VI.
VI.
Már 1677 elején tartott a kormány a lengyelországi diversiótól és hogy a veszélyt megelőzze, újabb módot gondolt ki a fölkelés gyöngítésére. Pénzzel akarta elérni, mit eddig Apafy közvetitése és a fegyverek segélyével nem tudott kivinni. 1677 január 25-én tízezer forintot kűldenek Bécsből ama bizottságnak, mely hívatva volt a fölkelőket az átpártolásra csábítani és nagyobb összeg kűldését is ígérik azon esetre, ha számos fölkelő kérné a császár kegyelmét.* A bizottság egyik helyről a másikra utazott, követeket kűldött a fölkelők táborába, leveleket írt a tisztekhez, egyebek közt a Nyalábváránál elesett Majos Ferenczhez is, de csak igen kevesen követték Kende és Jakso példáját.* Ugy látszik, hogy a bizottság tagjai nem osztották ki előre a Bécsből kűldött pénzt, hanem visszatartották az összeg nagyobb felét azon kinyilvánított szándékkal, hogy a már átpártoltak jutalmazására fogják fordítani. De a fölkelők nem bíztak sem a pénzbeli, sem másnemű ígéretekben és gyanakodásukat táplálták az elpártoltak helyzetéről keringő hírek. Végűl a császári biztosok a vallásszabadság kérdésében a régi és oly kevéssé kielégítő engedményeknél voltak kénytelenek megállapodni.* Midőn Cob visszatért Kassára a nélkűl, hogy Bohamot kiszorította volna az országból, midőn 1678 elején a nyugati csatatereken a katonai helyzet a császáriakra nézve kedvezőtlenné alakúlt, Bécsben mind élénkebben érezték a békítő rendszabályok szükségét. Leopold tehát a magyar egyházi és világi főméltóságokat tanácskozás végett Bécsbe hívatta 1678 márczius végére.*
Prothocoll aller von S. K. M. u. dero Hochl. Hofkammer an mich Fh. v. Walsegg . . . id. h.
Strassoldo a kassai bizottsághoz. 1677 január 25. és egy névtelen Majos Ferenczhez Szathmár ápr. 2. (Orsz. Lev. Lymbus.)
Különböző levelek u. o.
A meghívás idejére nézve l. a kanczellária levelét a meghivottakhoz (Hevenessy-gyűjtemény LVIII. k. 205. l.). Ez iratból és a már idézett jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy Bécsbe hívattak a magyar főurak és nem Pozsonyba, mint történetíróink írják.
A kitűzött időre Bécsbe érkeztek Szelepcsényi, Széchenyi György, a kalocsai érsek, Pálffy Tamás kanczellár, Kollonics, Kéry csanádi püspök, Forgách Ádám, Esterházy Pál, Pálffy Miklós, Draskovics Miklós, Illésházy György, Zichy István grófok és Majthényi báró, a personalis. Az udvar részéről Schwarzenberg, Nostitz, Abele Montecuccoli és Hocher tanácskoztak velök.
Schwarzenberg vezette a közös tanácskozásokat, Abele szerkesztette a jegyzőkönyveket és felolvasta azokat, a német miniszterek külön tartott és teljesebb tanácsülésein Leopold jelenlétében, ki «igen szép és igen virágos latin szónoklatokban » rendesen helyeslé miniszterei véleményét.*
Pulcherrima et floridissima latina oratione et exhortatione írja Abele.
Hasonló tanácskozások 1672 óta többször tartattak, de a formák ünnepélyességére és kivált a hozott határozatok jelentőségére nézve az 1678-iki conferentia felűlmúlta előzőit.
Schwarzenberg az április 22-iki, alighanem első, közös tanácskozás alkalmával felszólította a mágnásokat, hogy adjanak véleményt a magyarországi állapotok javításának módjairól, mivel most kell a dologhoz látni, midőn a mindenfelől támogatott lázadás még «oly hydrának látszik, melynek az igazi feje ki nem nőtt».* A mágnások ezután előadták a rendi és katholikus Magyarország sérelmeit és felfogását, hű alattvalóknak mutatták magokat, de a kárhoztatott lázadás miatt érzett nyugtalanságot a legnagyobb hévvel használták fel az eddigi rendszer megingatására. Megköszönték Leopold atyai gondoskodását, majd kiemelték a helyzet veszélyeit, tekintettel a fölkelők külföldi szövetségeire, feltűntetvén a rajz hátterében a török veszélyt. Ez aggodalmak ép úgy vonatkozván az ország, mint a dynastia biztosságára, barátságos viszhangot keltettek. «Jól tudja a császár» – mondák a miniszterek – «hogy a magyarok a németek nélkűl s viszont a németek a magyarok nélkűl meg nem lehetnek. A természet egymáshoz csatolt bennünket jó és balsorsban s mivel ugyanegy az ellenségünk, legyünk érzésben is egyek.» * Hogy túl ne becsűljük e szavak értékét, tekintetbe kell vennünk az akkori sententiosus styl követelményeit, de másrészt nem tagadható, hogy az idézett szavakban a solidaritás érzése is jelentkezik, mely át kezdi törni a rögzött ellenszenvet és kedvencz eszmék elejtésére csábít.
