IV.
IV.
Mária Pozsonyban és Bécsben.
Márczius 9-én, hétfőn tartozott Széchy Mária Pozsonyban, a zöld házban birái előtt megjelenni. Noha útközben megbetegedett, a kitűzött időre mégis megérkezett. Hatvan katona ment eléje s ezek őrizete alatt vonult a városba. Pörös ügye tárgyalását azonban elhalasztották. E helyett újabb és kimerítő vallomást kívántak tőle, melyet meg is tett.* «Megvallom, vétettem» mnodta töredelmesen s ismételve a király kegyelméhez folyamodott.
Második terjedelmes vallomása Pozsonyban 1671 márcz. 14-én kelt Orsz. Lev. Mon. gyűjt.
Nem zaklatták tovább a pörrel, de személyes szabadságát és vagyonát sem adták vissza. Hónapokat töltött Pozsonyban őrizet alatt, ide-oda fordúlva segélyért.* Június elején Bécsbe szállították, azzal biztatva, hogy kihallgatják s végleg eldöntik ügyét. Nagy kíséretével egy vendéglőben helyezték el, időnkint szigorú őrizet alatt tartották, de nem hallgatták ki. Hetekig volt «bécsi rabságá»-ban s «mindeddig senki semmiről meg nem kérdett». Szabad volt ugyan szolgáival és tiszteivel érintkeznie, de szakácsát nem bocsátották melléje, pedig ha egyéb nyavalyája nem lenne – mondja – az itteni ételtől is el kellene vesznie «tekenős békákat főznek s oly étkeket, valahányszor az étekbe szúrok, anyiféle nem tudom micsoda akad a villámra.» Nem teljesítették ugyan abbeli kérelmét, hogy saját szakácsát felhozathassa, de az élelmezés javítása iránt mégis történt némi intézkedés.*
Pozsonyból május 17-én Hocher Pálhoz is fordúlt s felküldte hozzá Bécsbe Gyöngyösi Istvánt, a ki elpanaszolta neki szánalmas helyzetét. De mint Rottal, ő sem tudott vagy nem akart segíteni. A levél bécsi titkos levéltár.
A császári kamara 1671 jun. 29-én utasitotta tisztviselőjét Damiani Károlyt, ki Széchy Mária gondozásával volt megbízva, szerezzen tudomást, hány nő van vele a börtönben s ennek megfelelően utasítsa a szakácsot, hogy annyit főzzön, a mennyi szükséges. Közös pénzügym. lev. Bécs.
Minél tovább húzódott ügye megoldása, annál nagyobb mértékben kezdett félni, hogy «vagy apáczák közé tesznek vagy örökös fogságra». Mindkettőtől egyaránt megréműlt s nem szűnt meg leveleivel és megbizottaival sürgetni mindazokat, kiktől segélyt remélt, hogy e csapást elhárítsák róla. Ügye nem volt egészen reménytelen s a nyáron híre járt, hogy sokáig «nem halad már az ő felsége kegyes rezolutiója». De teszi hozzá a levélíró «itt most solito nem sietnek semmivel».* Csak a télen, deczember elsején tudatták Máriával a király elhatározását, hogy rabsága véget ért, de egyelőre Bécsből távoznia nem szabad. Némi reményt nyújtottak neki elvett javai egy részének visszaadására, addig pedig hetenkint fizetendő ezerötszáz forint évdíjat utalványoztak számára.
Zichy István írja a kamarának Bécsből 1671 jul. 26. Orsz. L.
Ezzel a murányi Venus lelép a nyilvánosság mezejéről. Politikai szereplése, élete mint a nemzeti történelem egyéniségeé, véget ért. Óriási volt bukása. Lezuhant a szegénység, a polgári halál sötét mélyébe.* De szegényen, nyilvános szerepkör nélkül is érdekes alak marad élete drámájnáak utolsó jeleneteiben. Mintha a murányi légkörből való távozás, a hitelezők zaklatásaitól való megmenekülés részben visszaadta volna egészségét, régi erélyét és kitartását, olyan rendületlenűl dolgozott birtokai visszaszerzésén. Az öreg asszony sohasem mondott le a reményről, hogy egyszer még visszatér ama fényes világba, honnan a nagy politikai viharok kiragadták. Elaggott lelke is törhetetlenűl fáradozott a czél érdekében s törekvésein megható, részvétet keltő vonás nyugszik. Egy asszony, a ki utolsó lehelletéig nem fárad bele a kérlelhetetlenűl reá nehezedő végzet elleni harczba, kinek leleménye új segélyforrások és pártfogók szerzésében kifogyhatatlan, a ki dolgozik, fárad, míg koporsóba nem teszik, a ki a hosszú meddő tusában sem hitét az istenben, sem szeretetét az emberek iránt el nem veszti, – ilyen asszony képét nyújtja Széchy Mária akkor is, midőn a szegénység és magánélet szűk körébe hanyatlott le.
A már idézett bizottsági jelentés a Wesselényi adósságokról 1674 Széchy Máriát ismételve «civiliter mortua»-nak mondja s fölemlíti, hogy verum est Wesselenium naturaliter, uxorem vero civiliter mortuum esse.
