V.
V.
Tinódi Nagyszombatban. – «A szalkai mezőn való viadalról.» – Balassi Menyhért. – A nagyszombati országgyűlés 1545-ben. – Nádasdy Tamás jellemzése. – Tinódit pártfogásába fogadja. – «Szulimán császárnak Kazul basával viadaljáról.» – Tinódi elveszett «Török császárok krónikája.» – Tinódi Báthory András udvarában, Nyirbátorban. – Politikai helyzet. – «Sokféle részegösről.» – Forrásai.
Verbőczi Imrétől Nagyszombatba ment «búdosásában» Tinódi. Itt van az 1544-ik esztendő el-béforgásában, nagykarácson előtt s itt tartózkodását arra is felhasználta, hogy «A szalkai mezőn való viadalról» czím alatt különénekben magasztalja Balassai Menyhárt, Nyári Ferencz és Zoltai Lőrincz vitézségét. Mind a három rettenthetetlen vitézségű és vakmerő katona volt. Életét mind a három számtalanszor tette koczkára. Nyári Ferencz vitézsége különösen később, a schmalkaleni háborúban lett világhírűvé, pedig akkor már köszvényes vala; Zoltai Lőrincz vakmerőségének azzal adta bizonyságát, hogy Veli hatvani bég mintegy négyszáz főre rúgó seregét alig száz huszárjával feltartóztatta s az összeütközést kerülni akaró sereget addig ócsárolta, míg azok szégyenletükben hadi rendbe állottak s összeverekedtek. S a túlnyomó erő daczára megfutamította azokat.*
Verancsics A. összes munkái. I. köt. Pest, 1857. (Mon. Hung. hist. Script. II.) 258–9. l. Takács S.: A török-magyar bajviadalok. Bp., 1913. 21–22. l.
Balassi Menyhárt is, a nagy duló, fosztó és kóborló, a ki a pártváltoztatásban Perényi Pétert és Török Bálintot is messze túlszárnyalta, úgy hogy egész komédiát lehetett írni «árultatásáról», messze földön híres kapitány, félelmet nem ismerő bátor ember volt. Ezt ellenségei is elismerték róla. Ennek adta jelét a szalkai kalandban is.
Memhet basa nyolczezer emberrel felégeté «neves» Miskolcz városát, azután, midőn meghallotta, hogy Lévában Balassinak csak száz lovagja van, elindult a város és vár megvételére. A városba setét hajnalba el-bészökdösének s gyujtogatták azt. Már a vár kapuját kezdték bevágni, mikor Balassi észrevette. «Csak egy imegbe» a kapuhoz szaladt s szablyájával a kaputól «eltágítá» a törököt. A rablott zsákmánynyal a törökök vígan vonultak hazafelé. Balassi utánok vonult, közben híre futott a rablásnak s Nyári Ferencz, Zoltai és Balassi a szalkai mezőn utólérték a török sereget s heves küzdelem után «jobb része veszött császár szolgáinak».
27. BALASSA MENYHÁRT SÍREMLÉKE.*
Balassa Menyhárt síremléke. A széleskúti síremlékről a millenniumi orsz. kiállítás számára vett gipszmásolatáról Cserna Károly rajzolta. A kép jobboldalán felül a vignettában Balassi jelmondata: HODIE MICHI | CRAS TIBI | alul a Balassi-czímer Melchior. Balassa felírással.
Ferdinánd 1544 november 24-én küldette szét a következő év februárius 2-ára összehívott országgyűlés meghívóit.* Valószínű, hogy az így Nagyszombatban egybegyült úri rend, vonzotta Tinódit ide. Még századokkal később is írókra és költőkre (pl. Csokonaira) hasonló vonzóerővel bírt az országgyűlés.
A meghívólevelet közli a Magyar országgyűl. emlékek. II. köt. Bpest, 1875. 631–3. l.
V. KÁROLY CSÁSZÁR.*
(Tizian festménye a müncheni királyi képtárban.)
