III.
III.
Az országos könyvtár megalapításának ideje elérkezik. Az 1802-iki országgyűlés. Széchényi felségfolyamodása a könyvtár felajánlása tárgyában. A helytartótanács véleménye. Az alapítás feltételeinek megállapítása. A felségelhatározás. A könyvtár helye a pálosok épületében jelöltetik ki. A katalogusok szétküldése. A végleges megállapodások. Az 1802. november 26-iki alapító levél. Kovachich és Csokonai lépései a könyvtárőri állásért. Miller Jakab Ferdinánd kinevezése. A könyvtár felállítása és megnyitása. Révai ünnepi ódája. A költő megjósolja a könyvtár hatását a nemzet művelődésének fejlődésére.
Kovachich levele semmi esetre sem maradt hatás nélkül Széchényire, a ki bizonyára már korábban is jól tudta, hogy a feladatnak, a melynek ő egész életét szentelte, biztos megoldása csak úgy várható, ha gyűjteményét az ország fővárosában honfitársainak könnyen hozzáférhetővé teszi.
Ez mindazáltal nem volt elegendő ahhoz, hogy a könyvtár állandósága és fejlődése biztosítva legyen. E tekintetben fölmerült az a kérdés, hogy ki fogja a napról napra rohamosabban gyarapodó irodalom termékeit, a nyomtatványokat, kéziratokat stb. a jövőben mind megszerezni?
Széchényi, miután maradandót akart alkotni, csak egy utat látott maga előtt: mindazt, a mit a nemzeti művelődés előmozdítására gyűjtött, szerzett, alkotott, mint önkéntes adományt, oda helyezni a nemzet oltárára, hogy a mit ő megteremtett, de a véges emberi természet folytán be nem fejezhetett, az egész ország hozzájárulása értékesítse az egész nemzet javára.
A mint megfogant lelkében az elhatározás, a legelső kedvező alkalommal hozzáfogott annak megvalósításához.
A kilencz évig tartó háború 1801 február 9-ikén befejezte a lunevillei békekötés. Az ország felszaporodott bajainak orvoslására pedig az 1802. év elején kihirdettetett az országgyűlés.
A nemzetben, pártkülönbség nélkül, nagy volt az öröm és mindenki remélte, hogy a sok áldozat után az ország haladásának, jólétének előmozdításán fognak munkálhatni.
Széchényi ezt az időpontot látta a legalkalmasabbnak, hogy tervét végrehajtsa.
Mialatt az országban az összeülendő országgyűlésre az előkészületek folytak, 1802 márczius havában a következő folyamodványnyal járult a király elé:
«Felséges Uram! Ifjuságomtól kezdve fáradhatatlan gonddal, nagy áldozattal szereztem meg magamnak azt a gyűjteményt, a mely részint közvetlenül, részint közvetve Magyarországra és a társországokra vonatkozik, s a mely a) nyomtatott könyvekből, b) kéziratokból, c) érmekből és régi pénzekből, d) rézmetszetekből, e) czímerekből, f) földabroszokból, g) a magyar térképeken kívül még mintegy 5000 darabot számító térkép gyűjteményből áll.
Hogy mindez mekkora értéket képvisel, mutatja nemcsak a Felséged számára legalázatosabban felajánlott és idecsatolt könyvkatalogus, a mely a cs. kir. bécsi czenzura jóváhagyásával jelent meg, hanem a gyüjtemény egyéb részeiről készült jegyzékek is, a melyeket nagy terjedelmük miatt nem mellékelhettem, de a nádor ő fenségének már előbb bemutattam.
Ezek előrebocsátása után a következő alázatos kérelmet bátorkodom hódolatteljes tisztelettel Felséged elé terjeszteni.
Méltóztassék kegyesen engedélyezni, hogy ezen gyűjteményt Magyarországnak adományozhassam, a mely nekem az ezek megszerzésére szükséges eszközöket nyújtotta; és pedig a nyomtatott katalogusban foglaltakat azonnal, a kézirati jegyzékben foglaltakat pedig akkor, ha ezeknek jegyzéke az én költségemen nyomtatásban is megjelent.
