IV.
IV.
Az 1514-ik évi pórlázadás leveretése. Werbőczi ezt politikai téren értékesíti. Az 1514. évi országgyűlés végzései. A jobbágyosztályra vonatkozó végzések. Indítékai. A Hármaskönyv ajánlása. A megbírálásra kiküldött bizottság. Werbőczi újabb változtatást tesz rajta. A királyi megerősítés. A szétküldés és kihirdetés elmaradásának okai. Perényi Imre nádor. Werbőczi megválik itélőmesteri állásától. Bakócz pere Brandenburgi Györgygyel. Werbőczi Bakócz javára dönt. A per végrehajtásának akadályai. Werbőczi hazafisága. II. Lajos és Mária herczegnő házasságkötése. A Zápolyai-párt tervei.
A HÁRMASKÖNYVVEL Werbőczi az 1514-ik év tavaszán készült el, a mikor az országot a pórlázadás kitörése végső veszélylyel fenyegette. Ezt Zápolyai János hárította el azzal a győzedelemmel, a mit Temesvár falai alatt Dózsa György fölött kivivott. Azt, vajjon Werbőczi ezen válságos napokban az erdélyi vajda oldala mellett volt-e, nem állapíthatjuk meg; valamint azt sem, vajjon mint ítélőmesternek a Dózsán végrehajtott kegyetlen ítéletben része volt-e.
Azonban kétségtelen, hogy Werbőczi volt az, a ki a temesvári diadal politikai értekesítésére az irányt megadta. Mikor a király és az udvari oligarchia tehetetlenségével szemközt a nemzeti párt fővezérét a haza megmentésének dicsősége környezte: az októberben tartott országgyűlés a legkedvezőbb alkalmat nyújtotta arra, hogy a nemzeti politika czéljai felé újabb lépésekkel haladjon tovább.
A nemzeti párt eljárását ügyes számítás és kiváló önmérséklet jellemzi. Kimélni kívánta a királyt, abban a reményben, hogy őt most végre meghódíthatja a Zápolyaiház nagyravágyó terveinek és a köznemesség igényeinek s rábírhatja, hogy a Miksa császárral 1506-ban kötött egyezséget fölbontsa és Anna herczegnő kezét az erdélyi vajdának ajánlja. Ezért elejtette az egy esztendő előtt felmerült tervet, hogy a királynak gondnokság alá helyezését és kormányzó választását erőszakolja ki. Sőt oly módon lépett föl, mintha a trón megszilárdítása, a királyi tekintély helyreállítása volna a czélja. Ezt a politikát geniális módon hozta kapcsolatba az oligarchia ellen és a köznemesség javára irányozott törekvéseivel.
Az országra nehezedett csapásért a felelősséget az urakra hárította, mint a kik önző haszonleséstől vezetve a korona javait magukhoz ragadták s ezzel a királyt képtelenné tették az ország megvédelmezésére, a nélkül, hogy honvédelmi kötelességeiket maguk teljesítenék.
A Werbőczi által fogalmazott végzemény élén álló törvényczikkely elrendeli, hogy az idegen kézen levő összes királyi javadalmakat: vámokat, bányákat, városokat tényleges birtokosaik azonnal bocsássák vissza; míg követeléseiket később fogja a kincstár kiegyenlíteni. Zápolyai Jánosra nézve azonban kivételt tesz, megállapítván, hogy az ő követelései az országos adóból előlegesen fognak megtéríttetni. Ezen kedvezmény azzal a jelentékeny érdemekkel okoltatott meg, a melyeket a vajda a parasztok megsemmisítése által szerezett; a mely magasztaló nyilatkozatot a többi egyházi és világi urak megbélyegzésével egyértelműnek lehetett tekinteni.
Ugyanez a jelentősége volt annak a czikkelynek is, mely a királyt felkérte, hogy a pórlázadásban való részvételért jószágvesztésre ítélt nemesek jószágait érdemes köznemeseknek vagy parasztoknak adományozza, nem pedig «uraknak és mágnásoknak, kiknek különben is elég vagyonuk van».
A jobbágyosztályra vonatkozó végzések, melyek azt a szabad költözködés jogától megfosztották, uraik irányában tartozásaikat és szolgálmányaikat az egész országra kiterjedő
37. II. ULÁSZLÓ.*
II. Ulászló arczképe a Dietrichstein br. lakodalmát ábrázoló olajfestménynek a gráczi történelmi múzeumban őrzött egykorú másolatáról készült.
