Mellvas.
Mellvas.
A vasmell vagyis a keskeny pántok helyett egy darab vasból vagy egy pár nagyobb lemezből készült mellvért, mint említettük, a XIV. század hetvenes évei felé kezdett elterjedni. Nálunk egész a XV. század derekáig a lemezes mellvért csak a csipőig ért, azon alul már a pikkelyes vagy sodronyos hómer kezdődött s a gallér és vaskar is vagy egészen, vagy legalább a felső része sodronyos vagy pikkelyes vértezetből állt. (XIV. 3.). A XV. század közepétől fogva kezdik alkalmazni a testtörzs alsó részein, a gyomor és has fölött a rákfark módjára összerótt vaslemezeket, mint Disznósy Miklós 1456-ki czímerén s a Szürthey-siremléken látjuk (35. 2. 4.). Eleinte harangalaku volt a gyomrot takaró vértezet, csakhamar azonban jobb és balfelől a lágyék fölött meghosszabbodott, lenyulva a czomb irányában s középrészén kerek kivágással volt ellátva, a hol aztán sodronyvértezet takarta a testet; Szentgyörgyi György († 1467) siremlékétől kezdve ilyen pánczélzatot találunk a Mátyás- és Jagellókori emlékeken; valamennyi az u. n. golyóalaku tipushoz tartozik, erősen kidomborulva a mell közepe táján, ellenben mindegyiknél hiányzik a következő század pánczéljait jellemző s a vasmellet jobb és bal része tagoló, lefelé futó gerincz; jellemző sajátsága még a Mátyás- és Jagellókori pánczélnak, hogy a vasmell csipőn fölül eső két részre volt tagolva olyan módon, hogy alsó része három-négy lemezből volt összeróva, mely gothikus ízlés szerint czifrázva, ékalakban nyúlt föl a mell közepéig; ilyen Szentgyörgyi György pánczélja (XIV. 13.), azután Hunyady Lászlóé gyulafehérvári siremlékén (XIV. 1.), Mátyás királyé 1486-ban készült bautzeni szobrán (39. 5.), vezérei és főemberei közül Zapolyai Imre és István nádoroké (41. 1–2.), Tarczali Tamásé (XIV. 12.), továbbá a Jagellók korából Máriássy Istváné (40. 7.) s Ujlaky Lőrinczé (41. 3.). A lándsa megtámasztására, úgy mint az Anjouk alatt, a mell jobb oldalán vaskampót, rég nevén ordot alkalmaztak. (39. 2. – 40. 7.)
