XI.
XI.
Bethlen 1621-ki hadjárata. Az érsekujvári diadal. Bouquoi halála. Thurzó Nagyszombat átvételénél mint biztos szerepel. A jägerndorfi őrgróf hadaival kijön. Thurzó Vágujhelynél fogadja s a fejedelemmel való szövetségre előkészíti. Thurzó önszántából folytatja a békealkut, s levelezésbe bocsátkozik Dietrichstein bibornokkal. Erdődy Kristóf bécsi küldetése s halála. Thurzó utolsó találkozása anyjával és nejével Trencsénben. Thurzó sikerrel folytatja a békeelőzményi tárgyalásokat. Utazása Ravensburgba. Betegsége. A béketárgyalás Nikolsburgban megkezdetik. Thurzó újra megbetegszik s meghal.
Mire Bethlen julius hó derekán Újvár alatt táborba szállott, egyes kapitányai már a diadalmas ütközetek egész sorát vívták ki. Egri István Pálffy Istvánt és Bosnyákot Zólyom táján megveré, s mindkettőt el is fogá. A dunántúl Batthyány Ferencz az imént elesett várakat nagyobbára ismét visszafoglalá, sőt az eredménytelenűl ostromlott Kőszeg alól elvonulván, Ausztriába tört s azt egész Bécsig dúlta. – Mindezeknél fényesebb vala azonban a győzelem, melyet Horváth István Bouquoi hadain Érsekújvár alatt vívott ki. A harczban Bouquoi maga is elfogatott, s mielőtt felbőszűlt táborából segély érkezhetett volna, megöletett. – A vezér eleste valóságos réműletet terjesztett a táborban. A német had ágyuit is hátra hagyván, futásban keresett menekvést, de «elveszvén Bouquoi – írja Thurzó anyjának – elveszett vele a császár hadának is alkalmas része . . . . úgy hogy csak a vízben is több veszett nyolczszáznál. . . . Annakutána is pedig veszten-veszett, fogyton-fogyott a császár hada, s bátorsága sem volt, mert azután nyolczad napon való szombaton ugyan teljességgel el is futott az had. . . . Innét a ki közűlök elmehetett – írja tovább Thurzó – Gutához szállott . . . . és így valóban immár is megbüntette az űristen császárnak fölfúvalkodott dölyfös hadát.»* Forgách nádor már nem lehetett a catastropha tanúja. O még juniusban megbetegedvén, Nagyszombatba vitette magát, hol kevéssel azután (jun. 30.) meg is halt.*
Thurzó I. levele anyjához, 1621. jul. 24-ről. Ered. az árvai vár levéltárában Az érdekes levél számos más részletet is tartalmaz az Ujvár alatti csatákról.
ZÁVODSZKY: Katonánál, XXX. 692. l.
Bethlen, ki már csak az ütközetek derekán érkezett Újvár alá, még tovább is üldözteté a megfutamodott német hadat, mely aztán «a Dunán hidat csináltatván, Csallóközre általköltözködött».*
Thurzó levele anyjához, 1621. jul. 26.
Újvárt ekként az ellenséges hadaktól megtisztítván, a fejedelem jul. 28-án Nagy-Szombat alatt szállott táborba. A város kezdetben keményen ellentállott; miután azonban «Bornemisza hada a nagyszombati németekben négyszázig aprított le s nyolczvan elevent is fogott . . . . estve (jul. 29-kén) szót adtanak ki, s megígérték a várost».* – Bíztosúl a város átadásához Bethlen THURZÓ IMRÉ-t rendelé, ki azt a következő napon (jul. 30-kán) annak rendje szerint át is vette. «A városbelieknek megkegyelmezett ő felsége (Bethlen) mindeneknek, . . . . hanem a pártos nemeseknek dolgokat az ország meglátására halasztotta.» A német őrség egy része Bethlenhez állott, a többi hitlevél mellett szabadon bocsáttatott. A jezsuiták kiűzettek, s három szekéren mentek el. Kísérőjük maga a fejedelem volt, a ki úgy látszik szívesen használta fel az alkalmat, hogy ez urakkal a béke felől «bölcsen és okosan» beszélgessen, mert hármat közűlök « az maga szekerében űltette vala, úgymint a két Káldyt és Ferenczffy öcscsét. . . . «Talám – mond Thurzó – azoknak intéseket inkább megfogadja császár, mintsem az több tanácsinak.»* Nem keveset számíthatott Bethlen azon benyomásra is, melyet szép számmal felszaporodott hadai a jezsuitákra fognak gyakorolni, ha őket végig kíséri táborán, mert «soha senki mi időnkben – mond Thurzó – ennyi magyarságot egyűve nem látott. Vagyon e fölött németünk, s vagyon törökünk is».* . . . . «Ha a császár – így folytatja Thurzó – különben nem akarná a békességet, talán az félelem megenyhiti » .
