Saru. Czipő. Szekernye.
Saru. Czipő. Szekernye.
A lábbeli formájára nézve a Képes Krónikában, de a XIV. század egyéb emlékein is, magyarok és kunok közt nem találunk különbséget. Mindegyiknél megvan a különböző módon kivágott, szárnélküli, hosszú, hegyes orrú s bőrből készült saru és a hasonló alakú, zsinórral összekötött, gyöngygyel, himzéssel ékített selyem vagy posztó czipő, a szójegyzékek szerint czipeles, czipellős. Ezt visel a kun módon öltözködő IV. László is. (X. B. 2.). De nem mindig huztak saruk vagy czipőt; előfordul a harisnya magában is, melyet ezen időben a nadrággal ugyanazon egy szövetből varrtak, a kettő egy ruhadarabbá vált s a saruhoz és czipőhöz hasonlóan hosszú orrban végződött, a mint ez félreismerhetlenül kitűnik az Aquila János által festett veleméri Szent László képen (26. 8.). A csizmának, a mit a cividalei Gertrud-féle kodex szerint még a XIII. század elején is viseltek, semmi nyoma, csupán a váradi egyház alapítását ábrázoló képen (26. 7.) látjuk az egyik munkás lábán azt a puha bőrből készült, felső részén letűrt rövid száru, u. n. szekernyét (cseh: skorně, lengyel: skornia, újszlov.: skornja, škorenj), mely etimologiáját tekintve (a szláv «skora» = bőr szóból) semmi esetre sem zavarható össze a nemezből készült botossal és szára is volt, mert hiszen a Zsigmond korabeli schlägli szójegyzék a lábszártakarót jelentő «ocrea» szóval veszi egynek s a mely a következő században már az előkelőknél is elterjedt nemcsak nálunk, hanem a nyugoti népeknél is.*
A schlägli és beszterczei szójegyzékek igy sorolják el a lábbelit: ocrea = zekernye, calceus = Schl. saru, Beszt. zaru, subsolium = Schl. cipeles talp, Beszt. talp, sotular = Schl. cipeles, Beszt. cipelyz, sardis = capca, calupes = falab (vagyis sólya), castiuale (aestiuale) = Schl. botus, Beszt. bochor (bocskor), pedile = keremheg (fusstuch), solea = Schl. bwr (bőr), Beszt. fatalp.
