I.
I.
Weiss Margit himzése.*
Weiss Margit himzése a brassói főtemplomban őrzött oltárterítőről, rajzolta Cserna.
Báthory Gábor törekvése a szászok kiváltságos állásának megsemmisítésére. Szeben elfoglalása. Weiss és a brassóiak csatlakozása Báthory elleneihez. A brassói ütközet 1611 julius 9.
A FEJEDELEM nagyratörő politikája, az önállóság, mit minden tettében tanúsított s mit tőle épen azok, kik fölemeltetésében közreműködtek, nem vártak, végre erőszakos, szenvedélyes jelleme mindenfelé, benn és kinn egyiránt ellenségeket támasztott. Leginkább csalatkoztak a bécsi udvar és a buzgó katholikus Forgách testvérek, kik benne eszközt véltek feltalálni a katholicismus érdekeinek előmozdítására és az al-dunai kis államok confoederatiojának létrehozására a magyar király fenhatósága alatt, s kik fájdalommal tapasztalták, hogy Báthory, mint fejedelem mindinkább elfordul a katholicismustól és a confoederatiót saját felsősége alatt, saját nagyravágyó terveinek kivitelére szándékozik megalapítani. Természetes következménye volt csalódásuknak, hogy megbuktatására gondoltak s szövetségesekűl e czélra önként kínálkoztak a fejedelem saját elégedetlen alattvalói: a katholikus főurak és a bécsi udvar iránt minden körűlmények között rokonszenvvel viseltető szászok; első sorban pedig a moldvai és a havasalföldi vajdák. Radul, mint láttuk, kezdettől fogva az osztrák ház híve volt, s ha a körűlmények nyomása alatt meg is hajolt a porta és a török párti erdélyi fejedelmek előtt, hódolata nem volt őszinte s összeköttetését a bécsi udvarral soha sem szakította meg. Báthory tervei iránt kezdettől fogva tisztában lehetett. Bizonyára ismerte az erdélyi fejedelem mély gyűlöletét, mit ő is hasonlóval viszonzott, s ha pillanatra ki is békűlt, a béke csak fegyverszünet volt, mi a titkos ellenségeskedést nem szűntette be.* Ép úgy számíthatott a bécsi udvar a moldvai vajdára, kit Báthory mint láttuk, mélyen megsértett; s habár utóbb a fejedelem a vajda követét szabadon bocsátotta és a magyarországi készülődések hallatára a szövetséget 1610 juliusban megújította, Konstantin többé nem bízott az erdélyi fejedelemben s kész volt megbuktatását elősegíteni. Bizonyára azt is tudták Bécsben, hogy a porta nem sok jó akarattal viseltetik Báthory iránt, s bizonyosak voltak, hogy a Báthory nagyratörő tervei által nyugtalanított lengyelek hajlandók lesznek a bécsi udvarral és szövetségeseivel ez ügyben kezet fogni.*
Mint a szászokról, úgy Radulról is Báthory igen gyakran gúnyosan nyilatkozott, leveleit elfogatta stb. Természetes, hogy a vajda ezt hasonló eljárással fizette vissza Weiss naplója i. h. 213. l.
Részletesen tárgyalja e viszonyokat SZILÁGYI S.: Báthory Gábor 100., 101. s követk. l. és Erdélyi országgyűlési emlékek. VI. k. 40., 41. l.
A Kendy-féle összeesküvés 1610 tavaszán, bár úgy látszik közvetlenül magán boszú műve, közvetve a Báthory ellen minden oldalról fenyegetően összegyülemlő ellenséges hangulat első kitörése volt; s Báthory az ellene irányzott coalitio alakulásáról értesűlve, gyors cselekvésre, ellenei megelőzésére határozta el magát. Összes ellenfelei között a leggyűlöltebb, a szászokkal, nevezetesen a Brassóval gondosan ápolt jó viszonyánál fogva a legveszélyesebb Radul vajda volt, s ellene készűlt az első csapást intézni. A dolgot ravaszúl készítette elő; míg hadait, nevezetesen a hajdúkat 1610 őszén Erdély déli részeiben központosította, nem szűnt meg a vajdát követei által barátságáról biztosítani s ily formán hadi készületei valódi czélja felől csalódásban ringatni. Azonban a fejedelem jól ismerte Radul ravaszságát, szoros összeköttetését a szászokkal, talál túl is becsülte a vajda erejét, s azért egy havasalföldi háború esetére, melynek kimenetelét előre látni nem lehetett, biztosítani akarta visszavonulási útját. Elhatározta tehát a Radullal és a bécsi udvarral rokonszenvező szászokba félelmet önteni s őket egy merész csapással ártalmatlanokká tenni. Szeben kulcsait akarta zsebébe tenni. Gondosan titkolt terv szerint, melyről Imrefi kivételével még meghitt tanácsosai sem tudtak semmit, deczember 11-ikén Szebent meglepetéssel kezébe kerítette; összes kiváltságait megsemmisítette és fejedelmi várossá téve, saját katonái őrizetére bízta. A pár nap múlva deczember 17-dikén, Szebenben megnyilt országgyűlés, miután hitelt adott a fejedelem vádjának, hogy a szebeniek Radullal összeesküdtek és a száműzetésben Báthory ellen eget, földet megmozgató Kendynek 30,000 frtot ígértek, ha az országba tör, szentesítette a fejedelem által elkövetett államcsínyt.
Szeben látképe.