Thurzó levele anyjához. 1621. jul. 29.
Thurzó I. levele anyjához 1621. jut. 31. Az idézett s még idézendő kiadatlan ered. levelek az árvai vár levéltárában őriztetnek.
Th. I. fentebb idézett jul. 26-ról szóló levelében.
33. BOUQUOI ELESÉSE.
LONGUEVAL BONAVENTURA GRÓF BOUQUOI.
(Khevenhüller Conterfert Kupferstichje II. kötetéből.)
Mialatt Bethlen ekként diadalról-diadalra vezeté hadait, valahára megindúlt a régen várt jägerndorfi őrgróf is 8–9 ezerre menő hadával. Bethlen, midőn a német had alájöveteléről értesűlt, Thurzó Imrét kűldé eleibe Vágújhelyre, hova az őrgróf aug. hó 4-kén szerencsésen meg is érkezett. – A pompakedvelő főúr valósággal fejedelmi fogadtatást készített az őrgrófnak, kit az nap meg is vendégelvén, «a mennyire az alkalmatosság engedte», a Bethlennel való találkozásra és megegyezésre is előkészítette. A hadakat a körűlfekvő falukba szállíttatta, «mert ők magok is inkább akarták, mintsem a sáros mezőn lettenek volna». Másnap azután csak «mintegy három compania» fegyveres által kísérve, a herczeget «szemben juttatá» a fejedelemmel, kivel nemsokára meg is lőn az egyesség, «az igaz ügyet oltalmazó isten . . . . szent nevének tisztességére s megromlott hazánk szabadságának épűletére, és ellenségeinknek gyalázására».*
Thurzó I. levele anyjához 1621. aug. 4.
Nap nap mellett így értesíti Thurzó édes anyját a hadi eseményekről, fontos kűldetéseiről s a sok kitűntetésről, mely személyét éri. De bezzeg otthon aggódó édes anyja sem fukarkodik a levélírással s nem is kíméli író diákjait. Olykor egy napon három levele is érkezik, úgy hogy Thurzó sok dolgai között alig győzi már a válaszadást, de gyakran még az olvasást is.* – Veres fonalként mind e leveleken a forró anyai szereteten kívűl egy gondolat fűződik: a béke. Ez után sóvárog, ezt ajánlja kedves fiának még akkor is, midőn a pillanatnyi harczi szerencse mámorában mindenki elbizakodik s csak újabb diadalokra gondol.
Thurzó I. levele anyjához 1621. jul. – Úgy látszik, Czobor Erzsébet fontosabb tartalmú leveleit titkos jegyekkel írta.
Thurzó Imre határozottan nem tartozott ezek közé. Ő, ki kezdettől fogva a békés kiegyezés mellett volt, azt most sem tévesztette szeme elől, s mert a pillanat erre épen kedvezőnek látszott, minden befolyását felhasználta, hogy a béketárgyalások megszakított fonala újra felvétessék. Ily czélból már jul. utolsó napjaiban menedéklevelet eszközlött ki sógora Erdődy Kristóf számára,* sőt – minthogy ennek kikűldetésétől heves természete miatt már előre sem várt sokat, a békeértekezletek megindítása végett egyidejűleg Dietrichstein Ferencz bibornokkal is érintkezésbe lépett.* Óhajtása az lett volna, hogy a bibornokkal személyesen találkozzék; minthogy azonban ez utóbbival a találkozás helye iránt hirtelen nem tudott megegyezni, s ezenfölűl a Dietrichstein által másolatban közölt menedéklevél fogalmazata sem felelt meg kívánságának: Bethlen egyetértésével august. 15-kén egyelőre csak sógorát Erdődy Kristófot kűldte Bécsbe oly czélból, hogy Ferdinandot a béketárgyalások tekintetéből szükséges előzetes intézkedések megtételére indítsa.*
Az 1621. jul. 29. kelt menedéklevél a budai királyi orsz. levéltárban őriztetik. Lymbus.
