VII.
VII.
Visszatérés Bitsére. A reformatio százados évfordultának ünnepe s annak politikai jelentősége. A benyomás, melyet az az udvarra tett. Az 1618-ki országgyűlés. A csehországi protestansok fellázadnak. II. Ferdinand királylyá koronáztatik. Thurzó Imre szereplése ezen gyűlésen. Előkészületei menyegzőjéhez. Nászvendégek. Indúlás Király-Helmeczre. Thurzó egybekelése Nyáry Krisztinával. Lakadalmi ünnepek Tokajban és Bitsén.
Mire Thurzó több mint két havi távollét után nov. 9-én valahára hazatért Bitsére, meghagyásából itt már javában folytak az előkészűletek az ünnephez, mely a reformatió százados évfordúlója alkalmából a magyar- és erdélyországi protestánsok közmegegyezésével Márton napján, november 11-én vala megünneplendő.
Ha Thurzó Imre, szülei példája által indíttatva,* már első gyermekségétől fogva ájtatos szeretettel csüngött hitvallásán, e kegyeletteljes ragaszkodás nevelői által is folytonosan ápolva, idő folytán még öregbedett s annál mélyebb gyökeret vert az ifjú szivében, mennél inkább meggyőződhetett ő maga is ama sokféle veszélyekről, melyek hitvallását minden oldalról fenyegeték. Az idő, melyet Wittembergből hazatérvén apja oldalánál töltött ennek haláláig, e tekintetben oly gyakorlati iskoláúl szolgálhatott Thurzónknak, mely alkalmas vala tudós tanárai czélzatos izgató előadásait megerősíteni, felekezeti buzgalmát a rajongásig fokozni. Vagy tán gondolható, hogy a hitvallására féltékeny apa, ki már végrendeletében oly szigorú feltételekkel igyekezett gyermekeit felekezetének megtartani, élte végszakában eltitkolhatta volna fia előtt ama veszélyeket, melyeknek bekövetkeztét előrelátta? Bizonyára nem; sőt ellenkezőleg, Thurzó György, ki a protestantismus ellen intézett támadásokról Wittembergben időző fiát folytonosan értesítette, azt e tekintetben hazatérte után még bővebben fölvilágosította. A szívósság, melylyel az udvar a katholikus Homonnay Györgyöt – a béke veszélyeztetésével is – Erdély fejedelmi székébe igyekezett emelni; a sokféle kísérlet, melyet az udvar részéről elkövettek, hogy e tervhez a nádor beleegyezése is megnyeressék; Pázmány Péter és Forgách Zsigmond látogatása Bitsén kevéssel a nádor halála előtt mind ez már Imrénk szeme láttára történt, s alkalmas vala fogékony lelkűletére kitörűlhetetlen benyomást gyakorolni. Pázmány bitsei látogatásáról nem bírunk ugyan bővebb tudomással; de ha megtörténhetett, hogy – midőn Thurzó Imre Wittembergből haza térvén, megérkezését levélileg adá tudtúl a ház barátainak s más befolyású előkelő férfiaknak, – válaszában egy oly kiváló jellemű egyén, mint Napraghy Döme kalocsai érsek, sajátkezűleg azon kérelmet intézze a még gyermekifjúhoz, hogy katholikussá legyen:* akkor bizonyára megtörtént az is, hogy az ellenreformatió legügyesebb nagytehetségű bajnoka Pázmány sem múlasztá el, a kiválóan kedvező alkalmat, hogy Thurzó Imrét, sőt tán magát a haldokló nádort is saját felekezetének megnyerje.*
Thurzó mély vallásos érzetének bizonyítványa a díszes oltárkép, melyet az árvai templom számára készíttetett, a «Speculum Justificationis». Az oltárkép két oszlop közt van felállítva, melynek vázlatát ez oldalképben bemutatjuk.
Napraghy D. levele Thurzó Imréhez. 1616. nov. 26. Levele sajátkezű utóiratában e szavakkal inti: «ut fias catholicus».
Megerősít ezen feltevésünkben koszorús történetírónk Horváth Mihálynak azon állítása, mely szerint a nádor Pázmány eme látogatásának hatása alatt írta volna végrendeletét. (Horváth: Magy. tört. 1861-ki kiadás m. köt. 506. l.) – Nagynevű történetírónk állítása nem áll ugyan, mert Thurzó végrendeletét csaknem két évvel halála előtt írta; de igen is alkalmas felfogásunk jogosúlt voltát igazolni.
26. A THURZÓ OLTÁR OSZLOPA.
Mindezt összevéve, csaknem a más felekezeten lévők elleni gyűlöletig fokozá az ifjú Thurzó ragaszkodását saját felekezetéhez, melynek közvetlen következményéűl vehetjük ama buzgóságát, melylyel már politikai működésének kezdetén minden alkalmat felhasznált, hogy ezen ragaszkodásának külsőleg is kifejezést adjon buzdító példáúl hitsorsosainak, kik hova-tovább nagyobb örömmel tapasztalhaták, hogy az elhúnyt nádor egyetlen fiában új, hatalmas védurat nyertek.
