29. sz., július 18.
29. sz., július 18.
Mohamedánus logika vezeti a sajtó egy részét.
Eördögh Frigyes váltót zsirált Győrffy Gyulának valamikor. Győrffy Gyula ki nem fizette.
Eördögh képviselő leánya beugrott a Dunába. Természetesen mindenki kíváncsi az okra.
Ez okot is természetesen a »Fővárosi Lapok« vannak hivatva kisütni, mely nem egyéb, mint hogy az öngyilkosság oka ki lenne más, mint Győrffy Gyula. Úgy kell lenni. A lányt elbúsította az anyagi veszteség, mellyel Győrffy szüleit sújtotta, s ezen bú sugallta neki a sötét elhatározást.
Ha a sajtó minden ok nélkül a különben is eléggé sújtottakat ilyen regényes ostobaságokkal – ahelyett, hogy fölemelni igyekezné, – moraliter, vétkes gondatlansággal még jobban igyekszik megölni, akkor kár, hogy Guttenberg feltalálta a könyvnyomtatást.
*
Ez volt az egyik eset. A másik esetet is elmondom.
Azt tartja ugyan a közmondás, hogy »a halottakról vagy jót vagy semmit«, s ezt én is helyeslem, de mikor az élők becsülete kívánja, akkor kötelesség azokról is igazat mondani.
A sajtó áldozata egy fiatal képzett ember, Kaszner Ede.
Horkai Antal és ő az evang. árvaházban voltak alkalmazva tanári minőségben. Egyszer összekaptak valami felett; Horkai bácsi, mint tudjuk, szerette a borocskát, s ilyenkor nehéz volt vele kijönni. Egy ilyen percben történt a disputa, mely tettlegességbe ment át Horkai kezdeményezése folytán. A fiatal vér szenvedélye és hevessége dolgozott ugyanakkor Kasznerben, midőn az őt karmoló Horkainak ujját megharapta; de hol van azon aludtvérű ember, ki ilyen körülmények közt mérsékelni tudja magát?
A harapás megtörtént: ez volt Kasznernek bűne, se több, se kevesebb.
És mit tett a sajtó?
Azon szomorú véletlent, hogy Horkai a harapás után, miután sebét nem ápolta s a borocskáról nem mondott le, az üszögösödésbe átment seb következtében nehány nap múlva meghalt, felhasználta a sajtó arra, hogy egy pályája kezdetén álló fiatalembert, ki csak hibát követett el, rásütve az emberölés Kain-bélyegét, erkölcsileg megölje, a társadalom hasznos elemei közül könyörtelenül kilökje, mégpedig úgy, hogy abba többé vissza se térhessen.
Uraim, azt szeretik önök mondani magokról, hogy a sajtó a hatodik nagyhatalom: én még csak azt teszem hozzá, hogy tapintatlan kezekben »rémuralom«.
