Palást.
Palást.
A testhez álló rövid dolmányon, a hosszú kun felöltőn s az újjnélküli korszovágy-dolmányon kívül még egy negyedik fajta felöltőt is találunk anjoukori képes emlékeinken, ez a palást, mely sarkig ért, újja nem volt, rendesen bélelve és szegélyezve volt, az előkelőbbeknél hermelinnel, nyuszttal, nyesttel, közönségesen pedig vadmacska-bőrrel s vagy a mell közepén (IX. A. 4–X. B. 7., 26. 8., 29. 1.), vagy a jobb vállon (X. B. 1., XI. 1., XII. 2., 27. 8.), de mint a zárai Sz. Simon koporsóján Nagy Lajos palástja (27. 12), néha a bal vállon is volt összekapcsolva, rendszerint egy kerek boglárral. A palástot ép úgy, mint a dolmányt, részint nyak nélkül találjuk, részint pedig kerek gallérral vagy csuklyával ellátva.
Az anjoukori felöltőnevek közül ismerjük a rövid mentét, melyről a már említett Zbraslowi Péter szól, a magyarok «curtas mentes» nevű ruhájáról irván; aztán a dolmán-korszovágytot, melynek első része a hadi felöltők török eredetű magyar elnevezésének felel meg, utórésze pedig a «corset»-nek, «kursit»-nak s bőrdolmányt jelent, a Zsigmond-kori szójegyzékek hol «joppá»-nak (jube, jube, jupon, gippon, giupone, al-huba), hol «bambusium»-nak (gambeson, wambeson) magyarázzák, de nyugoti értelemben véve mindegyik más volt s a «corsettől» is különböztek, a «joppa» név nem más, mint a magyar «suba», csakhogy mi hozzánk kelet felől jött a név és az így nevezett bundaféle bőrruha, míg a nyugoti népekhez a móroktól jutott «mór pánczél» értelemben s a XIV. században már a gyapjuból készült fegyverkabátnak is «joppa» volt a neve, ebben különbözött a bőr «corset»től; ellenben «bambusium»-nak, mely alatt a XIII. században az újjnélküli bő és hosszú fegyverkabátot értették, a XIV. század folyamán a redőbe szedett és kivattázott újjas, rövid és szűk felöltőt nevezték, mint a «Chronicon Colmariense», már a 1298. év alatt mondja, még mindig használták a garnacia vagy garnatus (ganache, canache, garnache) elnevezést, csakhogy most már lebernyeges újjal és csuklyával ellátott, nem pedig újjatlan hosszú felsőkabátot, «epitogium»-ot értettek alatta; a schlägi szójegyzékben találjuk az olasz «gabbano»-nak vagyis köpenynek megfelelő szlávos kabanicza, kabaricza (délszláv: kabanica, cseh-tót: kabanica) szót, melyet máskép tabirruhának vagy tabardának is neveztek s miként a mai tótban «szűrkankót», rövid szűrt jelent, úgy régen is a rövidebb fajta palástnak volt a neve, csakhogy rövid újjal is ellátták s mint Péter szőllősi plébános 1317-ki okleveléből látjuk, vadmacska- vagy más vadbőrrel szegélyezték (tabardam cum vario volutam). A tunika elveszti régi jelentését, a XIV. században vagy legalább a század második felében már «szoknyát» értettek alatta.*
Pápa nb. Miklós 1317-ki végrendletében két rend öltözetet sorol fel, mindegyik rend állt palástból (palium), újjnélküli s hölgymenyéttel vagy vadmacskabőrrel bélelt tunikából és újjas tunikából. Ezenkivül volt még a bambusium, mely a pánczélzathoz tartozott. Anj. Okl. I. 431. – A mentére, korszovágy-dolmányra, subára, bambusiumra, garnaciára l. föntebb 40, 86, 107, 110, 148, 149. és 151. jegyzetet. – Schlägli szój. epitodium = gernatus. (1207. sz.), podus = kabaricha (1213. sz.), a Beszterczei szójegyz. sz. a. m. tahbyrruha. – Péter, szöllősi plebános 1317-ben bizonyos elzálogosított, de kiváltott ruhák közt emiti a következőket: «Tabardam cum vario volutam», «Tunicam structam» és «Capucium blaueti maneriei.» Anjouk. Okl. I. 417. Tunica a. m. zoknia (Schlägli szój. 1264. sz., Beszterczei sz. szognya). U. e. Capuciumot «chaprong»-nak, «chaprang»-nak magyarázzák.
