XXXVI.
XXXVI.
Sz. politikája igazolása. Országgyülési szünet alatt. Metternich doctrinaire. Sz. Apponyihoz áll. Hirlapi czikkei az ellenzék ellen. Közlekedési ügy szervezése. Apponyi és Jósika. Az ellenzék magatartása. Deák a Védegyletről. A szentgróti levél elemzése. Deák legyen vezér.
MÍG telekdíj-indítványa országgyűlési, megyei, társadalmi körökben tárgyalás alatt volt, Széchenyi nem szünt meg «ujságírói» minőségében, egyes czikkeivel úgy saját helyzete, mint az ország helyzete tisztázását s mintegy ösztönszerűleg a pártélet fejlesztésével egyúttal a parlamenti kormányzat előkészítését is előbbre vinni. Előbbre gyakorlatilag, anélkül hogy elméletét feszegetné. Lépésről-lépésre kivinni Magyarországnak, mint mondani szokta, «saját tengelye körüli forgását», a mellett, hogy Austria, vagyis akkori szójárás szerint az «összbirodalom» irányában minden elszakadási vágy, minden «status in statu». alkotása ellen határozottan tiltakozott. «Politikámnak úgy első (t. i. izgató) mint második (t. i. mérséklő) stádiumában, csak kötelességemet teljesítém, s ez öntudattól senki nem foszthat meg.» (Kibékülés január 21. 1844). «Visszapillantva az 1790 óta történtekre, más nemzetek óriási előmenetelükhez hasonlítva, mennyit tanácskoztunk, szónokoltunk», így kiált fel «s mily véghetetlen keveset nyertünk!» (Definitio jan. 28.) «Az egyeztető – mond tovább – a juste milieu és centrumféle recipe tehát nem ér semmit, sőt a pártszellemnek még élénkülnie és szilárdulnia kell (Oppositio I.) Tiltakozik azon ráfogás ellen, mintha boldogabb időben ő az oppositiónak tökéletes megszüntét óhajtaná, mintha jelen körülményeink közt, mert nemzetiséghez és alkotmányhoz hajlamot mutat a kormány, azért irányában servilismust, hízelkedést, átalános térd-fejhajtást, kézcsókolást követelne. (Oppositio II.) Saját álláspontjára nézve arra a kérdésre miért változtatá a kormányhozi állását? így felel: Azért, hogy magam ne változzam, de elveimhez maradjak hű; tehát már puszta önmegbecsülhetés végett is. (Czégér I.) Szerinte még nem jöttünk tökéletesen «észre», sőt most élvezzük, Göthe mondásaként, a politikai élet suhancz-korát (die Flegeljahre der Politik), s ekkép nem tudjuk utilisálni a kormányt. (Czégér II.) S végre: «hazafiui kedélyekre sem hideg vizet önteni, vagy azokat épen megsérteni nem volt czélom, valamint a már létező erők szétbontását sem tervezém, de …megmutatni iparkodom, hogy pártérdeknél még valami magasb is van, t. i. a haza» .
Azt a három évi alkotmányos szünetet, mely az 1843–44-diki országgyűlést az 1847–48-dikitől elválasztja, fontos események töltik be. Ilyenek:
Gr. Apponyi Györgynek, alkanczellári czímmel a magyar kormány élére állíttatása; természetesen az akkori viszonyokhoz képest korlátolt hatáskörrel.
Széchenyinek a kormányhoz csatlakozása s így bár definiálatlan alakban, egy magyar önálló nemzeti kormányzat megkezdése.
Széchenyinek, mint a közlekedési ügy vezetőjének, e minőségben tett első tiszai útja s a Tisza szabályozásának megindítása.
A védegyleti agitatio s egyúttal annak vége.
A pártélet hatalmas fejlődése; a közügyek iránt izgatottságig fokozódó átalános érdeklődés.
József nádor halála.
Utódának, István főherczeg személyében kijelölése.
Végre a két ellentétes elv nagy képviselőjének, Kossuthnak és Széchenyinek az országgyűlés alsóházába beválasztatása.
Mindezekről elő kell adnunk azokat, a mik hazánk második újjászületése előkészítésére s különösen Széchenyinek immár delelő pontját érő államférfiui tevékenységére nézve, mint történelmi adatok tudomásunkra vannak.