A csapás a szászokra váratlanúl jött s egy pillanatra teljesen lesújtotta őket; de hogy mi volt igaz a fejedelem által ellenök emelt vádakban, adatok hiányában ma már bajos eldönteni. Hogy a szászok általában és így a szebeniek is nem Báthoryval, hanem ellenfeleivel, Radullal és a bécsi udvarral rokonszenveztek, az kétségtelen; de a nem épen alaptalan ellenszenv és a hűtlenség s a mi ezzel egyértelmű, a hazaárulás között nagy a távolság. Elégedetlenek voltak a legnagyobb mértékben, figyelemmel kísérték Báthory elleneinek mozgalmait, s bizonyára nem sajnálkoztak volna a fejedelem bukása fölött; de hogy tényleg, mint a fejedelem őket vádolta, részük lett volna e mozgalmakban, nem látszik valószínűnek. Még az is, ki közűlök a legkiválóbb államférfiú tehetséget a legtöbb merészséggel egyesítette, a brassói senator, Weiss Mihály, még ekkor távol állott attól, hogy a fejedelem megbuktatására gondoljon vagy törjön. Levele, melyet a szebeni államcsínyt megelőzőleg, szeptember 8-ikán bizalmas ismerőséhez, Petky Jánoshoz, a fejedelem portai követéhez intézett, bár keserű hangulatban s rossz sejtelmek között iratott, még a fejedelem loyalis alattvalójának tűnteti őt fel.* Különben is nem lehet elhallgatni, hogy a fejedelem vádjai kétséges alapokon nyugodtak. A minden kétséget kizáró írásbeli bizonyítékok helyett tanúkra hivatkozott, kiknek igazmondása ily körűlmények között nagyon alapos kétkedés tárgya lehet. Megkísértette a fejedelem az ekkor szintén Szebenben tartózkodó Weiss Mihályt is Szeben meg Brassó hűtlenségére vonatkozólag vallomásra bírni, mi azonban nem sikerűlt. A brassói senator – bár a fejedelem halállal fenyegette, ha a kívánt vallomást meg nem teszi, – szilárdabb magatartást tanúsított, mint a szebeni senatorok, kik közűl egy pár a fejedelem tanúi közé tartozott.*
Weiss naplója i. h. 216. l.
Weiss naplója i. h. 218. l.
A koczka ezzel el volt vetve Báthory és a szászok között. Szeben ugyan elbukott; de a szász nemzeti ügy zászlóját Brassó és az e pillanattól fogva a szász nemzeti ügy vezérévé emelkedett Weiss Mihály ragadta kezébe. Benne helyezte nemcsak városa, hanem az elbukott Szeben is bizalmát és reményét,* s daczára annak, hogy még a senatorok között sem állott rangban legelöl, e pillanattól kezdve ő Brassó ügyeinek teljhatalmú intézője. Szeben eleste után Weiss egy gondolatnak él: megbuktatni Báthoryt, nemzetének, s mi fölfogása szerint ezzel egyértelmű volt, a hazának ellenségét; s ha talán eddig voltak is aggodalmai, most már minden habozás nélkűl fog kezet a fejedelem ellenségeivel. Bármennyire is égett azonban szívében a gyűlölet Báthory iránt, az időpontot a szakításra most, midőn a fejedelem 20,000 ember élén állott, még nem látta elérkezettnek. Időre volt szüksége, hogy Brassó ellentállását, erejét szervezze, s hogy a Báthory iránt ellenséges elemekkel összeköttetésbe léphessen.
Őt kérte fel közvetlen Szeben elfoglalása után a szebeni pap, hogy a város felszabadításának ügyét kezébe vegye. Weiss naplója i. h. 219. l.
Első feladatának tekintette Brassót a Szeben sorsától megóvni. Nyilt ellentállásra a város készületlensége mellett alig gondolhatott; de ismerte a pénz hatalmát, s ezt használta föl. Imrefinek a legbefolyásosabb tanácsúrnak, titokban, a fejedelem tudta nélkűl 2500 aranyat adott, magának a fejedelemnek pedig 4500 aranynyal kedveskedett, hogy a város a katonai megszállást kikerűlje.* Az ajándék használt; Brassót a fejedelem ez alkalommal megkímélte; valószínűleg azért, mert czélját, a szászok megrettentését és ártalmatlanná tételét, Szeben bevételével elértnek hivén, nem akart Brassó esetleges ostromával ellenfeleinek a készűletre időt engedni. Sietett gyűlölt ellenségét, Radult meglepni, s Havasalföld elfoglalásával Erdélyt ezen oldalról minden támadás ellen biztosítani. Ha Havasalföld kezében volt, Brassótól mit sem tarthatott; e város ellenséges érzülete csak addig lehetett rá nézve veszélyes, míg a szomszéd ország élén ellensége, a szászok jó barátja, Brassó szövetségese, Serbán Radul állott. Deczember 26-ikán elindúlt Szebenből, s miután egy pár napig a Barczaságon táborozott és Brassótól a megindítandó hadjáratra élelmi szereket, lőport s más szükséges dolgokat vett föl, deczember 29-ikén elvonúlt Törcsvárra, s 1611 január első napjaiban már Havasalföldön állott.*
Ily összeget mond maga Weiss naplójában, i. h. 218. l. A Brevis consignatio tumultuum bellicorum in Transsilvania etc. (Kiadva TRAUSCHnál: Chronicon Fuchsio-Lupino-Ollardinum P. I. k. 239. s köv. l.) szerint Weiss csaupán Imrefinek adott volna 14.000 forintot. BENKNER krónikájában szintén csak az Imrefinek adott ajándékot említi és azt 6000 frtra teszi. (Chronicon s. historia Benknerii. Kézirat a brassói ágost. ev. gymnasium könyvtárában.)
