II.
II.
Werbőczi velenczei útja. Velencze a XVI. században. Loredano doge. Werbőczi római útja. X. Leo. Készülődések a császárválasztásra Magyarországon. Werbőczi visszatérése.
WERBŐCZI márczius első napjaiban indult el Budáról. Választott követtársai közül Csallovics Pál és Fancsi Imre voltak vele. Tornaljai János elmaradt.* Kíséretük fényes és számos volt: hetven emberből állott.* Ámbár nem tartoztak az országnagyok sorába, súlyt fektettek rá, hogy külső fellépésükben az ország és a korona tekintélyét megóvják.
A velenczei hivatalos iratokban csak a három követről van szó.
Velenczei fogadtatásukról szóló jelentés kiemeli: «Et nota, questi sono gentilhomini et non baroni del regno.»
Márczius 20-ikán léptek velenczei területre. Treviso városából hírnököt bocsátottak előre, a ki érkezésüket Velenczében bejelentse.
Loredano, a nyolczvanhárom esztendős doge, a tizek tanácsának ülésében fogadta a magyar hírnököt, s azzal a válaszszal bocsátotta el, hogy küldőit a köztársaság kormánya szívesen látott vendégek gyanánt tekinti. Mire a Dandolo-palotát, mely a XIII. század elején Konstantinápoly meghóditójának, Dandolo Henrik dogénak szolgált lakóhelyül, jelölte ki részükre szállásúl, és fogadtatásukra megtette a szokásos intézkedéseket.
51. LEONARDO LOREDANO DOGE.*
Loredano doge arczképe Giovanni Bellini festménye a londoni nemzeti képtárban.
Márczius 21-ikén este a magyar követek Mestre városkában szállottak meg, hol Marco Antonio Venier előkelő patricius üdvözölte őket.
Másnap reggel útjokat folytatván, Malghera erőd mellett, hol a Velenczét környező lagunák kezdődnek, a doge által kijelölt tizenhét patricius várakozott rájuk. Itt hajóra szállottak, hogy a fekvésének különlegessége, palotáinak és templomainak fénye által egyaránt elragadó városba evezzenek.
52. A VELENCZEI DOGE-PALOTA.*
A velenczei doge-palota képét HEISS A. «Les medailleurs de la renaissance» cz. művéből vettük.
Márczius 23-án ugyanaz a tizenhét nemes jelent meg a Dandolo-palotában, hogy őket ünnepélyes fogadtatásuk végett a dogék palotájába elkísérje. A palazzo ducale, melynek építéséhez 1301-ben fogtak hozzá, csak néhány év előtt, 1511-ben fejeztetett be, és így jelenlegi nagyszerűségében tárult föl a magyar vendégek előtt.
A senatus termében (sala dei pregadi) az aggastyán fejedelem, a tanács tagjaitól környezve, trónon foglalt helyet. Mikor a három követ belépett, környezetétől támogatva, felemelkedett és szivélyesen kezet szorított velük.
Ekkor megszólalt Werbőczi. Ámbár folyékonyan és ékesen beszélt latinúl; arra a meglepő tettre határozta el magát, hogy a rövid üdvözlő-beszédet magyar nyelven tartotta. Kétségkivül az a gondolat vezérelte, hogy a nemzeti párt diadalával az ország politikájában és kormányában beállott változást szembetűnő módon kell jeleznie. Előadta, hogy a király a pápához küldi őket és meghagyta nekik, hogy útközben a signoriával «bizonyos ügyeket» a tárgyaljanak; mielőtt pedig megbízatásukban eljárnának, üdvözlik a fejedelmet.
A kiséret egyik papi tagja latin nyelven tolmácsolta szavait.*
Abban a rövid kivonatos följegyzésben, a mit megsemmisült jegyzőkönyvek alapján MARINO SANUDO az ő munkájába fölvett, nem nevezi meg a szónokot s nem mondja, milyen nyelven beszélt az, hanem megjegyzi, hogy a beszéd »per uno suo interprete fu esposto». Egy más helyen pedig: «Era etiam, li il suo prete interprete». A tolmácsolás fogalmában bennfoglaltatik az, hogy a tolmácsolt beszéd olyan nyelven tartatott, melyet a gyülekezet nem ért.
