I.
I.
A megpróbáltatások időszaka. A bécsi kormány pénzügyi politikája gazdasági tönk szélére juttatja az országot, féltékenysége megakasztja állami és kulturális életének fejlődését. A reformmunkálatok szünetelése. Széchényi az udvar mellett foglal állást. A kortársak ítélete. Vissza akar vonulni a közpályáról. Lemondását nem fogadják el. Vasmegye főispáni helytartójává neveztetik ki. Az 1807-iki országgyűlés. Az ujonczok és a hadi segély megajánlásának ügye. Az udvar az ellenzékkel szemben az országgyűlés berekesztését sürgeti. Széchényi beszédében az udvar szándéka mellett foglal állást. A hadi segély ügye az országgyűlésen. Vay Miklós báró esete. Az alsó tábla lépései a szóllásszabadság védelmére. Széchényi a felséghez intézendő felirat ellen nyilatkozik. A Széchényi országos könyvtár alapítása törvénybe iktattatik. A nemzet hálája. Az aranygyapjas rend. A külföldi tudományos társulatok elismerése.
XIX. SZÁZAD két első évtizede hazánkra nézve a súlyos áldozatok, nagy csapások és gyakori csalódások szomorú korszaka volt. A Napoleon ellen viselt háborúkban nemes készséggel ontotta vérét és szolgáltatta millióit a nemzet, melyet a bécsi kormány szerencsétlen pénzügyi politikája a gazdasági tönk szélére juttatott, szűkkeblű féltékenysége állami és kulturai életében megakasztott.
Az 1802. és 1805. évi országgyűléseken eredménytelenűl sürgették a vármegyék követei az 1790-iki országgyűlésen kiküldött bizottságok reformjavaslatainak tárgyalását, a mely az európai békesség helyreállítása utáni időre halasztatott.
E tekintetben gróf Széchényi Ferencz, a főrendek túlnyomó többségével, az udvar szándékait támogatta.
Ily módon a nemzeti irány apostolainak és híveinek körében mind népszerűtlenebbé vált. Kazinczy Ferencz, bizalmas levelekben, gyakran lesújtó itéletet hangoztat róla, noha igazságos szeretne lenni irányában. Megütközését fejezi ki afölött, hogy «ausztriai módon» gondolkodik ő, a ki «más részről oly szépen gondolkodott nemzetéről». Majd így nyilatkozik: «Hogy Széchényi nagy ember – volt, az tagadhatatlan. Túlélte magát. Fényért volt nagy és igazi erő nélkül, de nagy volt» ... «Nem tagadhatja még az ellensége is, hogy ő sok ragyogó tetteket tett, s a hazának becsületére élt. De úgy tetszik, jól esnék, ha az Isten az embereket rövid ideig hagyná élni.»*
1806 október 27, deczember 7. és 8. – Kazinczy levelezése, IV. k. 385, 418, 422. 1.
Azonban éppen akkor, az 1806-ik év nyarának végén, Széchényi váratlanúl másodízben arra határozta el magát, hogy a magánéletbe vonúl vissza.
Szándékát lakonikus rövidséggel jelentette be a királynak:
«Alulirott, kinek első ifjúságától kezdve legfőbb büszkesége vala Felségednek és legmagasabb őseinek megrendíthetetlen hűséggel és buzgósággal szolgálhatni és gyermekeit ily irányban buzdítani, – kényszerítve van arra, hogy összes méltóságait és hivatalait, melyeket Felséged kegyelméből elfoglal, legmagasabb lábaihoz letegye; szemevilága és egészsége ugyanis annyira meggyengültek, hogy ha amazt vagy ezt egészen elvesztvén, az államra és gyermekei részére hasznavehetetlenné válni nem akar, hivatalait többé nem be nem töltheti.»
