VIII.
VIII.
A cseh lázadás visszahatása a magyarországi ügyekre. Az 1619. országgyűlés. Ferdinand segítségre hívja fel a magyarokat a csehek ellen. Thurzó ezt a többi protestans urakkal ellenzi. Ferdinand veszedelme. A magyarok a csehekkel szövetkeznek s Bethlent behívják. Thurzó Bethlen pártjára áll. Bethlen kijön, Pozsonyt a szent koronával együtt hatalmába ejti, s Magyarország fejedelmévé választatik. Ferdinanddal fegyverszünet köttetik. A csehekkel a szövetség forma szerint is megköttetik. Az országgyűlés eloszlik. Bethlen Kassára vonúl s oda gyűlést hirdet. Ferdinand a cseheket megveri. Ezek Fridriket királyukká választják. A kassai gyűlés. A követségek megválasztatnak. Thurzó Imre prágai küldetésében eljár s visszatér. Találkozása Bethlennel a schavniki várban.
Mialatt Thurzó házassága mézesheteit öröm és vígalom közt háborítlanúl élvezé, a német birodalom politikai láthatárán vészteljes felhők tornyosúltak. A csehek lázadása, melyet Ferdinand gróf Bouquoi és Dampierre tábornokok által erőhatalommal hasztalan igyekezett elfojtani, nemsokára Ausztriába is átcsapott, s minthogy a német birodalmi rendekből is mind többen állottak a csehek pártjára, félő volt, hogy a lázadás Magyarországon is elterjed. A túlbuzgó katholikus érzelmeiről híres II. Ferdinand valóban itt is elég okot szolgáltatott az elégületlenségre az által, hogy elnézte a protestansok biztosított szabadságai mikép sértetnek, egyes katholikus urak mikép foglalják el a protestans templomokat, a hittérítés mily kíméletlen eszközökkel folytattatik.
Maga a király az eretnekség kiirtását tűzvén zászlajára, nem csoda, ha az általa világgá bocsátott jelszó, főleg II. Mátyás király 1619 martius havában bekövetkezett halálával az ellenformatió buzgó bajnokait vérlázító nyilatkozatokra, sőt tettekre is ösztönzé, melyek a csacska hír által nagyítva, a protestans hiten lévőket valósággal elkeseríték. Itt egy protestans lelkész szeme világától fosztatott meg; amott egy pék, ki szűz Máriát káromolta, a hóhér szekerén a vesztőhelyre vitetett oly czélból, hogy nyelvét kivágják, s kegyelmet csak úgy kapott, hogy a katholikus hitre tért.* Ily s ezekhez hasonló esetek, melyek az osztrák örökös tartományokban napirenden valának,. Magyarországon is rémületet, ingerűltséget szültek, s okozák, hogy egyes protestans urak jószágaikból a katholikus papokat szintén elűzték s evangelikus lelkészeket adtak jobbágyaiknak.
Scultety Márton levele Thurzó Imréhez, 1617, oct. 14.
A kudarcz, melyet a király hadvezérei Csehországban vallottak, Ferdinandot is gondolkodóvá tette, s minthogy nem lehetett titok előtte, hogy a szövetkezett cseh, morva és osztrák rendek a magyarokat is csatlakozásra hívták fel, attól tartott, hogy a lázadás a felvidéki magyar protestans rendek között is kitörhet, főleg ha Bethlen Gábor is – a vele csak az imént kötött nagyszombati szerződés némely pontjainak meg nem tartása miatt – hozzájok csatlakozik. Ennek elejét veendő, sőt hogy a magyaroktól a fellázadt csehek ellen segítséget is eszközöljön, Ferdinand, míg egyfelől Bethlennel újabb alkudozásba bocsátkozott, másfelől a magyar rendeknek május 26-ikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett. De valamint a Bethlennel folytatott alkudozás a nagyra törő fejedelmet ellenséges terveinek tovább fűzésében meg nem akadályozta, úgy a magyar országgyűlés sem eredményezé az óhajtott sikert, sőt a válság kitörését Magyarországon is csak sietteté, mert alkalmat szolgáltatott a fellázadt osztrák-cseh-morva rendekkel különben is rokonszenvező magyar protestans uraknak az érdekközösséget amazokkal és a lázadást folyton éber figyelemmel kísérő Bethlennel felismerniök, egyszersmind pedig jövendőbeli maguktartása tekintetében egymás között is egyetértést hozniok létre.
Midőn Thurzó Imre majus 28-án a rajeczi fürdőből, hol a királyi meghívó találta, Pozsony felé elindult, ifjú szíve még a béke reményével volt tele s bizonyára nem is sejté, az ügyek rövid idő múlva hova fognak fejlődni. A fejedelmi vagyonnal dicsőűlt édes atyjától ennek az uralkodó ház iránti hűségét is öröklé. Ugyanazon érzés, mely apját a legválságosabb pillanatokban sem hagyta el, benne is elevenen élt. De ha nagy volt a koronázott király iránti hűségérzete, még ennél is nagyobb volt hitvallásához való ragaszkodása, s rajongó protestans létére lehetetlen volt a hitsorsosai iránt tanúsított türelmetlenséget közönynyel néznie, s a szomszéd osztrák tartományokban fellázadt protestansok ügye iránt rokonszenvvel nem viseltetnie.
Ily érzelmektől áthatva ért az ifjú Thurzó junius 3-án Pozsonyba, hol ekkor a még csak csekély számmal egybegyűlt nagyobbára katholikus rendek között már javában folytak a tanácskozások Ferdinand azon leirata felett, nnelyben a rendeket a cseh-morva lázadok elleni segélynyújtásra felhívá. Egyes túlbuzgó katholikus urak sürgetésére a «pápás tanácsurak közől némelyek – írja Thurzó máj. 31-én anyjának – már is segítséget ígértek ő felségének, de a mi vallásunkon valók nem, s amazok is nem mindnyájan, sőt a kik ígérték is volt, látván, hogy az evangelikus urak ahhoz nem accedálnak, ezt a czilckelyt hozzáadák: ha az ország reá megyen».
Thurzó Imre és rokona Thurzó Szaniszló épen elég korán jöttek Pozsonyba, hogy a határozatnak oly értelemben való meghozatalát, a mint azt némely katholikus urak sürgeték, meghiúsítsák. Nagymértékben mozdíták elő e tekintetben való egyértelmű igyekezetöket az időközben kifejlett események. A csehek ugyanis Thurn gróf vezérlete alatt ép Bécsig hatoltak, s annak kijáratait elfoglalván,. a «bécsi Hostadban», alig kétszáz lépésnyire a vártól, sánczokat is hányattak.
