmét és irányadólag befolytak az ő könyvtárgyűjtői és alapítói tevékenységére.
Személyes összeköttetésbe az 1791-ik év elején léptek egymással. Kovachich felkérte Széchényit, hogy gyűjteményéből néhány darabot engedjen át neki lemásolás végett. A gróf azt válaszolta, hogy mikor legközelebb Pestre utazik, magával hozza azt, a mire szüksége van; viszont kérte, hogy a mit Kovachich a maga, «jobban mondva a haza számára» lemásoltat, annak az ő számára is és az ő költségén készíttesse el másolatát.*
Kovachich levelezése, XI. k. 35. 1.
A következő évben országgyűlési irományokat küldött Kovachichnak, a ki azokat soká tartotta magánál. Az 1794-ik év nyarán attól tartván, hogy Kovachich, mint Hajnóczy barátja, szintén fogságba kerül, nehogy az iratok lefoglaltassanak, azok visszaküldését sürgette. Noha ez az aggodalma alaptalannak bizonyult, a következő év márczius 30-ikán megujította ezt a fölszólítását azzal a megokolással, hogy újabb szerzeményekkel gyarapított könyvtárát a nyár folyamán rendezni kívánja; ez alkalommal ajánlkozik, hogy Kovachich mellett állandóan irnokot tart másolás végett, sőt kérdést tesz, mennyiért lenne hajlandó átengedni neki a birtokában levő eredeti oklevelek és kéziratok közül azokat, melyek a czenki gyűjteményben még nincsenek meg?*
U. ott, XII. k. 33. 1.
73. A CZENKI KÖNYVTÁR LEGRÉGIBB EXLIBRISE.*
A czenki könyvtár exlibriseit (207. és 233. 1.) a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött könyvekben látható eredeti példányokról adjuk. A legrégibb exlibris a grófi czímert ábrázolja, színjelzés nélkül, s előbb fa-, utóbb rézmetszetben, kétféle: fekete és vörös nyomásban alkalmaztatott a könyvekre. A második exlibrisen a grófi czímer már színjelzésben, fínom kivitelű rézmetszetben látható.
Az ügyet, mikor a gróf Pestre jött, 1795 november havában, szóbelileg is tárgyalták. Megállapodás azonban nem jött létre köztük.*
Széchényi levelezései.
Kowachich 1796 április 6-ikán értesítette a grófot, hogy ha egy nyilvános nemzeti könyvtár létesülhet, teljesíteni fogja a gróf kivánságát.*
A családi levéltárban, I. 13. I. 10.
Kovachich az 1796. év tavaszán Bécsben járt, a hol József főherczegnél mindent megmozdított, hogy a történelmi intézetnek fennállását lehetővé tegye. Fáradozásait azonban nem koronázta siker. Belátván, hogy az akkori kedvezőtlen viszonyok közt reménye nem lehet arra, hogy a közel jövőben ebben az irányban történjék valami, Bécsből Czenkre utazott, a hol Széchényivel létrejött a megállapodás, melynek feltételeit Kovachich június 8-ikán irásba foglalta.
Tekintetbe véve – úgymond – azt a jóindulatot, a melylyel Széchényi őt már évek óta elhalmozza, azt a sok jótéteményt, a melyben őt irodalmi törekvéseiben részesíti, főként pedig a haza javára és az irodalom előmozdítására irányzott páratlan munkásságát, hogy háláját iránta ez által is tanusítsa, komoly megfontolás után, barátjainak és jóakaróinak tanácsára, a következőkre határozta el magát:
Összes gyűjteményét, a nyomtatványokat úgy, mint a kéziratokat, okleveleket és másolatokat Széchényi rendelkezésére bocsátja, kivéve az országgyűlési irományokat 1601-től kezdve, a melyeket az országos levéltár részére már előbb felajánlott; de ezek is, ha esetleg ott nem fogadtatnának el, szintén a grófot fogják megilletni. Felhatalmazza őt, hogy a kéziratokat részben vagy egészben, bármikor elszállíttathassa Budáról saját könyvtárába. Egyedül arra kéri, hogy azokat az iratokat, a melyekre kiadványaihoz a gyűjteményből szüksége lenne, elismervény mellett magánál tarthassa.