Quasi hydram sine vero Capite adesse.
Nosse optime nec Hungaris sine Germanis, nec Germanis sine Hungaris bene esse, Fortuna mutua nexu naturae ad invicem alligata . . . habeamus communes hostes, habeamus et sensus communes.
A mágnások a részletekre térve azt indítványozták, hogy magyar és német biztosok kűldessenek a felkelőkhöz. Nem oly biztosokat értettek, minők a múlt évben vagy azelőtt inkább rábeszélés, vagy épen vesztegetés czéljából kűldettek, hanem alkudozásra felhatalmazott biztosokat és II. Ferdinandra hívatkoztak, ki kűldött ilyeneket az ausztriai lázadókhoz. De a miniszterek felfogása szerint a dynastia még nem jutott odáig, hogy kénytelen volna ennyire megalázni magát. Ők elégnek tartották az általános amnestia kihirdetését és a hűségre térőknek az elkobzott javak visszaadását. Ez engedmények nem voltak újak, de többször meg kellett azokat újítani, mivel érvényök bizonyos időhöz volt kötve. Továbbá most az eddiginél ünnepélyesebb formában készűlt az udvar kihirdetni a királyi kegyelmet és feljogosította annak élvezetére kevés kivétellel valamennyi fölkelőt. Csupán az elhaltak örököseinek nem akarta visszaadni az atyjuk hűtlensége miatt elkobzott jószágokat.*
Tantum de viventibus non de mortuis intelligendum (a jószágok visszaadása).
Mind ez határozattá lett a nélkűl, hogy a mágnások nagyon ellenezték volna. Annál élénkebben vitatták az adó ügyét és a közjogi sérelmeket. A repartitiót a legnagyobb botránykőnek nevezték már kivetésének módjára nézve is, mert az hívek és hűtlenek, urak és parasztok közt minden különbséget megsemmisít. A mágnások úgy gondolták, hogy ők is kérhetnek annyi szabadságot, a mennyi meg van engedve az örökös tartományok rendeinek, kikkel tárgyalni szoktak az adóról. Nem akarják ők a kormánytól megvonni a honvédelem segélyeszközeit, de azoknál akarnak maradni, melyeket a törvények említenek. Ott van a személyes fölkelés, ott a dica, taxa és a subsidium. Ezek megszavazása végett országgyűlést kell összehívni. Ne tartson a kormány az országgyűléstől, egészen más színe lesz annak, mint az 1647-ikinek, mely megkárosította a vallás érdekeit. Most egész Horvátország katholikus, a magyar nemesség jó része az, a főúri családok kettőnek kivételével katholikusok, a városok erőtlenek és meg vannak félemlítve. A fölkelők és a megyék követei ez országgyűlésen nem sokra mehetnének vallási sérelmeikkel. A királynét is megkoronázhatná ez országgyűlés, s talán Leopold két első nejének inkább kedvez vala a sors; ha koronázott királynék lettek volna.* Végűl az adóhátralékok szigorú behajtása, a kamarai és katonai főtisztségeknek idegenekkel való betöltése, a katonai kihágások és a gubernium miatt panaszkodtak. Véleményök szerint a kormány ha előzetesen eltörli a repartitiót és elengedi a hátralékokat, nagy sikert érhetne el az amnestia s az országgyűlés kihirdetésével.
Priores ambae forsitan magis fuissent fortunatae, si coronatae . . .
A miniszterek kiemelték a mágnások előterjesztéséből az országgyűlés összehívásának javaslatát, elfogadtatták azt Leopolddal és így a közjogi sérelmek elintézését elhalaszthatták annak megnyitásáig. Mint látjuk, a Lobkovitz-Hocher-féle rendszer elvben már el volt ejtve; az udvar a katholikus és rendi Magyarország álláspontjához közeledett. Csupán az adó kérdésében kellett még egyezkedni. A repartitió rögtöni eltörlése s a hátralékok teljes elengedése igen merész kívánságok voltak. Csak a felkelés megszűntével lehet megszűntetni a rendkívüli adókat is, – mondá az udvar. Gondolják meg a mágnások, hogy a repartitió ő felsége költségeinek huszadrészét is alig fedezi. Háborús időkben a német birodalom leghívebb és szabadahnakkal legjobban ellátott rendjei is kénytelenek alkalmatlanságot tűrni s mindenféle terhet elviselni. A hátralékokra nézve egyezkedni fog a kormány az egyes megyékkel és a körülményekhez képest részben vagy teljesen el fogja engedni azokat.
