I.
I.
A politikai helyzet II. Lajos trónraléptekor. A nemzeti párt törekvése. Az 1516-ik évi országgyűlés. Werbőczi szerepe. Királyi személynök lesz. A királyi személynök működési köre. Werbőczi elődei. Kinyomatja a Hármaskönyvet. Előszava. Elterjedése. Az 1518-ik évi országgyűlés. Végzései. A tolnai gyűlés. Werbőczi szerepe e gyűlésen. Védelmi intézkedések. Támadó hadjárat terve. Adókivetés. A pápához és a császárhoz küldött követség. A Werbőczi részére megszavazott adó. A bácsi gyűlés. Végzemények. A királyi tanács. Werbőczi levele. Veszprémmegye közönségéhez. Miksa császár halála. A császárválasztás ügye. Perényi Imre nádor halála.
AZ ELSŐ kérdés, mely II. Lajos trónraléptekor megoldásra várakozott, az volt, hogy a tíz esztendős gyermek nevében az országot ki kormányozza? – Az elhúnyt király, élete utolsó napjaiban, megujította Miksa császárnál és Zsigmond lengyel királynál azt a kérését, hogy a gyámságot vállalják el, egyúttal fiát György brandenburgi őrgróf és Bornemisza János budai várnagy gondjaira bizta.
Azonban a nemzeti párt nem volt hajlandó idegen uralkodóknak az ország ügyeire és egy idegen fejedelmi ház sarjának a király nevelésére befolyást engedni s abban állapodott meg, hogy Lajos király kiskorúsága idejére Zápolyai Jánost kormányzóvá választja meg.
Evégből a május elején tartott országgyűlésen nagy számban jött össze; de az udvar hívei szintén jól szervezve és erősen felkészülve jelentek meg. Azért egyik párt sem találta ezt az időpontot a mérkőzésre alkalmasnak. Compromissum jött létre. A két párt közül az egyik a külföldi gyámok elfogadását nem erőltette, a másik a kormányzóválasztást nem indítványozta. Abban egyeztek meg, hogy a királyt nagykorúnak tekintik és az ő nevében hat főpapból, hat országnagyból és tizenhat köznemesből alakított tanács intézze az ország ügyeit; Brandenburgi György és Bornemisza János vezessék a király nevelését; Zápolyai János erdélyi vajda és Báthori István temesi ispán, mint országos főkapitányok, gondoskodjanak a haza védelméről.
Az ellentétes irányok kiegyenlítésének művében kétségkivül nagy része volt Werbőczi Istvánnak, kit az új királyi tanács már néhány hét múlva az ország egyik legjelentékenyebb bírói állására emelt: királyi személynökké nevezett ki.*
Az időpontot, a mikor ez történt, pontosan nem határozhatjuk meg. Első ízben találkozunk Werbőczivel, mint személynökkel II. Lajos király 1516 szeptember 5-én kelt rendeletében, melylyel őt, Szalkai László váczi püspököt és Szobi Mihályt megbizza, hogy a bányavárosok és a szomszéd vármegyék között, földek, erdők és határok tárgyában keletkezett viszályok kiegyenlítésében teljes hatalommal járjanak el. Országos Levéltár. 22811. sz.
A királyi kötelességek között a középkorban az igazság kiszolgáltatása kiváló helyet foglalt el. Hazánkban is, mint a keresztény Európa egyéb államaiban, a király nemcsak minden bírói hatalom forrása volt, hanem a mohácsi vészig a bíráskodásban gyakran személyesen részt vett, az ő végítéletéhez az ország bírái gyakran folyamodtak. Ezen királyi bíráskodás színhelye az udvar, a «kúria», rendes közege a XIII. századtól fogva az országbíró, a «judex curiae» volt.
A peres felek állása és az ügyek természete határozott a fölött, vajjon a király személyesen vagy helyette az országbíró bíráskodjék. A mikor személyesen ítélt, ezt a királyi tanácsban tette, az ítéletleveleket a kanczellár állította ki.
A XIV. század második felében az országbíró önálló bírói hatáskört nyert, míg a király személyes jelenléte elé vitt peres ügyekben a királyt az udvari kanczellár képviselte, majd ennek nagymérvű egyéb elfoglaltságánál fogva «a királyi jelenlét elé tartozó ügyekben» való bíráskodásra külön állás szerveztetett. A XV. században állandóan találkozunk az udvarnál bírói tisztviselővel, ki «a királyi különös jelenlét helytartójának» vagy «kanczellárjának» (specialis praesentiae regiae locumtenens – cancellarius) czímeztetik, külön pecsét alatt bocsátotta ki az ítéletleveleket és külön személyzettel: egy ítélőmesterrel s több jegyzővel rendelkezett.
Ezen bíróság megalakulása után sem szűnt meg a király személyes bíráskodása, melynek megjelölésére a «személyes királyi jelenlét» (personalis praesentia regia) kifejezés használtatott. Felségsértési és hűtlenségi perekben a király régi szokás szerint még a XV. században is személyesen ítélt. Előfordulnak egyébiránt olyan esetek, a mikor némely ügyeket a «királyi különös jelenlét» bíróságáról «a királyi személyes jelenléthez» fölebbeznek.
