XII.
XII.
Thurzó végperczei. Halálos ágyán ejtett utolsó szavai. Thurzó hűlt teste haza vitetik. Előkészületek a temetéshez. Temetése. A család gyásza. Nyáry Krisztina egy leány-gyermeket szűl. Thurzó Imre végrendelete. Aggodalmak a fiágat illető birtokok iránt. Egyenetlenségek Czobor Erzsébet és Nyáry Krisztina között. Nyáry Krisztina anyjához utazik Helmeczre. Thurzó Szaniszló nádor a gyermekek feletti gyámságot Czobor Erzsébetre ruházza. Nyáry Krisztina kézfogója Esterházyval. Versengés a jószágok és az árvák kiadása iránt. Czobor Erzsébet ismételt kir. parancs daczára vonakodik az árvákat kiadni. Az ügy az országgyűlésen is Nyáry Krisztina javára döntetik el. Czobor Erzsébet ezzel is daczol. Megbetegszik s meghal.
Meghalt . . . Kinyújtóztatva ott fekszik ő is a ravatalon. De nem soká. Családja haza hozatja s Liethava várába viteti azt a mi halandó volt benne: a drága testet . . . Öltsetek gyászt, borúljatok reá . . . sírjatok, zokogjatok mindnyájan soká, soká . . . S aztán válaszszátok meg jól a helyet, hova örök nyugalomra teszitek majd földi maradványait! . .
Tán Bitsére! Hadd nyugodjék atyja oldalánál ama templom sírboltjában, melyet a nagy nádor felekezeti buzgalmában maga építtetett családja és hitsorsosai számára, hogy hamvai felett dicsérjék benne az isten szent nevét... De még sem. A templomok most nem eléggé biztosak. Kézről-kézre járnak mint hitvány portéka, melyet adnak és vesznek, olykor – rabolnak is. – Az is jól megfontolandó dolog: kinek leszen erősebb joga a fiágát illető öröklött birtokhoz: a nagy-asszonynak, az özvegynek, vagy a fiscusnak? . . .
Hanem tán még korán is van már most lemondani minden reményről? . . . Hátha a méhben hagyott gyermek fiú lesz?
Mindegy. Rejtett barlangjában könnyebben védheti meg elejtett kölykét az oroszlán . . . Vitessük Árvába! . . . Ezt még a fiscus sem pörölheti magához. Vérével, halhatatlan érdemeivel szerezte azt a nagy nádor . . . Bizony jobb volna még az ő testét is ide átvitetni a díszes márvány-szoborral együtt . . .
Jó lesz különben más jóakaró atyafiakkal tanácskozni, s jogtudó férfiak véleményét meghallgatni. Thurzó Szaniszló uram, Czobor Imre, a vén Chuty Gáspár, Rimay s mások, hadd nyilatkozzanak! De még a megyéknek is kell írni, s pártfogásukat, a miben szükséges, kikérni . . .*
Thurzó Szaniszló levele Czobor Erzsébethez 1621 nov. 27-ről, az árvai vár levéltárában.
43. CZOBOR IMRE ALÁIRÁSA.
S foly a levelezés, sűrűn érkeznek a részvétnyilatkozatok is. Egy követ jön, a másik megy; mert e közben az előkészűleteket sem szabad elmulasztani. Hozzák a sok gyászposztót, tafotát . . . Készűlnek a zászlók . . . A nagy gyászlobogóra az ifjú úr ő nagysága czímerét Szvoboda Ulászló lipniczai művész festi, aranynyal, ezüsttel és sok mindenféle színekkel, szépen, díszesen. Ő készíti a drága halott arczképét is . . .*
Eredeti szerződés az árvai vár levéltárában. A zászló 70 frt a «Kontrefact» 80 frtért készült.
Élést is kell rendelni mindenfelé, bőven, vadat, halat, zabot* s aztán fő-gazdákat, hogy «az szegény idvezűlt . . . utolsó tisztessége annál jobb módjával lehessen».*
Czobor Erzsébet levele Tattay Gáspárhoz 1621 decz. 8, az árvai vár levéltárában.
Ugyanannak levele Rimay Jánoshoz. Rimay János lev. 280. l.
Meglőn ez is . . .
Három hónapi előkészűletek után Thurzó Imre hűlt tetemei 1622. évi január hó 19-én az árvai. vár kápolnája alatt lévő sírboltban tétettek örök nyugalomra.*
Sírjára a család hű titkára, ZÁVODSZKY GYÖRGY, a következő síriratot készítette:
EXUVIAS EMERICE tuas has excipit urna.
Mens paradisiacis laete perennat agris.
Maxima THURZONUM generis lux, gloria, moestae
Solamen matris, Gonjugis atque piae:
Nutantis columen Patriae et velut alter Achilles
Concidit heu! propera morte, dolete Pii
Templa, scholas, Cives, hunc deseruisse Dynastam:
Laetitia omnis abest; luctus ad omnis adest!
EXUVIAS EMERICE tuas has excipit urna.
Mens paradisiacis laete perennat agris.
Maxima THURZONUM generis lux, gloria, moestae
Solamen matris, Gonjugis atque piae:
Nutantis columen Patriae et velut alter Achilles
Concidit heu! propera morte, dolete Pii
Templa, scholas, Cives, hunc deseruisse Dynastam:
Laetitia omnis abest; luctus ad omnis adest!
***
Mély gyász borúlt a Thurzó-családra, s fájdalmában az egész ország osztozott. Thurzó Imrével egy hatalmas nemzetség utolsó reménye, az evangelikusok legfőbb oszlopa, a nemzeti és vallásszabadságért küzdő pártnak legtekintélyesebb, legtehetségesebb híve szállott a sírba.
Nyáry Krisztina 1622 márczius 25-én egy új magzattal vígasztalta meg a gyászoló családot; ennek reménye azonban nem teljesűlt: az újdonszülött ismét leány volt. Nagyanyja után. Örzsikének hívják az elsőszülöttet: kereszteljük ezt az anyja után Krisztinkának! Hadd legyen mindkét anyának a maga vigasztalója! S aztán neveljük szépen mindkettőt az «igaz» vallásban. Abban tudniillik, melyet mi hiszünk s «igaznak» tartunk; a minthogy a nagy nádor is nemzedékekre kiható végrendeletében az ő vallását tartotta igaznak . . .