A havasalföldi hadjárat megkezdését a brassói évkönyv-írók egyezőleg 1610 decz. utolsó napjaira teszik. A legrészletesebb tudósítást BENKNER adja. (Kézirat. i. h.)
Weiss aggodalommal nézett a háború kimenetele elé. Már ekkor azon ponton állott, melyen a fejedelem fegyvereinek sikert nem kívánhatott. Báthory győzelme rá nézve Brassó önállóságának bukását, a szász nemzet kiváltságos állásának megsemmisítését jelentette. Azok után, mik történtek, ismerve a fejedelem erőszaktól vissza nem riadó jellemét, a Havasalföldről diadallal visszatérő fejedelemtől egyebet nem várhatott, s Weiss, ki ép úgy, mint polgártársai, első sorban a Királyföldet tekintette mindig hazájának, e válságos pillanatban nem habozott szűkebb hazája érdekében a fejedelemmel szemben hűségesküjét megszegni. Tudta, hogy Báthory békés szavai által elaltatva, Radul készületlen, s nem volt reménye, hogy a vajda az erdélyi hadakkal szemben országát megvédhesse; de a mi hatalmában állott, megtette, hogy barátját, városa régi szövetségesét a közvetlen meglepetés, az elfogatás veszélyétől megmentse. Még mielőtt Báthory a hadjáratot megkezdette volna, Weiss titokban futár által tudatta Radullal, mi készűl ellene Erdélyben,* mire a vajda kincseit összeszedve előbb Moldvába, Konstantin vajdához, onnan pedig később Lengyelországba menekűlt. Báthory 6000 főből álló előhada, melynek föladata volt őt meglepni és elfogni, már nem érte be, ellenben elfogta a vajdának hasonlóképen menekűlni igyekező anyját és a szintén Moldva felé szaladó bojárok egy részét. A többnyire hajdúkból álló erdélyi hadsereg a teljesen védetlen Havasalföldet iszonyúan feldúlva, roppant zsákmánynak jutott birtokába.*
Oly ember tudósít minket erről, kinek e pontban teljesen hitelt adhatunk: BENKNER JÁNOS, brassói senator, Weissnak bizalmas embere s politikájának örököse. Tudósítása szó szerint a következő: «Der fromme Radull wäre auch leicht überfallen worden, weil Er dem gottlosen Battor sein Lebenslang kein übles gethan, wenn in nicht H. Michael Albinus durch einen Botten hätte warnen lassen.» Chronicon Benknerii kézirat i. h. Mellékesen megjegyezve BENKNER a Báthory elleni gyűlöletben csaknem valamennyi szász évkönyv-írón túl tesz. A legközönségesebb jelző, mivel a fejedelmet megtiszteli: «der Hund».
Bő tudósítást adnak a havasalföldi hadjáratról: MIKÓ FERENCZ i. h. 191. l. BOJTHI: De rebus gestis magni Gabrielis Bethlen. ENGELnél: Monumenta Ungrica 272. l. a Brevis consignatio i. h. I. k. 242. l. és BENKNER krónikája, kézirat i. h.
Báthory tehát czélját nem egészen érte el. A vajda kisiklott kezéből, s ki ismerte Radul szívós, ravasz jellemét és számos összeköttetéseit, előre tudhatta, hogy országa elvesztésébe oly könnyen belenyugodni nem fog. Valószínűleg erre számított Weiss is, s azért igyekezett a vajdát, kitől Brassó s általában a szászok ügyének jobbra fordulására sokat várt, a már említett lépéssel lekötelezni. Egyelőre azonban Báthory ura volt Havasalföldnek; fölvette Havasalföld fejedelmének czímét s Tergovistot époly fejedelmi városának tekintette, mint Fejérvárt vagy Szebent.* Megtette a szükséges lépéseket arra is, hogy hódításának a jövőben is ura maradjon. E tekintetben minden a szultántól függött, mint Erdély és Havasalföld urától, kit Báthory, hogy Radult annál biztosabban meglephesse, tervezett hadjáratáról nem is értesített volt. Most a bevégzett tény után követséget küldött a portához, hogy Radul elűzését tudassa s Havasalföldet testvére Endre, a moldvai vajdaságot pedig a szintén elűzendő Konstantin helyett István despota számára kieszközölje.* Czélját azonban a portánál is csak részben érte el. Radul elűzetését – bár engedély nélkűl történt – szívesen tudomásúl vették; a vajdában, nem alaptalanúl, soha sem bíztak; ismerték német hajlamait, bécsi összeköttetéseit; de az erdélyi fejedelem önhatalmú, merész fellépése szintén aggodalmat keltett föl, s óvakodtak a fejedelem kívánságát teljesítve, kezébe oly nagy hatalmat tenni le.
Havasalföld fejedelmének nevezi magát s Tergovistet fejedelmi városának Tergovistben 1611 január 26-án kelt oklevelében. Történeti Lapok. I. k. 690. l.
Legrészletesebben beszél a követség czéljáról: HAMMER, Geschichte des Osmanischen Reiches. II. k. 731.
Brassó fellegvára.*
Cserna rajza.
A moldvai hadjáratot tehát eltiltották; a havasalföldi vajdaságra pedig a Konstantinápolyban nevelkedett és teljesen megbízhatónak tartott Michne Radult nevezték ki.*
MIKÓ FERENCZ, i. h. 192. l. BOJTHI, i. h. 278. l. a Brevis Consignatio, i. h. 242. l. BENKNER krónikája, kézirat, i. h.