A reformatio százados örömünnepe több volt egy felekezeti emlékünnepnél. Tűntetés volt ez, az országban megindúlt ellenreformatio elleni tűntetés, mely az által, hogy az ünnepélyben a helvét hitvalláson lévő protestansok is részt vettek, politikai jelentőséget is nyert. Méltó ünnep rendeztetett tehát Bitsén is, s a reformatio százados évfordulója a környékbeli nemesség és a nép nagy részvéte mellett oly fényes szertartások között tartatott meg, a milyeneket az evangelikus hitvallásúak eddig nem is ismertek. Ünnepi szónoklatok, orgona és egyéb hangszerek kíséretében előadott alkalmi énekek közt három napon át istenitiszteletek tartattak, melyeket vidám lakomák, sőt ünnepi játékok is követtek, úgy, hogy a reformatio évszázados emlékünnepe valóságos örömünneppé lőn.*
KAZY: Hist. Regni Hung. 130. l. – ZÁVODSZKY: Diar, M. S. – KATONÁ-nál XXIX. k. 673. l. – Thurzó Imre naptár-jegyzetei i. h.
Ezen ünnep méltán okozott feltűnést nemcsak az országban, hanem az udvarnál is, s főleg II. Mátyás királynál, ki már hosszabb idő óta a trónöröklési rend megállapításában fáradozott s Ferdinand főherczeget fiává fogadván, azt csak az imént Csehország királyává koronáztatta, – igen alkalmatlanúl jöve. A katholikus érzelmeiről ismert főherczeg királylyá koronáztatása ugyanis már a csehországi protestáns urak ellenzésével találkozván, Mátyás méltán még nagyobb nehézségektől tarthatott Magyarországon, hol a protestantismus ellen intézett sokféle támadások, különösen pedig a Bethlen ellen intézett fondorlatok miatt különben is forrongásban voltak a kedélyek.
Khlesel bíbornok és Molarth János, Mátyás mindenható miniszterei, kik Thurzó György nádor életének végszakában s főleg halála után már megszokták Magyarországot osztrák örökös tartományúl tekinteni, a magyarországi protestansok nagyszerű tűntetését magok is rossz előjelűl vették, s általános volt a nézet, hogy a magyar országgyűlés, melyet Mátyás a rendeknek Pozsonyba deczember hó 13-ik napjára hirdetett, fegyverben fog megtartatni.* És valóban mind több jel mutatott erre. Khlesel bíbornok, ki a magyarországi rendek hangulatának kipuhatolása végett, már october havában tőn némi lépéseket, sőt ily kűldetésben – úgy látszik – titkon személyesen is megfordúlt Pozsonyban,* azt tapasztalá; hogy Ferdinand királylyá választatása esetleg még a katholikus rendek ellenzésével is találkozhatik. Ily körűlmények között tehát az udvarnak minden eshetőségre el kellett vala készűlnie, s míg Mátyás meghívó leveleiben szép szavakkal igyekezett a rendeket az örökösödési rend megállapításának, s Ferdinand elismerésének szükségéről meggyőzni,* addig tanácsosai abban fáradoztak, hogy a császári hadsereg, mely a Velencze ellen folytatott háborút csak az imént diadalmasan befejezé, Olaszországból visszahívassék s ezen a vidéken összpontosíttassék.*
Scultety Márton levele Thurzó Imréhez, 1617. nov. 29.
Ugyanannak levele ugyanahhoz, 1917. oct. 6.
Thurzó Imre levele az árvamegyei KK. és RR.-hez, 1617. nov. 27.
Scultety M. fentebb 1 alatt idézett levelében.
Az országgyűlés, mely mint már fentebb említtetett, 1617 deczember 13-kára hivatott össze, Mátyás betegeskedése miatt csak martius 18-kán nyittatott meg és pedig Ferdinand főherczeg s cseh király által, kit Mátyás helyetteséűl küldött a rendek közé.
Thurzó Imre az árvamegyei követek: Baitsy Péterrel és Meskó Györgygyel 125 lovas és 50 gyalog kíséretében martius 16-kán még éppen elég korán ért Pozsonyba, hogy Ferdinand főherczegnek ünnepélyes fogadtatásában (martius 18.) és a rendeknek ugyanaz napon tartott űlésében is részt vehessen.* Vele volt anyja is Czobor Erzsébet. A gyűlés folytán ugyanis az üresedésbe jött nádori tiszt is betöltendő lévén, a Thurzó György nádor után maradt hivatalos iratok átadása szintén ez időre halasztatott; minélfogva az özvegy jelenléte szükséges vala.*
HORMAYR és MEDNYÁNSZKI: Taschenbuch für die vaterl. Gesch. 1848. évf. 131. l.
Az 1618. 75. tczikkben a hiv. iratok. átadása felől a nádor özvegye is nyugtattatik.
Khlesel bíbornok, Molarth János és Ulm Lajos császári alkanczellár, kiket Mátyás biztosokúl adott volt Ferdinand mellé, martius 23-kán adták elő mind élőszóval, mind írásban a királyi propositiót, mely szerint Mátyás azon kívánságát terjeszté a rendek elé: hogy unokaöcscsét és fogadott fiát, Ferdinand cseh királyt ismerjék el s koronázzák meg Magyarország királyává. A rendek a király kívánsága felől már az első királyi meghívó levél szétkűldése alkalmával kellően értesítve s előkészítve,* Ferdinand megválasztatása ellen nem is tettek volna kifogást, kívánták azonban, hogy a törvény értelmében előbb a nádor választassék meg, az ország szabadságai biztosíttassanak, s a sokféle sérelmek orvosoltassanak. Okúl ezen nehézségekre főleg ama körűlmény szolgált, hogy a királyi előadásban az ország királyválasztási jogáról említés sem tétetett. Jóllehet ezen sérelem a felíratban, mely martius 27-kén terjesztetett Mátyás elé, hallgatással mellőztetett; a király mindazonáltal zokon vette a rendek kívánságát, s válaszában neheztelőleg hangsúlyozá, hogy illő, mikép a királyválasztás a nádorválasztást megelőzze. Egyébiránt kijelentette, hogy mihelyest Ferdinand megkoronáztatik, azonnal tárgyaltatni fogja a nádorválasztás ügyét és a sérelmeket.