Ferdinand helyzete mind válságosabbá lőn. A csehek száma, mely kezdetben tizenháromezerre ment, hova-tovább szaporodott, míg Ferdinand hada – noha fogadtan-fogadták, fogyton-fogyott, s bent a városban is nagy egyenetlenség uralkodott. Mindezen események, melyeknek híre nap nap mellett a legkülönfélébb változatokban jutott a Pozsonyban tanácskozó rendek tudomására, ezek között rémületet, zavart idéztek elő. Hol ezen, hol amazon határozatot hozák, a nélkül, hogy a követendő útak iránt tisztába jöhettek volna. Ehhez járúlt, hogy a főrendek közül számos nagybefolyású egyén a gyűlésből távol maradt, a katholikus főpapok közül pedig többen, be nem várva az események fejlődését, Pozsonyból eltávoztak. Ezek közé tartozott maga az érsek is, kinek távozása annál feltűnőbb vala, mert a rendek közötti egyenetlenségek főokozójáúl ő tekintetett. «Békességben az országnak hasznát elvette, s most a szükségnek idején . . . . elmene.» Ily szemrehányással illették Pázmányt főleg a protestans hiten lévő főurak. De gondolkodásba ejtette az érsek távozása a hazafias érzelmű katholikus rendeket is, kik hova-tovább inkább hajoltak a protestans rendek azon nézete felé, hogy Ferdinandnak a segélyt mindaddig nem lehet megígérni, míg a csehek szándéka iránt teljes biztossággal tájékozva nem lesznek. Az ország védelméről, megmaradásáról gondoskodni, lett a jelszó, mely pillanatra megszűnteté a felekezeti viszálkodásokból eredő nézetkülönbözeteket is, úgy hogy midőn Ferdinand jun. 8-án Lépes Bálint kancellár által újabban is segélynyújtásra hívá fel a rendeket, közakarattal elhatároztatott elébb a Bécs alatt táborozó csehekhez küldeni követséget; Ferdinand felhívására pedig csak ezen követség visszatérte után a körülményekhez mérten válaszolni. Ők csak a viszály lecsendesítésére – mint közbenjárók – ajánlhatták fel mind a felkelőknek, mind Ferdinandnak szolgálataikat, s ily utasítással látták el a felkelőkhöz küldött követeiket is.
De még mielőtt a követek Thurn táborából visszatértek volna, a helyzet is tetemesen változott. A szorongatott Ferdinand a legválságosabb pillanatban kívülről Dampierre előre küldött hadai, benn a tanuló ifjúság által megsegíttetvén, miután a Mansfeld vezérlete alatt álló cseh-morva hadakon viszont Bouquoi győzedelmeskedett, Thurn gróf is kénytelen volt Bécs alól elszállani.
Alig hogy a közös veszély, mely hazánkat oly közelről fenyegeté, némileg tovább vonúlt, az egyetértés is, mely a rendek között egy ideig uralkodott – újra felbomlott. Az országgyűlésen, melynek vezetését a német császári korona elnyerésében fáradozó Ferdinand a nádorra bízta, ismét a vallási sérelmek kerültek szőnyegre, és – bár Forgách minden telhetőt megtett, hogy az egységet helyreállítsa, – a gyűlés ingerült viták után aug. 13-án csaknem eredmény nélkűl oszlott el.
Jóllehet a magyarországi rendek követeik által a felkelőknek csak közbenjárásukat ajánlották fel a béke helyreállítására, – mindamellett a követségben járt uraknak a felkelők vezéreivel folytatott bizalmas tanácskozásai már akkor azon meggyőződést érlelék meg azokban hogy érdekeik a felkelőkéivel azonosak, s hogy, ha a békét helyreállítani nem sikerül, nekik is múhatlanúl a felkelők pártjára kell állaniok. Ily meggyőződésben tehát egyes protestans urak még a gyűlés tartama alatt felhívást intéztek Bethlen Gáborhoz, hogy a magyarországi protestansok élére állva a cseh-morva felkelők segélyére siessen, mitől a lángbuzgalmú fejedelem nem is idegenkedett.
Hogy Thurzó Imre a protestans urak bizodalmas tanácskozásaiban már az országgyűlés tartama alatt is részt vett, s a nagyfontosságú tervekbe be volt avatva, az minden kétségen kívűl áll; de kétségtelen az is, hogy ez urak szándékait egyelőre mindenekben nem osztotta. Mint buzgó protestans, felekezete érdekében mindent kész vala ugyan megtenni, mint jó keresztény azonban irtózott a vérontástól. Nézete még mindig az volt, hogy a keresztények közötti viszály kölcsönös engedékenységgel békésen eligazítható; a miért kezdetben, követve otthon aggódó anyja folytonos tanácsait s rokona Thurzó Szaniszló példáját, úgy nyilatkozataiban, mint tetteiben óvatos, tartózkodó volt.
De az események csakhamar más irányt adtak az ő gondolkodásának is. Mit a lelkes protestáns urak Széchy György, Rákóczy György és mások rábeszéléseik által az országgyűlés tartama alatt nem tudtak elérni: elérte maga Bethlen Gábor ki miután egyszer elhatározta a felkelők mellett fegyvert ragadni, gondoskodott arról is, hogy az ügynek országszerte a tekintélyes protestans urak között őszinte, odaadó pártfeleket szerezzen. Hogy ezek között figyelme első sorban a nagy nádor fiára: Thurzó Imrére fordúlt, csak természetes. A dúsgazdag főúr nagy befolyása, tekintélye a felvidéken, nem mindennapi készűltsége egyaránt tudva volt Bethlen előtt, ezt teljesen megnyerni tehát első feladatai közé tartozott. A fejedelem, ki már politikai ellenfele, a dynastikus érzelmű Thurzó György nádor annyi barátságát, őszinte rokonszenvét tapasztalá, felekezeti buzgalmáról híres fiában még kevésbé csalatkozhatott; a miért azt aug. vége felé hozzá intézett levele s követe által is nyiltan csatlakozásra szólítá.* Mentségéűl, hogy már korábban nem fordúlt levelével Thurzó Imréhez, Bethlen a finom diplomata ügyességével – ráutal azon viszonyra, melyben már «az szegény istenben elnyugodt jó emlékezetű» (Thurzó György) az osztrák házhoz állott; – a miért – úgymond – nem akarta írásával annál is nagyobb suspicióban ejteni, melyben eddig volt s vagyon az Austriacusoknál és az római valláson lévő officialisoknál» .