Hanem istenen kívűl «aki a veséket vizsgálja», ki láthatna be szívünk mélyébe, s ki ismerhetné fel már előre, mi a «mi» hitünk?
Czobor Erzsébet az ő tiszta, csalárdságot, képmutatást nem ismerő nagy és nemes szívével, bizonyára elhihetjük, csak azt tarthatja «igaznak», amit az ő szerelmes ura is annak tartott, sőt végrendeletében is olyanúl megjelölt . . .
44. NYÁRY KRISZTINA NAPLÓ-JEGYZETEIRŐL.
És Nyáry Krisztina?
Még nem tudjuk. De meg fogjuk tudni nemsokára. Egyelőre elég annyit megjegyeznünk, hogy halálos ágyán az ő ura is « igaz ágostai vallású»-nak vallotta magát, s hogy a végső küzdelem keserű pillanatában ejtett szavai nem kevésbbé szolgálhatnának szigorú intésül utódjainak, mint a milyenűl a nádor végrendeletében foglalt kitagadási záradék vehető.
Egyébiránt Thurzó Imre sem költözött el a világból végrendelet hátrahagyása nélkűl. Hanem voltaképen miről is végrendelkezhetett ő? Nem úgy intézkedett-e a fejedelmi vagyonról már az ő atyja, hogy az utódok intézkedése szinte felesleges? Tán szerzett vagyonáról, melyet hív szolgálatai fejében Bethlentől nyert adományúl?
Kétségkívűl. Csakhogy nagy kérdés még az is, volt-e joga ezen jószágról végrendelkezni?
A béke, melynek előzményeit oly ügyesen vezette, még mielőtt az 1621. év véget ért volna, Thurzó Szaniszló nem kevésbbé engesztelékeny közreműködésével meglőn; a szerződésben a zálogos birtokokról s Bethlen adományairól is megfelelő intézkedések tétettek; csakhogy ez utóbbiakat még egy bizottság fogja fölűlvizsgálni. Attól függ tehát minden, kik lesznek ezen bizottság tagjai s miként fognak azok határozni?
Mindegy; a végrendeletet meg kell nyitni. Össze kell hívni ismét a nádor által kinevezett főgyámokat s más rokonokat, Várday Katát is, Nyáry Krisztina anyját, mert hiszen az árva gyermekek sorsa reá nézve sem lehet. közönyös.
A 100,000 forintban elzálogosított Tokaj visszaváltása iránt már javában foly az alku. Thurzó György bécsi házát, melyet a nádor világosan hű nejének hagyományozott, egyszerűen elveszik. A bitsei és hricsói várak és uradalmak megbecsűltetésére császári bíztosok kűldetnek ki. De még a zólyomi uradalom birtoka iránt is versengés támad, s csodálatos, Thurzóné szolgái egyenetlenségbe ereszkednek Esterházy Miklós szolgáival, egyenetlenségekbe, melyek tettlegességgel végződnek.
Ki fog gátat vetni az árnak, mely szinte elborítással fenyegeti már a családot?
Nyáry Krisztina? Nem. Ő nem igen járatos az efféle dolgokban. Gyenge, betegeskedő . . .
Anyja is feljön Helmeczről. Thuróczba száll, szucsáni házához. Tanácskozik leányával. Úgy látszik némi érdekösszeütközés van az «ifjú asszony» és Czobor Erzsébet között. Bizony egyikőjök sem alkalmas arra, hogy ily nagy dologban eljárjon. Erősebb kéz kell ahhoz.
Meglesz az is . . . Addig pedig csak hagyjuk fáradni Czobor Erzsébetet. Gyenge nő ő is, de ne kétkedjünk erélyében. Lám, mint Árvamegye örökös főispánja már «installáltatta» magát, s aztán hatalmas pártfogói is vannak. Ott van mindjárt Thurzó Szaniszló uram! kit csak az imént választottak nádornak 80 szavazattal 75 ellen, mely Esterházyra esett, – mit jó lesz megjegyeznünk!
Hanem azért még sem árthatna, ha az «ifjú asszony» gyermekeivel s hozományával együtt már most ott hagyhatná Liethavát s ő maga gondoskodhatnék gyermekei neveltetéséről.
Nyáry Krisztina félénk: nem meri kivánságát Czobor Erzsébet elé terjeszteni. De miért ne tenné meg anyja? És Várday Kata megteszi. Levelet ír Czobor Erzsébetnek. Mézes szavakkal panaszkodik a szegény árvák elhagyatott sorsa felett, s aztán csakúgy odavetőleg hozzáteszi hogy leánya haza jöhetne, gyermekeit pedig ő felsége udvarához adhatná neveltetés végett. Lám – úgy mond – «ő felségek udvarában sok grófok gyermeki vagynak, és szolgálják ő felségeket, az kik kiváltképen az ő vallásokon vagynak.»
Hogyan? Elválni fia árváitól? Mások kezére bízni a kedves gyermekek gondviselését, kik mély fájdalmában egyedűli vigasztalói? – Soha . . . míg ő él.
Még visszatartja méltó haragját, de felháborodását el nem rejtheti.
Várday Kata megnyugtatni igyekszik. Biztosítja, hogy «csak tréfálván beszélt» levelében felőlök. «Mostan is azért édes szerelmes asszonyom én az Nagyságod édes anyai gondviselésére, mint magam szemeimre úgy bízom az én szerelmes árván maradott leányomat édes gyermekivel együtt, és kérem igen szívem szerint Nagyságodat, hogy ezután is előbbi rajtok megmutatott anyai szeretetét s gondviselését ne vonja meg tőlök.»*
Várday Kata levele Czobor Erzsébethez, az árvai vár levéltárában.
Az ő szeretetén bizonyára nem fog múlni! . . Czobor Erzsébet csak még szorosabban öleli keblére a kedves gyermekeket, de a mézes szavak fokozzák szívében az aggodalmat, élesztik a gyanút, mely egyenesen menye ellen fordúl.
Mert csodálatos dolog, hogy az idő, mely az ő gyászát mind sötétebbé és sötétebbé teszi, a Nyáry Krisztináét mintha lassanként elhalványítaná, elenyésztetné. Kényelmetlenűl kezdi magát érezni az elhagyatott sziklafészekben. Haza vágyik, anyjához, s el is utazik Király-Helmeczre, Czobor Erzsébetre bízván gyermekei gondozását.
Nyugodtan elmehet. Gondviselésben nem lesz hiány. Czobor Erzsébet a jószágok visszaszerzésében is meg fog tenni mindent, ami egy gyenge asszonytól kitelik.