Kérelmének támogatására fölkérte József főherczeget, a ki előtt – úgymond – az okok, melyeket kérvényében jelez, teljesen ismeretesek. Megjegyzi, hogy hivatalaitól fölmentetvén, «az a csendes és hasznos polgár marad, a ki mindig, kedvezőtlen viszonyok között is volt».*
1806 szeptember 13-án Pesten. Egykorú másolatok a családi levéltárban, I. 2., II. 193. jelzés alatt.
Mint ilyen alkalmakkor rendesen, most szintén sokan úgy vélekedtek, hogy a megrongált egészségre való hivatkozás csak ürügy. A szabadelvű körök a valódi okot a sértett ambitióban keresték, abban a tényben, hogy az országbirói méltóság betöltésénél mellőztetett és Ürményi József, a királyi személynök, emeltetett ezen magas állásra.*
Kazinczy említi ezt 1806 deczember 17-iki levelében. Id. m. IV. k. 418. 1.
A király a magyar kanczellár útján, deczember 19-ikén kelt leiratában minden indokolás nélkül tudomására hozta Széchényinek, hogy «lemondását elfogadni nem akarja».*
A leirat a családi levéltárban az imént idézett helyen.
Ezen elhatározás hideg hangját némileg enyhítette Somogyi János államtanácsos bizalmas levele. «Esedezem, ne tagadja meg azt az áldozatot, melyet hivatalának viselése és pedig oly dicséretes viselése által az igazságszolgáltatásnak szent oltárára tészen. Tudom, mily buzgón szereti Excellentiád felséges urunkat és hazáját ... Kérem Excellentiádat, ne vesse meg javaslását igaz és régi tisztelőinek.»*
1806 deczember 19-ikén. Ugyanott, 195. sz. alatt.
Széchényi deczember 30-ikán bejelenté a királynak, hogy parancsa előtt meghódol; de felhatalmazást kér lemondását megujíthatni, ha egészsége további hanyatlásával magát hivatalai betöltésére még alkalmatlanabbnak fogja érezni. Kijelenti, hogy hosszú hűséges szolgálataiért uralkodójának bizalmán kívűl semmi más jutalmat nem vár.*
Ugyanott, 197. sz. alatt.
Ezt a bizalmat a király néhány nap mulva oly módon kivánta bebizonyítani, hogy újabb terhet hárított rá: Vasmegye főispáni adminisztrátorává nevezte ki.*
1807 januárius 19-ikén. Ugyanott, 198. sz. alatt.
Széchényi ezt az új hivatalt elfogadta, a mivel megerősítette azt a felfogást, hogy lemondására nem egészségi tekintetek késztették volt.
Néhány hónappal utóbb, az április 5-ikén, Budán megnyitott országgyűlés tárgyalásaiban Széchényi még élénkebben vett részt, mint a megelőző országgyűléseken. A főrendek táblájánál az udvari párt vezérszónoka volt. Beszédeinek egy részét az ő fogalmazásában megőrizte a családi levéltár.
A két tábla között hosszú és heves küzdelmek folytak. Ugyanis a vármegyék többsége a követeknek azt az utasítást adta, hogy a nemzeti kivánatok és sérelmek, melyek már 1802-ben szőnyegre hozattak, most a királyi előadások előtt tárgyaltassanak, az ujonczok és a hadisegély csak abban az esetben ajánltassanak meg, ha a nemzet kivánatai meghallgattatnak.
89. I. FERENCZ MAGYAR KIRÁLY.*
I. Ferencz magyar király arczképe (254. 1.), a néhai Frohner János hagyatékában levő egykorú metszet után, megjelent a Magyar Nemzet Története VIII. kötetében.
Azonban az udvar most is az országgyűlés mielőbbi befejezését kivánta, azzal az indokolással, hogy a monarchia és a trón érdeke a hadsereg kiegészítését és a föntartására szükséges segélyt halaszthatatlanúl követeli.
Ekkor az alsó táblánál az ellenzék vezérei azzal az ügyes taktikával éltek, hogy készeknek nyilatkoztak a szükséges áldozatot meghozni és hozzájárulni ahhoz, hogy az ez ügyben alkotandó végzések előlegesen szentesíttessenek, vagy akár szentesítés nélkül végrehajtassanak; de kívánták, hogy az országgyűlés mindenesetre tovább folytassa tárgyalásait.
