52. sz., december 25. BUDAPEST, DEC. 25.
52. sz., december 25.
BUDAPEST, DEC. 25.
BUDAPEST, DEC. 25.
Egy éve kísérjük együtt figyelemmel, én és olvasóim, hazánk politikai életét. Most már az utolsó számban, az utolsó napon álljunk meg, ne menjünk tovább, s mint jó ismerősökhöz illik, kik egymástól válófélben vannak, * beszéljünk a múltakról, vessünk vissza egy futó pillantást hazánk ötvenkét heti politikai életére. Soha eseménydúsabb év! Nem mintha nagy események rázták volna fel nyugalmunkat: de az egész időn keresztül végighúzódott egy lassú, erőnket emésztő küzdelem: küzdelem önmagunkkal! Mi, kik mint fennebb mondám, figyelemmel kísértük beléletünket, megvigyáztuk annak minden érlüktetését, láttuk bajaink szimptomáit, régen észrevettünk egy elkeseredett vajúdást, mely a pártok, de kivált a Deák-párt kebelében forrt, karját megbénítá, tevékenységét megzsibbasztá. – Mindenki érezte a gonosz helyzetet, látván a bomladozó épületet, államháztartásunkat, amint egyik kő a másik után lemállik róla, észrevevé a helytelen irányt, lett is volna kedve megállni a félúton, de könnyebb volt kitérni a kezdeményezés elől. – Mindenki a másiktól várta az égi mannát! E körülmények megfigyelése után vállalkozott Ghyczy kilépni az ellenzék soraiból s megalakítani a ma már jóformán életnélküli középpártot. A pillanat oly szerencsétlen volt, hogy bár mindenkinek – ellenzékinek úgy, mint Deák-pártnak – ajkán lebegett a kiáltás: tömörüljünk össze egy nagy szabadelvű párttá, Ghyczy nemes kezdeményezésétől a siker elmaradt.
* Remélem, az új esztendő nem választ el bennünket. Szerk.
De azért, mint az erőszakosan elfojtott seb, újra kilyukadt más helyen: »vacsorapárt« keletkezésében, mely Lónyay vezérsége alatt állott és áll, de külön szerepet még nem vitt, hacsak még nem fog – az országgyűlésen.
A vacsorapárt is megmaradt töredéknek. Egy-két ember csatlakozott is hozzá, a többi immel-ámmal érzett is kedvet, nem is… (Különben itt el volt hibázva a pártvezér megválasztása.)
Hanem az elfojtott seb tovább is forrt bent a Deák-párt keblében s harmadszor is kitörni készült a koalícióban, mely létre is jött volna, ha rosszakaratú vezérek, kik az uralkodási mindenható gyékényt nemigen szeretnék engedni kihúzni magok alól – el nem rontják készakarva az erők ezen egyesülését, mely bizton használt volna az országnak annyit, mint amennyit vezérkedési viszketegségük már eddigelé ártott.
E rövid visszapillantásból láthatják olvasóink, hogy a kormánypárt ez évi élete folytonos vajúdás, folytonos vergődés volt egy új, helyesebb irány után.
Hogy megtalálja-e ezen irányt, mikor miképp és hogyan találja meg, ez most a kérdés, melyre még ma nem képes felelni senki…
Adja isten, hogy az újév hozza meg rá a feleletet, olyannak, aminőnek mi óhajtanók!
