I.
I.
Brassó földrajzi fekvésének fontossága. Viszonya a fejedelemséghze. Belszervezete a XVI. század végén és a XVII. század elején.
A XVI. SZÁZAD végén és a XVII. század elején Brassó a szász földnek ha nem is politikai központja, de leggazdagabb, legvirágzóbb városa s egész Erdélynek ipari és kereskedelmi, hadi és politikai tekintetben egyik legfontosabb helye volt. Földrajzi fekvése Erdély délkeleti részeinek kulcsává, a kelettel folytatott kereskedelem főhelyévé s a Barczaság szép síkságának természetes központjává emelte. E síkság déli csücskében, a székelyföld tőszomszédságában, a Moldva és Havasalföldre vezető törcsvári, tömösi és bodzai szorosok torkolatánál Brassó birtoka az ország délkeleti részeinek, a Moldva és Havasalföldre vezető hadi és kereskedelmi útaknak birtokát jelentette és ez magyarázza meg a város gyors felvirágzását már a középkorban, valamint feltünő önállóságát a fejedelmek korszakában.
A középkor általános politikai és társadalmi viszonyai, melyek nálunk még az újkorba is mélyen benyulnak, idézték elő, hogy mint hazai német városaink mindenike, úgy Brassó is a legrégibb korszaktól kezdve megerősített védelmi pontot képezett. Fekvése a 360 méter magas Czenk és az ezzel szemben emelkedő, de már nem oly magas Raupenberg között, a Köszörü-patak szűk völgyében megerősítését rendkívűl megkönnyítette. E völgy északra a Barcza síkja felé szélesedik és ez egyetlen megközelíthető oldalon az északról és keletről Brassóba vezető két főúton uralkodik a város északi részén magánosan emelkedő várhegy, mely a XV. század közepétől fogva a város erődítéseinek központját alkotta. Egészen a XV. század közepéig a Czenken állott királyi vár uralkodott a városon és a Barczaságon, de 1454-ben Hunyadi János kormányzó engedélyével Brassó polgárai e várat lerombolták s a város védelmezésére hadtanilag sokkal fontosabb várhegyet erősítették meg. Épen egy századdal később I. Ferdinánd brassói csapatainak parancsnoka, Acra gróf, e várat az akkori hadi tudomány elveinek megfelelően kezdette átalakítani; de a német katonaságnak egy pár évvel később történt elvonulásával a munkálatok félbeszakadtak, s csak a XVII. század első tizedében fejeztettek be teljesen. Az első ágyúkat, számszerint hatot, Báthory Gábor ajándékozta, melyek a városbírák által a XVII. század folyamán ajándékozott ágyúkkal együtt még a XVIII. század végén is a sánczokon voltak elhelyezve.*
HERMANN: Das alte u. neue Kronstadt. I. k. 21. l. Kézirat a brassói ág. ev. gymnasiumi könyvtárában.
A Köszörüpatak keskeny völgyében szabálytalan négyszögalakban épült belváros már e korban falakkal és sánczokkal volt megerősítve. A falakon harminczkét torony és hét bástya emelkedett: nyolcz torony a Czenk felé, nyolcz a felső külváros, a magyarúl úgynevezett Bolgárszeg felé, nyolcz a várhegyre néző oldalon és végre szintén nyolcz a Raupenberg felé. A hét bástya a hét legerősebb czéh őrizetére volt bízva és e czéhekről nevezték el takács-, kötélverő-, posztós-, tímár-, ötvös-, szíjgyártó- és szabó-bástyának. A XVI. század végén a tornyok és bástyák a sánczczal együtt már fennállottak, csupán a várhegy felé néző oldalon a klastromkapu és nagy-utcza kapuja között nem volt a körfal teljesen kiépítve. Hiányzott itt még e korban az ötvös-bástya is, melynek építését csak 1639-ben kezdették meg és 1641-ben fejezték be. Ez oldalon a várost még ekkor csak a sánczok és pallissadok védelmezték.*
HERMANN: i. m. 22. l. TARTLER-TRAUSCH: Collectanea zur Geschichte der Stadt Kronstadt, I. k. 35. l. Kézirat a Brassó városi levéltárban.
