II.
II.
A somogymegyei ellenzék. Az 1807-iki őszi közgyűlés. Támadások a főispán ellen. Az ellenzék királyi biztos kiküldését kéri. Széchényi jelentése a helyzetről. A Somogymegyéhez intézett leirat. Újabb támadás Széchényi ellen. A vádpontok. Széchényi önigazolása. Az elégtétel.
Az a lelkesedés, melylyel Széchényit főispáni székének elfoglalása alkalmával Somogymegye rendei üdvözölték, nem volt tartós. Az ő erélyes, szigorú, de egyuttal önkényre hajló kormányzásával jelentékeny ellenzék szervezését idézte föl. Ez az 1807. év november elején tartott közgyűlésen nyiltan és kíméletlenül lépett föl.
A főispán távollétében, az alispán elnökölt. Mindjárt az első napon gróf Schmidegg László magánügyben panaszt emelt; előadta, hogy az országúton békésen haladó négy jobbágyát Széchényi gróf marczali emberei fegyveres kézzel megtámadták, több lövést tettek, a melyek egy véletlenül arra menő parasztot súlyosan megsebesítettek.
A harmadik napon tartott ülésben pedig báró Majthényi Antal egyenesen Széchényi ellen intézett támadást azon a czímen, hogy a löllei jószágot a törvényes formák be nem tartásával vásárolta meg. A beszédében használt erős kifejezéseket a megye ügyésze a főispánra sérelmeseknek itélte, minélfogva a szónok megbüntetését kérte. Az efölött megindúlt tárgyalás folyamán Majthényi a teremből rövid időre távozni kivánt, de az ajtónál őrt álló megyei huszárok által meggátoltatott. Ebben a tényben most ő és barátai a rendek személyes szabadsága ellen elkövetett merényletet láttak, és a következő ülésben a huszárok szigorú megfenyítését követelték. Az efölött megindúlt vita folyamán a megyei tisztviselők elhagyták a termet, mire az alispán az ülést berekesztette.
Az ellenzék azonban nem tette le a fegyvert. Gróf Schmidegg Lászlóval élén, négy Festetics gróf, Majthényi báró, és a Botka, Csépán, Horváth, Inkey, Jankovics, Kovács és Somsics családok egy-egy tagja fölterjesztést intéztek a királyhoz, kitől a történtek előadása után, a vármegyében a rend helyreállítása végett, királyi biztos kiküldését kérték.*
1807 deczember 3-ikán Pesten.
Széchényi, kivel a fölterjesztést az aláírók másolatban közölték, a helytartótanácshoz intézett jelentésében arra vezeti vissza a folyamodók elégületlenségét, hogy az ő főispánsága alatt «a vármegyében bitorolt és erőszakosan gyakorolt korlátlan hatalom az igazság és tisztesség határai közé szoríttatott»; hogy a vádaskodók az idegen vármegyék nemességéből toborzott tisztviselők helyett, a kik szolgák gyanánt hódoltak nekik, most olyanokkal állanak szemközt, akik származásra és vagyoni helyzetre velük egyenlők.
Fájdalmat okoz nekik, – úgymond –, hogy az aláírók között találja sógorait és rokonait, és hogy ezek saját ügyészeiket, úgy szintén alig az iskolákból kilépett ifjakat csatlakozásra birtak, és így éppen azok, a kiknek másokat a főispán és a tisztviselők iránt tiszteletre kellett volna oktatni, rossz példát adtak; de még nagyobb fájdalommal töltené őt el az, ha ez a sérelem megtorlás nélkül maradna, vagy a királyi biztos kiküldésével netán igazolást nyerne.
