II.
II.
Ily körülmények közt Fonton fölöslegesnek hitte újra megkérni a nagyvezírt, hogy ki nem szolgáltassa Thökölyt a császáriaknak. A nagyvezír már előbb is kijelenté, hogy török miniszter ily hitványságra soha sem fog vetemedni.* Mert Thököly kiszabadulása óta e kérdéssel a porta többször is kénytelen volt foglalkozni. A váradi fogság előtt egy czélzás elég volt arra, hogy Ibrahim felajánlja Thökölyt, de 1686 óta a császáriak kapták fel a gondolatot s a török volt a tartózkodó. Caraffa hozta szóba ez ügyet. Hozzá fordúlt 1686 őszén a Szulejmántól küldött Mehemed aga útlevél végett, mivel Bécsbe indúlt a békét kérni. Caraffa megjegyzé, hogy a császárnak ily ügyben eljáró követei nem szoktak üres kézzel a portára küldetni. Az aga eleintén pénzre gondolt, de Caraffa felvilágosítá, hogy Thököly fejét tartaná a legillőbb ajándéknak.* Szulejmán nem sajnálta volna átadni a kért ajándékot – a megkötött béke után. Az aga, ki e szóbeli válaszszal tért vissza Caraffához 1687 mártiusában, még nem hozott oly megbízást, mely a béketárgyalások megindítását lehetővé tette volna. Azért Caraffa a hadi tanács meghagyásából kijelentette, hogy ő Thökölyt csak a maga számára kérte ajándékul.* Midőn az év végén Eger visszafoglaltatott, Rustem, az utolsó egri basa nyilatkozatából Caraffa azt vette ki, hogy a kívánt ajándék megszerzése sikerülni fog.* A súlyos csapások végre megtörték az osman büszkeséget. Az eddigi kísérletek alkalmával a törökök formulázott feltételeket bemutatni nem akartak s kerűlték a látszatot, mintha a szultán békét kérne. De 1688-ban Zulfikar effendi s Maurocordato II. Szulejmán megbízó levelével küldettek az udvarhoz. October 13-án érkeztek a követek Pottendorfba s az első hónapokban sokat kellett foglalkozniok Thökölyvel, kinek rögtöni kiadását vagy legalább elzáratását követelték a csázáriak. Az udvar e «botránykő eltávolítása előtt» nem is akart tárgyalásokba bocsátkozni, de a törökök azt válaszolták, hogy nem érdemes annyi szót vesztegetni Thökölyre, kit a porta egy kutyánál többre nem becsül. Valamennyi kérdésnek tisztázása után könnyű lesz ezzel végezni.*
U. o.
VICO: De rebus gestis 146. l. s Buonvisi november 24-iki jelentése (Monumenta Vaticana FRAKNÓI-nál 261. l.).
Hadi tanács 1687 april 23-iki parancsa. (Kriegsregistratur 375. k.)
Relation der bey dem Gf. v. Starhemberg den 25. Februar 1689. in Turcicis gehaltenen Conferencz (Turcica).
Prothocollum Elaboratum des mit denen Türkischen Abgesadnten den 2. Martii 1689 gehaltenen Congresses. (U. o.)
S ez nézetektől el nem állottak. Csakis martius közepén határozták el a császáriak, hogy kár volna Thököly miatt a «fő művet» késleltetni, mivel úgy sem lehet kényszeríteni a portát a kiszolgáltatásra.* Nem mondhatni, hogy a miniszterek csak ekkor látták be fáradozásuk hasztalanságát. Főlet két oka volt annak, hogy e kérdésnél ily hosszasan időztek. Nem akarták a békepontok közé felvétetni Thököly kiadatását, a törökök indítványa szerint, mert szerintök «ama gonosztevő nem méltó arra». Igaz ugyan, hogy Fürstenberg bíbornok a nymwegeni békébe foglaltatott, valamint Condé herczeg a pírenćibe, de a bíbornok fölemlítését nem igen helyeselte a közvélemény s Condé kegyelmet kapott, mielőtt a békébe foglalták nevét. Azért is illőbbnek látszott Thököly kiadatása kérdését a béke «prćliminarejának» tekinteni.* S másrészt nem lett volna okos sietni a tárgyalásokkal.
Prothocollum Elaboratum der mit den türkischen Abgesandten den 12-ten u. 18-ten Martii 1689 abgehaltenen zwey Conferenzen. (U. o.)
Relation der bey Hn Gf. von Starhemberg den 4. Martii 1689 in Turcicis gehaltenen Conferenz, Relatum Augustissimo in conferentia die 1. Martii 1689. (U. o.)
Az alkudozó felek álláspontja oly távol állott egymástól, hogy igen hirtelen elszakadt volna az alkudozás fonala. Leopold mind arra vágyott, mi valaha a magyar koronához tartozott, a török Erdélyt s az elfoglalt területek egy részét sem akarta átengedni. A szent liga tagjai közt az egyetértés nem nyugodott szilárd alapon. Lengyelország a franczia befolyásnak engedve a békét elhalasztani kívánta s a havasalföldi tartományokat magának követelte, míg Velencze kivált a Herczegovina birtokára irányúlt törekvése miatt volt gyanús császáriak előtt. A német birodalmat forrongásba hozta XIV. Lajos betörése s Oraniai Vilmos vállalatának sikere még nem volt eldöntve. Ily körűlmények közt minél tovább kellett fentartani a szent liga egyetértésének látszatát s nem volt szabad elcsüggeszteni a török békébe vetett bizalmat, hogy erőt nyerjen a XIV. Lajos támadása által keltett ellenhatás s hogy minden eshetőségre a császár kezében maradjon az elhatározás lehetősége. E czélt elősegítették a külsőségek és az előzetes kérdések elintézésének halasztása.* Ez előzetes kérdések közé tartozott Thököly kiszolgáltatása is s annak szóba hozása miatt nem kellett tartani a császár addigi, vagy jövendőbeli szövetségeseinek idegenségétől.