A mágnások most az adóösszeg felének elengedését kérték. Hivatkoztak a zavarok miatt pusztuló országra s a jobbágyok nyomorára. A miniszterek aligha túlzottaknak nem tartották a panaszokat. Bizonyos, hogy Montecuecoli több mint félmillió forintnyi adó fizetésére hitte képesnek Magyarországot.* De most engedékenység volt a jelszó.
La somma della spesa di 500,000 fiorini non dee parere eccessiva; L’Ungheria stessa li dŕ (la Moravia, la quale č tanto minore dell’Ungheria, paga piů), e puó darne d’avvantaggio (l. L’Ungheria l’Anno 1677. Biblioteca Scelta di ()pere Italiane, vol. 291. Opere di Raim. Montecuccoli da Giuseppe Grassi 293. l.) Grassi az idézett értekezést így czimezi L’Ungheria l’Anno 1673. és utána mások is így idézik Montecuccoli értekezését. De maga Grassi beszéli, hogy a milanói kéziratban, melyet a kiadásnál használt, l’Anno 1677. van a czímben kitéve. Grassi e változtatás igazolására Montecuccoli munkájának azon soraira hivatkozik, melyekben az van mondva, hogy «ez évnek elején» a császári hadsereg sokáig táborozott Francziaország határán és noha nem talált nagy ellenállásra a harczmezőn, mégis lefogyott, mivel a határt védő erődök miatt hiában erőlködött átlépni az ellenséges területre. Grassi azt hiszi, hogy ez 1673-ban történt és idézi a Histoire de Turenne-ből az 1673-iki téli hadjárat leírását, mely szerinte érthetővé teszi a Montecuccoli sorait. Épen nem valószínű, hogy Montecuccoli Turenne 1673-iki előnyomulására czélzott volna. De lehetségesnek tartjuk, hogy Montecuccoli az egész értekezést úgy, a hogy most ismerjük, nem egyfolytában írta. Annyi bizonyos, hogy nem írta az egészet 1673-ban, mert, hogy egyebet ne említsünk, a Szobieszkit királylyá választó varsói gyűlésről is beszél. Továbbá az 1680-iki Turcicák közt található Information succinete au Lecteur pour bien entendre les annotations cyjointes et les Remonstrances du fett Seign. Raym. Montecuculi czímű iratból az vehető ki, hogy Montecuccoli 1678 körűl adta be szóban forgó emlékiratát. M. le Lieut. Général – mondja az Information írója – voyant la paix prochaine fit le projet cy-joint de la guerre contre le Turc. És az informationhoz egyes részek vannak csatolva a Grassitól közlött emlékiratból. Igy tehát nem volt helyes eljárás a milanói kézirat czímének megváltoztatása annál kevésbé, mivel az emlékirat szövege is hivatkozik az 1677. évre.
Az udvar már hajlandó lett volna százötvenezer forintra szállítani le az eddig kétszázezer forintnyi adóterhet, ha föl nem merűl a mágnások azon követelése, hogy a városok többé ne választassanak el a megyéktől és azoknak accisa jövedelme is a megyékre eső quotába legyen foglalható. Kollonics azonban kimutatta, hogy az accisa eddig nem volt a kétszázezer forintnyi adóösszegbe foglalva és így azon közvetítő javaslat fogadtatott el, hogy a kormány 1678 juliusától kezdve az országgyűlés újabb rendelkezéséig 170,000 forintot követeljen az országtól, de engedje meg, hogy a városok adója is a megyék quotájának törlesztésére fordíttassék.*
Igy tehát téves HORVÁTH MIHÁLY azon állítása, hogy «a kormány az ezen évre kivetett fogyasztási adót némely urak közbenjáratára 200 ezer forintról 170 ezerre szállítottan. Mint láttuk, nem a fogyasztási adó leszállításáról volt szó és a Pozsonymegyére kivetett 18,324 frt nem csupán «a hús, bor és sör fogyasztásából szedetett be», mint HORVÁTH írja egy királyi rendeletre hívatkozván.
