II.
II.
A könyvgyűjtés eredeti irányában lényeges változás áll be. A magyar könyvtár alapításának terve Kovachich eszméjének továbbfejlesztése. Széchényi terve a nemzeti szellem történeti fejlődésének megismertetésére. A feladat szabad formulázása. A munkatársak. Ribay György. Görög Demeter. Rát Mátyás. Széchényi levelezései a hazai írókkal. Megbizás Bolla Márton részére az Erdélyben található könyvek megszerzésére. Nyomozás a Budai Krónika után. A könyvtár rendezése. A magyar könyvtár katalogusa. Denis előszava a katalógus első kötetéhez. Széchényi Kovachichot Czenkre hívja a kéziratok lajstromozására. Kovachich vonakodása. Tagadó válasza. A Formulae Solennes styli. A czenki kéziratok jegyzékének közrebocsátása. A viszony Széchényi és Kovachich között elhidegűl. Az 1800-iki nemesi felkelés. A könyvtár Pestre költözésének terve.
Széchényi könyvgyűjtői törekvéseiben kitűzött czélja az évek folyamán módosuláson ment keresztül. Kezdettől fogva előkelő helyet jelölt ki gyüjteményében a Magyarországra vonatkozó irodalmi emlékeknek, az úgynevezett hungarikumoknak; de egyúttal azon volt, hogy a külföldi tudományos irodalom legkiválóbb termékeit megszerezze. Evégből külföldi könyvárúsoktól és antiquáriusoktól, különösen a bécsi Bartsch, Binz, Blumauer, Degen, Schaumburg, a lipcsei Thiele, a nürnbergi Murr kereskedéseiben nagy megrendeléseket tett. Az 1795-ik év elején Roscher prágai kanonok egész könyvtárát vette meg 1064 forinton.*
A számlák a családi levéltárban I. 13. 1.
Azonban éppen erre az időpontra esik az az elhatározása, hogy különleges «magyar könyvtárt» fog alapítani. Ennek megfelelően adta ki most utasításait a könyvárúsoknak. Ezek egyike, Blumauer, 1795. május 25-ikén új könyvszállítmányt indítván számára útnak, jelezi, hogy «abban egyetlen egy könyv sincs, a mi határozottan ne illenék bele egy magyar könyvtárba, s a mi Excellentiádnak már megvolna; ... miután most már egy magyar könyvtárnak kellő válogatással és kritikával összegyűjtésében minden irodalmi segédeszközöm megvan: azt hiszem, képes leszek Excellentiád óhajtásának eleget tenni.»*
A családi levéltárban: I. 9. III. 56. b.
76. BLUMAUER KÖNYVÁRUS SZÁMLÁJA.
Széchényi elhatározására lényeges befolyást gyakorolt Kovachich, nemcsak nyomtatott terveivel, hanem élőszóval is. Mint az ő saját leveléből tudjuk, egy izben Czenken időzvén, rábeszélte a grófot, hogy kizárólag hazai tárgyú nyomtatványokat, kéziratokat és érmeket gyűjtsön, mert «így viszonylag csekély áldozatok árán mindenkit túlszárnyalhat; míg másképpen magángyűjteményét az általános vonatkozású és idegen nyelveken írt munkákban annyira gazdag nyilvános könyvtárak és éremgyűjtemények egészen elhomályosítanák.»
Széchényi megfogadta tanácsát; de eszméjét tovább fejlesztette, magasabb színvonalra emelte. Kovachich a politikai és jogtörténet buvára és munkása volt; csakis az lebegett szeme előtt, csakis annak szolgálatára tervezte a nemzeti könyvtár létesítését. Széchényi a nemzeti élet egész körét karolta föl, összes nyilvánulásait egyenlő jelentőségűeknek ismerte föl. A nyelv fejlődése vagy az ipar és kereskedelem terén kifejtett tevékenység az ő szemeiben nem birt kisebb fontossággal, mint a nemzeti múlt bármelyik dicsőséges hadi eseménye, vagy az államjog legbonyolúltabb kérdése. Egy régi magyar verset vagy valamely czéhlevelet annyira becsűlt, mint egy országgyűlési végzeményt, vagy nagy csatáról szóló jelentést.