Mindaz, a mit Kovachich a jövőben ír, lemásoltat vagy bármi úton-módon megszerez, legyen az nyomtatvány vagy kézirat, Széchényi tulajdonát fogja képezni, csak úgy, mintha ezeket már most valósággal átadta volna.
74. KOVACHICH MÁRTON GYÖRGY.*
Kovachich Márton György arczképe (209. 1.) «Nuncium ad excelsos regni Hungariae proceres et universos patriae cives de collectionibus et lucubrationibus litterariis» (Buda, 1804.) czímű füzetének élén jelent meg. A metszetet Czetter Sámuel készítette Bécsben 1798-ban, ama kép után, melyet Schmidhammer Jakab Budán 1793-ban gróf Széchényi Ferencz részére festett.
Ezen tulajdonjog jeléül, bármit írjon vagy adjon ki a jövőben, mindenkor el fogja nyilvánosan ismerni, hogy ezt Széchényi gróf könyvtárából merítette. Mindazonáltal, ha valamikor esetleg felsőbb meghagyásra, hivatalból kellene valamit kidolgoznia, vagy pedig ilyen természetű titkos megbízást nyerne, az ilyen irodalmi munkára Széchényi nem tarthatna igényt.
Kötelezi magát, hogy egész életén át törekedni fog Széchényi gyűjteményét nemcsak könyvekkel és kéziratokkal, hanem minden egyébbel, a mi a hazai viszonyok megvilágítására szolgálhat, úgymint érmekkel, pecsétekkel stb. növelni és gyarapítani, oly módon, hogy ha valahol ilyesmit felfedez, a saját nevében elfogadható áron megveszi és a grófnak ugyanazon áron átengedi.
Mindezek fejében Széchényi, 6000 forintot fizet Kovachichnak, vagy az ő halála esetére törvényes örököseinek; és pedig 1000 forintot az 1797. év kezdetén, a többit pedig akkor és oly részletekben, a mikor a grófnak legalkalmasabb lesz. Kamatot nem fizet, tekintettel arra a több száz forintot tevő segélyre, a melyben őt már előbb segítette.
Ha pedig Kovachich két év alatt elhaláloznék, miután a gróf az említett összeget nemcsak a már meglevő, hanem a jövőben is megszerzendő irodalmi dolgokért ajánlotta meg, örökösei csak 4000 forintot kapnak.
Végül kijelenti Kovachich, hogy míg ő ezen szerződés erejénél fogva véglegesen leköti magát, a gróf ezen év végéig fentartja magának erre vonatkozólag a szabad elhatározási jogát.*
A családi levéltárban, id. h.
A szerződést Kovachich még ugyanazon a napon aláírta és pecsétjével is megerősítette. Ugyanakkor egy másik szerződés szerkesztetett, a melyben Széchényi a föltételeket elfogadja, egyúttal a vásárlásnál szeme előtt lebegő czélt megjelöli. A gróf elmondja hogy elődeinek nyomdokain haladni és utódainak például szolgálni óhajtván, a jó honpolgárnak kötelessége, lévén a haza javára és az ország díszére, tehetsége szerint, a jövő nemzedék számára is fenmaradó intézeteket létesíteni, megalapította családi könyvtarát, a melybe a Magyarországra és a társországokra vonatkozó nyomtatványokat és kéziratokat igyekezett összegyűjteni oly czélból, hogy ezeket az ő vagy pedig az ő utódainak engedelmével a tudósok is használhassák. Több szempont vezérelte őt ebben. A hazai dolgok helyes és teljes megismerése leginkább szolgál a közjó előmozdítására; azok a honpolgárok, a kik hazájuk történetének, viszonyainak megismerésére szentelik idejüket, meg vannak óva attól, hogy mindenféle veszedelmes tanok által befolyásoltassanak; míg ugyanis az ifjúság kiképeztetése felől eléggé van gondoskodva: azoknak, a kik a közhivatalokban lévők használatára szükséges tudnivalókat összegyűjtik, kiadják és feldolgozzák, a szükséges források nem állanak rendelkezésükre. Mialatt ő azon igyekezett, hogy e tervét megvalósítsa, figyelme a Kovachich-féle történelmi intézet gazdag anyaga felé fordult, és elgondolta, mennyire növelné az ő gyűjteményét az ott lévő sok kézirat, a melyekből már annyi külföldön is ismert becses munka jelent meg, új korszakot teremve meg a történetírás és jogtudomány terén. Másrészről azt is részvéttel látta, hogy mily önzetlenül, fáradhatatlanul, összes magánvagyonának feláldozásával, egyedül a közjó és a nemzeti dicsőség lebegvén szemei előtt, gyűjtötte össze ez a buzgó és kitartó akaratú ember a hazai történelem emlékeit és írta meg különféle történelmi és jogi munkáit, nem gondolván arra, hogy saját jövőjéről gondoskodjék. Ő tehát össze akarván kötni Kovachich érdekét a saját törekvéseivel, némileg megjutalmazni is óhajtván a haza körül szerzett számos érdemeit és dicséretes buzgalmát, megveszi gyűjteményét.