Dietrichstein levele Thurzóhoz 1621. augusztus 9-ről. Ered. az árvai vár levéltárában, s ehhez mellékelve Ferdinand menedéklevele Thurzó számára 1621. aug. 5-ről egyszerű másolat.
Thurzó levele anyjához 1621. aug. 16-ról.
Ferdinand válasza, melylyel Erdődy aug. hó 17-kén visszatért, sem a fejedelmet, ki időközben Pozsonyt. szállotta meg, sem Thurzót nem elégíthette ki.* A császár most is késznek nyilatkozott ugyan a béke-alkúra; de kijelentette azt is, hogy biztosait mind addig nem fogja megválasztani, míg a már előbb tervezett összejövetel Dietrichstein bibornok és Thurzó Imre között, kinek már a menedéklevelet is megkűldte, létre nem jön, s előzetesen meg nem győződik, hogy Bethlen feltételei méltányosak s elfogadhatók.* Egyébiránt a császár beleegyezett, hogy a találkozás Thurzó és Dietrichstein között Szakolczán történjék. *
Ugyanaz aug. 20-án kelt levelében írja: «Megjött ő kgme, de a mitől én féltem, csaknem szintén úgy történt: végezett is nem is végezett, miatta.
Ferdinánd levele Albert főherczeg özvegye, Isabella infansnőhöz. Hatvani. Mon. Hung. Hist. IV. 262. l.
Thurzó levele Nyáry Lajoshoz, 1621. aug. 20. ered. az árvai vár levéltárában.
Ily körűlmények között Bethlen az alkudozások folytatását ezentúl teljesen Thurzó Imrére bízta. Az éleslátású fejedelem, ismerve Ferdinánd czéljait s azon fortélyokat, melyekkel az a béke-tárgyalások sikerét eddig is mindenkor meg tudta hiúsítani, most is csak a dolog elhúzására irányzott «praktikának» tekinté a császár kitérő válaszát, s szinte örűlt rajta, hogy Thurzónak alkalmat nyújthat közvetlenül megismerkedhetni a békeszerzés körűl felmerűlő sokféle nehézségekkel, melyeket ezen bizalmatlan párthíve soha sem akart valóknak elismerni. – De a fejedelem csalódott számításában. Thurzó nemcsak hogy örömmel vállalta magára a feladatot, hanem annak derekasan meg is felelt.
34. DITRICHSTEIN FERENC BIBORNOK
Hogy a Dietrichsteinnal való találkozást mielőbb lehetővé tegye, Thurzó, alig hogy Erdődy kűldetéséből visszatért, rögtön mindenfelé leveleket intézett a Ferdinand pártján álló legbefolyásosabb férfiakhoz, kérvén, hogy a békeelőzményi tárgyalások megkezdését előmozdítani igyekezzenek. – A találkozás helye iránt elég hamar megegyezett a bibornokkal, a menedéklevél is a szerint adatott ki, a mint azt ő maga kívánta, de a feltétel, melyet saját személyének biztossága érdekében tett, s mely abból állott, hogy Dietrichstein « a maga öcscsét valamely más úrral együtt zálogúl oda bocsássa»* – szinte elfogadhatatlan vala. – Maga Pázmány, kinek közbenjárását Thurzó ez ügyben kikérte, bár a békesség megszerzéséhez minden készségét ajánlotta, sőt ezen fölűl azt is megígérte, hogy a megállapítandó napon ő maga is kész Szakolczára menni, e feltételt olyannak tűnteté fel, «a mely császár urunk ő felségének méltósága ellen való volna».*
Thurzó levele – anyjához, 1621. aug. 20-ról. Ered. az árvai vár levéltárában.
