2. sz., január 9. BUDAPEST, JANUÁR 9
2. sz., január 9.
BUDAPEST, JANUÁR 9
BUDAPEST, JANUÁR 9
Aki most a hírlapokból akarna tudomást szerezni a hazai eseményekről, a pártok küzdelméről s keresne magának eszmekört, mely legjobban lenne összeilleszthető meggyőződésével, hát az találna a hírlapokban pártelfogultságból eredő ferde felfogást, gyanúsításokat, irigységet, dicsvágyat – de a helyzet őszinte áttekintését nem. Míg a vezérek a hírlapi csatározás finom hálózatával pók módjára még jobban igyekeznek beszőni a csomót, addig a nép fia bizonytalanságban várja sorsának eldőlését, s ember legyen, ha eltalálja, hogy melyik párthoz tartozik »ma«, s melyikhez viszi a »holnap«.
Pedig hát egyszerű az egész pártállás, csak őszintén kell elmondani.
A Deák-párt önérzetesen áll még mindig a régi 67-iki alapon: hét év története igazolta annak nagy horderejét: a Deák Ferenc által alkotott 67-iki egyezmény állami fennállásunk legerősebb oszlopa; csoda-e tehát, ha minden higgadt hazafi még erőteljesebben fogódzik bele, mint valaha.
A balpárt pedig se nem felejtett, se nem tanult semmit, még most is az ábrándoknak élvén »kancsal szemekkel, festett egekbe néz«; övé a »jövő« s a jelent csak arra nézi, hogy »kicsinyelje«.
E kettő között: ég és föld között függ, mint Mohamed koporsója a Ghiczy-párt: az égtől elvált, a föld nem akarja elfogadni.
Hogy ez a közviszonyokra kártékony helyzet hova fog kilyukadni, ez az, ami most foglalkoztatja az egyeseket úgy, mint az összes pártokat.
Pedig nem kellene nyomasztólag hatnia a közviszonyokra e helyzetnek egy percig sem, ha elfogultság nélkül bírálnák meg a pártok, hogy Ghiczy mit akar.
Ghiczy nem törekszik kormányra, neki a viszonyok megváltoztatása a fő célja; mert a mostani viszonyok között egyre megy, akár Szlávy, akár Tisza, akár ő tartja a kormányrudat.
A viszonyok megváltoztatása, azaz javítása a 67-iki, a Deák-párt által alkotott alapon – ez az ő programja röviden.
És ez követésre méltó program. Mert hogy a mostani állapotok nem jók, azt belátja pártkülönbség nélkül mindenki; rossz a közigazgatás, rossz karban áll pénzügyünk, vékony lábon áll hadseregünk, kereskedelmünk pang, s ez az örökös pártvajudás még azonfelül megköti a kormány kezeit, hogy célszerű hasznos törvények hozatala által gátját vesse anyagi és szellemi hanyatlásunknak. A legjobb, legüdvösebb intézkedéseket mintegy lopva kell keresztülcsempésznie, hogy a mindennek rossz oldalát kereső párt-taktika kicsinyes, néha önző célokból nyakát ne szegje a jóakaratnak.
Kétséget nem szenved tehát, hogy ezen segíteni kell.
Ezt akarja Ghiczy és lehetetlen, hogy ne akarja minden magyar!
Most már nézzük, miként gondolja ezt elérni. Tud-e módot kivezetni nemzetét a hinárból, melybe talán önhibájából is, de különösen a körülmények által nyomatva esett.
Ghiczy tud erre módot, egy csalhatatlan eszközt kulcsul ama lakathoz, mely egy szebb jövőt zár el előlünk. Ez az egyetlen eszköz az összetartás.
Ösmerjük el a 67-iki alapot és ne bolygassuk, hanem inkább ere támaszkodva, alkossunk egy nagy pártot, melynek menten minden érdektől, a haza java legyen »mindennapi kenyere« (de nem hogy eleméssze, hanem hogy dolgozzék érte).
Mesterséges, nehezen összetákolt, hivatalokkal összeédesgetett többséggel csak rendezett államokban lehet meglehetősen kormányozni: jól sehol. Nekünk egy nagy nemzeti többségre, egy középpártra van szükségünk, aminőt Ghiczy akar, melynek fedezete alatt nem lesz megkötve a kormány keze, hogy azt tegye, amit jónak és célszerűnek lát, nem lesz kénytelen szövetkezni, hogy saját fennállását biztosítsa nagy elvi áldozatok árán, mint eddig tette, önmagához nem méltó elemekkel, nem lesz kénytelen kímélni, mint eddig tette, senkit, hanem eltávolíthatván útjából mindazon anyagokat, amik akadályozzák haladásában – biztos kézzel nyitja meg nemzetünk előtt azon tért, melyen az igazi demokrácia a – munka osztogat jólétet egyeseknek, s egyesek jóléte hatalmat az államoknak.
Tehát teremteni egy nagy, a mostani tiszta Deák-pártnál kétszer nagyobb, vagy legalább az úgynevezett Deák-párthoz hasonló többséget: ez acél a legelsősorban. Azután következik a többi.
S dacára a nemes célnak, a férfias akaraterőnek, mellyel volt bátorsága szembeszállani a kezdeményezés és a feladat nehézségeivel, a Ghiczy-párt, mint említettem, még most is ott lebeg a nem mozduló két párt között, mint a Mohamed koporsója (Ő megmozdult a hegyhez, de a hegy nem akar hozzájőni): lebeg, dacára annak, hogy a jobboldal és Ghiczy között annyi különbség sincsen, amennyit újságba kiírni érdemes; lebeg, dacára annak, hogy a baloldal folyvást verdeste mellét, hogy ő így meg amúgy lelkesedik a reformokért, s kész áldozatra a közjólét érdekében, ha csakugyan áldozat tőle egyidőre zsebretenni a világverdeső körmönfont szóvirágokat, melyeket hellyel-hellyel megereszt a 67-iki kiegyezés ellen, – melynek szilárdságát leginkább a jelen szomorú csapásokkal teljes év indokolta, s legjobban megpecsételte maga Ghiczy Kálmán, midőn elfogadta anyagi és szellemi haladásunk kiindulópontjának.
Ezen merev pártállás okairól a jövő alkalommal.