Sőt gondolatának következetes kialakításában annyira ment, hogy a nemzeti szellem történeti fejlődésének megismertetéséhez a magyarországi összes nyomtatványok egybegyűjtését szükségesnek ismervén föl, erre merészen vállalkozott. Oly elhatározás volt ez, a mely példátlanul áll; a mennyiben magángyüjtő lelkében sehol sem fogamzott meg. Érdekes, hogy ezt el nem árulta Kovachichnak, a ki egyik levelében nehezteléssel említi, hogy nem érti, miképen történhetett, hogy az ő jelenlétében soha szóba nem kerűlt a grófnak a magyar nyelven megjelent összes munkák összegyűjtésére vonatkozó szándéka, a miről másoktól nyert értesítést. De távol van attól, hogy ezt a szándékot helytelenítené. Azért neheztel, mert e tekintetben is tanácscsal szolgálhatna; most tehát felajánlhatja közreműködését.*
1796 augusztus 12-ikén.
Széchényi ekkor szabatosan formulázta a kitűzött feladatot egybegyűjteni «az összes nyomtatványokat, melyek Magyarországban és magyarországi iróktól külföldön jelentek meg; továbbá a nyomtatványokat és kéziratokat (az utóbbiakat akár eredetiben, akár másolatban), melyek a magyar korona országainak multjára és állapotaira világot vetnek.»
Ezen feladat megoldásához nem volt elégséges a könyvpiaczhoz fordúlni. Magánosok buzgó közreműködésére szorúlt. Munkatársakban nem volt hiány. Nagyrészt az írók táborából toborzotta őket, a kik örültek, hogy valamiben szolgálatára lehettek.
Ribay György, a kinek magának is szép gyűjteménye volt a régi vallásos irodalom termékeiből, több éven át kutat az ő megbizásából régi magyar nyomtatványok után, sőt a magáéból is adogat el a czenki könyvtár számára. 1796 márczius 6-ikán ismét tudatja, hogy felajánlották neki vételre Károli bibliájának 1612-iki kiadását és más régi magyar könyveket, melyek nincsenek meg a gróf által hozzá eljuttatott jegyzékben. A következő évben pedig Széchényi egy láda könyvet vett meg Ribaytól.
Görög Demeter 1795 november 3-ikán írt levelében, «meg vallja, szégyenli könyvet pénzért adni a grófnak, kinek úgy is sokkal tartozik, hozzá annyi izben tanusított kegyességeért», de kénytelen vele, miután a gróf kijelentette, hogy ingyen nem fogad el semmit. Egyebek között a magyar hirlapok gyűjteményét ajánlja föl neki.
1796-ban Rát Mátyás arról értesíti, hogy az általa három esztendőn át folytatott «Magyar Hirmondó»-ból teljes példányt nem talál, de ha másként nem lehet, azt az egyet fogja elküldeni, «a melyet avégre kívánt megtartani, hogy gyermekei és jövendő maradékai néhai igyekezetét láthatnák, és arról magoknak példát vehetnének».
Horányi Elek tudós piarista, a magyar írók életrajzgyűjteményének szerzője, igéri 1797-ben, hogy felkeresi őt Czenken és minden régi magyar kézírásait és könyveit magával hozza. Pállya István pedig «megírta, mint a debreczeni, mint pedig a kolozsvári rektoroknak, hogy addig is, a míg vistatióra hozzájuk megy, igyekezzenek ritkább régi magyar írásokat és könyveket összeszerezgetni, hogy azokat azután magával Pestre hozhassa.»
Rájnis József egy ritka könyvet, Apáczai Csere János Magyar Encyclopediáját (mely 1653 Utrechtben jelent meg), igérte Széchényinek, a ki nem kapván meg a könyvet, türelmetlenkedni kezdett. Mire Rájnis mentegeti magát, hogy az ígéret csak akkorra szólott, ha a munkát Komáromban újra nyomják. Irja továbbá, hogy Fabchich József tanárt még mindig nem tudta rávenni, hogy magyar Kálvinját a grófnak elküldje; azt mondja, hogy még szüksége van rá. Más ritka könyvet még nem talált, de ha talál, a grófot értesíteni fogja.