54. MONTECUCCULI ARCKÉPE.
A bécsi conferentia julius elején szétoszlott, de kihirdetett határozatai a fölkelés vezéreit nem bírhatták arra, hogy lemondjanak már elérhetőknek látszó vágyaikról.*
E fontos conferentiákról történetíróink KORNÉLI után indulva, alig tudnak egyebet, mint hogy Hocher és Pálffy szemrehányásokkal illették egymást jó sokáig, mig végre Pálffy össze is szidta az udvari kanczellárt. Hihető, hogy Pálffy és Hocher többször vitatkoztak egymással s talán 1678-ban is. De az akkori conferentiákat igen hiányosan és hamisan jellemezzük a KORNÉLI által igen is kiszínezett jelenet kiemelésével. Mi a fentiekben a conferentiák már idézett jegyzőkönyveire támaszkodtunk.
Időközben csalódott az udvar a Béldi-féle mozgalomhoz fűzött reményeiben is. 1677 márcziusában Béldi és Bethlen kiszabadultak a börtönből. Bármennyire rajta voltak az elfogottak ellenségei, nem bírtak oly bizonyítékokat összeszerezni, melyek segélyével a törvény boszszúját a jogosság némi látszatával lehetett volna kihívni az üldözöttek ellen.* Ily körűlmények közt fölűlkerekedett a Teleki befolyása. Valószínűen nem csupán embertelennek, de fölöslegesnek és károsnak tűntette föl Apafy előtt a foglyoknak további sanyargatását. Nem akarta az udvar ellen érzett közgyűlölséget gyarapítani ily tekintélyes és eléggé kedvelt urak vesztének felidézésével. Remélte, hogy Béldi ezentúl óvatosabb lesz, érezvén gyengeségét a fenálló hatalommal szemben. E várakozás nem teljesűlt. A megsértett főúr kiszabadulása után rögtön bosszúra gondolt és most komolyabban, mint az előző években. Pártot toborzott magának a főurak, a székelyek s a szászok közt. Tulajdonkép jelentékeny pártja volt az országban. A székelység ragaszkodott hozzá és annak segélyére támaszkodva számíthatott mindazokra, kik elégületlenek voltak Apafy kormányával a legkülönbözőbb okokból. Az általános elégületlenség leginkább azon ellenszenvből fakadt, melyet Apafy és Teleki magyarországi politikája keltett az országban. E politika sértette a katholikus főurak érzéseit, a szász polgárok érdekeit, sőt a protestans rendek jó részének sem tetszett, mivel koczkáztatónak s költségesnek tartották és mivel Teleki úgy igazgatta azt, mintha a saját és Apafy magánügyeiben járna el. Béldi leginkább az utóbbi körűlmény miatt ellenezte a politikát, de csakhamar fölvette magába barátjai és hívei érzelmeit s most úgy lépett föl, mint a minden áron nyugalmat kívánó Erdély vezére, ki a békebontók megfenyítésére törekszik. Nem az volt szerencsétlensége, hogy hangoztatta tervbe vett forradalmának békés és törvényes czélját, hanem az, hogy törvényesnek tetsző és békés módon akarta elérni azt. Béldi nem született forradalmi politikusnak. Sarkalta, a harag, a gyűlölet, de tartóztatta ezer aggály s az esélyek latolgatása. Igen is biztosan akart haladni, lehető keveset akart a szerencsére bízni. Mind nyugtalanabb és ügyetlenebb lett. Békésen izgatott a Teleki baráti köre ellen s a portára követet kűldött, hogy bevádolja az Apafyt rossz útakra terelő tanácsosokat.
L. Béldiné levelét és a Teleki Mihályét DEÁK FARKAS-nál, 156. és 172. ll. Különösen érdekes a Teleki levele. «Mint lőn az dolog – írja Teleki – Bethlen és Béldi uram alkalmatosságával, igen előttem viselem. Oly dologhoz kell embernek fogni, miket véghez vivén, meg is bizonyíthasson.
