9. sz., február 26. A HÉT TÖRTÉNETE
9. sz.,
február 26.
A HÉT TÖRTÉNETE
február 26.
A HÉT TÖRTÉNETE
A leendő kormányról különféle hírek szárnyalnak a fővárosban. A koalíciót már kevesebben emlegetik. Tisza miniszterségét pedig éppen lehetetlenségnek tartják, hanem ahelyett újra a Lónyay miniszterelnöksége kezd előtérbe lépni. Állítólag tegnapelőtt mintegy 40–50 képviselő küldöttségileg kérdést is intézett hozzá, nem lesz-e hajlandó elfogadni a miniszterelnökséget, mire Lónyay igennel felelt volna. Ez lehet igaz is, nem is. Vannak, kik még tovább mennek és Bittót veszik a hír szárnyára. Honnan kapták ezt a valóban semmi alappal sem bíró újdonságot, isten a megmondhatója. Andrássy telegrafírozta Oroszországból? Kötve hisszük.
Annyi áll, hogy a király és Andrássy megérkezését epedve és türelmetlenül várják mindenütt azon hitben, hogy őfelsége és minisztere már kész tervet és egy jól kikombinált kabinet lajstromát hozzák zsebökben; míg ellenben a király és Andrássy talán azon reménnyel jönnek haza, hogy itt már a pártforrongások megérlelték nemcsak az új honboldogító irány embereit, hanem maga az irány is már tisztázva van, csak el kell indulni a kimutatott nyomon.
Attól lehet tartani, hogy újra csatlakozunk: mert mint látszik, a következő időszak sem lesz egyéb, mint személyváltozás a miniszteri padokon. Nem vagyunk barátjai a koalíciónak, de a jelen esetben mégis alighanem ez az egyedüli eszköz, mellyel nagy többséggel rendelkező s üdvös reformok, javítások felé halandó minisztériumot lehetne összehozni.
Nem vagyunk barátjai a koalíciónak, azért, mert nem hisszük, hogy nálunk, ahol államférfiaink nem tudnak diplomaták lenni s túltenni magukat némi, a magyar emberrel veleszületett önfejűségen még az apróbb dolgokban is, sokáig fennállhasson különböző pártok férfiaiból alakult kormány, belsejében kiütő surlódások nélkül, még úgy sem, ha a koalíciót az úgynevezett »vacsorapárt« * értelmében vesszük is, hogy ti. csak azon pártok férfiai léphetnek kormányra, kik a 67-iki kiegyezést elfogadták.
Lónyai pártja, kiknek klubjuk nem lévén, többnyire vacsorálni jönnek össze, amikor egyszersmind követendő eljárásukról is tanácskoznak. Innen a »vacsorapárt« elnevezés.
Miután a hét történetéről írunk, meg kell említenünk, hogy nemcsak nekünk van bajunk, hanem másutt is. Angliában megbukott a Gladstone-kormány s helyébe Disraeli lépett (konzervatív), Ausztriában is kormányváltozást emlegetnek, s Hohenwart hír szerint már ki is szemelte magának az új minisztereket, a porosz országgyűlésen pedig sok bajt okoznak a Franciaországtól elvett két tartomány (Elszász és Lotharingia) francia érzelmű képviselői, kik lépten-nyomon tiltakoznak Poroszországbai beolvasztásuk ellen, s ingerlik a higgadt, békés vérű burkus parlamentet ahol csak alkalom nyílik. (A 18-iki német birodalmi gyűlésen történt viharos jelenetet lásd a »Mulattató«-ban, mivel a Néplapból helyszűke miatt kiszorult.)
Legújabb hír, hogy őfelsége újra utazni fog, mihelyt az ügyeket itthon némileg rendbe hozza. Ezúttal az olasz királynak, Viktor Emánuelnek adja vissza látogatását Rómában: ami két okból nagyfontosságú esemény; először mert őfelsége úgy tűnik fel ezen útja által, mint az európai béke apostola, kinek az egész emberiség hálával tartozik, s mert úgy látszik, egyszerre kettévágja azon kétértelmű ingadozást, mellyel a birodalom az ultramontanizmus- és a nemzetközi új fordulatokkal szemben, a gyengék semmitmondó kézdörzsölgetésével ide-oda lavírozott.