Ezt a szerződést Széchényi, mivel ez idő szerint nem volt eléggé tájékozva Kovachich gyűjteménye felől, nem írta alá, hanem fentartotta magának a jogot, hogy 1797 január 1-jéig visszaléphessen a vételtől.
Azonban Kovachich sokkal jobban óhajtotta a szerződés létrejöttét, és erre sokkal jobban sarkalták őt saját nyomasztó körülményei is, hogysem sokáig türelemmel várni tudott volna.
Már augusztus 12-ikén levelet intéz Széchényihez, a melyben arra kéri, értesítse őt, megmarad-e elhatározása mellett, mert ha szándékát megváltoztatta volna, más alkalmas mód is kinálkoznék számára, hogy gyűjteményét értékesítse. Ha Széchényi ragaszkodik ahhoz, hogy a gyűjteményt magához váltja, intézkedjék idejekorán az iránt, hogy miként történjék azon kéziratok elszállítása, a melyekre ő neki egyelőre kevésbbé leend szüksége.
Széchényi el volt ugyan határozva a gyűjtemény megvásárlására, de mielőtt magát végleg leköti, szerette volna, ha Kovachich elküldi neki kéziratainak pontos és teljes jegyzékét. Kovachich azonban jegyzék helyett október 13-án egyelőre csak azon ötven kötet kéziratnak a lajstromát küldötte meg, a melyekre előreláthatólag nem lesz szüksége, megjegyezvén, hogy ezeket haladéktalanul szállíthatná.
Levelében elpanaszolja, hogy ahányszor csak rátekint ezekre az iratokra, avagy arra gondol, mennyi fáradságot, munkát, időt, fordított ezekre, könnyekkel telnek meg szemei. S mert mindazt az időt, a mit az élet örömeire, gyönyörökre, vagy akár saját boldogulásának előmozdítására fordíthatott volna, ezekbe ölte bele, összes jövedelmeit, 20,000 forinton felül belefektette ebbe a vállalatba, és daczára ennek, nemcsak hogy semmiféle jutalomban, elismerésben nem volt része, de még valóságos jótétemény gyanánt kell fogadnia, ha az irigység, mely minden előrehaladást ellenséges szemmel néz, vesztére nem tör. Most is kénytelen egész élete szorgalmának gyümölcsét, a melyre oly drágán tett szert, hogy a rá fordított költségből független és kényelmes életet teremthetne magának, szintúgy áruba bocsátani, és a mellett még azt is beismerni, hogy a gróf ritka nagylelküséget tanusít iránta, ha a vétel megtörténik, s ő bizonyos mennyiségű készpénzhez jut. Biztosítja azonban a grófot, hogy ha körülményei netalán úgy alakulnának, hogy szándékától kényszerülve lenne elállani, az ő iránta táplált érzelmei azért nem fognak megváltozni.
Széchényinek megesett a lelke a szegény tudóson és november 7-én némi vigasztalásképpen kijelentette neki, hogy megköti vele a szerződést és annak elismeréseül új évre 1000 forintot utalványoz neki. Ennek fejében azonban gondoskodjék ő is arról, hogy könyveinek legalább egy részét Sopronba szállíttassa; a legrégibb magyarországi nyomtatványt, a Budai Krónikát pedig bármilyen áron szerezze meg neki. Egyúttal újból felszólította őt, hogy gyűjteményének jegyzékét küldje meg.*
Kovachich levelezése, XII. k. 95. 1.
Kovachich erre útnak indított egy csomó kéziratot. A jegyzékre vonatkozólag azonban arra kérte Széchényit, legyen még némi türelemmel.