Tokajt elfoglalták, de a 100,000 forintnyi zálogos öszszeget még mindég nem adták meg. Pedig az «articulus» elég világos. Valjon mi lehet az oka?
Ő felségének a császárnak egyre megy, akár Bethlennek adja meg a pénzt, akár a nádor özvegyének. De félő, hogy a fejedelem, ki a várat birtokba vette, a pénzt is visszatarthatná. Nem szükséges azért a pénz lefizetésével annyira sietni; bár nyilvánvaló dolog, hogy ezáltal Bethlennek újabb alkalom adatik, a békefeltételek meg nem tartása miatt panaszt emelni, sőt újra fegyvert is ragadni.
Bitsét, Hricsót, sőt bizton mondják még a zólyomi portiót is Esterházy Miklósnak adja ő felsége adományúl.
Bizony szomorú dolog, hogy a magvaszakadt család öröksége «istenben elnyugodt szerelmes fia» legnagyobb ellentartójának kezére kerűlhet.
De mit tehet ez ellen egy gyenge nő?
Térítse meg ő felsége legalább a beruházásokat! Járjon közben «palatinus uram» ő felségénél!
Az ő jóakaratán nem múlnék . . . Hanem – mégis tanácsosabb: egyezzék meg e tekintetben «hugom asszony» magával Esterházyval.
A bécsi házat sem adták meg. De bizonyára kezéhez fogja adni a «gróf».
Tehát ezt sem! Holott méltó dolog volna, hogy ő felsége ne nézné Thurzó Imre vétkét, hanem «atyjának . . . jámbor, hűséges szolgálatját, amely Thurzó György Luther emberben jámborúl hiven, sokat szolgált az austriai háznak.»*
Czobor Imre levele Czobor Erzsébethez, az árvai vár levéltárában.
Ily körűlmények között csakugyan nem csuda, hogy egy szegény elhagyatott özvegynek a gyásza szinte korom feketévé változik.
De nem minden özvegyé . . . A Nyáry Krisztináé – mint említők – egyre haloványúl.
És csodahírek szárnyalnak. Szinte lehetetlennek látszik. Esterházy Miklós megkérte Nyáry Krisztina kezét. «Bizonyosan immár elkűldte az ajándékot is, egy lánczot, gyűrűt,. kézrevalót.»
Nem. Az nem lehet! «Mennyit esküdt az az asszony mi előttünk, s . . . mit irt palatinusné (Thurzó Szaniszlóné) asszonyomnak is . . . ha meg leszen, bizony nagy botránkozást szerez az jó asszony.»*
Rayky Éva levele ugyanahhoz ugyanott.
Pedig ebben immár semmi kétség sem lehet . . . Az «ifjú asszony» maga is tudtára adja Czobor Erzsébetnek a szerencsét», melyet neki az ő istene gyámoltalan árva állapotában mutatott.*
Nyáry Krisztina levele Czobor Erzsébethez, 1624 ápr. 20-ról, az árvai vár levéltárában.
Még csak beleegyezését sem kéri! Ez már csakugyan botrány! Meg is ütközik rajta s bánja is mind ki az «igaz» ágostai valláson van, nem csak Czobor Erzsébet miatt, «de az isten igéjeért is, az kit azután kergetni fognak».*
Rayky Éva most idézett levelében.
Mi történik már most azokkal a szegény elhagyatott árvákkal?
Egyelőre ne legyen gondunk reájuk. Thurzó Imre végrendeletét felbontják, fel újra az elhúnyt nádorét is. Semmi kétség benne . . . a gyámság a gyermekek nagykorúságáig Czobor Erzsébetet illeti, s Thurzó Szaniszló – tekintettel az egyezményre is, mely a nádor özvegye és Nyáry Krisztina között jött létre – a gyámságot, valamint az összes javak kezelését formaszerint is reá ruházza.*
Az okmány másolata u. o.
Kezében ez okirattal ki volna az, akivel szemben ne tudná megvédeni az árvákat és vagyonukat?
Hátha Esterházy maga járna a gyámi tiszt után?
Ám kisértse meg! . .
Annyi bizonyos, hogy a bitsei jószág dolgában igen forgolódik az udvarnál, s a csacska hír még azt is tudja, hogy a lakodalmat Nyáry Krisztinával Liethaván akarja tartani.
Tán hogy a várat elfoglalja?
Csak jőjjön! Czobor Erzsébet résen van, s ha kell meg tudja oltalmazni – a várat és a gyermekeket.
Mégis nem árthat megtudni: mi véleményen van a palatinus. Bebocsáthatja-e Nyáry Krisztinát, ha oda akarna jönni? «Ha az ifjú asszony özvegy állapotjában Nyáry István urammal az várban akar bemenni, Kegyelmed tized, huszad vagy harminczad magokkal bebocsáthatja, akikkel Kegyelmed emberi bírhatnak . . . Ha Szuchánt vagy másutt akarják, hogy a lakadalom legyen, azzal szabadok.»*
Thurzó Szaniszló levele Czobor Erzsébethez.
Az egybekelést tehát meg nem akadályoztathatja! Nem. Semmiképen. De szolgáit, amint az ifjú asszony kívánná, még sem küldheti elejébe?
A palatinus javaslatára ezt is megteszi. De nincs köszönet érte.
Nyáry Krisztina Czobor Erzsébet szolgái kíséretében julius 17-én Szuchánba érkezik. Esterházy nagy pompával fogadja; de kísérőivel kezet sem fog, s annyi emberségük sincs – irja Czobor Erzsébet egyik főemberszolgája: Szentiványi Menyhért – hogy az egész úton csak «egy czipót» is adtak volna nekik.
De úgy vagyon, hogy a szerencse felfúvalkodottakká teszi az embereket.
Kicsoda is voltaképen az az Esterházy Miklós? . . . Köznemes, olyan mint mi. Tán még olyan sem. Jól ismerjük. Ifjú legénykorában itt nevekedett Liptóban sógora: Kubinyi Lászlónál a madocsányi kastélyban. Hanem most felvitte isten a dolgát!
Fel ám! És meglássátok az ő nemzetségét is nemsokára izről-ízre a vezérek koráig fogják fölvinni; ha lehet, még azon is túl – Noéig . . .
S miért irigyelnők az ő szerencséjét?