Bethlen G. levele Thurzó I.-hez. SZILÁGYI S.: «Bethlen G. levelei 121 l. – Midőn Bethlen ezen levelét Thurzóhoz intézte, úgy látszik, ez utóbbi a felkelőkhöz még nem csatlakozott határozottan; a mint hogy Bethlen is csak némi tartózkodással küldi hozzá Prágába utazó követét. – Lásd u. o. a 118. lapon a CXIX. számú levelet.
Jóllehet Thurzó most is elég óvatos vala Bethlen fentebb idézett levelét válasz nélkűl hagyni; mindamellett a fejedelem küldötte előtt szóval tett nyilatkozatai nem hagytak fenn kétséget az iránt, hogy az ifjú főúr Bethlennel egyetért, s kész az ő terveit «többi keresztény úr atyjafiaival» tehetsége szerint előmozdítani.
Ekkor azonban Bethlen, ki időközben Konstantinápolyba küldött követe által a török pártfogását kieszközlé s a cseh-morva lázadókkal is teljes egyetértésbe lépett, már el is indúlt hadával Erdélyből, s mire sept. 12-én Debreczen alatt táborba szállott, az egész felvidéki protestans nép teljes lázadásban vala, az alföldi várak sorban meghódoltak, sőt Kassa városa is, hova Bethlen a felvidéki megyéknek sept. 21-kére gyűlést hirdetett, önként megnyitá kapuit.*
Bethlen levele Thurzó I.-hez. – U. o. CXXV. sz. a.
A dolgok ily hirtelen fejlődése Thurzó Imre látszólagos habozásának is véget vetett, s midőn Bethlen kevéssel a kassai gyűlés után, hol a protestans rendek fejökké, előljárójukká s főgondviselőjükké választák, győzedelmes fegyvereit Pozsony felé vezeté, az ifjú Thurzó is teljes lélekkel csatlakozott hozzá,* s ezentúl a fejedelem leghívebb, legodaadóbb pártfelévé lőn. – Saját benső meggyőződésén kívűl ebbeli elhatározására döntő befolyást gyakorolt azon rendkívüli bizodalom, melyet a fejedelem Thurzó irányában kezdettől fogva tanúsított s mely az ifjú főúr hiúságának oly nagy mértékben hízelgett. – Bethlen még nem is bírta Thurzó nyilatkozatát, midőn már is olyanúl tekinté, mint ki «az igaz ügyért» vele együtt élni, halni kész. Hozzá intézett leveleiben, mint a felvidéki protestansok «fő oszlopát» nemcsak a leghízelgőbb szavakkal árasztja el, de rendkívüli hatalommal is ruházza fel, s midőn példáúl a debreczeni táborban kelt levelében kijelenti, hogy «valakivel mit végez . . . azt oly ratumnak, firmumnak tartsa minden rend », mintha vele magával végezné, a fejedelem oly bizodalmának adá tanújelét, mely az alig húsz éves Thurzót valóban büszkévé tehette.
KAZY: Hist. Regni Hung. 170. l.
De Bethlen sem csalódott számításában. Thurzó a fejedelem rendkívüli bizodalma által lekötelezve, sietett odaadásának jelét adni. A felvidéki urak közül sokan, bár különben rokonszenveztek Bethlennel, nyiltan még mindig nem mertek pártjára állani s inkább semleges magaviseletet tanúsítottak, sőt egyes megyék is haboztak, nem tudva, mitévők legyenek. Thurzó határozott fellépése mindezen tétovának véget vetett, s a fejedelem kétségkívűl nagyrészben az ő erélyes közbenjárásának köszönheté, hogy a felvidéken átvonúltában mindenütt tárt karokkal fogadták, s a megyék részéről is minden támogatásban részesűlt. Csak így történhetett, hogy a fejedelem seregének egy részével már october 9-kén Nagyszombatnál s nehány nappal később Pozsony alatt állapodhatott meg.
Leopold főherczeg passaui püspök, kit a Frankfurtban időző Ferdinand helytartóúl hagyott Bécsben, Bethlen közeledtének hírére Tieffenbach Rudolf vezérlete alatt nehány ezernyi német hadat küldött Pozsony védelmére. De a német hadat sem a polgárok a városba, sem a nádor a várba nem bocsátották be; a miért Tieffenbach csak a külvárosban szállhatott meg. A fejedelem, ki ekkor már Szempcznél táborozott, rögtön egy dandárát kűldé Tieffenbach ellen, ki october 14-kén virradóra megtámadtatván, miután seregének egy része levágatott, maga is csak élete veszélyével menekűlhetett. A város ekkor önként megnyitá kapuit, s Bethlen 15,000-re menő hadával a polgárság által tárt karokkal fogadtatván, még ugyanaz nap vonúlhatott be a városba, sőt a várba is, mely utóbbit Forgách nádor, miután a fejedelem biztosítá, hogy csak nemzete szabadságainak helyreállítása végett fogott fegyvert, s hogy az ő jogait sincs szándéka csorbítani, sőt mindent csak az ő megegyeztével kíván tenni, – az ott őrzött magyar szent koronával együtt szintén készséggel adott át.
BETHLEN GÁBOR.
(Kilián eredeti metszvénye után.)
Jóllehet Bethlen előtt nem lehetett titok, hogy a nádor csak a szükség előtt hajlik meg, látszólagos csatlakozását mindamellett örömmel vette, mert abból nem kis előnyt várt ügyeire nézve. Nagy súlyt fektetett egyebek között arra is, hogy az országgyűlést, melynek megnyitását Szent-Márton napjára tervezé, ne ő, hanem a nádor hívja össze, mert csak így remélhette, hogy a gyűlésben a katholikus urak – ezek között az udvarnál oly nagy befolyású Esterházy Miklós – és a főpapok is részt fognak venni, mit hogy a gyűlésen hozandó határozatoknak nagyobb súlyt szerezzen, mindenképen óhajtott. De bár a kényszerhelyzetbe jutott nádorral megegyezett abban, «hogy ő publicálja a gyűlést,»* s bár maga is minden vármegyére íratott, «hogy inkább el merjenek jönni minden statusok,» – miután Ferdinand a maga híveinek megtiltotta a gyűlésbe menetelt:* arra sem a főpapok, sem Esterházy Miklós, kinek részvéte különösen szívén feküdt – nem akartak megjelenni; a miért az országgyűlés is, bár űlései november 18-kán megnyíltak, nem mutathatott fel nagyobb eredményt.