Pázmány levele – Thurzó I.-hez 1621. aug. 23. – FRANKL: Pázmány P. levelezése I. 268. és kk. l.
De Thurzót, ki a császárpártiak iránti bizalmának ily csekély jelét adta, otthon aggódó anyja s szeretett hitvese intésein kívül ez időtájt még egy más ok is készteté arra, hogy egyelőre súlyos feltételénél megmaradjon. Történt ugyanis, hogy sógora Erdődy Kristóf, ki már Bécsből némileg beteges állapotban tért vissza,* aug. 26-kán «ez árnyék világból kimúlt».* Halálát általában mérgezésnek tulajdonították, és bár orvosa határozottan állítá, hogy «étetés nem volt benne, hanem febris pestilentialis miatt holt meg», végperczeiben ejtett szavai nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy ő maga is abban a hitben volt, hogy mérgezésnek esik áldozatúl. Az élő istenért kéri Thurzót, hogy magát oltalmazza, s «ha szintén a császártól száz levelet hoznának is, de ne higyjen neki s oda ne menjen, holott bizony szintén úgy jár mint ő. – Ez volt legutolsó szava szegénynek.»*
«Csömörlés miatt egészségtelenkedik ... nem különben kell vele bánni, mint az éretlen keléssel.» Thurzó I. fentebb idézett aug. 20-kán kelt levelében.
Thurzó levele anyjához, aug. 27-ről.
U. o.
Hogy a haldoklónak végórájában ejtett eme szavai megrendítő mély hatással voltak Thurzóra, de még inkább a fiáért különben is örökös aggodalomban lévő Czobor Erzsébetre, s hitvesére, csak igen természetes. De Thurzó nem tartozott azok közé, a kik az árnyéktól is megijednek, s azért, bár valamennyi rokona kérve kérte, hogy magát a veszélynek ne tegye ki: sem rokonának gyászos halála, sem az intő szavak nem tudták visszatartani, hogy a megkezdett művet ereje szerint ne folytassa. – A gyászeset mindamellett némi késedelmet hozott a tárgyalásokba, mert sógorának a végső tiszteletet megadni szintoly szent kötelességének tartotta Thurzó, mint anyja s szeretett nénje keserű fájdalmát személyes jelenlétével enyhíteni. Be sem várva a fejedelem engedelmét, alig hogy a gyászhír tudtára esett, sógorával – Illésházyval – együtt csak egy kis kocsikán, és nehány lovassal» elhagyta a tábort s elhúnyt sógora ravatalához sietett. E mellett nem múlasztotta el anyjának is írni, s az istenre kérni, hogy alá ne jőjjön, s főleg, hogy feleségét magával ne hozza, «holott a minémű állapotban vagyon, egy ijedtség, egy rándúlás, avagy egy dűlés – úgy mond – nekem örökké való bánatot és gyászt szörzene». – Ha pedig mindenképen alá akarna jönni, akkor ám hozza magával feleségét is, de ne jőjjenek tovább Trencsénynél, s ne a szükséges kíséret nélkűl. «Nám – úgy mond – elegendő jobbágyink vagynak, három vagy négyszáz puskás is legyen Nagyságoddal, a kik Ngdat kísérjék, és a szekeret is tartsák; de nekem inkább tetszenék, hogy Ngod szálakon jönne, s Drozdik is ott legyen négy vagy ötszáz puskással; fele menjen szálakon Ngod előtt, és fele az Ngod szála után. Nagyságodat pedig mégis ugyan az istenre is kérem, ne adja Ngod fölötte való bánatnak magát, sőt enyhítse keserűségét.»*
Thurzó Imre fentebb idézett levele aug. 27-ről.
De Czobor Erzsébet sem volt ama nő, a kit vissza lehetett volna tartani akkor, midőn anyai kötelességét kell vala teljesítenie. Még nem is vette fia levelét, s már útban volt menyével együtt Trencsény felé, – hol nemsokára még egyszer, és – a végzet úgy akarta – utólszor egyesült kedves fiával. A súlyos veszteség feletti mély bánatában vajmi keserű lehetett az elválás kedves gyermekétől, de bizonyára ennek is szeretett anyjától s reményteljes állapotban lévő drága hitvesétől! De bármi szent a szeretet, mely a férfit családjához fűzi; szentebb ennél a hazaszeretet. – Veszélyben a haza, ilyenkor nincs idő gyáva könyeket hullatni!