Bey deren in ćdibus Domini Comitis den 5 Februarii 1689 fürgangenen Berathschlagung vorderist dieses pro objecto zu halten einhellig befunden worden, dass mit denen Alliirten so vills als möglich die wahre einigkeit und apparenz eines bestendigen Zusammenhaltens, so lang als sich die sach in his terminis unschädlich erhalten lasset, observirt, werde, und … vor der Zeit… allermögliche glimpf und einträchtigkeit zu gebrauchen… (Turcica 1689, II.) Továbbá Corner 1688 december 19-iki dispacciója: ill piů importante motivo pero a tali cautellate misure e riserve č di guadagnar tempo non mostrar di ceder alii timori, et apprensioni dell’ Armi della Frantia, attender la piega delle cose d’Inghilterra, li concerti e le dispositioni con Prencipi dell’ Imperio.
Hope, a hollandi követ kérdezé a török küldötteket, hogy miért nem adják ki Thökölyt, ha csak annyira becsülik, mint egy kutyát? «Thököly valóban kutya – válaszolák ezek – ki a szultán parancsára lefekszik vagy fölugrik, ugat vagy elhallgat, de mégis az osman padisah kutyája, ki urának szavára mint bősz oroszlán törhet előre.»*
HAMMER: VI. 537. l.
Képek nélkül szólva, Thököly valóban bebizonyítá, hogy tud ártani a padisah ellenségeinek, ha a kellő támogatásban részesűl. S 1689 első felében szívesen látták a portán Thököly követeit. A főkamarás s a tatár khán residense vezették be Sándor Gáspárt s Berthótyt a nagyvezírhez februar 25-én délután Drinápolyban. Mustafa nagy méltánylattal szólt Thököly érdemeiről. «Gondunk lesz reá – mondá a követeknek – bárhogy fordúljanak az események, hisz tudjátok, hogy fejedelemségeket osztogathatunk. Ki hallotta valaha, hogy a porta elhagyná védenczeit? Uratok meg lesz elégedve.» S midőn a nyár közelgett, száz tallérnyi ajándékkal, az élés beszerzésére szükséges fermánokkal bocsátá el a nagyvezír Thököly embereit, melléjök rendelvén Hussein boszniai basát.*
Wohner jelentései mart. 5. s jun. 1. (HURMUZAKI: Documente Suplement I. Volumul I. 276., 277. ll.)
Hussein katonáin kívül Ali basa a Duna kapitánya, jelentékeny hajóhaddal támogatta Thököly vállalatát. Először is Vetiszlán ellen készülődött az egyesűlt kurucz-török tábor, a Kaldovo melletti erőd ellen, melyet Thököly az előző évben is megtámadott. Junius 16-án, egy nappal Ali basának Viddinbe érkezése előtt Thököly s Hussein elhatározták, hogy előhadaikat Vetiszlán ellen indítják. Junius 23-án Thököly is átkelt a Timokon s már 26-án hajnalban taraczkjaiból lövette a várat. A basák másnap elkészülvén a sánczokkal, követték a példát.*
1689-i Napló THALYnál. M. H. H. II. XXIV. 312., 313. s M. H. H. II. XXIII. I. r. 9., 10.
Steta Brodán, rácz kapitány védte a várat, vitézűl ellenállván a túlerőnek, de a segítség megérkezését hiában várta. A császáriak nem könnyű szívvel hagyták veszni a várat, melynek birtokában az ellenség megnehezítheté a dunai közlekedést.* De Ali hajói elzárták a vízi útat s Badeni Lajos attól tartott, hogy a szárazföldi kerülőn át már későn érkeznék a segítség.*
Venier jul. 24-ki dispacciója (HURMUZAKI: Documente Vol. V. Part. II. 172. l.) s RÖDER II. Urkunden 60. l.
Az őrgróf levele Leopoldhoz. Hassanpasa Palanka julius 6. (RÖDER: II. Urkunden. 52. l.)
Julius 6-án kiizente a kapitány a basáknak, hogy átadná a várat, ha nem lesz bántása. Thököly a Sophiából már útnak indított mozsarakat kívánván bevárni, nem akart kegyelmet adni, de Hussein s Ali időnyerés végett a szelídebb eljárást pártolták s így julius 8-án Thököly is kiállította a hitlevelet. Több mint kétszáz ember a kivonuló ráczok közől Thököly zászlóihoz csatlakoztak.*
Napló THALYnál M. H. H. II. XXIII. I. r. 13., 14.
Hussein beteges, erélytelen ember volt, ki nem azért siettette a vetiszláni ostrom befejezését, hogy rögtön folytassa a hadi műveleteket. «Embertelen szókra erumpált», midőn Thököly nyughatatlansága miatt háborgatva érezte magát, de Thököly keményen visszafelelt s végre a basa alkalmazkodott hozzá. Orsova megtámadása forgott szóban. A vállalat gyors sikere meglepte Thökölyt. Jelentéktelen csatározások után julius 15-én Orsovába vonúlhatott. Heisler ugyan oda sietett a veszély hírére, de rögtön visszavonúlt, úgy látva, hogy az ellenség igen jól el van látva lőszerekkel s hajókkal. Pedig ő Erdélyt féltette s annak védelme végett kimélni akarta erejét.* Csupán Karánsebest látta el négyszáz főnyi őrséggel, mielőtt Erdélybe húzódott. A Thökölytől előre küldött Sándor Gáspár Mehádiát pusztán találta s Karánsebes alól Temesvárra küldhette embereit.* S így szabaddá lett az út Sophiától Temesvárig, mi nagy eredmény volt magában véve is. A további teendők megállapítását el kellett halasztani Horváth István és Borbély István visszatértéig, kiket még Vetiszlánról küldött Thököly a portára diadalmi jelvényekkel s a zsoldnak sürgetése végett.
Heisler levele a hadi tanácshoz. Nagy-Szeben 1689 augustus 4. (Hadi Levéltár.) A levél kelte is mutatja, hogy Heisler augustus 3-án nem volt Orsovánál, mint Wallon állítja. (Oest. Milit. Zeitschrift 184. 248. l.)
Napló THALYnál. (M. H. H. II. XXIII. I. r. 18–21. ll.)