Távol legyen tőlünk . . . Hanem « kegyelmes asszonyom, az emberek csoda-gondolatban vagynak. Nagyságod jól vigyáztasson Bitsére!»*
Szentiványi Menyhért levele Czobor Erzsébethez, 1624 jul. 17-ről.
Ne tartsatok semmitől jó emberek. «Csak gondolatjában sem volt, hogy ezzel mocskolódjék, hogy ez lakadalom színe alatt a jószághoz nyúljon. »*
Thurzó Szaniszló levele ugyanahhoz.
Bizony jó lett volna erről mindjárt «reversalist» venni ő kegyelmétől! De ki merne a szóban kétkedni, melyet az ország birája a nádornak ad? . . .*
U. o.
Isten ments! Mi csak úgy gondoltuk, hogy jó lett volna . . .
A kézfogás megtörtént. Sietve, s nem sok készülődéssel julius 21-én. – Még csak táljuk sincsen, abroszuk elegendő. «Most futkosnak fel-alá az falun.»*
Szentiványi Menyhért fentebb idézett levelében.
45. RÉVAY FERENCZ ALÁIRÁSA.
Hej! Máskép volt ez Thurzó uram idejében! . . .
Hanem azért díszes társaság gyűlt egybe Szucsánban . . .
Mind az «igaz» katholikus valláson lévők . . . «Az Réwai Ferencz dolga pápistasága után igen előmene, főgazda ő; Bosnyák Tamás vőfély; Bosnyák kisasszony nyoszolyó . . . s ami fő – ne feledjük – Pázmány maga adja az áldást az új párra . . . sőt lám ez alkalomból a másik érsek is – a kalocsai – oda fáradott.*
Esterházy Gábor levele Thurzó Ilonához, 1624 jul. 21, az árvai vár levéltárában.
46. BOSNYÁK TAMÁS ALÁIRÁSA.
Tehát megtörtént . . .
A kézfogó után Nyáry Krisztina szívesen felmenne Liethavára gyermekeit meglátni. De nénje határozottan ellenzi. – Jobb is. Ne keserítsük még inkább a szegény nagyasszonyt s haragját se hívjuk ki!
Kérésére tán elkűldi Czobor Erzsébet az árvákat Zsolnára! Lám elég közel van Liethavához. S ha nem lehetne mind a kettőt, legalább az idősebbet – Örzsikét!
Nem, egyiket sem . . . A hitehagyott asszonynak még lehellete is megmérgezhetné a szegény gyermekeket. Tehát legalább «néminemű marháit» adja ki!
De ezt már csakugyan nem lehet az ifjú asszonytól megtagadni. Maga Thurzó Szaniszló uram is azon a nézeten van.
Kiadja hát, bár ezt sem szívesen; de kiadja annak rendje szerint jegyzék mellett s törvényes bizonyság jelenlétében,* sőt «ex superabundanti» jogtudók tanácsára, megkínáltatja a maradék portékával, a pásztói birtokért járó ezer forinttal, és «az dotalitiumnak» fölvételével is.*
«Az mit Nyáry Krisztina asszony Lethaváról elvitetett, arról való inventariumnak pariája.» – Az árvai vár levéltárában.
A megintető levél párja u. o.
De a gyermekeket . . . azokat ne kívánja tőle . . . mert «mióta az úr isten azon egyetlen egy szerelmes fiát elvette, ezekben vagyon csak isten után minden gyönyörűsége.»*
Czobor Erzsébetnek Nyáry Krisztinához intézett levele, 1624 jul. 26. Egyszerű másolat az árvai vár levéltárában.
Nyáry Krisztina nem feszegeti tovább. Erősebb kéz kell ahhoz az övénél! Megtalálta isten segítségével azt is s meg nemsokára még az ő saját «igaz» hitét is, mely megerősíti a türelemben, kitartásban.
És csakugyan erősebb kéz nyúlt a dologhoz . . .
September vége felé királyi parancs érkezik Czobor Erzsébetnek szóló, hogy a gyermekeket Nyáry Krisztinának, mint az árvák természetes és törvényes gyámjának adj a ki.*
A kir. parancs a budai kir. államlevéltárban. Act. Thurz. Fasc. 25. No 36.
Azonban neki is törvényes «igaz ratiói» vannak, amelyekre támaszkodván, az árvák kiadását megtagadja.* Azután még egy második és harmadik kir. parancs is érkezik;* de Czobor Erzsébet nem tágít. Hadd hozzon az országgyűlés határozatot ebben a fontos ügyben. Már csak az ő ura érdemeiért is bizton reményli, hogy a gyűlés nem hoz sérelmes határozatot, s aztán ott lesz «palatinus uram», az ő befolyásától is sokat vár!
Czobor Erzsébetnek a fentebbi kir. parancsra adott válasza u. o.
Kir. parancs 1625 jan. 29, az árvai vár levéltárában.
Jó asszony! A nádorba ne vesd reményed horgonyát! . . . Thurzó Szaniszló igen elnehezedék, s aztán mielőtt az országgyűlés megnyílt volna, elhala.
Most már minden attól függ, ki lesz az új nádor! Írni kell ismét a megyékre, s az uraknak mindenfelé ajánlani ügyét; de még leánya Erdődy Kristófné ügyét is, mert Joókő s Szomolány is veszélyben forog! S ajánlják is magokat sokan.
Azonban ne feledjük, hogy már Thurzó Szaniszló uram is csak 80 szavazattal választatott meg 75 ellen, mely Esterházyra esett.
És most? Eszterházyra 125-en fognak szavazni, a protestans Nádasdy Pálra csak 25-en.
Csakugyan . . .
Ezzel el van döntve a dolog. Az országgyűlés meghozza a határozatot. Ha Czobor Erzsébet az árvákat egy hónap lefolyása alatt ki nem adná – a kir. személynök az ügyben soron kívűl s decretalis büntetés terhe alatt törvényt láthat s ítéletét végre is hajthatja.*
Corp. Jur. Hung. Ferd. Imp. et regis decr. II. Anni 1625.
Tehát való? S ezen többé változtatni sem lehet?
Nem ám! Császár ő felsége december vége felé (1625) már meg is erősítette az «articulust».
És csoda dolgokat beszélnek az emberek. Az ő ügye legutoljára kerűlt napirendre. Az urak nem is voltak együtt teljes számmal. Sőt az özvegy barátai közül is többen, midőn ezt a fontos dolgot tárgyalták, kisompolyogtak a tanácsteremből.*
Egykorú levelek az árvai vár levéltárában.