Az 1797. év közeledtével Széchényi elérkezettnek látta az időt arra, hogy a maga részéről is véglegesítse a kéziratok megvásárlását és aláírta a szerződést, a mely egyebekben megegyezett a Kovachich által aláirottal, csak azt toldotta még hozzá, hogy Kovachich minden esetleges zavar elkerülése czéljából tartozik a részére jövőben megvásárlandó tárgyakat haladéktalanul elküldeni, ha pedig erre egy héten belül nem lenne alkalma, legalább annyit tudatni vele néhány sorban, hogy ezt és ezt megvette, hogy ekként ő bármikor kimutathassa jogigényét minden tárgyra vonatkozólag.* Ezt azután deczember 30-án azzal a felhívással küldötte meg Kovachichnak, nyilatkozzék, mikor akarja átvenni az 1000 forintot. Egyszersmind pedig értesítette őt, hogy a mint egy-egy szállítmány kezeibe érkezik a könyvekből és kéziratokból, ő haladék nélkül meg fogja neki küldeni az átvételi elismervényt, Már most is megtette volna ezt, de küldeményében több tisztán Ausztriát érdeklő dolog volt, ezeket pedig ő nem akarja megtartani, mert nem egyezik meg az ő czéljával, és nem akarja azt a kis helyet, a hol a könyvtár megszorul, ezekkel lefoglalni. Ilyeneket tehát ne küldjön többé. Az apró nyomtatványok nagy részben megvannak az ő gyűjteményében is, ennélfogva azokat a duplumok közé tette. Ezeknek a jegyzékét is mielőbb el fogja küldeni. Bárcsak az ezek elárusításából befolyó pénzen meg lehetne venni a Budai Krónikát vagy Túróczynak augsburgi kiadását! «Nagyon kérem» – úgymond – «ne engedje, hogy ez a dolog engem még továbbra is oly kegyetlenül izgasson, hanem vegye meg bármi áron Jankovicstól; mert ezt éppen annyira szeretném magaménak mondani, mint Uraságod némely olyan oklevelet, a melynek hiányát érzi, és a melynek értékét egyedül képes megítélni. Szerezze meg számomra ezeket, hogy a magyar könyvtár naponkénti gazdagítására irányuló buzgalom az új évben se aludjék ki szivemből, sőt inkább még inkább növekedjék.»*
A családi levéltárban: I. 13. I. 12.
Kovachich levelezése, XIII. k. 41. 1.
Kovachich azonban nem volt megelégedve a gróf által kiállított szerződéssel. Attól tartott, hogy egyik-másik kifejezést esetleg az ő hátrányára lehet majd magyarázni, s ezt meg is írta a grófnak.
A lajstromot sem volt még érkezése összeállítani. De hogy a grófot megnyugtassa, azt hangoztatta, hogy magának is érdekében áll mielőbb összeállítani a jegyzéket; különben reményli, hogy a gyűjtemény legnagyobb részét még a nyár folyamán átszolgáltathatja. A mi a Budai Krónikát illeti, Jankovich Miklós, a ki egy példányát bírja, olyan ember, «a ki három zsidón és öt görögön túltesz», de legyen türelemmel; az a példány vagy az övé lesz, vagy senkié.
Vagy három nap mulva ismét ír a grófnak, arra kérvén őt, hogy ilyen czímű kiadandó munkáját: «Monumenta Antiquitatum Jurisprudentiae Hungariae» neki ajánlhassa, és mellékletül Bécsben saját költségén készítendő arczképét közölhesse. Egyúttal biztosítja őt, hogy ha az isteni gondviselés még három évet enged neki erőben, egészségben, s a gróf nem vonja meg tőle nagylelkű támogatását, úgy a czenki Széchényi-Múzeum külömb lesz mint az ország bármely gyűjteménye és a külföldiektől sem marad nagyon hátra.
Széchényi nagyon nyugtalankodott, hogy a Budai Krónikát majd más valaki fogja megszerezni, újból kérte tehát Kovachichot, hogy bármilyen magas áron is vegye meg e ritkaságot. Az ajánlást egyébiránt elfogadta. «Mindig» – úgymond – «igyekeztem elhárítani magamtól azt, hogy nevem alatt könyvek jelenjenek meg; azonban Tekintetes Uraságod munkája azon könyvek közé tartozik, a melyet az utókor is méltó figyelemre fog érdemesíteni. Ezért a szerző és a könyv kedvéért s nem magamért az ajánlást elfogadom.»*
Kovachich levelezése, XIII. k. 28. 1.