Majd átnyújtotta a királyi megbízólevelet s miután ez a signoria titkára által felolvastatott, azt az óhajtását fejezte ki, hogy küldetésének czélját titkos ülésben adhassa elő. A doge a nagy tanács tagjait elbocsátotta s csak a tizek tanácsát tartotta maga körül. Werbőczi ekkor a következő előterjesztést tette.*
A titkos audientiáról szóló följegyzés már megjelöli a szónokot, mondván, hogy a három követ közöl «il primo» volt az.
Küldetésük legfőbb czélja az, hogy a török háború ügyében a keresztény hatalmakkal értekezzenek. A magyar király nem akar tőlük elszakadni s a szultán előnyös békeajánlatait visszautasította, minek következtében támadását várhatja; de egyedűl, magára hagyatva ellenállani nem lévén képes, a keresztény hatalmak, név szerint Velencze és a római szentszék támogatására szorul.
Továbbá tudomására hozza a signoriának, hogy uralkodója, Lajos király, Miksa császár oklevele alapján, a császári trónra igényeit érvényesíteni fogja és reméli, hogy törekvésében Velencze, mint «Magyarország egyik legrégibb barátja és szövetségese», támogatni fogja. Emlékezteti a signoriát arra, hogy az utolsó háborúban, mikor (1509) Velencze ellen az összes európai hatalmak szövetkeztek, II. Ulászló király nem hallgatta meg a császárt, ki őt csatlakozásra szólította föl és Dalmátia visszahódítására ösztönözte. «Ime, – így fejezte be előadását – megérkezett az időpont, a mikor ezt a nagy szolgálatot a köztársaság viszonozhatja.»
A doge általános kifejezésekkel válaszolt: A magyar követeket – úgymond – Velencze mindenkor szívesen látja, legfőképen a mikor olyan kitűnő férfiakat üdvözölhet, mint jelenleg. Előterjesztésüket kötelességszerűen közölni fogja a senatussal; a melynek végzését tudomásukra fogja hozni.
Május 24-ikéig a magyar követek Velencze nevezetességeit, különösen szent Márk dómját és kincstárát, a hajó- és fegyvergyárt szemlélték meg. Ezalatt a senatus az adandó válasz fölött tanácskozott: 187 tanácsos volt jelen, kik nagy többséggel (166 szavazattal) állapították meg a választ, melynek meghallgatására másnap reggel tíz patricius hivta meg a magyar követeket, kik ez alkalommal gondolán tették meg a rövid útat a palotába. A doge biztosította őket a felől, hogy a signoria kész mindenkor segítséget nyújtani a magyar királynak a törökök ellen; a császárválasztásnál pedig már azért is sikert kíván neki, hogy a törökök ellen a német birodalom erejét fölhasználhassa; mivel azonban a német választófejedelmekkel a signoria összeköttetésben nem áll s általán Németországban nincs befolyása: azt tanácsolja, hogy a pápához forduljon.
Ezzel a tartalom nélküli, kitérő válaszszal a magyar követek nem voltak megelégedve. Néhány perczre félrevonultak, hogy azt maguk között megbeszéljék. Azután újból a teremben megjelenvén, azt a kérdést intézték a dogéhoz: vajjon a magyar király azon esetre, ha a választófejedelmektől vagy ezek egy részétől római királylyá megválasztatnék és vetélytársai ellen fegyveres hatalmával kellene igényeit érvényesíteni: számíthat-e a köztársaság részéről fegyveres segítségre?
A doge így válaszolt: «Mivel azon barátságnál fogva, melyet a magyar király iránt táplálunk, az ő megválasztatását óhajtjuk; így tehát természetesen készek leszünk érette megválasztása után megtenni mindent, a mi hatalmunkban áll».
Ezzel a válaszszal a követek megelégedtek.
Ebéd után azt az óhajtást hozták a doge tudomására, hogy a tanács egyik tagját küldje hozzájuk. Három tanácsnok ment lakásukra. Ezekkel Werbőczi azt a kérését közlé, hogy szent Ilona császárné teteméből, melyet velenczei területen fekvő egyik zárda templomában őriztek, ereklyerészecskét szerezzenek neki. Azonban a tanácsnokok kijelentették, hogy a kolostor nem áll a signoria rendelkezése alatt s ezért ebben az ügyben a kormány semmit sem tehet.
A magyar követek márczius 26-ikán a campanilere mentek föl s onnan gyönyörködtek a lagunák városára nyíló kilátásban. Majd a signoria ajándékait: drága szöveteket és csemegéket átvevén, még aznap elútaztak Róma felé. Első állomásuk Padua volt, hol a velenczei helytartó némi csemegével kedveskedett nekik.*
A velenczei senatus márczius 21–26-ikán tartott üléseiről szóló jegyzőkönyvi följegyzések kivonatai MARINO SANUDO világkrónikájában. Közölte WENZEL, az Új Magyar Múzeumban. II. k. 402–411.