Oh, hogy e bút, e bánatot és a gyalázatot meg kellett élnie!
Azonban még ne mondjunk le minden reményről. Nem kell a gyermekek kiadásával felette sietni! Lám, a négy hét letelt, s még semmi híre, hogy Esterházy a megidéztetés iránt, mely pedig világosan bennfoglaltatik az articulusban, lépéseket tett volna. Az idő sem igen alkalmas most arra, hogy a gyenge gyermekek alászállíttassanak. S aztán még az is kérdés: lesz-e Esterházynak bátorsága erőszakhoz nyúlni? Nem az ellenkezőt bizonyítják-e Nyáry Krisztinának sűrűn érkező levelei, melyekben oly édes szavakkal könyörög Czobor Erzsébetnél, hogy legalább Örzsikét alákűldje? Esterházy is »fiúi alázatossággal» ajánlja szolgálatát, s kéri is «reá ne vessen» ha konoksága által kényszerítve, törvény útján igyekszik jogait megoltalmazni.*
Nyáry Krisztina és Eszterházy Miklós levelei az árvai vár levéltárában.
Mégis mi véleményen vannak az atyafiak ezen dolog felől, de még a bitsei és hricsói uradalmak felől is, melyeket bizonyosan Esterházynak «conferált ő felsége?» oly feltétellel, hogy a zálogos összeget Thurzó György maradékinak lefizesse. – Lám, már meg is kínáltatta Czobor Erzsébetet a zálogos summával a pozsonyi kamara által.
Zsuzsanna, Judith, Ilona, Bora, Kata, Mária, Anna, a nádor leányai, mind nyilatkozzanak!*
A nevezettek eredeti levelei az árvai vár levéltárában.
A nézetek eltérnek. De egészben véve mégis azt tanácsolják anyjuknak, egyezzék meg békésen Esterházyval. Nem tanácsos az olyan hatalmas emberrel kikötni. Adja ki legalább Örzsikét, s vegye fel a bitsei és hricsói jószágért ajánlott 40,000 forintot.
47. A THURZÓ LEÁNYOK ALÁIRÁSA.
Jól van, tehát Örzsikét ki fogja adni . . . bizonyosan. Csak javúljon az idő . . . Már alá is hozatta a gyermekeket leányához Erdődynéhez Szomolányba. A bitsei jószágot azonban a kastélylyal, melyhez élte legkedvesebb emlékei fűződnek, legalább míg él, nem szeretné kiadni . . . Inkább ő fizet Esterházynak 40,000 forintot, csak hagyja nála s adjon «reversalist», hogy sem őtet, sem gyermekeit a birtokban többé háborgatni nem fogja.
Esterházy hajlandó az alkura. A nádor leányai is készek, ki két, ki ötezer forinttal hozzájárúlni, de – az alku nem jön létre . . .
A bú, a bánat, a sok gond a nádor özvegyét is ágyba terítik . . . Sebzett oroszlánként küzd, daczol, fárad a végső pillanatig szeretett gyermekeiért . . . Végre kimerűl. Gonddal ápolják, orvost is hozatnak . . . de a szív fájdalmára nincsen orvosság. 1626. márczius 30-án ő is jobb létre szenderűlt.*
A ritka erényű anya kedves, jóságot visszatükröző vonásait egy az árvai várban őrzött egykorú olajfestmény örökítette meg, melyen Czobor Erzsébet a ravatalon kiterítve, életnagyságban látható. A képen következő felirás olvasható: «Comitissa Thurzó de Bethlemfalva, Nata Comitissa Czobor de Szent-Mihály. Consors Georgii Thurzó Comitis Palatini Regni Hungariae Mortua in Arce Szomolan Die 30 Martii Anno 1626. Aetatis 48.»
Elviheti immár Esterházy a «gyermecskéket» s neveltetheti az « igaz vallásban».
Mindkettőt?
Nem. Csak az egyiket. Krisztinka, szegény, meghal tíz éves korában. De Örzsike az élni fog, s gazdag hozományával együtt neje lesz Esterházy Istvánnak, a nádor legidősb fiának.* Ennek egyetlen leányát Orsolyát később a nádor másik fia veszi el: Pál, ki szintén nádor lesz s az Esterházy-család maig is virágzó herczegi vonalának megalapítója.
Esterházy első nejétől, Dersffy Orsolyától.
Mert ilyen a világ folyása: nagy birodalmak hamvain új nemzetek, kihált családok sírjain új nemzetségek ébrednek. S ha igaz, amit a költő mond, hogy: «a sírt, hol nemzet sűlyed el, népek veszik körül», csak költői phantasia, hogy «a népek millióinak szemében gyászköny űl».
48. ÁRVA VÁRA.
49 SZONOLÁNY S A CZOBOR-CZÍMER.
Czobor Erzsébettel az ő «korom fekete» fátyolát is sírba tették. Ezentúl nincs senki, a ki az ő «egyetlen istenben elnyugodt» fiát gyászolná! . . .
Senki? . . . Hát nem gyászolunk-e mi is! S harmadfél század múlva felidézvén a múlt emlékeit, nem gyászolsz-e te is kedves olvasó, a ki nem kímélted a fáradságot, hősünket velünk együtt bölcsőjétől ép a sírig elkísérni.
Oh ne kételkedjék senki a mi részvétünkben!
Nézeteink a pályája küszöbén elhalt férfiú jelleme, tettei, törekvései iránt eltérők lehetnek; hanem az ő sorsa, gyászos kimúlta, nem hagyhatnak érintetlenűl, nem az a tiszta anyai szeretet, az az őszinte, mély fájdalom....
Ha kidől a fa s pusztán marad a díszétől megfosztott mező: ki rejthetné el akkor bánatát!
Ne szégyeneljük hát mi sem a részvétet!
Ma, harmadfél század múlva bizonyosan mondhatjuk, hogy ama másik vessző is, melyet a nemes sarjba oltottak, szépen kizöldűlt s terebélyes fává fejlődött, mely nem kevésbbé nemes gyümölcsöket hozott. Ez azonban nem változtat semmit a szomorú tényen, hogy Thurzó Imrével egy kitűnő faj, egy hatalmas nemzetség utolsó életképes fi-sarja sírba szállt.*
A Thurzó család szepesi vonalából akkor még életben volt SZANISZLÓ a nádor s ennek hasonnevű fia, ki 1627-ben szintén magtalanúl kimúlt. Továbbá ÁDÁM és MIHÁLY, mely utóbbival 1636-ban a család ezen ágának is magva szakadt. NAGY IVÁN: Magy. Csal. XI. k. 207. l.