Zsigmond király 1435-ik évi végzeménye a nagyobb hatalmaskodás eseteiben felmerülő pereket a király személyes jelenléte, vagy a nádor vagy pedig az országbíró ítélőszéke elé utasította. Ennek következtében szükségessé vált a királyi személyes jelenlét részére is helyettesítő bíróság szervezése. A királyi titkos kanczellár bizatott meg ezen bíróság teendőivel.
A királyi különös jelenlét és a királyi személyes jelenlét bíróságai egymás mellett működtek 1464-ig, a mikor azokat Mátyás király egyesítette. Ettől fogva az, a ki ezen bíróság élén állott «a királyi személyes jelenlétnek a bíróságokban helytartója» (personalis praesentiae in judiciis locumtenens) rövidítve «személynök» (personalis) czímét viselte és az ország főbírái között, a nádor és országbíró után, a harmadik helyet foglalta el és a király bírói pecsétjét őrizte. Az 1486. és 1492-ik évi törvények értelmében bármely ügyben ítélhetett. Ítélőszéke elé tartoztak különösen a rendes nyolczadi törvényszékeken* kivül elintézendő perek; ilyenek voltak a megyei törvényszékektől felebbezett perek és azok, melyeket, mivel az idézés rövid határidőre szólott, breves brevium elnevezéssel jelöltek és a melyek közt különösen hatalmaskodási ügyek voltak nagy számmal.
Nyolczadi törvényszékeknek neveztetnek a királyi törvényszékek, mivel szent György és szent Mihály ünnepeinek «nyolczadában» kezdették meg működésüket.
Ezt a tisztet egyházi férfiak töltötték be, Drági Tamás kivételével, Mátyás uralkodása végső éveiben. Az 1507-ik évi IV. törvényczikkely elrendelte, hogy «a király bírói pecsétje, mely alatt gyakran fejvesztési ítéletek bocsáttatnak ki, a jogban és a törvényekben jártas, érdemes világi férfiú kezeibe adassék, kit a felség a tanácsosok és ülnökök javaslatára nevezzen ki.»*
A királyi személynök állásáról adott ezen ismertetés részleteit Hajnik Imre akadémiai értekezéséből kölcsönöztem. «A király birósági személyes jelenléte és ennek helytartója a vegyesházakbeli királyok korszakában» (1892.)
Ennek daczára István nyitrai püspök a személynöki hivatalt nemcsak tovább viselte 1512-ig, hanem a király utódjává is Erdődi János titeli prépostot, Bakócz Tamás unokaöccsét nevezte ki. Az 1514-ik évi LV. törvényczikk ujból megállapította, hogy a személynök a jogban jártas, tudós világi férfiak köréből szemeltessék ki, egyúttal azt is, hogy állandóan Budán lakjék.
A törvény ezen intézkedése csak most II. Lajos trónralépte után foganatosítatott, a mit valószínűleg az időközben zágrábi püspökké kinevezett Erdődi János lemondása tett lehetségessé. Erre a lemondásra kétségkivül nagybátyjának, Bakócz Tamásnak felszólítására határozta el magát. A prímás ugyanis politikai és családi érdekeitől késztetve, most benső viszonyba lépett a köznemesség hatalmas vezérével. Erről tanúskodik egyebek között az a körülmény, hogy 1517 május 25-ikén Werbőczi közvetítésével alkotta meg végrendeletét, melyben nagykiterjedésű szerzeményeit atyafiai közt szétosztotta.* És Erdődi Péter, a kinek a legjelentékenyebb osztályrész jutott, kevéssel utóbb Werbőczivel nevezetes szerződést kötött, melyben testvérekűl fogadják egymást és megállapítják, hogy magtalan halál esetére az egyiknek birtokait a másik örökli.*
Bakócz Tamás élete: 176.
A kölcsönös örökösödési szerződésről kiállított oklevél töredéke Horváth Istvánnál. 185. l.
WERBŐCZI ELŐSZAVA A HÁRMASKÖNYV ELSŐ, 1517-IKI KIADÁSÁHOZ.
Hasonló természetű politikai okok indíthatták az udvari párthoz tartozó Perényi család egyik tagját, Péter királyi főasztalnokot arra a csereüzletre, a mit 1518 febr. 14-én kötött Werbőczivel oly módon, hogy az utóbbi Szabolcsmegyében levő egy faluját és szatmármegyei tíz faluban fekvő birtokrészét adja át, viszont pedig tőle Zólyommegyében Dobronya várát és nyolcz falut és három faluban birtokrészeket kap, melyeket egykor Beatrix királyné 7000 frtban zálogosított el Frangepán Bernardinnak és ennek leányával kapta Perényi,* a mely csere Werbőczire nézve nagy mértékben előnyös volt.
A fassio HORVÁTnál 184. l. Frangepán 1515-ik évi fassiója az Orsz. Ltárban.
Személynöki állásában Werbőczinek most alkalma nyilt, hogy az 1514-ik évi országgyűlésen tett királyi igéret teljesülését, a Hármaskönyv megpecsételt példányainak a vármegyék részére szétküldését kieszközölje. Ezt nem tette. E helyett, hogy általános használatba vételét biztosítsa, más útat választott.
Könyvét sajtó útján bocsátotta közre. Evégett egyik kiváló bécsi nyomdászhoz, Singreiner (Singrenius) Jánoshoz fordult, ki 1510-től Vietor nyomdászszal együtt dolgozott, 1514-ben pedig önálló nyomdát állított föl és csakhamar ízlésével, ügyességével, szorgalmával nagy hírre emelkedett.*
MAYER: Wiens Buchdruckergeschichte. (Bécs, 1887.) I. 37. l.