75. A KOVACHICHCSAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ZÁRADÉKA.
Kovachich megkisérlette rávenni Jankovichot, hogy a Budai Krónikát eladja, de azt tapasztalta, hogy Jankovich csakis egész gyűjteményét lenne hajlandó árúba bocsátani.
Ez a közlés még jobban fokozta Széchényi nyugtalanságát. Kovachichot újból fölhívta, hogy a Krónikát okvetlenül megszerezze, a többi könyvnek pedig a jegyzékét küldje meg neki.*
U. ott, 46.
Jankovich ekkor kijelentette Kovachichnak, hogy nem gondolt az eladásra és igérte, hogy ha valamikor erre elhatározná magát, okvetlenül értesíteni fogja erről. Ugyanakkor kereken kijelentette, hogy a Krónikát semmi áron el nem adja.
Kovachich különben abban a véleményben volt, hogy a Krónikát esetleg más uton is meg lehetne szerezni, különösen arra számított, hogy az esztergomi káptalan könyvtárában, mely legnagyobb részben régi könyvekből áll, a Budai Krónika is meglesz másodpéldányban!
Széchényi rögtön válaszolt, hogy mennyire örvend csak a reménynek is, hogy a Budai Krónika meglesz. Azonban aggasztja, hogy Kovachich majd nagymérvű elfoglaltsága miatt nem utazhatik el Nagyszombatba. Arra kéri tehát, intézze el a dolgot mielőbb levélben.*
Kovachich levelezése, XIII. k. 54. 1.
Egyébiránt ebben az időben más mindenféle vásárlások is foglalkoztatták Széchényit, a melyeknél szintén Kovachich volt a közvetítő.
Ő küldi meg Jankovich dumplumainak jegyzékét Czenkre; a mikor Horányi Elek felajánlja megvételre gyűjteményét a grófnak, ő figyelmezteti, hogy az oklevélgyűjteményt magában foglaló kötetet meg ne vásárolja, mert ő az egészet felhasználta; ellenben ajánlja, hogy azokat a hungarikákat, a melyek Czenken még hiányoznak, szerezze meg, ilyen azonban nem sok lesz neki. Ugyancsak ő mond véleményt a Wietoris- es Bujanovits-féle kéziratok felől. A Dragonics által Széchényihez küldött Veranchich-féle iratokat hasonlóképpen ő nézi át, s azt ajánlja, hogy legfeljebb 300 forintot adjon értük a gróf, miután azt a mi használható van bennük, ő már leírta. E mellett a könyvárusokkal is sokat érintkezik a gróf érdekében, de ezekkel sehogy sincs megelégedve; panaszkodik, hogy nem lehet nekik megmutatni azt az írott lajstromot, a mit ő a gróf könyvtáráról kapott; mert azt tapasztalta, hogy «ezek az uzsorások», ha olyasmi van a birtokukban, a mit a lajstromban nem találtak, ennek az árát aránytalanul magasra tartják.
Széchényit mindannyiszor valósággal felvillanyozta a hír, hogy Kovachich itt vagy ott valami ritkább könyvre vagy oklevélre akadt. Midőn pl. azt hallja, hogy Jankovichnak Mátyás király 1475-iki, Nysnánszkynak pedig II. Ulászló 1500-iki decretuma van a birtokában, póstafordultával így ír Kovachichnak: «Miért szomorítod az én szívemet azzal, a mit a két decretum felől írsz, midőn én teljes szabadságot adtam neked az ilyenek megszerzésere?! Annál is inkább csodálom ezt nálad, miután kevésbbé ritka dolgok is nem egyszer költekezésre csábítottak, habár a saját pénzedről volt is szó; csak nem akarsz engem megkímélni a kiadásoktól? Ezt minden más alkalommal hálával fogadnám, csak akkor nem, a mikor a magyar irodalomról van szó!»
Pedig ekkor más gondok, más áldozatok is vették igenybe Széchényi lelki és anyagi erejét.
A győztes Bonaparte, miután Olaszországot elfoglalta, Bécs felé nyomúlt. Mire Ferencz király 1797. április 8-án kihirdette a magyar nemesség általános felkelését.
