1. sz., 1875. január 1. A KARÁCSONY
1. sz., 1875. január 1.
A KARÁCSONY
A KARÁCSONY
A kereszténység legnagyobb ünnepe. Még a téli természet is ünnepi köntöst ölt a Jézus nevenapjára.[!] Falun a karácsony kimeríthetetlen bányája a költészetnek. A Luca-széket karácsony estéjére készítteti el magának a hajadon, Luca-naptól kezdve mindennap faragnak rajta egész az éjféli miséig. Az éjféli misén, ha ráül arra a székre, meglátja jövendőbelijét. Mennyi minden esik erre a napra! A gyermeknek ajándékot ad a kis Jézus, még úgy is, ha előtte való hetekben ugyancsak ráijesztett a Mikulás. A »betlehemesek« éneke megzendül az ablak alatt. Azalatt asztalra kerül a gazdag, mákos-csíkos, káposztaleveses vacsora; a kedves mama éléstára összes kincseit felrakja, ostyát, diót, almát sat., mert ma van az a nap, amikor annyira jól kell laknia a szegényembernek, hogy se állni, se ülni, se megmozdulni ne bírjon. Mikor azután annyira jóllaktak, még akkor is folyvást piszkálkodnak az ételekben, mert illő, hogy a Jézuska nagy bőséget hozzon magával. Minden családtag behunyt szemmel kivesz a tálból egy diót, feltöri, s ha ép belül, egész évben nem lesz beteg, míg ellenben, ha a dió bele hiányos, sok nyavalyáskodásnak néz eléje.
No, de ha ilyen rossz jóslatot hozott is a dió, az illető könnyen felejti a »gondűző« borocska és a meleg kályha mellett: ahelyett, hogy búsulna, inkább vígan »durákozik«, az éjféli miséig: amikor is az egész háznép apraja-nagyja felkerekedik, hogy jól felcsizmázva a csikorgó havat meglábolja az istenházáig. Az apró-cseprő népségnek majd a szeme vész el a nagy álmosságtól, de azért mégsem maradnának el a világért, hogy a kis Jézuska ajándékát meg ne köszönjék, s a kizárólag e célra fogott verebet ki ne eresszék a templomban.
Ez a falusiak karácsonya! Gyönyörű idilli kép, mely amily naiv, épp annyira magasztos. – Nézzük mármost ellentétül a fővárosiak karácsonyát!
Karácsony előestéjének napján zsúfolva vannak a zálogházak és a különféle zálogra kölcsönző zsidó üzletek. A szegény ember utolsó kabátját is bezálogosítja, hogy egész évben éhező családjának legalább Jézus születésenapján adhasson kenyeret, s gyermekei ne dideregjenek a fűtetlen szobában. Betlehemesek nem járnak, minden olyan sivár, elhagyott, s ha meg is gyúl a szokásos két szál gyertya, csak nyomort világít be a rideg szobába. A gyermekek itt nem mosolyognak, nem örülnek, az igaz, hogy a Mikulás sem bántotta őket, de a kis Jézus is hátatfordított nekik. A vidám »durák« is elmarad, az éjféli mise pedig csak gazdag embereknek való, kiknek meleg ruhájok van.
Mindenütt nyomor, sivár elhagyatottság, mi megvan máskor is ugyan, de sohasem fáj annyira, mint éppen szent karácsony estéjén.
Természetes, hogy a fővárosban is másképp van a gazdag embereknél, kik mindenféleképp iparkodnak ez este szeretettjeiknek örömet csinálni, ha a falusi költészet nem játszik is oly nagy szerepet. – A boltok és kirakatok tündéri fényben csillognak a sok gazdag ajándéktól. Egy-egy főúri karácsonyfa néha ezrekbe is kerül.
Mindez azt mutatja, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, s hogy az embernek az a legszebb feladata, ha örömet tehet másoknak.
A szeretet az a kapocs, mely az emberi társadalmat összetartja, mely a lelket megnemesíti, s melynek minden cselekedetünkben irányadónak kell lennie.
Szeressük egymást mindnyájan, s megtaláltuk a legdrágább kincset, melynek keresésében fáradozik az emberi nem, a – boldogság kulcsát.
Bár nem sokan – de mégis vannak, akik azt már meg is találták a szeretetben.
A kis Mária Valéria királykisasszony gazdag karácsonyfát állítatott fel Gödöllőn; aztán összehívatta az egész falu gyermekeit, s ő maga osztotta ki az örömben úszó szegény parasztgyermekek közt. És csak miután előbb a szegények öröméhez járult, vezettetett be őfelsége a királyné belső szobájába, hol viszont mamája számára állított fel gazdag karácsonyfát.
A budapesti árvaházakba is benézett a kis Jézuska, hogy az apátlan-anyátlan árváknak örömet csináljon. A jótékonyság bőven gondoskodott a kis szegényekről. Az ünnepély, midőn elöljáróik szétoszták az ajándékokat, könnyeket csalt a jelenlevő közönség szemébe.
Ezek az elérzékenyülés nemes könyűi voltak, ékesen tolmácsolva, hogy milyen szép a jótékonyság!
És mégis milyen kevesen gyakorolják.