Werbőczi munkájának kiállításában Singrenius a nagyobb negyedrétű alakot választotta, a szövegben nagy antiqua (gömbölyű, olasz) betűket, a részek és czímek tartalmát jelező feliratokban szegletes gót betűket használt. A nyomda felszerelésére, munkásainak képzettségére előnyös világitást vet az a körülmény, hogy a 71 ívre terjedő könyvet negyven nap alatt voltak képesek előállítani;* a mire ez idő szerint is csak nagy nyomda lehet képes.
Ezt a nyomdász a könyv végén, a sajtóhibák mentségéül hozza föl. «Est enim opus hoc diebus quadraginta excusum totum.» Ugyanott 1517 május 8-ikát jelöli meg, mint azon napot, a melyen a nyomtatás befejeztetett.
Werbőczi a nyomtatott kiadásnak élére állított, az olvasóhoz intézett előszóban röviden elmondja a Hármaskönyv keletkezésének történetét, és az okokat, a melyek miatt kihirdetése elmaradt. Azután így folytatja:
44 SINGRENIUS KÖNYVNYOMTATÓI VIGNETTÁJA.
«Hogy az annyi igyekezettel és fáradsággal kidolgozott munka, mely a királyi hatalom legmagasabb megerősítésével és jóváhagyásával el van látva, csak a pecsét ráfüggesztése maradván el, – elejtve ne maradjon és lassanként az emlékezetben elmosódva meg ne semmisüljön, – a minél az országra hátrányosabbat, főképen a peres ügyek elintézésére és az igazságszolgáltatásra veszedelmesebbet gondolni sem lehet –: a hazai szokásokat és törvényeket, melyeknek értelmén és rendjén semmit sem változtattam, ugyanazon alakban és szerkezetben melyben keltek, közrebocsátottam, hogy szélesebb körben, többeknek rendelkezésére álljanak, könyvsajtó útján kinyomattam. Óhajtom, hogy a ki ezt a fáradságos munkát kezébe veszi, igazságos bírám legyen, jól ítéljen felőlem. Mert jóllehet egybeszerzésére és megmagyarázására legnagyobb buzgóságot fordítottam, mindazáltal bevallom, hogy tudományom csekély és előadásomban az ékesszólás hiányzik. Ennélfogva, ha valaki könyvemben a tévedéseket helyreigazítja, a hiányokat kipótolja, nemcsak neheztelni nem fogok, hanem a legnagyobb köszönettel adózom. Tévedni és csalatkozni emberi dolog; kevésbbé csodálatra méltó valamit elfeledni, mint mindent észben tartani.»
A Hármaskönyvet II. Ulászló király megerősítő oklevelébe beleillesztve adja, vagyis abban a formában, a melyben az 1514-ben a kihirdetés és szétküldés végett készen állott.
A könyv végére Balbi Jeromos királyi titkárnak, a hírneves humanistának éneke (Carmen) van kinyomtatva. Ebben előrebocsátja, hogy a magyar hajdan csak a háborúra gondolt s nem gondoskodott arról, hogy irott törvények szabályozzák az igazságszolgáltatást, a miből sok igazságtalanság származott. Ennek az állapotnak véget vetett Werbőczi.
«Fölkutatá a dicső ősök hagyományait István
S szerze művet, bőlcsen töltve be régi reményt.
Megtanítá, hogy a szittya szokás mily drága örökség,
Meg, hogy nem becsesebb nála a római jog.»*
S szerze művet, bőlcsen töltve be régi reményt.
Megtanítá, hogy a szittya szokás mily drága örökség,
Meg, hogy nem becsesebb nála a római jog.»*
Hegedűs István fordítása.
Ezért Magyarországban Lykurgus és Solon gyanánt fogják őt dicsőíteni.
Bekényi Benedek rövid epigrammja következik ezután, mely szintén égig emeli Werbőczit és Lykurgussal egy színvonalra helyezi.
A humanisták hizelgő frázisaira nem sokat lehet adni. Azonban érdekesen jellemző Balbi költeményében az a körülmény, hogy Werbőczi művében a római jogtól lényegesen különböző és önálló alkotást lát.
Az előszó és ezek a versek kétségtelenné teszik, hogy magán és nem hivatalos kiadványt kell a Hármaskönyv nyomtatott példányaiban látnunk, a melyek mindazáltal így is csakhamar elterjedtek és használatba vétettek.
Ebben Werbőczi személyes tekintélye mellett, az 1514-ik évi megerősítés is közreműködött. Már a következő (1518) évben tartott bécsi országgyűlés úgy szól a Hármaskönyvről, mint törvényesen elfogadott és meghonosított jogkönyvről, mikor a bírákat utasítja, hogy «a peres ügyek az ország irott joga szerint (secundum jura regni scripta)* tárgyaltassanak».
Ezt a kifejezést használja Werbőczi, kiemelvén, hogy Ulászlónak, mikor neki a megbizást adta, czélja volt, hogy a régi törvényeket és szokásokat «az irott jog formájában» megújíttassa.
Feltűnő, hogy Werbőczi az 1514-ik évi királyi ígéret teljesítését: a Hármaskönyv megpecsételt példányainak szétküldését most sem volt képes megszerezni.