«Gyermekkorom óta szolgálok, és pedig oly szerencsével, hogy a királyi kegyelemből nyert hivatalaimban soha a király vagy a hatóságok megrovását nem vontam magamra. Noha tehát eljárásom megvizsgálásától soha sem félek, a királyi biztos kiküldését nem viselhetném el, mert ezzel jeleztetnék, hogy irántam a király bizalma, melyet legújabban a vasmegyei főispánság rámruházása kitüntetett, meg van ingatva ... Ha a királyi felség, ő fensége és a helytartótanács engem, kit sok évi szolgálatai után eléggé ismernek, pártfogásukba nem vesznek, ha továbbá én helyesen működő tisztviselőimet, főképen a mostani időkben, a mikor minden tekintély meg van ingatva, nem támogatom és velök egyetértve nem járok el: attól tartok, hogy a vármegyékben férfiak, kik az őket jogosan megillető tisztelettől megfosztva, a hivatalukkal járó csekély fizetésért szolgálni hajlandók és igazságosan szolgálni képesek, nem fognak többé találkozni.»*
1808 januárius 16-ikán Bécsben.
Mikor az ügy Bécsben az udvari kanczelláriához került, Széchényi személyesen felment és a kanczellár kérdésére, a királyi biztos kiküldését, melyet a személye iránt uralkodó bizalmatlanság jelének kellene tekintenie, határozottan ellenezte.*
1808 februárius 19-ikén.
Ennek következtében királyi biztos nem küldetett ki; csak leirat ment Somogymegyéhez.
«Legmagasabb indignatiónkat» – olvassuk abban – «vonja magunkra a támasztott botrány, és megrovásra méltóknak tartjuk azokat, kik azt előidézték.» Ezek között első helyen az alispánt rójja meg, mert a hatalmaskodási ügyben a főispán által elrendelt vizsgálatot a megyegyűlés előtt nem tartotta meg; a gyűlésen a gróf Schmidegg által beterjesztett okiratok felolvasását nem rendelte el; az ülésből távozó tisztviselőket nem késztette maradásra, sőt maga is követte; báró Majthényinak elégtételt nem szolgáltatott. A megyei tisztviselőket hasonló megrovásban részesíti. De ettől nem kíméli meg az ellenzékhez tartozó rendeket sem, a kik «heves és illetlen beszédeikkel» zavart támasztottak.
Külön bizalmas iratban Széchényi felhivatott, hogy, mivel némely megyei tisztviselők ellen az elégületlenség oly nagy, hogy míg azok hivatalban vannak, a nyugalom helyreállítása nem várható, mielőbb restauratiót, vagyis tisztviselő-választás végett megyei gyűlést hívjon össze.
Noha a megyéhez intézett leirat nem volt alkalmas arra, hogy a főispán pártját kielégítse, Széchényi személyesen elnökölt 1808 márczius 16-ikán a megyegyűlésen, a hol a leírat felolvasása után kijelenté, hogy a rendek panaszait lehetőleg «négy fal és négy szem között» kész meghallgatni, s a fenforgó sérelmeket orvosolni óhajtaná.
92. SOMOGY VÁRMEGYE SZÉKHÁZA KAPOSVÁROTT.*
Somogy vármegye kaposvári székházának képét (266. 1.) eredeeti fényképfelvétel útján közöljük.
Az ellenzék szárnyai most még inkább megnőttek. Körében az a felfogás emelkedett uralomra, hogy egy újabb, merészebb támadás Széchényi állását megingatná.
Ezért a megyegyűlés tartama alatt egyenesen az ő személye ellen irányuló feladó irat szerkesztetett és tizenegy aláirással ellátva, Bécsbe küldetett annak feltárása végett, «a mi a felség becsületének és méltóságának sérelmére, a szegény adózó nép elnyomására, a felség más alattvalóinak zaklatására tartózkodás nélkül történik.»
Ez harmincznégy vádpontba van foglalva.
A vádlók visszamennek egész 1800-ig, a mikor a közfelkelés elrendelése alkalmával a főispán olyan tervet dolgoztatott ki, mely a megyére elviselhetetlen terheket rótt, de ezeket magától elhárította; az e miatt támadott zavargások idején a vármegyét elhagyta, az ügyek intézését a megyei és a saját gazdasági tisztviselőire bízta.