Legyen szabad a gyűjteményt életem folyamán a sajátomból továbbra is gyarapítani és, a mennyire csak lehetséges, teljessé tenni. Igérem, hogy e czélból sem a fáradságot, sem az utánjárást nem fogom kimélni.
Szabadságomban álljon a gyűjtemény gyarapodását feltüntető katalogust évről évre 1000 példányban nyomtatandó pótkötetekben kiadni, és miután a szerzők úgy is tartoznak minden újonnan megjelent munkájokból egy példányt a királyi egyetemi könyvtárnak beküldeni, az országos könyvtár vezetője az ily módon beküldött munkákat juttassa el hozzám is, hogy ily módon azután a kinyomtatandó katalógusba ne csak azok a régibb munkák vétessenek fel, a melyeket én a magam költségén fogok igyekezni megszerezni, hanem a lehető legnagyobb teljesség érdekében azok az újabban megjelent nyomtatványok is, a melyeket az írók ingyen kötelesek a királyi egyetemi könyvtárba beszállítani.
Esedezem, méltóztassék legkegyelmesebben megengedni, hogy ezen intézmény ez idő szerint ő fenségének a főherczegnádornak, a jövőben pedig – adja Isten, hogy csak a késő jövőben – a nádori méltóság idő szerinti viselőjének, vagy a nádori szék üresedése esetén az ország főkormányszékének a joghatósága alatt álljon, hogy ez által is bizonyos tekintélynek örvendjen, fejlődése annál jobban biztosíttassék, és czéljának megfelelően, a hogy Felséged kegyesen elrendelni méltóztatik, vezettessék és a közhasználat számára megerősödjék.
Ezen hazai múzeumot a legczélszerűbben talán a pesti királyi egyetem könyvtárának épületében lehetne elhelyezni, a nélkül azonban, hogy gyűjteményem az egyetem tulajdonát képező gyűjteményekkel összevegyíttessék, összezavartassék. Arra az esetre pedig, ha Felséged Pestről máshová rendelné átvitetni az egyetemet, oda terjed alázatos kérelmem, hogy az országos múzeum ott maradhasson, a hol a főkormányszék székelni fog.
Hogy pedig, a mint engem is őseimnek példája arra ösztönzött, hogy az ő nyomdokaikon haladva a király és az ország javának előmozdításán munkálkodjam, úgy utódaimat is hasonló tettekre serkentsem, legyen szabad a prágai királyi könyvtárban őrzött gróf Kinsky-féle gyűjtemény feliratának mintájára, a gyűjteményem részére kijelölendő könyvtárteremben ezt a feliratot elhelyezni:
Francisco II. Caes. Aug. Hung. Rege
Josepho Archid. Austriae Prorege
Bibliotheca Hungarica
Familiae Comitum Széchényi
Patriae Sacrata
Anno 1802.
Josepho Archid. Austriae Prorege
Bibliotheca Hungarica
Familiae Comitum Széchényi
Patriae Sacrata
Anno 1802.
83. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ FOLYAMODÁSA A KÖNYVTÁR FELAJÁNLÁSA TÁRGYÁBAN.
(Első oldal.)
Keresztnevemet nem kivánom a feliratban feltüntetni, mert nem akarom, hogy hiú dicsekvésnek tünjék fel eljárásom. Egyedüli czélom, hogy más honfiak, első sorban pedig leszármazottjaim, hasonló cselekedetekre buzdíttassanak.
