Kard.
Kard.
Az Anjoukori kard abban különbözött az Árpádkoritól, hogy valamennyi tagozata, markolat, keresztvas, penge meghosszabbodott s általában súlyosabbá vált. A penge nem igen maradt az egy méternyi hosszaság mögött, s ő rendesen meghaladta, szélessége pedig 5 1/2–6 1/2 cm. között váltakozott, a markolat 25–28, a keresztvas 19–21 centiméternyi hosszuságot ért el. Idomát tekintve azonban, csak annyi változást találunk, hogy a markolatgomb alakult át s az árpádkori gomba- és csónakalaku vagy körteszelethez hasonló gombokat a lapos korongot képező, czikkelyezett gömbalaku vagy talapzataikkal érintkező két csonkakúpból szerkesztett markolatgombok váltják fel, melyekbe igen gyakran keresztet véstek (28. 14., 16.). Franczia szokás szerint a kard a markolatnál egy a jobb mellről lecsüngő lánczhoz volt erősítve. (27. 15.) A nyugoti szabásu két élü, egyenes kard mellett a szablya is használatban maradt, mint a Képes Krónika tanusítja, mely szablyával ábrázolja p. Nagy Lajos egyik udvari vitézét (IX. B. 2.), a hunokat (IX. B. 5.), Attilát (25. 2.), a hét vezér közt Lélt (25. 1. XII. 5.) stb., Aquila is szablyával festette le magát Veleméren (X. A. 2.) s természetesen főleg a kunoknál volt nagyon elterjedve (30. 1.). Az Anjoukori szablya idoma azon az átalakuláson ment át, hogy markolata és keresztvas egészen nyugoti szabásu volt, ellenben a penge megmaradt rövidnek s görbülete a hegyénél sokkal nagyobb lett, mint a minő volt az árpádkori szablyánál. Idomát a Képes Krónika után a 28. tábla 13. sz. ábrája tünteti föl, a hol a mellette levő egyenes kard hosszaságához való viszonya is adva van. A tőrt is az Anjouk idejében kezdték használni s jobb oldalt erősítették az ővre.*
Arch. Ért. XIV. 1894. 320–323. XVII. 1897. 53. – Szendrei J. Hadtört. Eml. 115. l. – A székely freskókon (Homoród sz. Márton, Gelencze, Füle, Bibarczfalva, Ders, Killyén Sz. László rendesen tőrt visel jobb oldalán. L. Arch. Ért. V. 1885. 214, 216, 219. VI. 1886. 128. Székely N. Múz. Ért. II. r. 288. l. Millen magy. tört. II. k. 80. l. (48. és 49. füz.), 125. l. Az Osztrák-magyar monarch. irásban és képben. 11. füz. Magyarorsz. I. 66. V. ö. XII. szines t. 10. és 31. fekete t. 1. sz. – Neve a szójegyzékek sz. gladius, mucro, ensis = twr (Schl. 585, 586), theur (Beszt. 116, 117.); spata = zeles twr (Schl. 589.), zes twr (B. 119.); bipennis = keth ele twr (Schl. 590), keth eleu (Beszt. 120.), az utóbbit Tagányi K. (Századok 1893. 314.) hadi szekerczére magyarázta, de hogy a középkorban kétélű tőrt értettek alatta, világosan bizonyítja a Schlägli szójegyzék, a Képes Krónika Záh F. merényleténél «bicellusnak nevezi, a képen (közölte Millen. magy. tört. III. 78.) szintén tőrt látunk; fixolaris a. m. heges twr (Schl. 591), heges theur (B. 121.); pugio = pancel bely vas (Schl. 594.); a Schlägli szój. (592. sz.) még említi a «sicca» magyar elnevezéseként a «chapo»-t, a mi késforma egyélű tőr lehetett.