Apponyi kineveztetéséhez nagy reményeket kötött a conservativ párt, mely érezte, hogy eddigi pangását nem folytathatja tovább, hogy a cselekvés terére kell lépnie, s hogy vezetőre van szüksége. Maga Metternich inkább elméletileg, mint gyakorlatilag rég sürgeté, fájdalom, mindig csak a szabadság ellen, e határozott s irányadó föllépést «Ein Land muss vor Allem regiert werden» ismeretes mondása. A magyar alkotmányos formákat félretenni nem volt szándékában, ebben a tekintetben a nádorral is egyetértett, kit időnként az ő sajátszerű doctrinaire stilusában szeretett utasításokkal ellátni; míg a «megtért» Széchenyi keresztül látott rajta s únni kezdé nem csak a Kossuth által is megrótt «garrulitását» (órahosszat szeretett beszélni s mást szóhoz nem juttatott), de főleg vénülő korával járó önbálványozását, melyet viszont egész életén át előkelő (fejedelmi) környezete hihetetlen fokig ápolt és szított. Neje a herczegnő, kire többször volt alkalmunk hivatkozni, lelkének fele, szédelgéseinek osztályosa s mintegy házi imádója volt s oltárt emelt neki otthona szentélyében. Ez a bűbájos nő, magyar honfitársainak különben buzgó védője, (csak Bécsben felhasználni tudják jó tulajdonaikat!) most Széchenyit is különös kegyeibe fogadta s egy alkalommal a pápai nunciusnak mint olyat mutatta be, a ki eddig hóbortos (liberális) volt ugyan, de most már megokosodott. E jellemzés Széchenyinek arczába kergeté a vért s alig türtőzteté magát miatta. Uton-útfélen s a sajtó terén váltig tiltakozott a föltevés ellen, hogy ő változott, vagyis «megtért»; szerinte a kormány változtatta meg álláspontját, s tért meg, a melyen mindig mozognia kellett volna, a nemzeti és alkotmányos politika egyedül üdvözítő tanához. Apponyitól az ellenzék félt s csak rosszat várt, épen azért, mert energiáját magasztalták; míg Széchenyi lassan olvadott csak bizalomra, de jellemét és tehetségét rég felismerve, megjósolta neki a polczot, melyre elődeinél inkább hivatva volt s melyet, biztosan föltevé, hogy soha sem fog az alkotmány felforgatására, vagy az egykori osztrák beolvasztási politika fölelevenítésére használni. Ez utóbbi valószinűtlen esetben nyomban ismét hátat fordítana neki s az ellenzékhez csatlakoznék. Így beszélt az akkor irányt adó, bárminő szinezetű államférfiakkal. A nádor, a nádorné, küldözték fel Bécsbe, hol mint mondák, «valamit akarnak csinálni belőle» . A conservativek természetesen egészen a magokénak vallották, s reá nézve lehetetlennek mondottak más választást. Így Dessewffy, Szécsen, Andrássy György, Zsedényi, Zarka stb. A legpraktikusabb pénzemberek pedig, (Sina, Wodianer) mint közlekedésügyi ministernek, b. titkos tanácsosnak, 10,000 frt fizetéssel, gratuláltak neki s többet tudtak e tekintetben nálánál. Ezek s a hivatalnokok egész serege valóságos ostrom alá vették, szívesen hallgatták, melegen czáfolgatták ellenvetéseit. Veled, mondá egynek, szívesen; de a többiek vagy kapni akarnak, vagy lenni. Másnak: ha azt hiszik, hogy Bécsben kotyvasztanak valamit s én majd itt csak kitálalom, nagyon csalatkoznak. Elismertetni kívánta mindenkitől függetlenségét s önzetlenségét: kétkedőre alig is akadt. Mind a mellett új barátai között úgy érezé sokszor magát, mint «Dániel próféta az oroszlánbarlangban»; s bár kezet nyujtott Apponyinak s vele «véd- és daczszövetséget» kötött, s helyt is állt érette, p. o. Pest megye heves gyűlésein, vagy a Védegyleti harczban stb., mégis mindig inkább szökésre, mint maradásra mutatott kedvet. Bensejében, mint naplói mutatják, örökös forrongásban élt, a hazáját fenyegető nagy veszély sejtelme soha sem hagyta el s maga is a lelki és testi kórok minden nemeivel gyötörte magát; halálát némely napokon bizonyosnak hitte, olykor az őrület gondolata rémítgette; közben még vagyoni bukás is, hazafias színezetű vállalatokba fektetett pénzeinek (hengermalom 50,000 frtig, stb.) elvesztése nyugtalanítá. Orvosainak mindig baja volt vele, «hiába gyógyítgatjuk, mondá, e nyomorult testet; a lélek beteg!» ki bensejének e rejtélyeibe mélyed, meg nem tagadhatja sajnálatát a legszerencsétlenebb emberek egyikétől, de egyúttal bámulatát sem, a hallatlan lelki erő, a napról-napra, úgyszólván pihenés nélkül kifejtett tevékenység felett. Mintha közel pusztulását érezte volna, úgy sietett élni: minden perczet elveszettnek hitt, a melyben a haza díszére, felvirágoztatására valamit nem lendített.