Egyben még mindig a régi maradt; lelke folyton munkát, foglalkozást keresett. Mint a madár, melynek fészkét romba dönti a zivatar, olyan buzgalommal fogott hozzá, hogy az idegen világban, Bécsben csöndes otthont teremtsen magának. Régi jó emberei eltávoztak köréből; Gyöngyösi István, ki bécsi rabsága idején nemes hűséggel maradt mellette s ha sokat nem is lendíthetett bajain, biztatta, vigasztalta, megbízásait teljesítette; Csathó Mihály, a murányi várnagy, ki a nagy megpróbáltatásokban buzgó embernek bizonyúlt, férfi cselédei, asszonyi kisérői haza távoztak, a mint rabsága véget ért. Legtovább maradt összeköttetésben Nagy Ferenczczel, ki anyagi érdekből ezután is apró szolgálatokat tett neki, ellenben részint valóságos, részint koholt követeléseire nézve folyton újabb biztosító leveleket szerzett egykori úrnőjétől.
Rokonai a Széchy grófok és Illésházy Kata, akkor gróf Batthyány Pálné szem előtt tartva, hogy az özvegy visszanyerheti vagyonát s gazdag successióra nyílik kilátás, élénk érintkezésben álltak vele s pénzbelileg is támogatták. De a legnagyobb hasznát a «Wesselényiék kincsé»-nek látta. Egész mondakör támadt e kincsről; titokzatos hírek szárnyaltak, hogy Széchy Mária elhúnyt férje és a saját drágaságait elrejtette s a nagy értéket utóbb a kormány szaglászai fölkutatták.* Valami nagy kincsről itt nincs szó. Az özvegy nádorné még Murányban eladogatta mindenét* s a lefoglalás előtt elrejteni való kincsei nem maradtak. De az a fényes háztartás, melyet vitt, még romjaiban, még maradványaiban is elég sok értékeset kinált s Mária igyekezett belőle megmenteni, a mit lehetett. Valószínüleg lipcsei és balogi kastélyaiból hordatta össze az értékesebb tárgyakat s azokat Csathó Mihály őrizetére bízta, ki a különféle holmikat ládába rakva, beszterczebányai szállásán rejtette el.
VEHSE Geschichte des oest. Hofes, V. k. 205. azt írja, hogy Wesselényiék nagy családi kincsét a volt murányi lelkész Schaumburg János, később ferenczrendi hitszónok Sopronyban árulta el: a kincs Selmeczen volt elrejtve a ferencziek zárdájában, hol lefoglalták. – Ezt HORMAYR is említi, de mint PAULER Gyula kimutatja (Wesselényi II. 407) Körmöczön az ottani barátoknál nem valami kincset, hanem Nagy Ferenczné négy láda portékáját foglalták le. Fel is szállították Bécsbe, de utóbb visszaadták tulajdonosának.
Még 1670 nov. 6-án – tehát birtokai lefoglalása előtt – írta Vukovics Miklósnak B.-Bányára: Kérem Kdet édes Vukovics uram, mivel a sok adósságim miatt teljességgel kifogytam az ezüst műből, ha azért Kd jó akaróinál valami szép aranyos poharakat találna, három vagy négyszáz tallérig valókért vagy ha Kdnek magának is volnának eladni valók, adja értésemre s talán Beniczky Tamásnak is volnának olyanok. Bizony Kd igen obligálni fog, ha ezen requisitiom szerint munkálkodni fog. – A levél másolata akad. kézirattár.
Sokáig egy egész esztendeig senki sem tudott az eldugott értékről. De árulás vagy Szécyh Mária önkéntes feljelentése folytán 1671 nov. 11-én Joanelli János kamaragróf a város kiküldötteivel megjelent Csathó Mihály házában (in der obern Gassen) Beszterczebányán s ott a nádorné ingóságait összeírta és lefoglalta. Volt a ládákban minden; különféle gyolcs, drága szövet, selyem, bársony, aranyezüst rojt, fehérnemű, sokféle pipere- és szépítőszer, réz és más ércz főzőeszköz és jó számú ezüstnemű. A bizottság a lefoglalt javaknak csupán egy részét becsülte meg,* de ennek értékét is többre tette kétezer forintnál. Ez tehát nem valami nagy kincs, de elég tekintélyes érték volt, melyet a kamara Pozsonyba szállíttatott, hol egy részét visszaadták Széchy Máriának. Egy ideig ebből pénzelt s lakbérét ezen árukkal fizette.
A lefoglalásról szóló hosszú jegyzőkönyv és leltár Orsz. Lev. N. R. A. 723. 82.
