IV.
IV.
Török Bálint családja. – Tinódi Baranyaváron. – «Príni Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.» – Tinódi Daróváron. – «Verbőczi Imréhnek Kaszon hadával, kozári mezőn viadalja.»
Hogy Török Bálint fogsága csakugyan mély gyászba borította családját s vándorbotot adott nagy udvartartásának több tagja kezébe, ez nemcsak Tinódi énekéből világlik ki, hanem Martonfalvay elbeszéléséből is megtudjuk.
Mikor a beszterczebányai országgyűlés rendelete szerint* Báthory András több jószággal egyetemben elvéteti az özvegytől Somogyvárat, szolgái is egymásután hagyták el. Martonfalvay szerint «az lész jobb köztök, ki elébb elmehessön és magának helyt szerezhessen». «Egyik sem akará magát megkötelezni keserves kegyelmes asszonyának.» A török császár készülődései hírére a pápai tiszttartó is búcsúzni kezdett s az elhagyott özvegy alig tudott más tiszttartót kapni helyette. Szigetre* magához hivatta Martonfalvayt s igéretekkel próbálta a tisztség elfogadására rábírni. Martonfalvay szabadkozott, de midőn látta, hogy volt tiszttartója elillant az «asszonya híre nélkül» a várból s a «keserves asszony inkább megbusult», végre engedékenyebb lett. Törökné újra magához hivatta Szegliget várába s «kérte s intette sok szóval, fogadásokkal, néha sírással is, hogy vegye fel annak a tisztnek gondviselését». Eleinte még most is mentegette magát, de mikor az azt mondta, hogy ha gondját nem viseli házának, úgy veszi, mintha ő vesztené el Pápát tőle: e szón «megháborodott» és így szólt: «… Pápa veszödelmének sem akarok oka lenni, Nagyságod ne sírjon, ime elmegyök az Nagyságod parancsiolatjára… én Nagyságodért az fejemet im szerencsára visziem, elhagyván Nagyságodért mind feleségömet, gyermökimet, és ha az idő hozza, kész vagyok halálommal is szolgálni Nagyságodnak és Nagyságod gyermökeinek Isten segítségével, Isten Nagyságoddal ő szent felsége az én kegyelmes kis uramékkal ő nagyságokkal egyetemben tartson meg sok ideiglen…»*
Martonfalvay id. emlékír. 143. l.
Id. eml. 144. l.
Id. hely 144., 145. l.
)
BUDAVÁRA JÁNOS KIRÁLY HALÁLAKOR.*
Siebmacher Jánosnak a Meldeman-féle 1541-iki tárlati kép után készült rézkarcza.
(A Laufranconi-gyüjteménynek Budapest székesfőváros tulajdonában lévő példányáról.)
Budavára János király halálakor. Siebmacher János rézmetszete a Meldeman-féle, 1541-ik évben készült távlati képről. A Lanfranconi-gyüjteménynek a Budapest székesfőváros tulajdonában lévő példányáról.
Martonfalvay így megmaradt a Török-család szolgálatában, de a legtöbb szolgája urat cserélt. Nem tudjuk, Tinódit marasztották-é, talán nem jószántából távozott, de a gyászos házban lantosra nem volt szükség, neki pedig ez volt a főfoglalkozása.
Tinódi tehát már a következő (1542) évben búcsút vesz Szigetvártól, mely 1543-ban különben is megszünt a Török-család birtoka lenni: Istánffy Pál ekkor vette át azt az özvegytől Ferdinánd számára.* Mint családos embernek nehezére esett az elválás, s abban reménykedve, hogy Török Bálint nemsokára megszabadúl,* a közelben tartózkodott.
Németh B. Szigetvár tört. 98. l. – Holub József: Istvánffy Pál. Békesfi-emlékkönyv 229. l.
Príni Péter stb. 120 sora. (Régi m. költ. III. 280. l.)
Így találjuk őt 1542 ápr. 24-én («Szent György innepében») Baronyában, vagyis Baranyavárban.* Baranyaváron Istvánffy Imrének volt birtoka,* testvérének, Istvánffy Pálnak pedig háza volt Szigetváron, így valószínűen e családnál vonta meg magát egy kis időre s itt írt egy újabb historiás éneket Príni Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.
Hogy «Baronyá»-n Baranyavár és nem a vármegye értendő, azt helyesen állapította meg Mészöly Gedeon «Tinódi S.» (Nagykőrös 1906) cz. művében (23. l.). L. Csánki Dezső: Magyarország földr. II. k. 454., 460. l.
Horváth Márk Istvánffy Jánostól, Imre fiától bírta annak birtokrészét zálogjogon Baranyaváron. Németh B. Szigetvár tört. 166., 168. l. V. ö. Mészöly id. m. 23., 24. l.
23. I. FERDINÁND ARCZKÉPE.*
(A bécsi udv. könyvtárban őrzött imakönyvében.)
I. Ferdinánd arczképe. A bécsi udvari könyvtárban 1875. szám alatt őrzött imakönyvéből vétetett. A menyezeten lévő felírat: FERDInandus. DEI.GRAtia. ROManorum. REX. ET. Cetera.
