augusztus 13. 223. sz.,
augusztus 13.
223. sz.,
223. sz.,
(Válaszul annak a bizonyos lapnak, melynek az újdondásza egyre fészkelődik)
Lukács evangélistát úgy festik, hogy valami áll a háta mögött. Az a valami vagy valaki, aki Lukács úr háta mögül gyakorolja magát a stílus azon nemében, mely bizonyos nagyhangzású, minden logika nélküli szavak összefércelésében áll, sehogy sem bír belenyugodni azon futólag tett tréfás megjegyzésembe, hogy Lukács képviselő úr másodszor fog folyamodni török rendjelért s a »K–ny« mai számában újólag visszatér sajátos rögeszméjére, s olyan állítást tulajdonít nekem, amit nem mondtam, sőt páratlan észjárással egy koholt »visszavonást« tesz közzé Lukács úr lapjában.
Nem akarjuk olvasóinkat untatni azzal, hogy ezen igazán apró dolog részleteire visszatérjünk: elégnek tartjuk kijelenteni, hogy a »K–ny« újdondászának már tegnapi számunkban szögről végről megmagyaráztuk, honnan vettük a hírt, valamint azt is, hogy az egyes laprovatok és irodalmi válfajok közt különbségek vannak, s hogy nem minden megy újdonságszámba ezen az árnyékvilágon.
Mi nem tehetünk róla, ha valakinek nagyon szűk a látóköre (s a saját látóköréből tekint mindent), ha valakinek nagy a képzelődése (s »negatívnak« olvasztja fel elméjében a »pozitív« állítást), s ha valakinek olyan az értelmi tehetsége, mint a Jókai híres »ficusa«-é, mely a petróleum lámpa melegétől azon hitben, hogy az ázsiai nap süti, lombot eresztett…
A »Közvélemény« emez így eresztett lombjai azonban csak arra jók, hogy eltakarják az – ürességét.
Mikszáth Kálmán