114. HERCZEG METTERNICH KELEMENNÉ.
(Egykorú kőnyomat után. Országos Képtár.)
Mit csináljak ezzel a védegylettel? kérdé a nádor, a ki ha aktái közül menekülhetett, mindig kész volt erélyes rendszabályokra. Semmit, volt Széchenyi válasza; többet bizott tolla hatalmában. Ismertetni fogjuk a híres szentgróti levél elemzését. Megelőzték ez érdekes czikksorozatot a «Pisztoly idő előtti elsütése» (január 24. 1845), melyben Bezerédjnek a házi adónak törvény nélkül is önkéntes elvállalását támadta meg, mint nem adót, «dehogy azt, hanem liberum oblatumot», mely az egyenlő adófizetésnek «legnagyobb ellensége»; (február 27.) «Pesti kikötő» (február 5–20. I. II. III. IV.) «A magyar gyáripar s a csak most született Gyáralapító társaság», melyet, bár elnöke is volt, halva születettnek nevezett (márczius 23–30. I. II. III.); «Általános nézetek», ismét Bezerédj ellen (május 4.) «Duna-tiszai csatorna» (márcz. 9. 13. I. II.) «Széchenyi szétpattant», t. i. a hajó gőzkatlana (máj. 8.) «Színpadi titkok» (máj. 11.) Deák Ferencz ellen. Társadalmi téren, a szervitatéri és újépület melletti sétatért, az akadémia rendes és ünnepélyes üléseit, csónakdát, czukorgyárt, soproni vasútat, budai alagútat, végre a balatoni első (Himfy) gőzhajót említsük a sok egyéb mellett, mit vagy kezdeményeznie, vagy hogy prosperáljon, támogatnia kelle. Apponyi buzgólkodása folytán végre, nem kis vajudások után létrejött az a közlekedésügyi osztály, melynek Széchenyi volt élére állítandó. Nem egy «bizottság» miként Metternich óhajtá, hogy ezt is kezében összpontosíthassa, hanem «hatóság», miként Széchenyi követelé, székhelyével Budapesten s első kezdetnek egy millió országos dotátióval.* Ezt a hatóságot aztán, nehogy valami ministerium legyen belőle, egy fiók osztályává tették a régi m. k. helytartó-tanácsnak, bár az «országos közmunkák igazgatósága» pompás czímével, igen szerény fizetéssel s hivatalos helyiségül kiszorított egy kis szurdék irodával; az egy milliót pedig Kübeck gróftól, mint birodalmi pénzügyértől kelle kicsikarni, ki attól félt, hogy ha a Tiszára ád annyit, úgy majd az Elbára is kérnek tőle! stb. Ezeket olvasva, méltán kiáltunk fel Széchenyivel: «istenem, mennyi abnegatio kell mindezekhez!» Nem csodáljuk, hogy sokszor megszakadt béketűrésének fonala, s boszankodva jegyzé meg elég biztos jóslattal, hogy ez a «heterogén, természetellenes államszövetség» (t. i. az osztrák kormányzattal) nem tarthat már soká és hogy «Magyarországnak elvégre is saját erejére kell támaszkodni», vagy mikor szökési hajlama káromkodásra fakasztja: «Vigye őket az ördög!» (Jul. 30. 1845). A mindig mozgó ifjuság azalatt (jul. 2.) kocsiját, melyben imádott neje is ült, sárral hajigálta meg, Kossuthnak ellenben (aug. 4.) fáklyás zenével kedveskedett.
Lealkudva az először kért hat millióból!
Ily vegyes benyomások közt érte őt kineveztetése az újonnan felállított közlekedésügyi országos bizottmány elnökévé, mely csak egy félhivatalos communiqué alakjában tétetett közzé a gr. Dessewffy Emil szerkesztése alatt álló Budapesti Hiradó junius 1-ei számában, s utána a Pesti Hirlapban a következő szövegezéssel. «Az ország szükségeinek megfelelő közlekedésügyi eszközök létesítését ő cs. k. Felsége legmagasb gondjaihoz számítván, hogy az e végre megkivántató elvmunkálatok minél gyakorlatibb és alkalmasabb módon, egyszersmind haladéktalanúl elkészíttessenek ő cs. k. Felsége egy külön bizottmány alakíttatását elrendelni s ennek elnökévé gróf Széchenyi Istvánt kinevezni méltóztatott és egyszersmind megparancsolta, hogy ezen bizottmány elibe szabandó feladás és annak adandó belszerkezet, nemkülönben az e bizottmánynak mind a kormányszék, mind az illető hatóságok irányábani viszonyait tárgyazó, javaslat minél előbb ő Felsége legmagasb elhatározása elé terjesztessék.