Útjokat folytatva, Ferrarában és Flórenczben töltöttek néhány napot. Rómába csak április 12-ikén érkeztek.
A fogadtatás, mely itt rájok várakozott, nem lehetett kedvező. X. Leo pápa, kit politikai iránya a franczia királylyal benső szövetség kötésére vezetett,* bizalmatlansággal nézett érkezésük elé.
Ez 1519 január 20-ikán köttetett meg.
Marco Minio, a velenczei köztársaság római követe, utasítást kapott volt kormányától, hogy a pápát előlegesen tájékoztassa a Velenczében folyt tárgyalásokról. A pápa Magyarországból vett tudósítások alapján azt hitte, hogy a magyar követek főfeladata a köznemesség részére az olygarchia ellenében a szentszék támogatását és név szerint a bácsi végzések megerősítését kieszközölni.* Mikor azután Miniótól értesült, hogy a török ellen segélyt jönnek kérni, és a római király választás ügyében kívánnak tárgyalni: Miksa császár okiratáról gúnyos megvetéssel jegyzé meg, hogy «ilyen, okiratokat Miksa csak azért szokott volt kibocsátani, hogy titkárainak alkalmat nyújtson pénz keresésre».*
A pápa ugyanis a velenczei követtel közlé: «E difficultá in quel regno tra nobeli e populari, e questi oratori vien contra li primi di quel regno per confirmation di certi articoli fatti in la dieta é sta fatta». Minio 1519 ápril 12-iki jelentése.
A velenczei követ jelentése szerint a pápa mondá: «Maximiano usava far di questi privilegi per dar gvadagno ai soi secretarii etc.»
A magyar követeket csakhamar megérkezésük után, ápril 15-ikén fogadta a pápa* Werbőczi előterjesztésére* adott válaszában biztosította őket, hogy a törökök elleni küzdelemben számíthatnak támogatására. A császárválasztás ügyét illetőleg nyiltan kijelentette, hogy a Miksától nyert okirat értéktelen, mivel a választófejedelmek jogát nem korlátozhatja; «ám igyekezzék ő felsége a választófejedelmek szavazataival megválasztatni magát, s ha ez sikerül neki, örvendeni fogunk.»* A mely megjegyzés azonban inkább gúnynak, mint komoly biztosításnak volt tekinthető.
A velenczei követ erről már ápril 16-ikán tesz jelentést.
TUBERO, az egykorú dalmát történetíró munkájában (SCHWANDTNER, Scriptores, II 366.) közli egész terjedelmében a beszédet, a mit Werbőczi a pápa előtt elmondott. Kétség nem merült föl az iránt, hogy ezt a beszédet, csak úgy mint a munkájába fölvett egyéb beszédeket (ezek között Szolimán szultánnak egy beszédét találjuk, melyet seregéhez tartott volna), a humanista történetirók közös szokása szerint, ő maga componálta.
A velenczei követ ápril 25-iki jelentése szerint a pápa közlé vele: «Havemo detto a questi oratori soi: il privilegio nulla val, et soa maesta cerchi pur di esser electo per via di electori, che ne aremo piacer.»
53. X. LEO.*
X. Leo arczképe Rafael festménye a Palazzo Pitti képtárában. Fénykép után.
Még megszégyenítőbb volt a magyar követekre nézve az az eljárás, a mit saját küldőik követtek irányukban. Mialatt Werbőczi útban volt Velencze felé, márczius 11-ikén megjött Budára a mainzi választófejedelemnek, a német birodalom kanczellárjának Lajoshoz, mint cseh királyhoz intézett irata, melyben őt felhívja, hogy a római király megválasztására jelenjék meg; illetőleg «törvényes gondnokát» küldje el.*
Id. m. 231.
Az udvar és a királyi tanács egyelőre sem a meghívásra, sem a választás tekintetében követendő eljárásra nézve nem határoztak, várakozó állást foglaltak el. Azonban a mérvadó egyéniségek; Brandenburgi György, Bakócz Tamás, Szakmári György bizalmas értekezletben megállapodtak az iránt, hogy mivel a német választófejedelmek idegen nemzetiségű uralkodóra voksukat nem fogják adni, uralkodójuk Károly királyra szavazzon, a kinek római királylyá választását a közte és a Lajos között fennálló rokoni kapcsolat kívánatossá teszi.* Csak április elején indultak meg ez ügyben a tárgyalások, mikor a spanyol király részéről Cuspinianus János és Sauerer Lőrincz Budán megjelentek, hogy a cseh király szavazatát küldőjük részére biztosítsák.