Bolla Márton kolozsvári piarista tanár az Erdélyben található könyvek megszerzésére kapott megbízást. Ez leiratta a megszerzendő munkák lajstromát több példányban és szétküldötte ismerőseinek Szebenbe, Enyedre, Marosvásárhelyre, Gyulafehérvárra, Udvarhelyre. Kolozsvárott pedig személyesen adta át barátjainak, azzal a kéréssel, hogy ha vannak ilyen eladó könyveik, jegyezzék fel ezeket a lajstrom szélére. 1798 május 31-én arról értesíti a grófot, hogy a kolozsvári könyvnyomtató műhelyben talált munkákat 61 forint 15 krajczárért megvette és Pestre szállíttatta. Kolozsvárt és Marosvásárhelyt 35 könyvet szerzett, «ezek is nem a ritkábbak, majd tsupa csekélységek.» Küld két kis lajstromot is; az egyik halotti beszédeket, verseket, dissertatiókat foglal magában 9 kötetben. Az árát 9 aranyról 6-ra sikerült leszállítania. Sem olcsóbban, sem válogatva nem adják. Igaz, hogy van köztük néhány oratio és vers, a melyeket már előbb megküldött, de vannak más régebbiek és ritkábbak is. A másik lajstrom egy református ifjúnak eladó könyveit foglalja magában, a ki a könyvgyűjtésben segítségére szokott lenni.
Szvorényi Mihály 1799-ben Széchényi czenki könyvtárának néhány kéziratot küld, «melyek egyelőre ugyan nem birnak valami nagy értékkel, de egy század mulva bizonyára meg lesz az értékük.»
77. A SZÉCHÉNYI-KÖNYVTÁR KATALOGUSÁNAK CZÍMKÉPE.
Báthory Gábor (1800.) Debreczenben a Budai Krónika után tudakozódott, de a kollegium könyvtárában nem volt meg; ha meglenne, – úgymond – ezt a ritkaságot senkinek oda nem adnák, de a grófnak szolgálnának vele.
78. A KÖNYVTÁRI KATALOGUS ELSŐ KÖTETÉNEK CZÍMLAPJA.
Ezalatt serényen folyt a könyvtár rendezése a czenki kastélyban, a gróf személyes vezetése alatt, főképen Tibolth Mihály, a nevelő közreműködésével.
Széchényi azzal a szándékkal foglalkozott, hogy kastélyában egyedül a «magyar könyvtárt» állítja föl, egyéb könyvkészletét pedig, a mely az általános irodalom és tudományosság termékeiből állott, Sopronban helyezi el és bocsátja közhasználatra; a nagyszámú kettős példányokat egy felállítandó «magyar közkönyvtár»-nak ajánlja föl.*
Ezt Széchényinek 1798 május 6-ikán Kovachichhoz írt leveléből tudjuk. (XIV. k. 84. l.) A felállítandó közkönyvtár tervéről Kollányi, szorgos utánjárás daczára, közelebbi részleteket felderíteni nem volt képes.
Ugyanakkor a magyar könyvtár katalogusának nyomtatásban közzétételére tette meg az előkészületeket. Erre ösztönözte őt gróf Teleki Sámuel példája, a ki egészen más természetű, az egyetemes tudományosság czéljainak szolgáló könyvtára katalogusát kinyomatta, és első kötetét 1796-ban bocsátotta közre.
A Széchényi katalogusát Tibolth rendezte sajtó alá* és pedig két részben. Az egyik két kötetben a könyvek teljes czímeit betűsoros rendben közlötte, a másik egy kötetben szakok szerint csoportosítva adta a könyvek rövidített czímeit. Az egész készletet hét főszakra osztotta, a melyek a következők: hittudomány, történelem, jogtudomány, bölcsészettudomány, orvostudomány, mennyiségtan, végül «nyelvtudomány és neveléstudomány az irodalomtörténettel együtt».
Ezt Schediusnak a «Zeitschrift von und für Ungern» 1803-iki évfolyamában közlött ismertetéséből tudjuk.
Mindegyik főszak több alszakra oszlik, a melyeknek czélirányos megállapítása a tudomány munkásának egészen könnyűvé tette a czéljának megfelelő irodalmi segédeszközök fölkeresését. Így például mindegyik magyar király neve alatt össze voltak állítva az uralkodása történetére vonatkozó könyvek.