SZILÁGYI S.: Bethlen G. levelei 143. és kk. l.
FRANKL V.: Pázmány P. lev. 238. és kk. l.
Mialatt Bethlen magyarországi pártfelei által melegen támogatva, lelkesűlt hadaival csaknem egész Felső-Magyarországot hatalmába ejté, Ferdinand sem maradt tétlen, s míg egyfelől sógorát Zsigmond lengyel királyt segélynyújtásra ösztönzé, másfelől mint megválasztott német császár mindent megtőn, hogy a németországi katholikus rendeket egy szövetséggé egyesítse a cseh-morva lázadókkal egyesűlni törekvő német protestansok ellen. Ezen kívül attól tartván, hogy Bethlen könnyen Bécset is megszállhatná, ennek védelmére Bouquoi és Dampierre tábornokokat Bécs fedezésére rendelé, Althannak és Homonnaynak meghagyá, hogy Lengyelországban gyűjtött hadaikkal Felső-Magyarországba törjenek.
És csakugyan Bethlen november vége felé már Schönbrunnál táborozott hadaival. Ekkor azonban híre jövén, hogy Homonnay a lengyel király által melléje adott több ezerre menő kozákkal az országba tört, s Rákóczy Györgyöt, ki a felvidéki nemesség hadával útját állotta, megverte, a fejedelemnek is fel kell vala hagynia szándékával, s beérni az eddigi eredménynyel, mely abból állott, hogy a király vezéreit, kiket ütközetre nem bírhatott, a bécsi hidakon átnyomta, Ebersdorfot megvevé, s hajdúival a Bécs és Német-Újvár közt fekvő vidéket felprédáltatá.
Mire Bethlen, ki november 30-kán Sopronyba tette át főhadiszállását, innen ismét Pozsonyba visszatért, az országgyűlés, bár ülései mint már fentebb említők, november 18-kán megnyíltak, semmi eredményt sem tudott felmutatni. Annál munkásabb volt ezalatt a nádor, ki kezdettől fogva a közbenjáró szerepét vállalván magára a király és nemzet között, nem szűnt meg úgy Bethlennél, mint Ferdinandnál közreműködni, hogy őket a békeértekezletek megkezdésére hajlandóvá tegye. A pillanat erre épen alkalmas vala, mert míg Bethlent Homonnaynak Rákóczy felett vett győzelme s a török nagyvezérségben szintén ez időtájt történt változás nyugtalaniták, addig Ferdinand, a birodalomból semmi vagy igen kevés segedelmet nyerhetvén, méltán tartott attól, hogy az alatt, míg a katholikus fejedelmek szövetsége létesül s hadaik a spanyol királynak ismételve megígért segélyhadával táborba szállanak, a birodalombeli protestansok is egyesülnek. Ehhez járúlt még az is, hogy kész hadai Bouquoi és Dampierre alatt napról-napra kevesbedtek; a miért ő is nagy készséggel fogadta Forgách indítványát.
De a felek még a békealku megkezdésének módozatai iránt is alig egyeztek meg, midőn a helyzetben már is nagy változás, a kedélyekben heves forrongás állott be. Bethlen midőn Homonnay betörésének hírét vette, hadainak egy részét Széchy György vezérlete alatt rögtön a felföldre indítá Rákóczy segélyére. Konstantinápolyban lévő követeinek pedig meghagyá, hogy az esetet a nagyvezérnél bejelentvén, ezt a lengyelek megfenyítésére indítani igyekezzenek. S az ügyes fejedelem intézkedései mindkét irányban kedvező eredményre vezettek. A lengyel had, mielőtt még Széchy megérkezett volna, nemcsak kitakarodott, hanem követ is érkezett a rendekhez, ki által Zsigmond lengyel király kijelenteté, hogy az ország ellen semmi ellenséges indulatot nem táplál. Hasonló kedvező hírek jöttek a portán székelő erdélyi követtől is, kinek tudósításai szerint a porta kész Bethlen szándékait támogatni.
Hogy mindezen hírek a Pozsonyban ülésező rendeket, kik már hetek óta hasztalanúl várták Ferdinand biztosait, mindinkább feltüzelték, csak természetes. A vallási és nemzeti sérelmeket újra s mind élesebben hangoztatták. Ingerűltségökben a rendek már-már trónvesztettnek nyilvánitják vala Ferdinandot s Bethlent választják királyukká, ha Forgách Zsigmond erélyes közbenjárásának az utolsó pillanatban nem sikerül a dolgot oda vinni, hogy a királyválasztás Ferdinand biztosai megérkezteig halasztassék el. Ez utóbbiak deczember utolsó napjaiban meg is érkeztek, de a királyi előterjesztések nem voltak alkalmasak arra, hogy a felzúdúlt kedélyeket lecsillapítsák. Válaszukban hosszasan felsorolják a rendek mindazon régibb sérelmeitket, melyeket ő felsége orvosolni elmulasztott, valamint az újabbakat is, melyek kényszeríték Bethlent segítségül, hívni. Végül kijelentik, hogy a királyi propositió késön jön, ők sem a Bethlennek beadott «conditiók»-tól nem léphetnek vissza, sem a szövetséges tartományok mellől nem állhatnak el; egyébként ha a biztosok a béke megkötésére fel vannak hatalmazva, adják elő megbízatásukat.
Ily körűtmények között félő volt, hogy a megindúlt béketárgyalások ismét zátonyra kerűlnek. De a királyi biztosok még alig értek a válaszszal Bécsbe, midőn hírül hozok, hogy egy csausz érkezett a portáról, ki hit alatt állítja, hogy Bethlen a porta híre nélkül fogott fegyvert. Ezen hír a Bécsben időző Bethlen-párti túszok által is megerősíttetvén, nem kis búsulást okozott Pozsonyban, s alkalmúl szolgált, hogy a rendek a királyválasztást a jövő országgyűlésre halasztván, egyelőre beérték azzal, hogy Bethlent Magyarország teljhatalmú fejedelmévé választották.