Általán az ország kormányában a várt fordulat nem állott be. Az udvari párt, név szerint Bakócz Tamás, Brandenburgi György és Bornemisza János a hatalmat kezeikbe tudták ragadni és képesek voltak a királyi tanács köznemes ülnökeit a közügyekre nézve őket megillető befolyástól megfosztani.
A köznemesség vezérei az 1518-ik év tavaszán tartott országgyűlésen a törvények megtartásának biztosítására új módozatot kerestek. A köznemesség az adó megajánlását ahhoz a föltételhez kötötte, hogy a jelenlevő urak az országgyűlés végzéseinek megtartását személyenként teendő esküvel fogadják meg. Mivel pedig erre rá nem álltak, abban állapodott meg, hogy a tanácskozásokat megszakítja, julius végére pedig Tolnán gyűlést tart, a hol a ország bajainak orvoslására alkalmas gyógyszerekről gondoskodni fog.
A tolnai gyűlésre a köznemesség nem fejenként jelent meg, hanem követeket küldött. Itt a tárgyalásoknak Werbőczi új irányt adott. A hatalmi és pártkérdések mellőzésével a figyelmet a keletről mindinkább fenyegető veszélyre irányozta s elhárítása végett támadó hadjárat megindítását javasolta.
«Minden ország – így hangzik az általa fogalmazott végzemény bevezetése – két eszközzel igazgattatik és tartatik fenn: törvénynyel és fegyverrel. Magyarország jelenleg mind a kettőt nélkülözi.»
Ezért van – így folytatja – hogy a törökök az ország számtalan lakosát hurczolják rabságba, több határszéli várat megvívtak és Jajczát fenyegetik, melynek eleste Slavónia vesztét és az egész ország romlását vonná maga után, sőt Németországba is útat nyitna az ellenségnek.
A támadó hadjárat megindításának tervét a köznemesség lelkesedéssel karolta föl. Megállapitotta, hogy a zászlósurak bandériumaikat, a vármegyék hadaikat azonnal küldjék a véghelyekre; továbbá, hogy szent Mihály napjára Bácson jelenjenek meg a király az ő bandériuma élén, az összes főpapok és urak lehetőleg számos lovassal, a nemesek pedig minden húsz jobbágy után egy-egy lovassal, és az így egybegyűlő haderő egyenesen a török birodalomba induljon.
Minden jobbágytelek után fizetendő félforintnyi adót is szavazott meg a gyűlés; de követelte, hogy a királyi kincstárnok, a király és a nemesség küldötteinek jelenlétében esküvel kötelezze magát, hogy a befolyó pénzt egyedűl a királyi banderium kiállítására, a véghelyek ellátására és hadak fizetésére fordítja, a miről számadásait a jövő országgyűlés elé terjeszti.
45. A LENGYELORSZÁGBA KÜLDÖTT MAGYAR KÖVETEK UTASÍTÁSA
Eredetije a m. kir. tud. egyetemi könyvtárban őriztetik.*
Informatio data egregiis Paulo de Arthand et Michaeli Kenderesy de Gyal ad serenissimum dominum Sigismundum Polonie regem deputatis.
Prehabita salutatione nomine Maiestatis Regie ipsi domino Polonie regi dicenda et exhibitis literis sue Maiestatis ad eum in fauorem universitatis nobilium datis et scriptis, tandem seruitia eorundem nobilium, veluti excellentissimo regi commendent, deinde productis similiter literis ipsorum nobilium credentionalibus et petita (si videbitur) privata audientia, exordiantur hoc modo.
Credimus Maiestatem suam non latere, sed ex uerbis oratorum suorum ad Regiam Maiestatem superioribus diebus ad generalem dietam pro festo beati Georgii Michaelis proxime transacto celebratam missorum clare intellexisse dietam illam fine confuso terminatam fuisse et|
A rendes királyi jövedelmek, név szerint az ércz- és sóbányák kezelésére vonatkozólag a köznemesség gyökeres újítások foganatosítását óhajtotta, a mitől oly eredményt várt, hogy «a királyi felség azután nem lesz többé kénytelen a rendekhez segítségért folyamodni;» azonban ezen ügy tárgyalását a jövő országgyűlésre halasztotta.
A tervezett támadó hadjárat czéljaira a külső hatalmasságok támogatását és közreműködését is igénybe kívánta venni. E végből elhatározta, hogy a pápához, a császárhoz és a lengyel királyhoz a maga kebeléből választandó követeket küldi.*
A tolnai végzemény fel van véve a Corpus Juris-ba; de hiányosan. Teljes szövegét kiadta Kovachich, Vestigia Comitiorum 466–474. ll.
Ezek egyúttal azt a megbízást kapták, hogy a köznemesség politikai magatartását igazolják és az ellene netán emelkedő vádak ellen megoltalmazzák.*
A Lengyelországba küldött követek részére Werbőczitől kidolgozott utasítás tüzetesen foglalkozik ezzel az ügygyel. (Pray Epistolae Procerum. I, 202.) Hogy a pápához küldött követeknek is ez volt egyik föladatuk, kétségtelenné teszi X. Leónak alább idézendő egy nyilatkozata.
Jellemző és egyedül álló eset, hogy egy magyar politikai párt szükségesnek látta «az európai közvéleményt» – mint ma mondanák – a saját törekvései felől felvilágosítani és rokonszenvét biztosítani.
46. BUDA.*
Buda látképe MÜNSTER SEBESTYÉN «Cosmographia universalis» (Basel 1550) cz. művében jelent meg.