Kedvező földrajzi fekvésénél fogva Brassó a középkor folyamán a keleti kereskedelem egyik átmeneti pontja volt, s értelmes és szorgalmas polgárai a városuk kedvező földrajzi fekvésével járó előnyöket jól ki tudták zsákmányolni. Ipar és kereskedelem által meggazdagodva, már a mohácsi vészt megelőző korszakban fontos jogokat, kiváltságokat és birtokokat szereztek, a XVI. század viharos éveiben pedig városukat kis köztársasággá emelték. Brassó közjogi állása e korban egy német birodalmi városéval, vagy talán még helyesebben egy kanton élén álló svájczi városéval hasonlítható össze. Nagy önállósága, mint amazoknál a körülmények kényszerítő hatalmának, a központi hatalom gyöngeségének volt természetes eredménye. Tagja volt az erdélyi fejedelemségnek, elismerte az erdélyi fejedelmet kegyelmes urának, de oly korlátok között, melyek a fejedelem hatalma és méltóságára árnyékot vetettek. Erődítéseit beleegyezése nélkül fejedelmi hadsereg meg nem szállhatta, s maga a fejedelem is csak akkora kísérettel vonúlhatott a városba, mekkorát a tanács beereszteni jónak látott. Mióta a törcsvári uradalmat megszerezte, kezében tartotta Törcsvárral a Havasalföldre vezető, akkor legfontosabb szorosnak kulcsát s fenhatóságát kiterjesztette az egész Barczaságon kívűl Fogaras vidék egy részére is. Ez egész terűleten Brassó zászlója lengett; nem állott ott fejedelmi vár, nem volt rajta fejedelmi őrség.
Mint Erdély harmadik nemzetének, a szász nemzetnek, jelentékeny tagja, Brassó is hűséget esküdött a rendek által megválasztott fejedelemnek s hordozta a rá eső részt azon kötelezettségből, mely az unioból kifolyólag a szász nemzetre háramlott. Adót fizetett és katonát állított oly arányban, mint azt a szász nemzeti gyűlésen – hol természetesen követei épúgy jelen voltak, mint az országgyűlésen – kiszabták, és oly pontossággal, minőre központi hatalom többé vagy kevésbbé szilárd volta, a város körültekintő tanácsát intette. Ezzel szemben valódi felségjogokat bírt az pénzverés és katonatartás jogában s a közigazgatást és a bíráskodást a Barczaság határain belűl csaknem teljes függetlenséggel gyakorolta.
A város belszervezetét tekintve, az már e korban aristokratikus alapokon nyugodott. Még nincsenek oly patricius családok, melyek a főbb városi hivatalokat örökségképen bírják, de az alsó néposztálynak befolyása a város ügyeire már ekkor szűk korlátok közé van szorítva. A város élén áll s képviseli azt kifelé a városbíró (Stadtrichter), mint neve is mutatja első sorban a városi lakosok pereiben az igazságszolgáltató hatalom birtokosa. Gyakorolja e mellett a város minden ügyében a főfelügyeletet, intézkedik önhatalmúlag mindenben, mi a város érdekeit kifelé illeti, s e czélra a városi pénztár rendelkezésére áll.* Erélyes ember kezében e hivatal – miután hatásköre nem volt szabatosan körülírva – rendkívűl nagy hatalmat adott. A városbíró mellett áll a városgazda (Stadthann) az igazságszolgáltatásban a bíró segédje és a város pénzügyeinek kezelője, ki ez utóbbi minőségben a város minden bevételéről és kiadásáról pontos számadási könyvet tartozott vezetni. E két fő hivatalnok a tizenhat senatorral együtt alkotta a városi tanácsot.