Thurzó is kibontakozik hát az ölelő karokból s miután nénje várait, a mennyire az idő rövidsége engedte, rendbe hozá, s tisztviselőit annak hűségére megesküdtette, ismét visszasietett a táborba. Ezt a fejedelem, miután Pozsony ostromával a német segélyhad daczára sem boldogúlhatott, időközben Szemptére tette át. Átlátván ugyanis, hogy a várost, míg a német hadakat a Csallóközből ki nem űzi, s a Dunát is hatalmába nem ejti – hasztalan vívja, czélszerűbbnek vélte Morvaország felé intézni támadást. Ehhez járúlt, hogy hadainak közelsége a helyhez, hol a békeértekezletek valószínűleg meg fognak tartatni, ez utóbbiak menetére káros befolyással semmikép sem lehet.*
Thurzó I. levele – anyjához, 1621. szept. 11-ről.
Thurzó Imre alig hogy a temetésről visszatért, rögtön ismét derekasan hozzálátott a rövid időre akaratlanúl megszakított alkudozásokhoz, mire csakhamar igen kedvező alkalma is nyílt. Ő már augustus hó végével, midőn a Dietrichsteinnal tervezett összejövetel érdekében fáradozott s feltételeit előadta, a bibornokhoz kűldött követei által egyebek között azt is kijelentette, mikép «igen szükséges és igen hasznos is volna, hogy ő nagysága (a bibornok) meghitt követeket kűldene, s . . . . az békességnek és tractának mediumit s módjait» megüzenné, hogy aztán, értvén a bibornok akaratát, ő is gondolkodhatnék felette, s szemben lévén, annál könnyebben s annál hamarább fognának a dologhoz.*
Ugyanannak fentebb idézett levele Nyáry Lajoshoz, aug. 20-ról.
Dietrichsteinnak tetszett Thurzó ajánlata, s minthogy Pázmány is teljesen egyetértett vele abban, hogy a kölcsönös kívánalmak és feltételek még a formaszerű béketárgyalások megkezdése előtt tisztába hozassanak, – september hó első napjaiban úgy a bibornok, mint Pázmány követeket küldtek Thurzóhoz – (Custrier Sebestyén és Verebélyi András személyében), hogy vele a béke alapjai felől értekezzenek.* – Thurzó oly ügyesen vezette a tárgyalást, hogy már harmad napon jó formán minden előzetes kérdés tisztába hozatott. «Mindenen már megegyesedtünk – írja ő maga – vagyon csak hátra a zálog dolga, de azon is megalkuszunk, mert azon vagyunk, hogy minden, valamiből disputálás támadhatna, elsőbben így eligazítjuk, s ha együtt leszünk, akkor osztán kötekedés nélkűl mindjárt az derék dologhoz kezdjünk. A szemben létel Ravenspurgban leszen.»*
Custrier Sebestyén levele – Thurzó Imréhez, 1621. szept. 5-ről. V. ö. ZAVODSZKY-t Katonánál: i. h. 702. l.
Thurzó I. levele – anyjához szept. 11-ről.
Az üzenet, melylyel Thurzó a császári biztosok küldötteit és saját szolgáját Illavay Jánost sept. hó II-én viszszabocsátá, úgy látszik, igen kedvező benyomást tett úgy Dietrichstein bibornokra, mint Pázmányra. Némi nehézség csupán még a béke-értekezlethez kinevezendő bíztosok személyeire nézve forgott fenn. Bethlen ugyanis azt kívánta, hogy Ferdinand részéről csakis német urak neveztessenek bíztosokúl, míg ellenben ez utóbbi Dietrichstein bibornok, Preiner Siegfried és Collalto mellett még Pázmány és Esterházy Miklós által is kívánta magát képviseltetni. Azonban ezen nehézség is csakhamar eltávolíttatott, s midőn nemsokára azután (sept. 17.) Dietrichstein küldötte, Custrier, másodízben is megfordúlt* Bethlen táborában, a felek közt e tekintetben is teljes megegyezés jött létre. – Bethlen beleegyezvén Ferdinánd kivánságába, a maga részéről Thurzó Imre mellé Sándor Jánost, Kassai Istvánt és Beelmezey Istvánt nevezé bíztosaiúl.*
ZAVODSZKY: Katonánál i. h. 702.