A pápához és a császárhoz menendő követség vezetőjévé Werbőczi István, tagjaivá Gyurkóczi Csallovics Pál, horvátországi származású somogymegyei birtokos, Fancsi Imre és Tornaljai János választattak meg.*
Tomori Pál Budáról Szeben városának írja, hogy a pápához és a császárhoz megválasztattak Werbőczi, «Paulus Horvath Charlawisc diccus», Tornalljai János és «de quarto ignoratur». (Történelmi Tár. 1882. évf. 85.) Ez a negyedik Fancsi volt, a ki a követségben tényleg részt vett. «Egregius Paulus Chalowyth Gyurkowcz» felől egy 1511-ik évi oklevélből tudjuk, hogy neje Batthyanyi Jusztina révén Somogymegyében birtokos volt. (Az oklevél a Nemzeti Múzeumban.)
Werbőczi személye iránt bizalmát és ragaszkodását a köznemesség nemcsak ezzel a ténynyel tüntette ki, hanem háláját bebizonyítandó, «fáradozásaiért, munkájáért és pénzbeli áldozataiért» minden jobbágytelektől öt dénár adót ajánlott föl neki.*
Ezen adó megszavazásáról az országgyűlési végzemény nem tesz említést. Werbőczi 1518 november 29-ikén Veszprém megyéhez intézett levelében sürgeti behajtását. Mivel egyúttal említi, hogy ez a legtöbb megyében már tényleg behajtatott: ez a körülmény kétségtelenné teszi, hogy az adó nem az októberben tartott bácsi, hanem a júliusban tartott tolnai gyűlésben szavaztatott meg. (A levél Horvátnál. 189.)
Ötven tagból álló küldöttség vitte a végzeményt Budára, hol a király körül a főpapok és országnagyok együtt voltak. A király megerősítette a határozatokat és Várdai Pál királyi kincstárnok letette a tolnai gyűlés követelte esküt.*
Bon Alajos velenczei követ 1518 augusztus 21-iki jelentése, Budáról, ugyanonnan Manfredo Tamás augusztus 19-ikén Mantuába írt levele. (Mantuában.) A király 1518 szeptember 19-iki oklevele. (Kovachich. Supplementum. III. 420.) Várdai Pál levele 1518 augusztus 17-ikén (Kassa város levéltárában.)
Werbőczi «az urak és a nemesség között létrejött béke, egyesség és egyetértés»* állandóságában nem igen bízott; mert szükségesnek látta elútazását a német birodalomba és Rómába elhalasztani, hogy a bácsi gyűlésen részt vehessen.
A Lengyelországba küldött követek részére fogalmazott utasításában. PRAY Epistolae Procerum I. 203.
A kitűzött időben a köznemesség tömegesen gyűlt össze Bácson, hová a király, a főpapoktól és országnagyoktól kísérve, október 8-ikán érkezett meg. De a tolnai határozattal, mely szerint fegyveresen, hadjáratra felkészülve kellett volna megjelenniök és egyenesen a törökök ellen indúlniok, senki sem törődött.
A köznemesség eddigi vezérei Werbőczi és Szobi mellett most Ártándi Pál és Glézsán Miklós vitték leginkább a szót. Ezek a közélet minden ágában gyökeres reformok keresztülvitelét tűzték ki a gyűlés czéljáúl, s biztosítékokat kerestek, hogy azok végre is hajtassanak.
«Ekkorig – írja Werbőczi a végzemény bevezetésében – az ország java és biztonsága, úgy szintén a királyi hatalom megszilárdítása érdekében számos jó és üdvös törvény alkottatott, ezek azonban végre nem hajtattak és eredménytelenek maradtak. Ennek következtében a végvárak nagy része elveszett, a megmaradottak erődítményei elpusztultak; számtalan hazafi esett el a belharczokban vagy hurczoltatott külellenségtől rabságba. A gyakran megszavazott adókat haszon nélkül fizették. Egy szóval az ország összes közügyeit, mind a honvédelem, mind az igazságszolgáltatás terén, könnyelműen és hanyagúl intézték.»
Hogy az alkotandó törvények ne maradjanak papiron, Werbőczi most azt gondolta ki, hogy a legközelebb tartandó megyegyűléseken a rendek esküvel kötelezzék magukat az országgyűlés végzéseinek lelkiismeretes megtartására; országnagyokat pedig, kik ezen végzéseknek meghódolni vonakodnak, a szolgálatukban álló nemesek kötetelesek legyenek rögtön elhagyni. Mindkét rendelkezés szembetünően magán viselte a nagy jogtudós naív lelkének bélyegét; a mennyiben azoktól, az erkölcsi érzék megfogyatkozásának számtalan tünetei közepett, eredményt várni nem lehetett.
A királyi tanács szervezetére vonatkozólag a köznemesség megújította az 1516-ik évi határozatot, mely szerint az hat főpapból, hat világi országnagyból és tizenhat köznemesből alakíttatott, kik fele részben, felváltva, hat hónapig az udvarnál tartózkodni kötelesek. Ehhez még az az új intézkedés csatoltatott, hogy a királyi törvényszék ülésszakaiban és máskor is valahányszor «fontosabb ügyek» tárgyaltatnak, mindannyian jelen lenni tartoznak. A tanács hatáskörébe az ország összes ügyei utaltattak, különösen megemlíttetvén a jó rend fentartása az udvarnál, a véghelyekről való gondoskodás, az országos hivatalok betöltése.