Senki sem örült ennek jobban, mint a magyar állam akkori két hivatalos képviselője, gróf Apponyi, a magyar, és b. Jósika Samu, erdélyi kanczellár. Fenmaradt mind a kettőnek nem nyilvánosságra szánt, sebtében papirszeletre vetett gratulatiója, mely bár eléggé ismeretes,* méltó, hogy itt is helyet foglaljon:
L. Gr. Széchenyi Istv. Naplói. 168.
«28-án 2 órakor.
A legnagyobb sietséggel s első örömem hevében akarom tudtodra adni, hogy az illető legf. kézirat immár alá van irva s ma még a kanczellár kezéhez jut. Mindnyájunkra, az igazi jó ügyre s jövőnkre nézve oly nagy és döntő esemény ez, hogy nem Neked, hanem hazámnak, barátaimnak s magamnak kell s nem lehet eléggé érette gratulálnom. M. herczeg szeretné, ha még holnap itt maradnál, hogy az ügyet, t. i. a mikéntjét Veled megbeszélhetné. Hiszed, hogy eredményre vezethet? vagy hogy előértekezlet czélszerű lesz? avagy engem akarsz-e végleges szándékod meghittjévé tenni? s az előértekezleten annak tolmácsául megbizni? A Te hozzájárulásod nélkül semmi esetre sem szabad bármit is határozni; de az előmunkálatokkal késnünk nem szabad. Je dine chez Csáky, aztán levegő után kapkodok, s nyolcz óra után otthon leszek. – Ha holnap itt maradsz, nemde vendégem vagy? Én csekély vagyok ahhoz, hogy Neked köszönetet mondjak amaz ezerek nevében, a kiket elhatározásod boldoggá tesz, de érezni, jobban érzem azt, mint amaz ezerek mind együttvéve. Hű tisztelőd Apponyi.»
«Szerdán 8 ór.
Kedves Barátom. Nem annyira Téged, mint inkább mind azokat szerencséltetni jöttem, kik az előtted megnyilt téren való megjelenésedet örömmel üdvözlik, mert övék a gyümölcs, melyet számukra munkás fáradozásod érlelend. Áldjon meg az Isten annyi egésséggel, annyi testi erővel, mennyi szilárd akaratot fejtettél ki oly sok üdvösnek kivívásában, s hidd el, szivesebb részvéttel senki sem kiséri minden léptedet ezen kedves Hazánknak a leggazdagabb eredményeket igérő pályán, mint igaz tisztelő barátod Jósika.»
115. BÁRÓ JÓSIKA SÁMUEL.
(Egykorú kőnyomat után. Országos Képtár.)
Jellemző, hogy a régvárt örvendetes eseményt legelső jóakarója, a nádor később tudta meg. Barátságuk különben folytonos érintkezéseknél fogva, természetesen ezzel is csak szorosabbra fűződött.
Vívmánynak volt tekintendő, hogy az ügy, a Metternich «central-comissiója» mellőzésével, közvetlen a m. kir. helytartótanácshoz tétetett át.
A fővárosi ifjúság egy Wesselényinek rendezett fáklyászenével ünneplé az «eseményt».
Az ellenzék, maga Deák, a hírt tartózkodva, sőt bizalmatlansággal fogadta. Klauzál, megyéjében országos sérelmet indítványozott az új hivatal szervezése ellen, mely az országgyűlésnek tudta nélkül történt; viszhangra nem talált, bár azon időben a végrehajtó hatalom eléggé megosztva volt kormányzók és kormányzottak közt. Eötvös és barátai, a centralisták, örömmel látták e lépést előbbre s a kormánynak többség megnyerésére való törekvését sem kárhoztatták, egyetértve ebben Metternich herczeggel, de egyúttal ettől nagyon eltérőleg, levonták az akkor oly merésznek, sőt képtelennek hitt következtetést, miszerint le is fog mondani, ha törekvése meghiusulván, kisebbségben fogja látni magát. A municipalisták ily vigasztalásra nem sokat adtak; míg Eötvös keserű panaszra fakadt, hogy már tíz év óta szolgálja az ellenzéket, de még most sem érti, mit akar az. Az ellenzéknek egyik első embere, az országos védegyletnek buzgó elnöke, gr. Batthányi Kázmér (később forradalmi minister) ezt egy ízben oly őszinte vallomással egészíté ki, hogy: minél többet jár az ellenzéki gyűlésekre, annál butábbnak érzi magát …
De ideje már, hogy a szentgróti levél elemzéseire, Széchenyinek a hirlapirodalom terén tett, utolsó erőfeszítésére reá térjünk.