HORVÁTH: Magy. Tört. III. 570.
35. DIETRICHSTEIN ALÁIRÁSA.
36. COLLALTO ALÁIRÁSA.
A békeértekezlet megkezdése tekintetéből szükséges előleges intézkedések ekkép megtörténvén, Thurzó sem késedelmeskedett, s miután kényelmesebb utazása tekintetéből «általülő kis bőrszekerét, minden bársonyával, kamukájával . . . . s vele hat lóval» már előbb aláhozatta* s a többi szükséges előkészűleteket is megtette,* sept. hó 21-kén társaival együtt útra kelt.* – Óhajtása vala, hogy immár megszakítás nélkűl folytathatná útját ép Ravensburgig, hova a találkozás napjáúl közakarattal okt. hó 4-ike tűzetett. Azonban Thurzó már elindulásakor a szempczi táborból némileg rosszúl érezte magát, s mire Nagyszombatba ért, szinte láz fogta el. Grymelius Márton orvos, kinek tanácsából itt köpölyöztette magát s hajtószereket is vett, egyidőre némileg helyreállitá ugyan gyöngélkedő egészségét, úgy, hogy ismét folytathatta útját Hradiscséíg, itt azonban ismét súlyosbodott nyavalyája s harmadnapos hideglelés miatt jobb szeme is annyira meggyúladt, hogy szinte látását is nehezítette. Mindennek daczára Thurzó, nem ügyelve bajára, Berencsbe rándúlt (Nyáry Lajoshoz), itt lévén bevárandó a császári követek megérkezését.*
Th. I. lev. anyjához, 1621. sept. l.
Ugyanaz ugyanahhoz 1621. sept. 11. – Ezen levélben egyebek közt kéri anyját, hogy «nyúlat, mindenféle szép madarakat és pisztrángokat» mentől többet lehet szereztessen s oda küldje utána, a hova meg írja.
Just András levele atyjához. 1621. sept. 21. Ered. a Justh cs. neczpáli levéltárában.
ZAVODSZKY: Katonánál. i. h. 703. l.
E közben Bethlen hadait a hegyen átvezetvén, Morvaországba tört s útjában Szakolczát, Strazniczot, Holicsot megvevén, Osztrót és Veszelét is megszállotta: «Ezt hallván a császár commissariusi, bezzeg ők is elhagyták az helyről való disputálást, hanem mint Collalto, Mekao (Megau) Prainer, a cardinal (Dietrichstein) s Pázmány és a többi jöttön jöttenek Ravensburgban. Ott immár – úgymond – én is bátorságosbban lehetek, szabadosbban is tractálhatok, holott csak két mélyföldnyire leszek a mi táborunkhoz.»*
Th. levele anyjához, 1621. szept. 30.
37. PREINER SIGFRID ARCKÉPE.
De a dolgok most sem fejlődtek oly gyorsan, a mint azt immár valamennyi fél oly igen, óhajtotta volna.*
Bethlen levele Thurzóhoz, 1621. okt. 5. Szilágyinál: i. h. – Pázmány P. levele ugyanahoz: FANKL: Pázmány P. lev. 271. és kk. l.
38. SZAKOLCZA VÁRA.
Thurzó, bár nehány napi veszteglés után ismét folytatta útját, megújúlt betegsége miatt csak Szobotiscseig érhetett;* a császár biztosai pedig, kik időközben Nikolsburgba értek, Thurzóhoz intézett levelökben most azt kivánták, hogy a fejedelem megbízottjai is oda jőjjenek.* Kívánságukat Dietrichstein és Collalto betegeskedésén kívűl azzal indokolák, hogy a fejedelem hadai, az egyezmény ellenére, ép Ravensburg tájáig folytatják rablásaikat.
