II.
II.
A szenczi ref. iskola. Tantárgyak. Molnár tanulása. Anyja halála. Szabó Farkas, segédtanító. Vándordeákok külföldön és nálunk. Molnár győri tanulása. Sibolti Demeter. Kalandozások. Molnár Gönczön. A Károli-féle biblia nyomtatása Visolyban. Molnár segédkezése. Károli nyelvészkedése. Molnár debreczeni tanulása. A debreczeni deákélet. Kalandozások. A kassai nevelőség. Dasypodius szótára. Hazatérés Szenczre.
AZ IFJú Molnár tiz éves korában 1584 szeptember 7-én kezdte meg a tanulást szülővárosa protestáns iskolájában, a hol ez időben Debreczeni János volt az iskolamester.*
Valószínűleg egy személy azzal a Debreczeni Taraczk Jánossal, a ki 1589-ben a Vittenbergi egyetemnek hallgatója. BOD, Athenas, 61.
Egy ilyen kis városi iskola oktatásügye természetesen sok kivánni valót hagyott hátra. A tanítói állását igen sokszor csak ideiglenesnek tekintette, mintegy előkészítőül a sokkal kényelmesebb egyházi pályára, melylyel azt két-három év mulva rend szerint fel is cserélte. A tanulók három osztályba voltak sorozva, kiket egy vagy két tanító tanított. A kezdőkkel s a gyengébb tanulókkal nem vesződtek, hanem az első osztálybeli tanulóknak osztották ki tanítás végett. Ezek ismertették meg a betűket s gyakorolták be az irást s olvasást. A vallás mellett különösen a latin nyelv volt a főtantárgy s az írást és olvasást is a latin nyelvvel együtt tanulták s rendesen a tanító diktálása után jegyezve, vagy – de ez ritkább eset volt – latin kézikönyvből (rendesen Cato Erkölcsi mondatai és Donatus Grammatikája) gyakorolták be. A tanítás főczélja e nyelv elsajátítása volt. Ezenkívül tanulták a vallás elemeit, a Miatyánkot, Hiszekegyet s több kisebb imádságot és éneket. A tanulási idő megszakítással reggeltől estig tartott s a tanulók estére is kaptak latin szavakat másnapi felmondásra. Később, többnyire a második évben, Heyden Gyermeki beszélgetéseiből, Erasmus vagy más szerző kézikönyvéből s latin költők művei alapján gyakorolták be a latin nyelvtant, mondattant és verstant.
Alig töltött el Molnár a szenczi iskolában két évet, elveszítette édes anyját. A tizenkét éves gyermekre nézve oly csapás volt ez, mely egész életére kihatott. A gondos anyai felügyeletet semmi sem pótolhatta. Az így félig árva lett gyermek nevelését egy Szabó (Sartor) Farkas nevü ifju vállalta magára.
Egy vándordeák volt ez, a milyen sok kóborolt ekkor tájban nálunk és külföldön, a kikről az egykorú írók sok rosszat tudnak beszélni. Rendesen olyanok voltak, kik tanulói pályájukat még nem végezték el: vagy nem tudták, vagy nem is akarták. Afféle örökös deákok, a kik aztán egy helyről más helyre vándoroltak s ha megunták, hol nevelőnek, hol segédtanítónak szegődtek. De nem sok időre: rendesen csak azt várták meg, míg a tél elmúlik s azután újra felkerekedtek s tovább vándoroltak, esetleg más hely után néztek, olyan után, hol sokat ehetnek, ihatnak, alhatnak, s csak keveset kell dolgozni. Olykor csapatokba álltak s betanult énekekkel városról-városra jártak. Rendes szokás szerint kisebb tanulókat, hol egyet hol többet vettek maguk mellé, hurczolva azokat mindenfelé: velük szolgáltatták magukat, sőt rajtuk élősködtek.