A visszatérő követek nyomában Hussein, a császár agája is megjelent a vetiszláni táborban julius 28-án s az egész tábor előtt Thököly nyakába adta a szultántól küldött nyusztos kaftánt, majd elolvastatá a szultán kegyes levelét. A császár agája pénzt aligha hozott, hanem sok jó szót s igéretet. De Thökölynek jól esett azt hallani, hogy «a császár mindenekben az ő informatióitól vár» s Orsovára is elmenne, ha Thököly jónak tartaná.*
Napló 24. l.
A seraskier azonban tanácsosabbnak tartotta, hogy Thököly is elhagyja Orsova vidékét. Az agától hozott izenet nem sokat változtatott Thököly hadi tervén. Úgy látszik, hogy Váradig szeretett volna előre nyomúlni, de nem okvetetlen Orsován át, mert remélte, hogy Belgrádnál Ali hajóhadának s a seraskiernek segélyével jelentékeny előnyöket küzdvén ki onnan is czéljához ér.*
Constantinopoli 1689. Luglio 21. (Melléklet Girolamo Venier september 4-iki dispacciójához.) E jelentés szerint négyezer katona volt a dunai hajóhadon, con li quali pensano di portarsi piů oltre verso Semendria, e se potrano dicono sino sotto Belgrado, e ch’il Tekeli tentara con Hussein Passa, con alcuni milla huomini per terra e pormette di piů il Teleki d’aprir la via da Orsova e d’introdur Monitioni e porvisione in Temisvar, a Varadino.
A vállalat sikerét előmozdíthatta volna az oláh vajda is, ki augustus elsején érkezett Cserneczhez. Brankován tudta, hogy Thököly a vajdaságra törekedett s különben is terhére volt az országa határán időző kurucz király. De úgy gondolta, hogy a nyílt ellenségeskedésnél többet ér a barátság mutatása s Thököly sem akarta elidegeníteni a vajdát. Augustus 4-én mintegy kétszázad magával áthajózott a Duna túlsó partjára a vajdához, kinek sátorában egy latin tolmács segélyével órákig értkezett a két versenytárs. «E nyájas és barátságos beszélgetésekben – mondja Thököly – volt hites atyafiság-fogadás is közöttünk, csókolódás között.»
A kölcsönös baráti szolgálatok közűl a legfontosabbak későbbre halasztattak, arról hallani sem akart a vajda, hogy a Dunán átkelve Thökölyvel együtt indúljon a Morava felé. Thökölynek örülnie kellett, ha távolléte alatt a török őrségekkel együtt a vajda is gondját viseli Vetiszlánnak s Orsovának.*
Napló 25–28. ll.
Augustus 5-én elindult Thököly hada Majdanpeken át Passarovicz felé. Augustus 11-én Passarovicz táján Madács Péter, az előhad vezére hírül hozta, hogy Badeni Lajos «minden reménységen kívül» már átkelt a Moraván vagy harminczezer fővel. Nemsokára érkezett Arab Redzseb seraskier tudósítása egy Belgrád felé küldött húszezer főnyi lovascsapatról. A seraskier terve szerint e csapatoknak el kellett volna űznie Badeni Lajos gyengének vélt hadát. Közelítsétek ti is arról az oldalról, izené a seraskier Thökölynek, Belgrád megszállásáról álmodozván.*
Napló 33. l. Thököly naplója bizonyítja, hogy Badeni Lajos a szökevények s foglyok vallomásaiból jól kiismerte a seraskier szándékait s csalódásait. (RÖDER: II. Urkunden. 80. l.)
De a Madácstól hozott hírek lelohaszták Thököly vállalkozó kedvét. A hadi tanács, melyben a kurucz tisztekkel együtt a Thökölytől fizetett törökök tisztjei, Hussein agái, s a tatár «imrizek» vettek részt, a helyben maradást határozta el s a határozat üdvös voltát bizonyítá az augustus 16-án érkezett tudósítás, mely szerint Badeni Lajos a moravai hídnak védelméről gondoskodván, Nis felé vonúlt. S ugyanekkor érkezett a hír, hogy a Heislertől küldött D’Erbeville Orsovát háborgatja. Kétfelé oszlott a török császár hívének gondja. Sándor Gáspárt Nis felé küldötte a hadak egy részével, hogy Arab Redzseb parancsának is eleget tegyen, de ő maga Orsovának tartott «rettenetes útakon s kősziklákon által».
Itt ez évben utoljára még fölcsillant szerencséje. Augustus 23-án az Újpalánkán vezénylő hadnagy azon hiszemben lévén, hogy D’Erbeville még Orsován van, tizennégy sajkával, néhány hajdúval és ráczczal lefelé indúlt a Dunán Orsova elfoglalására. Midőn megtudta, hogy D’Erbeville már eltávozott, visszafordúlt néhány sajkával, de embereinek egy része nem akarta követni. Thököly az elmaradottak elé ment gyalogságával s ellenök rendelte Ali hajóhadát. A császáriak vissza akarta fordúlni, de az igen sebes Dunán nehezen fordúlhattak s kénytelenek voltak partra szállva lovasságukhoz csatlakozni, melyet a török lovasság már megtámadott. Thököly is átküldötte seregét a tulsó partra s a császáriak nagy veszteséget szenvedvén szétfutottak az erdős s hegyes tájon. Harmincz zászlójok s tíz szép sajkájok taraczkokkal az ellenség birtokában maradt.*
Napló (THALYnál M. H. H. XXIII. 35–41. ll.). Az augustus 23-iki ütközetre nézve D’Erbeville jelentése (RÖDER: II. Urkunden, 121. l.). Ez ütközetet Wallon (Oest. Militärische Zeitschrift 1840. 249. l.) tévesen beszéli el. Úgy látszik, hogy combinálva Heisler és D’Erbeville jelentéseit, helytelen kapcsolatba hozza az augustus 16-iki s 23-iki eseményeket. nem tudjuk, hogy miért teszi az ütközetet augustus 11-ére.
S így Orsova és Vetiszlán egyelőre meg voltak mentve, Heisler még mindig nem érezte magát elég erősnek az ostromra s különben is tudta, hogy a fősereg sikerei el fogják dönteni a dunai várak sorsát.*
Heisler aug. 23-iki levele (RÖDER, id. h. 118. l.)
S Badeni Lajos meg nem hiusította reményeit. Grabovacz, Batocsina s Nis mellett hatalmas csapásokat mért ellenfelére.