Végül alázattal azon magas kegyért folyamodom, hogy engedélyeztessék nekem, úgyszintén leszármazottjaimnak s végre oldalrokonaimnak (ezek közül mindig annak, a ki a könyvtári őr állásának üresedése idején a legmagasabb rangban van, vagy volt) azon jog, hogy az országos múzeum felügyelői (Aufseher) állására három erre alkalmas, katholikus vallású egyént kijelölhessünk, és a kijelölteket azok egyikének kinevezése végett Felséged elé terjeszthessük, első sorban olyanokat, a kik gyermekeink mellett, mint nevelők akár egyházi, akár világi állásban legyenek, tisztességgel működtek. Ha pedig megtörténnék, hogy sem az egyenes leszármazottak, sem az oldalágiak közül nem lenne, vagy nem lett volna senki ilyen hivatalos állásban, erre az esetre a kijelölés joga az ország főkormányszékére szálljon át, azzal a megszorítással mégis, hogy a felügyelői állásra való hármas kijelölésnél hasonlóképpen különös figyelemmel legyenek a család nevelőire. Készségesen vállalkoztam volna arra is, hogy a felügyelő javára alapítványt tegyek le, hogy ez által lehetőleg tökéletes állapotba helyezzem a haza dicsőségére és javára szentelt ezen intézetet. Azonban a gyűjteményből még hiányzó tárgyak beszerzésére irányzott buzgalmam, úgyszintén a katalogus további kiadása, nemkülönben az egész országos múzeum gyarapítása és gazdagítása, a melyet egész életemen át folytatni szándékozom, igen tetemes kiadásokat ró reám. A már elmondottak és a még elmondandók alapján azzal a reménynyel kecsegtetem tehát magamat, hogy Felséged kegyesen engedélyezni méltóztatik, miszerint az országos múzeum részére a felügyelői állás szerveztessék, és a kinevezendő őr a Felséged legmagasabb intézkedése által meghatározandó javadalmazását a királyi magyar egyetem alapjából vagy a tanulmányi alapból nyerje.
Ezen alázatos kérelmemet, hogy t. i. a tervezett intézet élére, az egyetemi könyvtár igazgatójának közvetlen felügyelete alatt, külön őr állíttassék, és hogy ez a nevezett alapból nyerje fizetését, a következő okok támogatják:
Az egyetemi könyvtár az én gyűjteményeim átadása folytán egy új alaphoz jutna, mely az által állana elő, hogy a könyvtárban ekként kettős példányokul tekintendő munkák értékesíttetnének, a mint ez már többször is megtörtént. Az eladásból befolyó összeget azután azon nem magyar vonatkozású munkák beszerzésére lehetne fordítani, a melyeknek megvásárlását az egyetemi könyvtár czéljai javalják.
Ekként egy külön őr szentelhetné idejét és munkásságát kizárólag a hazai irodalomnak, miután a többiek részben egyéb hivatalos teendőik, részben pedig az egyetemi könyvtár ügyeinek intézése következtében nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt megtehessék.
Miután az egyetemi könyvtárnál úgy az első mint a második őr egyúttal egyetemi tanár, abban az esetben, ha az országos múzeum mellett szervezendő őri állás összeköttetnék az egyetemi könyvtár valamely őri állásával, ez nemcsak számos nehézséget idézne elő, hanem magával az intézet czéljaival sem lenne összeegyeztethető.
Végre, ha előbb találnék meghalni mint alázatos kérelmem a legfelsőbb jóváhagyást megnyerhetné, vagy pedig a szóban forgó gyűjteményt átadhatnám és ezeknek a katalogusait kinyomattathatnám, az esetre özvegyemet és legidősb fiamat, Lajost, végrendeletileg köteleztem az ajánlatnak lelkiismeretes végrehajtására.»*
A családi levéltárban.
Széchényi ezen folyamodványát a király 1802 április 2-ikán azzal a felhívással küldte a helytartótanácshoz, hogy az ajánlatról adjon véleményt.
A helytartótanács április 26-iki felterjesztésében tesz eleget a legfelsőbb meghagyásnak, és a következőket jelentette.