A kiadványt európai hírű tudós védnöksége alatt kivánta Széchényi nyilvánosságra bocsátani. Egykori mesterét, Denis Mihályt, ki akkor a bécsi udvari könyvtár élén állott, kérte föl a bevezetés megírására. A nagy tudományú bibliografus szivesen engedett a felszólításnak. Az 1798-ik év márczius 19-ikén küldötte meg a dolgozatot Széchényinek, azzal a megjegyzéssel, hogy «ott a hol az ő személyéről szól, nehéz volt megtartania azt a mérsékletet, a mit az ő szerénysége követel».
79. DENIS MIHÁLY.*
Denis Mihály arczképét (226. 1.), Blaschkenek Caspar festménye után készült rézmetszetében, báró Hormayer József adta ki az «Oesterreichischer Plutarch» 5. kötetében (Bécs, 1807.) megjelent életrajz mellékleteül.
Denis előszavában örvendezve hozza a tudományos világ tudomására, hogy Kollonich, Klimo, Batthyány és Teleki után íme most a jeles Széchényi nemzetség sarja, Ferencz gróf kivánja könyvtárát honfitársainak hozzáférhetővé tenni. A jeles férfiú hazaszeretét, képzettségét, vonzó egyéniségét hogy ne magasztalja, úgy kell magának megtiltania. Örömmel emlékezik meg arról, hogy az egykor a Tereziánumban a könyvtári tudományról tartott előadásainak szorgalmas hallgatója volt.
A katalogust ismertetve kifejti, hogy azon magyar könyvtárnak betűsoros czímjegyzékét foglalja magában, a melybe a gróf négy éven keresztül nagy szorgalommal és áldozatkészséggel gyűjtötte össze mindazon nyomtatványokat, a melyeket magyar embert írt, vagy pedig a melyeknek tartalma Magyarországgal valamely vonatkozásban áll. A gyűjtésnél az irodalomban jártas alapító nem volt tekintettel sem a terjedelemre, sem a tartalomra, jól tudván, hogy gyakran a legjelentéktelenebb füzetnek is megvan a maga értéke, hogy ilyenben nem ritkán a legveszedelmesebb, a legbonyolultabb kérdések tárgyaltatnak, és hogy éppen csekély terjedelmük következtében igen könnyen eltünnek szem elől az ily apró nyomtatványok, és a legrövidebb idő alatt valódi ritkaságokká válnak; különben is a lehető teljesség elérése tekintetéből semmit sem szabad feleslegesnek vagy értéktelennek minősíteni. Miután pedig a mondott idő alatt lehetetlen volt mindazt összegyűjteni, a minek e könyvtárban helye lenne, a gróf el van tökélve pótolni a hiányokat és, mihelyt kellő mennyiségben újabb szerzeményekre tesz szert, a katalógust pótkötetekkel megtoldani. Ez együttvéve a katalogus első részét fogja képezni. A második a Magyarországot érdeklő kéziratokat, melyeket a gróf már évek során át gyűjtött s a melyek az utóbbi években nagy mértékben felszaporodtak, fogja ismertetni, ehhez azután a képek, metszetek, földabroszok lajstroma fog járulni. A harmadik rész a magyarországi érmeknek és ásványoknak leírását fogja magában foglalni.
Végül szerencsét kiván az országnak, hogy egyik polgára ekként mutatja ki szeretetét hazája iránt, és a grófnak, hogy ilyen módon szerez magának érdemeket hazája körül; azt az óhajtást fejezve ki, hogy a gróf azt, a mit a tudomány és irodalom előmozdítására szerencsésen megkezdett, be is fejezhesse.
Ez a bevezetés 1799 május 15-iki kelettel jelent meg a katalogus első kötetében, a melyet a másodikkal ugyanazon év folyamán Sopronban, míg a harmadikat 1800-ban Pozsonyban nyomatott ki, összesen 1821 lap kiterjedésben.*
Az első rész czíme: «Catalogus Bibliothecae Hungaricae Francisci Comitis Széchényi.» A másiké: «Index alter Bibliothecae Hungaricae. Francisci Comitis Széchényi, libros duobus tomis comprehensos in scientiarum ordines distributos exhibens.»