A rendek ezen lépése magának Bethlennek tanácsára történt, mert a fejedelem egyelőre, míg a törökkel teljesem tisztába nem jött, végleg nem akart Bécscsel szakitani. És csakugyan a királyi bíztosok 1620 január 20-kán kelt levelökben oly ajánlatokat tettek a fejedelemnek, melyeket ez nem késett elfogadni s azok alapján a fegyverszünetet Szent-Mihály napjáig megkötni. E szerint az országból a ki mit bír, azt teljes hatalommal megtartja. Május 31-én Beszterczebányán országgyűlés fog tartatni, melyen a rendek és ő felsége s az egyházi rend közt támadt nehézségek lesznek eligazítandók. A közlekedés az országban akadálytalan legyen. Homonnay lengyel zsoldosai azonnal takarodjanak ki, stb. Ezeken kivűl a fejedelem egy külön okmányban még azt is fogadta, hogy a neki felajánlott koronát visszautasítja, a hatalmában nem háborgatja, s a béke helyreállítását mind Magyar- mind Csehországban minden erejével előmozdítandja.
Ezen feltételek az ország rendei által is megerősíttetvén, a fejedelem 1620 jan. 19-én még a cseh-morva rendekkel folyamatba tett alkudozást is befejezte, s elkészűlt az okmány, mely szerint egy részről Bethlen és Magyarország rendei, más részről Fridrik, mint cseh király, és Csehország s a hozzákapcsolt tartományok, valamint Austria rendei közt újabban örökös szövetség köttetett.
Mindezeknek megtörténtével Bethlen be sem várván az okmányok kicserélését, s a nélkül, hogy a szövetséges tartományokkal kötött szerződést megerősítette volna, útnak indúlt Kassa felé, innen lévén megerősítendő a rendek által magalkotott törvéncczikkelyeket is.
A fejedelem útja diadalmenet volt. Kíséretében a felvidéki főnemesség színe, virága, köztük a két Thurzó Szaniszló és Imre, ez idő szerint főtanácsosai, versenyre keltek egymással a váraikban szálló Bethlent királyi pompával fogadni. Táncz, vígalom, lakmározás, melyekből a fejedelemnek már Pozsonyban mulatása utolsó napjaiban is bőven kijutott, ez útjában is napirenden valának.*
KAZY. Hist. R. II. 175. l. – Thurzó Borbála levele Czobor Erzsébethez, 1620. jan. 13. az árvai vár levéltárában. – E levél érdekes részleteket foglal magában azon előkészületekről, melyek a fejedelem látogatása alkalmából a szempczi várban tétettek.
De ezeknél fontosabb dolgok foglalták el Bethlen elméjét. A rendek határozata szerint a német birodalom egyesűlt fejedelmeihez és a cseh-morva tartományokba, továbbá Lengyelországba és a fényes portához, ünnepélyes követségek lévén küldendők, a fejedelem hosszabb ideig sehol sem mulatott, s fennakadás nélkűl folytatta útját Kassa felé, hova már kevéssel megérkezése után gyűlést hirdetett főpárthíveinek marczius 8-ikára, hogy «az közönséges megmaradásról és . . . . a követségeknek rendelése és jobb módjával való expediálása felől» egy értelemből végezhessenek.* És a fejedelemnek egynél több oka volt ezen gyűlés összejövetelét siettetnie; mert a fegyverszünet bár megköttetett, a béke korántsem állott helyre. Eziránt különben kezdettől fogva egyik fél sem táplált vérmes reményeket, s valamint Bethlent főleg az indította a fegyverszünet megkötésére, hogy időt nyerjen viszonyait a portához tisztázni; úgy viszont Ferdinand engedékenységének főindoka az vala, hogy Bethlent a szövetséges tartományok segélyezésétől legalább egy időre tartsa vissza s módot találjon a cseh lázadást elfojtani. A fegyverszünetre vonatkozó okmányok még ki sem cseréltettek, midőn Ferdinand, nem ügyelve az okmány ama pontjára, mely szerint a fegyveszünet a szövetséges tartományokra kiterjesztendő lett volna; nem Bethlen közbenjárására, hogy legalább egy havi fegyverszünetet engedjen szövetségeseinek, – a cseheket Bouquoi által megtámadtatá s megveré. Egyébiránt a viszonyok különben is odafejlődtek már, hogy békéről egyátalában szó sem lehetett többé. Csehország és a hozzákapcsolt Morva és Silézia a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánítván, Fridrik pfaltzi grófot választotta királyává, s mig Ferdinand a német kath. fejedelmeket egy nagy szövetséggé – ligává – alakítá, addig a németországi protestans fejedelmek – unio név alatt – szintén egy szövetséggé egyesűltek s Fridrik pártjára állottak, mi által a cseh-morva lázadás európai vallásháborúvá lett.
Bethlen levele Rákóczy Györgyhöz, 1620. febr. 12-ről. – SZILÁGYI S.: Bethlen G. levelei, 162. l.
V. FRIGYES, PFALZI VÁLASZTÓ, CSEH KIRÁLY.
(Egykorú rézmetszet után.)
Jól érezé Bethlen, hogy ha Ferdinandnak sikerűl a cseh-morva lázadást elfojtani, azután Magyarországra kerűl a sor, s azért mihelyt a béke megháborításáról értesűlt, rögtön gondoskodott róla, hogy Magyarország se maradjon készűletlenűl, s mig Haller Istvánt újabban is Bécsbe kűldi követűl, hogy Ferdinandnál komolyan szorgalmazza a csehek számára a fegyverszünetet, addig Thurzó Szaniszlónak, mint a dunáninneni részek főkapitányának meghagyja, hogy «mindjárást írasson a vármegyékre és a végekbe is . . . . mihelyt . . . . második parancsolatja közükben érkezik, mindjárást a hova kívántatik, megindúlhassanak».* Mert – úgymond – «könnyen tördelhetni el az nyilat egyenként, ha nem tudom mennyi volna is, de csak egy marokban befogható nyilat sem törhet senki egyszersmind el».* Rosszra magyarázta Bethlen azt is, hogy többen a Ferdinand pártján lévő főurak közül, kik, külföldön időzvén, a rendek határozata szerint a jövő országgyűlésig száműzettek, alattomban ismét visszatértek az országba. Ezeket tehát megintette, hogy vagy visszatérjenek, vagy azonnal jelentkezzenek nála, hogy «állapotjok s megmaradások felől» vele végezzenek: Azokat pedig, kik ezen felszólítása ellen cselekednének, elfogatni s Ujvárba csukatni rendelé. Ezenkívűl titkos utasítást adott Thurzó Szaniszlónak, hogy Pázmányt, ki a rendek által örökre száműzetett, elfogassa s Kassára vitesse.