A kir. meghívó levélben Ferdinand megválasztatásáról nem történik ugyan említés, de kétségtelen, mikép a kir. meghívó levelekkel Mátyás egyidejűleg külön leveleket is intézett a főispánokhoz s némely főurakhoz, szívökre kötvén Ferdinand megválasztatását. – Thurzó I. naptárjegyzetei i. h. – Ugyanannak levele az árvamegyei Karok és Rendekhez 1617. nov. 24.
Ezen újabbi leírat hosszas vitára szolgáltatott okot, melynek eredménye lőn, hogy a rendek beleegyeztek ugyan Mátyás kívánságába, de csak súlyos feltételek alatt, melyek ismét hosszas tárgyalásokat vontak magok után egyfelől a király és annak biztosai, másfelől ez utóbbiak és az ország rendei között, míg végűl május 15-kén a felavatási oklevél elfogadtatván, Ferdinand május 16-kán királylyá kiáltatott. Ugyanaz nap a nádorválasztás is megtörtént, s az ezen tisztre kijelölt urak közül szótöbbséggel Forgách Zsigmond országbíró választatott meg.
A király- és nádor-választás ekkép megtörténvén, még ugyanaz nap felolvastattak a királyi másod propositiók; minthogy azonban a rendek korábbi határozatukhoz képest előbb az ország sérelmeit kívánták tárgyalni, a királyi előterjesztések egyelőre félretétetvén, mindének előtt az ország sérelmei írattak össze, s 46 pontba foglalva Ferdinand elé terjesztettek.
Újra megindúltak a hosszas, éles viták a rendek és a királyi biztosok között, melyek négy egész héten át folytatva, bizonyára még tovább is fűződnek vala, ha egy váratlan, meglepő esemény az udvart engedékenyebbé nem teszi, s az országgyűlés lefolyását nem sietteti. A csehországi protestans rendek ugyanis, kik királyi hitlevéllel biztosított jogaik sokféle sérelme s a jezsuiták erőszakos hittérítései miatt már hosszabb idő óta elégületlenek valának, összeesküvést forraltak, mely május 23-kán Slavata Vilmos fő-kanczellárnak, Clam Martinitz tanácsúrnak és egy jegyzőnek a prágai tanácsterem 27 rőf magas ablakából történt kidobásával nyílt lázadásban tört ki.
Ezen sajátságos esemény, melynek híre csakhamar elterjedt, a magyar ügyekre sem maradhatott visszahatás nélkűl, s míg a magyarországi rendeket ama határozott kijelentésre bátorítá, hogy a koronázáshoz mindaddig nem fognak, míg sérelmeik nem orvosoltatnak, – addig az udvart engedékenységre ösztönzé. Ily előzmények után Ferdinand – a körűlmények parancsoló befolyása alatt – a rendek által megalkotott 77 törvényczikket végül elfogadván, július 1-én a szokott ünnepélyességek között királylyá koronáztatott, s három nappal később a törvényczikkelyek Mátyás által is szentesíttetvén: az országgyűlés eloszlott.
Minthogy az országgyűlésen jóformán minden kérdés a rendek kivánsága szerint intéztetett el, s a sérelmek és magán ügyek is kívánt megoldást nyertek, a hangulat, melyben a rendek Pozsonyból távozának, általában kedvező vala. Még a protestans valláson lévő főuraknak is, – habár némileg zokon vehették, hogy az ország főhivatalai a gyűlés folyamán nagyobbára katholikus urak által töltettek be s amaz óhajtásuk, mely szerint az 1608-ki k. e. törvényczikkelyt azzal kívánták pótolni, hogy a protestansok a katholikusok által elhagyott templomokat szabadon használhassák, a katholikus rendek heves ellenzése következtében nem teljesűlt, – panaszra nem lehetett okuk.
Általában Thurzó Imre is meg lehetett elégedve úgy az országgyűlés lefolyásával, mint ama szereppel, mely neki ifjú kora daczára kijutott. Ő az ország ügyeinek intézésében való járatlansága miatt ezen gyűlés tárgyalásaiban kiválóan tevékeny részt nem vett ugyan: a közfigyelmet mindazonáltal kiváló szellemi és testi tulajdonai által már akkor nagy mértékben magára voná. Előkelő származásán kívűl ezen tulajdonainak köszönheté, hogy – bár mint említők – a közhivatalok nagyobbára katholikus urak által töltettek be, ő protestans létére a rendek közakaratával királyi táblabíróvá neveztetett ki.* A fény, melyet az ifjú az országgyűlés folyamán a király- és nádorválasztás, s egyéb ünnepélyességek alkalmával külsőleg is kifejtett, a szertartások rendezőinek figyelmét sem kerűlte el, s így történt, hogy a Ferdinand tiszteletére rendezett ünnepélyekben kiváló részt vehetett, sőt a Pázmány által (május 27.) rendezett díszlakoma alkalmával, az újonnan megválasztott királynak ő nyújthatta a kézvizet. *
Corp. jur. Hung. 1618. art. 64.