Többen, kik az ily gyermekek közül kiváló emberekké váltak, élénk színekkel festik a szenvedéseket, a melyeket ezek szívtelensége és barbarismusa miatt szenvedtek.*
RICHTER A., Bilder aus der deutschen Kulturgeschichte. (Lipcse, 1893.) II.2 110–124. E két példát innen vettük át.
Platter Tamás a báseli iskola rektora, a ki valamivel korábban élt Molnárnál s változatos életpályáját maga leírta, beszéli, hogy őt mint gyermeket a tanulás folytatása végett rá bízták egy nagyobb deák rokonára, a ki rövid időre haza látogatott.
Az útra több nagy deák s vagy nyolcz kisebb tanuló állott össze azzal a szándékkal, hogy közösen keresnek iskolát. Platter a legfiatalabb volt a társaságban s így neki volt legrosszabb dolga. Azonkívül hogy deákja ütötte, verte, a mint valamely városhoz vagy faluhoz értek, házról-házra kellett járni, koldulni vagy lopni. Elhitették vele, hogy némely vidéken a lúdlopás meg van engedve s csudálkozott, mikor a parasztok még is űzőbe vették. A többi gyermekek ez idő alatt énekelni mentek s a nagy deákok a város határán vártak rájuk. Az iskolába járásról szó sem volt. Egyik helyütt, mint Drezdában, maga az iskola, másutt más nem tetszett s vándoroltak egyik helyről a másikra; az úton sokszor szabad ég alatt hálva, sült makkal, vadalmával és vadkörtével táplálkozva. Néhol ellenben, mint Boroszlóban, oly jó dolguk volt, hogy többen e miatt megbetegedtek. Vacsora után a sörházakba mentek sört koldulni s a részeg lengyel parasztoknak kedve telt benne, hogy egyiket-másikat leitathatták. A tanulással itt is keveset törődtek. Később vagy nyolczan ismét visszamentek Drezdába azzal a szándékkal, hogy most már tanuláshoz fognak. Itt meg a tanulás mellett nemcsak a deákok, a kik természetesen a világért sem bocsátották volna ki őket felügyeletük alól, hanem a tanító is elküldte őket ludat lopni s épen szegény Platternek kellett azt a két ludat előteremteni, mely a tanító és deákok közösen rendezett búcsúlakomájához volt szükséges. Még ezután sok kalandon ment át. Münchenben egy szappanos, majd egy mészáros fogadta magához s a szappanfőzés, a húshordás és iskolábajárás mellett az utczán énekelni is kellett s a mit kapott, hűségesen átadta deákjának, aki ebből élt. Utoljára is úgy szabadult meg nagy nehezen zsarnokától, hogy más városba szökött.*
U. o. 119.
A Platter története annyira mindennapi történet volt, hogy csaknem hasonló dolgokat beszél egy másik iró gyermekkoráról.
A kis Butzbachot – ez volt a neve – a ki még alig volt tíz éves s alig hogy kijárta szülővárosa iskoláját, szintén a szomszéd haza látogató deákfiának adták át, hogy vigye magával s további kiképzésére viseljen gondot. A deák mindent megigért s a gyermek apjától pénzt is kapott a fiú esetleges szükségeire. Míg a gyermek pénzéből tartott, a kóbor deáknak eszébe sem jutott az iskola; folyton vándorolva bejárták Bajor- és Csehországot. A hol közbe megpihentek, ott Butzbachnak is koldulni, vagy lopni kellett. E közben sokszor térdig érő sárban járt s a kutyák miatt halálos félelmet állott ki. Később egy csehországi faluban mindkettőt felfogadták nevelőnek, de a gyermek még ekkor sem szabadulhatott meg rabságából: deákja átadta kollégáinak, hogy azok számára kolduljon, a kiktől azután még többet szenvedett. Utoljára ezektől is úgy szabadult meg, hogy megszökött abból a városból. De még azután is sokáig remegett, hogy valahol összetalálkozik velük.