V. Károly császár. Tiziannak a müncheni kir. képtárban őrzött festményéről, fényképfelvétel után.
A királyt is várták, azt remélve, hogy személyesen nyitja meg a gyűlést, de maga helyett Várday Pál esztergomi érseket bízta meg ezzel. A megjelent főurak neveit, kiknek sorában Tinódi ismerősökre akadhatott, nem ismerjük. Valószínűen jelen volt azon Nádasdy Tamás országbíró is.* A gyűlésen szenvedélyes kifakadások történtek V. Károly császár ellen, a ki a török ellen megigért segítség helyett csak üzenetet küldött Weltwich Gellért nevű követe által, a ki Nádasdynak barátja volt.*
U. o. 618. l.
U. o. 620. l. Horváth M.: Gróf Nádasdy Tamás élete. Budán, 1838. 83. l.
Nádasdy vitéz és bátor katona volt, a mint ezt Buda 1529-iki ostroma alkalmával s a következő évben már mint Szapolyai-párti Budába belopózkodása, valamint később (1556) Babocsa elfoglalása és még sok más, mintegy tizenöt csatában való részvétele által eléggé bebizonyította. Művelt és felvilágosodott ember, ki Grätzben, Bolognában és Rómában tanult, azután Vic Tamás bibornok oldalán, majd királyi titkári minőségben finom, síma modorra, széleskörű ismeretségre és nagy emberismeretre tett szert. Hogy a tudományt kedvelte, annak jelét adta azzal, hogy birtokán Sárvárújszigeten könyvnyomtatóműhelyt állíttatott fel s itt nyomatta ki Abádi Benedek Sylvester János magyar nyelvtanát (1539) és Újtestamentumát (1541), ugyanitt iskolát alapított s abban olyan kiváló tudósokat tartott udvarában vagy iskolájában, mint Sylvester János és Dévai Biró Mátyás, a kiket Melanchton ajánlott pártfogásába.* Midőn az 1534 év vége felé nőül vette a Kanisay-család utolsó sarját, a tizennégy éves* Orsolyát, nagy vagyon urává lett s abból az egyházat és iskolát, a tudományt és a tudósokat bőkezűen támogatta.
Az 1537. okt. 7-én kelt levelet l. Corpus reformatorum III. 417–8, s magyar fordításban: Révész Imre: Dévai Biró Mátyás (Pest, 1863) 45., 46. l.
1554 szept. 6-án férjének küldött levelét így írja alá: «Az kegyelmed harmincz három esztendős Orsikája», ebből következik, hogy 1521-ben született (szept. 6. ?); arról, hogy 1534. év végén vette feleségül Nádasdy, l. Révész fejtegetését: Dévai Biró Mátyás 35. l. 3. jegyzet. V. ö. Károlyi Á. és Szalay J.: Gróf Nádasdy Tamás családi levelezése. Budapest, 1882. 93. l. Népszerű életrajza Payr Sándortól. Bp. 1908-ban jelent meg.
28. VÁRADY PÁL NÉVALÁÍRÁSA.*
Várady Pál névaláírása. A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában őrzött 1549. július 17-én kelt okiratáról vétetett. Olv.: Paulus archiepiscopus Strigoniensis manu propria.
Vidám, derűs kedélyű, tréfaszerető ember volt. Ezt feleségéhez írt levelei is mutatják. «Szerelmes Orsiká»-jának, «szerelmes leányóká»-jának, «szerelmes hadnagy»-ának, «szerelmes fiókás»-ának, «tekéntetes, nagyságos, tisztelendő és szerelmes ágyastárs»-ának, «szerelmes feleség»-ének czímzett leveleit így írja alá: «Az te vén nádrispánod», «Az te apókát», «az te agg hadnagyod», «Az te víg Nádazsdyd», «Az te villámkovácsod», «Az te herélt basád», «Az te ősz kányád», sőt némelyiket le se lehet írni.*
Károlyi Á. és Szalay J.: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Budapest, 1882.
29. NÁDASDY TAMÁS.*
Nádasdy Tamás. Perlaszka D. aczélmetszete Horváth Mihálynak «Gróf Nádasdy Tamás’ élete. Budán 1838.» cz. művében.