HORMAYR és EDNYÁNSZKY idézett művében 135. l. – E helyütt meg kell jegyeznünk, hogy szerzők azon állítása (129. l.) mintha az általok közlött «Diarium», különösen pedig ennek ama pontja, hol Ferdinand mint katholikus fejedelem magasztaltatik, Thurzó Imrétől eredne, – vastag tévedés.
A vészteljes felhők, melyek Csehország felől tornyosúlva már-már Magyarországot is elborítással fenyegették, a pozsonyi országgyűlés határozatai által legalább pillanatra elháríttattak, s a béke reménye tölté el az utána sóvárgók szíveit. Ezek közé tartozott Thurzónk is, ki egybekelését Nyáry Krisztinával már előbb Márton napjára tűzvén, örömmel üdvözlé a pillanatnyi derűt, mely megengedé a nászünnepélyhez való előkészületeket nyugalomban megtehetnie.
A mily nagy volt a szerelem, mely szíve választottjához fűzé, oly méltó ünnepélyességekkel kívánta a pompakedvelő ifjú élete örömnapját megünnepelni; a miért már hónapokkal előbb mindenfelé folyamatba tevé az előkészűleteket menyegzőjéhez, melynél fényesebbet magyar főúr bizonyára sem azelőtt, sem azután nem rendezett. Figyelme első sorban a bitsei várkastélyra fordúlt. Itt már a tavasz nyiltával megindúltak a sokféle javítások. A nagyobb termek díszesen kifestettek, s a «vendégházak» is alkalomszérűen rendeztettek be. Különös gond fordíttatott a várkastély előtti tér délnyugati oldalát elfoglaló úgynevezett «nászpalotára» vagy – egyszerűen – palotára (pallatium), mely még a gondos Thurzó György idejében épűlt, s kizárólag menyegzői czélokra szolgált.* Ez egy 42 méter hosszú s 34 méter szélességű, egészen külön álló egy emeletes épűlet, melynek egész első emeletét az óriási tánczterem foglalja el. Pusztán a mint ma áll, e teremben már csak a bejárat felett elterűlő kő-párkányzattal ellátott karzat töredezett reliefjei, s a palota déli oldalát elfoglaló, díszesen faragott kettős kőoszlopokon nyugvó nász-fülke* hirdetik annak egykori fényét. Történetünk idejében a palota még teljes díszben ragyogott ugyan, mindamellett a gyakori nászünnepélyek, melyeknek színhelye volt, nem zajolhattak le benne minden nyom nélkűl, s a fal-freskók s aranyozás megújítása sok dolgot adott. De Thurzó Imre folytonos ellenőrködése mellett, mint a vár többi részében, itt is serényen folyt a munka, úgy hogy mire Pozsonyból tizenhét heti távollét után julius 6-án hazatért, jóformán már csak a külső díszítés s a falaknak kárpitokkal való bevonatása volt hátra.
Bizonyítja ezt a főbejárat felett olvasható következő felírás: «Spectabilis ac Magnificus Dominus Georgius Thurzó de Bethlenfalva, Comes Comitatus Arvensis. Pincernarum regalium in Hungaria Magister ac sacrae caesareae regiaeque Majestatis Consiliarius, ex amore paterno pro solennitate nuptiarium charissimarum filiarum suarum a Domino Deo sibi donatarum – si dominus Deus tam diu sat superstites esse voluerit – pallatium hoc erexit et extrui curavit. Anno Domini 1605.»
A hagyomány szerint ide vonult viszsza Thurzó Imre ifjú nejével éjszakázni, mindaddig, míg neje a magzatot meg nem érzette; mely idő alatt a násznép sem oszlott volna el. – Érdekesnek tartjuk a nász-fülke aranyozott homlokzatán maig is olvasható következő feliirást ide iktatni: «Circumcide superflua, et in arctum desideria tua constringe. Considera quantum natura poscat, non quantum cupiditas expetat. Impone concupiscentiae tuae modum otiaque. Bladimenta, quae occultam voluptatem trahunt – rejice.»
Mindezeknél több gondot adtak Thurzónak a menyegzőhöz megkívántató másnemű előkészűletek. Kétszázra szaporított lovassága, ötven gyalog katonája, a sok inas, «virginás», lakáj, csatlós, drabant, várhajdú, zenész s egyéb udvari cseléd számára új egyenruhát, zászlókat, féllobogókat, a hosszú útra alkalmas új konyha- és társzekereket, ládákat, bőrzsákokat, «vaad» (wedgewood?), kő- és vasfazekakat s egyéb konyhaeszközöket, a menyasszony számára «oszlopos kocsit», a kocsilovak számára új díszes hámot kell vala rendelnie. E két utóbbi tárgy, mely iránt Thurzó még Pozsonyból is sűrű levelezést folytatott ott lakó titkára s ügynöke Scultety Mártonnal, különösen igénybe vevé figyelmét, s a jó ügynöknek ugyan meggyűlt a baja, hogy mindeneket ura kívánsága szerint végezzen. A dúsan aranyozott menyasszonyi oszlopos kocsi természetesen nem lehetett czímer nélkül, melyet, hogy annál tündöklőbb legyen, Thurzó érczből kívánt öntetni. Scultety meg is rendelte azt ura kívánsága szerint: történt azonban, hogy a Thurzó-czímer sisak-koronája felett lévő oroszlán és egyszarvú oly súlyosakká lettenek, mikép azokat – tekintettel az akkori döczögős útakra – az egyensúly veszélyeztetése nélkűl egyátaljában nem lehetett a kocsi tetejére erősíteni. Ezen «fontos» állatok helyett tehát hirtelen újakat kell vala fából készíttetni Thurzó nem kis boszúságára, ki a 100 forint értékű vadakat immár legfeljebb valamely oszlop- vagy kapu díszitésére fordíthatta. *
Scultety Márton levelei Thurzóhoz.