Stadthannenrechnungen 1591–1613. évekből. A kiadások rovatában világosan meg van különböztetve «auff befel des H. Richters» és «auff befel eines ehrsamen Ratts». (Városi levéltár.)
A városi közönség a város ügyeinek intézésére a communitas, azaz a százak tanácsa által gyakorolt befolyást, mely testület azonban korántsem az összes polgárság választása alapján állíttatott össze. A városbíró és a városgazda válogatták ki a tekintélyesebb polgárok sorából a százak tanácsának tagjait, olyformán, hogy minden városnegyedre huszonöt communitási tag esett. E testület élén az orator állott, kit minden évben újra választottak, s ki bizonyos tekintetben, mint a régi római tribunus plebis, a városi közönség érdekeinek a tanácscsal szemben védője volt. A communitas választotta a senatorokat és a senatus élén álló két fő hivatalnokot, a bírót és a gazdát, régi szokás szerint karácsony második ünnepén. A legrégibb erre vonatkozó szabályrendelet az 1555-ik évből az előljárók választásánál a következő fokozatot állapította meg: bíró csak az lehet, ki már gazda volt, gazda csak a senatorok közűl, senator csak a százak tanácsából választható.* A választást megelőző nap a communitas tagjai összegyűltek a városházán és a városgazda megjelenvén közöttök, maga, a bíró és az egész senatus nevében beadta a lemondást. Későbbi időben a tanács lemondását a nagy templomban a reggeli isteni tisztelet után nyújtotta be. A lemondást megelőzőleg az előljáróság mindenik tagja előterjesztette számadását a senatusban. Legnagyobb fontossággal bírt a városgazda számadása, miután a város összes bevételei és könyveinek átvizsgálására egy külön bizottság küldetett ki, melynek tagjai voltak a senatorokon kívűl a communitas nyolcz tagja: kettő, kettő mindenik városnegyedből.*
E szabályrendelet eredetije elveszett, másolata 1722-ből megvan TARTLER-TRAUSCHnál: Collectanea. II. k. 41. l. Kézirat i. h.
Acta et decreta centum virorum. 51. l. Az 1602-iki statutumok VIII. pontja. Városi levéltár. A communitas határozatai ezen időből közölve vannak KOLOZSVÁRI-ÓVÁRI: Magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I. kötetében; de szerfölött hiányosan, így pl. teljesen kihagyattak az 1612 és 1614-ben hozott fontos statutumok.
A régi Fekete kapu Brassóban.
Belső részlet.*
A városi levéltárban őrzött fénykép után rajzolta Cserna K.
A vizsgáló bizottság jelentésétől függött, hogy a gazda a következő évre is hivatalában maradjon. Ha számadását helyesnek találták ismét választhatónak tekintetett, s ezen esetben fel volt hatalmazva, hogy az nap estve a város költségén a vizsgáló bizottság, t. i. a senatorok és a nyolcz communitasi tag, részére lakomát rendezzen. Mint a gazdai számadási könyvek mutatják, a költséget ily alkalommal épen nem kímélték s az ételek és italok bősége és finomsága tekintetében a városi urak a nemességgel a versenyt bátran kiállották. Az 1604-dik év számadási lakomájának költségei példáúl 84 forint 30 denárt tettek.* Magas összeg oly időben, midőn egy senatornak, magának a bírónak napi díja is csak 25 denárt tett, s midőn egy font húst 3 denáron, egy ökkröt 6–7 forinton lehetett venni.*
Stadthannenrechnungen. 1604. decz. 21-ről. Városi levéltár.
Stadthannenrechnungen. 1604. és 1605. évekről. Városi levéltár.