Arab Redzseb folyvást hívta táborába Thökölyt september 24-éig, míg a nisi csata meg nem történt. Vége volt az időknek, mikor Thököly az ily felhívásra nyugodt önérzettel, noha alázatás hangú mentségekkel válaszolt. Most valóban nem tudta, hogy nem fog e többet ártani a török ügynek Vetiszlán s Orsova cserbe hagyása, mint a török tábortól való elmaradása által? Szerencséjére Hussein a helybenmaradást pártolta, Brankován is attól tartott, hogy a határvárak elvesztése után kénytelen lesz minden tartalék nélkül meghódolni a császáriaknak. September elsején azonban mégis elindúlt Thököly a fővezér határozott parancsára s már Viddinbe ért, midőn Osman basa, a Duna mellé küldött új szerdár biztatására nem folytatta útját.
68. NIS OSTROMA.*
Egykorú rézmetszet után
Nis ostroma Ricaut: Neu eröffnete Pforte 508. l.
Valóban nehéz volt eligazodni e válságos helyzetben, a portán sem igen tudták, hogy mit kell tenni. September 12-én egyszerre két tudósítást kapott Thököly, a kihaja sürgősen hívta Nisbe, Nemessányi pedig a fővezér azon izenetét hozta, hogy Orsova körűl maradjon.*
Napló (THALYnál M. H. H. II. XXIII. 42–54.ll.)
De a nisi diadal véget vetett minden habozásnak. Badeni Lajos közeledtének hírére el kellett hagyni Orsovát, Vetiszlánt és Thököly nem várta be Widdinben az october 14-én odaérkezett őrgróf hadát.*
RÖDER, II. Urkunden 154. l. s Michael Koyser levele Riglerhez. Feldlager bey Widdin 16 october 1689. (Orsz. Ltár. Lymbus.)
A tábori élet sokszoros teendői közt sem szűnt meg Thököly diplomatiai munkássága.
Félholtan érkezett meg Lessenyei Nagy Mihály september 9-én Widdinbe s nagy nehezen mondhatta el urának «követségének meritumát». Úgy tudjuk, hogy a lengyel indigenatust akarta Thököly a lengyel országgyűlés által elismertetni. A nuntius s Leopold követének befolyása ellen siker nélkül küzdöttek Thököly küldöttei, kiket Sobieski nyilvános audientiára nem bocsátott. Mégis gyakran érintkeztek lengyel főméltóságokkal és Béthunenel s Thököly haldokló híve sok szép igéretről beszélhetett urának.
Talán ekkor beszélte el, hogy a lengyelek a kameniczi basa házát szánták Thökölynek az esetre, ha e vár annyi küzdelem után végre birtokukba kerül. Az indigenatussal együtt egy starosztiát is igértek a száműzött fejedelemnek.*
Napló THALYnál (M. H. H. II. XXIII. 51. l.), Zierowsky martius 22-iki jelentése (Turcica 1689), Venier 1689 augustus 6-iki dispacciója, Wohner augustus 23-iki levele (HURMUZAKI: Documente, Suplement I Vol. I. 280. l.) A lengyelek igéreteire nézve l. Thököly 1694 februári levelét Sándorhoz (THALYnál M. H. H. II. XXIII. I. r., 151. l.)
De az igéretbeli földek helyett egy közel eső fejedelmség elfoglalására gondolt Thököly, midőn Widdinből elmenekűlve Sophiába érekezett 1689 october 19-én.*
A megérkezés napját a Histoire d’Emeric comte de Tekeliből veszszük át (Cologne 1694. 255. l.).
Itt találta Castagnčres de Chateauneuft, kit emlékeztetett elődjének, Girardinnek egy ígéretére. XIV. Lajos ugyanis még 1686 deczember 10-én felhatalmazta Girardint, hogy ígérjen harminczezer tallért a nagyvezírnek azon esetre, ha Thökölyt Erdély fejedelemévé avatja. A franczia követség akkor úgy gondolta, hogy czélszerűbb lesz az összeget a tatár khánnak megígérni s Thököly most azt kérdezé Chateauneuftől, hogy érvényben marad-e az ígéret az esetre is, ha kénytelen volna az erdélyi tervről lemondani s helyette Moldvát foglalná el.
Chateuaneuf kérdést intézett ez iránt királyához s Mustafa nagyvezírt figyelmeztette, hogy illő volna Thököly szolgálatait Erdély, Moldva vagy Oláhország birtokával megjutalmazni.
A nagyvezír most úgy hitte, hogy leginkább Moldvában volna valami elérhető Thököly számára, de ekkor már meg voltak számlálva Mustafa hatalmának napjai s Köprili Mustafa alatt az események jobban kedveztek Thököly vágyainak. XIV. Lajos is azt válaszolta Chateauneufnek, hogy az összeget csakis akkor fizeti ki, ha Thököly már tényleges uralkodóvá lett, és pedig nem máshol, mint Erdélyben.*
Chateauneuf 1689 oct. 22-iki jelentése s XIV. Lajos 1690 julius 31-iki levele (HURMUZAKI: Documente, Supplement I. Vol. I. 281. s 289. ll.)
Így árthatott a legérzékenyebben Leopoldnak. Thököly is tudván azt, hogy mit jelent a császárnak Erdély birtoka, úgy hitte, hogy az udvart engedményekre birhatja a döntő harcz kezdete előtt. Nem egy kísérletet tett ez irányban, mióta fogságából kiszabadúlt. Bizonyára tudtával irattak ama levelek, melyekben Sándor Gáspár az 1689-iki újévre jó kívánságait küldötte a nádornak s az esztergomi érseknek. Sine me liber ibis in urbem, sóhajtá Thököly Zsigmond unokájának férje. Széchenyi Györgynek írott levelében kiemeli, hogy száműzetésében is szolgálatokat tesz «a keresztyén római egyháznak». «Ujjá születnék – írja tovább – ha herczegséged színe előtt festhetném nyomoromat, pedig nem jó a halasztás, ütni kellene a még forró vasat.»*
Sándor a leveleket a franciscanusoktól küldötte el a brassai parancsnoknak. Veterani pedig martius 24-én fölterjeszté azokat a hadi tanácshoz (Turcica 1689).