Természetes, hogy az ide s tova vándorlás alatt a gyermek nem sokat tanult, sőt azt is elfelejtette, a mire szülőföldje iskolájában tanították, deákjától még kevesebbet, a kitől – mint Butzbach írja – soha se lehetett hallani egy latin szót sem. Csak azon lehet csudálkozni, hogy belőlük még is nemcsak becsületes, de oly kiváló és tudományosan képzett emberek váltak, mint e kettő, különösen ez utóbbi, a ki változatos életpálya, nyomdai korrektorsága s könyvnyomtatói működése után a báseli latin iskola rektora lett.*
U. o. 116.
Bizonyára az itt közölt elbeszélésnek több vonása nem egyeztethető össze egy magyar deák természetével, de van sok közös vonás is a Szabó-társaság s a német deákok kalandozásaiban s életmódjában.*
Érdekes adalékokat tartalmaznak erre vonatkozólag MOLNáR levelezései is. Ezek között van Taksonyi Péter levele egy Ladislaides Miklós nevű gyermekhez, a ki tőle megszökött s levelében mindenféle igéretekkel igyekszik visszatérésre birni; továbbá Textor János két levele, a kit Molnár Herborn-ban egy ízben a veréstől megszabadított stb.
Szabó is megkérte a Molnár apját, engedje meg neki, hogy fiát magával vihesse útja legközelebbi állomására Győrbe s megigérte, hogy gondosan fel fog ügyelni a gyermek tanulására. Győrött nagyobb iskola volt, mint Szenczen, és Sibolti Demeter, a győri lelkész,* az öreg Molnárnak még szenczi pap korából jó ismerőse, sőt egyik fiának, talán épen Albertnek, keresztapja is volt s ez is egyik ok lehetett, a miért szivesen beleegyezett abba, hogy fia vele együtt menjen. A mi aggodalmai voltak, eloszlatta az a reménység, hogy nevelésére keresztkomája is fel fog ügyelni. Aligha volt sejtelme arról, milyen nem jó kezekre bízta gyermeke sorsát, midőn e deáknak adta át s fogalma sem volt arról, hogy azon egy pár év hatása, melyet ennek társaságában töltött el, meglátszik majd a felnőtt férfiún is. Együtt keltek tehát útra Szabó Farkas és az ifjú Molnár, ki most hagyta el először a szülői házat, hogy soha se térjen oda vissza többé állandó tartózkodásra. Ez az első út volt kezdete a hosszas bolyongásnak, mely csak halálával ért véget.
Életrajza BOD, Athenás 239–40. THURY Etele, S. D. élete és munkái. Pr Szemle 1890.
Győrben Szabó segédtanítói állást kapott, Molnár pedig az iskolában tanuláshoz látott. Sibolti, a lelkész csakugyan sok jóval volt hozzá: megajándékozta műveivel, a minők voltak a «Vigasztaló könyvecske» és a «Lelki harcz», melyeket a tudnivágyó gyermek mohón olvasgatott; pártfogója templomi szónoklatait is nagy figyelemmel hallgatta. A tanuláson kívül egyszersmind szolgaszerepet töltött be Szabó Farkas mellett. A legfőbb baj reá nézve azonban nem ebben, hanem a Szabó állhatatlan hajlamaiban rejlett. Egy helyen nem maradhatott soká s Molnárnak mindenüvé követni kellett. Öt hónapig volt Szabó Győrött alkalmazva s mikor onnan eltávozott, Molnár sem maradhatott tovább, haza utazott tehát Szenczre a szülei házhoz. Útközben egy darab ideig Püspökiben időzött, hol talán Haver nevű barátjának szülei laktak, kivel az utat odáig együtt tették meg.