Ugyanezen és a következő napon, azaz karácsony első és második ünnepén, történt az előljáróság választása. A communitas tagjai a városházán összegyűlve, első ünnepen az oratort választották meg, a második ünnepen a két fő előljárót, a bírót és a gazdát. A választás e két utóbbira vonatkozólag nagyon szűk körre volt szorítva. A bíró csak a két legidősebb senator közűl volt választható, a gazda a két ezek után következő senator közűl. Közönségesen tehát csak két jelölt volt mindenik hivatalra. A városbíróságra a volt bíró és a volt gazda, a gazdai állásra a volt gazda és a legidősebb senator. Régi szokás volt ez, de rendes szabálylyá csak 1612-ben lett.* A XVII. század első éveiben megtörtént, hogy nem nézték a szolgálati éveket és fiatal senatorokat emeltek a városbírói székre, különösen, midőn a fenyegető körűlmények e polczra erélyes embert kívántak.
Acta et decreta virorum. 53. l. 1612. I. k. I. h.
Újév napján vecsernye után a nagy templomban a pap kihirdette a megválasztott előljárók neveit s a vízkereszt után következő első hétfőn az új bíró és az új gazda ünnepélyes beiktatása következett. E napon a városházán összegyűltek a tanács és a communitas tagjai s az új bíró felolvasta az új gazdának az esküformát, mit ez utánna mondott s megtartását kézfogással erősítette meg. Ezután a bíró és az összes senatorok letették a gazda kezébe az esküt, természetesen ezek is, mint előbb a gazda, a communitas tagjainak jelenlétében. Most átadták a hivatalba lépett bírónak méltósága jelvényeit: egy kardot, egy kis szekrényt a város pecsétjével és a vörös selyembe kötött jegyzőkönyvet. E jelvények trombitaharsogás között vitettek a bíró lakására és a napot, melyet az előljárók esküjéről «geschworner Montag»-nak neveztek a senatorok, az alsóbb rendű városi hivatalnokok és a communitas idősebb tagjainak tiszteletére rendezett lakoma fejezte be. A communitas többi tagjait másnap a senatorok vendégelték meg.*
E szertartásokat leírja HERMANN i. m. I. k. kéziratban levő kötetében az ő korában még fenállott szokás szerint.
A senatorokat szintén a communitas választotta és pedig szintén karácsony másod napján a gazda és a bíró előtt. A hivatalába először belépő senator a communitasnak bemutattatott s letette az esküt. Későbbi időben szokássá lett, hogy a senatorokat élethossziglan választották, de még ekkor a senatorok minden év végén beadták lemondásukat, minden évben újra választattak s az új bíróval és gazdával együtt újra letették az esküt. Megtörtént akárhányszor az is, hogy régi senatorok mellőzésével új emberek választattak be a tanácsba; habár ez mégis csak kivétel volt, s általában a már egyszer megválasztott senator minden következő alkalommal újra beválasztatott. Képesítést a senatori állásra, valamint a bírói és gazdai hivatalra nem kívántak. Szabók, csizmadiák, tímárok, posztó-készítők, ötvösök szerepelnek a senatorok névsorában; ellenben megkívánták, hogy a megválasztandó senator házbirtokos legyen, s hogy a tanácsban már benn levő senatorok valamelyikével közel rokonságban ne álljon. Testvérek, sógorok és unokatestvérek a tanácsban egyszerre nem ülhettek.*
Acta et decreta. 4. l. 1602. statutumok 2., 5. pontja.