Bécsben ez ügyet nem tartották oly sürgősnek, de annál élénkebben sürgette Thököly az alkudozások felvételét a nisi vereség után. Badeni Lajos ekkor azt hitte, hogy Thököly Leopold lábaihoz akar borúlni. 1690-ben a Nisben maradt Veterani fogadta Thököly ajánlatait. A tábornok azt válaszolta neki, hogy kegyelemre számíthat, ha leölvén a nikápolyi török őrséget, a várat a császáriak birtokába juttatja. Vagy tegyen bármi olyast, mi a porta kegyéből örökre kizárná. Még többet is tennék – izené. E föltétel tudomásúl vétele után az udvar már tisztában volt azzal, hogy mit érnek Thököly alázatos hangú ajánlatai, de Veterani még junius 17-én is azt hitte, hogy Thököly nemsokára meghódol.*
RÖDER, II. 124. s Venier 1690 jun. 18-iki dispacciója.
A tábornok csalódott s nehéz is volt kiismernie ellenfelét, ki a kétségbeejtő körülmények közt sem viselte teljes őszinteséggel az alázat köntösét; s annál kevésbé 1690 juniusában.
E hónapban egy kapucsi basa érkezett Drinápolyból Nikápolyba Ahmet basához. Ahmet a többi ott tartózkodó basákat rögtön divánba hívta s díszesen fölszerelt lovasokat küldött Thökölyért, hogy a divánba kísérjék. Úgy látszik, hogy Thököly nem tudta miről van szó, Köprili Mustafa állítólag saját emberei előtt is titkolta az ügyet. Castagnčres de Chateauneuf még majus végén sem tudta, hogy sikerűl-e megszereznie védenczének az erdélyi fejedelemséget. Elég az, hogy a divánba hívott Thököly halotthalványan jelent meg Ahmet előtt. Úgy beszélték akkor, hogy a selyem zsinórtól tartott, mert Törökországban szokásos volt ez ajándékkal meglepetést szerezni a császár híveinek.
Ahmet azonban Thökölyt nyusztos mentével lepte meg, melynek bélése aranynyal volt átszőve. Majd egy efendivel felolvastatá a kapucsitól hozott s junius 8-án kelt athnamét. A diploma hivatkozva a hűtlenné lett Apafy nem rég történt halálára s Thököly eddigi kitünő szolgálataira, megbízza Bethlen utódját Erdély kormányzásával. Mi az évi adót illeti, a porta Thökölytől csak annyit kíván, mennyit Bethlen fizetett.*
Az athnamé PRAY Epistolć Procerun III. 476. l., arra nézve mit Chateauneufről megjegyeztünk l. Castagnč de Chateauneuf jelentését Péra 1690 majus 23. (HURMUZAKI: Documente, Supplement I. Vol. I. 286. l.) A többire nézve l. Relazioni di Constantinopoli 1690 Luglio 8. (Kézirat a bécsiudvari könyvtárban, id. jelzet.)
Nem Apafy halála volt tulajdonképi oka annak, hogy a porta csak most nevezte ki Thökölyt erdélyi fejedelemmé. A tatár khán mindeddig gyengén támogatta a szultánt,* de 1690 martiusában megjelent Drinápolyban tanácskozni a szultánnal s nagyvezírrel. Innen küldetett Battir aga a khán első minisztere Krimbe, hogy 15,000 tatárt rendeljen Törökországba.*
Castagnčres de Chateauneuf írja 1689 oct. 22-én a khánról: ce serait lŕ le dénoument de tous les délais que ce Prince a apportés jusqu’ ŕ ce moment pour se joindre aux troupes du Grand Seigneur (HURMUZAKI: Documente, Supplement I. Vol. I. 281. l.).
Relazioni di Constatinopoli marzo 16.
S így a nagyvezír a fősereg jelentékenyebb gyengítése nélkül intézhetett oly támadást Erdély ellen, mely a legrosszabb esetben is a fősereg útját szabaddá teszi. A Thököly személyes vezérletére bízott zsoldos had elégtelen lett volna a nevezetes vállalatra. Nem bírván pontosan fizetni katonáit, sokan szöktek el zászlói alól.* Úgy beszélték, hogy 1690 tavaszán sokkal több emberre kért fizetést a nagyvezírtől, mint a mennyit a hozzá küldött portai biztosnak bemutathatott, mit a nagyvezír zokon vett* s az ez igaz, érthető volna, hogy Thököly nyugtalan lelkiismerettel jelent meg a nikápolyi divánban.
Nisi jelentés aprilis 22. Melléklet Venier 1690 majus 7-iki dispacciójához s foglietto giugno 4. (a junius 4-iki dispaccióhoz).
Bukaresti jelentés majus 27. (Venier jun. 11-iki dispacciójához).
Cserkesz Ahmet, a szilisztriai basa, mint seraskier néhány basával s Gazi Gerej szultán tatárjaival együtt csatlakozván Thökölyhez, néhány ezer főre szaporíták seregét. Julius elején indúlt el a hadi erő Rahoviczából, Thököly téli szállásából s a dunai átkelés után a vezérek értesíték Brankován vajdát, hogy országába érkeztek. Brankován a hozzá intézett fermán értelmében rögtön kiindúlt Bukarestből, kalauzoltatta s élelmezte nem szívesen látott vendégeit, kik közől a jelentékenyebb csapat kelet felől jött Galga szultán vezérlete alatt. Augustus közepe felé vagy 20,000 főnyi török, tatár, oláh s kurucz táborozott az Argis folyó mentében Bukarest és Pitest között.*
Heisler Badeni Lajoshoz (RÖDER, II. Urkunden 236. l.) s Thököli hadjárata Oláhországban s Erdélyben 1690-ben az Istoria Terrei Romanesci Vol. II. után közli Koós Ferencz (Magyar Polgár Nagy Naptára I. 1869. 46. l.). Rahoviczára nézve Thököly 1694-iki levele Maurocordatohoz (THALYnál M. H. H. II. XXIII. I. r., 302. l.).
