augusztus 23. 233. sz.,
augusztus 23.
233. sz.,
233. sz.,
Az oláh bátorság is olyan, mint a hold; majd nagyon megnő, majd nagyon megfogy.
E pillanatban nagy a fogyatkozás.
A derék oláhok rájöttek arra, amit az egész világ jósolt nekik, hogy majd megbánják még ők, amiért egy tálból akartak cseresznyét enni az orosszal.
Kezdenek is már bánkódni felette – szörnyűképpen, és azt találják, hogy jobb dolguk lenne otthon a suton, mint a dunai csatatéren.
Hazakívánkoznak és ahelyett, hogy kardjaikat köszörülnék, uniszono szavalják a latin költőből: »Beatus ille, qui procul negotiis…«
Carolu Romanulu, úgy látszik, jól spekulált, de ravaszul kalkulált… Ő azt hitte, hogy »si vis pacem para bellum« – ha ő a muszkával kooperál, az majd érte laborál, ami nála hathatósan operál; mert hirtelen agyonvervén a törököket és a tenger dicsőségből, mely emiatt az orosz fegyverekre csordul, neki is jut egy morzsányi; ennek árnyékában aztán bátran pihenhet és növekedhet egy századig.
Hanem Carolu tervez, Ali Mehemed végez.
A jó oláhság mégcsak átkelt úgy-ahogy a Dunán… de mostan úgy van, mint az egyszeri róka, kinek történetéről az az összevissza helyezett szavakban ékes hexaméter maradt fenn az utókornak:
»Róka szoros egykor nagy ehetnám lyukba bebújta,
Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki…«
Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki…«
Az oláhok szeretnének otthon lenni, mert haj! minden másképp történt, mint ahogy ők gondolták. A muszkát megverték s most a vállalkozó kalandos hősök azon megdöbbentő eshetőség előtt állnak, hogy nekik is verekedniök kell.
Mindent – csak ezt ne! mert a háború iszonyataitól irtóznak; a guzlica édes szavától megfinomodott lelkük visszaborzad a vérontástól, mint az adomabeli cigányé, ki arra kérte a parancsnokot: »mutassa meg neki az ellenség közt az ő speciális ellenfelét: hadd békülhessen ki vele«.
Az oláh is rimánkodik: eresszék haza; ő kiábrándult, neki már semmi dolga nincs itt.
De Miklós nagyherceg nem az az ember, aki a privát passziókat legyezgesse. Kijelentette, hogy ragaszkodik a »közreműködés« megállapított pontjaihoz, s addig ezek alul semmi esetre sem oldja fel az oláh hadsereget, míg a cárhoz kérdést nem intéz ez irányban.
Minélfogva ezt sürgönyzé a cárnak Fratestibe:
»Ezeket a nagyszájú oláhokat a hideg leli a háborútól. Eleresszem-e? Nem érnek egy ütet taplót sem.«
Mire a cár ekként válaszolt a diplomáciai titkos írás jeleivel:
»Tartsd meg őket – ágyútölteléknek!«
Miklós nagyherceg ennélfogva azt válaszolta az oláh seregnek: őfelsége a cár óhajtja közreműködésüket s megosztani kívánja önökkel az ottomán keresztény alattvalók felszabadításának dicsőségét…
Cinye mintye, Carolu Romanulu!