Az ilyen jókedvű ember kedveli az éneket és zenét s megbecsüli az énekmondót és lantost. Midőn Bécsbe ment fel, feleségének onnan küldött egy lanthúrt, igérve, hogy utána majd a lantot is megszerzi. Hogy az énekben is gyönyörűséget talált s egyik-másiknak némely részleteit emlékezetben tartotta, abból is kitetszik, hogy 1555-ben Thurzó György nyitrai püspökhöz küldött levelében egy régi énekből e sorokat idézi: «Hoszd el ghazda hoszd el az Szerémnek borát, noha nynchen pénzem, de vag’ion emberséghem».*
Egy. Phil. Közl. 19012. évf. 173–4. l. (Illyésy J. közl.)
Az ilyen ember Tinódit is, mihelyt megismerte, mint neki való embert megszerethette. Mikor ismerkedett meg vele,* nem tudjuk. Volt idő, mikor Török Bálint és Nádasdy egy párton voltak, együtt működtek: már ez időből ismerhette. Majd ismét szétváltak útjaik s mint ellenségek álltak szemben egymással. Nádasdy nővérét, Annát, Maylád Istvánnét nagyon szerette s midőn férje török rabságba esett, mindent elkövetett kiszabadítására. Talán e rabság megéneklése hajtotta szívét Tinódihoz. Az is lehet, hogy Nagyszombatban az országgyűlés ideje alatt ismerkedett meg vele. Meghatotta a családos költő bizonytalan sorsa és szolgálatába fogadta. Nádasdy ekkor – mint fentebb említettük – országbíró és az ország főkapitánya volt s mint ilyen magasállású ember sokfélekép hasznát vehette Tinódinak, pl. alkalmazhatta íródeákul vagy kiküldetésekre, hogy tájékoztatást szerezzen a közhangulat, várak, hadak stb. állapota felől, levelet vagy «nyelvbeli» üzenetet közvetítsen stb.
Szilády Áron után (Régi m. költ. t. III. köt. Bev. XV. l.) általánosan elfogadják ezt Tinódi életrajzírói, noha kétségtelenül azt sem tudjuk megállapítani, hogy Nádasdy és Tinódi 1545 februárius havában mindketten Nagyszombatban voltak.
Hogy csakugyan felkarolta, mutatja az, hogy még halála után is emlegeti az «élte utolsó leheletéig tanusított hű szolgálatait».* De nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy mik voltak az itt emlegetett szolgálatok, sem a szolgálatba lépés időpontját meghatározni nem tudjuk.
A kassai tanácsnak Bécsből 1559 máj. 31-ikén küldött levelét közli Ifj. Kemény L. (Tinódi S. életéhez.) Abafi: Figyelő 1886. 328. l.
1545-től 1548 nyaráig nem ismerjük tartózkodási helyét s valószínűen ez idő alatt Nádasdy birtokán vagy környezetében élt s talán azért ismerjük csak egy munkáját ebből az időből, mert új állása annyira elfoglalta, hogy nem jutott ideje újabb magyar historiás-ének szerzésére.
E korból egyetlen munkája maradt fent, melynek «Szulimán császárnak Kaszul basával viadaljáról» czímet adott. Egy úrfiú beszélte el «egy kedvében» «császártul megjöttében», Tinódi Sebestyén deák az ő elbeszélése után írta be könyvébe 1546-ban. Szilády is a történet egyik részletére (Kazul feleségének Kertez szancsokkal való kalandjára) azt jegyzi meg, hogy nem találja nyomát a történetíróknál, de azért nem valószínű, hogy az egész történetet hallomás után írta volna s írott forrása ne lett volna. A forrás ilyen elhallgatása szokása volt az énekmondóknak.*
De valamely portai követségben járt ifjúra is lehet gondolni.
30. NÁDASDY NÉVALÁÍRÁSA.*
Nádasdy névaláírása. A M. Nemz. Múzeum levéltárában letéteményezett Soós-család levéltárában 1543. ápr. 22-én kelt leveléről való. Olv.: Id(em) Tho(mas) Nadasdy manu p(ro)p(ri)a.
Bogáti Fazekas a «Három jeles főhadnagyoknak vetélkedések» cz. verses elbeszélését így kezdi:
Nem régen löt dolgot egyet mondanék,
Ha tudnám, hogy tőlem azt mind elhinnék.