E készületek alatt Thököly s Veterani közt meg nem szakadt az érintkezés. «Ha a füleki ostrom idején ő felsége tábornoka nem szégyelte kivonni az őrségeket a bányavárosokból – írja Thököly Veteraninak – miért vonakodtok most Erdélyt átadni nekem? Ha tőletek nem várhatok semmi jót, ott fogom keresni a szerencsét, hol biztosan megtalálom.»* Thököly a császáriak akkori helyzetét majdnem oly súlyosnak képzelte, minő az 1682-iki volt.
Thököly Veteranihoz 1690. (Hadi Levéltár Bécsben).
S igaz, hogy most is a visszavonúlást tanácsolta a császári főparancsnok, hanem a Dunáig, a Száváig s az eredélyi határszélig, nem pedig az örökös tartományokig, mint a bécsi ostrom előtt. Badeni Lajos úgy gondolta, hogy feladván Nist és Widdint, Belgrád s Erdély védelmére kellene összpontosítania a hadi erőt. Nem az volt a fő baj, hogy e tervet mellőzték, hanem az, hogy a kétfelől elfoglalt császári hadsereg számra nézve messze elmaradt a buzgó s ügyes Köprili Mustafától táborba szállítot tömegek mögött. A hadjárat sorsának Erdélyben kellett eldőlnie, pedig Heisler csak 3000 embert vezethetett a fenyegetett határszélre. Igaz, hogy az erdélyiek nem hagyták cserbe. Thökölynek az országba küldött patensei nem igen zavarták a deputatusokat, kik Radnóthon junius közepe óta tanácskoztak a hadi készületekről s elrendelték a közfelkelést julius 18-ára «főgeneralis Teleki Mihály uram ő kegyelme dispositiója szerint».* A nyugodtabb időben szerzett méltóságnak veszélyes kötelességeit kellett most teljesíteni. S Teleki táborba szállt nem mintha saját vezéri tehetségében szerfelett bízott volna, noha e részben voltak illusiói, de mivel arról volt szó, hogy a császári tábornok mellett az országnak legelső főméltósága álljon az erdélyi had élén az országos önállóság minél nyomatékosabb föltűntetése végett.*
Consultatio Radnotiensis, Történeti Lapok 1874. 599., 615. s 632. ll.
Bethlen azt beszéli, hogy őt Radnóton néhány vármegye s Aranyosszék generalisáúl akarták megválasztani. Teleki «szándéka e volt» – írja Bethlen (Önéletrajz II. 116. l.). – «Ha én azt a talis, qualis generalisságot felvállalatam volna, a valóságos hadban scilicet akkor menő generalisságot is Heisler consensusából reám adta, és maga az ország igazgatására nézve a tanácscsal az ifjú fejedelem mellett maradt volna.» Tehát ha Teleki valóban ki akarja kerülni a veszélyt, tehette volna Heisler miatt, mint maga Bethlen is bizonyítja. S ez esetben nem játszhatta volna-e más erdélyi főúrnak kezébe a veszedelmes ajándékot, ha már Bethlen oly okosan félre állott? Biztosan senki sem tudhatta, hogy a generalisság hivatala halált hoz s már azért sem hihető, hogy Teleki Bethlen vesztére gondolta ki a tervet. Úgy hiszszük, hogy Teleki le akarta kötelezni Bethlent a részleges generalissággal.
Még a bozzai táborban csatlakozott Heislerhez. Heisler ide várta Thökölyt s való is, hogy a szövetségesek első tervök szerint a bozzai úton akartak betörni.* De értesülve Heisler hollétéről, háta mögött akarták az országot ellepni. Augustus 15-én kora reggel kétezer előre küldött gyaloguk hirtelen elfoglalta a törcsvári sánczot, felkonczolván a 60 főnyi vigyázatlan őrséget. E hírre Heisler is Törcsvár felé sietett. Az ösvényeket már ideje korán bevágatta, noha gondolt arra, hogy a tatárok a legmagasabb hegyeken is át bírnak menni lovaikon.* Nem hiában tartott valami váratlantól, Thököly s szövetségesei sok kísérlet után, meredek hegyeken s kietlen ösvényeken vezették le táborukat augustus 21-én. Most Zernyest és Tohán közt szemben állott a két sereg. Az ütközet nem sokáig tartott. A tatár előhad kezdé a támadást színlelt visszavonúlásával maga után csalva Doria ezredes századjait s a székelységet. Doria századai vitézűl védelmezték magokat, de a székelység rögtön elfutott s Heisler sem bírta megmenteni a jóval számosabb ellenségtől körűlfogott Doriát. Nagy volt a németek vesztesége, Heislerrel s Doriával együtt hat tiszt, egy zászlótartó s harmincz lovas kerűltek fogságba. Heislert s Doriát Thököly a tatároktól kiváltotta, Telekit a csatatéren halva találta.*
Az oláh elbeszélés Koós fordításában M. Polgár N. Naptára I. 48. l.
Levele a császárhoz, bozzai tábor aug. 20. (Bécsi hadi levéltár.)
Az oláh elbeszélés Koósnál id. h. Des Gr. Tököli Einfall in Burzenland (KEMÉNY: Deutsche Fundgruben II. 245. l.) s CSEREY 202. l.
«Hogy én rám senki ne panaszkodjék – mondá Teleki az ütközet elején – az ország generalisa levén elbuttam, im ezt a fejér szakállamat ide kegyelmetek köziben hoztam, s kész vagyok itt is meghalni.» Ily szépen bevégzett pályáját senki sem dicsérte jobban, mint régi vetélytársa, midőn kénytelen volt elismerni, hogy «mint az utána lett dolgok bizonyították, az országnak is jobb lett volna élete, mint halála».*
BETHLEN II. 116. s CSEREY 201. l.
Utoljára Fülek előtt látta Thököly Telekit, 1686-ban hiában szeretett volna vele találkozni, s most elébe vitték holttestét. Thököly a maga fehérneműjébe öltöztette a tetemet s azután elküldé az özvegynek. A brassaiak, kik konokabbúl gyűlölték a szászok közt annyira népszerűtlen Telekit, magasztalták a gróf e nagylelkűségét. Brassó városa ugyanis rögtön a zernyesti ütközet után egy küldöttsége által üdvözölte a győzőt. Zernyesti táborában megígérte Thököly a küldöttségnek, hogy atyja lesz Brassó városának. «Jézus nevében – így szólt a kegyes győző – öveztem fel a kardot, Jézus segített át a hegyen, az ő nevében fogtam az ütközethez s Isten kezembe adta ellenségemet.» Igazán fejedelmi s keresztyén szavak, mondák Brassó polgárai.*
Des Gf. Tököli Einfall in Burzenland (KEMÉNY: Fundgruben II. 247. l.).