A főrendek táblájánál ez az indítvány sem talált kedvező fogadtatásra. Széchényi mindannyiszor, a mikor ez ügyben üzenet jött az alsó táblától, felszólalt. Legutolsó beszéde így hangzik:
«Ezen az országgyűlésen sok fontos ügy tárgyaltatott; de egyik sem okozott annyi üzenetváltást, egyik sem oltalmaztatott oly buzgósággal az érvek felhalmozásában és a törvények alkalmazásában, mint az, a mely az ujonczoknak az országgyűlés alatt, a törvény szentesítésével vagy mellőzésével, kiállítására vonatkozik és most már hatodízben kerül a méltóságos felsőtábla megvitatása alá.
Én ezen propositióval szemben mindjárt kezdetben előadtam a méltóságos táblának nézeteimet és érvemet.
Először is, ezt a dolgot újnak, törvényeinkbe ütközőnek és így sérelmesnek tartom. Másodszor, nem látok olyan feltétlen és rendkívüli szükséget fenforogni, mely megengedné, hogy törvény nélkül (praeter legem) járjunk el.
Ezek után fontolóra kell vennem, vajjon a dolog ujdonságára és törvénytelenségére vonatkozó felfogásomat a karok jelen üzenetében foglalt érvek megdöntik-e? Azt állítom, hogy a szóba került törvények, úgyszintén a többiek is, a melyek törvényeink gyüjteményében foglaltatnak, erre az esetre nem alkalmazhatók. Mert Istennek hála, minket sem ellenség betörése, sem belső mozgalmak vagy hussziták rablásai nem kényszerítenek az országgyűlés bezárására, a törvények szentesítésének mellőzésére, az országgyűlés tartama alatt az ujonczok kiállítására és ellátásukról való gondoskodásra.
Ha tehát a régi törvények nem alkalmazhatók, a karok által előterjesztett különleges természetű esetet új törvényre kellene alapítani.
Második érvem az volt, hogy nem forog fönn a rendkívüli szükség, mely a törvénynélküli eljárást igazolná. Annak nem találom nyomát sem a királyi előterjesztésben, sem a vármegyék utasításaiban, sem eddigi tárgyalásainkban.
A királyi előterjesztésben nem az ezredek azonnali kirendelése, hanem csak kiegészítése kivántatik, s az sem úgy, hogy egyszerre foganatosíttassék.
Ha a vármegyei utasításokban az foglaltatnék, hogy az ujonczok az országgyűlés tartama alatt állíttassanak ki, erre a karok üzeneteikben hivatkoztak volna.
Eddigi tárgyalásainkban mindig csak az ezredek kiegészítéséről volt szó, és evégből a kívánt 16,000 ujoncz helyett csak 12,000 kiállítása határoztatott el, mivel a nagyobb szám elfogadásának szükségessége nem forog fönn.
A karok az ujonczok kiállításának szükségességével kapcsolatba hozzák az országgyűlés folytatásának szükségességét, a miben a főrendek táblája a kölcsönös harmonia föntartása végett, hogy az országos ügyek elintéztessenek, megnyugodott.
Azonban legyen szabad nékem az országgyűlés folytatását más ép oly sürgős szükségesekkel összevetni és vizsgálni, mi a sürgősebb.
Fölterjesztéseinkben ismételten kijelentettük, hogy a királyi kincstár, kimerültségénél fogva, rögtöni és gyökeres intézkedéseket követel. Kivántuk, hogy pillanatnyi és azért sérelmes fináncziális műveletek többé ne engedtessenek meg.
Kérdem, ha az országgyűlés netán még hosszú időre elnyúlik és «a segély felosztása» a vármegyékben késik, vajjon a pénzügyi műveletek pontos számítással végrehajthatók-e, a míg a segélyből várható összeg meg nem állapítható? és vajjon az ezen összeg iránt való tájékozatlanság következtében a hitel fentartása végett nem lesz-e kényszerítve a kincstár ideiglenes és így kevésbbé czélszerű rendszabályok foganatosításához folyamodni?