Minap nagy bizonynyal nékem beszélék,
Ki tudni mindennek méltónak vélék.
– – – – – – – – – – – –
Ha tudnám, hogy tőlem azt mind elhinnék.
Minap nagy bizonynyal nékem beszélék,
Ki tudni mindennek méltónak vélék.
– – – – – – – – – – – –
Ferhát egy főtörök minap onnat jött,
Ő maga sem tudja, mint oda sietett.
Tettben, tett kivül, csak az hogy ő megjött,
De hogy ott volt engem ő elhitetett.
Jeles szép dolgokat mondta, hogy látott.
Ő maga sem tudja, mint oda sietett.
Tettben, tett kivül, csak az hogy ő megjött,
De hogy ott volt engem ő elhitetett.
Jeles szép dolgokat mondta, hogy látott.
31. II. SZULEJMÁN SZULTÁN.*
II. Szulejmán szultán. Hopfer Dániel metszete. A néhai Bubics Zsigmond-féle gyüjteményben őrzött példány reprodukcziója. Felirata. SOLIMANVS. IMPERATOR. TVRCHARVM.
Ez után valóban nem hinnők, hogy a szerző az egész elbeszélést Lukianosból vette és hogy a «Halottak párbeszédei»* czímű művéből a 12. dialogos fordítása. Tinódi is csupán az érdeklődés felkeltése végett emlegeti az «urfi» elbeszélését.
Νεχριχοι διαλογοι.
Az itt megénekelt esemény, Szulimán vagy Szulejmán hadjárata Kazul ellen, 1534–6. években ment végbe. Tinódi először is az egymással hadakozókat mutatja be. Szultán Szulimán «a szép fehér patyolatos» fejedelem Geregországban, Konstantinápolyban lakik. Ellenfelének Sáhit Almáz [Tammasp] Kazul basának «vörös a patyolatja» s Perzsiában Korozuint lakja. A viszálkodás oka a kék patyolatos Jesil bás volt, a ki Kazult beárulta a császárnak, hogy atyjafiát vette házastársnak s a császár ezért akarja megfosztani országától. De ez nagyon nehezen ment s addig Szulimánnak sok bosszúságot kellett elszenvednie. Ilyen volt az, hogy Jesil bás megcsalta s nem jött segítségére; hogy Kazul egy szelenczében egy áfián nevű maszlagot küldött neki, hogy azt rágja haragjában. A két had összeütközésében Szulimán hada győzött, puskái nagy kárt tettek Kazul seregében, őt magát is megsebesítették, de azért hada egy tekintélyes részével megmenekült s tovább folytatta a harczot. Felesége a császár kezébe került s az Kertez szancsoknak adta feleségül, de mikor az kezéhez akart nyúlni, az asszony hancsárt ütött ágyékjába. Ezért a császár a tenger vizébe bévettette. Azután Ibrahim basát bízta meg a Kazul üldözésével. Ibrahim párviadalra hívja ki, de az nem áll ki egy császári rabbal, csak magával Szulimánnal volna hajlandó megverekedni. A császár újra nagy sereggel indul ellene, de kézre nem kerítheti. A császár újra nagy sereggel indul ellene, de kézre nem kerítheti. Elfoglalja Babiloniát, de mikor onnan eltávozott, a város meghódolt Kazulnak, s ez útra bocsátotta a benne valókat. Szulimán haragjában ezeket is megölette. Megölette hű emberét, Ibrahimot is, de Kazult nem tudta kézrekeríteni. Egy jámbor óhajtással végződik az elbeszélés:
32. TAMMASP (TECHMASES) SAH VAGY KAZUL BASA.*
Tammasp (Techmases) sah vagy Kazul basa. Boissard «Vitae et Icones Sultanorum Turcicorum» (Frankfurt, 1596.) cz. műben jelentek meg.
33. IBRAHIM PASA.
Szultán Szulimán császár nagy hatalma,
Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma,
Az jó Isten már hatalmát megrontsa,
Az keresztyén népet már feltámasztja.
Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma,
Az jó Isten már hatalmát megrontsa,
Az keresztyén népet már feltámasztja.
Tinódinak még egy másik, szintén a törökökről szóló műve is ez időből származhatik, t. i.: A török császárok krónikája.
34. FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.*
Ferdinánd névaláírása. A M. Nemz. Múzeum levéltárában őrzött, 1529. nov. 7-én kelt okleveléről. Olvasása: Ferdinand(us).
Tinódi Zsigmond-krónikájában a királyról elmondva, hogy az 1396-ban Nikápoly alá érkezett s ostrom alá fogta a várat, így folytatja tovább:
Viadal ott mint lőn bőven megírtam,
A török császárok krónikájokban,
Azért keveset szóllok gondoltam,
Zsigmond király mint elszaladott onnan.
A török császárok krónikájokban,
Azért keveset szóllok gondoltam,
Zsigmond király mint elszaladott onnan.
Ezt a Zsigmond-krónikát Tinódi 1552-ben írta, tehát a török krónika már korábban elkészült, de 1546-ban, mikor Szulimán és Kazul viadalját írta, még nem volt kész, mert ezt azzal kezdi:
Sok királról, császárról emléköztem,
Csuda hadakat rólok beszéllöttem,
De terek nemzetről nem elmélködtem.
Csuda hadakat rólok beszéllöttem,
De terek nemzetről nem elmélködtem.
Tehát 1546 után, és mindenesetre 1552 előtt írta a török császárok krónikáját, de az nem maradt reánk. Tartalma olyan lehetett, mint az 1597-ben készült verses krónika a törökökről, melynek szerzőjét nem ismerjük.*
Közölte Lukinich Imre «Egy historiás énektöredék a XVI. századból». Kalazantinum IV. évf. 7., 8., 52., 80–82., 96–98. l. A Körmendi-codexben fentmaradt: «Magyar Crónika, a melyben leirattatik a török nemzetnek eredete… 1684.» inkább a Farkas András, mint Tinódi műveire emlékeztet. Czelder: Figyelő IV. 1882. 468–85. l.
1548-ban Nyirbátorban a Báthory András udvarában* találjuk Tinódit. Ez időtájban nevezetes események voltak itt készülőben. Itt adtak találkozót a Ferdinánd és Izabella emberei, hogy Erdély átadása felől egyezkedjenek egymással. Először 1548 julius 25-re tervezték a gyűlést, de sok halasztgatás után 1549 szept. 8-án tartották meg azt.*
Szilády (a Tinódi-kiadás előtti életrajzban XVI. l.) Somlyai Bátory Andrást említ. Ilyen nevű tagja csakugyan volt ekkor a családnak: a szatmári várparancsnok Majlád Margit férje s így nővéréről Nádasdy Annáról (Mayládnéról), Nádasdynak is sógora, (Egy levele Nádasdy csal. lev. 231. l.), ki 1551-ben a korona átadásánál is szerepel, de Nyir-Bátor ecsedi Báthory Bonaventuráé volt, kit közönségesen Andrásnak hívtak, Szatmár- és Szabolcsmegye főispánja, tárnokmester, főkapitány volt. Budai F. is (Polg. lex. I. köt. 1804. 181. l.) világosan erről írja, hogy az ő házához «Nyirbáthorba jött Martinuzzi György 1549. eszt., hogy ott ő vele és az ő főkapitány társával Salm Miklós gróffal alkudozzék azon pontok felett, melyek alatt György a Szapolyai János özvegyétől Izabellától, Ferdinándhoz akart állani». Ez a Báthory Ferdinánd pártján állott s tőle csak rövid ideig ment át Szapolyaihoz 1540 körül, de már 1542-től kezdve ismét Ferdinánd híve. Somlyai Báthory András Izabella, illetőleg Frater György ember volt. Világosan kitetszik ez a két Báthory kétféle szerepe Ferdinándnak 1550 okt. 31-én Fr. Györgyhöz küldött levele köv. helyéből: «Recognoscimus per praesentes.. quod.. Frater Georgius… misit ad fideles nostros spectabiles et magnificos comitem Nicolaum ŕ Salmis et Newburg ad Oenum, comitem Posoniensem, generalem ac Andream de Bathor, comitem comitaluum Zathmar et Zabolch, tavernicorum nostrorum magistrum supremum praedicti regni nostri Hungariae capitaneos sapeciales homines et nuncios suos magnificum scilicet Andream Bathor˙ de Somlyo et Georgicum Bo˙n˙ch˙th de Tinninio cum certis articulis chryrographis eorundem nunciorum suorum subscriptis…» Tört. Tár 1879. 508. l. V. ö. 512., 514. l.