Tervében csalatkozva Báthory két és fél havi távollét után – mialatt a brassóiak segítségét is több izben igénybe vette – a porta által kinevezett új vajda beültetésére, Bethlen Gábor alatt némi csapatokat hagyva hátra, márczius 16-ikán Brassóba visszaérkezett.* Fényes bevonúlást tartott; diadalmenetét a Radultól elszedett zsákmány, nevezetesen az elfoglalt ágyúk emelték, s a brassóiak, bár szívök mélyéből gyűlölték, jónak látták örömet mutatni s üdvlövésekkel fogadták. Három napig időzött a fejedelem Brassóban s diadalmas hadjárata által fokozott jó kedvében fényes lakomákat rendezett. Valahányszor ebédközben poharát kiitta, megszólaltak a Radultól zsákmányolt ágyúk, s midőn márczius 18-ikán távozott, kegyelme jeléűl ezen ágyúkat a városnak ajándékozta.* A brassóiak ezeket azután a fellegvárban helyezték el, melynek erődítései még ekkor nem voltak teljesen befejezve. A Radul-féle ágyúk voltak a mai fellegvár, az akkor úgynevezett újvár (Neu-Schloss) első ágyúi,* és a sors úgy akarta, hogy új helyökön legelőször is adományozójok ellen dördűltek meg.
Brevis Consignatio i. h. 242. l. Bánfi naplója (Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Neue Folge. 253. l.)
BENKNER kézirati krónikája i. h.
Bánfi naplója i. h. 253. l. BENKNER kézirati krónikája i. h. és TARTLER-TRAUSCH: Collectanea i. h.
Mert Báthory váratlan, merész föllépése és diadala a havasalföldi vajda fölött valamennyi nyilt és titkos ellenségét mozgásba hozta. E hadjárat az égő kanócz bedobása volt a felhalmozott gyúanyagba, és hogy a háború csak most kezdődött meg, az iránt maga a fejedelem sem lehetett kétségben, habár annak kitörését oly hamar, mint az tényleg bekövetkezett, aligha várta. Míg ő a hadjáratról Szebenbe visszatérve, s ott országgyűlést tartva egy új, a moldvai vajda ellen irányzott hadjárat előkészületeivel foglalkozott, az alatt ellenfelei közűl a legtevékenyebb, Serbán Radul, már a cselekvés terére lépett. Követei fölkeresték a portát és a magyarországi basákat; de reményét országa visszafoglalására nem a török, hanem a német pártba helyezte. Személyesen fölkereste Mátyás királyt Bécsben, s miután ott a régi szövetséget megújította, visszatért Lengyelországba, hogy a megújítandó hadjáratra az előkészületeket megtegye. Pénze bőven volt; a lengyelek és a moldvaiak Báthory tervei által nyugtalanítva, elősegítették készületeit s rövid idő alatt tekintélyes, lengyel és moldvai zsoldosokból álló hadat toborzott össze, melylyel május elején Havasalföldre csapott. Hadjárata a mily rövid, ép oly szerencsés volt. A bojárok és a nép örömmel fogadták, s csak a Bethlen által Lugossy vezérlete alatt hátrahagyott csekély számú magyar had kísértette meg az új vajda ügyét védelmezni. Sikertelenűl. Lugossy csatát veszítve fogságba kerűlt és lefejeztetett, Michne Radul pedig előbb Gyurgyevoba onnan pedig a Dunán túl Nikápolyba menekűlt.*
MIKÓ FERENCZ i. h. 195. l. Weiss naplója i. h. 220. l. BOJTHI i. h. 281. l. Benkner kézirati krónikája i. h.
A dolgok állása Havasalföldön ezzel újra megváltozott; s a változás természetesen kihatott az erdélyi viszonyokra is. A Szeben elfoglalása és a Radul megbuktatása által megrettentett szászok újra lélegzetet vettek s reményt merítettek. A szebeniek mindjárt városuk megszállása után panaszt emeltek volt a portánál; most pedig Weiss Mihály, ki Brassó élén a szász nemzeti ügy védelmét, Szeben felszabadítását szent kötelességének tekintette, mindent mozgásba hozott, hogy Radullal és szövetségeseivel a fejedelmet megbuktassa. Keleti összeköttetéseinek jó hasznát vette. Már áprilisban biztos tudomása volt Serbán Radul támadásáról* s követeit azonnal útnak indította Bécsbe és Konstantinápolyba, hogy Báthory zsarnoksága ellen panaszt emeljenek.* A portánál sok jó ismerőse volt a megelőző időkből, s ezek révén sikerűlt a szászok iránt kedvező hangulatot ébreszteni; Bécsben pedig Báthory letétele már úgy is elhatározott dolog volt, s a szászok panasza csak a terv kivitelét siettette. Forgách Zsigmond vezetése alatt gyülekezett már Magyarországon a hadsereg, melynek földadata volt Erdélyt nyugotról támadni meg; mialatt Serbán Radul a szászokkal kezet fogva délről intézi a támadást.
Naplója i. h. 220. l.
BOJTHI i. h. 282. l.