A senatorok működése sok oldalú volt, a város kül- és belviszonyainak megfelelően. A bíró és a gazda felügyelete alatt s ezekkel együtt intézkedtek minden fenforgó ügyben, akár kebli érdekű volt ez, akár a város viszonyát érintette, a szász nemzethez, az országgyűléshez, a fejedelemhez, vagy a szomszéd havasalföldi és moldvai vajdákhoz. Úgy látszik, hogy a rangban legfiatalabb senatorok már ekkor a legkevesebb képzettséget igénylő és legkevesebb haszonnal járó városi gazdasági ügyeket végezték. Templom- és iskolaépületek, általában a városi középületek, erődítések, falak és bástyák fentartása; továbbá a bor-, sör- és pálinka-gazdaság kezelése; felügyelet a kútakra; felügyelet a város birtokát képező erdőkre, rétekre és legelőkre, azok kiosztása minden évben a senatorok között, s a haszonbér kezelése; felügyelet a városi malmokra; a tized beszedése a szász községekből és annak elhelyezése a város raktárában. A rangban legidősebb senatorok a bíróval és volt bíróval, valamint a volt gazdával együtt a város külbirtokainak több jövedelemmel járó igazgatását végezték. Melléjök segítségűl s némileg ellenőrzésűl a communitas is kirendelt a maga kebeléből egynehány tagot. A bíró igazgatása alatt állott a város legnagyobb birtoka, Hétfalu, a volt bíró alatt Törcsvár, Krizba és Apácza, a volt gazda alatt Zernyest; a legidősebb senator alatt Tohány, a rangban következő négy senator alatt Sárkány, Vledény, Persány, Gritt és Holbach.* A városgazda vezette a városi egyetemes pénztár ügyeit egy senator segítségével, míg a fejedelemtől ez időben bérben tartott harminczad ügyeit szintén két idősebb senator végezte. A legképzettebb senatoroknak, – kik e mellett azonban egyéb teendőkkel lehettek és voltak is a legtöbb esetben megbízva – jutott azon feladat, hogy a város érdekeit a szász universitáson és az országgyűléseken képviseljék, s hogy részben a fejedelem és a rendek, részben a város különös megbízásából a moldvai és havasalföldi vajdák udvaránál, vagy a portánál és a bécsi udvarnál diplomacziai küldetést teljesítsenek. A városbírón és a városgazdán kívűl két, legfölebb négy senatort találunk e korszakban kiküldetésekre alkalmazva. Hogy egyszerű polgár vagy communitási tag bízatott volna meg ilyen feladattal, a legritkább esetek közé tartozott.*
A XVII. század elején a birtokkezelésnek itt felsorolt felosztása már érvényes volt, habár eltéréseket is találunk. Pl. Weiss naplójában. Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Neue Folge 136. l. Hegyes naplójában u. o. 327. l.
Stadthannenrechnungen 1590–1613. I. h.
Az Ötvös bástya Brassóban.*
Ruby M. tanár aquarellje után Cserna.
A város akkori viszonyai, nevezetesen a hivatalnoki, patriciusi családok hiánya hozta magával, hogy a városi hivatalnokok – bíró, gazda és senatorok – fizetése aránylag nagyon csekély volt. Bíró, gazda és senatorok e korban csaknem kivétel nélkűl iparosok és kereskedők, kik űzletök jövedelméből élnek, hivatalukat kitüntetésnek tartják s az abból folyó hasznot csak mellékjövedelemnek tekintik. Készpénzfizetésről még ekkor nincs szó, hanem csak a hivatallal járó bizonyos kiváltságokról és jövedelmekről. A tanács tagjai ki voltak véve minden adó alól, s a város tulajdonát képező réteket és legelőket olcsó áron, élethossziglan bérbe vehették. Hivataluk tartama alatt a városi rétekből bizonyos részt kaptak: a bíró egy dűlőt (eine Gewande), a volt bíró 40 holdat, a gazda és a volt gazda épen annyit, a senatorok egyenként 12 holdat. Ezenkívűl ajándékban részesűltek: a vámból kaptak újévi ajándékot fűszerekben és déli gyümölcsökben.* A barczasági szász községektől a számadások átvizsgálásáért borravalót, s azon senatorok, kik a város alá vetett faluk ügyeit intézték az illető faluktól 50–60 frtig terjedő pénzajándékot. Tekintve a senatorok soknemű elfoglaltatását, a senatorság a XVII. század elején terhes és anyagi tekintetben nem igen hálás hivatal volt. «Szép tisztesség, – mondja e korból egy brassói senator – de üresen marat az erszén a mellet.»* Épen ezért nem is mulasztották el a senator urak a város pénztárát minden lehető alkalommal ünnepélyek, vendégeskedések rendezésére igénybe venni. Az előljáróság leköszönése, az új pap beiktatása a város költségén rendezett lakomákkal volt összekötve, s ily alkalmakkor a senator urakat a tanulók színdarabok előadásával szokták mulattatni.* Később a senatorok javadalmazásában nagy változás állott be. Már a XVII. század végén a készpénzfizetés mellett a város tulajdonát képező falukban a sör-, bor- és pálinka-elárúsítási jogból befolyó jövedelmet, továbbá a bírságpénzeket ők élvezték, valamint e faluk robotmunkáját is az illető falut igazgató senator használta fel.*
1617-ben kapott mindenik senator 1 font borsot, 1/4 font sáfránt, 1/4 font szerecsendióvirágot, 3 font malzsoát és 1 font fügét. Hegyes naplója i. h. 328. l.