E tényeivel a forradalom terére lépett s most oly helyzetben volt, hogy fegyveres támadással sokat nyerhetett és sokat veszthetett volna, ellenben tétlen várakozása csak pártját fogyasztotta és az udvarnak időt adott az előkészületekre.* Béldit a fegyveres támadástól az a téves felfogás is tartóztatta, mintha a porta igen komolyan tiltaná Erdély szövetkezését a francziákkal és a bujdosókkal. Midőn nevében Paskó Kristóf e bűnök miatt bevádolta Telekit és Apafy kormányát a nagy vezir előtt, Kara Mustafa nagy megbotránkozást mutatott. Némi hatást tett reá a panasznak azon része, hogy az Erdélybe húzódó fölkelők elpusztítják az országot, de még sem gondolt Apafy letételére, hanem megragadta a szép alkalmat az erdélyiek kifosztására.* Egy kapucsi basát kűldött Erdélybe jelentéstétel végett. Teleki időközben tartóztatta Apafyt a hirtelenkedéstől. Legjobban szerette volna elfogatni Béldit vérontás nélkűl. A kapucsi basa oly megbízásokkal volt ellátva, melyekből Béldi némi bizalmat meríthetett, de melyek ügyén semmit sem lendítettek.* Béldi az üldözés első hírére Törökországba menekűlt.* Most Kara Mustafa bíráskodván ügyében, a gazdagabb fél lett a nyertes. Béldi a jedikulába záratott és ezzel a porta azt is kimutatta, hogy nincs ellenére a Teleki politikája, mint azt a látszat után ítélők hitték.* E látszat nem rémíté el Telekit még akkor sem, midőn legtöbb oka lehetett félni Béldi izgatásainak hatásától. Sőt ekkor igyekezett még jobban lekötelezni maga iránt a bujdosókat, mivel segítségöket igénybe akarta venni a fegyveres összeütközés esetére. Midőn Béldi kiszökött Erdélyből, Teleki még biztosabban lépett föl. Serényen előkészíté kivonúlását és tekintettel Apafy félénkségére azon volt, hogy a bujdosók fővezéröknek ismerjék el a nélkűl, hogy a nyilvánasság előtt mint Apafy megbízottja volna kénytelen szerepelni. Ez izgalmas napokban jó hasznát vehette Thököly Imrének.
Bethlen Miklós Önéletírása I. 495. l. azt hiszi, hogy- sokat nyerhetett volna fegyveres támadással.
Kindsberg 1678 január 22-iki jelentésében írja le Paskó audientiáját. «Der Vezir entrüstete sich ob solchen Vortrag »
Bethlen Miklós id. h. 498. l. azt állítja, hogy «hozott Paskó Teleki amotiójáról való parancsolatot a portáról, de ezt supprimálták a fejedelem mellett Telekiék». Sokkal megbizhatóbb az, mit Thököly Naplójának 140. l. olvashatunk: «az mely Kapucsi passa bejött az országba Paskó principalissi requisitióján az országgyűlését hirdetett, de másrészről az fővezér az m. fejedelemre halasztotta az dolgoknak eligazítását
L. Apafy levelét Telekihez. Fogaras 1678. január 30. Közli Szilágyi Sándor Történelmi Tár 1881. 222. l.
A bécsi kormány is gyakran vigasztalta magát e csalódással. A Béldi fölkelési kisérletének híre nagy reményeket ébresztett Bécsben. Kindsbergnek 1677. decz. 28-án egy utasítást küld a kormány, melyben azt fejtegeti, hogy a vasvári béke értelmében jó lélekkel elismerhetné Béldit fejedelemnek, mivel Apafy elismerése ügyében eddig – niemand z uns recurriert. (Turcica 1677.)
Már maga az a tudat, hogy a bujdosók hadainak jelentékeny része a Thököly kezében van s hogy ez által Wesselényi Pál befolyása csekélyebb körre szorúlt, megnyugtató hatással volt Telekire és Apafyra Béldi forradalmi I:ísérletének idején. Mert Thököly most csupa szolgálatkészség volt Teleki iránt. «Annyira disponáltattak Isten segítsége után általam az emberek» – írja 1678 elején Telekinek – «nyugodjék meg benne, életünk fogytáig Teleki uramtól el nem állunk. » Thököly most azon volt, hogy a múlt évi viszályok nyomait lehetően elsimítsa és Teleki mindig hálásnak mutatkozott befolyásos emberek ilynemű törekvései iránt. Jó részt Thököly fáradozásának volt köszönhető, hogy márczius 7-én a bujdosók gyűlést tarthattak a Kővár melletti Somkúton. Itt Thököly volt a gyűlés vezérszónoka; képzelhető, hogy szónoklatokban nem volt hiány, míg végre az 1672-ben Telekinek tett ígéretek megújítása után Szepesi Pál «az magyar nemzet neve alatt» üdvözölhette Teleki Mihályt, mint a bujdosók hadainak generalissimusát. Részt vettek a gyűlésben Boham és Forval is, kik a varsói szerződésre hívathozván, a magok részéről is elismerték Teleki méltóságát.