Thurzó Imre határozottan űrt hagyott maga után!
A család hamar vigasztalódott; az ország rá sem ért a veszteséget mérlegelni; de az «igaz ágostai» hitvallásúak csakhamar tapasztalhatták, hogy Thurzóval csakugyan az ő «legfőbb oszlopuk» dőlt ki.
A béke újra és újra megköttetett, de a nyugalom az országban és a felekezetek között helyre nem állott . . . Az ellenreformatió nagy tehetségű, hatalmas férfiaival szemben nem volt a ki az ellensúlyt tartotta, a ki az ellenzék nagyra törő aspiratióit mérsékelni tudta volna.
S valjon Thurzó Imre ha életben marad, más fordulatot tudott volna adni a dolgoknak?
Nehéz volna erre határozottan «igen» -nel felelni. De ha nehány évtizeddel visszamegyünk a történelemben s azt látjuk, hogy Thurzó György, a nagy nádor, az ő bölcseségével és mérsékletével a politikai és felekezeti viszályokat mindenkor el tudta igazítani: akkor ne kétkedjünk benne, hogy e tekintetben az ő fia is nagy szolgálatokat tudott volna tenni a hazának, főleg pedig saját felekezetének.
Thurzó Imrének eszményképe atyja volt. Ennek nyomdokait, példáját követte mindenben. Az ő nagy nevével, vagyonával szép tehetségét s erényeit is teljes mértékben örökölte, s nincs kétség benne, hogyha életben marad, ideálját nemcsak megközelíti, de tán fölűl is múlja.
Első fellépése a politika mezején nélkülözi ugyan azt a higgadtságot, önmegtagadást, mérsékletet, mely atyja eljárását jellemzi. De hiba volna tőlünk, ha reá is ugyanazon mértéket alkalmaznók, melylyel atyja tetteit ítéljük meg. – Ne feledjük, hogy csak gyermek-ifjú volt még, midőn atyja halálával a politika küzdterére lépett, s ha ifjuságához illő hévvel rögtön ama szélső párthoz csatlakozott, mely az ő saját eszményeinek megvalósítását tűzte zászlajára, azon egyáltalában nincs mit csodálkoznunk. Az ő tapasztalatlansága, ártatlan idealismusa, felekezeti lángbuzgalma mellett nem ismerhette fel azonnal az embereket az ő gyarlóságaik –, nagyravágyásuk- s önzésükkel.
Azonban szemei már is nyílni kezdtek. Bethlen, a finom diplomata az ő rendkívüli ügyessége, rábeszélő. tehetségével még vissza tudta tartani ifju barátját egy oly lépéstől, mely ha megtörténik, annak politikai jellemére kétségkívűl árnyat vet vala; de nem attól, hogy a békés kiegyezést Ferdinánddal – ha kell, saját felelősségére is – legjobb tehetsége szerint előmozdítsa. És benső meggyőződésünk, hogy Thurzó, ha a béke az ő közbenjárásával megköttetik, a szerződési feltételek szigorú megtartását csak oly erélylyel követelte volna pártja fejétől, mint a császár pártján levőktől.
Vannak emberek, kik az örökös harczra, mások ismét, kik a békeszerzésre szinte születnek. Ez utóbbiakhoz tartozott Thurzó Imre is. Míg Bethlen az elért sikerrel mindig elégűletlen, lángoló hazafisága s felekezeti buzgósága által ösztönöztetve mindig új meg új terveken, szövetkezeteken töri a fejét: addig Thurzó alig várja a pillanatot, hogy valahára meglegyen a béke, a «secura pax», melynek szárnyai alatt lassan bár, de következetesen s biztosan folytathatná az épűletet, melynek alapjait már az ő atyja tette le.
S nagy ügyessége az ellentétek kiegyenlítésében, engesztelékeny természete, méltányossága már a béke-előértekezletek alkalmával is elegendőképen tűnik ki. Hogy a császár biztosaival való találkozást, melytől a legjobbat remélte, lehetővé tegye, levelezésbe bocsátkozik Dietrichsteinnal, Pázmánynyal, de még az annyira gyűlölt Esterházyval is. Az elsővel atyafiságát állítja előtérbe, Pázmánynyal szemben hivatkozik ama jóakaratra, melylyel még boldogúlt atyja iránt viseltetett; Esterházynak pedig egyenesen szeme közé veti, hogy ha őszintén akarja a békét, ám ne legyen kétszínű, kinek «szájában más forog, hogysem mi szívében van».* S levelei, mint láttuk, minden irányban megtették a kívánt hatást. – Erdődy Kristóf bécsi kűldetése egyenesen Thurzó műve volt, s gyakran csakugyan azt a benyomást veszszük, mintha az alkudozás nem is Bethlennel, hanem közvetlenűl Thurzóval folytattatnék, mintha Thurzó nem is a fejedelem alárendeltje, hanem csak szövetségese volna.
Történt ugyanis, hogy épen a tárgyalások folyama alatt Esterházynak egy levelét elfogták, melyben Szabó Lukács hajdú-kapitányt a hozzá tartozó vitézlő néppel együtt mindennemű igéretekkel a császár pártjára igyekszik hajlítani. – Az ered. levél az árvai vár leveltárában őriztetik. – Esterházy Miklós levele Thurzóhoz 1621 aug. 27. Ered. a budai kir. Orsz. Levéltárban. Lymbus. Acta Thurzóiana.
Maga a fejedelem bizonyos tekintetben elismeri Thurzó fölényét. Hol a fény, a pompa által hatni akar, őt állítja előtérbe. Érzi ifjú barátja európai műveltségét, finom modorát; az övé kissé ázsiai zamatú. Mint elkényeztetett gyermekkel, úgy bánik vele. S ha a pillanatnyi szenvedély által elragadtatva, a nem mindég és mindenben símulékony ifjú dynastával szemben olykor keményebb szót használ, csakhamar megbánja, menti magát, ki igyekszik engesztelni, mert érzi, hogy leghatalmasabb, legbefolyásosabb párthíveinek egyike.