Deáknak jellemvonásai közé tartozott egy neme a büszke szerénységnek, mely őt távoltartá a Kezdeményezés dicsőségének hajhászatától. Saját eszméit is szivesen engedé át másnak s csak azután jött segítségül, ha szükség volt reá. Kerülte főleg a látszatot, – melytől mások kevésbbé irtóznak, hogy személyes hiúság vagy irigykedés tartja vissza mások indítványainak lelkes pártolásától. Tartózkodó volt, ha kétes alapunak találta, vagy ha több kárt látott belőle, mint hasznot; nem vonakodott csatlakozni, ha vagy hazafias kötelesség színébe öltöztették, vagy visszamaradását félre magyarázták. Így tett a Kossuth védegyletével is, melynek első megalakításánál, szervezésénél őt nem kérdezték. Tudták, hogy különben is nem az agitatio embere, tudták, hogy több irányban aggályai vannak; féltek, hogy semlegessége többet árthatna a könnyen félremagyarázható kezdeménynek, mint a mennyit egy sereg selejtesnek lármás korteskedése használ. Ellenök Deák nem nyilatkozott, mert, főleg Széchenyi föllépése óta félt a szakadástól, mely az ellenzékben támadhatna s a nemzeti párt felbomlásához, mit szerencsétlenségnek tartott, vagy esetleg a kormánynak, melyhez bizodalma nem volt, túlsúlyra vergődéséhez vezethetne. «Nem lett volna-e czélszerűbb», mondja Kossuthhoz írt magán levelében,»* a védegyletet most kezdetben csak némely czikkekre szorítani, melyek vagy azért, mert nálunk is nemsokára előállíthatók, vagy azért, mert nélkülözhetők elsőbbséget érdemelnek?»
L. KÓNYI gyüjteményét.
«Azon csekély pénzerőt tán több sikerrel lehetett volna néhány czikk gyártásának emelésére fordítani, mint ha az sokféle czikkek közt megoszlik?»
Amerikában ily egylet inkább politikai okokból Anglia ellen alakult.»
Ott csakugyan előfutója volt a nyomban bekövetkezett elszakadásnak, háborúnak. S ennek látszatát óhajtotta nálunk kerülni egy rész, sejtetni más rész: a nyilvánosság előtt merőben ártatlannak, minden politikai indokoktól tisztának tüntetve fel az egyletet; itt több, ott kevesebb őszinteséggel s bizalommal.*
Az alapszabályok lényeges pontjai.
De: «Ti bizonyosan megfontoltatok mindent» – írja tovább Deák – «Ti jónak láttátok a dolgot most és ily terjedelemben megindítani, s én el nem szakadok tőletek».
A központi minta után országszerte alakultak a fiókegyletek s ezek közt egy a buzgó gr. Batthányi Kázmér elnöklete alatt Szt.-Gróton Zala megyében febr. 9. 1845. Erre külön Deákot is meghívták. El nem kerülheté, hogy ne nyilatkozzék. Beszédét, egy hirlapi tudósítás alakjában, bocsátották világgá,* s diadallal hordták szét az országban. Még azt a rhetorikai fordulatot is, mely inkább a Kossuth stilusára emlékeztet: «Egykor egy francziát kérdeztek, ki verte meg Marengónál az ellenséget?* Én, mondá, és még 70 ezer franczia. Szintúgy ezen társulatnak is minden egyes tagja magáról egykor elmondhatja: én, meg annyi millió védegyleti tag, mentettük meg a sorvadó hazát!» …Ismételte a nemzet folytonos elszegényedéséről akkor divatban volt, Széchenyitől tagadásba vett frázisokat, s melegen ajánlotta a nélkülözés az önmegtagadás erényét. «Mennyire elszegényedett a nemzet, mutatja az, hogy alig van már hazánk földén adóssággal nem terhelt jelentékeny család stb. Ellentétben volt ez Széchenyi egész közgazdasági elméletével, mely a hirtelen s okszerű beruházásokra igazolt adósságcsináláson sarkallott; de ellentétben magának Deáknak azon további állításával, mely a valóságnak bizonynyal megfelelt, hogy tudniillik Magyarország a mezei gazdaságban ötven év óta nagy lépést tett előre s azóta egy atyának javain például három fiú is osztozván, jelenleg egy is termeszt a maga osztályrészén annyit, mint előbb az atya az egészen termesztett.
