6. sz., február 6. BUDAPEST, FEBRUÁR 6.
6. sz., február 6.
BUDAPEST, FEBRUÁR 6.
BUDAPEST, FEBRUÁR 6.
A jelen hét történetét a keleti vasút adósságainak rendezéséről szóló törvény képezte, mely előtt háttérbe szorult minden, még a 21-e bizottság tárgyalásai is. A sajtó és a nagyközönség, maga az országgyűlés feszült izgalommal várta a javaslat eldőlését, mert a jelenlegi kormány sorsa függött tőle, mely kormány, minthogy nincs megbízható támasza, minthogy egész politikai pártéletünk konfuziózus, minthogy az egész országgyűlés mint a megoldott kéve széthulló kalászai apró, jelentéktelen pártcsoportokra van szétoszolva – hogy nem tud, nem tudhat az igényekhez megfelelően kormányozni, az nagyon természetes. E nagy zűrzavarban járt híre, hogy új országgyűlés fog összehívatni, feloszlattatván e tehetetlenségében életerős parlamentté kifejlődni nem bíró, Bábel tornyát építő alsóház. Míg végre Magyarország tekintélyének megfelelőleg intéztetett el a törvényjavaslat, midőn elfogadtatott. Igaz, hogy különösen most, mikor legszegényebbek vagyunk, rosszul esik 17 millió ftig jótállni valakiért; de ha felvesszük azt, hogy ezen összeg csak előleg, mely a jövőben az ország javára bőven kamatozhat, s ha meggondoljuk, hogy ezen teher elvállalására kormányunknak – nem vitatom – lehet ügyetlen eljárása miatt, de erkölcsileg kötelezve vagyunk, s ha még hozzáadjuk azt, miszerint a fizetés megtagadása által – mint a szavát nem tartó hazug ember – az ország nemcsak belül, de határain kívül is minden hitelét eljátszotta volna, lehetetlen nem nyugodni bele, hogy ezen kérdés így és nem másképp lett elintézve.
Mindezekhez a javaslat megbukása esetén hozzájárult volna még azon zavar, mely a Szlávy-minisztérium lépésével érte volna az országot – mert gondolják meg azok az urak, kik a miniszterek bukását úgy veszik, mint valami látványos ingyen vígjátékot, hogy vannak pillanatok, mikor ez a játék nagyon veszélyes lehet, még ha másrészt előnyösnek látszik is. Szlávy után lehet, hogy Ghiczy következik, de lehet, hogy – Sennyey; mert zilált állapotban azé szokott lenni a hatalom, ki legjobban áll a résen.
Óhajtottuk volna ugyan – még egyszer visszatérve a vasútügyre –, ha elfogadtatik Ghiczy indítványa, a dolog tisztázása ügyében, mennyiben kötelez minket a társulat és mennyiben tartozunk azt kirántani a sárból, ki hibázott, mért hibázott és miben hibázott? Mert ha nem 17 milliót, hanem 17 frtot veszít is valaki kártyázás közben, legalább azt szereti róla tudni, hogy ki osztotta s milyen kártyán veszett el?
Az bizony nagyon vastag lenézés a közvélemény irányában, s hasonlít a falusi bíró számadásához: »jöttünk-mentünk: száz forint, ittunk-ettünk: száz forint, összesen: háromszáz forint.«