Pázmány levele Thurzóhoz, okt. 2-ről. FKANKL-nál i. h. 275.
4 Bethlen fentebb idézett levele, Th.-hoz okt. 5-ről.
39. MEKAO (MEGAU) ALÁIRÁSA.
Thurzó, ki a Nagyszombatból magával vitt orvossággal élve ismét némileg könnyebben érezte magát, szívesen engedett volna a császári bíztosok kívánságának; minthogy azonban nem tudhatta, vajjon a fejedelem beleegyezik-e, hogy a békeértekezlet Nikolsburgban tartassék, e tekintetben újabb utasítást kért.
Bethlen csak kelletlenűl értesűlt az újabb nehézségekről. A vád, mintha hadai a Morván átkeltek, s Ravensburg közelében dúltak volna, méltatlanúl érte, s azért kifogást emelvén a császári bíztosok indokolatlan kívánsága ellen, boszúságában már némi szemrehányással is illette Thurzót, hogy a találkozás, késedelmes indulása miatt mind ekkoráig meg nem történhetett. Ily körűlmények között tehát Thurzó is, a kötelesség-érzet és a hazaszeretet által egyaránt indíttatva, bár súlyos betegen, folytatta útját s az elejébe küldött császári hadak fedezete alatt október 7-kén Ravensburgba ért, hova másnap Pázmány, Collalto és Esterházy is megérkeztek.*
ZAVODSZKY: Katonánál i. h: 704. l.
Thurzó társaival együtt okt. hó 9-ikén kereste fel először a császár biztosait, kik a látogatást még ugyanaz nap délután viszonozván, a találkozás helye iránt rögtön hoszszabb értekezlet tartatott.*
U. o.
Minthogy a béketárgyalások helyéűl határozottan Ravensburg volt megjelölve, s a császári menevéd-levelek is ezen helyre szólottak, Thurzó Bethlen utasításához képest kezdetben azt kívánta, hogy a békeértekezletek is itt folytattassanak. Azonban csakhamar ő maga is meggyőződött a hely alkalmatlan voltáról; s mert méltányosnak tartotta, hogy a gyengélkedő bibornok, kivel Thurzó atyafiságban is állott, a Ravensburgba való utazás fáradalmaitól megkíméltessék, végűl – a császári biztosok rábeszélései által is indíttatva – beleegyezett, hogy a tanácskozások Nikolsburgban tartassanak, hova másnap, úgymint okt. hó 10-kén – fegyveres kíséretét visszahagyva – társaival együtt csakugyan el is útazott.
A két fél biztosainak első találkozása a bibornok palotájában okt. hó 11-kén történt.
Az előzmények után azt lehetett volna várni, hogy a béketárgyalások most már fennakadás nélkűl s gyorsan fognak folyni. Azonban máskép történt. Mindkét fél részéről ismét oly kérdések vettettek fel, melyeknek megoldására egyik fél sem érezte magát feljogosítva.
Thurzó kezdetben azt kívánta, hogy a béketárgyalások a szövetséges tartományokra, majd – miután ezen követelése a császári bíztosok határozott ellenzésével találkozott – legalább a jägerndorfi őrgrófra s más másodrendű személyekre is kiterjesztessenek, úgy azonban, hogy kárpótlásúl a fejedelem, mint a császár hív szövetségese, az uralkodást egész Magyarország felett megtarthassa. Később ugyan még ebből is engedett, s a fejedelem részére csak a Dunáninneni országrészt követelte Pozsonynyal együtt; minthogy azonban ezen ajánlata is elutasíttatott, végűl felhívá a másik fél biztosait, hogy hát- adják elő az ő ajánlataikat.
A császár biztosai most is csak régi követeléseikkel állottak elő. Kívánták ugyanis, hogy Bethlen Magyarországból takarodjék; ki, s a királyi czímről is mondjon le. Kárpótlású) csupán pénzt és jószágokat ajánlottak, s midőn Thurzó az ígért kárpótlás közelebbi megjelölését kívánta, kijelenték, hogy ők addig, míg Bethlen a királyi czímről világosan le nem mond, semmiféle ajánlatokat nem tehetnek.*
GINELY: Bethlen Gábor und seine auswärtigen Verwicklungen in der leit von 1620–1623.