Pesti Hirlap 1845. márcz. 30. -o- jegy alatt.
Ez az ellenség akkor a mi hadseregünk is volt. (1800 jun. 15.)
116. GRÓF BATTHYÁNY KÁZMÉR.
(Eybl 1846-iki kőnyomata után, Országos Képtár.)
Csak pamutszövetekért – így folytatja Deák gazdászati elméleteit – évenként 17 millió szivárgott ki s a mely gazdaság többet ad ki, mint bevesz, annak tönkre kell mennie n.
Jövedelmünket nem birjuk szaporítni; nincs tehát egyéb hátra, mint lehetőleg apasztani kiadásainkat.»
«A fényűzés minden más országnak áldás, csak a magyarnak átok.» stb.
Nem állhatá ezeket tovább Széchenyi. Tollat ragadott ismét s írta a szentgróti levél elemzéseit, tizennégy hoszszú czikkben. Fel kell ezeket frissítenünk olvasóink emlékezetében, mert világot vetnek nem csak egy nevezetes korkérdésre, hanem Széchenyi akkori érzületére s egyúttal hazánk politikai és társadalmi állapotaira is. Vegyük pontonként.
I. Május 18. 1845. Ellenzéknek vallani magát s egyúttal a mozgás (a reform) élére állani képtelenség. Központi vasút, fiumei kikötő, de másrészről védegylet, annyi, mint: fordúlj jobbra, de egyszersmind balra is.
Deák szól-e? vagy az egészhez semmi köze?
Deákot becsülöm és szeretem; de a hont, melynek leghűbb szolgája voltam mindig s leszek is, míg élek s melyet bálványozok, Deáknak elibe teszem.
Közelszegényedés? sorvadás? Nem áll.
Számokkal kimutatható a progressio és gyarapodás.*
II. Május 25. Ha van némi hanyatlása főbb magyar családoknak, melyek lenézését úgy szeretik máskor affectálni, úgy annak okai ezek:
II. Május 25. Ha van némi hanyatlása főbb magyar családoknak, melyek lenézését úgy szeretik máskor affectálni, úgy annak okai ezek:
A dolgok természetes fejlődése, miként Kossuth politikai (közjogi) fejlődésünkre vonatkozva mondani szokta.
1. Birtok eldiribolás. (?)
2. Idő- és pénzfecsérlőbb nemzet nincs a világon. (!)
3. Szorgalom helyett pipázunk; vagy, újabb időben, a Staatslexiconban buvárkodunk.
4. 14 órakor keressük a délt. Vagy elhamarkodjuk a dolgot, vagy elaluszszuk. Korteskedés stb.
5. Politikában is, mint másban gazda nélkül számítunk. Az Ausztriával való összeköttetés stb.
Szomorú, ha még oly férfi is, mint Deák, ama rég megczáfolt fallaciában él, hogy a pénz, ha kimegy, ha benmarad …
Mostani törvényeink s közállapotaink mellett a világ minden pénze se lenne elegendő, legyetek erről meggyőződve, drága honfiak!
III. Juni. 1. Deák diagnosisa gyökerében el van hibázva. Recipéje: f. kiadásainkból nemes önmegtagadással mentül többet törülni s mások helyébe honi kelméket tenni, alkalmazásban egyenesen «sorvadást» okoz.
Ugyan a mi minden országnak áldás, miért lenne épen Magyarországnak átok? – Nem elég nyomorultan, simplán élünk-e ugyis?!
Leugrani – könnyű; de fel, fel! …
Nem az a bölcseség, hogy keveset, hanem hogy eszesen költsünk.
IV. Jun. 8. A kormány újabb időben észrevette, hogy a közbirodalom legdusabb mezejét parlagon hagyta s hogy ezt így folytatni többé nem lehet.
Most a pangásnak már a nemzet lesz az oka. – –
V. Jun. 15. Tudja, hogy kevesen fogják olvasni, mert hiszen nem mestere a hízelgésnek.
Aztán meg …sinecurát is (!) vállalt!*
Deákot kisebbítni nem szándéka; sőt –
Deákot kisebbítni nem szándéka; sőt –
T. i. azt az országos közlekedésügyi igazgatóságot, mely hogy mennyire nem volt sinecura, azt azonnal látni fogjuk.
Adoma 1790-ből. Hic non agitur ut bene loquamur, sed ut nos intelligamus.
Értsük meg egymást.
Nem vádolhatjuk a királyi család bármely tagját, hogy nyelvünket becsmérli, mióta magunk kezdjük becsülni stb.