90. AZ UJONCZOZÁS ÜGYÉBEN MONDOTT ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD FOGALMAZATA.
Az, a ki jövedelmeit nem ismeri, vagy későn kapja, befektetéseket vagy üzleteket, melyekkel sorsán javíthat, elmellőzni kénytelen, vagy pedig szükségeit kölcsönvett pénzzel fedezve, súlyosbítja helyzetét.
De ez az államnak nem egyedüli szüksége. Míg az országgyűlés tart, a törvényszékek szünetelnek. Hányan halnak el a nélkül, hogy pereik végét érnék? Ki fogja a foglyokat kiszabadítani? Ki fog ezeknek családjairól gondoskodni? Azokat, a kik ilyformán elszegényednek, ki fogja felsegíteni?
Mivel az a szükség, hogy a katonaság az országgyűlés alatt kiállíttassék, nem sürgősebb, mint a kincstár érdekének és a többi imént érintett érdekeknek felkarolása; mivel a karok által idézett törvények a fennforgó esetre nem alkalmazhatók; mivel végre a szükség fogalmának meghatározása nehéz és kétséges, kénytelen vagyok korábbi véleményemhez ragaszkodni.»
Azt a higgadt mérsékletet, a mely ebben az ügyben felszólalásait jellemzi, megtartotta egy másik ügyben is, a mely az országgyűlésen szenvedélyes vitákra adott alkalmat.
A mikor a rendkívüli segély megajánlása volt napirenden, felvettetett a kérdés: vajjon megengedhető-e, hogy az országos ajánlaton felül egyesek külön segélyt nyujtsanak? A rendek táblája törvénybe ütközőnek bélyegezte a külön segély nyujtását. A főrendek többségének ellenkező volt a véleménye, de a június 17-iki ülésben báró Vay Miklós tábornok az alsó tábla álláspontját támogatta. Egyebek között arra utalt, hogy a magánosok segélynyujtása «kaput nyit arra, hogy hivatalok, méltóságok s különféle kedvezmények pénzen vásároltassanak a megszorult udvartól; megélhetnők azt is, hogy egyik-másik gazdag ember minden érdem s képesség nélkül az ország első méltóságainak birtokába juthat».
A főherczeg-nádor keményen megrótta a szónokot ezen nyilatkozatáért, melyet igazságtalannak, a főrendekre és a kormányra sértőnék tekintett.
Az udvar annyira felháborodott Vay ezen föllépésén, hogy a király őt tábornoki rangjától megfosztotta.
De ez az eljárás viszont az alsó táblánnál támasztott nagy ingerültséget, mivel abban az országgyűlési szólásszabadság ellen intézett merényletet láttak.
A főherczeg-nádor közbenjárására a király visszavette ugyan rendeletet és Vayt tábornoki állásába visszahelyezte; de ennek daczára az alsó tábla szükségesnek látta, hogy a szólásszabadságot hasonló sérelmek ellen a jövőre biztosítsa. A szeptember 29-iki ülésből a főrendekhez üzenetet küldött, melyben a sérelemnek a király által történt orvoslásáért és a főherczegnádornak sikeres közbenjárásáért háláját tolmácsolta, egyúttal azon kérését kivánta a trón elé juttatni, hogy a király «a feladók veszedelmes fajzatát» trónjától tartsa távol. A főherczegnádorra bizta annak eldöntését, vajjon ez ügyben fölirás intéztessék a királyhoz, avagy ő vállalja el ez ügyben is a közbenjárást.