Tört. Tár 1879.
Valószínű, hogy Tinódi is azért jött ide, hogy ezen nagyjelentőségű tanácskozás megállapodásairól idejekorán értesüljön s talán egyszersmind hírt vigyen róla Nádasdynak. Ezt abból következtetjük, hogy mint «Erdéli historiá»-ja mutatja, a gyűlés lefolyásáról elég jól volt értesülve.*
I. rész 249–296. – Szilády: Régi m. költők tára III. k. 15–16. és 392. l.
Azon idő alatt, míg Tinódi Báthorynál tartózkodott, nagy «szoméhságában», mert az udvarbírák bort nem adtak neki, a «Sokféle részegösről» szerzett éneket.* A lantosnak valóban elég módja volt vándorlásai alatt ilyenekkel megismerkedni, hiszen lakodalom, vígasság, lakoma alkalmával énekelte el rendesen énekét s nem csuda, ha egyszer külön éneket szentel a hallgatósága ezen részének is. Mert, hogy nemcsak róluk, hanem nekik is énekel, azt a megszólítás elárulja: «Sok részegös! hallgassátok erkölcsötök». Az is valószínű, hogy a hallgatóság is megkívánta, hogy a sok komoly tárgyú ének után néha egy vidámabb hangú énekbe fogjon. Ilyen a «Sokféle részegös», melyben Tinódi a kor szokását követve a tréfába feddő elemet is vegyít s ezzel művét az Apáti Ferencz és Szkhárosi Horvát András feddő énekei rokonává avatja s megkülönbözteti a száraz oktató vagy tisztán az emlékezés megkönnyítésére szánt versektől, milyen pl. a Nyirkállói Tamásnak tulajdonított verses jogi szabály.
Az utolsó versszak szerint. A versfők «nagy szoméhságot és vígságot» említenek.
35. A NYÍRKÁLLÓI TAMÁSNAK TULAJDONÍTOTT VERSES JOGI SZABÁLY.*
A Nyírkállői Tamásnak tulajdonított verses jogi szabály, a «Formulae solennes styli cancellariae etc.» cz. kézíratból vettük Jakubovich Emil nemz. múz. tisztviselő szívességéből. Olvasasat:
Regula Iuris | Quod enim semel placuit Vlterius displicere non poterit | Áthúzva: Ha ˙gazath akar tenned.
Merth myth eghzer meg zerzettel, es the thewled el vetettel
Ha igazath akarz tenned, thewbzer nem kel hozzad wenned.
Ha igazath akarz tenned, thewbzer nem kel hozzad wenned.
Nóéval kezdi beszédét, hogyan lelte meg a «vizezön» után a szőlőt, t. i. egy bakkecske vezette hozzá, mely megindult és «szép szakálát igen rázá és magát hagyigálá», mikor gyümölcsét «megharapálá». Ekkor kis kertébe elplántáltatta s oroszlán, majom, disznó és kecske vérével «megöntözteté». A Nóé részegsége után megmagyarázza, mit jelent a négyféle állat vére. Az oroszlán vére a bátor, a majomé a játékos, a disznóé a sárban heverő, a kecskéé az ugráló, tánczoló részegösöket jelenti.
36. GYÖRGY BARÁT NÉVALÁÍRÁSA.*
György barát névaláírása. A M. Nemz. Múzeum levéltárában őrzött eredetiről. Olv.: Frater thesaurarius.
37. GYÖRGY BARÁT PECSÉTJE.*
Az Országos levéltárban lévő eredetiről Morelli Gusztáv metszette.