Fölhozzák, hogy a vármegyeház építésénél helytelenül és szabályellenesen járt el, az adófizetőket súlyosan megterhelte; a restauratiót törvényes időben nem tartja meg, az üresedésbe jutott tisztviselői állásokat helyettesítés útján saját tisztviselőivel, ügyvédeivel, irnokaival, néha egészen tudatlan egyénekkel tölti be; a tisztviselőket zaklatja és megalázza; híveit minden panasz ellen megoltalmazza; a megyegyűléseken a szólás és szavazás szabadságát korlátozza; a legfontosabb ügyeket a közgyűlések mellőzésével, részleges gyűléseken tárgyaltatja, s az utóbbiakat nem egyszer a vármegye határain kívül, czenki kastélyában tartja.
Míg ekként személye ellen a leggyűlöletesebb vádakat emelik, a vezetése alatt álló megyei kormányzatról sötét képet állítanak a trón elé.
Az adó felosztása szabályellenesen foganatosíttatik; polgári származású bérlők, mintha nemesek volnának, adómentességet élveznek; az ujonczállításnál sokféle visszaélések történnek; a katonaságnak szállítandó élelmiszerek és termények ára olcsón szabályoztatik, akkor is, a mikor a megye területén katonaság nem tartózkodik; ilyen olcsó áron köteles a szegény nép a pandurokat és hajdukat is élelmezni, a kik ezenfelül erőszakoskodnak; megyei tisztviselők saját birtokaikon ingyen munkákat végeztetnek a néppel; a megyei törvényszék a biráskodásban túlteszi magát a törvényeken; míg egyrészről a késedelmes rendelkezések miatt a bűnösök gyakran elmenekülhetnek, másrészről nemesek előleges vizsgálat nélkül elfogatnak; a foglyok kegyetlen elbánásban részesűlnak; a levéltár nagy rendetlenségben van; az ügykezelés fogyatkozásai miatt a megyegyűlések szokatlanul hosszú ideig tartanak, úgy, hogy a rendek szétoszolván, néha a tisztviselők maguk hoznak olyan végzéseket, melyek «a királyi rendeletekkel ellentétben állanak és az adózó népet tönkre teszik».*
Kaposvár, 1808 márczius 18-ikán.
Ezen vádirat kiadatott Széchényinek, a ki teljes nyugalommal és alapossággal látott hozzá az önigazolás föladatának megoldásához.
Az okiratok nagy tömegét szerezte össze, a melyekkel támogatta minden egyes vádpontra vonatkozó nyilatkozatát, részint megczáfolva az állításokat, részint igazolva avagy magyarázva eljárását.*
1808 július 31-ikén.
Július utolsó napján terjesztette föl iratát. Néhány nappal utóbb pedig a Kaposvárt tartott megyegyűlésen megjelenvén, a restauratiót és egyúttal az országgyűlési követek választását személyesen vezette.
A támadások, melyeknek ki volt téve, egyáltalán nem birták arra, hogy az ellenzéknek engedményeket tegyen és azt kedvezésekkel megnyerni igyekezzék. Nyugodt önmérsékletet tanúsított, de nem tért le az útról, a melyet neki legjobb meggyőződése szerint a megye érdeke kijelölt.
Ezzel a magatartásával újból fölingerelte az ellenzéket, a mely most harmadízben keresett a szenvedett vereség után támogatást a trón zsámolyánál. A vádlóiratot még számosabban írták alá; de közülök többen csakhamar kijelentették, hogy az irat tartalma felől tudomással nem bírtak.
A vád lényege az volt, hogy a főispán a választásnál a régi szokástól és gyakorlattól eltért.