5. GYŐR.*
Győr képét Birken, «Der Donaustrand 1689.» cz. műve 51. lapjáról vettük. A kép aláírása: 1. Teutsche Kirch. 2. Hung. Kirch, 3. Schloss. 4. Vorstadt. 5. Rab fl. 6. Donau fl. 7. Ins(el) Schüt. 8. Vestung S. Martinsberg. 9. Thurn mit dem Hćn. 10. Ziegel-Insel, 11. Wienerthor.
Még ezen év november havában a tanulók, első sorban a győriek közül egy kis csapat verődött össze oly czélból, hogy meglátogatják alsó Magyarország hiresebb városait. A tiz tagból álló utazó-társaság Szenczen gyült össze. Voltak köztük kisebb és nagyobb deákok, Szenczről is többen, így Nőgéri János, kinek nevével alább még találkozni fogunk, itt volt Szabó Farkas is, sőt talán tőle eredt az úti terv is s így természetesen Molnár sem maradhatott ki a vállalkozók seregéből. Általában a Molnár gyermekkori kóborlásainál mindig vezető gyanánt szerepel s így első sorban az ő bűnéül róhatjuk fel, hogy Molnárt a bolyongásba bevezette s azt vele annyira megkedveltette, hogy később szinte nélkülözhetetlen lett reá nézve.
A kis utazó-társaság különben egészen praktikusan tette meg az utat. Megvárta azt az időt, a mikor a bécsi kereskedők a kassai és debreczeni vásárokra szállították árúikat. A fuvarszekerek hosszú sora Szencz közelében vonult el: ezekhez csatlakoztak s velük együtt tették meg az utat, mely így bátorságosabb és kényelmesebb is volt.* Kassára, Debreczenbe, Bátorba és a közbeeső városokba jutottak így el, némelyikben rövidebb, másikban hosszabb időt töltve, úgy, hogy a kirándulás összesen négy hetet vett igénybe.*
M.-Okmánytár: Napló 1586. nov. 1.
Nov. 1– 28.
Az utazás után ismét tanulás következett, Szabó Farkas Gönczre ment, hiven követte Molnár mindenüvé, a hová azt sorsa vezérelte.
Gönczön Pelei János volt az iskolamester s Károli Gáspár a lelkész.* Mindkettőt, lelkészt és tanítót, egy nagy munka foglalkoztatott ekkor szünet nélkül, éjjel és nappal: az egész Szentírás magyarra fordítása és kinyomtatása.
M.-Okmt.: Napló id h.
Ecsedi Bátori István, a buzgó főúr egyik birtokán, a Gönczhöz közeleső Visolyban könyvnyomtatót állíttatott föl,* Németországból betüket, papirt hozatott és meghívta Mantskovits vagy Farinola Bálint galgóczi könyvnyomtatót,* a ki Siboltinak is több művét nyomtatta, a nyomtatás vezetésére, természetesen Károli felügyelete alatt, a ki «főigazgatója volt a kinyomtatásnak» Pelei, az iskolamester segítsége mellett.
BOD, A sz. Bibliának hist. (Szeben 1748.) 146.
Mantskovitsra von. 1. Magyar Nyomdászat 1895. 10. füzet és M. Könyvszemle 1895, 371–2. BOD szerint (i. h.) Bátori István a «tipográfust» is Németországból «hozatta», de ez tévedés, minthogy Mantskovits már 1581 és 1584-ben Galgóczon működött. V. ö. SZABó K. Régi m. könyvt. 1. 196, 208, 209, 236. sz.
Épen abban az évben fogtak hozzá a nyomtatáshoz, a melyben Molnár ide jött s ez később is jól emlékezett reá «mely nagy isteni félelemmel és becsületességgel kezdett az első kibocsátáshoz a böcsületes Károli Gáspár»,* sőt «előtte állott» egyszer, mikor tanácskozott iskolamesterével, Pelei Jánossal, hogy összehivatja az esperességéhez tartozó tanítóatyafiakat (lelkészeket) közönséges könyörgésre az elkezdett dolognak jó előmeneteléért. «Az ő cselédei között és az ő lábainál» is forgott, sőt része volt «az első kibocsátás szolgalatjában», a mennyiben gyakran vitt a visolyi nyomtató-műhelybe «tőle irott levelecskéket», bizonyára kéziratot és korrekturát.*
Szent Biblia. Hanau 1608, Dedicatio 5. lap.