Ezt Bakócz Tamásnak 1519 ápril 24-ikén a lengyel királyhoz intézett leveléből tudjuk. Deutsche Reichstagsakten.
Legelsőben Brandenburgi Györgyhöz fordultak, ki czéljuk elérésére támogatását fölajánlotta nekik, egyúttal felvilágosította őket, hogy az előterjesztést a magyar tanács teljes ülésében kell megtenniök, mivel a bácsi országgyűlés végzései értelmében a határozatok, melyek a köznemes ülnökök mellőzésével hozatnak, érvénytelenek; megnyugtatván őket az iránt, hogy az ülnökök közül csak kevesen tartózkodnak az udvarnál s így semmitől sem kell tartaniok.
Az ápril 8-ikán tartott tanácsülésben Cuspinianus kifejtette, hogy a spanyol király megválasztatása Magyarország érdekeinek szempontjából is kívánatos. Lajos néhány jóakaró szóval bocsátotta el a követeket.
A királyi tanács, mielőtt az érdemleges válasz iránt határozna, kikérte a lábbaja által Esztergomhoz kötött prímás tanácsát, mely úgy hangzott, hogy Károly király ügyét kell felkarolni, azzal a kikötéssel, hogy viszont Károly, ha ő maga czélt nem érhetne, a magyar király megválasztása érdekében használja föl befolyását.
54. II. LAJOS MAGYAR KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
II. Lajos magyar király névaláírását a vatikáni levéltárban levő eredeti leveléről vettük. Olvasása: Ludovicus rex Hungarie et Bohemie (et)c. manu p(ro)p(ri)a.
A királyi tanács hozzájárult ehhez és a német követeknek a választ a következőképen formulázta «A boldog emlékezetű császári felség a bécsi congressuson Lajos királyt harmadik fiáúl fogadta, helynökévé rendelte, neki a császári méltóság megszerzését kilátásba helyezte, e végből mind a saját, mind a választófejedelmek támogatását igérte és mindezt okiratba foglalta. Ennek következtében a királyi felség ugyanazon igényekkel léphetne fel, mint a katholikus király. Mivel azonban a császári felség jónak látta a birodalomról másképen rendelkezni és a választófejedelmekkel a katholikus felség érdekében tárgyalásokba bocsátkozni: a királyi felség, testvéri érzelmei sugallatára hallgatva, nem akar a katholikus felség ellen föllépni, sőt a mennyire hatalmában áll, az ő becsületét és tisztességét mozdítja elő, szavazatát ő rá adja. Elvárja viszont a királyi felség, hogy a kath. felség, a levelében foglalt igéretéhez képest, testvéri szeretetét iránta megőrzi, őt mint testvérét és sógorát, támogatja. Egyúttal reméli, hogy abban az esetben, ha a kath. királyt vetélytársai a római királyság elnyerésében megakadályoznák, a mit Isten ne engedjen, azon lesz, hogy inkább a királyi felség választassék meg római királylyá, mint akár a franczia király, akár a kath. királynak más ellenfele. Végűl felkéri a kath. királyt, hogy házasságát Anna herczegnővel, mindkét uralkodóház tisztességére, mielőbb hajtsa végre.»
A spanyol király követei teljes megnyugvással fogadták a választ, csak azt kívánták, hogy a római király választására cseh biztosok küldessenek, megbízólevelük Csehország pecsétével legyen megerősítve és a lengyel király, mint gyám, aláirását viselje. A tanács hozzájárult mindenhez, csak az ellen tett kifogást, hogy a lengyel király írja alá, mint gyám, a megbízólevelet és kívánta, hogy Lajos, mint magyar király, szintén küldjön követet, a ki hívatva legyen Anna házasságának ügyét tárgyalni. György őrgróf kéretett föl ezen küldetés elvállalására.