Széchényi az igazoló iratban erre nézve kijelenté, hogy ha az előde alatt elhatalmasodott zavarokban és erőszakoskodásban találják föl a régi szokást, ez ellen csakugyan vétett, mert az általa követett eljárás a mérsékletet és érettséget honosítja meg, a nemesi jogok szabad érvényesülését biztosítja.*
1808 november 25-ikén.
A helytartótanács és az udvari kanczellária három esztendőn át nagy alapossággal tárgyalták a főispán és az ellenzék között fenforgó viszályok egyes mozzanatait. Végre az 1811 januárius 11-ikén kelt királyi leirat vetett annak véget.
«Vármegyétek közügyeinek rendetlen vezetéséről» – így szól e leirat szövege – «és az 1808. évi augusztus 8-iki, a mint mondják, törvényellenes tisztújítástokról szóló alázatosan elénk terjesztett két panaszlevélben aláirott neveket, valamint azok neveit is, kik, mint az ügyiratok bizonyítják, a feljelentés megtevése végett összegyűltek, egyelőre kegyelmesen elhallgatjuk. Mi ugyanis a panaszokat vagy az ily természetű jelentéseket, amenyiben annak idején, kellő módon és tisztelettel adatnak elő, ha tisztán hazafias lelkesedésből és buzgalomból erednek, kegyelmesen fogadjuk, hogy mindazon dolgokat, melyek akár az igazságszolgáltatás javítására vonatkoznak, akár az adózó jobbágyság jólétére czéloznak, akár pedig egyéb módon a közügyeknek a törvény s legmagasabb elhatározások által előírt elintézését, és ezzel hű alattvalóink biztosabbá és boldogabbá tevését illetik, a mennyiben egyébként a rendes úton már nem orvosolhatók, méltóságunk és királyi tekintélyünkkel hathatósan előmozdítsuk; a tévelygőket pedig, vagy azokat, kik hivatalukkal visszaélnek, a kellő útra téríthessük; ellenben visszautasítjuk az olyan felterjesztéseket, milyenek az előrebocsátottak, mivel a főispán ellen azokban foglalt vádak sem a vádlók tisztességével, sem a köztisztviselők tekintélyével, a mi az állam üdvös kormányzásának és a saját biztonságtoknak alapja, melyet tiszteletben tartatni (az ellene vétőkre büntetést is szabván) erősen elhatároztuk, ellenkeznek, emellett királyi méltóságunkat sértő módon adattak elő, s inkább a kölcsönös egyetértés megbontását s magánérdekek megvalósítását, mint a közjó megteremtését czélozzák.
A mint tehát ezekből azon dolgokra vonatkozólag, melyek a közigazgatás különböző ágait illetik, további kegyes intézkedéseinket királyi helytartótanácsunk közvetítésével rendeltük hozzátok juttatni, úgy főispántokat, a hivatalos iratok és közgyűléstek jegyzőkönyvének átvizsgálása után, az előrebocsátott vádakra nézve, valamint a minden törvényes alap nélkül megtámadott tisztújítást illetőleg, minden hibától és felelősségtől mentnek jelentjük ki, sőt lankadatlan buzgóságáért, ügyszeretetéért és előrelátásáért, melylyel hazánk válságos viszonyai között a rábizott hivatalnak és munkának minden részét elvégezni törekedett, a mit továbbra is hasonló módon elvárunk tőle, ezennel teljes elismerésünknek adunk kifejezést. Benneteket pedig együttvéve és külön-külön atyailag intünk és királyi tekintélyünkkel figyelmeztetünk, hogy félretéve minden magánérdeket és pártoskodást, főispántoknak és törvényes előljáróitoknak mindazokban, melyek hivataluk köréhez tartoznak, kellően engedelmeskedjetek, őket tiszteljétek, s ily módon mindnyájatok közös boldogságát s ezzel a mi szándékainkat is egyesült erővel, közös törekvéssel s egyforma gondolkozással, valósítsátok meg.»