A könyvtár, a melyet Széchényi gróf nemcsak személyéhez, hanem magához az ajándékhoz is teljesen méltó és elfogadható feltételek mellett óhajt nemzetének, hazájának felajánlani, olyan nagyszerű, kiváló és egyedüli a maga nemében, hogy ő felsége azt, az előterjesztett méltányos feltételek mellett, kegyesen elfogadhatja. Ennélfogva ő felsége ezen felséges adományt, mely egyúttal a Széchényi névnek is örök emléket emel, legfelsőbb jóváhagyásával szentesíteni méltóztassék oly módon, hogy ez alkalomból királyi levelet bocsásson ki s egyúttal kegyesen engedélyezze, hogy az ajándék az összes hatóságokhoz intézendő körlevél útján nyilvánosságra hozassék és ekként a gróf hazafias áldozata által mások is buzdítást nyerjenek a hazai gyűjtemény gyarapítására.
A könyvtár elhelyezésére nézve a helytartótanács nem tartja megfelelőnek az egyetemi könyvtár épületét, mert ott nincs elegendő hely; alkalmasabb lenne erre a czélra a pesti papnevelőintézet épülete, a hol a könyvtár-termen kívül még olvasó-teremről is lehetne gondoskodni, sőt lakásról is az őr, az írnok és a szolga részére. Az őrnek évi fizetése 600 forint, az írnoknak 400 és a szolgának évi 200 forint lenne az egyetemi alapból.*
Országos Levéltár. Litter. Polit. 1802. Nr. 9163.
A magyar udvari kanczellária csatlakozott a helytartótanács véleményéhez, azzal a jelentéktelen módosítással, hogy a könyvtárőr fizetését csak 500 forintban kívánta megállapítani, az írnokot pedig teljesen feleslegesnek tartotta és csak egy szolgát akart az őr mellett évi 200 forint fizetéssel alkalmazni.*
A m. kir. kanczellária május 21-iki felterjesztése az Országos levéltárban. Kanczelláriai osztály. 1802. Nr. 4574.
Az államtanács szintén az ajándék elfogadását ajánlotta a felségnek, a kinevezési jog megadásával együtt.
Mire I. Ferencz király 1802 január hó 23. napján a következő legfelsőbb elhatározást bocsátotta ki: «Széchényi gróf ajánlatát nemcsak kiváló tetszéssel fogadom, hanem egyúttal kegyelmesen engedélyezem, hogy ő míg él a könyvtár őrét, írnokát és szolgáját, a kik a helytartótanács által javaslatba hozott fizetésüket az egyetemi alapból nyerjék, kinevezhesse, és a mit halála esetére erre vonatkozólag kért, azt szintén megnyerje. Egyebekben jóváhagyom a kanczellária véleményét, elvárván a királyi kuriának az ő régebbi helyiségeibe, az egyetemnek pedig a pálosok nagyobb épületébe való áthelyezésére vonatkozólag ígért tervezetet. Ezenfelül királyi kegyelmem nagyobb bizonyságául fiát, Széchényi Lajos grófot a kőszegi kerületi tábla számfeletti ülnökévé kinevezem.»*
Bécsi udvari levéltár. Staatsraths-Acten. 1802. 2342 155. L.
A királyi intézkedésről a kanczellária 1802 július 2-ikán értesítette Széchényit, kit felhívott, hogy az adománylevelet állítsa ki és az átadást az egyetemi megbízottak közbejöttével eszközölje.*
Országos levéltár. Kanczelláriai Osztály. 1802. Nr. 6183.
A helytartótanács július 26-ikán küldötte meg az értesítést Széchényinek, hogy a felség rendelkezéséből könyvtárának a pálosok egykori pesti épületében jelöltetik ki hely, a hol a könyvtár alkalmazottai egyúttal lakást is nyernek. Felhívta, bízzon meg valakit, a ki utána nézzen, vajjon az a terem, a melyben a pálosok könyvtára egykor állott, alkalmas lenne-e az ő gyűjteményének befogadására, s az esetleg teendő változtatások mielőbbi elrendelése czéljából tegyen jelentést.*
U. ott. Litter. Polit. 1802. Nr. 16503.
Ugyanekkor a helytartótanács az összes egyházi és világi hatóságokat értesítette Széchényi nagylelkű ajándékáról.