Azonban egyelőre nem bocsáttotta közre. A gróf ugyanis azt óhajtotta, hogy egyidőben a kéziratok katalógusa is napvilágot lásson. Ennek szerkesztésére Kovachich vállalkozott, a kit az 1798-ik év tavaszán feleségével és gyermekével együtt meghívott Czenkre, hogy itt a katalogust elkészítse. Ezzel – úgymond – nemcsak a könyvtárnak fog dicsőséget szerezni, hanem az ő saját nevének is.* Az 1798. évi nyár és ősz folyamán folyton hívja a gróf Kovachichot, részint személyesen, részint Tibolth által.
Kovachich levelezése, XIV. k. 84. 1.
80. DENIS SZÉCHÉNYIHEZ INTÉZETT LEVELÉNEK ALÁIRÁSA.
Kovachich látszólag szivesen vállalkozott a neki szánt munkára, és több izben igérte jövetelét. Azonban mindannyiszor volt valami kifogása, a mi miatt útját el kellett halasztani. Míg végre szeptember 25-én megírja őszintén, hogy a katalógus elkészítésére nem vállalkozhatik.
Széchényi ugyanis legutolsó levelében azt ajánlotta neki, hogy a kézirat-katalógus elkészítésére legczélszerűbb lenne november közepe vagy vége felé családostul Czenkre költöznie. Kovachich azt feleli erre a grófnak, hogy ez az évszak a legváltozékonyabb és legkegyetlenebb idővel jár, «a mikor, még a medve is visszahúzódik barlangjába». Istennek jóvoltából nem állanak oly rosszul dolgai, hogy tél közepén, áldott állapotban lévő feleségével, kilencz hónapos gyermekével, útban vagy idegen hajlékban kellene töltenie napjait. De nem is rendelkezik annyira idejével, hogy a mikor kedve tartja, otthagyhassa hivatalát. Ehhez járul még az is, hogy a mondott időben oly rövidek a napok, hogy alig lehet napfény mellett valamit végezni, már pedig az ő meggyengült szemei nem engedik, hogy gyertya mellett sokáig dolgozzék. Miután mindezt nagyon jól kell tudnia a grófnak is, ennélfogva az ő eljárását, hogy jövetelére éppen azt az időt tűzte ki, nem értelmezheti másképpen mint úgy, hogy az utazásról való lemondását óhajtja. Ő a jövő évre már régebben Horvátországba igérkezett. Nincs tehát abban a helyzetben, hogy a kézirattári katalogus elkészítésére igéretet tehessen. A tervezett utazás alkalmával sem akart egyebet, mint a kéziratokat rendbeszedni és kiadványában a gyűjteményt nagyjában ismertetni. Hogy azonban a grófnak mégis a kedvére tegyen valamit, megigérte, hogy a legközelebbi alkalommal elküldi neki a nála lévő kéziratok nagyobb részét.*
A családi levéltárban.
Lehetséges, hogy Kovachich csakugyan hivatalos és irodalmi elfoglaltságára való tekintettel nem akart a kézirat-katalógus megírására vállalkozni. Széchényi azonban méltán rossz néven vehette tőle, hogy határozottan hitegette őt hónapokon át jövetelével. Ettől az időtől fogva bizonyos feszültség uralkodik közöttük. Leveleikben nincs meg az előbbeni évek meleg, baráti érintkezésének hangja; napról napra elégedetlenebbek egymással.
Széchényit, a ki oly ideges, türelmetlen tudott lenni, mihelyt könyvtáráról volt szó, még inkább elkedvetlenítette az, hogy Kovachich egy újabb munkájában éppen a kézirattári katalógusra vonatkozólag oly nyilatkozatokat tett, a melyek egyáltalában nem feleltek meg az ő szándékának.
)
Az 1799. év kezdeten ugyanis megjelent Kovachichnak «Formulae Solennes Styli» czímű kiadványa, Széchényi Ferencz grófnak ajánlva. Az ajánló sorokban Kovachich hálával ismeri el, hogy amit ez a könyv tartalmaz, Széchényi sürgetésére lett összegyűjtve, sőt a könyv nem is jelenhetett volna meg, ha a gróf nem szánja el magát arra, hogy saját költségén adja ki. Ezért bár megtiltotta neki, mégis hálás köszönetet mond. Azután elmondja, hogy tervbe vette az összes hazai és külföldi magyar vonatkozású kéziratok jegyzékének kiadását, úgy a hogy a gróf ezt tőle kivánta. És miután ehhez a nagy vállalathoz is az ő buzdítására fogott, szándéka a munkát az ő gyűjteményével kezdeni meg, és mutatvány gyanánt először az ő czenki könyvtárának kézirat-katalógusát közölni. Ő ugyanis a kéziratokat nemcsak jegyzékből ismeri, hanem huzamosb időn át használta azokat, miután a gróf tőle vette meg azok nagyobb részét.