Mind ez nem volt üres ünnepélyesség, mert mindenki érezte a gyűlésnek jelentőségét. Igaz, hogy Somkúton meg nem újúltak a régi idők, midőn az erdélyi fejedelem vezérlete alatt Erdély egész hadi erejétől támogatva vonúlhatott ki a protestáns magyarság szabadságai visszahódítására, de mégis úgy látszott, hogy ott a bújdosók és Erdély viszálya véget ért s hogy köztök oly szövetség létesűlt, mely némileg emlékeztetett a régibb időkre. Úgy látszott, hogy a magyarság részéről e szövetség legfőbb támasza Thököly Imre, ki Telekit az első helyre segítvén, a maga számára követelte a másodikat, Ellenben a bujdosók eddigi generalisa, Wesselényi Pál teljesen a háttérbe szorúlt s a gyűlés végén vetődvén Somkútra, csak azon kitűntetésben részesűlt, hogy a Teleki mellé rendelt tizenkét tagú tanácsba választatott. Pecsétőrt, nemzet titkárát, strázsamestert és tábormestert is választott e háborút viselő aristokratikus köztársaság.*
Napló 124–162. ll. és DEÁK F.: Levelek 18; 19. ll. Bujdosók Levéltára 67. l.
Thököly is tagja lett a tizenkettes tanácsnak, de tényleg több volt, mint egyszerű tanácsos. Rögtön a gyűlés után – «mindenféle dolgokat reám bíztak», mint maga beszéli önelégűlt panaszszal. Legfontosabb megbízatása abból állott, hogy a végbeli hadakat, melyek mindannyian távol voltak Kővár vidékétől, egyesítse a fősereggel. Rögtön Biharba, onnan Túrra és Dévaványára útazott. Csakhogy a végbeliek közül sokan nem voltak találhatók szállásaikon, mert átkeltek a Tiszán és felszágúldottak egész Kassáig «prédálni és nyerekedni». Nagyon nehéz volt őket a kalandozástól eltéríteni. Továbbá alig lehetett velök elhitetni, hogy Teleki most valóban ki fog vonúlni. De Thököly jól választott tisztek segélyével, hol szigorral, hol rábeszéléssel élvén, végre összegyűjthette a féktelenek nagyobb részét és április végén Kis-Marja körűl táborozott a végbeli hadakkal. Itt azonban újra meggyűlt a baja katonáival, kik Teleki késedelmes indulása miatt gyanakodni és zsibongani kezdettek.*
Napló 163–183. és DEÁK F.: Levelek 21–26. és 180. ll. Az utóbbi lapon (CXLVIII. szám alatt) található levél év nélkülinek van jelölve. Bizonyos, hogy 1678-ban íratott az ápril 28-tól május 3-ig terjedő napok valamelyikén. A TORMA KÁROLY-tól kiadott napló segélyével nem lett volna nehéz a keltezést megállapítani.
Nem a porta okozta Teleki késedelmét. Teleki még nem olvashatta Nointelnek, XIV. Lajos konstantinápolyi követének leveléből azt a bátorítást, hogy a porta «hallgatása beszédnek vehető», de azért előre tudta, hogy ez oldalról minden rendben van.* Beaumont erdélyi útja óta Teleki mindig több súlyt helyezett a francziák magatartására, mint a portáéra. Azonban Béthunenel nem volt mindig megelégedve. Béthune ugyan nagy számmal fogadott hadakat Lengyelországban 1678-ban is, de a határon csak igen kevés katonája mehetett át, mivel a Szobieszkivel versengő s részben a bécsi udvar és a pápai nuntius befolyása alatt álló lengyel aristokratia és főpapság meg tudták akadályozni a seregkűldést. Szobieszki neje is az osztrák párthoz csatlakozott, mivel személyes sérelmek miatt neheztelt XIV. Lajosra. Továbbá nehéz volt Béthunetől a magyar hadak zsoldját megkapni, noha annak fizetésére kötelezte magát. És hozzá még a Teleki részére kikötött jutalom is elmaradni látszott. Teleki ugyanis február 16-án Kőváron szerződést kötött Révérenddal, melyben kűlönösen a saját érdekeiről gondoskodott.* Béthune úgy látta, hogy Teleki túlcsigázza követeléseit, mert tudja, hogy a francziák reá szorúltak.* Ellenben Teleki a francziákat vádolta, mondván, hogy fösvénységök maholnap proverbiumban megyen. Én – úgymond – többet költöttem az ügyre, mint a mennyit a francziák adni akarnak, három- vagy négyszáz aranynyal ki nem indúlhatok. Végre Béthune kénytelen volt ápril 16-án megerősíteni a kővári szerződést, melynek értelmében Teleki táborba szállásától számítva ezer magyar forint havi fizetést kapott. Ápril végén Révérend átadta Telekinek a havi fizetésen kívűl kikötött kétezerötszáz aranyat* és most már Teleki elszánta magát, hogy a francziák csapatjaival átkeljen a Szamoson. Nem talált ellenállásra, mivel Nagybánya és Felsőbánya még márcziusban önkényt meghódoltak. Teleki május 11-én Darócz és Tasnád közt egyesűlt Thököly Imrével.*
Nointel levele Telekihez Konstantinápoly ápr. 28. 1678. (Teleki levélt. Marosvásárhelyt, másolata SZILÁGYI úr birtokában.)