érvényességgel egyenlően szabályozták: nem csak a pórlázadás iszonyai által sugalmazott boszúvágy nyilatkozatai, hanem a köznemesség gazdasági érdekeinek biztosítására hivatott rendelkezések természetével birnak.
Ugyanis ebben a korban a földbirtok értéke és jövedelme nem annyira kiterjedésétől és természetétől, mint inkább a munkaerőt nyujtó jobbágyok számától és munkaképességétől függött. Az oligarchák, az udvari méltóságok viselői a jobbágyokra, kiket nagyobb kedvezésekben és előnyökben részesíthettek, mint a köznemesek, mindig hatalmas vonzóerőt gyakoroltak. A jobbágyok költözési szabadsága e szerint első sorban a köznemesek érdekeit fenyegette és arra kényszerítette őket, hogy jobbágyaikkal szemben a legnagyobb kíméletet érvényesítsék. Ezentúl a köznemes meg lehetett nyugtatva az iránt, hogy jobbágyai nem kereshetnek emberségesebb szomszédnál menedéket, nem várhatják hatalmasabbtól sorsuk javítását.
A végzeményben van egy czikkely, mely megállapítja, hogy a király az ő bírói pecsétjét, vagyis a személynök tisztét «a jogban és tudományban jártas, érdemes világi emberre» ruházza.* A minek világos értelme az volt, hogy a király a személynöki hivatalból Erdődi János zágrábi püspököt,* Bakócz Tamás öccsét mozdítsa el s utódjává Werbőczit nevezze ki. Ez erre a méltóságra való qualificatióját, «a jogban és tudományban való jártasságát», a legfényesebben bizonyította be Hármaskönyvével, melyet most mutatott be II. Ulászlónak. Azonban az ő kegyére más jogczímet is akart szerezni. Munkálatának élére és végére ajánlólevelet helyezett, a melynél a hódolat és szolgálatkészség hízelgő contestatiói tekintetében az udvari párt legszolgaiabb szellemű emberei sem mehettek volna messzebbre.
«Bene merite, jurisque et litterarum perite persone seculari»… LV. czikkely.
1513 november 11-ikén kelt oklevélben Erdődi prépost, mint királyi személynök fordul elő. (Az Erdődy grófok galgóczi levéltárában.) Az 1514 november 19-iki királyi okirat tanúsága szerint zágrábi püspök.
«Engedelmeskedni óhajtottam – úgymond – felséged parancsának, mely előtt meg nem hajolni véteknek tartanám».
38. ERDŐDI BAKÓCZ TAMÁS ARCZKÉPE.*
Bakócz Tamás arczképét a Magyar Nemzeti Múzeum nummismatikai gyűjteményében levő éremről Cserna Károly rajzolta.
«Felséged legszerencsésebb vezérlete és boldogító uralkodása alatt fogtam hozzá a munkához.
«Felséged a királyi fényhez legméltóbb, alattvalói nyugalmának és békességének állandósítására a legalkalmasabb módon jár el, mikor az ellenségtől való félelmet messzeűző háborúk és a fegyverek zaja után a békéről gondoskodik.
«Te legjobb és legkeresztényibb király, valamint a trón magaslatán mások fölött állsz, úgy hihetetlen és csaknem mennyei erényekben bővelkedel… Cselekvésedet és gondolataidat mennyei ihlet sugalmazza.
«Felségednek, összes alattvalói nevében, nagy és örökkétartó köszönettel adózom azért, hogy nemes országának épületét a törvények és rendeletek akkora erejével kívánta megszilárdítani, hogy azt a sors mostohasága és az emberek igazságtalansága megrendíteni soha sem fogja…
«Ez idő szerint kimondhatatlan magasztalásra méltóbb, az örök dicsőség biztositására hathatósabb… dolog nem történhetett, mint az, hogy az ország törvényei és határozatai, melyeket ezelőtt legsűrűbb homály és sötétség borított, felséged vezérlete és hatalma alatt az irás fényével megvilágítva, felséged nagy méltóságával köztudomásra jutnak…
«Fáradozásomért eléggé, sőt túlságosan meg vagyok jutalmazva azzal, hogy hazámnak, melynek határtalan szeretetét minden hazafi szívében hordja, hasznára voltam, és felségednek, kinek magamat örök időre átengedém és odaadám, tehetségemhez képest engedelmeskedtem.