Hegyes i. h. 318. l.
Stadthannenrechnungen 1605 febr. 21-ről: «Gab auf befel den Studenten, dass sie meinen Herrn Comedia spielten 5 fl.» Hogy a papi beiktatások alkalmával sem kimélték a költséget, mutatja az, hogy pl. 1606-ban az új pap, Fuchs Márkus, tiszteletére a város által rendezett ebéd költségei 224 fr. 19 denárt tettek. Stadthannenrechnungen 1606 deczember 13-ról. I. h.
HERMANN: i. m. I. k. 362, 363. l. Kézirat i. h.
A régi Sz. Lélek kapu Brassóban.*
Rombauer igazgató fényképe után készítette Cserna.
A Takács-bástya Brassóban.*
Fénykép után rajzolta Cserna.
A kiküldetésben járó senatorok a város éléstárából kijáró élelmi szereken kívűl az szükséges ellátási költségeket kapták és napi díjat húztak. Mai pénzviszonyaink szerint a napi díj magas nem volt: naponként 25 denárt számítottak úgy a bírónak, mint a senatoroknak,* de miután a város a kiküldetésben járó senatorok kiadásait az utolsó denárig megtérítette* és a kiküldetés gyakran egy hónál is tovább terjedt, a napi díjak a folyton utazó senatoroknál jelentékeny jövedelmi forrást képeztek. A követek választására a polgárság képviselőinek, a communitas tagjainak semmi befolyása sem volt, a tanács e tekintetben teljhatalommal rendelkezett. Általában a város ügyeinek rendezése az universitással, a fejedelemmel és a szomszéd oláh vajdákkal és esetleg a portával szemben is a tanács, illetőleg a bíró és a kiküldetésekben szereplő idősebb senatorok kezében nyugodott és akárhányszor megtörtént, hogy valamelyik senator a tanács utasítása nélkűl a város nevében szerződést kötött, kötelezettséget vállalt el stb. Az innen támadható veszélyek bírták a százak tanácsát 1614-ben azon határozatra, hogy jövőre minden senatornak a legszigorúbban megtiltassék a tanács tudta nélkűl a császárral, fejedelemmel vagy bárki mással politikai tárgyalásba bocsátkozni.*
Stadthannenrechnungen 1603–1612. évekről. I. h.
A követek elindulásuk napján a gazdától a város éléstárából kapták a legszükségesebb élelmi czikkeket: húst, halat, bort, szalonnát, olajat stb. Fuvar és egyéb költségeikről a számlát visszaérkezésük után adták be a gazdának. Stadthannenrechnungen az 1603–1612. évekről. I. h.
Acta et decreta. 17. l. 1614. évről. I. h.