E készülődések nem kerűlték el Báthory figyelmét s intézkedéseit ő is megtette. A portánál panaszt emelt Serbán Radul visszatérése miatt, s utalva a magyarországi német párt hadi készületeire, segítséget sürgetett. Nagy rokonszenvvel a portánál soha sem viseltettek iránta, s most sem siettek kérését teljesíteni; de a fejedelem ezt nem is várta be. Erélyesebb és vállalkozóbb szellemű volt, hogysem az ellene készülődő zivatar megrémítette volna, s elhatározta, hogy ellenfeleit megelőzi s ő kezdi meg a támadást. Miután a hajdúkat, székelyeket és a nemességet maga mellé vonta a Serbán Radul ellen intézendő hadjáratot egy új államcsínynyel szándékozott megnyitni; mint a múlt évi hadjárata előtt Szebenre, úgy most Brassóra akart halálos csapást intézni. Ismerte e város ellenséges hangulatát, Weiss erélyét és tevékenységét, szoros összeköttetését Radullal, s a háború küszöbén biztosítani akarta a maga részére a szászoknak Szeben eleste után első városát, Erdély délkeleti részeinek kulcsát. A föladat végrehajtását hadserege előcsapatának vezérére, Nagy András hajdukapitányra bízta, kinek feladatát csellel, oly formán kellett volna megoldani, mint a minő módon maga a fejedelem a megelőző év végén Szebent kézrekerítette.
A Graft Brassóban.
Cserna Károly felvétele után.
Miután egy pár száz hajdú Szegedi, Maczódi és Elek János vezérlete alatt, a Barczaságot már május közepén megszállotta volt, junius 11-ikén maga Nagy András is 7–10,000 emberből álló hadával Brassó alá érkezett. Ő maga ötven kísérőjével a városban szállott meg, míg katonái részint Brassó egyik külvárosában, Ó-Brassóban, részint a szomszéd barczasági községekben táboroztak. A hajdúkapitány nem volt ismeretlen ember Brassóban. Midőn Rákóczy Zsigmond 1606 januárban a várost meglátogatta, Nagy András is kíséretében volt s a tanács ez alkalommal őt is egy szőnyeggel ajándékozta meg.* De ezért a brassóiak nem bíztak benne. Weiss Szeben példáján okúlva, a falakat őrséggel keményen megrakta s a legnagyobb elővigyázatot és éberséget kötötte polgártársai szívére. E bizalmatlanság a fejedelem hadaival szemben megnehezítette Nagy András feladatát, de ő mégis megkísértette a várost meglepetéssel kézrekeríteni. Tervének kivitelét junius 12-re egy vasárnap délelőttre tűzte ki, azon reményben, hogy a polgárokból álló őrség az isteni tisztelet alatt a szolgálatot a falakon és a kapuknál nem fogja a szokott számban és a szokott éberséggel végezni. A mondott nap reggelén kilovagolt a városból, s kinn táborozó embereivel a tervet megbeszélve, azok egy részét az előváros közel eső házaiba rejtőztette el, más részét pedig a főbejárat, a klastromkapu mellett emelkedő falak alatt, az úgynevezett Grafton, állította fel, hogy az első jeladásra készen álljanak. Ezután délelőtt tíz órakor, midőn a városban az isteni tisztelet folyt, megjelent a klastromkapu előtt s bebocsáttatást kért maga és kétszáz kísérője számára. De készületei a városban nem maradtak titokban s kérését megtagadták: csak ötven emberrel engedik be a városba. Erre a hajdúkapitány fölingerűlve, kocsijának és szolgáinak kiküldését követelte, azon előre megbeszélt terv szerint, hogy midőn a kocsi a kapu hídjához érkezik, el fog a kereke törni és a támadó zavarban, mialatt a kapu nyitva marad, a szomszédságban elhelyezett hajdúk a kaput megrohanják és elfoglalják. De a polgárok is óvatosak voltak; Weiss a klastromkapu kinyitását megtiltotta s a hajdúkapitány kocsiját és szolgáit más kapun, a nagy utczai kapun bocsátották ki. A város falait a templomból kijövő polgárság azonnal megszállotta és a védelemre minden előkészületet megtettek. Tervének meghiúsulását látva Nagy András, haraggal és fenyegetések között távozott.*
Stadthannenrechnungen. 1606 január.
BENKNER kézirati krónikája i. h. Hegyes naplója i. h. 268. l. és Bánfi naplója i. h. 253. l.
Brassó tehát a meglepetés és a megszállás veszélyétől megszabadúlt, de Weiss tudva azt, hogy Báthory egész hadával útban van a Barczaság felé, Serbán Radul pedig még távol volt és segítsége bizonytalan, eszélyesebbnek látta a hajdúkapitányt megengesztelni, sőt ha lehet, Báthorytól egészen elvonni. Másnap tehát a tanács Nagy András prázsmári táborába követséget küldött ajándékkal: egy szép kocsit hat szürke lóval, ezüst edényeket s ráadásúl nehány száz forintot. Az ajándék és a pénz nem tévesztette el hatását. Nagy András különben is hírét vevén a felső-magyarországi rendek készületeinek, hogy Forgách Zsigmond hadaival a Tiszánál áll és a hajdúkat megfékezni szándékozik, elpártolt Báthory ügyétől. Csapatai nagy részével elhagyta a Barczaságot, s hogy a Szeben felől közeledő fejedelmet kikerűlje, Udvarhelyszéken és Marosszéken átcsapva, Magyarországra távozott. Mi volt oka hirtelen visszatérésének, nem egészen bizonyos. A brassói évkönyvírók* távozását azzal indokolják, hogy a hajduk kapitányukat megvesztegetettnek hivén, fellázadtak s vezéröket megkötözve, magokkal hurczolták. Ez azonban teljesen téves. Egy más brassói évkönyvíró, Benkner,* ki a brassóiak által a hajdúkapitánynak adott pénzajándékról is tud, a távozást a zsold elmaradásának és a hajdúk e miatt támadt neheztelésének tulajdonítja. Hogy ez is közreműködött a hajdúk elpártolásában, lehetséges, de hogy vesztegetés is volt a dologban – mint a magyar évkönyvírók* állítják – és csábítás, nagyon valószínű. Weiss aligha tudott annyi pénzt adni a hajdúknak, hogy őket a Báthory ügyétől elvonja; de valószínű, hogy ő figyelmeztette Nagy Andrást a felső-magyarországi készületekre, a Báthory ellen alakúlt hatalmas szövetségre, s ezzel az árulásra mindig kész, pénzsovár zsoldosvezért rábírta, hogy a fejedelem elveszettnek látszó ügyét föladva, azon párt szolgálatába lépjen, melynek a győzelemre kilátásai voltak, s melytől átpártolásáért új jutalmat reménylhetett.