Az európai csillagzatok is annyira sürgetik vérünket előmenetelre, miszerint ellenzéki taktika helyett ezentul a haladás mezejére léphetünk ki biztosan.
Az európai csillagzatok is annyira sürgetik vérünket előmenetelre, miszerint ellenzéki taktika helyett ezentul a haladás mezejére léphetünk ki biztosan.
VI. Jun. 22. Kimondhatatlan varázszsal jár az opponálás. Alig bujik ki a fiú a tojásból, még beszélni sem tud, de már opponál!
Az ellenzék «une cruelle necessité».
De nálunk oly nagy szám opponál, a nélkül hogy tudná, miért.
Klauzál nyilatkozata! (L. 578. l.)
Kossuth lepiszkolja a kormányt.* Éljen! De K. itt meg nem áll, hanem teremteni is akar. Fiume stb.
Ez időben mennydörgött az u. n. administratori rendszer – az Apponyi Kreishauptmanjai ellen.
Eredmény: a kormánynak, melyet nem nélkülözhetünk, tökéletes nullificatiója.
Legerősebb a most következő, hol már ismeretes cassandrai jóslataival találkozunk. Nem az a védegylet sugallá ezeket, melyet Deák comtemplált, a ki tagadta, hogy az politikai tüntetés légyen, hanem sugallá az a védegylet, melyhez Kossuth újabb agitatióinak csak egyes szálait fűzögeté.
VII. Jun. 29. Vagy nem lesz sikere s akkor hasztalan demonstratio, vagy lesz s akkor egész más rendszert idéz elő, mely nem lesz ínyünk szerint …
S akkor gyászba öltözhetik a magyar. Virágozni fog ugyan egykori hona s abban üdvét lelheti az emancipált Izrael fiátul kezdve (!) minden nép; de a magyar vagy elenyészik a hatalmas közérdek mindent egybeolvasztó árjában, vagy egykor szabad honát csak másodlagos, tán szolgai szerepben fogja lakni. S elmondhatja egy philosoph: Ime, megint elpusztult egy nemzet, mely helyzetét nem ismerve, legjobb akaróinak figyelmeztető szavát fitymálva és erejét vagy túlbecsülve vagy balgán használva, saját maga döfé a kivégzés gyilkát kebelébe.
– – –
Deák mindezekből semmit sem lát.
Boldogok, kik nem látnak többet, mert övék a menynyek országa. – – Habár csak az önámítás mennyországa! …
Elemzi azután ama többféle kútfőket, melyekből az agitatio táplálkozik. Ezek
1. Őszinte hazafiság. Sokan nem látják a gyáriparral járó nyomort! stb.
2. Félszemű kormányosi felfogás. (A ki t. i. csak az egyik partot látja!)
3. Demonstratio a határvám eltörlésére.
4. Csalétek az oppositio horgán.
5. Birkatermészet. Divat (kolomp) után induló.
6. Iskolás pajzánság, dacz.
7. Hipocrita hazafiság.
8. Ármány, konkolyvetés.
9. Popularitási vasmacska.
Mindezt szerencsétlenségemre tisztán látom a védegylet fogamzási, születési, keresztelési és dajkálási phasisaiban.
VIII. Jul. 6. Sokan unják, hogy mindig a modort emlegetem.
Saját bárkáját ám kormányozza kiki tetszése szerint; de – a ki országlásba bátor avatkozni. – –
Jó szándék nem elég!
IX. Jul. 13. Bár sokkal több ártatlan vegyület van benne; egyenes provocatio az a kormány és a birodalom ellen.
A kormány vagy húsz év óta úgy közeledett a nemzethez, mint 8: 10. S vajjon ily arányban fogy-e az ellenzék? … Sőt az ellenkező történik.
X. Jul. 20. Ebben teljes czímű Tóth Lőrincz úr és teljes czímű Pulszky Ferencz úr kapják meg a félszemű kormányosi czímet, amaz buzgó allegálásai, emez Allgemeine-czikkeiért.
Aztán elismeri, hogy a védegyletben van némi jó is, mint pl. a méregben; de felsorolja, ismét pontonként, sokkal túlnyomóbb rossz oldalait. Ezek:
1. Bizonyos osztály demoralizálása. A «honi» czéggel űzött csalások.
2. Kényszerít drágábban fizetni a rosszabbat. Financziális gyógyszernek elég különös.
3. Helytelen vágásba (!) sodorja a közfigyelmet. Teendőink! – –
4. Csorbát üt nemzetiségünkön. A magyart hiába nógatják iparra, míg a föld olyan olcsó. Iparosaink 9/10-de német, cseh stb.