Alig, hogy ez el volt intézve, a következő napon franczia követ érkezett, hogy Ferencz király részére kérje Lajos szavazatát. Majd megjött Welhartici Wenczel, egykor II. Ulászló cseh titkára s a cseh urak azt a kívánságát terjesztette elő, hogy a római király választásának ügyébe, mely kizárólag Csehországot illeti, a magyarok ne avatkozzanak be és a király egyik trónkövetelő javára se kösse le szavazatát, hanem engedje, hogy a csehek határozhassanak arról, kit kelljen a jelöltek közöl támogatni. Komoly hangon beszélt, merész szavakat használt; korholta a királyt, fenyegette a magyarokat.
A német követek aggódni kezdettek. Megjelenvén a király előtt, kérésekkel ostromolták, hogy velük hivatalosan közlött elhatározásához állhatatosan ragaszkodjék. Egyúttal nem haboztak felhatalmazni őt arra, hogy tanácsosainak, kik netalán visszavonulásra gondolnának, a spanyol király részéről megfelelő pénzösszegeket ajánljon. A király önérzetesen elhárította magától ezt az ajánlatot. Állásával – mondá – nem fér meg ilyen eljárás. De nem volt kifogása az ellen, hogy a követek maguk tegyenek a megvesztegetéssel kisérletet.*
«Sed illud ultimum recusavit, onus illud humeris nostris imponens; sibi inconveniens fore asserebat.» Így ír a követek egyike jelentésében, a melyből ezen tárgyalások érdekes részleteit merítjük.
Cuspinianus legelőbb Szalkai László váczi püspökhöz ment, ki régtől fogva az osztrák párthoz tartozott és háromezer aranyat ajánlott neki. Azután vele együtt Szakmári György pécsi püspököt, királyi kanczellárt kereste föl, ki ez idő szerint a köznemességre is irányadó befolyást gyakorolt és így a helyzet ura volt.* Ötezer arany felajánlásával igyekezett őt lekötelezni, a mivel a főpap megelégedett, ámbár megjegyzé, hogy támogatásáért a franczia királytól tízezer aranyat vagy «egy nagy püspökséget,» kaphatna.
A német követ egy helyen azt írja róla, hogy «moderatur habenas nobilium», és más helyen «moderatur jam universum fere regnum».
Ápril 20-ikán a királyi tanács tagjai, a király távollétében, a könyvtárteremben fogadták Károly követeit. Ezek tüzetesen bizonyították a csehek igényeinek alaptalanságát és a franczia király ajánlatainak hiú voltát. Mire a tanácsosok azt válaszolták, hogy a király nem fog elállani határozatától. Mialatt a tanácskozás folyt, a cseh titkár betört a terembe és fenyegetődzött, hogy rögtön elutazik, ha a hozott üzenetre haladék nélkül választ nem kap.
55. SZAKMÁRI GYÖRGY NÉVALÁÍRÁSA.*
Szakmári György névaláírása az Országos Levéltár eredeti okleveléről való. Olvasása: Georgius Ep(iscop)us ecc(les)ie Quinq(ue)ece(les)ien(sis) manu p(ro)p(ri)a s(ub)s(cripsi)t.
Erre a magyar tanácsosok, a spanyol király követei és a cseh titkár együtt Lajos király elé járultak. A magyar kanczellár kijelentette, hogy ő felsége megtartja igéretét, úgy, hogy Csehország kiváltságait is sértetlenül megóvja. A cseh titkárral pedig közlé, hogy néhány nap múlva királyi követ fog részletes utasítással Csehországba menni.
Május 1-én a franczia követ kapta meg a választ, mely így hangzott: «A királyi felség hálásan fogadja a fenséges franczia király jóindulatát, melylyel a köztük fönnálló kölcsönös barátságot új frigygyel akarja megszilárdítani és a török ellen segítséget ajánl, a mire őt a legkeresztényibb király czíme, a mit visel, kötelezi. A mi a római király választásánál adandó szavazatot illeti, a királyi felségnek Csehország uraival és rendeivel kell ez ügyben tárgyalnia; a Csehország részéről a választásra küldendő követeket utasítani fogja, hogy ő felségének, mint testvérnek és vérrokonnak, a mennyire lehetséges, kedveskedni igyekezzenek és mindent tegyenek meg, a mit a királyi felség kára, országainak, különösen Csehországnak hátránya nélkül tenni lehet.
56. I. FERENCZ FRANCZIA KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.*
I. Ferencz franczia király névaláírása 1527 február 5-én kelt levelén a herczeg Batthyány-család körmendi ltárában őrzött eredeti leveléről való. Olvasása: Francoys.