Ezen üzenet még aznap tárgyaltatván, Széchényi Ferencz a következő beszédben szólt hozzá:
«Óhajtottam volna, és bizonyára sokan osztoztak óhajtásomban, hogy a méltóságos Vay báró szomorú ügye, mely a császári fenség gondosságából és ő felsége veleszületett kegyelmességéből már el van intézve, nyilvános vita tárgyává ne lett volna. De mivel a tisztelt karok ezt a táblát felhívták és felhívásukat az országgyűlési iratokba felvették, kötelességemnek tartom felszólalni, azért is, nehogy bármikor ennek a táblának szemére vethessék, hogy azt, a mit ily esetekben az igazság és a méltányosság követel, nem ismerte vagy mellőzte.
«Törvényeink a szólás szabadságát nemcsak megengedik, hanem megzavarását tilalmazzák is. Az 1723:VII. törvényczikkely világosan elrendeli, hogy az országgyűlési tárgyalások mérséklettel, komolyan és csendben folyjanak.
«Nem akarom a báró úr beszédét fejtegetni, szavait és értelmét elemezni, azt sem kutatom, hogy mennyiben sértette meg a törvény által követelt mérsékletet; csak magára a báró úrra hivatkozom, a ki, miután a királyi fenség által jóságosan megczáfoltatott, kétségkívül jobban szerette volna, ha beszédét meg nem tartotta volna.
«Mindazáltal, tekintettel a következményekre, a melyeket ezen beszéd maga után vonhat, a karok részint fájdalmuk, részint hálájuk kifejezését fölirat útján a felséges trón elé juttatni kivánják.
«Nagyméltóságú főrendek! Én hű alattvaló vagyok, ifjúságomtól fogva az volt és ezentúl is az marad a felfogásom, hogy az okokat, a melyek ő felségét a méltóságok adományozásában és az azoktól való felmentésben vezetik, nem szabad kutatnom. Ezen rendelkezések szorosan a felségi jogokhoz tartoznak és az alattvalók iránt való felelősséget kizárják.
«Miután tehát a méltóságos báró a kegyelembe visszafogadtatott, nem látom át, mi lehetne föliratunk tárgya és czélja?
«Az, hogy a fájdalom, a mit mindnyájan érezünk, a mikor körünkből valaki magára vonja a királyi neheztelést, fölirat tárgya legyen: fölösleges, mivel ezt a fájdalmunkat már előbb ő fensége szerencsés eredménynyel tolmácsolta ő felsége szine előtt.
«Ha ezen vagy más megelőző esetből származó félelmünk lenne a fölirat tárgya; ott van az idézett czikkely törvénykönyvünkben, és így a szólásszabadság veszélyeztetve nincs.
«Ezért a karokat felkérendőknek vélem, hogy a fölirat mellőzésével, azt, a ki fájdalmunk tolmácsa volt, hálánk tolmácsolására is kérjük.
«Egyúttal kívánatosnak tartom, hogy ezen ügy a karok naplójában meg ne említtessék. A király és a rendek méltóságára sérelmes lenne, ha az utókorra föntartatnék emlékezete annak, hogy a karok összeütközésbe jutottak királyukkal, a ki ekkorig mindig s a fenforgó ügyben is inkább atya mint biró gyanánt járt el. Végre illő, hogy ily módon gondoskodjunk a méltóságos báróról is, ki családjának régiségénél, a saját és elődei érdemeinél fogva előttünk egyaránt kedves.»
A főrendek szóbeli üzenettel intézték el az ügyet. Küldöttségük szónoka az alsó táblával közölte, hogy a nádor «a rábizott dologban igen szívesen el fog járni, meg is fogja bizonyítani, hogy ő nekie soha sem lehet semmi kedvesebb, mintha azon különös igyekezettel és szívességgel, a melylyel mindétig az ország hasznát szándékozik előmozdítani, az ország rendeinek hozzája való igazi bizodalmát megnyerheti».*
Az 1807-iki országgyűlés irományai, 319. 1.
A szabadelvű nemzeti ellenzék bizonyára fájdalommal látta az ellenséges sorokban küzdeni Széchényit; de nemes elfogulatlansággal méltányolta ennek daczára a nemzeti kultura előmozdítása körül szerzett érdemeit.