«Kérem és esdekelve könyörgök, hogy felséged a szentséges nevének ajánlott munkát újra meg újra átolvasni, megvizsgálni és megrostálni kegyeskedjék… Mindazt, a minek elhagyását, megváltoztatását, hozzáadását felséged éles itélete szükségesnek tartja, méltóztassék legszigorúbb bírálataival kiigazítani és kijavítani, hogy semmi se maradjon benne, a mit a vetélytársak és roszakarók ócsárolhatnának…
«Mérlegelje felséged inkább szándékom minőségét, mint a felajánlott munka csekélységét. Jövendőre pedig, a menynyire erőmtől kitelik, minden igyekezettel, gonddal és szorgalommal azon leszek, hogy felségednek hasznosan szolgáljak. Az akarat és a hűség bizonyára soha sem fog bennem hiányozni.
«Életem utolsó leheletéig minden fáradságot, igyekezetet, gondolatot arra fogok szentelni, hogy felségednek nemcsak parancsait és megbizásait, hanem intéseit és gondolatait is teljesítsem. Leghőbb óhajtásom valósul, ha felséged kívánatainak legalább némi részben eleget tehetek.»
Ezen ajánlólevél tanusága szerint Werbőczi a királyt tartotta hivatottnak arra, hogy a Hármaskönyv megbírálásáról gondoskodjék és jóváhagyásával használatba vételét elrendelje.
Ennek daczára a Hármaskönyv az országgyűlés elé került. Vajjon a király, vagy pedig Werbőczi saját elhatározásából tette át az ország rendeihez: nem dönthetjük el.
Az országgyűlés a munkálat megvizsgálására bizottságot küldött ki, melynek tagjaivá megválasztattak: Wárdai Pál budai prépost, királyi kincstárnok, Batthyányi Benedek budai várnagy, Mekcsei György királyi titkár, az alnádor, három ítélőmester, a királyi ügyigazgató és a királyi törvényszék két köznemes ülnöke: Szobi Mihály, Dombai Pál. Feltűnő, hogy a főpapok és a zászlósurak nem kívántak a bizottságban részt venni, a mi kétségkivül azért történt, mert belátták, hogy nézeteiket és kívánataikat Werbőczivel szemben érvényre emelni nem képesek. A bírálók e szerint túlnyomó részben Werbőczi kartársai, barátai, pártfelei voltak, kik rég hozzá szoktak, hogy az ő szellemi felsősége előtt meghajoljanak.
Egyébiránt eljárásuk puszta formalitás volt, mert megbizatásukban néhány nap alatt jártak el, úgy, hogy alapos tanulmányozásról, egyes részletek megvitatásáról szó sem lehetett.
Mialatt az országgyűléstől kiküldött bizottság előtt feküdt a Hármaskönyv, Werbőczi abban az országgyűlésen alkotott törvények alapján két helyen változtatást vitt véghez. Az egyik jelentéktelen. A II. rész 46. czímében azon esetekről van szó, a melyekben az egyházi személyek ellen is főbenjáró ítéletet lehet hozni és utalás foglaltatik az 1439-ik évi végzeményre; erről megjegyzi Werbőczi, hogy «azt mostani közönséges végzeményünk is jóváhagyja és megerősíti.»
Fontosabb a második hely. A III. rész 25-ik czímét, mely a jobbágyok állapotát és törvényeit ismerteti, egészen átdolgozta. Elmondja ugyanis, hogy a jobbágyok «eddigelé a szabadság amaz előjogával élhettek, hogy törvényes földbérük letétele és adósságaik kifizetése után lakóhelyükről bármikor, nekik jobban tetsző más helyre költözhettek». Azonban – így folytatja – «mivel pártot ütöttek és bizonyos Székely György nevű gonosz haramia vezérlete alatt az egész nemesség ellen az úgynevezett kurucz lázadást támasztották és ezzel az örök hűtlenség vétkébe estek: szabadságukat végképén elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaságába kerültek».*
KOLOZSVÁRI és ÓVÁRI azt hiszik, hogy Werbőczi ezeket a módosításokat a Hármaskönyv királyi megerősítése után eszközölte. Azonban Werbőczi az első nyomtatott kiadás előszavában írja, hogy munkáját «abban az alakban és szerkezetben, melyben kelt», bocsátja közre. Ezt annál inkább el kell hinnünk, mert a Hármaskönyv a királyi megerősítő okiratba be van ékelve, s így a változtatás a hamisítás jellegét viselte volna magán.