S ama fényes tulajdonok, az az előkelő modor, melyeknek varázshatása alól a fejedelem sem tudja magát teljesen kivonni, Thurzó közvetlen környezeténél szintúgy érvényesűlnek, mint a vele egyrangú uraknál. Erkölcsi tulajdonait, melyek által oly előnyösen tűnik ki társai között, szívesen elismernék; de miért akar külső megjelenése által is többnek látszani náloknál? Udvarmesterek, főlovász-mesterek, komornyikok, egy sereg bejáró inas, lakáj sürög körülötte merre fordúl* – még a táborban is.
«Instructio az mi udvarunkért, mely rendeltetett 1617. esztendőben» . . . Ered. a gr. Batthyány-féle köpcsényi levéltárban. IPOLYI: Rimai János levelei 216. és kk. l. «Az hópénzes és az kántoros urak jegyzése.» Ered. az árvai vár levéltárában. 1622.
Ez szokatlan, s azért sokaknál szemet szúr. Hiúnak, kevélynek tartják.
És a vád, melylyel az azóta hiressé vált egykorú «pasquillus» is sújtja,* – miért tagadnók – nem egészen alaptalan.
A gúnyiratot ismertette SZILÁGYI SÁNDOR «Századok» 1875 évf. 382. és kk. l.
Thurzó csakugyan kissé sokat tartott előkelő születésére, nagy vagyonára, rangjára. Aristocrata volt szívében és szavában, gyakran még ott is, a hol az kevésbbé volt helyén. Így – alig hihető – de tény, hogy egy izben egy oly magas állású, nagy tehetségű férfiúnak, mint Esterházy Miklós, ki már akkor gróf, országbíró s első neje Dersffy Orsolya (Mágócsy Ferenczné) révén fejedelmi vagyon birtokosa volt, alacsonyabb leszármazását vetette szemére.
S vajjon birt-e Thurzó tiszta fogalommal saját leszármazásáról? Aligha.
És Esterházy? Ő igen. Ismerte jól nemcsak saját nemzetségét, hanem Thurzóét is. Bezzeg nem is maradt adósa. «Az én szegény atyám, édes Thurzó uram – úgy mond – az mi hazánkban nagy főember vala, s legközelebb való sógora az ő ideje után igen hamar lött palatinusnak (Illésházy István), ez mellett édes hazájának hasznos szolgája s fia, kinek nemzetsége ezelőtt negyedfélszáz esztendővel is szép nemességben fénylett, kit még akkor vérekkel és hazájoknak szolgálván, nyertek s nem pénzen vettek, mint sokan . . . . s nem is valami idegen és jövevény nemzetből, hanem hazájában igaz magyar vérből való volt».* S így folytatja tovább a sértett büszkeség keserű hangján.
Esterházy Miklós levele Thurzóhoz 1621 szept. 9. Ered, az árvai vár lvtárában.
Az éles összekocczanásnak nem volt további következménye; de Thurzó, ha akarta, kiolvashatta ellenfele gúnyos szavaiból az igazságot, melyet saját környezetében bizonyára ritkán volt alkalma hallania. Ő bölcsőjétől fogva nagy úrnak neveltetett. Apja is az volt. Hízelgés vette körűl már mint gyermeket; koldus alumnusok sürögtek körülötte az egyetemen; nagytudományú, szegény tanítói, tanárai a nádor tekintélye s aranyainak fénye által elvakítva, meghajoltak előtte. Csoda-e tehát, ha, különben józan felfogása daczára, olykor túlbecsűlte saját értékét s azon javakat, melyekkel a jó sors megáldotta.
Azonban könnyelműen ne hozzunk felette mi se túlszigorú ítéletet. Nagyon fiatal volt még. És ha látjuk másfelől rendkívüli igazság-érzetét, méltányosságát, ne kétkedjünk benne, hogy az élet iskolája ez irányban is kijózanította volna. A rang-előítélet az ő korában jogosúlt vala, s ha büszke volt nevére, fényes leszármazására, nem nélkülözte a többi tulajdonokat sem, melyek a valódi aristokratát jellemzik. Nemes volt ő a szó valódi értelmében, nagylelkű, bőkezű, igazságszerető. A valódi érdemet még szolgájánál is elismerte s mások által is tiszteletben tartatta. A vén Csúthy Gáspárt, ki még atyjánál teljesített hű szolgálatokat, «atyja gyanánt» tisztelte s többi szolgáitól is szigorúan követelte, hogy «ő kigyelmét mindenek felett megböcsűljék». Nemkűlönben «szerető jóakaró szolgáját» Rimaj Jánost, Bory Istvánt s más főember szolgáit.*
Instructio aulica. i. h.
50. CSÚTHY GÁSPÁR ALÁIRÁSA.
Jobbágyival szemben nagylelkű úr volt, s valósággal atyailag gondoskodott róla, hogy «az szegénység ne pusztúljon».*
Thurzó Imre levelei anyjához az 1620–1621-ki évekből.
Nemes szívének egy további bizonyítéka ama háladatosság, ragaszkodás, melylyel egykori tanítói és tanárai iránt viseltetett. Az egyetemet már régen elhagyta; de a levelezést nagyhírű tanáraival mindvégig folytatta. A felekezeti viszályok, az az éles irodalmi polemia, mely hazánkban akkor a két párt között folyt, mindig új meg új tápot adtak a levelezésnek s alkalmat Thurzónak felekezete nagy tudományú harczosait bőkezű ajándékokban részesíteni. – Pázmány éles tollal írott röpiratai Bethlen és a magyarországi protestansok ellen egymást érték; s mert nem volt az országban senki, a ki a nagy tudományú érsek epés kifakadásait méltóan tudta volna visszaútasítani: Thurzó Wittenbergbe kűldte az iratokat tudós tanárainak, hogy ők írják meg a czáfolatot.*
Meisner Balthazár levele Thurzóhoz, 1620 máj. 7. Schmidt Erasmus levele ugyanahhoz 1620 máj. 16-ról. Ered. az árvai vár levéltárában Limbus.
51. BORY ISTVÁN ALÁIRÁSA.
E mellett az alumnusokról sem feledkezett meg. Mint atyja idejében, úgy alatta is folyton több ifjú látogatta költségén a wittenbergi egyetemet.*
Szopitius Jeremias, Lányi Gergely s más alumnusok levelei Thurzóhoz, u. o. Acta Religionalia.
THURZÓ GYÖRGY SÍREMLÉKE.
(Árva várában, Dörre eredeti felvétele után.)
