július 17. 196. sz.,
július 17.
196. sz.,
196. sz.,
Lauka Guszti bátyánk is megérezte immár az őszülő hajszálait, és »emlékeit« írja le a »Petőfi Társaság Lapjában« az eleven írókról.
Bizony mikor először láttam, hogy Guszti bátyánk elevenen ír az eleven írókról, nem adtam volna egy fikarcot az életéért. Roppant spanyol elszánás kellett hozzá, ilyen darázsfészekbe nyúlni.
Remegtem és borzadva néztem, hogy az embert milyen veszedelmes útra viszi a vakmerősége.
Azonban alaptalan volt minden félelmem. Kifelejtettem azt, hogy Guszti bácsi vakmerősége rendesen okossággal párosulva szokott jelentkezni.
Az ő emlékeiben olyan nagy világhírű és remekíró volt Degrétől kezdve le Dobsáig minden ismerőse, hogy szinte csodálkozik rajta az ember, hogy hát Guszti bácsi hogyan maradhatott köztük olyan – kicsinynek?
*
Lauka Gusztáv kritikája sokban hasonlít a IX. Pius politikájához.
A szegény tehetetlen öregúr erővel politikát akarna űzni, csakhogy nem ért hozzá.
Nagyon meg volt akadva a múlt héten, midőn Strossmayer levelét mutatta be neki államtitkára, a »holta után is jó oldalairól sokat emlegetett« Antonelli utódja, Simeoni bíbornok.
Strossmayer úr ugyanis elfelejteni látszik, hogy ő Magyarország polgára és Ferenc József apostoli király alattvalója, és aziránt kérdezősködik a csalhatatlan szentatyától, hogy milyen állást foglaljon el azon válságos állapotokkal szemben, hogy számos bosnyák az »osztrák császárságba« kíván bekebeleztetni? Adjon neki erre nézve a pápa utasításokat!
Sic? Tehát így vagyunk? E birodalom ily nagy befolyású alattvalói a római kúriától kérnek utasítást. Hát a »jus placeti« micsoda? Vagy az »bliktri« Strossmayer úrnak? És bizonyára arra sem gondolt őeminenciája, hogy hátha a szentatya olyan utasításokat adna, melyek a birodalom érdekeivel ellenkeznének? Mi lenne akkor?
Bizony szomorú dolog, hogy ilyen emberek ülnek ama magas polcokon, honnan a vezényszót várja s honnan nem egyszer alakját kölcsönzi a közvélemény!
Egyébiránt magára az esetre térve vissza, nem lett belőle semmi halálos veszedelem, mert a szentatya körülbelül ilyenformán válaszolt az utasítást kérő levélre:
Kedves fiam!
Örülök, hogy az államodat és a fejedelmedet semmibe sem veszed s tőlem kérsz parancsot ily fontos kérdésben.
Tegnap együtt uzsonnáltunk Simeonival és beszélgettünk a dologról, de ő aszongya: sem azt nem tudja, mit kelljen csinálnod, sem azt, hogy merre fekszik az az úgynevezett osztrák császárság; én pedig istenúgyse még úgyse tudom.
Hát csak csináld, ahogy akarod.
IX. Pius.
U. i. Filléreket már rég nem küldtél, édes fiam.