A szerződés Teleki levélt. u. o.
Acta Historica res gestas Polonić Illustrantia Vol. V (Waliszevsky) Cracović. 1881. 461. l. «Teleki exagčre par suite de plus en plus ses exigences».
L. Teleki levelét Absolonhoz, Bujdosók Levéltára 266. Ott évnélkülinek van jelölve, de mint Absolonnak a levélre írt válaszából (Tört. Tár. 1883. 6. l. Közli SZILÁGYI SÁNDOR) kivehető, 1678 ápr. 12-én íratott. A pénzösszeg átadásának idejére nézve l. Mignet (id. h. IV. 689.), ki Forval és Boham ápr. 28. s 29-iki leveleire hivatkozik.
L. Napló 167, 184 és 187. ll. Tévednek tehát történetíróink, midőn Teleki hadjáratának elbeszélését a julius 4-én kiadott nyilatkozatának említésén kezdik. Giustiniani 1678 ápril 24-iki dispacciójából kivehető, hogy Teleki már ápril havában adott ki nyilatkozatot.
55 REVERED ALÁIRÁSA.
Tízezernyi magyar, lengyel, kozák, tatár és erdélyi had gyűlt itt össze Teleki vezérlete alatt.* Eleinte igen lassan mozdúlt az ágyúkkal is ellátott sereg. Május 30-án még Vezendnél állott Nagy-Károly táján. Teleki és tanácsa nehezen bírták megoldani a kérdést, hogy hol keljenek át a Tiszán. A szolnoki hidon könnyű az átkelés, – így gondolkoztak – de húsz napig tart és nem tudni, hogy megengedi-e a török. Továbbá a Béthunetől ígért segítség bajosan érheti el őket, ha Szolnoknál kelnek át. Tokajnál is veszedelmes az átkelés, mivel úgy hallották, hogy Würmb gróf hatezer emberrel elsánczolta magát Rakamaznál. De május végén megérkezett a lengyel segitség Husztra, igaz, hogy csekély számban. Béthune négyszáz katonánál többet nem bírt átszöktetni a határon. Szerencse, hogy a hadak számára zsoldot és ruhát is hoztak a lengyelek. Május 31-én elindúlt Teleki Huszt felé, arra számítván, hogy ha Ugocsának és Beregnek fog tartani, a fölkeléshez hajló megyék is megerősítik seregét.* De Teleki a még jobban megerősödött sereg élén is aligha boldogúlt volna. A vigyázva haladás, s némileg a szükséges egyének érzékenységének kimélete, szóval azok a tulajdonságok, melyek segélyével a saját és Apafy hatalmát oly szépen megerősíté Erdélyben, a harcztéren nem váltak dicsőségére. Kerülni akarta a döntő harczokat és a kelleténél többet adott a tizenkettes tanács többségének véleményére, mely most is a kuruczok régi harczmódjától alig akart eltérni.
Sztreczeny Mihály Walseggnek. Szathmár, május 28. (O. L. Lymbus.)
U. o. és Teleki levele Béthunehöz Vezend, május 30. (Teleki levélt. másolat SZILÁGYI úr birtokában).
56. ERDÉLYI KATONÁK.
Junius 8-án ért Teleki Tisza-Ujhelyre, Nagy-Szőllős tájára. Időközben Würmb is elindúlt Rakamazról Ungvár felé. Forval, Boham és Thököly meg akarták támadni a tábornokot, mielőtt Ungvárra ér. Nem kételkedtek a győzelemben, mivel Würmbnek alig volt fele annyi ereje, mint a kuruczoknak. De Teleki és a tizenkettes tanács véleménye győzött, a kuruczok az összeütközés kikerülésével junius 15-ike körűl értek az ungmegyei Daróczra, ugyanaz nap, midőn Würmb Ungvárba vonúlt. Teleki még éjszaka fölszedte táborát s a kocsikat, marhákat ott hagyván, Terebesen át Abaújba sietett. Senki sem örűlt jobban az éjjeli futásnak, mint Würmb. Mert ő ép annyira félt Telekitől, mint Teleki tőle.*
Mémoires historiques du Comte Bethlen (I. 80, 82. ll.) Apafy Telekihez Gyula-Fehérvár jun. 15. (Bujdosók Levéltára. 177. l.), Sztreczeny Walsegghez Szathmár junius 25. (Orsz. Lev. Lymbus) és gr. Würmb Lesliehez Eperjes. Juni. 19. (Hadi levéltár Bécsben) ist die Sach gefährlich genug – írja Würmb – und wird denselben mit dieser wenig Manschaft weder ich noch ein anderer ohne erkleklichen Succurs resistiren können.