Azután elsorolja a részegösök különféle fajait. Húszfélét ismer. Az egyik alázatos, a másik garázdás, a harmadik bűnét sírató, a negyedféle apróságot kívánó. Azután jönnek a dulók-fosztók, a némák, a Domján lovaként bölcsek. Külön faj az udvari részegösöké, a kik nyelveskedésökkel az úrasszony kegyébe hizelgik bé magukat s a lantosok rémei:
Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa Bíró mert ott csácsog azt kell hallgatni.
Hizelködés, csufolkodás, lantnál, énöknél;
Társim! ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel.
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa Bíró mert ott csácsog azt kell hallgatni.
| Az csélcsapás többet használ az vitézségnél, |
Társim! ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel.
Ez a hosszas kitérés is mutatja, hogy Tinódinak is sok baja volt ezekkel. Ezután még tizenkét faját sorolja fel a részegösöknek, azután a «bornemiszják»-ra tér rá s ezeket sem kíméli. Egy részök fösvénységből nem iszik, másik ravaszságból. Az asszonyok és «szép lejányok» is ilyenek: reggel szép sőlt kappant nyelnek el s azután az asztalnál nem esznek, ezüst kannácskájokat regtől fogva éfélig meg nem száraztják, himvarrás közben is «egyet-kettőt akasztalnak, ők esmég ísznak». A vén asszonyokat, dajkákat s vén szakálú hopmesteröket is kigúnyolja. Majd a lantosokra és hegedősökre tér.
Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök,
Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.
Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
Meg is ütik – néha történik – bottal az hátát.
Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.
Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
Meg is ütik – néha történik – bottal az hátát.
Még a széken ülő sok tolvajokat, a részegös árosasszonyokat rója meg s azután óva int a részegség kerülésére, de «mértékletösségvel» lehet a borral élni.
A költemény elejének forrása a Biblia (I. Móz. IX. 20–27. v.). A szőlőtőnek megöntözése állatvérrel nincs a Bibliában, ezt tehát másunnan vette. A Gesta Romanorum 159. elbeszélése legközelebb van hozzá, a megölt állatokat is olyan sorrendben sorolja fel, csak kecske helyett* bárányt említ. Ez a különbség különösen a tanulságban tünik ki. A Gesta-ban némelyek csendesek mint a bárányok, Tinódinál épen megfordítva kecskemódra felszökés és nagy sok táncz jellemzi azon részegösöket, a kik kecskevérben részesök.* A Gesta Josephus historicust említi forrásúl, de megvan a Midrásban, megvan Temesvári Pelbartnál is.* Kamâl al-Dîn Damîrî XIV. században arab író Hajâ al-hajwân (Az állatok élete) cz. művében is van hasonló elbeszélés Ádámról. Midőn Ádám a szőlőt ültette, az ördög annak tövét páva, majom, oroszlán és disznó vérével öntözte meg. Ebből ered a borivás négyféle hatása, az élénkség, nevetősség, erőszakosság és végül a disznóéhoz hasonló állapot.* Más íróknál is szerepel.* A részegesek osztályozása valamely középkori latin versen alapúl, ilyent többet ismerünk, de egyik sem ismer annyiféle részegest, mint Tinódi. A legtöbb megelégszik tizenkétfélével.*
Legalább a Haller-fordításban, l. Katona L. kiadásában 435. l.
A Gestá-ra mint forrásra Szilády mutatott rá RMKT. III. 453. l. Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költ. története. Bp., 1910. 27. l.
L. u. o.
Kégl S. Kamâl al-Dîn Damîrî: Hajât al-hajwân. Budapest, 1889. 30. l.
Szilády szerint egy XVI. vagy XVII. századi írónál, talán Pázmánynál. Ugyanő említi, hogy Türr István mint keleti mesét a «Tavasz» cz. lapban (1880. évi egyetlen számában) közölte.
L. De XII speciebus ebrietatis. Katona közl. E. Phil. Közl. 1900. 214. l. és Szilády: Irod. közl. 1901. 88. l. Itt még többféle változatra mutat rá s mint feldolgozást Tolsztojnak «Az első pálinka» cz. meséjét is említi. V. ö. U. o. 1912. 59, 60, 64. l.