27. A BITSEI NÁSZ-ÉPÜLET BEJÁRÓJA.
Szokásban lévén, hogy lakodalomkor a vőlegény menyasszonyának és közelebbi rokonainak ajándékokkal kedveskedjék, Thurzó ezekről sem feledkezett meg, s gondoskodott róla, hogy a nagyobbára Bécsben megrendelt értékesnél értékesebb tárgyak idejekorán megérkezzenek.*
Ezeknek jegyzékét közli KOVÁCSOCZY «Árpádia» első év 351. l. Az érdekes jegyzék szó szerint így hangzik:
Az ajándékok, melyeket menyasszonynak kell (be)mutatni:
1. Egy szegfű színű virágos vont arany szoknya Bomeszával egyetemben, hosszú Zyó (?)
2. Király színű vont arany szoknya, Bomeszával egyetemben, gyöngyes, prémes.
3. Egy Janaker, fekete bársony, arany köves, gyémántos és rubintos boglárokkal rakott.
4 Egy metélt fekete bársony kis suba, gyöngyes prémmel, nyusttal bélelt.
5. Fekete virágos bársony kis suba, aranyprémű testszínű guba.
6. Egy arany köves nyakra való, násfájával egyetemben.
7 Egy gyöngyes láncz.
8. Egy köves aranyperecz.
9. Egy gyémántos arany üvet.
10. Egy bürszekeret és 6 festett (tán fekete?) lovat.
Nyáry Pálné asszonynak ő ngának Virágos fekete bársony szoknyára.
Nyáry Istvánné asszonyommal;: Király színű virágos bársonyt egy szoknyára. Nyáry
Borbála asszonynak: Tenger színű virágos bársonyt szoknyára.
Nyáry István uramnak: Egy öreg lovat köves szerszámmal egyetemben.
Nyáry Miklós uramnak: Egy öreg lovat.
Nyáry Pál urammal;: Egy lovat.
Nyáry Ferencz úrfinak: Egy kis lovat.
Az ajándékok, melyeket menyasszonynak kell (be)mutatni:
1. Egy szegfű színű virágos vont arany szoknya Bomeszával egyetemben, hosszú Zyó (?)
2. Király színű vont arany szoknya, Bomeszával egyetemben, gyöngyes, prémes.
3. Egy Janaker, fekete bársony, arany köves, gyémántos és rubintos boglárokkal rakott.
4 Egy metélt fekete bársony kis suba, gyöngyes prémmel, nyusttal bélelt.
5. Fekete virágos bársony kis suba, aranyprémű testszínű guba.
6. Egy arany köves nyakra való, násfájával egyetemben.
7 Egy gyöngyes láncz.
8. Egy köves aranyperecz.
9. Egy gyémántos arany üvet.
10. Egy bürszekeret és 6 festett (tán fekete?) lovat.
Nyáry Pálné asszonynak ő ngának Virágos fekete bársony szoknyára.
Nyáry Istvánné asszonyommal;: Király színű virágos bársonyt egy szoknyára. Nyáry
Borbála asszonynak: Tenger színű virágos bársonyt szoknyára.
Nyáry István uramnak: Egy öreg lovat köves szerszámmal egyetemben.
Nyáry Miklós uramnak: Egy öreg lovat.
Nyáry Pál urammal;: Egy lovat.
Nyáry Ferencz úrfinak: Egy kis lovat.
Míg Thurzó Imre mindezeknek beszerzésében fáradozott, addig anyja, a bitsei tárházak és éléskamarák ellátásáról gondoskodott. Szokott módon most is az árvai és liethavai uradalmakból szállíttattak az élelmi szerek Bitsére, oly mennyiségben, mintha csak egy hadsereget kellett volna ellátni. De hát megfelelhetett-e mindez a rendkívüli alkalomnak? Czobor Erzsébet, ki immár öt leány át adta férjhez, a lakodalom-szerzésben elegendő tapasztalattal bírt ugyan, a mi azonban most volt készülőben házánál: messze fölűlmúlta még az ő gazdag ismereteit is. Oly hosszú útra, a milyen Bitsétől Tokajig, innen Helmeczig és vissza – terjed, annyi nép számára élésről gondoskodni: ehhez már valóságos hadvezéri tehetség kellett. Beérte tehát azzal, hogy a vendégségekhez megkívántató fűszereket, confecteket s egyéb konyha-szereket feljegyzé,* fiára bízván azok beszerzéséről s a násznép ellátásáról útközben gondoskodni.
Egykorú jegyzék az árvai vár levéltárában.