Bánfi i. h. 253. l. Hegyes i. h. 269. l.
Kézirat i. h.
BOJTHI i. h. 385. l. MIKÓ FERENCZ i. h. 196. l.
Weiss és a brassóiak már ekkor készen állottak a nyilt felkelésre, s csak a kedvező pillanatot várták, hogy azt veszély nélkűl tehessék. Mindenfelől jó hírek érkeztek: a Báthory ellen alakúlt szövetség működésének kezdete minden nap várható volt, mindenek előtt pedig fölbátorítólag hatott az a hír, hogy a város régi szövetségese, Serbán Radul, vetélytársa elűzése után hadaival az erdélyi határon, Brassó közelében táborozott. Hogy a Nagy Andrással történtek után a fejedelem Brassó ellen keményen fog föllépni s talán ostrom alá veszi, valószínűnek látszott, s Weiss sietett a Serbán Radul segítségét városa részére biztosítani. A polgárság tudta nélkűl – sőt úgy látszik a tanács felhatalmazása nélkül – Benkner Jánossal s még egy másik senatorral Radulhoz utazott, s vele a város régi szövetségét megújítva, a hadjárat tervét megbeszélte. Serbán Radul a segítséget készséggel megígérte, s az oláh hadak átvezetésére a brassói senatorok kalauzokat hagytak hátra.*
Hogy Weiss maga volt e fontos ügyben Radulnál, épen BENKNER mondja (kézirat i. h.), míg NÖSSNER (Deutsche Fundgruben N. F. 66. l.) és BOJTHI (i. h. 285. l.) csak Benknert nevezik meg.
Junius 20-dikán Báthory hadseregével a Barczaságra, Feketehalomra érkezett, s hogy itt a viszonyok megváltoztak, nevezetesen, hogy a brassóiak hűségére többé nem igen számíthat, gyaníthatta abból, hogy a régi szokás ellenére a városból üdvözletére senki sem sietett. Hogy tehát a brassóiak magatartásáról biztos tudomást szerezzen, másnap, junius 21-ikén Imrefit kétszáz lovassal Brassó felé küldötte. A brassóiak nem várták be Imrefi megérkezését; lovas hírnököt küldöttek elébe, tudatva, hogy a városba be nem eresztik. Báthory most táborát Feketehalom és Hőltövény között ütötte fel, honnan – miután kémjei Serbán Radul közeledését tudatták, – főhadiszállását Prázsmárra tette át. De Havasalföldről kapott hírei szerfölött bizonytalanok voltak; a kémek jelentései, hogy a vajda mely úton akar Erdélybe törni, egymásnak ellent mondottak. Báthory tehát, hogy az oláh hadak betörését megakadályozza, vagy legalább a vajda mozdulatairól biztos híreket szerezzen, a törcsvári és tömösi szorosokhoz csapatokat küldött. Hadai ez alatt a barczasági falvakban garázdálkodtak s Brassó külvárosait és kertjeit sem kímélték; de nyílt ellenségeskedésre még nem kerűlt a dolog. A fejedelem táborából többen bejártak a városba s a polgárok részéről nem tapasztaltak ellenséges érzületet. Azt, hogy a város a fejedelemtől elpártolt és az ország ellenségeivel szövetkezett, gyanítani sem lehetett.* Weiss és társai Radul megérkezése előtt nem tartották tanácsosnak nyiltan hadat üzenni, sőt, hogy a fejedelmet eláltassák, nem haboztak némi előzékenységet tanúsítani. Élelmi szereket küldöttek a fejedelem táborába, s a város adója fejében egy párt ezer forintot. A fejedelem további követeléseit azonban, hogy a táborba 600 embert, ezer puskát, 80 tonna lőport és golyót küldjenek, s hogy még negyvenezer forintot fizessenek, megtagadták.*
MIKÓ FERENCZ i. h. 197. l.
Így beszéli el BENKNER (kézirat i. h.) s elbeszélése valószínűbbnek látszik, mint Bánfi tudósítása (i. h. 253. l.), ki szerint a brassóiak a fejedelem által kért 40.000 frtból 32.000 frtot csakugyan megfizettek volna.
Bertalan templom Brassóban.*
Rombauer igazgató felvétele után.