U. o.
Ha tekintetbe vesszük, micsoda ellenállhatatlan erővel hatnak ránk később is a gyermekkori benyomások, alig tévedünk, ha azt állítjuk, hogy az itt töltött idő emlékének hatása alatt érlelődött meg később Molnárban az elhatározás, hogy minden erejével törekedni fog a biblia egy újabb kiadására. Abból a kegyeletes megemlékezésből is következtethetjük ezt, melyet mintegy húsz évvel később, a mikor vágya megvalósult, saját bibliakiadása Ajánlásában Károlinak, e téren elődjének, szentel, a kit példányképül választott:
«És mikor már a könyv nyomtattatnék is, egynehányszor hallottam, hogy fohászkodván igyen szólott: Csak az Isten addig éltessen, míg ez bibliát kibocsáthassam, kész leszek meghalni és Christushoz költözni».*
U. o.
Az egyháza dicsőségéért élni, halni kész, elaggott lelkipásztor tisztes alakja, ki azután, hogy kivánsága teljesedett, csakugyan elköltözött a «szentek lelkének főpásztorához», később a hanaui dolgozószoba rideg csendjében is sokszor megjelent nála s ezeket a szavakat ismételte előtte.
A Károli társaságának még más tekintetben is maradandó hatása volt rá. A ki fordít, abban önkénytelen is nyelvészi hajlamok támadnak s midőn idegen szók megfelelő, szabatos s lehetőleg a jelentés árnyalatát is visszaadó fordítására törekszik, magától rájön egyes szavak eredetére is. Károlival is így volt, a kinek házában e miatt olykor nyelvészeti kérdések is szóba kerültek. Egy ilyennek Molnár is tanúja volt.
Egy alkalommal Zalánk Imre volt vendége s ez beszélte, hogy hallotta Szegedi Kis Istvánnál egy vendégségen, hogyan vitatkoztak Sztárai és Skaricza egymással a köszvény szó eredetéről. Sztárai a köz és vén összetételének mondotta, mivel a köszvény köz a vénekkel, Skaricza pedig a kész és vén szavakból magyarázta, hogy készen legyen, a ki köszvény miatt szenved. Mikor ezeket elmondta Zalánk, Károli azt felelte rá, hogy ő inkább a kötözvényből származtatná.
A hallottak iránt fogékony gyermekre e beszélgetés nagy hatással volt, most már hasonló módon maga is megtudta néhány szó eredetét fejteni és sokáig gondolkodott a magyar kifejezés ékességéről.*
Dictionarium Vng. Lat. 1604. 13. «Göncini apud D. Casparem Caroli de origine certarum vocum sćpe audivi institutas disputationes. Aderat ipsi aliquando Emericus Zalank, qui ajebat se apud D. Stephanum Szegedinum in convivio quodam D. Starinum et Scaricćum de vocabulo koeszveny, id est podagra, contendentes audivisse: ubi Starinus vocem a koz et ven conflatam dixerit: quod padagra familiaris sit senibus. Scaricaeus autem eam a kész et ven compositam asseruit: quod paratus et in promptu sit senex, qui podagra laboret. Caspar Caroli, cessante Zalánk, se a koetoezveny id est ligamen deduci malle ajebat. His ego auditis de quarumlibet vocum origine et dictionis Vngaricć elegantia accuratius mecum cogitare cśpi.»
Molnár a biblianyomtatás befejezését nem érte meg Gönczön. Másfél évet töltött itt el s ez idő alatt Szabó, a kivel és a kinek kedvéért Győrből oda ment, elhalt* s most nem lévén immár semmi, a mi Gönczhöz kösse, 1588. év nyarán «néhány hónappal a szikszai veszedelem előtt» Debreczenbe ment a tanulást folytatni.