«Szomorú dolog» – írja Széchényi Czenkről április 27-én Kovachichnak, – »hogy nekem is el kell hallgatnom irodalmi dolgaimmal, a mik nekem mindig oly kedvesek voltak. De elnémítja hangomat a fegyverzaj, a felkelő nemesség készülődése.» A könyveket és kéziratokat most már csak a béke helyreálltával várja, s akkor gondoskodni fog arról is, hogy az újabb szerzeményekre pénzt küldjön neki, a mit jelen körülményei közt nem tehet meg. Hasonlóképpen a béke megkötése után fogja könyvtárának katalógusát is újból összeállítani, miután az sok új dologgal gyarapodott. A czenzuránál és a kiadásnál az ő segítségére is számít.*
Kovachich levelezése, XIII. k. 54. 1.
Kovachich július végén nyolcz kötetnyi eredeti oklevelet küld Czenkre.
Széchényi szokása ellenére, válasz nélkül hagyta a levelet. Mire Kovachich október 13-án és deczember 22-ikén újra ír a grófnak. Elpanaszolja, hogy olyan rosszul állanak dolgai, hogy ha Széchényi nem segít rajta, a legnagyobb nélkülözésnek néz eléje feleségével együtt, a ki szülés előtt áll.
Azzal kecsegtette magát, hogy Széchényi az újév alkalmából minden bizonynyal válaszol leveleire. Várt tehát napról napra, egészen január 20-áig, a mikor újból felkeresi a grófot soraival, sürgetvén a választ az előbbeni leveleiben előadottakra, mert a gróf hallgatása őt a legkellemetlenebb bizonytalanságban hagyta. Bármit határozzon is, tudassa vele mielőbb, hogy esetleg máskép gondoskodhassék magáról. Egyébiránt a nemzeti könyvtár létesítése ügyében a főherczeg-nádorhoz benyujtandó emlékiraton dolgozik, mert addig akarja ezt sürgetni, míg vagy lesz belőle valami, vagy pedig minden reménye eloszlik.*
A családi levéltárban: I. 9. III. 56.
Végre január 24-én Széchényi igen barátságos hangon kéri őt Sopronból, hogy intézze az ő közös ügyüket oly módon, hogy abban a kellő rend és biztosság szem előtt tartassék. Mit ér az, ha a kéziratmásolatok az ő tulajdonát képezik, de az egyik részök itt van, a másik amott, és sem rendezve nincsenek, sem jegyzék nem készült róluk. Ezek bizonyára díszére fognak válni az ő könyvtárának, legyen tehát rajta, hogy előbb a lajstromot, azután pedig magukat a kéziratokat megkapja. Csak ha ez megtörtént és már rendezve is lettek, kellene újabb vásárlásokat eszközölni. Remélli, hogy nem fogja őt félreérteni. Ha ugyanis óvatos volt a vásárlásban, még óvatosabbnak kell lennie, mikor a kéziratok megőrzéséről van szó.*
Kovachich levelezése, XIV. k. 46. 1.
Kovachich megnyugtató nyilatkozatokkal nem fukarkodott. A kívánt részletes jegyzéket, úgymond, lehetetlenség elkészítenie, olyan nagy az anyag. Ha a gróf ragaszkodik az iratok elküldéséhez, ő ezt is megteszi, bár ez által megakadályoztatnék munkáinak kiadásában. Nyugodjék meg azonban az ő becsületes szándékában, ő időről időre el fogja neki küldeni azt, a mire már nem lesz szüksége, valamint az újabb szerzeményeket is. Halála esetére pedig nem lehet semmi joga a kincstárnak az ő hagyatékához, mert felesége van, a ki utána örökölni fog, ez pedig annál kevésbbé fogja meggátolni a gróf tulajdonát képező kéziratok kiadását, mert ezek mindegyikére rá van vezetve: «Ex Grammatophylaceo Széchényiano».
Az 1798-ik év tavaszán Kovachich egyik készülő munkáját Széchényinek kivánta ajánlani. Ez szívesen adta beleegyezést. De szerénysége ez alkalommal is megszólal: «Kikötöm» – úgymond – «hogy az előszóban engem ne dicsőítsen; mert a dicséreteket, a melyek a gazdagságnak szólanak, ha az jó czélra fordíttatik is, nem szenvedhetem. Nincs érdemem abban, hogy őseimtől vagyont örököltem, és azt kötelességem szerint gyermekeim számára megőrzöm.»*
1798 május 6-ikán. Kovachich lev., XIV. k. 84. 1.