A Weiss által türelmetlenűl várt segítség végre julius 9-én csakugyan megérkezett. A vajda kijátszotta a fejedelem elővigyázati intézkedéseit, s nem a tömösi vagy törcsvári szoroson jött, hanem ott, a hol nem várták. Brassói kalauzoktól vezetve, a tömösi szorostól keletre, a ma ugy nevezett ó-sánczi szorosnál kelt át hadseregével a hegyeken, akkor teljesen járatlan úton, s Hétfalunál a Barczaságra szállott le. Julius 8-án visszaverte Báthorynak a tömösi szorosnál álló csapatait, s másnap Brassó falai alatt a Csigahegy aljában s Bolonya külvárosban ütött tábort. Megérkezése oly váratlanúl történt, hogy nemcsak a fejedelem táborában, hanem magában Brassóban is meg voltak lepetve. A polgárok mitsem tudtak a vajdával kötött szövetségről; mert Weiss a titokba csak egy pár senatort avatott be. Ezek most házról házra járattak, hogy Radul emberei számára kenyeret és más élelmi szereket szerezzenek össze. A vajda egy pár napi nyugalomra számított; de a két napi nehéz menetben kifáradt és kiéhezett csapatok alig egy pár óráig pihenhettek. Báthory hadai közeledésére Radul őket kivonta Bolonyából s a fejedelmi hadak előtt észrevétlenűl Ó-Brassón keresztűl vezetve, az Ó-Brassó és Szent-Péter közt elterülő síkon csatarendbe állította. Mekkora volt a havasalföldi hadsereg, nem lehet biztosan megállapítani. Magyar részről 8500 emberre becsűlték,* míg egy brassói krónikás 12,000 emberre teszi.* Abban azonban minden tudósítás megegyez, hogy a vajda hadserege a Báthoryénál kisebb volt.
BOJTHI i. m. 287. l.
Bánfi i. m. 254. l.
Ó-Brassó s a csatatér.*
Rombauer igazgató felvétele után.
Báthory prázsmári táborában értesűlt a Serbán Radul váratlan megérkezéséről és a tömösi szorosnál elhelyezett előcsapatainak visszaszoríttatásáról. E hírre Hermányon és Szent-Péteren keresztűl azonnal megindúlt Brassó felé, hogy Radult megelőzze és a havasalföldi hadsereg bevonulását megakadályozza, de már elkésett. Mire ő Szent-Péterhez érkezett, már Radul a városban volt. A Szent-Péter és Brassó között elterülő síkságon állította fel a fejedelem hadseregét, melynek számát a szász évkönyv-írók bizonyára túlozva, 22,000–30,000-re,* míg egy magyar író* 15,000-re teszi. A jobb szárnyon Bethlen Gábor foglalt állást az Elek János kapitány alatt a fejedelem mellett megmaradt hajdúkkal, az udvari gyalogokkal s Ördög Boldizsár alatt nemes csapatokkal. A balszárnyon állott Rácz György, e korszak typikus zsoldosvezére, a székely csapatokkal, míg maga a fejedelem a kíséretében levő főurakkal, azok csapataival és négy ágyúval a középen helyezkedett el.
Bánfi, (i. h. 254. l.) 22,000-et, BENKNER (kézirat i. h.) 30,000-et mond.
BOJTHI i. h. 287. l.
A Szent-Péter és Brassó között elterülő síkság ma Erdélynek legszebb és legműveltebb terei közé tartozik. A talaj egészen egyenletes, észrevétlenűl emelkedik Brassó felé s csaknem közepén egy, az év legnagyobb részében csekély vizű patak medre metszi át. Ez időben azonban, egykorú írók megegyező leírása szerint, a Barczaság tere másképen nézett ki. Műveletlen föld terűlt el Szent-Pétertől Brassó felé, tele tüskékkel, árkokkal és mocsarakkal, úgy hogy ez egyenetlen, megszakgatott terep a magyar hadsereg, különösen a lovasság előnyomulását és visszavonulását egyiránt megnehezítette. Bethlen Gábor ajánlotta is, hogy, tekintve a talaj kedvezőtlen voltát, válaszszanak más csatatért; de ajánlatát nem fogadták el. Valószínűleg nem is volt erre idő; mert déltájban Radul hadserege kibontakozott Brassó északi elővárosából, Ó-Brassóból, s a város és az északnyugatra Vidombák község felé fekvő papirosmalom között foglalt állást. Radul hada, melyhez a brassói darabontok is csatlakoztak, túlnyomólag lengyel és magyar lovasokból állott; ezekből válogatott 2000 ember a papírmalom mögé rejtőzött el. Gyalogságát moldvai és havasalföldi oláhok képezték. Mint Báthory, úgy Radul is a tűzérséget csaknem teljesen nélkülözte. Csupán három ágyúja volt; ezeket is a brassaiaktól kapta.