Napló: 1588. márczius 13.
6. A DEBRECZENI EV. REF. KOLLÉGIUM RÉGI KÉPE.*
A debreczeni ref. Kollégium képét, mely azt az 1802-ik évi tűzvész előtti állapotban tünteti föl, a főiskola 1894/5-ik évi értesítőjé»-ből vettük át Az ott közölt kép egy régi kőnyomat után készült.
A debreczeni kollégiumban ekkor Csorba István* volt a rektor, ő vezette a mintegy ötvenre* menő nagyobb tanuló tanítását, a mely feladat teljesítésében egy segédtanár (collaborator) volt segítségére. A rektor ügyelt fel a kisebb tanulókra is, a kiket osztályonként a nagyobb tanulók közül választott köztanítók (prćceptorok) tanítottak; ezek rendesen évről-évre változtak.* Az osztályok kebelében kisebb csoportok voltak egy-egy magántanító (pćdagogus) felügyelete alatt. A kisebb tanulók száma mindenesetre meghaladta a felsőbb tanulókét s Molnár is azok sorában foglalt helyet. A tanulás mellett mellékszolgálatot is kellett teljesíteniök s azonkívül, hogy temetésekre a nagyobb tanulókkal énekelni jártak, otthon a szoba rendben tartása, fűtés, az ebéd után az edények felmosogatása stb. az ő kötelességük volt, innen szolgatanuló (famulus, mendicans) volt a nevük.* Mi vonzotta Molnárt Debreczenbe, nem tudjuk. Lehet, hogy az iskola hírneve, melyet Mélius már ekkor megalapított, vagy talán sokkal inkább, mert meghallotta, hogy földije Nőgéri János itt segédtanár lett. Az a Nőgéri ez, a ki az alföldi és kassai kirándulásban is résztvett s egy személy azzal a Nogheri Jánossal,* a kinek, mint a debreczeni iskola csonkán fenmaradt anyakönyvében első subscribánsnak nevét Jókai «Enyim, tied, övé» czímű regényében népszerűsítette.*
CSORBA az első tanár, a kinek neve a debreczeni ref. főiskola 1588. évvel kezdődő anyakönyvében előfordul: «Rectore StephanoCzorba» L. Series studiosorum in schola Debrecina Helv. conf. addictorum, tam togatorum, quam non togatorum ab a. Chr. 1588. usque ad a. 1782.
A «Series studiosorum» névbejegyzései szerint.
A Molnár prćceptorát Borbély Istvánnak hívták.
A debreczeni iskolai élet sikerült rajzát adja GÉRESI «Iskolai élet 1848 előtt» czímű tanulmányában, az iskola 1894–5. évi értesítőjében 143–160.
Johannes Nogheri Collaborator. Publico famulitio satisfecit. Anno Domini 1588.
Jubileumi kiadás I. 9.
Debreczeni életéről Molnár nem sokat jegyzett föl. A tanulás mellett szorgalmasan olvasgatott. A mi magyar könyvet csak kézhez kaphatott, elolvasta, úgy hogy tanítóinak erővel kellett elvenni tőle, hogy azok miatt a latin nyelvet el ne hanyagolja. Ezen kívül arra is talált időt, hogy folytassa a már megkedvelt kalandozást s közbeközbe egy nagyobb tanuló társaságában kirándulásokat tegyen a környékbe. Erre a czélra most is a «sokadalom» vagy vásár idejét használták föl, a mikor Debreczenből sok falusi szekér ment haza szélyel, mindenfelé s őket is fölvette. Így rándult ki Salánkra, innen pedig Nagy-Bányára, a hol «vígan lakott» egy hétig az iskolamester, Ujfalvi Imre vendégszerető házánál, azután Szatmárra s csak azután, mikor magát jól kimulatta, tért vissza a debreczeni kollégiumba.