A könyvtár megnyitásával egyidőben Széchenyi szétküldötte a katalogus nyomtatott példányait az ország egyházi és világi hatóságainak, a főpapoknak, főuraknak, számos hazai írónak, úgyszintén a külföldre az uralkodóknak, könyvtáraknak és tudósoknak. A kísérő levélben a gyűjteménynek az ország részére történt átengedését bejelentette.
Ezzel alkalmat nyujtott a külföldi tudományos körök elismerésének, egyszersmind nemzete örömének és hálájának megnyilatkozására. A válasziratok arról tesznek tanuságot, hogy a nemzet a megalapított intézet jelentőségét minden rétegében felfogták, az attól várható közművelődési hatást kellően méltányolták.
Széchényi személyesen megtekintvén a termet, a melyben a paulinusok könyvtára egykoron állott s a melyet a kormány rendelkezése az ő gyűjteménye számára kijelölt, úgy látta, hogy a helyiség elég tágas lesz könyveinek és kéziratainak befogadására. Mindazáltal amikor szeptember 5-ikén azon kérelemmel járul a helytartótanácshoz, hogy az olvasóterem mellett még egy helyiség engedtessék át az ő gyűjteménye és azon könyvek s kéziratok részére, a melyeket részint ő maga, részint pedig mások fognak a jövőben a könyvtárnak ajándékozni; továbbá, hogy az általa már legközelebb kinevezendő egyének azonnal kineveztetésük napjától megkaphassák fizetésüket.
A helytartótanács már másnap értesítette a grófot, hogy a kért helyiségekre vonatkozólag intézkedett, a könyvtári alkalmazottak fizetését pedig azonnal folyósítani fogják, a mint a kinevezés megtörténtét bejelenti.*
Országos levéltár. Litter. Polit. 1802. Nr. 23075.
Széchényi ezután 1802 november hó 25-ikén Bécsben benyujtotta a magyar udvari kanczelláriához az alapító levelet.
Ebben lemond minden tulajdonjogról úgy a maga, mint az egész családja nevében, a gyűjteményre vonatkozólag, kikötvén, hogy jogában álljon a gyűjteményt a jövőben is gyarapítani, s a katalogus pótköteteit kiadni; hogy a könyvtár a nádor fenhatósága alá helyeztessék, soha ne egyesíttessék az egyetemi könyvtárral, az ajándékozásra vonatkozó felirat a könyvtárteremben elhelyeztessék, a könyvtárőri, írnoki és szolgai állásra ő nevezhessen ki, halála után pedig az ő egyenes leszármazottjai, s ezek hiányában oldalági rokonai közül az, a ki a legmagasabb méltóságban lesz, ezen állásokra három alkalmas egyént jelölhessen ki, első sorban a család nevelői közül; végre hogy a könyvtár őre ne lehessen egyúttal az egyetemi könyvtár őre is.
Széchényi az alapítólevélbe ezenfelűl beiktatta azt, hogy a szerzők köteles példányai ezentúl az országos könyvtárba is beküldessenek, a miről a folyamodásban nincs szó. Valószinűleg a nádor és a gróf szóbeli tárgyalásainak eredménye volt ez az intézkedés, a mely a könyvtár fejlődésének, gyarapodásának egyik jelentékeny tényezőjévé lett.
Az alapítólevelet a következő napon (1802 november 26-ikán) keltezett királyi oklevél minden pontjában jóváhagyta és megerősítette.
A mikor híre ment, hogy Széchényi az országnak ajánlotta föl gyűjteményeit, több kiváló tudós és író vágyott az új tudományos intézetben szervezendő hivatal elnyerésére.