Thurzó Imre derekasan felelt meg ezen feladatnak is, s részletesen megállapítván az indulás rendét, írásban adta ki tokaji praefectusának a szálló-helyeket, az azokon való tartózkodás idejét, a beszerzendő élés és bor mennyiségét, szóval mindazon intézkedéseket, melyek a vendégek és kíséretök kényelmes ellátása tekintetéből szükségeseknek látszottak.* Hogy pedig a rend és fegyelem annál szigorúbban tartassék fenn, udvarmestereket (Hopmester), szállásosztókat, a konyha- és társzekerekhez gazdákat, pohárnokokat és tálnokokat rendelt; ezeket is külön-külön írásbeli utasítással látván el.*
Memoriale, seu Instructio pro Gen. Dno Thoma Debreceny, Praefecto Nostro Tokajensi. – Az érdekes iratot egész terjedelmében közöljük.
Instructio az szállás-osztókértt (sic) – Tokajban való indulásunknak rendi. – Ered. az árvai vár levéltárában. – Az indulás rendjét némi változtatással közli Kovácsoczy («Árpádia», első év).
Időközben a meghívók is szétkűldettek országszerte a főurakhoz, kiknek száma a családhoz tartozókon kívűl 103-ra ment.* Meghívatott nagy számmal közelről-távolról a középosztályú nemesség is, melynek soraiból rang és állás szerint toborzá Thurzó a lovas- és gyalog-legénység kapitányait, hadnagyait, a féllobogók vivőit, továbbá a főgazdákat, asztalnokokat, pohárnokokat, étek-fogókat, szállás-osztókat stb.
Kovácsoczy idézett művében 138. és köv. l.
Hátra volt még az esketési szertartás rendjének megállapítása. E tekintetben Thurzó Alvinczy Péter Pál kassai prédikátorral lépett érintkezésbe, kit az esketés teljesítésére már előbb felkérvén, most a hitforma előleges közlésére is felszólítá. Mátkája ugyanis Kálvin felekezetéhez tartozván, Thurzó, ki már korábban is annyi erélylyel fáradozott a két felekezet egyesűlésén, most is azt kívánta, hogy az esketés saját felekezetének szertartásai szerint történjék. A híres hitszónok nem késett a válaszszal, s míg egyfelől fellengző szavakban adott kifejezést örömének a felett, hogy ő adhatja az isteni áldást egybekeléséhez, másfelől az esketési forma iránt is – mely, úgymond, közönségesen ismeretes – megnyugtatá, ígérvén, hogy azt vele még a menyegző előtt írásban fogja közölni.*
Alvinczy P. levele Thurzó Imréhez, 1618. sept. 3. – Ered. az árvai vár levéltárában.
28. ALVINCZY PÉTER PÁL ALÁIRÁSA.
Ily sokféle előkészűletek között gyorsan telt az idő, s csakhamar bekövetkezett az elindulás napja, mely november elsejére tűzetett. A bitsei várkastély már october utolsó napjaiban élénkűlni kezdett a mindenfelől odasereglő nászvendégektől, kik a vőlegényt ép Tokajig, illetőleg Helmeczig valának kísérendők. A nagyságos urak a várban, nagyszámú kíséretök, valamint «nemes uraimék» is a városban szállásoltattak el, ki-ki rangja és állásához mérten.
Tán nem lesz érdektelen a díszes vendég-koszorún futólag végig tekintenünk. Ott látjuk mindenekelőtt Thurzó sógorait: Erdődy Kristófot, Illésházy Gáspárt, Jakusith Andrást és Vizkelety Mihályt, rokonát Osztrosith Jánost, a főurakból; Sibrik Istvánt, Soós Istvánt, Fáncsy Ferenczet és Gáspárt, Palásty Pált, Gyürky Benedeket, Simonyi Gábort, Jakabffy Ferenczet, Csörgő Mihályt, Csutyt, Rimayt és Borit a nemesek közül. Thurzó szolgái, – kiknek nem jutott hely a városban, – a szomszéd Kottesó és Hlinik községekben szállásoltattak el.
November elsején korán reggel trombitaharsogás hirdeté az indulás idejét. Bár az indulás rendje – mint már fentebb említők – előre meg volt állapítva s írásban is kiadva, a sorakozás mindamellett sok nehézséggel járt s a rendezőknek nem kis fáradságot okozhatott a vendégek sokasága miatt könnyen támadható zavarnak elejét venniök. De elvégre is ki-ki megtalálja helyét s megindul a nászkíséret végtelen sora. Kísértsük meg az érdekes menetről egykorú adatok nyomán némi képet nyújtani.
Az előcsapatot a szállásosztók: Pongrácz, Dávid Zsigmond és Hrabóczky képezék, kikhez mindenik úrnak egy-egy lovasa csatlakozott oly czélból, hogy a szállásokat idején meglássák. A fő-menet csak több órával indult meg ezek után, következő sorrendben:
Az első
|
szekeren
|
(hintón)
|
Erdődy Kristóf,
|
A 2-ik
|
«
|
«
|
Illésházy Gáspár,
|
A 3-ik
|
«
|
«
|
Jakusith András,
|
A 4-ik
|
«
|
«
|
Wizkelethy Mihály,
|
valamennyien kísérve fő-ember szolgáik és lovas nemesek által.
Ezek után díszesen felszerelt paripákon hét nemes ifjú (Justh, Gussith, Bogády, Dalos, Meskó, Bornemisza és Magossy); utánok
Az 5-ik szekéren Thurzó Imre, Chuty Gáspár főudvarmesterrel, az ablakban egy-egy nemes, egy lakáj és egy drabant.
A 6-ik szekéren Czobor Erzsébet háza népével. Egy lakáj, egy drabant.