A pénzügyi viszonyok rendezése czéljából, a végzések az országos, a királyi és az udvari kincstárak között szoros külömbséget tettek. Az országgyűlésen megszavazott adók az országos kincstárba folynak és kezelésére a nemesek rendjéből két kincstárnok választatik, kik hivatva vannak a kezeik közé befolyó pénzösszegből hadakat fogadni s ezeket mind az ország védelmére, mind az engedetlenek és lázadók megfékezésére használni; esküvel kötelezvén magukat, hogy tisztükben lelkiismeretesen járnak el, ha pedig esküjök ellen vétenek, az országgyűlés által fővesztésre itéltetnek.
Az arany-, ezüst- és só-bányák jövedelmeinek, Erdély és a királyi városok adójának kezelése a királyi kincstárnok kezei között marad, a ki azonban a mellé ellenőrül rendelt egyik tanácsos tudta nélkül, jószág- és javadalomvesztés terhe alatt, semmit sem vehet be és nem adhat ki; egyúttal minden esztendő elején számadását a királyi tanácsnak bemutatja.
Végre a jászok és kúnok adaja, a budai és szerémi tizedek, úgy szintén a királyi uradalmak jövedelme a budai tiszttartóra bizatik, a királyi asztal költségeinek fedezésére, számadás kötelezettsége mellett.
Az 1514-ik évi törvény, mely az elidegenített koronajavak és jövedelmek visszaadását rendelte el, megújíttatik, oly módon, hogy az ellenszegülőket az országos kincstárnokok fegyver hatalmával kényszerítsék.
A köznemesség minden eddiginél jelentékenyebb adó megszavazásával tüntette ki áldozatkészségét. Minden jobbágytelekre három forintot és húsz dénárt vetett ki, a melyből két forint hadak fogadására, nyolczvan dénár a királyi udvar szükségeire, húsz a királyi adósságok törlesztésére és a királyi tanács ülnökei díjazására, szintén húsz az erdélyi vajda kezeiben levő királyi városok és harminczadok kiváltására volt szánva. Az egyháziak, kik eddig megadóztatva nem voltak, köteleztettek, hogy jövedelmük tizedrészét az ország védelmének költségeire szolgáltassák be.
Az évtizedek óta elhanyagolt honvédelmi kötelességek pontos teljesítésére a köznemesség a rendelkezések egész sorozatával igyekezett a főpapokat és világi urakat rászorítani. Egyebek között megállapíttatott, hogy minden vármegye a tizedjövedelmekről és a birtokosok jobbágyainak számáról hiteles kimutatásokat készít, melyek alapján a jövő országgyűlés a kiállítandó fegyveresek számát meghatározza.
47. MAGYAR NEMES A XVI. SZÁZADBAN.*
A magyar nemes a XVI. században BERTELIUS P. «Diversarum nationum habitus» (Passau 1589.) cz. művében közölt rézmetszetről készült.
Mivel az országban nagy zavarokat támasztottak a hatalmas urak, kik az érdekeikbe ütköző bírósági itéletek végrehajtását meg tudták akadályozni: Werbőczi most ezen baj orvoslására kimélet nélkül alkalmazta a megfelelő gyógyszereket.
A király és az ország összes bírái, mikor szükségesnek látják, az itéletek végrehajtására az országos haderővel rendelkező országos kincstárnokok közreműködését veszik igénybe. Sőt ha a király «némelyek rábeszéléseinek engedve» ezt tenni elmulasztaná, az országos kincstárnokok kötelesek az itélet végrehajtásáról gondoskodni.
Ha valamely itélet végrehajtását a nádor akadályozná, a király és a tanács megfosztják őt méltóságától, a jövő országgyűlés pedig mást választ helyébe. Ha a főispánok a gonosztevők kiírtásában hanyagok, a vármegye közönségének megkeresésére a királyi tanács egyik tagja küldetik a vármegyébe. A főispánok, kik a pórlázadás idején megszökött jobbágyoknak földesuraikhoz való visszaszállítását akadályozzák, jószág- és hivatalvesztés büntetésével sújtatnak.*
A Corpus Jurisba föl van véve a bácsi végzemény; de ettől lényegesen eltér az, a mit Kovachich adott ki, mert ki czikkelyt tartalmaz, a mely amabban hiányzik. (Vestigia. 475–500.)
A király és az urak kísérletet tettek, hogy a köznemesség javaslatában némely változtatásokat vigyenek keresztül; azonban erélyes ellenszegüléssel találkoztak, és kényszerítve látták magukat arra, hogy hozzájárulásukat adják.*
Bon Alajos velenczei követ november 3-iki jelentése Budáról.
Ekkor azután megválasztattak a királyi tanács tagjai; a főpapok közül az esztergomi és kalocsai érsekek, a pécsi és erdélyi püspökök; az országnagyok soraiból Perényi Imre nádor, Ujlaki Lőrincz herczeg, Zápolyai János és Báthori István; a köznemesség rendjéből Amade István, Ártándi Pál, Bodó Ferencz, Csáni Balázs, Derencsényi György, Fajszi János, Glézsán Miklós, Kenderesi Mihály, Kutassi Lukács, Macedónai Miklós, Pogán Zsigmond, Sütkei Gergely, Szobi Mihály és Túróczi Miklós.*
Ezeket a végzemény XL. czikkelye nevezi meg.