XI. Jul. 27. Magyarország nincs sorvadásban. Deák diagnosisa helytelen s az praescriptiója is.
Ha még oly férfiú is, mint Deák …hagyja magát a közmámor által sodortatni!
Justum et tenacem –
Lenne csak köztünk sok ily zománczozatú, ki nem tud szolgai bókhoz s kit nem szédít udvari fény …tüstént (!?) nemcsak azon viszony el volna tökéletesen rendezve, mely köztünk s a kormány meg a közbirodalom közt létezik, de vajmi szaporán helyre volna ütve Magyarország százados hátramaradása.
Dynastia meg lenne nyerve –
Érdek alapján fejlődnék –
De a mi ezután következik –
XII. aug. 3. – abban divinatióig megy a már kedély beteg államférfiú előrelátása, ékesszólása. Ne profanáljuk azt rövidítésekkel. A forradalom lezajlása után ezeren ismételték e s hasonló szavait, melyek azóta ismét feledésbe merülnek.
«Majdan, ha az idő le fogja csillapítni a kedélyeket és szenvedelem helyébe méltánylat áll és én már nem leszek többé, s így senkinek sem lehetek szálka a szemében, tudom e sorok, ha teljes feledékenységbe nem sülyed nemzetünk jelen küzdelme, az el nem ferdíthető való színében fognak mutatkozni, s vagy élvezendik az útmutatásaik utáni hasznot, sőt fényt, az akkor élők, vagy keserű bánattal fogják rebegni, hogy igazam volt.
Deák nem szorul, mint honunk számosb csillámló lidércze, mesterkélt kölcsönzött fényre – –
Lökje el magától a melléktekintetek minden zsibbasztékait, legyen alkotója, vezetője egy pártnak, mely Magyarországon, mióta össze lőn a birodalommal házasítva, még épen nem, vagy alig létezett –
XIII. Aug. 10. «Bizony még annyi politikai belátásunk és tapintatunk sem volt eddigelé, mihez képest azon hazánkfiainak hitelét iparkodtunk volna nevelni, kik belbecsük vagy szerencsés véletlen folytán oly fokra emelkedtek, hol egy szó nem ritkán többet nyom, mint ezer megyei vagy országgyűlési szónoklat.» –
Trefortnak felelve: «Igaz, nem mindig így beszéltem. Valóban megváltoztattam politikámat» …
«De ám mutassák meg, hogy most kevésbbé vagyok hű a magyarsághoz, az alkotmányhoz, hogy kevésbbé vagyok a haladás embere, hogy kevésbbé szomjazom minden hazánkfiának halhatatlan emberhez illő polgárosítását, hogy kevésbbé fáradozok s rontom úgyis eléggé roncsolt testemet a közjóért, vagy hogy most inkább esengek másról reám sugárzó fény vagy emberséges fáradozás nélküli kincs után, – – hogy nem akarok, mint eddig tevém, hűn osztozni honosimmal szerencsében, gyásznapokban; s majd ha egykor, büszke érzéssel mondom, oly hosszú évek során fogják szolgálni a hont, mint én tevém, akkor adjanak hálát Istennek, ha függetlenségük s tiszta kedélyük tudatában oly fölemelt fővel tekinthetnek majd bárkinek szemei közé, mint én cselekedhetem.» …
117. TREFORT ÁGOSTON.
(Eybl egykorú kőrajza után. Országos Képtár.)
XIV. Aug. 17. Ismét Deákhoz fordul, ki bizony nem tagadta meg, mint Széchenyi óhajtotta volna, a neki tulajdonított nézeteket, se nem sietett egy új (közép) pártnak alakításával.
«Azt fogja állítani, hogy nem bír azzal a tehetséggel – –? Hát akkor ugyan kihez forduljunk?» –
1-ör, bizalmat gerjeszt;
2-or, nincs oly hiú magyar, ki elsőbbségét el ne ismerné.
– – –
Oh! legyen vezetőnk, és tüstént öné vagyok, és ön legőszintébb, legernyedetlenebb segítségemre számolhat. Lesznek ugyan hatalmasb védői, nagyobb tehetségű elősegítői, hanem hogy hűbb és elszántabb apródja lehessen, mint én lennék, ha ily alulról és felülről egyaránt független pártnak állana élére, azt bajosan hiszem.
– – –
Addig is, mint hű magyar, nyujtom baráti jobbomat önnek, mint hű magyarnak.
Tiszta szándék, tiszta lélek, akár siker, akár nem!»*
A czikksorozatot lásd Jelenkor 1845. külön kötetben kiadta TÖRÖK JÁNOS. Végre l. Gróf Széchenyi István hírlapi czikkei. II. k. 565.