A 7-ik szekéren Erdődyné háza népével.
A 8-ik szekéren Wizkelethyné háza népével.
Ezek után következtek Thurzó Imre portékás szekere főember szolgáival aztán Illésházy Gáspár és Wizkelethy Mihály bőrszekerei főember szolgáikkal és végűl gróf Thurzó Imre két leeresztős szekere főember-szolgákkal inasok és drabantokkal.
Ezek után Thurzó Imre vezetéklovai, aztán három trombitás és a féllobogók vivői: Tolnay és Zmeskal, utánok Thurzó Imre főember-szolgáinak lovasai, szám szerint 36, kik a szekerekkel együtt jártak.
Következtek a kocsik, és pedig elsőben Thurzó Imre kocsija a szekerekre ügyelő főember-szolgákkal, aztán Csúty Gáspár kocsija. A harmadik kocsin Illésházy Gáspár szolgái. A negyedik kocsin a muzsikusok (virginás, lantos, hegedős és kis virginás). Az ötödik kocsin a konyhához látó gazdák. A hatodik kocsin a pohárnokok és tálnokok. A hetedik kocsin Thurzó Imre szakácsai (vice konyha-mester, 3 szakács és 2 szakács-inas). A kocsik sorát Erdődy, Illésházy, Jakusith és Wizkelethy konyha-kocsijai zárták be.
Ezek után a társzekerek jöttek és pedig: Egy a menyasszony számára, egy-egy a vőlegény, öröm-anya, Erdődy és Wizkelethy portékájival; egy a konyha-eszközökkel; egy a pohárnok és a tálnok portékájával.
A társzekereket mindenik úrnak a maga szolgái közül arra rendelt felügyelők kísérték, azon kívűl pedig Thurzó Imre 50 kék gyalog katonája, kik a kiadott rendelet szerint szintén a társzekerekkel jártanak.
Végűl a lovasság következett. Főkapitánya valamenynyinek Bory István, Thurzó Imre lovasságának hadnagya volt, mellette főlegények: Illey János, Palásthy, Kováts János és Horváth János. Ezeknek vezérlete alatt ment legelőbb Thurzó Imre 200-ra menő lovassága, aztán «nemes uraimék» lovasai, szám szerint 96. Ezek után külön hadnagyok vezérlete alatt Erdődy Kristóf, Illésházy István és Wizkelethy Mihály lovassága, szám szerint összesen 140 lovas.
Az utócsapatot képezék az ily alkalmakkor nélkülözhetetlen mesteremberek: lakatosok, kovácsok, felcserek, szekérgyártó, szíjgyártó és a lovászmester vezetése alatt 25 csatlós drabant, mely utóbbiaknak kötelességök volt a szállóhelyeken az asztalokhoz látni s a pohárnokok, tálnokoknak bortöltőkűl, étekfogókúl szolgálatjokra lenni.
Hosszú sorban így látjuk kígyóznia Vág-völgyön fölfelé a döczögős út miatt csak lassan haladó nászmenetet, mely útjában hova tovább ér, hógörgetegként nagyobbodik a minden megyéből nagy számmal csatlakozó vendégekkel, úgy hogy mire a násznép Zemplénbe ér, az úri hintók fentebb felsorolt száma már 63-ra szaporodott.*
Kazy: Hist. R. Hung. II. 143. l. – KOVÁCSCZY: «Árpádia» első év i. h.
Magáról az esketési szertartásról, mely november 15-én Helmeczen ment véghez, csupán annyit tudunk, hogy azt Alvinczy Péter, kassai prédikátor végezé. Annyi kétségtelen, hogy ezen szertartásnál is a szokottnál nagyobb pompa fejtetett ki. Bizonyítják ezt a szertartáshoz megrendelt nagyszámú aranyozott és színes szövétnekek, füstölő, paraszt-tafota s egyebek.
Az esketés megtörténtével a násznép azonnal Tokajra ment, honnan három napi vigalom után némileg megfogyva, de még mindig nagy számmal indúlt meg a nászkíséret Bitse felé.
Annyi pompa és fény után, melyet az ifjú Thurzó már eddig is kifejtett, azt kellene hinnünk, hogy azt még ezentúl is fokoznia lehetetlen vala. De csalódnánk, ő leleményességben kifogyhatatlan volt. Szepességben, Lucsivnán alól nemesi lovas banderium s száz gyalog puskás várta* a nászmenetet, mely 10 napi utazás után nov. 28-án szerencsésen Bitsére ért.*
Egykorú jegyzék az árvai vár levéltárában.
ZÁVODSZKY: Diari m i. h.
Voltaképen csak itt kezdődött meg a dáridó, mely régi írók tanúságaként egy hónapig,* a hagyomány szerint egy egész évig tartott volna. Hogy ez állítások közül csak az első közelíti meg a valót, tán felesleges említenünk. A hagyomány abban találja magyarázatát, hogy ugyanezen évben febr. havában Thurzó Mária menyegzője is itt ünnepeltetett meg nagy ünnepélvességgel Wizkelethy Mihálylyal, minek következtében jóformán az egész 1618-ik év a lakodalmakhoz való rendkívüli előkészűletek között folyt le. A vendégségek tartamának megítéléséhez némi támpontokat szolgáltat az elfogyasztott italok és élelmi-szerek mennyisége. Kiadatott pedig a fűszerszámon kívűl 1079 szapu különféle liszt, 191,1/2 akó bor, 160,1/2 akó sör, 6,1/2 akó boreczet, 2,1/2 akó söreczet, 17 ökör, 60 bárány, 241 juh, 20 borju, 50 malacz, 300 kappan és tyúk, 75 lúd, 1000 tojás, 70 császármadár, 2 süket fajd, 50 nyúl, 2 szarvas, 1 őz (!), 55 csuka, a 169 ponty, 100 pisztráng, 500 fehér hal, 600 hering, 8 oldal szalonna, 54 itcze főtt vaj, 29,1/2 itcze írósvaj, 283 szapu zab, 60 szekér széna, 100 szekér szalma.*
KAZY: Hist. R. Hung. i. h. Utána BÉL M.: VI. S. Spec. Memb. I. sect. I. num. IV. k. VI.