Az alsó tábla deczember 15-ikén tartott ülésében egy «magyar tudós társaság», úgyszintén «a természet és mesterségek ritkaságai egybeszedésére rendelendő nemzeti tárház vagyis Múzeum» fölállítása iránt folyt tanácskozás alatt, a következő indítvány terjesztetett elő:
«Mivel gróf Széchényi Ferencz hazájához és nemzetéhez való igaz szeretetét nyilvánságosan megmutatta azzal, hogy számos és válogatott könyvekből álló könyvtárát, különféle ritka gyűjteményekkel együtt, a nemzetnek közhasznára feláldozta; nemcsak az illendőség, de a hálaadó kötelesség azt hozván magával, hogy a nemzet háladatosságát nyilvánságosan megbizonyítsuk: méltónak látszik lenni, hogy ezen adománynak emlékezete a késő maradékra is terjesztessen és ez iránt különös törvényczikkely tétetődjön.»
Az indítvány egyhangulag elfogadtatván, az itélőmesterek félrevonultak és rögtön ilyenképen fogalmazták meg latinul az alkotandó törvényczikkelyt:
«Az ország karai és rendei hálás érzéssel ünnepelik gróf Széchényi Ferencz királyi főkamarásmester bőkezűségét és a közjó előmozdítására czélzó igyekezetét, mely szerint dicső emlékű őseinek nyomaiba lépve, nagy gonddal és költséggel egybegyűjtött gazdag és válogatott könyvtárát a magyar nemzetre teljes joggal átruházta, s ezzel a felállítandó Nemzeti Múzeum alapját dicséretes buzgalommal megvetette. Hogy ennek az utánzásra méltó tettnek emlékezete az ország törvénykönyvében is megmaradjon, ő felsége kegyes engedelmével, az ország karai és rendei beczikkelyezését határozták el.»
A küldöttség, mely ezt a törvényczikkelyt a főrendek táblájához vitte át, azzal a jelentéssel tért vissza, hogy a főrendek az üzenetet «kedvesen vették».
Kevéssel utóbb a főrendek küldöttsége jelent meg az alsó táblánál és előadta, hogy «gróf Széchényi Ferencz adományának törvénybe iktatása tekintetében éppen semmi ellenvetést nem tesznek» de jónak látják, hogy a szövegben a könyvtár mellett az ajándékozott «ritka érmek, jeles családok czímerei, térképek, képek és kéziratok» szószerint megemlíttessenek.
91. A SZÉCHÉNYI ORSZ. KÖNYVTÁR ALAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNYCZIKK.*
A Széchényi alapításáról szóló törvényczikk (262. 1.) az 1807-iki törvények 1807 deczember 15-iki királyi aláírással és pecséttel ellátott hivatalos példányainak egyikéből vétetett, mely a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őriztetik.
Ebben az alsó tábla megnyugodott, mire még ugyanazon napon tudomására hozatott a két táblának, hogy »ő felsége a Széchényi országos magyar könyvtárról szóló czikkelyt az alapító iránti kiváló jóindulattal ... jóváhagyni méltóztatott».*
Az 1807-iki országgyűlés naplója, 829–833. 1. Irományok, 532. 1.
A törvényczikkely az országos végzemény XXIV. száma alatt iktattatott be.
Néhány nappal utóbb, az 1808-ik év januárius 8-ikán a király a maga részéről is a rendelkezésére álló legmagasabb kitüntetésben részesítette Széchényit, az aranygyapjas lovagrendet adományozva neki.*
Az 1807 november 8-ikán kelt fölterjesztés az országos levéltár helytartótanácsi osztályában, a hol az alább idézendő többi iratok is őriztetnek.
A külföldi tudományos körök elismerésének nyilatkozatai is fölkeresték Széchényit. Több tudományos egyesület, így a jénai tudós társaság, a varsói királyi irodalmi társaság, a bécsi szépművészeti akadémia és a gazdasági egyesület, a brünni morva-sziléziai gazdasági egyesület és a göttingai tudós társaság megtisztelte azzal, hogy tagjai sorába vette föl.