A támadást délután három óra körűl Radul kezdette meg; de gyalog csapatai az erdélyi hadak előtt nem állották meg a sarat. A balszárnyon állott székelyek által visszaveretve, visszavonulások rendetlen futássá változott, melybe Radul is környezetével együtt belesodortatott. A vajda mindent vesztve hivén, megeresztette lova gyeplőjét s egészen a belvárosig futott vissza. Gyalogságát az üldöző székelyek iszonyúan megtizedelték; az életben maradottak a vajdával együtt a belvárosig szaladtak, s a falak és bástyák alatt kerestek menedéket. Sokan közűlök a nagy sietségben és az eszeveszett tolongásban a belvárost környező árkokba hullottak; a belváros és a fellegvár között elterülő tér tele volt menekülő oláh lovasokkal és gyalogokkal. A székelyek rohama oly hirtelen verte vissza az oláh had támadását, hogy a brassói tűzérek egyetlen egyszer használhatták ágyúikat; mielőtt másodszor tölthettek volna, a megszaladt oláh had őket is a város felé visszaragadta. A csata kedvező menetét látva, felkiáltott a fejedelem: «Nekünk adta Isten a viadalt!» De e diadalkiáltás még korai volt. A győzelemmel együtt a rend és a fegyelem megbomlott a fejedelem hadseregében, s míg a katonák rendetlenűl, zsákmányt hajhászva az elesettek holttesteit fosztogatni kezdették, Radulnak a papirosmalom mögé rejtőzött lovasai a csata sorsát hirtelen megváltoztatták. Felhasználva a fejedelmi hadsereg csatasorának bomlását, egy jól kiszámított, gyors támadással a győzőket zavarba hozták. A fejedelem kapitányai most már hasztalan igyekeztek a megbomlott csatarendet helyreállítani. Az udvari gyalogok ellődözték volt már porukat és golyóikat és a sietségben, melylyel a győzelmet kiaknázni akarták, senki sem gondolt új lőkészlet kiosztására, vagy talán többel már nem is rendelkeztek. A székelyekre számítani többé nem lehetett; ezek csatarendje az üldözés és zsákmányolás alatt teljesen szétbomlott. E közben Radul is újra támadott. Brassó falai alatt összeszedte embereit, vezérei, miután egy pár embert, kik előremenni vonakodtak, levágtak, új rohamot intéztek, s a fejedelem kezéből a győzelmet kicsikarták. «Fusson, a ki futhat» kiáltottak először a székelyek, s elhányva kopjáikat, menekűlni kezdettek. Futásuk maga után vonta a fejedelmi hadsereg többi részének teljes bomlását, s az árkokkal átszeldelt mocsaras térségen az üldöző kozákok és kurtányok (oláh lovasok) iszonyú vérontást vittek végbe. Maga a fejedelem is a legnagyobb veszélyben forgott; egy Sifka nevű lengyel tiszt már nyomában volt, midőn a fejedelem egyik kísérője egy jól irányzott lövéssel az üldözőt földre terítette. Báthory most, hogy föl ne ismerjék, eldobta fehér forgóját; s előbb Szent-Péterre, onnan Kőhalmon keresztűl, hol Weyrauch királybíró vendégszeretőleg fogadta s friss lovakkal látta el, Szebenbe menekűlt.
Az üldözés késő estig tartott a Székelyföld felé, s éjjel húsz felgyújtott székely falu lángját szemlélték a brassói fellegvár falairól. Az elesettek számát a szász évkönyvirók valószínűen túlozva 7000–10,000-re teszik. Az elesettek között volt Imrefi János, a fejedelem legmeghittebb tanácsosa, kit, Szent-Péter mellett lováról lebukva, saját embereinek lovai tiportak mocsárba, vagy más versio szerint, miután sebesűlt lováról leszállni kényszerűlt, az üldöző lovasok öltek meg. Holttestét csaknem egy hónappal később, augusztus 3-ikán találták fel, s eltakarításáról Weiss Mihály gondoskodott. Elesett Rácz György is, fejével Radul szövetségesének, Brassó városának, kedveskedett. A brassóiak az általuk még Basta idejéből mélyen gyűlölt zsoldosvezérnek fejét diadaljelvényűl a klastromkapun póznára tűzték ki. Az elfogottak között voltak: Elek János hajdukapitány és Ördög Boldizsár, kiket a vajda pár nappal később Brassóban lefejeztetett, továbbá Dániel Mihály és Geréb András székely kapitányok, kik később nagy összeggel váltották ki magokat. Sokan azonban a fogságba kerűlt urak közül a váltságdíjat nem tudták hamarjába összeszedni, ezeket az oláhok a klastromkapu előtt a szemétdombon lekaszabolták.
De az oláh hadsereg is roppant veszteséget szenvedett; nevezetesen gyalogsága csaknem teljesen megsemmisűlt. Még a csata napján több száz sebesűltet vittek be a városba, de mivel nem volt elég borbély, – mondja a brassói krónikás – nem lehetett mindnyájukat ápolni, s nagyobb részük elhalt. A lengyel tisztek közűl is sokan estek el: a legmagasabb rangút – talán épen azt a Sifkát, ki a fejedelem üldözése közben esett el – nagy pompával, a brassói nagy templomban temették el; egy lengyel barát tartotta fölötte latin nyelven a halotti beszédet.
Ily körűlmények között a győzelem teljes kiaknázására, a fejedelem erélyes üldözésére Radul nem érezte magát elég erősnek s csapatainak pihenést engedett. Másnap, vasárnap reggel a brassói senatorok kilovagoltak hozzá, hogy megköszönjék a segítséget, s miután a csatatért együtt körűllovagolták és megszemlélték, nagy diadallal vezették a városba nemzeti ügyök védelmezőjét, a «jámbor hőst», mint egyik brassói krónikás nagy lelkesedésében a vajdát nevezte. Radul kegyelmesnek mutatkozott a szövetséges várossal szemben; nem vette vissza a Báthory által tőle elzsákmányolt s Brassónak ajándékozott ágyúkat; megelégedett azzal, hogy megkapta a csatában a Báthory ágyúit, melyeket a fejedelem különben szintén a havasalföldi hadjáratban szerzett volt. A csatatéren, melyen most már másod ízben aratott diadalt, egy czifrán kifestett fakeresztet állíttatott fel, melyre diadalainak rövid történetét oláh nyelven felíratta. «De mivel – mondja a brassói krónikás – abban a székelyek árulásáról és más gonoszságairól is szó volt, azért a székelyek később kivágták.»*
MIKÓ FERENCZ i. h. 197. s köv. l. BOJTHI i. h. 287. l. KRAUSS i. h. 14. l. A Brevis Consignatio i. h. 244. l. BENKNER krónikája kézirat i. h. A legrészletesb tudósítást azonban e csatáról Seybriger brassói aranymíves adja, ki a csatának egy toronyról – talán a fellegvár tornyáról – szemlélője volt. Naplóját kiadta KURZ: Blätter für Geist, Gemüth u. Vaterlandskunde. 1843. évf. 229. s köv. l.