A német követek meg voltak nyugtatva az iránt, hogy ezen nyilatkozat üres frázisoknál egyebet nem tartalmaz. Miután a pécsi és váczi püspökök részére öt, illetőleg háromezer aranyról szóló kötelezvényt állítottak ki, Brandenburgi György részére hatezer és Balbi prépost résére ötszáz forintot «útiköltség» czímén biztosítottak május 2-ikán megelégedetten hagyták el a magyar udvart.*
Cuspinianusnak 1519 május 4-ikén kelt jelentése. Id. m. I. 635–642.
Mindezekről Werbőczi és társai szerencséjükre nem értesülhettek római tartózkodásuk alatt.* De nem maradtak: megkimélve egy másik kudarcztól.
Később, két hónappal a magyar követek elútazása után, július 4-ikén jelenti, hogy a pápa a magyar király részére brevét állított ki, melyben felhatalmazza, hogy kiskorúsága daczára a választásban megbizottai által szavazatával részt vehessen, ha igéretet tesz, hogy ezt a franczia király javára adja. Ezt a brevét a franczia királynak küldötte volna meg, hogy hasznát vegye.
Néhány nappal audientiájuk után kapta meg Marco Minio Velenczéből azt a meglepő tudósítást, hogy a magyar király az udvaránál tartózkodó török követtel három esztendőre fegyverszünetet kötött. Rögtön értesítette erről a pápát, ki megütközését fejezte ki a fölött, hogy a magyarok ugyanakkor, mikor tőle tanácsot és segítséget kérnek: a választ be nem várva, egyességre léptek a törökkel.* Mind azáltal neheztelését a magyar követekkel nem éreztette, sőt kijelentette előttük, hogy segélynyujtásnak szükségessége most már többé nem forog fönn, de a mennyiben a viszonyok változnának, a szentszék támogatására Magyarország mindig számíthat.*
Minio ápril 25-iki jelentése.
Minio május 5. és 10-iki, a magyarországi követ június 17-iki jelentései.
Ezalatt Werbőczi áhitatosan járta be az örök város szent helyeit. Egyebek között fölvétette magát a Szentlélekről czímzett társulatba, melynek tagjai, a pápák kegyelméből; több rendbeli egyházi búcsúkban részesültek. A társulat fönmaradt anyakönyvének egyik hártyalapján találjuk az ő sajátkezű bejegyzését, a melylyel jelezi belépését és családja összes tagjait: nejét Katalint, fiait, Ferenczet, Pétert, Jánost és Imrét, úgyszintén leányait, Erzsébetet és Orsolyát a confraternitas kebelébe fölvéteti.*
Monumenta Vaticana, Series I., Tom. V. p. 138.
Ereklyék szerzésére is gondja volt. Néhány évvel utóbb VII. Kelemen pápához írt levelében említi: «Szentséged tudja, hogy római tartózkodásom idejében milyen buzgósággal s milyen gyakran folyamodtam a boldog emlékű X. Leo pápához és szentségedhez, ki akkor alsóbb rendű állásban volt, szent Sebestyén ereklyéjénék elnyeréseért.»*
THEINER, II. 658.
57. SZENT PÉTER TEMPLOMA ÉS A VATIKÁN.*
Szent Péter temploma és a Vatikán, Cserna Károly rajza, fénykép után.
Medici János bibornok, X. Leo unokaöcscse, kihez ezeket a sorokat intézte, később, mikor maga is VII. Kelemen névvel szent Péter székén ült, rokonszenvesen emlékezett meg találkozásáról Werbőczivel. «Téged – írja neki – már akkor megszerettünk, mikor még alsóbb rendű állásban voltunk.»*
«Te quem in minoribus constituti dileximus.» 1524 február 20-án. KATONA, XIX. 435
Werbőczi, mint az egyház buzgó híve, bizonyára büszkeséggel fogadta azt a kitüntetést, melyben a pápa őt és két követtársát részesítette, midőn mindhármokat római lovag rangjára emelte.
Időzésük Rómában mintegy öt hétre terjedt. Június közepe táján érkeztek vissza Magyarországba.* Eredménytelen követségében kifejtett fáradozásai mindazáltal nem maradtak jutalmazatlanúl. Néhány héttel visszaérkezése után a jószágvesztésre itélt Csuzi Menyhértnek és Jánosnak a koronára szállott összes birtokait adományozta neki a király.*
Velencze római követének 1519 május 5-ikén és magyarországi követének június 17-iki jelentése.
Az 1519 július 25-ikén kelt királyi adománylevél Vörösvártt.