Az így kiegészített munkáról az országgyűlési bizottság ítélete úgy hangzott, hogy «az ország törvényeivel és jóváhagyott szokásaival mindenben megegyez».
Ehhez a felfogáshoz az ország rendei vita nélkül csatlakoztak. A végzeménybe egy czikkelyt iktattak, melyben a királyt fölkérik, hogy «az országos jogot olvastassa meg, hagyja helybe és megpecsételve az ország minden vármegyéjének küldje meg». Egyúttal ezt a kérelmet kivételesen, ünnepélyes formában terjesztették Ulászló elé. Testületileg jelentek meg színe előtt és fölkérték, hogy a Hármaskönyvet «örök érvényű törvény és szokásjog gyanánt, fogadja el, hagyja jóvá, királyi tekintélyének és hatalmának teljességéből erősítse meg».
A király nem találta szükségesnek, hogy a könyvet «megolvastassa», azaz megvizsgálására a maga részéről újabb bizottságot küldjön ki. Csakhamar – november 19-ikén – kinyilatkoztatta, hogy «úgy találta, hogy (a Hármaskönyv) összes fejezetei, czímei és czikkei… az ország jóváhagyott szokásaival és jogaival megegyeznek, sőt ezeket szóról szóra tartalmazzák»; minélfogva elrendeli, hogy «örök időkre érvényes törvény, jog és szokás gyanánt fogadtassanak el».
Ezt a nyilatkozatot ünnepélyesen kiállított oklevélben tette meg s abba befoglalta a Hármaskönyv egész tartalmát.* Egyúttal az ország rendeit élőszóval értesítette, hogy a Hármaskönyv pecsételt példányait a vármegyéknek megküldi, a mit azok élénk örömük kifejezése mellett vettek tudomásul.*
Ez az okirat a Hármaskönyv minden nyomtatott kiadásába föl van véve.
Ezt Werbőczi említi a Hármaskönyv első nyomtatott kiadása előszavában.
Azonban a király nem teljesítette igéretét. A Hármaskönyv példányait nem küldte szét. Sőt az országgyűlési végzeményt sem hirdette ki. Ezzel mindkettőt a törvényes kötelező erő egyik lényeges föltételétől fosztotta meg.
Az országgyűlés eloszlása után ugyanis Perényi Imre nádor ragadta magához a hatalmat,* és a körüle csoportosuló udvari párt, miként a korábbi években gyakran, úgy most is képes volt a köznemesség országgyűlési vívmányainak életbe léptetését megakadályozni.
Ezt jelenti 1515 február 27-ikén a velenczei követ Budáról.
Valószínűleg ezzel kapcsolatban állott Werbőczi azon elhatározása, hogy a Szentgyörgyi Péter országbíró mellett elfoglalt ítélőmesteri állástól megvált. Ellenben az erdélyi vajda mellett megtartotta ezt a hivatalt.* Most mindketten felhasználtak egy kedvezően kinálkozó alkalmat, hogy kísérletet tegyenek Bakócz Tamást az udvari párttól elszakítani és magukhoz vonni. Az 1515-ik év első napjaiban tartott vajdai törvényszéken Bakócz Tamást nagy értékű szolgálattal kötelezték le. Egy régóta függőben levő fontos perben az ő javára ítéltek.
Werbőczi 1515 február 2-ikán csak «Transilvanensis protonotarius»-nak czímezi magát. (Károlyi-oklevéltár. III. gr.) Zápolyai János 1515 október 1-én «noster vojvodalis protonotarus»-nak czímezi; (Országos Levéltár, 22720. szám alatt). 15155 november 21-ikén II. Ulászló «parcium regni nostri Transilvanie protonotarius»-nak. (HORVÁT, 174.)