Bethlen levele Thurzó Szaniszlóhoz, 1620. márcz. 2-ról. – SZILÁGYI S.: B. G. lev. 165. l.
U. o. az utóiratban.
Mialatt Bethlen ügye érdekében ekkép fáradozott, lassanként elközelgett az idő is, melyre, mint már fentebb érintők, gyűlést hirdetett Kassára párthíveinek, hogy a küldöttségek dolgában határozzanak. A fejedelem tanácsosai – daczára azon nehézségeknek, melyekkel az utazás ezen évszakban járt – közelről-távolról szép számmal jelentek meg, s rögtön hozzá is láttak a tanácskozásokhoz, melyeknek első és főtárgyát most a csehekhez küldendő követség megválasztása képezé. A megjelent főurak között latjuk Thurzó Imrét is, ki azóta, hogy Bethlennel Pozsonyban személyesen érintkezhetett, valóságos lelkesedéssel ragaszkodott hozzá, mint olyan férfiúhoz, ki láthatóan minden tulajdonságot egyesített magában arra, hogy vezetése alatt a lelkiismereti szabadság az országban megállapittassék. – De a fejedelem is sokat tartott a fényes nevű, nagy vagyonú s szép készűltségű fiatal főúrra, s bizonyára az ő akaratára történt, hogy midőn a csehekhez küldendő követek megválasztása szóba jött, a követség fejéűl egyhangúlag Thurzó Imre választatott meg. Rendes lakóhelyének s nagy kiterjedésű uradalmainak a morva határszélekhez való közelsége, a nyelvekben való jártassága, szép szónoki tehetsége, előkelő modora, fényes fellépése, egyaránt alkalmassá tevék Thurzónkat e tisztre, melyet ő nem is késett elfogadni. Követtársakúl Thurzó mellé a nemesek közül Bossányi Mihály, a polgári osztályból Magdeburger Joachim kassai polgár választatván meg, kidolgoztatott az utasítás is, mely szerint a követeknek el kell vala járniok.
A terjedelmes okmány bevezető része főleg azon indokok felsorolásával foglalkozik; melyek a magyarországi rendeket a Ferdinanddal való fegyverszünet megkötésére késztették, s melyeknek előadásával a szövetséges tartományok rendei meggyőzendők volnának, hogy a fegyverszünet csak a közbéke helyreállása, a keresztény vérontás meggátlása végett köttetett, nemcsak a fejedelem és a magyarországi rendek, hanem a szövetséges tartományok érdekében is. És ha megtörtént, hogy a fegyverszünet áldásai a szövetségesekre is ki nem terjesztettek, ezt ne a magyaroknak, hanem saját Pozsonyban jelen volt követeiknek tulajdonítsák, kik megfelelő utasítás híján csak egy havi fegyverszünetbe egyeztek, mint ez a velök kötött szerződés illető pontjából is kitűnik. Áttérve a szövetséges tartományok követeivel Pozsonyban kötött szerződés egyes pontjaira, utasításúl adatott a löveteknek, hogy Sileziát s mindkét Lusatiát, melyeknek követei annak idején nem voltak Pozsonyban, szintén foglalják be a szövetség-okmányba; hogy a szövetséges tartományok részéről fizetendő évenkinti segély-összeg iránt, utalva a hatalmas török szomszédságára, mennél kedvezőbbet végezzenek, a magyarok részéről azonban legfeljebb 10.000-nyi segélyhadat ígérjenek, annak kijelentésével mégis, hogy a magyarok végső szükség esetén velök élni halni készek. Felhatalmaztatnak a követek továbbá, hogy a szövetségbe esetleg a körűlfekvő szomszédos tartományok közül másokat is befoglalhassanak, de egyszersmind utasíttatnak, hogy e tekintetben óvatosak legyenek, s ha látnák, hogy az illető tartományok követei nem volnának kellő hatalmazással ellátva, ezeket a jövő beszterczebányai gyűlésre utasítsák. Különben a pozsonyi szerződés több pontja érintetlenűl hagyatván, az utasítás fonalán még a végházak javítására fordítandó segély-összeg fizetési módozatairól, a törökhöz és a beszterczebányai gyűlésre küldendő követekről, a pénzláb szabályozásáról, s más kevésbbé fontos részletekről történik említés.*
Instructio pro illustri, spectabili ac magnifico, necnon generoso, prudenti item et circumspecto dominis, domino comite Emerico Thurzó de Bethlenfalva etc. SZILÁGYI S.: Bethlen G. levelei 170. l.
Ez utasítás tárgyalása alkalmával szóba hozatott a portai követség ügye is, minthogy azonban a követeknek adandó utasítás az idő rövidsége miatt nem dolgoztathatott ki, a gyűlés abban állapodott meg, hogy az utólagosan közöltessék a követekkel. Egyelőre is Szt.-György napja határoztatván a követség elindulásának határidejéűl, a szövetséges tartományok rendei is felhívatni határoztattak, hogy követeiket illő ajándékokkal ellátván, azon időre Kassára küldjék. – Minthogy pedig a magyarok részéről nyújtandó ajándékról is eleve gondoskodni kellett, Thurzó Imre külön ünnepélyes okmánynyal felhatalmaztatott, hogy útjában alkalmilag ily czélból mintegy 50 ezer forint értékű ékszereket s ezüst-művet vásárolhasson.
Ezen okmány marc. 16-án a nádor és a rendek által aláíratván, miután időközben Fridrik menevéd-levele is megjött, Thurzó már a következő napon útnak indúlt Prága, felé, hova megszakítás nélkül folytatván útját – követtársaival ugyanazon hó 30-án szerencsésen megérkezett, nagy örömére a szövetséges tartományok egybegyűlt rendeinek, kik a követeket a város falain kívűl küldöttségileg üdvözölvén, nagy fénynyel és pompával kísérék Prága várósába.*
ZÁVODSZKY: Katonánál H. C. 301. l. – SZILÁGYI S.: «Bethlen G. levelei»: 196. l.