Szelepcsényi György esztergomi érsek bécsi házában vett lakást, még pedig jó nagyot, mert évi háromszáz forintot fizetett érte. Máskülönben sem szenvedett hiányt, az érsektől vásárolta a bort – szent margarithait – csöbrét hat forinton s valami tizenöt hónap alatt ugyanannyi csöbröt fogyasztott el. Másnemű élelmi szert szintén az érsek tiszttartóitól vett, s 1672 szept. 28-ától 1674 elejéig lakbér- és eleség-számlája az érseknél 723 frt 60 drt tett, melyből 548 frt 50 drt a visszakapott ingóságokkal – kárpit, lószerszám, óra – törlesztett.*
E tárgyakat Pozsonyban 1672 szept. 11-én Nagy F. adta el az érseknek. Igen sok más portékát pedig felküldött Máriának, de még maradt Pozsonyban is. Nagy levele s az érsek prćfectusának 1674-ki számlája Mária tartozásáról Orsz. Lev. N. R. A. 680. 54. Nagy okt. 11-én is Pozsonyban volt s az érseknek más ingóságokat igyekezett eladni. Mária hintója az érsek gondviselése alatt maradt Pozsonyban jó és száraz helyen. Az érsek megigérte, hogy Máriát mig Bécsben marad, eleséggel, fával, zabbal támogatja s azon lesz, hogy kieszközölje a királytól, hogy Ortba vagy Pozsonyba költözhessék. Nagy levele. Országos Levéltár. Wesselényiana VIII.
De volt készpénze is; jutott apróbb vásárlásokra, főleg ékszerre. Valami másfél év alatt egy bécsi ékszerésznél 628 frt ára bevásárlást tett.* Különösen a gyűrűt és pedig a rubintosat szerette. Legtöbbet ilyet vett, de franczia türkiszes, amethisztes gyűrű is fordúl elő vásárlásai közt. A legdrágábbat, egy gyémánt gyűrűjét, 180 frton vette. Bőkezüsége szűk viszonyai közt sem tagadta meg magát; sok három-hat forintos gyűrűt vett, mely kétségkívül ajándéktárgyul szolgált.
A számla Orsz. Lev. N. R. A.
Hitelezőitől nem gyötörve, elég kényelemben folytak bécsi napjai. De nem tudta magát az idegen világba beleélni. Visszavágyott szülőföldjére s folyton könyörgött a királynál, bocsássa Pozsonyba, Nagy-Szombatba vagy más magyar helyre, hol a jezsuiták lelki gondviselése alatt fejezheti be életét. Egyszerre a király csakugyan elrendelte, hogy haladéktalanul vigyék el Bécsből, de nem Magyarországba, hanem Stiriába. Valami vádat emeltek ellene s Mária a legnagyobb hévvel védekezett; végre nagy kegyelemként vehette, hogy megengedték neki a Bécsben maradást.
E váratlan kellemetlenség után hosszabb ideig nem bolygatta elbocsátásának dolgát. Csak 1675 őszén fordúlt újra a királyi kegyelemhez. Nov. 20-án a császári kamara értesítette is a pozsonyit, hogy a király megkönyörült az özvegy nádornén, fogságát teljesen megszüntette s készpénzben s eleségben évi ezer tallért rendelt ellátására.* Ez értesítésnek azonban egyelőre csak az volt következménye, hogy az özvegy ezután nem a császári, hanem a magyar kamarától kapta illetményét még pedig nagyon rendetlenűl, mert Pozsonyban mindig üres volt a pénztár.*
A rendelet a közös pénzügyminiszterium levéltára Bécs.
1676-ban Kollonics püspök a magyar kamara elnöke többször figyelmezteti a kamarát, hogy fizessék ki Máriának az évdíj egyes részleteit, mert különben nem tud megélni. O. L. A. kamarához intézett lev. 1670–79. L. csomag.
A következő évben azonban rokonai, főleg ifjabb Csáky László gróf – Illésházy Kata második férje – közbenjárásával végre teljesűlt az özvegy hő óhaja, hogy visszatérhessen hazájába. A király 1676 okt. 9-én megengedte, hogy Széchy Mária Bécsből erős reservalis kiállítása mellett eltávozhassék. Jövendőbeli tartózkodási helye csupán általánoságban lőn megjelölve; a királyi engedély szerint gróf Csákyékhoz kellett mennie s ott szoros felügyelet és ellenőrzés alatt maradnia.*
A császári és magyar kamara ide vágó levelezése részint közös pénzügyminiszterium Bécs, részint Orsz. Lev. N. R. A. 723. 92.
Mária aláirta a reversalist. Csáky László szintén irásban kötelezte magát, hogy az öreg asszonyt szigorún szemmel tartja s akár kisebb, akár nagyobb vétséget követ el, nyomban följelenti a hatóságnak.
A mint ez okmányok elkészültek, Mária be sem várta tartózkodási helyének szabatos megjelölését, mi miatt utólag kellemetlenségei voltak, hanem sietve távozott Bécsből s Kőszegre ment rokonai, a Széchy grófok lakóhelyére, mely Csákyék jószágához sem esett messzire. 1676 október 14-én indúlt el Bécsből s másnap érkezett a csöndes határszéli városkába.
A Széchyek-vára. Jezsuita zárda és templom. Plébánia-templom.
KŐSZEG VÁROSA.
Kőszeg képe a város tulajdonában levő régi olajfestmény után készült. A képen jól kivehető a jezsuiták temploma, hol Széchy Mária eltemettetett. E templom mellett a nagy plébánia-templom, a háttérben pedig a Széchy grófok vára látható. A fametszetet Pollák készítette.