Corvin János az 1494-ik év tavaszán Hunyad várát tízezer forintért zálogba vetette Kinizsi Pálnak, ki azt néhány hónappal utóbb Bakócz Tamásnak és Erneszt Zsigmond pécsi püspöknek ugyanazon összeg erejéig beírta. Mindazon által, mikor a prímás jogigényeit érvényesíteni akarta, Corvin János kifogásokat emelt, a miből per keletkezett, a melyet halála után özvegye és ennek második férje, György brandenburgi őrgróf, folytattak. Az 1508 elején tartott vajdai törvényszék Bakócznak ítélte oda Hunyad várát. De az itélet végrehajtását a várnagy fegyveres ellenállással akadályozta meg.
39. CORVIN JÁNOS GYŰRŰPECSÉTJE.*
Corvin János gyűrűpecsétjét az Országos Levéltárban (Dipl. 35,748 sz. oklevelen) levő pecsétről Dörre Tivadar rajzolta.
A hatalmaskodás ezen ténye újabb pert vont maga után, a melynek eldöntését György őrgróf éveken át késleltetni tudta. Mikor már minden ügyvédi fogást kimerített volt, 1514-ben azon ürügy alatt, hogy az aacheni kegyhelyre zarándokol, a királytól perhalasztást eszközölt ki.
Végre Zápolyai János az 1515-ik év elején tartandó vajdai törvényszék napirendjére tűzte az ügy eldöntését. Mindkét fél ügyvéde megjelent. Az előadó tisztét Werbőczi mint ítélőmester viselte.
A prímás ügyvéde a bírói végrehajtás erőszakos megakadályozásáról szóló törvények értelmében, a hűtlenség büntetését kérte alkalmaztatni.
Brandenburgi György ügyvéde erre azt válaszolá, hogy mikor a hunyadi várnagy a végrehajtást megakadályozta, a vár még az őrgrófné birtoka volt s később szállott királyi adomány czímén az őrgrófra, a ki a birtokba lépése előtt történtekért felelősségre nem vonható.
Ellenben a prímási ügyvéd azt vitatta, hogy a magyar szokásjog elvei szerint az ily tényekért a birtokkal az új birtokosra átszáll a felelősség, melytől a király sem oldhatja föl.
Az őrgróf ügyvéde ezt az érvet nem tudta megczáfolni; de a perhalasztó királyi rendelet előmutatásával az ítélet elhalasztását próbálta kieszközölni.
40. BAKÓCZ TAMÁS BÍBORNOKI PECSÉTJE.*
Bakócz Tamás bibornoki pecsétjét a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példájáról Dörre Tivadar rajzolta. Körirata: (Sigillum) THO(mae) × BAKOZ × CAR(dinalis) STRIGON(iensis) × ET × PATR[IARCHlE × CON]STANT(inopolitani) × LEGATI × HVNGARIE ×. A pecsét közepén levő képek felíratai: S(anctus) k IO(annes) × E(van)G(elista), S(anctus) × ALBERT(us) × S(anctus) × STEFA(nus) ×.
Az előadó az elvi kérdésekben a prímási ügyvéd álláspontjára helyezkedett, a perhalasztó királyi rendeletet pedig nem tartotta figyelembe veendőnek, mert kiállítása óta az őrgróf a zarándokútról visszatérhetett volna.
A törvényszék kimondotta az ítéletet, hogy Hunyadvára zálogjogczímén Bakócz Tamást illeti és a kolosmonostori konventet bizta meg a végrehajtással.
Ezzel még a vajda és ítélőmesterének szolgálatkészsége nem volt kimerítve. Brandenburgi György királyi rendeletet eszközölt ki, melyben Ulászló a konventnek meghagyta, hogy a végrehajtást halaszsza el, mivel a perlekedő felek között egyességet kíván létrehozni.
A király békéltető kísérlete eredménytelen maradt. Ekkor Zápolyai és Werbőczi rávették a királyt, hogy 1515 május 4-én kelt rendeletével az ítélet végrehajtására utasítsa a konventet. Azonban a mikor a konvent és a vajda küldöttei megbizatásukban eljártak, a várnagy fegyveres csapat élén ismét útjukat állotta és fenyegető magatartásával visszavonulásra kényszerítette.
Zápolyai és Werbőczi e szerint nem voltak képesek Brandenburgi György ellenállásán diadalmaskodni; Hunyad vára továbbra is az ő kezei között maradt.