Másfél évig tanult Debreczenben s ekkor egy ismerős asszonynál hagyva holmiját,* az 1590. év elején búcsút vett a főiskolától s Göncz felé vette útját. Mint később látni fogjuk, rendes szokása volt, hogy el-ellátogatott oda, a hol egyszer-másszor megfordult, hogy az elhalványuló ismeretséget újra fölelevenítse. Gönczre a kiváncsiság is vonzotta, hogy megtudja, mennyire haladott távolléte alatt a biblia nyomtatása, a melyben előbb neki is volt része. Egy hónapot töltött ott s azután Kassára ment, a hol magántanító lett egy kassai polgár gyermeke Pap Ferencz mellett.* Ez állás elnyerését Károli Gáspár ajánlásának köszönhette, a ki kassavölgyi esperes volt és a kassai polgárokkal gyakran érintkezett.
M.-Okmt. Levelezés. 1598. ápr. 25.
Napló. 1590. márcz. 13.
Midőn itt növendékével a latin nyelv szabályait gyakorolta be, egy alkalommal Dasypodius Péter latin-német s német-latin szótára akadt kezébe. Eszébe jutott, hogy mily nagyon megkönnyítené az most az ő munkáját, ha a magyaroknak is volna ilyen kincsök. Ennek a képe is, említi évek multával – mint a bibliáé, azután mindig megmaradt és lelke előtt lebegett.*
MOLNáR, Dictionarium Lat.-Vng. 1604. 19. lap: Dictionarium Petri Dasypodii Latino Germanicum et vice versa Germanico Latinum, cum primum Cassović puer vidissem, ingemui derepente, quod nos Vngari tali thesauro, ut videbatur, distitueremur. Cujus imago postea semper inhćsit atque obversata est animo meo.
Az az öt hónap, melyet Molnár e gyermek nevelésével töltött el, nagy hasznára vált: ekkor ismerkedett meg azon előkelő egyházi férfiakkal, a kik később oly meleg érdeklődéssel kisérték pályáját; azonkívül jó emléket hagyott maga után a Pap-családnál is s különösen növendékénél, a ki később évek multával is küldött neki pénzt s állandóan levelezett vele.*
Napló. 1598. ápr. 9., szept. 29., 1600. febr. 9.
Kassáról szülőföldére tért vissza. Útközben, mely utat most is, mint rendesen, gyalog tett meg, papoknál és tanítóknál egy-két napot töltött, úgy hogy három hét telt bele, mire haza ért. Otthon ez idő alatt sok minden megváltózott, négy évig volt távol s ezalatt atyja nagyon megöregedett, Benedek bátyja megnősült, kis testvérei is nagyot nőttek és már iskolába jártak.
7. KASSA A XVII. SZÁZADBAN.*
Kassa a Sáfár dall’ Heremitage, «Successi dell’ armi Cesaree. Velence. 1686» cz. műve metszete után készült.
A nagy deák hazatérte örömünnep volt a családban, öröm az apának, a ki legkedvesebb fiában a család reményét, a leendő lelkészt vagy tanítót látta, öröm a testvéreknek, a kik esténként körötte letelepedve, nagy érdeklődéssel hallgatták elbeszéléseit, melyekben úti tapasztalataival, hol járt s mit látott és iskolai életével ismertette meg őket. Két hónapot töltött így el otthon a kedves családi körben, ez idő alatt szőve újabb úti terveket, merészebbeket, mint az eddigiek valának, gondolatai elkalandoztak messze külföldre, Németország híres városaiba, melyeket képzelete mesés, csodás színben tüntetett föl előtte. De a szüret közelgetett, ennek örömeiről nem akart lemondani,* mintha elősejtelme lett volna arról, hogy ez lesz az utolsó szüret, melyet Szenczen családja vidám körében ünnepelhet.
Napló. 1590. nov. 1.