Felekezetének általában hatalmas kegyura, patronusa volt. A bitsei gymnasium, melyet még a nádor alapított, soha nem látott virágzásnak örvendett; de a többi iskolák és egyházak is nagy kiterjedésű uradalmaiban hova tovább jobb tanítókat, predikátorokat nyertek a Wittenbergből hazatérő alumnusokban.
52. HUTTER LEONHARD AJÁNLÓ LEVELÉNEK ELSŐ LAPJA.
Azon csaknem a rajongással határos szeretet daczára, melylyel Thurzó saját felekezete iránt viseltetett s melyben őt a wittenbergi egyetem orthodox tanárai is folyton megerősíteni igyekeztek, távol volt tőle ez utóbbiak fonák pedanteriája. E tekintetben legfényesebb bizonyságúl szolgálhat a két protestáns vallásfelekezet egyesűlése körűl kifejtett fáradhatatlan tevékenysége. Ő, ki már mint a wittenbergi akadémia igazgatója elegendő bátorsággal bírt a két felekezet egyesűlése érdekében egy oly nagy hírű theologussal, mint Hutter Lénárd, síkra szállani,* e tekintetben később sem szűnt meg buzgólkodni s ha nagy szabadelvűségről s helyes politikai érzékről tanúskodó igyekezete nem vezetett sikerre, az bizonyára csak a mindkét felekezetű orthodox theologusok szőrszálhasogatásán múlt.
A nagy hatást, melyet Thurzó vitatkozása Hutter Lénárddal előidézett, elegendőképen bizonyítja ama tény, hogy a híres theologus nemsokára egy művet adott ki, melyben a kálvinisták tanainak tarthatatlanságát igyekszik bizonyítani. – Leonharti Hutteri Doctoris Theologi Irenicum vere Christianum sive: De Synodo et unione Evangeliorum etc. A mű Thurzó Imrének van ajánlva.
A gyöngéd viszonyt, mely Thurzót családjához fűzte, már történetünk fonalán igyekeztünk kiemelni; mind a mellett legyen szabad e tekintetben még itt is utalnunk szüleihez intézett kiadatlan leveleire, melyek mindennél hangosabb bizonyságot tesznek a leggyöngédebb fiúi szeretetről s tiszteletről.
S ugyanazon szeretettei csüngött nején is. Hozzá intézett levelei közül a család gazdag levéltárában ugyan egy sem őriztetik;* de gyakori üzenetei, a gyöngéd, szeretetteljes szavak, a melyekkel anyjához intézett leveleiben «szerelmes atyjafiáról» mindenkor megemlékezik, semmi kétséget sem hagynak fenn az iránt, hogy lángoló szerelme, melylyel Nyáry Krisztinához az első pillanattól fogva viseltetett, soha sem hűlt el. Ezt bizonyítják Nyáry Krisztinának férjéhez intézett s máig megőrzött levelei is.
E leveleket Nyáry Krisztina, midőn Czobor Erzsébetet elhagyta, valószínűleg magával vitte. Nem hiszszük különben, hogy Thurzó, ki oly gyakran s oly kimerítő leveleket intézett anyjához, ugyanakkor külön még nejének is írt volna. Ők egy családot képeztek, melynek feje természetszerűen Czobor Erzsébet volt.
CZOBOR ERZSÉBET A RAVATALÁN.
(Az Árva-Váralján levő eredeti olajfestmény.)
Thurzó Imre tehát e tekintetben is hasonmása volt nagynevű atyjának. Az ő eszményképe is a család volt, a családi élet, melynek vonzó példáját saját szülői házánál látta, s melynek boldogító légkörében ő maga is felnövekedett. Ez vonzotta folyton övéihez; ezért óhajtotta oly nagyon a békét, ezért küzdött, ezért élt és ezért halt meg . . . « in silentio et spe » – csendben és remélve. Mi pedig elmondhatnók róla a költővel:
«Minek is hitt, remélt, szeretett annyira,
Nem kellett volna oly korán meghalnia!»
Nem kellett volna oly korán meghalnia!»
Különben atyja jelszavát követve, ő is azért élt: hogy éljen. Ezt jelenti a három V betű, melylyel czímerein, naplóján, könyvein mindenűtt találkozunk:
« Vive Vt Vivas! »
S csakugyan elhihetjük, hogy bár már oly korán szállott a sírba; emléke él s élni fog, míg ember él, ki a lángoló hazafiságot, a tiszta erkölcsöt, a polgári erényeket tiszteletben tudja tartani.
Thurzó Imre külső alakját illetőleg csak írott kútfők adnak némi tájékozást, melyek egyaránt szépen megtermett férfiunak mondják.* Arczképe tudtunkkal nem maradt fenn, – ha csak a gyarló karczot, melyet ime itt vesz az olvasó, olyanúl nem tekintjük.
János György szász választó fejedelem és a wittembergi egyetem tanárainak levelei egyaránt magasztalják kiváló lelki és testi tulajdonait.
Termetére nézve némi felvilágosítást nyújthatna még az árvai vár kápolnájának sírboltja. Szüleinek hamvai mellett ott nyugszik teste még ma is, úgy, a mint azt harmadfélszáz év előtt letették.
A büszke sziklavár azóta több ostromot, pusztító tűzvészt s nem egy vihart látott; kápolnájából a régi oltárt később a katholikus hitre visszatért Thurzó-ivadékok egy, az ő régi hitüknek inkább megfelelő új oltárral helyettesitették,* a nádor koporsójából az aranyozott sisakot kivették:* de a drága hamvak érintetlenűl maradtak s a nádor márvány-szobra is ott díszlik még a vár kápolnájában. Ezt megkímélték. Mert szent a holtak emléke, még ha nem a «mi» hitünkön voltak is, s az ősök iránti kegyelet nem halt ki az utódok szívéből.*
A régi oltár, melynek rajza e füzetben is látható, jelenleg a neczpáli evangelikus templomban máig is eredeti rendeltetésének szolgál.
Jelenleg a nemz. múzeumban őriztetik. Recognitionales Jacobi Miller de Brassó az árvai vár lvtárában.
Ezt hirdeti a gondosan fenntartott sziklavár egyik nem rég restaurált falán egy czímeres granit tábla, s a következő felírás: «Kegyeletből ősei iránt e várat az enyészettől megőrízé, s utódjai oltalmába ajánlja, vásonykeői id. gr. Zichy Edmund uradalmi igazgató 1873.»
53. A THURZO CZÍMER.