Ezek közé tartozott Kovachich, ki 1802 július 4-ikén Széchényihez intézett levelében örömét fejezvén ki elhatározása fölött, ugyanakkor keservesen panaszkodik a maga sorsa fölött. Már-már betölti – úgymond – életének 58-ik és hivataloskodásának 29-ik esztendejét, mely idő alatt mindent áldozatul hozott a hazai irodalomnak, és bár általános a vélemény, hogy másoknál tetemesebb érdemeket szerzett magának e téren, mégis oly nyomorúságos állásban tengődik, hogy valóban nem tudja, van-e csak egyetlen valódi jóakarója is, és nem tudja, mint fog ítélni az utókor azokról, a kiknek tehetségükben állott volna sorsán javítani. Ha a szorgalmas emberek csak addig lesznek mindenféle kilátásokkal kecsegtetve, a míg képesek valamit nyujtani, azután pedig elhanyagoltatnak, bizonyára nem igen fognak követőkre találni. Arra kéri tehát a grófot, mint kegyes pártfogóját, hogy most, a mikor könnyen találhat módot az ő megsegítésére, érvényesítse érdekében sokszor ígért hathatós befolyását. Ez által csak megtetézi a hazai irodalom körül szerzett érdemeit és eljárása mindazok előtt, a kik az ő törekvéseit ismerik, örök dicsőséget fog nevének szerezni.*
A családi levéltárban.
84. SZÉCHÉNYI NAPLÓBEJEGYZÉSE A KÖNYVTÁR FELAJÁNLÁSA FELŐL.*
Széchényi Ferencznek a könyvtár felajánlását és alapítását megörökítő naplóbejegyzéseit (244–245. 1.) egy «Memorabilien der Zeit» czímű, naplójegyzeteknek szánt, Geszner György által 1804-ben szerkesztett s Bécsben és Triesztben megjelent könyvecske foglalja magában, mely a családi levéltárral került a Magyar Nemzeti Múzeumba és a Széchényi országos könyvtár cimeliái között ki van állítva.
)
A Széchényi országos könyvtár alapító levele (245. 1.) a családi levéltárban I. 13. I. 22. jelzés alatt őriztetik s ki van állítva a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának cimeliothekájában.
Szándékát, hogy a magyar könyvtár őrének állását foglalja el, világosan közölte Engellel, a ki azt helyeselte és valósulását hőn óhajtotta.*
Engelnek 1802 október 12-ikén Kovachichhoz írt levele a Nemzeti Múzeumban.
85. A KÖNYVTÁR ALAPÍTÁSÁRA VONATKOZÓ NAPLÓBEJEGYZÉS.
Csokonai egyenesen folyamodást nyujtott be Széchényihez «a bibliotheca mellett való hivatalért». Hosszasan kifejti, hogy betöltésére tanulmányaival a képesítést megszerezte. De szerényen hozzáteszi: «Távol legyen, hogy abba az indiskrétióba essem, hogy magamat más, derekabb subjectumok elé toljam és a custosi első rangért zsaroljak; megelégszem én nemcsak, hanem boldognak fogom magamat tartani, ha cancellista fővel szolgálhatok a mellett a dicső gyűjtemény mellett, a mely én rám nézve Potosi, Bengala, földi paradicsom.»*
1802 szeptember 16-ikán. Két nappal utóbb a grófnénak is ír, kit folyamodása támogatására kér föl. Schedel, 873–883.
86. CSOKONAI FOLYAMODÁSA A KÖNYVTÁRŐRI ÁLLÁSÉRT.
A zseniális költő egyéniségében Széchényi nem találta föl azokat a tulajdonságokat, a melyek az állhatatos és aprólékos szorgalmat igényelő munkakörben szükségesek voltak. Kovachichra pedig azért nem volt tekintettel, mivel az alapító levélben kifejezett elhatározásához képest a könyvtárőri állást a gyermekei mellett működő nevelők egyikének szánta. Csokonait arról értesítette, hogy míg gyermekeinek nevelői a nevelést bevégezik, ideiglenesen fogja a könyvtárőri állást betölteni.*
1802 november 19-ikén.