A menyegzőre kiadott élelmi czikkek és a fűszerszám jegyzékét közli: KOVÁCSOCZY: «Árpádia» első év 348. és kk. l. – Megjegyzendő, hogy ezen élelmi czikkek között az úton elfogyasztottak nem foglaltatnak benn.
A vendégségeknél követett szertartásokról csak kevés részleteket találunk itt-ott elszórtan; mégis megkísértjük ezekről egykorú feljegyzések nyomán némi képet nyújtani.
Figyelmünket első sorban a már fentebb leírt nászpalota s főleg annak első emeleti nagyszerű terme köti le. A terem ez alkalommal teljes fényben ragyog. A falak díszes kárpitokkal, a körűlfutó tölgyfa-padok nehéz török s persa szőnyegekkel borítvák. – Szemben a bejárattal, a háttérben van a főasztal felállítva, közel hozzá oldalt jobb és balfelől egy-egy, arany és ezüst serlegekkel s edényekkel dúsan megrakott pohárszék, melyek körűl az asztalnok és pohárnok, az étek-fogók, bortöltők s egyenruhás lakájok sürögnek. A terem hossz-fala közepén a nászfülke. Aranyozott homlokzatáról nehéz kettős függönyök lógnak, eltakarva a kandi szemlélő elől a mennyezetes násznyoszolyát. Szemben a nászfülkével egy állvány az ifjú pár, a két öröm-anya, násznagy, vőfélyek, nyoszolyólányok s egyéb lakodalmi vendégek számára. A terem középső része a tánczolók számára üresen áll. – Lenn, közel a bejárathoz «nemes uraimék» asztala két sorban akként, hogy a terem benső részével a közlekedés teljesen szabad. Ezen asztaloktól oldalt ismét egy-egy pohárszék áll, üveg és agyag, sőt fa-edényekkel is.* A felügyeletet ezen pohárszékek körűl az alsóbbrendű vártisztek viszik, a szolgálatot drabantok és várhajdúk teljesítik. – A karzatra vezető lépcső fordulója alatt az óriási kandalló, melynek lángjai a terem alsó végét megvilágítva, a teremben kellemes meleget terjesztenek.* A terem egyébként számos szövétnek és viaszgyertyával, az akkori igényekhez képest fényesen van kivilágítva. – A karzaton végűl a muzsikusok: a lantos, virginás és hegedűs foglalnak helyet.
Nagy vendégségek alkalmával nem kerülvén ki valamennyi résztvevő számára üvegserleg, ezek helyét ott készült agyagkupák (meszelyes) pótolták. – Thurzó György levelei nejéhez. II. k. 203. l.
Kályha e teremben – úgy látszik – nem volt.
Képzeljük már most az ekkép feldíszített termet a mint az a nagy számmal egybesereglett előkelő vendégektől megnépesűl, a mint a gyémánt, rubin, zaphir s egyéb drágakövekkel s gyöngygyel dúsan ékesített színes bársony ruhába öltözött urak, kócsag-tollas, bogláros süvegeiket bal kezökben tartva, jobbjukon a szintoly drága ékszerekkel dúsan behintett bársony, atlasz és selyem ruhájú hölgyeket kísérik, a mint az ünnepi rithmusban megszólaló zene mélabús hangjainál méltóságteljesen lejtik a lassú palotást; a mint később az élénkülő zenénél ki-ki csap a jó kedv, s a társaság egy ragyogó kaleidoskoppá alakúl: akkor egy oly meglepően szép kép tárúl fel lelki szemeink előtt, mely egy Rubens ecsetére érdemes. Képzeletünk által tovább ragadtatva, leírhatnók az első díszvacsorát, leírhatnók, szerelme mámorában önfeledten miként foglalja el az ifjú pár az asztalnál a főhelyet, körülötte mily renddel sorakozik a nászvendégek serege, elmondhatnók, a lakoma befejeztével mily rendben kezdődik és foly a táncz és vígalom; el továbbá, éjfélkor mily szertartások között veszik le az ifjú hölgy pártáját, hogy azt főkötővel helyettesítsék az arra hivatott személyek; el azt, mily szertartások között vonúl félre a titokteljes fülke nehéz redőnyzete; ünnepi hangon hogy olvassa le az ünnepélynél jelenlévő lelkész a fülke homlokzatán olvasható emlékezetes felírást s hogyan vonúl végűl az ifjú pár a szentélybe . . . De – költők nem vagyunk, mind e szertartásokról – fájdalom – nincsenek egykorú megbízható feljegyzéseink s azért nem is bocsátkozunk azok részleges leírásába, a nyájas olvasó eleven képzeletére bízván a valóban elragadó kép kiegészítését.