Würmb a Szepességbe vonult és a fölkelők serege most kétfelé oszlott. Ezzel Teleki támadása elvesztette jelentőségét, most csupán a kisebb várak gyakoribb ostroma különböztette meg az előbbi évek csatározásaitól. Teleki junius második felében és juliusban szabadon kalandozhatott Abaujban, Tornában, Gömörben és Zemplénben.
Megvette Bodókő-Váralját, Tornát, Putnokot és Szalánczot, Ónodnál a Petrystől vezérelt nyolczvan ember ellen nem bírt boldogulni, elfoglalta Szerencset és hiában ostromolta Tokajt.*
Würmb Lesliehez. julius 20. Styavnik (u. o.), Relationis Hist. Continuatio Vernalis 1678, Szalainál a Liber Reguiusból vett adat és Babocsay 63, 65 l. Haim, 453. l.
Thököly ez idő alatt a sereg másik részével Sárosban és a Szepességben tartózkodott. Innen nyugtalaníthatá Würmb seregét és másrészt örűlt, hogy ősi birtokai közelségében táborozhat. Azóta, hogy Erdélyből kivonúlt, folyvást zaklatta elkobzott birtokain élő volt alattvalóit fenyegetésekkel kényszerítvén őket követelései teljesítésére. A rimaszombatiak az év elején az egri basa segítségét hivták fel Thököly ellen és Ibrahim aga, a basa fő kajmakámja megírta a magyar vezérnek, hogy «lehetetlen kivánsággal terheli kegyelmed az jobbágyokat». Most a késmárki urodalom érezte hajdani urai utódjának közelségét; Thököly egy napot töltött Késmárkban, melyet nyolcz év óta nem látott.
De úgy látszik, hogy nem ő volt oka a sereg kétfelé oszlásának; annyi bizonyos, hogy hívta Telekit Sárosba, mert a német tábor megerősítése előtt szeretett volna egy kiválóbb haditényt végrehajtani.* Julius vége felé Teleki valóban elindúlt, hogy Thökölyvel egyesüljön. Kassát nem merte ostromolni,* hanem julius 28-án Eperjes ostromához fogott az egész kurucz sereggel. A tizennyolcz napi ostrom alatt csak a külváros pusztult el a kertekkel együtt, a várban az őrség a polgársággal együtt vitézűl ellenállott, de nem sikerült volna megmenteniök a várat, ha Dünewald alezredes dragonyosaival még ideje korán meg nem érkezik.* Időközben gróf Leslie Liptóban vesztegelt, mivel összesen ezer lovasa volt és a hadak számára hozott zsoldot nem merte ennyi erőnek védelmére bízni. De midőn a Massimi és Dünewald ezredek megérkeztek augusztus 10-ike körűl, Szepesnek tartott és egyesülvén Würmbbel, Eperjes fölmentésére sietett. Teleki nem akarta bevárni, augusztus 15-én elhagyta Eperjest és 27-én már Kőváron volt.*
Thököly levele Telekihez a kendi réteken 1678 julius 26 (Túnyogi gyűjtemény), a kajmakám levele Thökölyhez vég Eger vára 1678 február 9 (Orsi. Lev. Lymbus), Thököly több levele a rimaszombatiakhoz és gyöngyösiekhez (Thököly Levéltár és Lymbus o. 132 Orsz. Lev.) és Haim Gáspár lőcsei krónikája 454. l.
Marzell levele Andrássy Miklóshoz Szendrő jul. 30. (Közli NAGY IVÁN Tört. Tár. 1885.)
Az eperjesi ostromra nézve Haim Gáspár 456. l. és Bujdosók Levéltára 277. l.
Leslie levelei Rózsahegyről és Liptó-Szt.-Miklósról (Hadi levélt.), Sztreczeny Mihály Walsegghez Szathmár aug. 30. (O. L. Lymbus.) és Haim id. h.
55 SZERENCS.
