augusztus 15. 225. sz.,
augusztus 15.
225. sz.,
225. sz.,
(Mégegyszer, utoljára a »Közvélemény«-nek)
Egy helybeli zuglap, hogy magának reklámot csináljon, »aljas incselkedések« *által polémiát kezdett a »Budapesti Napilap«-pal.
Ez a míveletlen kifejezés idézet az ő nyilatkozatából. Nem természetem ilyeneket használni.
Ez a zuglap a »Közvélemény«.
Már a neve is lucus a non lucendo s mindig eszünkbe juttatja Madarász urat, ki így szólott: »Tisztelt Ház! Ez az én saját közvélekedésem«.
E lap valamelyik múlt heti számában megtámadott minket, felhítt nyilatkozattételre, ezen nyilatkozatunkat meghamisítva tálalta fel olvasóinak (ha vannak). Erre helyreigazítólag felszólaltunk tegnap.
Most tehát a »Közvélemény«, beszorulván a saját észjárásának feneketlenségébe, mint Gurkó a Sipka-szorosba, az eddig polémiázó bajnok csatavesztetten félreáll s egy gorombább tollal helyettesítteti magát.
A gorombább toll »finnyás és válogatós« gazdája (ő ugyanis finnyás és válogatós a saját közvélekedése szerint) kijelenti legelőbb is, hogy eddig az ő tudta és híre nélkül folyt ezen polémia az ő rovatában, az »Újdonságok«-ban, amit nagyon sajnál. (Talán szégyell.)
Én beösmerem, hogy ő méltán büszke lehet a saját rovatára, mert tagadhatatlan, hogy a »Közvélemény«-nek a legértékesebb rovata az »Újdonságok«, már csak azért is, mert az olló csodálatos irodalmi befolyása következtében e kitűnő rovat az egész sajtót visszatükrözi.
Ezen rémletes büszkeség kifolyása lészen alkalmasint ama nyilatkozata, hogy ő »finnyás és válogatós«, minélfogva olyan lappal, mint ez, s olyan urakkal, mint mi, szóba sem állt volna…
E nemes büszkeséget kívánom némileg kellő értékére szállítani, mert a fent idézett nyilatkozat sántít kissé.
Ha ő »finnyás és válogatós«, hogyan nem restelli mégis a »Közvélemény« újdonsági rovatát vezetni? A fogmeghatatlanság homályos problémája ez! Örök titok – mit a bölcs lángesze föl nem ér.
Ami pedig azon kijelentését illeti, hogy szóba nem állt volna velünk, azt már is megszegte, midőn mégis szóba állott.
Különben is, tisztelt újdondász úr, mondani mindent lehet! Ez nagyon könnyű dolog. Láttam én már olyan részeg embert is, aki nagy garral ordítozta be az utcákat: hogy neki a burkus király is nulla. Pedig hát ott volt Königgrätznél – a boldogtalan.
Egyáltalán, tisztelt újdondász úr, a tisztesség azt követeli, hogy sohase sértsünk meg senkit, de ha mégis olyan nagyot méltóztatik mondani, ám tessék legalább odaírni a nevét, mint ahogy én teszem, hadd lássuk, kicsoda az a nagyon nagy ember?
A »finnyás és válogatós« embereknek semmi esetre sem válik hátrányára egy kis lovagiasság is.
Mert tessék nekem elhinni: az, aki meg tud valakit sérteni, de arra aztán gyenge, hogy a tollát összemérje azzal a valakivel, a kardforgatásra pedig véletlenül elfelejtették taníttatni, az vagy hallgasson – vagy pedig nagyon jámborul csinálja a maga édes rovatát.
Több szavam nincs.
Mikszáth Kálmán