Mielőtt Thurzónk fontos politikai kűldetésében eljárt volna, még egy más – magában véve ugyan kevésbbé fontos, de mert rendkívüli, feljegyzésre méltó magán megbízatásban kell vala eljárnia. Fridrik cseh királynak ugyanis nemrég fia születvén, komáúl Bethlent kérte meg, ki a kereszt-apai tisztet elfogadván, helyettesévé Thurzó Imrét nevezé ki. Marcz. 31-ik napján volt a keresztelés, melynél a fejedelem képviseletében Thurzó emelé ki az ujdonszülött kir. herczeget – Róbertet – a pólyákból. Még ugyanaz nap magánfogadtatáson is részesűlt, mely alkalommal illő hódolattal mutatá be a fejedelem és fejedelem-asszony által küldött ajándékokat is, nevezetesen: Fridrik királynak egy keleti díszes nyeregtakaróval felszerelt fehér ázsiai lovat; fiának egy türkisekkel diszített drága török kardot; a királynénak különféle finom török hímzéssel ellátott tárgyakat, s igen szép keleti kárpitokat. Az örömnapot fényes lakoma zárta be, melyre Thurzó is hivatalos volt.*
ZÁVODSZKY: Katonánál: Hist. Crit. XXX. 361. és kk. l.
)
FRIGYES CSEH KIRÁLY FIÁNAK KERESZTELŐJE ALMALMÁVAL ADOTT LAKOMA.
(Egykorú rézmetszet után.)
29. PRÁGA A HRADCSINNAL.
A követek ünnepélyes fogadtatása a következő napon történt. Thurzó egy jól átgondolt ékes szónoklat kiséretében adta elő küldetése czélját és pedig külön előbb Fridrik cseh király, azután pedig a szövetséges tartományok rendei előtt is, egyszersmind benyújtván Bethlen Gábor fejedelemnek és a magyar országos rendeknek írásba foglalt feltételeit, melyek alatt a szövetséget végleg megkötni, illetőleg megújítani óhajtanák.* A terjedelmes írat, melyben kellő óvatossággal mindaz egybefoglaltatik, mi a követeknek utasításúl adatott, hosszas tárgyalásokat s ismételt üzenetváltást vont maga után, míg végre több mint három heti tárgyalás után elkészűlt az okmány,* melylyel a korábbi szerződések, s nevezetesen a legutóbbi pozsonyi szerződés feltételei, nehány új ponttal megtoldva, Fridrik által is elfogadtattak s megerősíttettek.
KATONA: Hist. Crit. XXX. 306. és kk. l.
U. o. 341. és kk. l.
Egészben véve a szövetséges rendek a magyar követekkel minden pontra nézve megegyeztek. A tárgyalás folyamán nagyobb nehézséget csupán a segélynyújtás kérdése okozott. Ugyanis míg a csehek nagyobb hadi segélyt sürgettek, mint a milyet a magyar követek a nekik adott utasítás értelmében ígérni jogosítva valának, addig ez utóbbiak követelése a pénzsegély tekintetében oly túlcsigázottnak látszott, hogy arra a szövetséges tartományok rendei semmikép sem akartak hajolni. – Midőn Bethlen a tárgyalások folyamán felmerűlt nehézségekről értesűlt, Thurzóhoz intézett levelében kijelenté, hogy kész ugyan a szövetségeseket, ha úgy kívántatnék, bár 12,000-nyi haddal megsegíteni, de kívánja, hogy ők viszont legalább 300 ezer forintot küldjenek; mert különben – úgymond – «kényszeríttetünk az békességről gondolkodni». Hogy pedig Fridriket és a csehországi rendeket a kívánt pénzsegély engedélyezésére annál hajlandóbbá tegye, levelében némi nyomatékkal hangsúlyozá, hogy a béke Ferdinand és a csehek között soha helyre nem áll, hacsak Fridrik a királyságról le nem mond. Ám gondolja meg, ez mint lehetne meg «rettenetes és örökké való gyalázatja nélkűl ő felségének», s nem volna-e jobb meghalni, «hogysem örökké maga és minden posteritása, egész familiája gyalázódnék?»*
Bethlen levele Thurzó Imréhez 1620, ápr. 15. Szilágyinál 196. és kk. l.
Mindez okok bizonyára nem tévesztették hatásukat sem Fridrikre, sem a csehországi rendekre; de a szövetséges tartományok annyira ki voltak már merülve, hogy a Bethlen által szorgalmazott összeget a legjobb akarat mellett sem igérhették meg. Elvégre abban történt megállapodás, hogy a magyarok háromszori felhívásra négy-négy ezer vagyis összesen 12 ezernyi részint lovas, részint gyalog hadat küldjenek a szövetséges tartományok segítségére, s hogy viszont emezek a magyar végházak fentartására a korábban ígért összegek beszámításával összesen 128.000 tallért (= 134,384 forintot) legyenek kötelesek fizetni.
Miután ezen, valamint a szövetség-szerződés végrehajtására vonatkozó többi feltételek egy külön okmányba foglaltattak, az okmányok kicserélése aprilis hó 25-ik napján Fridrik és a szövetséges tartományok rendeinek jelenlétében a prágai vár-templomban nagy ünnepélvességgel megtörtént. Mindenek előtt isteni tisztelet tartatott, melynek befejeztével előbb a magyar, majd a cseh okmány nyilvánosan felolvastatván, amaz a cseh királynak, emez pedig Thurzó Imrének ünnepélyesen kézbesíttetett, s a szövetség szentsége kézszorítással is megerősíttetett, mire az ünnepély a «Te Deum laudamus» eléneklésével véget ért.*
ZÁVODSZKY, Katonánál: XXX. 335 és kk. l.
Időközben Thurzó a portára küldendő ajándékok bevásárlásáról sem feledkezett meg, s azt, a mi ékszerekben s ezüst-mívekben Prága városában egyátalán kapható volt, megvevé. Minthogy készpénzzel, melylyel a 15,223 magyar forintnyi értékű tárgyakat kifizethette volna, nem rendelkezett, az illető ékszerárusok követelésének kielégítését a cseh rendek vállalták magokra oly módon, hogy ez összeg annak idején a szövetséges tartományok által fizetendő segélyösszeg meghozatalakor a cseh kir. biztosok kezeihez tétessék le, vagy ha ez bármi oknál fogva nem történhetnék, a magyar segély-hadak fizetése fejében beszámíttassék, a mire Thurzó megbízói nevében, s hivatkozással meghatalmazására egy külön okmányban ünnepélvesen kötelezte magát.*
KATONÁ-nál: XXX. 335. l.
Mialatt Thurzó hármas küldetésében ekkép fáradott, Bethlen sem maradt tétlen, s míg a portán lévő követe által a török pártfogását váltig sürgeté, addig a szerződés megkötését a csehekkel az által igyekezett megkönnyíteni, hogy Ferdinandnál harmad, sőt negyedízben is közbenjárt a szövetséges tartományoknak adandó fegyverszünet érdekében.