69. ZERNYEST.*
Zernyest látképét Dörre T. eredeti felvétele után adjuk.
A szászok szívesen látták volna, ha hitsorsuk kiszorítja a császári uralmat, melyet gyűlöltek a vallási ellentét s a katonaság eltartásával járó terhek miatt. De nem volt elég egy nemzet szavazata. A zernyesti táborból Thököly Béldi Dávidot küldötte el oly felhatalmazással, hogy szólítsa fel meghódolásra «az ország lakosit, uri és főrendeit». Ellenben az ifjú Apafy körül tartózkodó főurak, kik Kolozsvárra menekültek, óvtak mindenkit az elhamarkodástól, mert «ezzel az egy harczczal az egész dolog el nem végződött».*
Thököly s Béldi levelei, továbbá Motus Thökölyanus (Történeti Lapok, 1876. 177. s 194. ll.).
A várfalaktól védett urak veszély nélkül beszélhettek így, Thökölynek várak ostromára nem volt elég készülete, a kis Törcsvárt körülvette ostromzárral, de azt Goltz hadnagy feloszlatta, Brassónak pedig csak külvárosát foglalták el Thököly katonái. Azonban így is a tatároktól való félelem s a német uralom ellen érzett idegenkedés elég gyorsan szereztek a zernyesti győzőnek behódoló alattvalókat, Erdélynek délre eső nagyobb felében.*
Des Gf. Thököly Einfall in Burzenland id. h.
«Isten kegyelméből a fényes portától kinevezett erdélyi fejedelemnek» írta magát eddig Thököly, de isten kegyelméhez a törvények szerint az erdélyi rendek választásának is kellett járulnia. Azért prásmári táborából september elsején Gyulafehérvárra hívta össze az országgyűlést tizenötödikére, de azt «bizonyos német sereg bolondozása miatt» Keresztyénszigeten, egy Szeben melletti faluban tartotta meg. Ide érkeztek Thökölyvel a tatár szultán, Brankován vajda, a portáról küldött kapucsi basa s Funduk Mustafa, az uj szerdár, mert Cserkesz Ahmet Zernyestnél elesett. A kapucsi kaftánokat hozott a győzelem jutalmáúl. Volt tehát elég pompa s látványosság. A rendek hűséget esküdtek Thökölynek, mivel «nyomorúságokból felszabadította őket» s a portai adó leszállításáért érzett hála jeléül Görgényt s Dévát, mindegyiket hatvanezer forintban, inscribálták az új fejedelemnek. Jószágainak 1685-iki elkobzását törvénytelennek nyilvánították s a Thökölyt környező huszonegy bujdosót «az erdélyi haza fiai és statusi közé» fogadták.*
Oláh elbeszélés Koósnál id. h., A keresztyénszigeti articulusokat először SZILÁGYI Sándor közölte az Új Magyar Múzeum 1859. I. kötetében (365–383. ll.), majd újra közölte azokat THALY (M. H. H. II. XXIII. 64–84. ll.) s végűl JAKAB Elek tette közzé az I articulust a Magyar Történelmi Tár XX. kötetében 149–151. ll. Funduk Mustafa nevét l. Napló Nagy Ivánnál (M. H. H. XV. 671. l.).
Cserei beszéli, hogy az így honfiusított bujdosók főbbjei, Sándor Gáspár és Petrőczi István, elberetvált szakállal jelentek meg Keresztyénszigeten, mert azt gondolták, hogy már vége van bujdosásoknak. Thököly azonban – mint krónikásunk mondja – tanúlt róka lévén s a világi dolgok változását előtte forgatván, el nem borotváltatá nagy szakállát. Azonban úgy látszik, hogy Thököly hosszú szakállal is a régi álmodozó maradt minden diplomatiai körmönfontsága mellett. Nem sokkal a zernyesti diadal után Doria ezredest Bécsbe küldötte oly ajánlatokkal, melyeken «a világi dolgok változásának előtte forgatása» nem látszik meg.
Először is híveivel együtt ő felsége kegyeibe ajánlja magát, megígérvén, hogy egyesűlve a császár hadával, egyelőre fel fogja konczolni a mellette lévő török erőt. Kéri, hogy ő felsége pártfogása alatt maradhasson erdélyi fejedelemnek s hogy az esetre, ha a császári katonák meg nem védhetnék az ország határát, engedtessék meg neki az egyezkedés a portával. Ha ily egyezségre nem volna szükség, ő felsége fizesse az ország védelmére küldött összes katonaságot. A birodalmi fejedelem czímét kéri a maga és utódjai számára s hozzá még azt, hogy fejedelemsége birodalmi uradalomhoz legyen kötve. A tábornagyi méltóságot is kívánja. Ősi jószágain s az összes Rákóczy-birtokokon kívül még a Saponarától annak idején ígért urodalmakat is szeretné a magáénak mondani. Az egész árvai urodalmat kéri, remélvén, hogy ő felsége kárpótolni fogja a birtokos társakat. Mindezekert a lengyel király s a köztársaság kezességet vállaljanak. Thököly még a lengyel indigenatust óhajtja s az elődei birtokában volt lengyel jószágokat. Végűl kéri, hogy Magyarország szabadságai legyenek újra oly állapotban, mint ő felsége koronázása idején voltak. Thököly javasolta, hogy az egyezség megkötésére adjon az udvar teljhatalmat Heislernek.