Országos kincstárnokokká Paksi János és Szobi Mihály választattak meg.*
Egy 1519 február 2-ikán kelt királyi okiratban neveztetnek meg. (A szentmártoni főapátság levéltárában.)
Míg az ország rendeit ezen ügyek foglalkoztatták, török követ érkezett Bácsra a szultán levelével, melyben békés hajlamait hangsúlyozza.
A köznemesség vezérei és a királyt környező urak abban állapodtak meg, hogy a békekötésre nyujtott alkalmat sem meg nem ragadják, sem el nem utasítják, hanem egyelőre kitérő választ adnak s elhatározásukat attól teszik függővé, hogy a pápa, a császár és a lengyel király részéről hathatós támogatásra számíthatnak-e vagy sem?*
Ezt a Lengyelországba küldött követek előterjesztéséből tudjuk. Acta Tomiciana, V. 14.
Evégből a tolnai gyűlésen megválasztott követeket utasították,* hogy küldetésükben haladék nélkül járjanak el, és megbizták azzal is, hogy a köznemesség actiója és az új kormányrendszer behozatala következtében az európai udvaroknál támasztott aggodalmakat eloszlassák.*
Ezt Bon Alajos velenczei követ említi 1518 november 3-iki jelentésében.
A Lengyelországba küldött követek részéről adott utasítás tüzetesen foglalkozik ezen ügygyel. Hogy ez a pápa előtt is tárgyaltatott, kitűnik Velencze római követének 1519 ápril 12-iki jelentéséből.
Azonban hónapok múltak el, míg azok csakugyan útra keltek.
Werbőczit több ok késztette arra, hogy a magyar fővárosból való távozását halogassa. Az egyik kétségkivül az volt, hogy a bácsi végzések életbeléptetését sürgesse és befolyásolja. De e mellett anyagi érdekek is forogtak fönn. A tolnai gyűlésen részére megszavazott adó behajtását kívánta siettetni.
Fönmaradt egyik levele, a mit ez ügyben november 29-ikén Veszprém megye közönségéhez intézett korábbi leveleimből – így ír – megérthették, hogy milyen okok és érvek, milyen munkám, fáradozásom és költekezésem birták rá az egész országot, hogy nékem öt denárt ajánljon föl. Ez számos megyében már behajtatott; de uraságtok körében még nem fizették le. Mivel pedig én uraságtoknak is csak úgy, mint más vármegyék nemességének, nem csekély szolgálatokat tettem és a jövőben is tenni kész vagyok: hathatósan kérem uraságtokat, hogy tekintettel ezen szolgálataimra és költekezésemre, az említett öt dénárt minden jobbágytelek után haladék nélkül hajtsák be és annak az esküdt nemesnek, ki az országos adó behajtásával fog megbízatni, szolgáltassák át, nehogy tovább kelljen még e végett költekeznem. Mostani utamban is, a pápához és a császárhoz, azon összegen felűl, mely részemre megajánltatott, nagy kiadásaim lesznek. Miután pedig a dicsőséges Isten vezérlete mellett visszatértem, igyekezni fogok, hogy azon kedvezéseket, melyekben uraságtok részesíteni fognak, szolgálataimmal bőségesen viszonozzam.»*
Ezen levélnek két eredeti példánya maradt fönn, az egyik az Országos Levéltárban, 23102; a másik a bécsi cs. és kir. állami levéltárban. Kiadta HORVÁT, 189.
Egyébiránt a követség költségeire szükséges összeget a királyi kincstárnok csak úgy volt képes előteremteni, hogy néhány főpaptól kölcsön vette föl.*
Ezt az 1521-ik évi XLVI. törvényczikkelyből tudjuk, mely az előlegezett összeg megtérítéséről rendelkezik.
Mikor azután Werbőczi az elutazásra készen állott, az 1519-ik év január 18-ikán érkezett Budára a tudósítás, hogy Miksa császár meghalt.*
Welszben, január 12-ikén.
Az udvarnál ez a hír nagy mozgalmat támasztott. Brandenburgi György nyíltan hirdette, hogy a császári korona nem szállhat senkire másra, mint a magyar királyra.*
A velenczei követ jelentése Budáról, 1519 január 18-ikán.
48. MIKSA CSÁSZÁR CSALÁDJA KÖRÉBEN.*
A Miksa császárt családja körében ábrázoló kép Strigel Bernát festménye a bécsi csász. műtört. gyűjteményben (XXV. terem 1538. sz. a.). Weinwurm A. reproductiója Löwy bécsi fényképésznek a «Tört. Életrajzok» számára készített eredeti fényképe után.
Ennek a reménységnek alapját az az oklevél képezte, a melylyel Miksa császár 1515 július 20-ikán Lajos királyt fiáúl fogadta, a német birodalomban helytartóvá és trónörökössé rendelte, kötelezvén magát, hogy ezen intézkedéseinek jóváhagyását a választófejedelmeknél kieszközli.*
Deutsche Reichstagsakten. (Jüngere Reihe.) I. 4.
Azonban Miksa ezen rendelkezését nem vette komolyan és soha kisérletet sem tett, hogy elvállalt kötelezettségeinek megfeleljen. Az 1518-ik évi tavasz elején Zsigmond lengyel királyhoz követe által azt az üzenetet küldötte ugyan, hogy igérete teljesítése érdekében buzgón, de eredmény nélkül fáradozott;* mindazáltal ezzel igazolni kívánta lépéseit, a minket a végből tett, hogy unokáját Károly spanyol királyt, római királylyá választassa meg.*
Az 1518 ápril 15-én kelt utasítás, ugyanott, 89.
