30. sz., július 25. POLITIKAI SZEMLE
30. sz., július 25.
POLITIKAI SZEMLE
POLITIKAI SZEMLE
Aki most arra van kárhoztatva a végzet által, hogy országos képviselő, ha történetesen buzgó és kötelességének megfelelni kívánó ember is, bizonyosan szomorúan sóhajt fel: még csak a 12-ik §!
Bizony még csak a 12-ik szakaszánál van a választási törvényjavaslatnak már hetek óta a tanácskozó ház; pedig a törvény százhúsz szakaszból áll: képzelhetni tehát, ha annyi üres beszédet és annyi időt pazarol a többi szakaszokra is, mikor lesz keresztülhajtva a nagyfontosságú törvény, melynek letárgyalása előtt a képviselőház fel nem oszolhat.
Lehetetlen szigorú rosszallással nem illetnie a sajtónak ilyen körülmények közt azon kevés belátású képviselőket (a vád leginkább az ellenzéket illeti), kik csupán azért beszélnek órahosszat, hogy beszéljenek, s indítványokat nyújtanak be, mikről előre meg vannak győződve, miszerint el nem fogadtatnak, s teszik azt egyedül beszélési viszketegből, hiúságból, hogy nevök a lapokban kinyomassék beszédjökkel együtt, mint szemfényvesztő a figyelő választók számára, kik Magyarországon még mindig arról voltak híresek, hogy olcsón osztogatták a dicsőséget és bizalmat.
Ezek az urak okosabban tennék, ha személyes hiúságukat félretéve, időkímélés tekintetéből is csak ott szólalnának fel, hol valódi sérelmet látnak, s hol e felszólalásnak gyakorlati haszna – legalább lehetségesnek látszik. Így nemesebben felelnének meg képviselői hivatásuknak.
Midőn a parlamentáris higgadtságot ajánljuk s az agyonbeszélést mint olyat kárhoztatjuk, mely parlamentünk tekintélyébe kerülhet, mert a sok üres és alaptalan, mondhatni gyerekes beszéd már eddig is megnyirbálta nemcsak, ami igen szomorú, a külföld előtt, hanem ami még szomorúbb, önmagunk előtt is országgyűlésünk jó hírnevét, elannyira, hogy komoly tanácskozásokra már mi magunk sem hisszük magunkat képeseknek: mondom, midőn e feletti rosszalló nézetünket olvasóink előtt kifejezzük, korántsem azt értjük alatta, hogy csupa merő szerénységből s a sikertelenség félelme által okozott csüggedésből és bátortalanságból képviselőink ne merjék meggyőződésüket kimondani s szavukat felemelni, habár a biztató siker helyett kárhoztatással és kinevettetéssel kellene is szembe szállaniok – sőt inkább vannak esetek, hol szólania kell a képviselőnek s a törvényalkotás mérlegébe vetnie saját meggyőződését, mert legyen az bármily jelentéktelen is, könnyen ellenkező oldalra billentheti a serpenyőt, s mert ha a sok bába közt elvesz a gyerek – éppen úgy elvész az a nagy közönyösségben is.
A választási törvényen, melyről ezúttal veszélyünk, nem hiszünk ugyan sok változtatást keresztülvihetőnek, miután egyik szakasz a másikából foly, s a választási módozatról szóló fejezeten nem is igen szükséges érdemleges módosítás – de mindamellett van e törvényjavaslatban két intézkedés, melyet jó lesz komolyabb tanácskozás alá venni, s mellyel valószínűleg meg is fog gyűlni a kormány dolga.
Az egyik intézkedés az, mely kizárja azokat választási joguktól, kik adójukat teljesen ki nem fizették. A másik pedig, mely tiltja a képviselőjelöltnek a fennálló országos törvény ellen izgatni.
Mind a kettő helyes intézkedésnek látszik első pillanatra, mert míg az állami adók pontosabb beszolgáltatását célozza az egyik, addig a másik gátat vél szabni a törvény felburjánzó tiszteletlenségének. Ez a két baj megvan, az tagadhatlan, s mindkét baj olyan, mely sok egyéb bajunknak kútforrása: de nem bízom az orvosság őszintetésében, s úgy tetszik nekem, hogy e bajok orvoslása csak mellékes cél, s a főcél az, hogy a kormány magának kibúvó ajtót készítsen elő a visszaélésre.
Mert ha az adóhátralék révén igen sok neki nem tetsző választót ki fog törülhetni a lajstromokból, míg a törvény elleni izgatás ürügye alatt képviselőjelölteket minden, habár ártatlan mondásaikból is fegyvert kovácsolva ellenök, befogathat, megsemmisíthet.
Itt helyén látom, ha az országgyűlés komolyan és terjedelmesen is vitatja meg e két kérdést, melyeknek veszedelmes oldalát röviden kimutattam. Ez fontos, nagy horderejű dolog, s érdemes gondolkozni felette a többségnek és a kormánypártnak is, mert a megalkotott törvény szent és úgy lehet hosszúéletű: ami az ő kezökben izmos fegyver ma, holnap éppoly izmos fegyver lehet mások kezében ellenök.
Ez »hazárd« játék. A hazárd játék pedig biztos következtetés a bukásra.