A senatus és a communitas hatásköre ez időben még nincs egész élesen elkülönítve. Az ezen időből fenmaradt communitasi határozatok azt mutatják, hogy a communitas magát a városi lakosság képviseletének, a város törvényhozó hatalmának tekinti, a tanácsot pedig csak a végrehajtó hatalom birtokosának, s fentartja elvben azt a jogot, hogy minden fontos változás, minden a közügyet érintő tárgy az ő véleményének meghallgatásával döntessék el. De a dolgok természetes rendje hozta magával, hogy ezen elv ténynyé nem válhatott. A communitas tagjainak kevés képzettsége és szűk politikai látköre, tényleg az általános politikai kérdésekben, melyek a város külviszonyaira vonatkoztak, a tanács kezébe juttatta a hatalmat és a communitas befolyása csak a város belviszonyait érintő ügyekben érvényesűlhetett. Pénzügyekben, nevezetesen az adókivetésre, a fejedelem és a fejedelmi követek ellátására vonatkozó kérdésekben a communitas ad a tanácsnak utasításokat s a tanács pénzkezelését is ellenőrzi. Utasításai azonban igen gyakran írott malaszt maradtak, s már ekkor mutatkozik a senatorok részéről oly irányú törekvés, hogy a pénzügyek is kizárólagosan a tanács kebelében tárgyaltassanak.* Még ekkor azonban sikertelenűl. A tanács és a communitas tagjai nem váltak még két külön társadalmi osztálylyá. A communitas háttérbe szorítása, hatalmának csaknem teljes megsemmisítése csak akkor vált lehetségessé, midőn körűlbelül egy századdal később, egy hivatalnoki patricius-osztály kifejlődésével a legfőbb hivatalokat nehány család vette birtokába, melyeknek magánérdekei nem mindig egyeztek a városi polgárság zömének, s így a communitasnak érdekeivel.
Weiss naplója i. h. 139. 140. l.
A tanács és a communitas alatt állott a város polgársága, tekintélyes testületeket, azaz czéheket alkotva. Czéhekben tömörült a város lakossága, mely csaknem kizárólagosan iparosok és kereskedőkből állott s ezért a czéhek a polgárjoggal bíró lakosság összeségét képezték. Hogy ez volt az általános felfogás, mutatja azon körülmény is, hogy a fejedelem trónraléptekor a polgárok czéhenként tették le a hűségesküt az e czélra kirendelt senatorok kezébe.* Minden czéh egy szorosan elzárt testületet képezett, élén a két czéhmesterrel és a czéh beléletét szabályozó, a fejedelem, vagy a szász universitas, vagy a tanács által megerősített statutumokkal. Már a város bástyáinak elnevezései feltűntetik, hogy mely czéhek voltak e korban a legszámosabb taggal rendelkezők, s épen azért a legtekintélyesebbek. Ezek voltak a takács, kötélverő, posztós, tímár, ötvös, szíjgyártó és szabó czéhek, de mellettök még számos czéhvel találkozunk. Czéheket alkottak a már felsoroltakon kívűl a következő iparosok: borbélyok, keztyűsök, bognárok, mészárosok, kovácsok, bádogosok, rézmívesek, szűcsök, kőmívesek, lakatosok, csizmadiák, asztalosok, fazekasok, posztónyírók, kalaposok, kerekesek és ólomöntők.* Hogy mennyi tagja volt minden egyes czéhnek, arról ma már számot adni alig lehet, de hogy Brassónak e korban számos iparosa volt, következtethetjük abból az adatból is, hogy az épen nem erős kalapos czéhnek 1613-ban 222 tagja volt.*
Hegyes naplója i. h. 300. l.
Az 1689 ápril 21-kén Brassóban kiütött tűzvész alkalmával, midőn a város legnagyobb része elhamvadt, igen sok czéhnek az iratai is megsemmisültek. Ez az oka, hogy számos czéh legrégibb irata csak 1690-ig megy vissza. Én csak azon czéheket soroltam fel, melyeknek fennállása e korban oklevelekkel kimutatható, de valószínű, hogy más czéhek is állottak fenn már a nagy tűzvész előtt. A brassói czéhek oklevelei összegyűjtve mai napig sincsenek. Egy részök a városi levéltárban, más részök az ágost. gymnasium könyvtárában van elhelyezve, de a legnagyobb rész még mindig magánosok kezén van. Lásd: Verzeichniss der Kronstädter Zunft-Urkunden. Kronstadt. 1886.
Hegyes naplója i. h. 300. l.