Thurzó, értvén a császári bíztosok kívánságát, minthogy annak érdemére nézve nem nyilatkozhatott, Sándor Jánost és Kassai Istvánt kűldé a Magyar-Bródban időző fejedelemhez oly czélból, hogy az további utasítással ellássa.
Itt azonban megszakadt a tárgyalások fonala. Thurzó, ki már a két napon át folytatott tárgyalások alatt is szenvedő vala, újra súlyosan megbetegedett, s mire követtársai kűldetésökből visszatértek, már halálos ágyán találták. – Az alig 23 éves férfiú október hó 19-kén reggeli öt órakor, családja, hitsorsosai és a haza pótolhatatlan veszteségére megszűnt élni.*
ZAVODSZKY: Katonánál, i. h. 708. l.
40. THURZO IMRE SEPT. 30-IKI UTOLSÓ LEVELE ANYJÁHOZ.
***
Távol övéitől, csak szolgái által környezve, vajmi nehéz lehetett Thurzónak a végelválás kínos pillanata . . . Lelkében kedves álomkép gyanánt tűnt fel családja, szeretett hitvese, s tán még ezeknél is drágább édes anyja. – Oh, csak követte volna intő szavát! . . . A mérgezés gyanúja, mely környezetében hangosan nyilvánúl, eszébe juttatja sógora esetét, végperczeiben ejtett végzetteljes jóslatát. Gyötri a gondolat; de tiszta lelke irtózik a hamis vádtól s halálos ágyán ő maga inti szolgáit, hogy halála miatt senkit ne vádoljanak*. . . És mégis . . . tán nem kellett volna oly ifjan meghalnia! . . . Ha kiszólítja isten a világból, lesz-e aki meg tudja oltalmazni kedveseit s megtartani valamennyiöket a hitben, melyen ő maga annyi kegyelettel csüngött? . . . Gyenge reménysugárként egy édesen fájó gondolat is fel-fel villant lázas agyában: neje várandó gyermeke s atyja végrendeletének szigorú szavai, melyek szerint utódjai közül azokat, kik az «igaz» ágostai hitvallástól eltérnének, örökre kitagadja . . . Ez megnyugtatta . . . Majd számot vet önmagával is. Lelke nyugodt. Ó hív maradt hitvallásához, ellentállott a sokféle kísértéseknek. Talán hogy utódjait is megóvja isten a tévelygéstől . . .
FRANZ CHRIST. KHEVENHILLER. Annales Ferdin. IX. 1345. l. – Ezen író tanúságaként Thurzó azon gyanút táplálta, hogy még elmenetele előtt Bethlen asztalánál adtak volna be neki mérget; valamint hogy Bethlennek egy a portához intézett s elfogott leveléből is világosan kitűnik, hogy Bethlennek feltett szándéka lett volna azon magyar hazafiakat, kik Ferdinandhoz szítanak, ha másként nem lehetne, méreg által tenni ártalmatlanokká. – A császári érzelmű író állitása nyilván czélzatos s csak arra volt irányozva, hogy a mérgezés gyanúját a császáriakról elhárítsa.
41. ERDŐDI KRISTÓF ALÁIRÁSA.
42. NYÁRY KRISZTINA UTOLSÓ LEVELE FÉRJÉHEZ.
ÁRVA VÁRA
(Dörre Tivadar eredeti felvétele után.)
«Én igaz ágostai vallású vagyok!» E szavakat ismételte többször súlyos betegségében s utolsó mondása is ez vala.*
ZÁVODSZKY: Katonánál i. h.
Erőteljes ifjú teste soká küzdött a halállal. Egykorú írók tanúságaként öt nappal halála előtt szavát, hallását, sőt látását is elveszítette* . . . s aztán – «mint gyertya, másoknak világítva, önmagát emésztve»* örökre búcsút mondott e világnak.
KHEVENVILLER: Annal. i. h.
ZÁVODSZKY: Katonánál i. h. 708. l.