Választása Miller Jakab Ferdinándra esett, ki miután húsz éven át mint tanár működött Nagyváradon és tanszékétől megvált, Széchényi Ferenczhez vonult vissza, hol a könyvtár katalogusának szerkesztésében közreműködött.*
Szinnyey, Magyar írók. VIII. k. 1416. 1
1803 februárius 6-ikán a könyvtár őrévé neveztetett ki, míg az írnoki hivatalt Petrovics Ferencz nyerte el. Az ő felügyeletük alatt, az ifjú Horvát István önkéntes segédkezése mellett, történt a 11.884 nyomtatott munkából, 1.152 kötet kézíratból, térképeket és rézmetszeteket magában foglaló 142 kötetből és 2.019 nemesi czímerből álló gyűjtemény átszállítása Pestre és elhelyezése a papnövelde épületében, hol deczember 10-ikén a nádor, az alapító gróf és a közélet számos előkelőségének jelenlétében ünnepélyesen átadatott a közhasználatnak.
Azt a hatást, a mit a nemzeti könyvtár megnyitásának ténye a nemzet tudományos és művelődési fejlődésére gyakorlandó volt, jóslélekkel hirdette előre ékes latin ódájában* egy lánglelkű költő, Révai Miklós:
Magyar fordítását szintén Hegedűs István akadémiai tagnak köszönjük.
Széchenyi...
Gyűjti, a mit magyar elme csak alkot.
Gyűjti, a mit csak rejte a külföld népe javára
És idegen toll írt a magyarról.
S hogy ne legyen csak a szemnek majd csodatárgya e sok kincs,
Nem fényelg vele dús palotában
S el sem rejti, hogy otthon emészsze a szú meg a moly azt,
Nagy lélekkel a Honnak ajándokul adja a könyvtárt,
Hogy kegye éljen, soh’se apadjon.
Polgártársainak föltárja, kinyitja örökre
Drága honának birtokaképen.
S íme a szomjúhozó lelkeknek buzg eme forrás,
S önti vizét szakadatlan, örökké,
Táplálékul az észnek, a szívnek bő ere ontja
És árasztja szélylyel az áldást.
Itten az ősöknek példáján buzdul az ifjú;
Itt művészszé képzi magát is;
Itt meríthet ihletet, itt eme forrásból maga mindig
S szárnyat is ölt a gondolat itten.
Majd kel a régi írók seregéhez új sereg itten
S büszke örömmel is egyesül azzal.
Hirdeti majd hálás Hona hűn szerető fia tettét
És gondolva nagy áldozatára,
Melylyel emelte javát meg a fényét messzi jövőben
Cserkoszorút fon ő neki egykor,
S míg magyar áll és míg magyar él csak emitt eme földön,
Széchenyi nagy neve élni fog addig.»
Gyűjti, a mit magyar elme csak alkot.
Gyűjti, a mit csak rejte a külföld népe javára
És idegen toll írt a magyarról.
S hogy ne legyen csak a szemnek majd csodatárgya e sok kincs,
Nem fényelg vele dús palotában
S el sem rejti, hogy otthon emészsze a szú meg a moly azt,
Nagy lélekkel a Honnak ajándokul adja a könyvtárt,
Hogy kegye éljen, soh’se apadjon.
Polgártársainak föltárja, kinyitja örökre
Drága honának birtokaképen.
S íme a szomjúhozó lelkeknek buzg eme forrás,
S önti vizét szakadatlan, örökké,
Táplálékul az észnek, a szívnek bő ere ontja
És árasztja szélylyel az áldást.
Itten az ősöknek példáján buzdul az ifjú;
Itt művészszé képzi magát is;
Itt meríthet ihletet, itt eme forrásból maga mindig
S szárnyat is ölt a gondolat itten.
Majd kel a régi írók seregéhez új sereg itten
S büszke örömmel is egyesül azzal.
Hirdeti majd hálás Hona hűn szerető fia tettét
És gondolva nagy áldozatára,
Melylyel emelte javát meg a fényét messzi jövőben
Cserkoszorút fon ő neki egykor,
S míg magyar áll és míg magyar él csak emitt eme földön,
Széchenyi nagy neve élni fog addig.»
87. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ EXLIBRISE.*
A negyedik könyv záróképe (248. 1.) gróf Széchényi Ferencz legutolsó exlibrisét ábrázolja, mely a XVIII. század végétől majdnem valamennyi könyvében található.