De a fejedelem igyekezete ezúttal egyik irányban sem szűlt nagyobb eredményeket. A portáról, hol Ferdinand követei a magyarok befolyását teljesen egyensúlyozák, csak nagy későn kaphatott némi kitérő választ; Ferdinand pedig, ki a német kath. fejedelmek segítségével a csehek feletti győzedelmet már bíztosnak hivé, ezeknek nemcsak hogy a kért egy havi fegyverszünetet nem engedélyezé, hanem Bethlen követét Bécsben visszatartván, e helyett Laminger Farkas személyében saját követét kűldé Bethlenhez, hogy a fejedelmet a fegyverszünet megtagadásának indokairól szóval felvilágosítsa.
Mindezekből, de különösen Ferdinand követének néha «csuda képen» ejtett szavaiból* Bethlen mindinkább átlátta, hogy a béke csak fegyverrel lesz megszerezhető.
SZILÁGYI S.: B. G. levelei. 213. l.
Midőn tehát Thurzót apr. 27-kén hozzá intézett levelében ismételve utasítá, hogy Fridriket és a csehországi rendeket a dolgok állásáról világosítsa fel s nagyobb segélyösszeg fizetésére ösztönözze, ő maga komolyabban látott a hadi. készűletekhez, sőt rögtön némi hadat is indított a morvaországi határszélekre.* Okot erre most egy más körűlmény is szolgáltatott. Történt ugyanis, hogy ez időtájt egy kozák had Lengyelországból Sileziába tört; minthogy pedig nem lehetett tudni, a rabló csapat merre veszi útját, szükségesnek látszott az ország határának biztosságáról gondoskodni.
U. o. 201, és kk. l. – ZÁVODSZKY, Katonánál XXX. 363. l.
Thurzó, ki ekkor már útban volt hazája felé, csak kelletlenűl értesűlt a fejedelem hadikészűleteiről, főleg pedig közbenjárásának eredménytelen voltáról, mely hír némileg nyugtalanítá. Ő ugyanis Prágában időzése alatt midőn a szövetség létrehozásán fáradozott, híven utasításához nem szűnt meg Fridriket és a szövetséges rendeket a Ferdinanddal való megbékülésre is rábeszélni s őket biztosítani, hogy ha méltányos békefeltételeiket Bethlen által a császár elé terjesztendik, a fejedelem kétségkívűl részökre is megszerzi a fegyverszünetet. És csakugyan a rendek, kiknél a hajlandóság a békére nem hiányzott, elvégre is engedtek Thurzó rábeszélésének; minthogy azonban Ferdinandtól csak a megigért egy havi fegyverszünetet sem nyerhették meg, méltán kételyek támadtak bennök, vajjon Bethlen valóban annyi őszinteséggel jár-e közben érdekökben Ferdinandnál, mint ezt Thurzóhoz intézett leveleiben váltig állítja.
Ha Thurzó, ki a békét maga is melegen óhajtá, annak idején már a cseh rendeket is csak nehezen tudta a fejedelem «sinceritásáról» meggyőzni s őket békefeltételeik előterjesztésére rábírni, most benne is némi kételyek ébredtek. Midőn tehát május elején prágai kűldetéséből hazatérvén a fejedelmet követe Szalay György által eljárása eredményéről értesíté, azt Fridriknek adott szavához képest is ismételve kérte, hogy közbenjárását Ferdinandnál ne vonja meg a szövetségesektől.
A hallgatag szemrehányás méltatlanúl érte Bethlent, mert ez egyszer csakugyan nem az ő közbenjárásán múlt, hogy Ferdinand a cseheknek adandó fegyverszünetre nem hajlott. Nem is késett a fejedelem Thurzót ez irányban felvilágosítani, s midőn május 10-kén hozzá intézett levelében újabban is biztosítá, hogy ő a szövetségesekkel élni halni kész, egyszersmind felhívá, hogy a dolgok bővebb és alaposabb megbeszélése végett Kassára rándúljon. Alájövetelét saját tetszésére bízza, mert – úgy mond – «tudom, mind maga, szolgái, lovai nyugodalmat kívánnak hosszú útról való megérkezések után», mindamellett – így folytatja – «ha . . . nem difficultálja csak posta-képen egy hintón alájönni . . . igazán írom, felette igen kívánnám s akarnám».*
SZILÁGYI S.: i. m. 206, 1.
Jóllehet Thurzó a hosszú utazás fáradalmait még nem pihené ki, a fejedelem kívánságának annál kevésbé állhatott ellen, mert a prágai követségről való jelentéstételen kívűl a küszöbön álló beszterczebányai gyűlés ügyében is kívánatosnak látszott a fejedelemmel személyesen érintkeznie. Május 15-kén tehát ismét útban volt. – Találkozása a fejedelemmel nem is Kassán, hanem sógora Tököly István szepesmegyei Schavnik nevű várában történt, melyet Bethlen, hogy a találkozás lehetőségét megkönnyítse, az összejövetel helyéűl utóbb tűzött volt ki.
A schavniki találkozásról hiányzanak bővebb tudósításaink, de annyi tény, hogy az ügyes fejedelemnek sikerűlt ez alkalommal Thurzó aggodalmait az ő békés szándékai felől eloszlatni, s az ifjú főurat még szorosabban fűzni személyéhez. A tanácskozásokban Forgách Zsigmond nádor is részt vett. Ez utóbbi Ferdinand idézésére épen útban vala Bécs felé; a miért szükségesnek látszott őt mindezekről bőven értesíteni, hogy tiszte szerint annál könnyebben bírja rá a császárt a gyakran sürgetett fegyverszünetre és «az igaz okok alatt való» békességre.*
U. o. 209. l.
De valamint Ferdinand követe Bethlent a fegyverszünet megtagadásának szükséges voltáról meg nem győzheté, s őt abban, hogy a szövetségeseket segítse, nem akadályozhatá, úgy Bethlen követei, sőt maga a nádor sem voltak képesek Ferdinandot a sokszor sürgetett fegyverszünet megadására bírni. A császár most inkább remélhette, mint valaha, hogy a német kath. liga segítségével, melyhez a protestans vallású György szászországi és Lajos hesszeni fejedelem is csatlakozának, sikerűlni fog a csehek lázadását elfojtania, a miért a beszterczebányai gyűlésre menendő cseh követek részére még csak menedéklevelet sem volt hajlandó kűldeni.