Leopold valóban Heislerhez intézett levelében válaszolt ez ajánlatokra. Thököly kívánságai igen túlzottak – írja a császár – s megsérteném Istentől adott méltóságomat, ha azokat elfogadnám. Velem született irgalmasságból mégis hajlandó volnék neki megkegyelmezni. Jószágait visszaadnám s egyéb kegyekre is méltatnám, ha tettel bizonyítaná be hűségét, lekaszabolván a nála lévő török-tatár csapatot.*
Postulata Tekelii (Melléklet Venier 1690 sept. 24-iki dispacciójához) s Leopold levele Heislerhez Eberstorf sept. 24. (Turcica 1690.). A Histoire d’Emeric Conte de Tekeli szerzője (Cologne 1694 269. l.) fölemlíti, hogy hír szerint mi mindent kívánt Thököly a császártól. Cela paraît si peu vraisemblable, qu’on ne s’y arrętera pas. Pedig a hírek hitelesek voltak.
Bármily csekélyek ez ígéretek Thököly kívánságaihoz képest Leopold még ily válaszra sem szánta volna el magát, ha Thököly vállalatának következéseitől nem fél. Nist ésWiddint a török már visszafoglalta, a nagyvezír Belgrádot fenyegette s úgy látszott, hogy Magyarországot is. Pedig Badeni Lajos seregének távoztával nem maradt számbavehető erő az országban. Szerencsére Badeni Lajos aránylag gyorsan végezte munkáját Erdélyben.
BADENI LAJOS.*
Colsterman festményéről Schenk által készített metszet után.
Ő felsége hitbizományi könyvtárából.
Badeni Lajos, Schenk egykorú metszete után mely Ő Felsége hitbizományi könyvtárában őriztetik.
Thököly hiában küldötte elébe Sándor Gáspárt és Petrőczyt, a vaskapui szoros bevágatása és fegyveres őrizése végett. Badeni Lajos september 19-én elindúlván Karánsebesről, minden akadály nélkül haladt előre s Szászvárosra érkezett 28-án. Thököly folyvást hátrált előtte Szászsebestől Csik-Lázárfalváig, s onnan újra Brassó vidékére fordúlt. Így fárasztotta ellenségét s egyúttal időt akart nyerni, segítséget remélve a nagyvezírtől vagy szabadulást a török főerő diadalmas előnyomulása következtében. Búni táborából october 8-án Badeni Lajoshoz küldött levelében említette a török hadi szerencséjét. Természetesnek fogja találni az őrgróf – így folytatja – hogy a szultán egész erejével sietni fog Erdély megmentésére. Ha tehát volna valami a közveszély elhárítására czélzó, de eddig eltitkolt gondolata, csak közölje velem bizalmasan. Thököly úgy hitte, hogy fegyverszünet kötésére bírhatná az őrgrófot, mint annak idején Caprarát s ily módon legalább megmaradhatna Erdély egy részében.
Midőn Badeni Lajos october 23-dikán az oklándi táborban Belgrád elestéről értesűlt, valóban gondolt arra rövid ideig, hogy egyezséget kössön Thökölyvel. Bizonyos jelek után hinnie kellett, hogy Thököly Fogarasföldén át a Vaskapuhoz igyekszik a nagyvezír táborába. Ez egyesülést meg akarta gátolni; Thököly serege úgy is fogyott, mert oláh, török s tatár szövetségesei elhagyták s újabb segítséget hiában várt. Midőn Badeni Lajos Földvárhoz érkezett, csak másfél mérföldnyire a kurucz tábortól, Thököly october 25-én a bozzai szoroson át Oláhországba menekűlt.* De azért le nem mondott Erdély birtokáról. Fejedelemségének mintegy zálogáúl «sok erdélyi nemessel és főemberrel» kísértette magát a száműzetésbe. Többeket erővel vitetett el, mások a «reménység fejében» mentek s így az emigratiónak egy erdélyi osztálya keletkezett, mely a most már honfiusított magyar bujdosókkal szükség esetén a «Kegyelmes Urunk ő nagysága mellett lévő neme Erdélyország három nemzetiből álló státusinak» írhatta magát.
RÖDER II. Urkunden 287–332. ll. CSEREY 207 s 208. ll., Petrőczy és Sándor patense (Történeti Lapok 1876. 178. l.).
Az úgynevezett elpártoltak büntetésére november közepén Thököly egyik híve, Mikes Pál, a székely földre tört s ott három nemest felakasztatott. Sokkal jelentékenyebb vállalatot tervezett a fejedelem az év végére.
Galga szultán ugyanis a diadalmas hadjárat befejezése után egész Biharmegyéig száguldott több ezernyi tatár hadával. Bizonyára Thököly ösztönzésére volt neki meghagyva, hogy Erdélybe törjön. Thököly s a mellette lévő statusok külön proclamatiókban figyelmeztették az országot a közeli veszélyre, intvén őket, hogy «két kézzel vegyék a fényes porta és kegyelmes urunk gratiáját». Thököly szeretett volna délfelől egyesűlni a Somlyón át Erdélybe nyomuló tatárokkal. A terv azonban nem sikerűlt volna, még ha Thököly sietésre bírhatja is a hidegtől s nélkülözésektől sokat szenvedő hadát. A tatár betörés hírére visszatért Badeni Lajos már visszaűzte Galga szultán tatárjait, midőn Thököly deczember 31-dikén Kimpolungiból a törcsvári szoros felé indúlt. Előre küldött hajdui Daróczi vezetése alatt lesbe csalták s felkonczolták a vigyázatlan hannover herczeget, de Thököly hiában próbálta ismételni az augustusi kalandot. Január elsején átkelt a havason kietlen helyeken s a törcsvári sáncznál egy völgybe szállott. Veterani azonban éjjel-nappal menve január 2-án szétverte a kurucz tábort s majd hogy elfogta Thökölyt. «Igen szomorúan visszajöttünk» írta oláh földön Almády, az elhurczolt erdélyi statusok tagja.*
CSEREY 210–212. Des Gfen Veterani Feldzüge 107, 108. ll. RÖDER Urkunden II. 360, 364 s 368. ll. Des Gf. Tököly Einfall in Burzenland (Fundgruben 265. l.), Almády István naplója THALYnál (M. H. H. II. XXIII. k. 2. rész 726 s 727. ll.), Thököly patense a sztancsesti táborból (Történeti Lapok 1876. 179. l.) s a «statusok» kiáltványa ugyanonnan (Gyulafehérvári Levéltár, VIII. csomó, 113. sz. Orsz. Levéltár).