Széchényi, ki az 1799. év tavaszán Gráczban súlyos betegségbe esett, úgy hogy az orvosok féltették életét, a mint fellábadván bajából, elolvasta Kovachich ajánlását, Tibolth útján közölte Kovachichal megjegyzéseit.
A gróf határozottan kijelenti, hogy soha sem volt szándékában saját könyvtárának kézirat-katalogusát mutatvány gyanánt kiadni az összes magyar vonatkozású kéziratok könyvtárában. Hanem igenis ki akarta adni minden tekintet nélkül a mások gyűjteményeire. Ő csak arra kérte fel Kovachichot, hogy készítse el kéziratainak czímjegyzékét, főleg azokét, a melyek tőle származnak. Ezzel azt akarta elérni, hogy a tudományos világ megtudja, mi van meg az ő gyűjteményeiben.
Kovachich magatartásának kell tulajdonítanunk, hogy az érintkezés ettől fogva még gyérebb lett közte és Széchényi közt, bár teljesen nem szakadt meg.
Széchényi ezentúl is támogatja Kovachichot, ki az 1799. évben az ő hathatós közbenjárására nyer nemességet és továbbra is vásárolja a gróf számára a kéziratokat; így megvette számára 100 forintért Verancsics iratainak egy töredékét, sőt küldött a kéziratairól valamelyes katalógust.* A mit Széchényi viszont azzal köszönt meg, hogy az 1800. év nyarán kiutalványozott egy bizonyos összeget a Kovachichnak járó pénzből.
1799 július 25-ikén Kovachich levelezése, XV. k. 15. 1.
Ebben az időtájban történt, hogy azon óriási veszteségek után, a melyek Ausztria seregeit Német- és Olaszországban érték, I. Ferencz király 1800 szeptember 4-ikén ismét általános felkelésre szólította az ország nemeseit.
Kovachich ekkor arra hívta fel Széchényi figyelmét, vajjon, tekintettel arra, hogy a gróf kastélya közel esik a határszélhez és így ki van téve az ellenség támadásának, nem kellene-e gyűjteményét az ország belsejébe szállítani és akként szétosztani, hogy veszedelem esetén ne legyen az egész egyszerre prédának kitéve. Szerinte a könyvtárnak Budán vagy Pesten volna legbiztosabb helye. Ő szivesen gondját viselné a gyűjteménynek.
83. A CZENKI KÖNYVTÁR MÁSODIK EXLIBRISE.
Azután folytatólag kifejti, hogy egyéb indokok is szólnak a mellett, hogy a könyvtár állandóan Budán vagy Pesten legyen. Itt él a legtöbb olyan ember, a ki irodalommal foglalkozik, vagy a kinek ezzel kellene foglalkoznia. Itt fordul meg a legtöbb vidéki tanár-ember s idegen utazó, a kik mindnyájan örömmel használnák a könyvtárt, vagy legalább megtekintenék, a mi nagyban emelné a gróf hírnevét. Már pedig a haza dicsőségének előmozdítása végett, nem hiuságból, erre is törekedni kell. Továbbá, a jövőben, legalább ez év nagyobb részén át, a gróf maga is Pesten fog tartózkodni, illik tehát, hogy itt legyen a könyvtára. Végre itt nemcsak a nyomtatványok és kéziratok katalogusát lehetne pontosabban, kényelmesebben elkészíteni, hanem a hiányokat is könnyebben lehetne pótolni.
«Ha Isten békésebb időket enged, erőt, egészséget ad» – ezzel fejezi be levelét Kovachich – «és a magyar ember a hazai irodalommal tüzetesebben foglalkozik, nagyot fogunk alkothatni Exczellencziád könyvtárából, a mi nemcsak visszatérítené a reá fordított költséget, hanem Exczellencziád hervadhatatlan érdemeit is összefűzné családjának örök dicsőségével.»*
A családi levéltárban. I. 9. III. 56. a. szám alatt.