A jóakarat ezen meddő nyilatkozatai nem gyakoroltak Bakócz Tamásra hatást.
Ez alatt Zápolyai János és Werbőczi az udvarra nyomást akarván gyakorolni, a vármegyéket felszólították, hogy az országgyűlésen megajánlott adó behajtását tagadják meg s ezzel erőszakolják ki a Hármaskönyv és az országgyűlési végzemény kihirdetését. A vármegyék erre szívesen ráállottak.
Ekkor, július elején híre jött, hogy a törökök Jajczát, az ország egyik jelentékeny végvárát Boszniában, fenyegetik. Mivel pedig a királyi kincstár képtelen volt hadak küldésére és a vár felszerelésére pénzt előteremteni: attól lehetett tartani, hogy Jajcza elesik. Ilyen körülmények között Werbőczi a pártérdeket az ország javának alárendelvén, az adó mielőbbi behajtása érdekében használta föl befolyását. «Értesültem – írja egyik biharmegyei párthívének – hogy Biharmegye nemessége, mivel ő felsége az országgyűlési végzemény pecsétén példányait szét nem küldötte, az adó behajtását megtagadta. Nékem barátaimmal együtt ugyanaz volt véleményem és elhatározásom. Mivel azonban most az országot végső veszedelemben látom forogni, véleményemet és elhatározásomat megváltoztattam. Ennél fogva a mi vidékünkön az adó behajtásához mindenütt hozzáfogtak. Különben is, ha ezen esztendőben az adót sehol sem fizetik is meg, sőt ha Jajcza el is vész, a végzemény megpecsételése nem várható. A sérelemért tehát, a mit a végzemény kihirdetésének megtagadása következtében szenvedünk, nem szabad az egész ország veszélyeztetésével boszút állani. Isten majd nemsokára másképen segít rajtunk, ha magunkról kellően gondoskodunk és neki híven szolgálunk.»*
A Bajoni Jánoshoz 1515 július 20-án Valpóból írt levél eredetije a M. Nemzeti Muzeumban.
A politikai önmegtagadás ezen tényének értékét emeli az a körülmény, hogy épen ebben az időben az udvari párt, főképen Bakócz Tamás közreműködésével, a magyar királyi család és a Habsburgdinasztia között rég előkészített szövetséget a valósuláshoz vezette, a mi által Zápolyai János terveit és a személyéhez csatlakozó nemzeti reményeket végképen meghiúsíthatni vélte.
Két nappal az imént ismertetett levél megírása után, július 22-ikén a bécsi szent-Istvándómban a kettős házasság: II. Lajos és Mária főherczegnő, Anna herczegnő és Miksa császár unokáinak egyike között tényleg megköttetett. Ugyanakkor a császár Lajost fiává fogadta és a császári méltóságban utódjává rendelté, viszont őt Ulászló a császár és a lengyel király gyámsága alá helyezte.
Werbőczi előtt a tárgyalások, melyek erre az eredményre vezettek, nem voltak ismeretlenek. A homályos, rejtélyes szavakban, melyekkel levelét zárja, bizonyára azok a reménységek lappangtak, a miket ő és pártfelei a súlyos köszvénybajban szenvedő király közeli kimultához csatoltak. Az volt titkos tervük, hogy Lajos trónraléptekor, kiskorúsága idejére, Zápolyai Jánost kormányzóvá és a gyenge gyermek halála esetére királylyá választják meg.
A következő év elején Werbőczi arra határozta el magát, hogy az erdélyi vajda mellett elfoglalt ítélőmesteri állásról lemond.* Az okot, a mi erre inditotta, nem határozhatjuk meg.
II. Ulászló, ki 1515 november 21-én (mint láttuk) erdélyi ítélőmesternek nevezi, 1516 márczius 2-ikán «pridem judicis curie et parcium regni nostri Transsilvanie protonotarius»-nak czímezi. (Hazai Okmánytár, II. 402.) És egy 1516 június 14-ikén kelt oklevélben neve czím nélkül fordul elő. (HORVÁT, 176.)
Kevéssel utóbb, II. Ulászlónak 1516 márczius 13-ikán bekövetkezett halálával az ő politikai és hivatalos pályáján egyaránt jelentékeny fordulat állott be.