Erről a Deutsche Reichstagsakten idézett kötetében a szerkesztő, KLUCKHOHN megjegyzi: «Eine offenbare Unwahrheit.»
Ezen tervének megnyerte a lengyel királyt, kinek a császárhoz Augsburgba küldött követei a mainzi, kölni, pfalzi és brandenburgi választófejedelmekkel együtt Károly megválasztásában állapodtak meg. Szeptember elsején két oklevél állíttatott ki, melyekben a császár, mint Lajos cseh király egyik gyámja és a lengyel követek, mint a másik gyám meghatalmazottai, kötelezik magukat, hogy a legközelebb megtartandó választó gyűlésen Károlyra adják szavazatukat; továbbá, hogy Lajost, mihelyt nagykorúságát eléri, Károly választásának helybenhagyására bírják.*
A két oklevelet kiadta THEINER Monumenta Poloniae. II. 384. 5.
Miksa ezen eredményt nagy pénzáldozatokkal vásárolta meg. A választófejedelmeknek jelentékeny összegeket fizetett ki és évdíjakat biztosított. Az ezekről vezetett számadások tanúsága szerint százezer forint értékű váltók küldettek Magyar- és Lengyelországba.* Arról, hogy ezen összegben kik osztoztak, a történeti emlékek hallgatnak. Arról sincs tudomásunk, vajjon Zsigmond király Lajosnak és tanácsosainak tudtával és beleegyezésével járt-e el?
Deutsche Reichstagsakten. I. 90.
49. V. KÁROLY CSÁSZÁR.*
V. Károly császár arczképének eredetije miniature a bécsi udvari könyvtárban. A Mill. történet reproductiója után.
Ezen megállapodásokkal azonban, mikor négy hónap múlva Miksa halálának híre, megjött, a magyar királyi udvarnál senki sem gondolt; az egyik rész nem tudott róluk semmit, a másik rész nem tulajdonított azoknak kötelező erőt. Elhatároztatott, hogy Lajos a római királyságra igényt támasszon.
E téren találkoztak az udvari párttal a nemzeti párt vezetői, kik a király érdekei iránt őszinte buzgóságukat óhajtották bebizonyítani s kiket Hunyadi Mátyás politikai hagyományaihoz való ragaszkodásuk is befolyásolt.*
KLUCKHOHN föltevése, hogy Lajos igényeinek felkarolására Csehországból jött az initiativa, alaptalan. Mikor Prágából Kolowrat Wenzelnek 1519 február 28-án kelt levele – melyre hivatkozik – Budára megérkezett, Werbőczi már útban volt Olaszország felé, hogy Lajos érdekében működjék. I. m. 611.
Azonban ezzel tanúságot tettek arról, hogy Európa hatalmi viszonyai és a német birodalomban uralkodó hangulat felől teljesen tájékozatlanok. Mert ezeket ismerve, kizártnak kellett volna tartaniok azt a lehetőséget, hogy a választófejedelmek Magyarország gyermekkirályára adják szavazatukat, a melyért Franczia- és Spanyolország hatalmas és dúsgazdag uralkodói versenyeztek.
A magyar államférfiak között naivitás tekintetében, egyik sem múlta felül Werbőczit, ki arra vállalkozott, hogy a pápát és a többi olaszországi hatalmasságokat Lajos jelöltségének megnyeri; holott az utóbbiak a választásra befolyást gyakorolni képesek nem voltak; X. Leo pedig I. Ferencz franczia királylyal szoros szövetségben állott; s az ő igényeit karolta föl.
Azzal a reménységgel kecsegtette magát, hogy Miksa császár biztosító oklevele, melynek másolatait magával vitte,*döntő befolyást fog a hatalmasságok magatartására gyakorolni.
Ezt, mint látni fogjuk, Velenczében bemutatta és megtaláltuk hátrahagyott irományai között a budapesti egyetemi könyvtárban.
50. PERÉNYI IMRE SÍREMLÉKE.*
Perényi Imre sireméke a terebesi templomban az «Arehaeologiai Értesítő» reproductiója után készült.
Mialatt a császárválasztás ügyében Budán a tanácskozások folytak, Perényi Imre nádornak 1519 február 5-én bekövetkezett halála vonta magára a közfigyelmet. Az országnak megüresedett első méltóságára igényt tartott Zápolyai János és megválasztása a nemzeti pártra nézve életkérdés jelentőségével birt. Mindazáltal Werbőczi a szent György napján tartandó országgyűlést nem várhatta be. Február második felében újabb török követ érkezett, három évi fegyverszünet megkötését czélzó előterjesztéssel; sürgetően szükséges volt tehát Velenczében és Rómában tájékozást szerezni az iránt, vajjon Magyarország a keresztény hatalmasságoktól várhat-e támogatást.
Ezt Werbőczi maga közlé a Budán tartózkodó velenczei követtel, a kitől azt a biztosítást kapta, hogy Velenczében szívesen fogják fogadni.*
Bon Alajos velenczei követ jelentése Budáról 1519 február 21-ikén. Elmondja azt is, hogy fölkereste Werbőczit, a ki közlé vele küldetésének czélját. «E uomo assa reputato e degno», jegyzi meg a követ.