Príni vagy Perényi Pétert 1532-ben tartóztatta le Szulejmán szultán, midőn Mohácsnál a végett kereste fel őt, hogy mentse fel azon kötelesség alól, hogy akár a Ferdinánd, akár a Szapolyai pártján álljon, de Szulejmán fogságba vetette s csak akkor bocsátotta szabadon, mikor Ferencz fiát küldte maga helyett a szultán táborába. Vele esett fogságba Istánffy Pál is s talán az Istvánffy-család irányította Tinódi figyelmét ez eseményre. Az erdélyi fejedelemségre vágyó Maylád Istvánt Fráter György, Bornemisza Boldizsár s három idegen nemzetiségű követ segítségével 1541. júl. 20-án csalta kelepcébe s azután a Fogarast seregével bekerítő Péter vajda fogta el, mikor táborában megjelent. Azután Konstantinápolyba küldték s haláláig (1550) a Jedikulában fogságban tartották.*
Maylád István életét lásd e vállalat 1888/9. évfolyamában Majláth Bélától. Majláth Tinódi művét nem említi.
Ezeknek fogságba jutását csak rövidesen adja elő Tinódi.
«Sírva veszíkől Magyarország» – úgymond – s vígad a török császárság, mert jámbor magyar hiszen neki s a kavort (gyaurt) bátran uralhatja, fogságba hurczolhatja. Így bánt Prínivel, a kit csak akkor bocsátott el, midőn maga helyett fiát küldte cserébe, így bánt Majláthtal, a kivel elhitette, hogy királylyá teszi s követűl három «aranyas» ruhába öltöztetett szegény bojért küldött érette; a harmadik «drága hal», mely a szultán hálójába került, Török Bálint, a ki hitt a török császárnak és ajándékainak s most harmadmagával Nándorfejérváron «nagy fogságban» ott is, mint a jó aczél, hajthatatlan.
Fohászkodik mostan sok gyakor sírásval
Asszony-felesége az két szép fiával,
Asszony-felesége az két szép fiával,
valamint jó szolgái is, kik «szível» szeretik, és a kikből egynéhány, – köztük maga a jó Tinódi is – «tétova búdosik».
34. A HÉTTORONY KONSTANTINÁPOLYBAN.*
A Héttorony Konstantinápolyban. De Billy rajza után készült.
Baranyában vagy Baranyaváron nem sokáig volt Tinódi, csak mint vendég tartózkodhatott itt s útját csakhamar tovább folytatta azon főurakhoz, kik előbbi urának jó emberei, bátran voltak, a kikkel akkor ismerkedhetett meg, mikor Török Bálint szolgálatában állott.
Ilyen volt Verbőczi Imre, a híres jogtudósnak fia, ekkor már Tolnamegye főispánja, a ki Török Bálinttal vele volt, mikor a tárdai (ma Dárda) török táborban Memhet basát meglátogatta. Róla Tinódi így emlékezett meg, mikor e látogatást elbeszéli:
Jó Verbőczi Imre nála* kedves vala,
Mint egy atyjafiát úgy szereti vala,
Mert nagy szíve szerént néki szolgál vala.
Mint egy atyjafiát úgy szereti vala,
Mert nagy szíve szerént néki szolgál vala.
T. i. Török Bálintnál. Buda veszéséről 53–55. v. s.
A Ferdinánd pártján állott s minthogy Verbőczi István nagyszámú birtokai egy részének örököse,* gazdag ember is volt Vitéz, bátorszívű ember, a ki a harczban, bajvívásban gyönyörűségét találta. Ezt megmutatta azzal is, hogy 1542 márczius 25-én Kászon [Kászim] bég rabló csapatára a ráczkozári mezőn (Baranya m.) ráütött, megverte s a foglyokat kiszabadította. Ennek híre a környéken messze elterjedt, s Tinódi is felkereste őt 1543-ban Daróvárott* (Baranya m.), hogy megénekelje e hadi tettét, hozzá való «szerelmében», mivel «jóakaratját» is tapasztalta.
Verbőczi István 1542-ben halt meg. Birtokai felsorolását l. Fraknói W. életrajza függelékében.
V. ö. Szilády Régi m. költ. t. III. k. Bev. XII. l. és Németh B. Szigetvár tört. 97.l.
25. VERBŐCZI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.*
Verbőczi István névaláírása. A M. Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti oklevélről: Olv.: Stephanus de Werbewcz manu p(ro)p(ri)(a.
Egy «öste» szerezte ezt a historiás énekét, melynek «Verbőczi Imréhnek Kaszon hadával, kozári mezőn viadalja» czímet adott. Azzal kezdi, hogy az urak még mindig nem tanultak kárukon, irigykednek, «egymást rágják», a helyett, hogy egyet értenének s kincsöket a végbeli vitézek táplálására fordítanák.
A végbeli vitézek dicséretére tér át azután, a kik mindig készek szembeszállni az ellenséggel; volna harczi kedvük, a mit mutat az is, hogy Kaszon basa felszólítására Döbrőközben többen kiállottak bajviadalra s «hírt-nevet vevének».
26. VERBŐCZI KOZÁRI VIADALJA MÁTRAY GÁBOR ÁTÍRÁSÁBAN.*
Verbőczi Kozári viadalja Mátray Gábor átírásában. Mátraynak «Bibliai tört. és gunyoros énekek dallamai. Budapest, 1859.» cz. művéből vettük.
Kaszon bőkezűen bánt a bajviaskodókkal s ennek híre messziről hozzá csábította az olyan törököket, a kikben volt vállalkozási kedv «szerencsa kísérteni».
Midőn egyszer egy ilyen csapat érkezett hozzá, rablani bocsátá őket Döbrőköz felé. Verbőczi Imre meghallotta hogy ezek sok fogolylyal és rablott jószággal a kozári mezőn szállottak meg, azonnal kivonult ellenök seregével s megütközött velük.
Az ütközet a magyar sereg javára dőlt el, 90 fejet és 16 foglyot ejtettek s 220 magyar rabot szabadítottak ki.
Verbőczinek élete is veszedelemben forgott, mert «szép roh lovát» leszúrták alóla, de szolgája szerencsésen kimentette.
